Az áldozatok jogai az egyes tagállamokban

Luxembourg

Indholdet er leveret af
Luxembourg

Milyen tájékoztatást kapok a hatóságtól (például rendőrség, ügyészség) a bűncselekmény megtörténte után még azelőtt, hogy bejelenteném a bűncselekményt?

A rendőrség vagy az ügyészség a sértetteket a következőkről tájékoztatja haladéktalanul és a büntetőeljárásról szóló törvény 3. cikkének (7) bekezdése alapján az általuk értett nyelven:

  • az elérhető támogatás fajtája és nyújtója, beleértve adott esetben az egészségügyi ellátáshoz, bármely szaktámogatáshoz (a pszichológiai támogatást is ideértve) való hozzáféréssel kapcsolatos alapvető információkat, valamint a lakhatási lehetőségek;
  • a bűncselekménnyel kapcsolatos panasztételre vonatkozó eljárások, és a sértettek ezen eljárásokkal kapcsolatban betöltött szerepe;
  • annak módja és feltételei, hogy hogyan kaphatnak védelmet;
  • annak módja és feltételei, hogy vehetnek igénybe ügyvédet, vehetik igénybe a jogszabályban előírtak feltételek szerinti költségmentességet, valamint miként kaphatnak másféle támogatást;
  • annak módja és feltételei, hogy miként kaphatnak kártalanítást;
  • annak módja és feltételei, hogy miként gyakorolhatják a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogukat;
  • a panaszok benyújtására azokban az esetekben rendelkezésre álló eljárások, amikor jogaikat nem tartják tiszteletben;
  • az ügyükkel kapcsolatos tájékozódáshoz szükséges elérhetőségek;
  • a közvetítés és helyreállító igazságszolgáltatás lehetőségei;
  • a büntetőeljárásban való részvétellel kapcsolatban felmerült költségek megtérítésének módja és feltételei;
  • az áldozatsegítő szolgálatok által végzett, a másodlagos viktimizáció megakadályozása érdekében szükséges különleges elbírálásra vonatkozó igény igazolására irányuló egyedi vizsgálathoz való joguk;
  • igényeik függvényében, ha az eljárás egyes szakaszaiban helyénvaló, a sértettek további tájékoztatást fognak kapni;
  • azon joguk, hogy az általuk választott személy kísérje őket, ha a bűncselekmény hatása miatt segítségre van szükségük a megértéshez vagy a megértetéshez.

Ezen felül a bírósági fogadó és tájékoztató szolgálat, a központi szociális támogatást nyújtó szolgálat áldozatsegítő szolgálata és az Igazságügyi Minisztérium is nyújt segítséget és tanácsokat.

Nem abban az EU-országban lakom, ahol a bűncselekmény történt (uniós és nem uniós polgárok). Hogyan védik a jogaimat?

Ha a sértettek külföldiek (európai vagy harmadik országok állampolgárai), részesülhetnek a fentiekben meghatározott jogokból, és tájékoztatást kapnak arról, hogy jogaikat, azaz a luxemburgi rendőrhatóságok előtti panasztételre vonatkozó jogukat hogyan tudják gyakorolni, ha másik uniós tagállamban laknak.

Ha bejelentek egy bűncselekményt, milyen tájékoztatást fogok kapni?

A sértettek különösen az alábbiakra jogosultak:

  • az ügyük lezárásáról és annak okairól való automatikus tájékoztatás;
  • kérelemre tájékoztatás arról, hogy ügyükben bírósági vizsgálat van folyamatban;
  • kérelemre tájékoztatás a büntetőeljárás állásáról;
  • az ügyészség általi automatikus tájékoztatás az ügyükben tartott tárgyalás időpontjáról;
  • kérelemre tájékoztatás a büntetőeljárásban hozott jogerős ítéletről.

Jogosult vagyok-e ingyenes tolmácsolásra vagy fordításra (amikor a rendőrséghez vagy egyéb hatóságokhoz fordulok, vagy a nyomozás és a bírósági eljárás során)?

Az eljárás nyelvét nem beszélő vagy értő sértettként vagy magánfélként a sértettek jogosultak az általuk értett nyelvre való ingyenes tolmácsolást igénybe venni, és jogosultak valamennyi irat ingyenes fordítására, amelyet velük közöltek, részükre kézbesítettek, vagy amelyekhez joguk van hozzáférni.

Hogyan gondoskodik arról a hatóság, hogy megértsem őket, és hogy ők is megértsenek engem (amennyiben gyermek vagyok; amennyiben fogyatékos vagyok)?

Ha a sértettek nem beszélik vagy értik az eljárás nyelvét, jogosultak ingyenes tolmácsolást igénybe venni. Ha a sértettek beszédben akadályozottak vagy hallássérültek, jelnyelvi tolmács vagy a velük való kommunikációt lehetővé tevő nyelvet, módszert ismerő vagy eszközzel rendelkező szakértő személy közreműködését vehetik igénybe.

Ha a sértettek gyermekek, jogosultak arra, hogy jogi képviselőjük vagy az általuk választott személy elkísérje őket.

Áldozatsegítő szolgálatok

Ki nyújt segítséget az áldozatoknak?

A sértettek jogosultak a különböző áldozatsegítő szolgálatok segítségének igénybe vételére. A segítséget az állam az ügyészség központi segítőszolgálatán keresztül biztosítja, amely fogadni fogja az áldozatot, és részére ingyenes szociális, pszichológiai és jogi támogatást fog nyújtani. Vannak továbbá civil szervezetek, amelyek segítséget nyújtanak az áldozatnak, ha erőszak áldozatává vált nő vagy gyermek, kiszolgáltatott személy stb.

A rendőrség automatikusan az áldozatsegítő szolgálatokhoz irányít?

A rendőrség köteles tájékoztatni az áldozatokat jogaikról, és az áldozat és az áldozatsegítő egyesületek között közvetíteni. A rendőrség automatikusan és kötelező jelleggel „az áldozatok részére nyújtott tájékoztatás és segítség” című, luxemburgi nyelven, franciául, németül, angolul és portugálul rendelkezésre áll tájékoztató füzetet (http://www.police.public.lu/fr/aide-victimes/flyer-aide-victime-fr.pdf) és egy „Infodroit” című információs lapot ad. (http://www.police.public.lu/fr/aide-victimes/infodroit-victime.pdf).

Hogyan védik a magánéletemet?

A sértettek magánéletét a luxemburgi alkotmány védi. A 11. cikk (3) bekezdése megállapítja, hogy „az állam a jogszabályokban megállapított kivételekkel biztosítja a magánélet védelmét”.

A rendőrség és az igazságszolgáltatási rendszer köteles az áldozatok részére többek között az elkövető fenyegetésével vagy bosszújával szemben védelmet biztosítani. E védelmet a nyomozás megkezdésétől annak teljes időtartamán keresztül biztosítani kell. Az áldozatok védelemre jogosultak magánéletük valamennyi megsértésével szemben, és minden esetben a bűncselekmény után közvetlenül.

Be kell-e jelentenem a bűncselekményt, mielőtt igénybe vehetném az áldozatoknak nyújtott segítséget?

Az áldozatsegítő szolgálat valamennyi áldozat (gyermekek, serdülők, felnőttek) számára hozzáférhető, aki a bűncselekmény miatt fizikailag és/vagy szellemileg sérült. A csapat pszichológiai és pszichoterápiás tanácsadás nyújt, és tájékoztatja az áldozatokat jogaikról, valamint elkísérheti őket a bírósági eljárás során. A szolgálat a kapcsolati erőszak áldozatainak terápiás csoportban való részvételi lehetőségét is biztosítja. A szolgálat mindazon személyek számára is nyújt szolgáltatásokat, akik, tekintettel az áldozattal való kapcsolatukra, osztoznak szenvedésében, vagy akik bűncselekmények tanúi. A szóban forgó személyek nem kötelesek az áldozatsegítő szolgálat igénybevételéhez panaszt benyújtaniuk.

Személyes védelem, ha veszélyben vagyok

Milyen típusú védelem áll rendelkezésre?

A vádlott előzetes őrizetbe tartása

  • ha a bűncselekmény büntetési tétele legalább két éves börtönbüntetés;
  • ha fennáll a vádlott részéről a bűnismétlés kockázata,
  • ha fennáll a szökés veszélye.

Ki nyújthat nekem védelmet?

A luxemburgi rendőrség megvédi az áldozatokat.

Vizsgálni fogja-e valaki az ügyemben, hogy fennáll-e annak kockázata, hogy az elkövető újra bántani fog?

Számos elemet vesznek figyelembe az elkövető esetleges előzetes őrizetbe helyezésének eldöntésekor.

Milyen jogok illetik meg a különösen veszélyeztetett sértetteket?

A büntetőeljárásról szóló törvény 48. cikkének (1) bekezdése alapján gyermekkorú áldozatok a következő védelemben részesülnek:

  • Az államügyész hozzájárulásával hang vagy képfelvétel készíthető a tanú vagy gyermek kihallgatásáról.
  • Felvételek azt követően készíthetők, hogy beszerezték a tanúk vagy gyermekek hozzájárulását, ha rendelkeznek a szükséges ítélőképességgel, egyéb esetben a gyermek jogi képviselőjének hozzájárulását kell beszerezni. Amennyiben a gyermek jogi képviselője és a gyermek közötti megalapozott érdekellentét kockázata áll fenn, a felvétel az eseti gyám (administrateur ad hoc) gyermek részére történő kirendelése esetében csak annak hozzájárulásával, ha eseti gyám kijelölésére nem került sor, kizárólag az ügyész kifejezett és megfelelően indokolt hozzájárulásával készíthető el.
  • A fentiektől eltérve, ha a gyermek a büntetőtörvénykönyv 354–360., 364., 365., 372–379, 382. cikkének (1) és (2) bekezdésében, 385., 393., 394., 397., 398–405., 410. cikkének (1) és (2) bekezdésében vagy 442. cikkének (1) bekezdésében foglalt bűncselekmény áldozata, vagy ha a gyermek a büntetőtörvénykönyv 393–397 vagy 400–401a. cikkében foglalt bűncselekmény tanúja, az első bekezdésben meghatározott módon kell felvételt készíteni, kivéve, ha, tekintettel arra, hogy a gyermek, jogi képviselője vagy adott esetben eseti gyámja tiltakozik ilyen felvétel készítése ellen, az ügyész úgy dönt, hogy a felvétel elkészítésére nincs szükség.
  • A felvétel bizonyítéknak minősül. Az eredeti felvétel nem nyilvános. A másolatokat beiktatják, és az ügyirathoz csatolják. A felvételeket elvitelük nélkül a felek és szakértő az ügyész hozzájárulásával és az általa kijelölt helyen meghallgathatják, illetve megtekinthetik.
  • A harmadik bekezdésben hivatkozott bármely gyermek jogosult arra, hogy vele együtt a meghallgatáson az általa választott felnőtt is részt vegyen, kivéve, ha az államügyész az érintett személyre vonatkozó indokolt határozatával, a gyermek érdekeinek vagy az igazság megállapításához fűződő érdekek figyelembe vételével, máshogy határoz.

Az emberkereskedelem vagy kapcsolati erőszak áldozatai bizonyos feltételek szerint külön védelemben részesülnek.

Kiskorú vagyok – vannak-e speciális jogaim?

A kiskorú áldozatokat több további jog is megilleti:

  • olyan elévülési idő, azaz azon időtartam, amelynek lejártát követően a bűncselekmény már nem büntethető, amely nem kezdődik meg 18. életévük betöltésének napjáig, olyan bűncselekmény esetében, mint például a sértett sérelmére elkövetett szexuális zaklatás, nemi erőszak, emberkereskedelem, szexuális kizsákmányolás, szándékos emberölés, testi sértés, szexuális visszaélés és kábítószerrel való visszaélés esetében;
  • administrateur ad hoc (eseti gyám) elnevezésű különleges képviselő államügyész vagy vizsgálóbíró általi kijelölése, ha legalább egy jogi képviselője nem teljes mértékben védi érdeküket. E különleges képviselő védi az áldozat érdekeit, és gyakorolja az őt magánfélként megillető jogokat;
  • tájékoztatás a büntetőeljárás megindításáról és polgári jogi kereset jogi képviselőik vagy eseti gyámjaik révén történő benyújtásáról;
  • meghallgatásaikról az eljárás során többszöri alkalommal megismételt nyilatkozatok miatti traumatizáció elkerülése érdekében történő videó- és hangfelvétel készítése az államügyész engedélyével, és az áldozat vagy jogi képviselőik, illetve eseti gyámjaik hozzájárulásának beszerzését követően. szexuális zaklatás, nemi erőszak, prostitúció, kizsákmányolás, emberkereskedelem, emberölés, erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés, testi sértés esetében felvétel készítése kötelező, kivéve, ha az áldozat vagy az áldozat jogi képviselőjének tiltakozása miatt az ügyész úgy dönt, hogy nem kell felvételt készíteni;
  • a meghallgatásokon jogi képviselő vagy választásuk szerint személy részvétele.

A családtagom bűncselekmény következtében elhunyt – milyen jogok illetnek meg?

Akinek rokona bűncselekmény eredményeképpen elhunyt, és aki azt állítja, hogy megsérült, polgári jogi igény illetékes vizsgálóbíróhoz való benyújtása révén jogosult panaszt tenni.

Ebben az esetben e személyeket különösen a következők jogok illetik meg:

  • kártalanítás vádlottól való követelése;
  • a vizsgálóbíró által folytatott nyomozásban való részvétel;
  • a vizsgálóbírónál további vizsgálatok elrendelésének kérelmezése;
  • a bírói tanács előtt lévő polgári jogi igényeikre hatással levő bizonyos vizsgálatokkal szembeni jogorvoslat;
  • akaratuk ellenére nem hallgathatók ki;
  • szükség esetében a vádlottal való szembesítés;
  • az ügyirathoz a vizsgálóbíró irodájában való hozzáférés a vádlott első kihallgatását követően, és jogi segítséget igénylő vizsgálatot megelőző napon;
  • a nyomozás befejezését követően az ügyirat másolatának vizsgálóbírótól való kérelmezése;
  • szakértői vélemény, tanúkihallgatás vagy lefoglalt tárgyak visszaszolgáltatásának kérése;
  • a bűncselekmény helyszínén lefolytatott szemlén való részvétel.

A családtagom bűncselekmény sértettje volt – milyen jogok illetnek meg?

A rokon ellen elkövetett bűncselekménnyel érintett harmadik fél jogosult:

  • az ügyészségtől az e személy harmadik félként érintő bűncselekményről készített jelentés másolatát kérni;
  • az ügyészség általi automatikus tájékoztatás az ügyben tartott tárgyalás időpontjáról;
  • az esettől függően a kerületi bíróság szekciójának vagy rendőrbíróság titkárságától az ügyben hozott ítélet kérelmezése.

Igénybe vehetek-e közvetítői szolgáltatásokat? Milyen feltételek mellett? A közvetítés során biztonságban leszek?

A büntetőjogi közvetítés a büntetőjogi vádemelés alternatívája; elviekben a közvetítés lehetővé teszi a vita bíróságok beavatkozása nélküli rendezését. Az elkövető és az áldozat közötti közvetítés kizárólag a büntetőeljárás megindítása előtt lehetséges. Az ügyész úgy dönthet, hogy közvetítést vesz igénybe, ha úgy tűnik neki, hogy az okozott kár megtérítésének biztosítása, a bűncselekményből eredő rendzavarás megszüntetése, vagy az elkövető rehabilitációja valószínű. Nem rendelhető el közvetítés, ha az elkövető az áldozattal együtt élő személy. E lehetőséghez szükséges az elkövető és az áldozat közötti megállapodás.

Hol találom a jogaimról szóló jogszabályt?

A büntetőeljárásról szóló törvény a Legilux oldalon érhető el.

http://legilux.public.lu/eli/etat/leg/code/procedure_penale
Utolsó frissítés: 08/11/2018

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.