Vádlottak (büntetőeljárás)

Görögország

Tartalomszolgáltató:
Görögország

Hogyan kezelik a kisebb közúti közlekedési szabályszegéseket?

A közlekedési szabályszegéseket – mint amilyen a sebességkorlátozás túllépése, az alkoholfogyasztás utáni vezetés, a biztonsági öv bekapcsolásának elmulasztása, a tilos jelzés vagy stoptábla figyelmen kívül hagyása, a megállásra vagy parkolásra vonatkozó szabályok megsértése, a vezetés közbeni mobiltelefon-használat stb. – főként igazgatási úton kezelik. Általában az illetékes rendőrségi hatóság foglalkozik velük.

Miből áll az eljárás?

Átadnak önnek egy bírságcédulát, amely megerősíti az ön által elkövetett szabályszegést. A cédulán szerepel a kiszabott igazgatási intézkedés és/vagy pénzbüntetés, önnek pedig később meg kell jelennie az adott rendőrségi hatóság előtt.

Melyek a lehetséges büntetések?

A közlekedési szabályszegések elkövetőire jellemzően (40-től 2000 EUR-ig terjedő) igazgatási bírságot szabnak ki, valamint más igazgatási intézkedéseket hoznak velük szemben, ilyen például a vezetői engedély vagy a forgalomban való részvételhez szükséges egyéb okmányok – a forgalmi engedély és a rendszám – bizonyos időtartamra való bevonása.

Más tagállamok állampolgárai ellen is eljárnak az ilyen fajta jogsértések miatt?

Ha a jogsértést Görögországban követték el, eljárnak ellenük.

Élhetek kifogással?

Az igazgatási büntetéssel szembeni kifogását három napon belül nyújthatja be ahhoz a hatósághoz, amelyet a büntetést kiszabó tisztviselő képvisel. Ha a kifogásainak nem adnak helyt, a szóban forgó összeget meg kell fizetnie a helyi hatóság megfelelő szervének.

Ezenkívül ha igazgatási intézkedést alkalmaztak, ön megjelenhet az illetékes rendőrségi hatóság előtt, és előadhatja a kifogásait.

Megjelennek ezek a szabályszegések a büntetett előéletemre vonatkozó adatok között?

Nem kerülnek be a büntetett előéletére vonatkozó adatok közé, mivel igazgatási szinten kezelik őket, és csak igazgatási büntetést szabnak ki.

Kapcsolódó linkek

Az infrastruktúráért, a közlekedésért és a hálózatokért felelős minisztérium

Utolsó frissítés: 29/02/2024

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.