Az áldozatok jogai az egyes tagállamokban

Észtország

Tartalomszolgáltató:
Észtország

Milyen eljárásban lehet az elkövetővel szembeni kártérítési igényeket érvényesíteni? (például bírósági eljárás, polgári jogi igény, adhéziós eljárás)

A vádlottal szemben a büntetőeljárás részeként kártérítési igény érvényesítése iránti polgári jogi keresetet terjeszthet elő. A polgári jogi keresetet a büntető ügyiratok megtekintését követő 10 napon belül nyújthatja be. Az ügyész hivataltól kérheti e határidő meghosszabbítását.

A bíróság elrendelte, hogy az elkövető fizessen számomra kártérítést/kártalanítást. Hogyan érhetem el, hogy az elkövető tényleg fizessen?

Amennyiben az elítélt nem fizeti meg a bíróság által a terhére megállapított összeget, bírósági végrehajtóhoz fordulhat, aki megszervezi a végrehajtási eljárást.

Ha az elkövető nem fizet, folyósíthat-e az állam előleget számomra? Milyen feltételek mellett?

Nem, az állam nem fizeti ki az elítélt által fizetendő kártérítést.

Jogosult vagyok-e állami kártalanításra?

Az alábbi típusú károkozások esetében állami kártalanítást igényelhet, amennyiben Ön a bűncselekmény következtében elhunyt személyhez közel álló személy, vagy Ön erőszakos bűncselekmény sértettje, vagy a bűncselekmény következtében legalább négy hónapig tartó egészségügyi rendellenességet szenvedett el:

  1. munkaképtelen állapot vagy csökkent munkaképesség következtében elszenvedett kár;
  2. a sértett egészségét ért sérelem következtében felmerült költségek;
  3. az áldozat halálából eredő kár;
  4. szemüveget, műfogsort, kontaktlencséket vagy egyéb, testi funkciót betöltő eszközöket vagy ruhákat ért kár;
  5. az áldozat temetési költségei.

A kártalanításra való jogosultsághoz a bűncselekményt a bekövetkezésétől, illetve a bejelentés lehetővé válásától számított 15 napon belül be kell jelentenie a rendőrségen.

A kártalanítás iránti igényt az Észt Nemzeti Társadalombiztosítási Intézethez kell előterjeszteni a bűncselekmény elkövetésétől vagy az áldozat halálától számított három éven belül, kivéve, ha:

  1. az eltartott személy az áldozat haláláról a halál bekövetkeztétől számított egy év elteltével szerzett tudomást, és a kérelmet az áldozat haláláról való tudomásszerzést követő három éven belül benyújtotta;
  2. a kártalanítás igénylője az egészségét érintő egy évet meghaladó rendellenesség következtében kialakult egészségi állapota miatt a kérelmet nem tudta határidőben benyújtani, és a kérelmet az egészségi állapotának javulásától számított három éven belül benyújtotta;
  3. a kártalanítás alapjául kiskorúval szemben elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmény szolgál, és a kérelmet az áldozat nagykorúvá válásától számított három éven belül benyújtották, kivéve, ha a büntetőeljárás jogalapja a nagykorúvá válását megelőzően egyértelműen kiderült.

Jogosult vagyok-e kártalanításra, ha az elkövetőt nem ítélték el?

A bűncselekmények sértettjeit megillető állami kártalanítás iránti igényét abban az esetben nyújthatja be, ha a büntetőeljárásnak nem sikerült azonosítania a bűncselekményt Önnel szemben elkövető személyt.

Amennyiben a bűncselekmény elkövetésével vádolt személyt a bíróság felmenti, Ön azonban továbbra is úgy véli, hogy e személy Önnek kárt okozott, igényét polgári jogi kereset útján érvényesítheti.

Jogosult vagyok-e sürgősségi kifizetésre, amíg a kártérítési keresetemet elbíráló határozatra várok?

Az erőszakos bűncselekmény sértettjének járó kártérítés megállapításáról szóló határozat a megyei bíróság ítéletéig elhalasztható, amennyiben:

  1. bizonytalan a kérelmező arra vonatkozó joga, hogy a bűncselekménnyel okozott kárért felelős személy részéről kártérítésben részesüljön, vagy
  2. egyértelmű, hogy a bűncselekménnyel okozott kárért felelős személy egyetért a kártérítéssel, és képes azt megfizetni.

A kártérítés megállapításának elhalasztása esetén az Észt Nemzeti Társadalombiztosítási Intézet előleget fizethet a kérelmező kártérítési igénye alapján, amennyiben a kérelmező nyilvánvalóan jogosult a kártérítésre és nehéz gazdasági helyzetben van.

Utolsó frissítés: 04/10/2021

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.