Az áldozatok jogai az egyes tagállamokban

Ciprus

Tartalomszolgáltató:
Ciprus

Milyen eljárásban lehet az elkövetővel szembeni kártérítési igényeket érvényesíteni? (például bírósági eljárás, polgári jogi igény, adhéziós eljárás)

Jogosult az elkövetővel szemben az Önnel szemben elkövetett bűncselekmény miatt bírósági eljárást kezdeményezni. A kártérítés követelésére vonatkozó jogával kapcsolatos tájékoztatás érdekében a szociális jóléti szolgálathoz is fordulhat.

18. életévüket be nem töltött kiskorú valamennyi felelős féllel szemben jogosult a szexuális zaklatás, gyermekek szexuális kizsákmányolásának és a gyermekpornográfia megelőzéséről és ellenőrzéséről szóló törvényben meghatározott bűncselekmények és emberi jogi jogsértések esetében kártérítési kereset benyújtására. Az elkövető polgári jogi felelőssége alapján köteles a sértett(ek) által elszenvedett konkrét vagy általános kár megtérítésére.

Aki az emberkereskedelem és kizsákmányolás megelőzéséről és kezeléséről, valamint az áldozatok védelméről szóló törvény értelmében áldozat, jogosult valamennyi felelős féllel szemben kártérítési kereset benyújtására az említett törvény szerint ellene elkövetett bűncselekmények, valamint emberi jogi jogsértések esetében. Az elkövető polgári jogi felelőssége alapján köteles a sértett(ek) által elszenvedett konkrét vagy általános kár megtérítésére, beleértve a sértettekkel szemben kényszerfoglalkoztatásuk alapján felhalmozott tartozásokat.

A bíróság elrendelte, hogy az elkövető fizessen számomra kártérítést/kártalanítást. Hogyan érhetem el, hogy az elkövető tényleg fizessen?

Ha az elkövető nem fizeti ki Önnek a bíróság által megítélt kártérítés összegét, ügyvéd közreműködésével bírósághoz fordulhat, amely határozatban szólítja fel az elkövetőt a megítélt kártérítés megfizetésére; ha az elkövető nem tesz ennek eleget, azonnal le kell tartóztatni és börtönbüntetésre kell ítélni.

Ha az elkövető nem fizet, folyósíthat-e az állam előleget számomra? Milyen feltételek mellett?

A törvény nem rendelkezik a sértett részére az állam által folyósítandó előlegről.

Jogosult vagyok-e állami kártalanításra?

Az állam az erőszakos bűncselekmények áldozatainak kártalanításáról szóló törvényben (az erőszakos bűncselekmények áldozataira és eltartott leszármazottaira vonatkozó 51(l)/97 törvényben) előírt módon kártalanítást fizethet Önnek, ha:

a) az áldozat vagy eltartott leszármazottai bármely okból az elkövetőtől nem tudtak kártérítést kapni, és

b) a kártalanítás más forrásból nem lehetséges vagy e kártalanítás összege kisebb mint a fenti törvény által biztosított kártalanítás összege:

A fentiekben említett törvény szerinti kártalanítás azokban az esetekben is jár, amikor az elkövető nem helyezhető vád alá vagy nem ítélhető el:

Ha a más forrásból rendelkezésre álló kártalanítás összege kisebb mint a fenti törvényben előírt kártalanítás összege, az állam a különbözetet kifizeti.

A törvény azon körülményeket is meghatározza, amikor a kártalanítást elutasítják, továbbá megállapítja, hogy mit tartalmaz a fizetendő kártérítés összege.

„Erőszakos bűncselekmény” a Ciprusi Köztársaságban elkövetett szándékos bűncselekményeket jelenti, amelyek erőszakkal követnek el, és közvetlenül halált, súlyos testi sértést vagy egészségromlást okoznak, ideértve az alábbi bűncselekmények bármelyikét, feltéve, hogy a fenti következménnyel jár:

előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés: (203. és 204. cikk), emberölés kísérlete: (214. cikk), nemi erőszak: (144. cikk), nemi erőszak kísérlete: (146. cikk), emberrablás: (148. cikk), 16 életévét be nem töltött nőnemű személy sérelmére elkövetett emberrablás: (149. cikk), súlyos testi sérülés okozására irányuló cselekmények: (228. cikk), súlyos testi sértés: (231. cikk), súlyos testi sértés kísérlete robbanóanyag felhasználásával: (231. cikk), méreggel visszaélés: (231. cikk), testi sértés: (234. cikk), sérülést okozó erőszakos cselekmény: (243. cikk), egyéb erőszakos cselekmények: (244. cikk), személyi szabadság elleni bűncselekmények: (245–254. cikk), gyújtogatás: (315. cikk).

A fentiekben említett törvény szerinti kártalanításra vonatkozó kérelmet ésszerű időn, de mindenesetre – az adott esettől függően – a testi sérülés / egészségromlás / halál okozásától számított két éven belül kell a társadalombiztosítási hivatal igazgatójához benyújtani.

A kérelemhez csatolni kell a rendőrségi jelentést, az orvosi igazolást és minden egyéb dokumentumot, amely a kérelem elbírálása tekintetében hasznos lehet. A társadalombiztosítási hivatal igazgatója kérheti a saját belátása szerint szükségesnek minősített további bizonyíték benyújtását, beleértve az arra vonatkozó bizonyítékot, hogy kártalanítás fizetésére más forrásból nem került, illetve kerül sor, valamint beleértve a kérelmező eskü alatt tett nyilatkozatát.

Jogosult vagyok-e kártalanításra, ha az elkövetőt nem ítélték el?

A kártalanítás sértettek részére történő megítélése nem függ az elkövető elítélésétől. A bíróság a kártérítés megítéléséről a kártérítés követeléssel kapcsolatos eljárás figyelembe vételével hoz határozatot, amely nyilvánvalóan eltér a büntetőeljárás eredményétől.

Jogosult vagyok-e sürgősségi kifizetésre, amíg a kártérítési keresetemet elbíráló határozatra várok?

Nem kaphat sürgősségi kifizetést, mivel a törvény nem rendelkezik ilyen kifizetésről.

Utolsó frissítés: 11/03/2024

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.