Az áldozatok jogai az egyes tagállamokban

Vengrija

Turinį pateikė
Vengrija

Milyen eljárásban lehet az elkövetővel szembeni kártérítési igényeket érvényesíteni? (például bírósági eljárás, polgári jogi igény, adhéziós eljárás)

Elsősorban a büntetőeljárás keretein belül a sértett a vád tárgyává tett cselekménnyel kapcsolatosan keletkezett kárigényét, mint magánfél érvényesítheti. Ilyenkor a polgári jogi igény érvényesítése érdekében folyó eljárást a büntetőeljárás keretein belül adhéziós eljárásnak nevezzük. Polgári jogi igényt egyéb törvényes úton is lehet érvényesíteni. A jogérvényesítést nem zárja ki, ha a sértett magánfélként nem lép fel. A sértett helyett a polgári eljárás szabályai által előírt feltételek megléte esetén az ügyész is érvényesítheti a polgári jogi igényt.

A bíróság elrendelte, hogy az elkövető fizessen számomra kártérítést/kártalanítást. Hogyan érhetem el, hogy az elkövető tényleg fizessen?

A bíróság által megállapított kötelezettség teljesítésének lejártát követő 30 napon belül végrehajtás kezdeményezhető. Erre vonatkozóan a bíróság végrehajtási lapot állít ki a büntetőügyben hozott határozat polgári jogi igénnyel kapcsolatos része alapján.

Ha az elkövető nem fizet, folyósíthat-e az állam előleget számomra? Milyen feltételek mellett?

Nincs arra mód, hogy az állam előleget folyósítson az Ön számára. Abban az esetben viszont, ha szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekményt követtek el Ön ellen és ennek következményeként fizikailag megsérült, egészsége megkárosodott, állami kárenyhítésben részesülhet. Az állam által megítélt kárenyhítési támogatás független a polgári jogi igénytől, de amennyiben a kára időközben más forrásból (pl. bírósági úton, biztosítótól) a támogatást megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított 3 éven belül megtérül, Önt az állam visszatérítésre kötelezi.

Jogosult vagyok-e állami kártalanításra?

Abban az esetben jogosult állami kárenyhítésre, ha Ön ellen olyan szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekményt követtek el, amelynek következményeként testi épsége, egészsége súlyosan károsodott.

Ön akkor is jogosulttá válhat állami kárenyhítésre, ha ilyen sértett közeli hozzátartozója, eltartottja, vagy az elhunyt temettetéséről gondoskodott.

Állami kárenyhítésben csak - jövedelmi viszonya vagy más, a törvényben meghatározott feltétel alapján - rászoruló áldozat részesülhet.

Az állami kárenyhítés iránti kérelmét bármelyik áldozatsegítő szolgálatnál (járási és fővárosi kerületi hivatalnál) benyújthatja. A kérelem elbírálásakor a hatóság vizsgálni fogja a kár összegének a bűncselekménnyel való ok okozati összefüggését.

A kárenyhítési kérelmet alapesetben a bűncselekmény elkövetésétől számított 3 hónapon belül lehet előterjeszteni, maximális összege 2017-ben 1.599.105 forint.

Jogosult vagyok-e kártalanításra, ha az elkövetőt nem ítélték el?

Ha a feljelentés elutasítására, a nyomozás megszüntetésére, az eljárás megszüntetésére, illetve a vádlott felmentésére a törvényben felsorolt büntethetőséget kizáró okok miatt került sor (nevezetesen: gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer vagy fenyegetés, tévedés, jogos védelem, végszükség vagy elöljáró parancsa), akkor Ön jogosult az állami kárenyhítésre.

Az állam által megítélt kárenyhítési támogatás független a polgári jogi igénytől, de amennyiben a kára időközben más forrásból (pl. bírósági úton, biztosítótól) a támogatást megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított 3 éven belül megtérül, Önt az állam visszatérítésre kötelezi.

Amennyiben nem a büntetőeljárás keretében érvényesíti polgári jogi igényét, akkor a büntetőjogi felelősség és a kártérítés kérdése elválik egymástól, vagyis a két eljárás eredményeként különböző tartalmú bírói döntések születhetnek.

Jogosult vagyok-e sürgősségi kifizetésre, amíg a kártérítési keresetemet elbíráló határozatra várok?

Bűncselekmény vagy szabálysértés áldozataként Ön azonnali pénzügyi segély kifizetésére válhat jogosulttá a bűncselekmény vagy a szabálysértés következtében nagyon rövid időn belül kialakult krízishelyzet orvoslása céljából. Kérelmét az áldozatsegítő szolgálatnál (járási vagy fővárosi kerületi hivatalnál) kell előterjesztenie, a támogatás igénybevételének feltétele a rendőrségen tett feljelentés. Az azonnali pénzügyi segély méltányossági döntés, és a rászorultság vizsgálata nélkül adható az áldozatoknak. Ugyanakkor az eljárás során vizsgálni kell azt, hogy az áldozatnak a bűncselekmény következtében kialakult személyes körülményei indokolják-e ezt a fajta anyagi támogatást. Az azonnali pénzügyi segély nem kártérítés, célja nem a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése vagy enyhítése. Élelmezésre, lakhatásra, utazásra, ruházatra, gyógyászati, valamint rendkívüli kegyeleti kiadásokra adható. Az azonnali pénzügyi segély összegét az áldozatnak az őt ért cselekmény következtében kialakult helyzete, valamint az határozza meg, hogy milyen hosszú ideig nem tudja önerőből megoldani anyagi problémáit. A segély legmagasabb összege 2017-ben 106.607,-Ft.

Utolsó frissítés: 27/02/2018

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.