Az áldozatok jogai az egyes tagállamokban

Románia

Tartalomszolgáltató:
Románia

Ön bűncselekmény áldozatának minősül, amennyiben fizikai vagy anyagi kárt, illetve érzelmi sérelmet szenvedett olyan cselekmény következtében, mely a nemzeti jogszabályok szerint bűncselekménynek minősül. Egy bűncselekmény következtében elhunyt személy azon családtagjai, akik az adott személy halála miatt kárt szenvedtek szintén a bűncselekmény áldozatának minősülnek.

Mint bűncselekmény áldozatát, Önt bizonyos törvényes jogok illetik meg a bűnügyi eljárás előtt, alatt és után.

Romániában a büntetőeljárás első két szakasza a következő: a bűnügyi nyomozás és a bírósági eljárás. A bűnügyi nyomozás során a bűnüldöző szervek az ügyész felügyelete alatt vizsgálják az ügyet, bizonyítékokat gyűjtve az elkövető megtalálásához. A bűnügyi nyomozás végén a rendőrség az üggyel kapcsolatos minden összegyűjtött adattal és bizonyítékkal együtt az ügyészséghez továbbítja az ügyet. Az ügyirat beérkezése után az ügyész megvizsgálja az ügyet és eldönti, hogy át lehet-e térni a következő szakaszra, azaz a bírósági eljárásra, vagy az ügyet le kell zárni.

Amint az ügy a bíróság elé kerül, a bírói tanács megvizsgálja a tényeket és meghallgatja az érintett személyeket annak érdekében, hogy döntsön a vádlott bűnösségéről. Amennyiben megállapítják a vádlott bűnösségét, büntetést szabnak ki vele szemben. Ha a bíróság úgy dönt, hogy a vádlott nem bűnös, szabadon bocsátják.

Az alábbi hivatkozásokra kattintva megtalálhatja az Ön számára szükséges információkat:

1 – Jogaim bűncselekmény áldozataként

2 – Bűncselekmény miatti feljelentés és jogaim a nyomozás vagy a bírósági eljárás során

3 – Jogaim a bírósági eljárást követően

4 – Kártérítés

5 – Támogatásra és segítségnyújtásra vonatkozó jogaim

Utolsó frissítés: 04/02/2021

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.