Az áldozatok jogai az egyes tagállamokban

Németország

Tartalomszolgáltató:
Németország

Bűncselekmény áldozatának minősül az a személy, akit a német jog értelmében bűncselekménynek minősülő esemény következtében hátrány ér, például megsérül, vagy megrongálják, illetve ellopják a tulajdonát. Bűncselekmény áldozataként Önt a jogszabályok alapján bizonyos alanyi jogok illetik meg a bírósági eljárás előtt, alatt és után.

Németországban a büntetőeljárás a rendőrség és az ügyészség által folytatott nyomozással kezdődik, amely a sértett feljelentése alapján is megindulhat. Amennyiben nincs elegendő bizonyíték a gyanúsított ellen a vádemeléshez, az ügyészség megszünteti a nyomozást. Ha azonban elegendő bizonyíték áll rendelkezésre, az ügyészség bíróság elé állítja a gyanúsítottat. Bizonyos körülmények esetén azonban meg is szüntetheti az eljárást, például akkor, ha az elkövető megtérítette az Önnek okozott kárt, vagy eleget tett bizonyos feltételeknek és előírásoknak.

Amennyiben a bíróság a vádemelést követően megindítja az eljárást, tárgyaláson vizsgálja meg a vádlott elleni bizonyítékokat. Amennyiben bűnösnek találja a vádlottat, elítéli, és büntetést szab ki. Egyes kevésbé súlyos esetekben a bíróság is megszüntetheti a vádlott elleni eljárást, például ha a vádlott megbánást tanúsít, és részt vett az áldozatok és az elkövetők között alkalmazott közvetítői eljárásban. Amennyiben nincs elegendő bizonyíték a vádlott ellen, a bíróságnak fel kell mentenie őt. Amennyiben ítélet születik, a büntetőeljárás fellebbezést követően a fellebbviteli bíróságon folytatódhat.

Áldozatként részt vehet a büntetőeljárásban mint tanú, vagy aktívabb szerepet is vállalhat, ha hivatalosan magánvádlóként (Privatkläger) vagy pótmagánvádlóként (Nebenkläger) lép fel, ami által számos jog gyakorlásának lehetősége nyílik meg Ön előtt. Magánvádlóként az ügyész helyébe lép; pótmagánvádlóként pedig az ügyész oldalán vesz részt az eljárásban.

A megfelelő linkre kattintva megtekintheti az alábbi tájékoztatókat, amelyek végigvezetik Önt az eljárásában felmerülő különböző lépéseken, ismertetik, hogy bűncselekmény áldozataként milyen jogokkal rendelkezik a feljelentés megtételekor, a nyomozás során, valamint a tárgyalás alatt vagy az elsőfokú tárgyalást követően. Ezenkívül részletesebben tájékozódhat a kártérítéshez való jogáról, valamint az elérhető segítségről és támogatásról.

Ezek a tájékoztatók természetesen csupán a különféle szabályokkal kapcsolatos bevezetőnek tekinthetők. Részletesebb információkra lehet szüksége például azokról az eljárásokról, amelyekben a vádlott serdülő- vagy fiatalkorú, mivel ezek a témakörök itt csak érintőlegesen szerepelnek.

A keresett információkért kattintson az alábbi hivatkozásokra:

1 - Jogaim bűncselekmény sértettjeként

2 - Bűncselekmény bejelentése és jogaim nyomozás vagy bírósági eljárás során

3 - Jogaim a bírósági eljárást követően

4 - Kártérítés

5 - Támogatásra és segítségnyújtásra vonatkozó jogaim

Utolsó frissítés: 20/10/2021

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.