Tagállami bíróságok és más, nem igazságszolgáltatási szervek

Románia

Tartalomszolgáltató:
Románia

Nemzeti bíróságok

Ombudsman

Az emberi jogok védelme területén működő szakosodott szervek

Egyéb szakosodott szervek

Nemzeti bíróságok

Azon jogterülettől függően, amely általánosságban véve szabályozza azt a cselekményt, amely egy személy jogainak sérelmét eredményezte (vagyis polgári jog, büntetőjog, közigazgatási jogvita stb.), az érintett személy az ügyet vagy közvetlenül bíróság elé terjesztheti, polgári jogi összefüggésben rendszerint kereset indításával, vagy pedig a jogszabályok által meghatározott eljárásoknak megfelelően más állami szerv elé.

A büntetőjogban az a személy, akinek jogait a büntető törvénykönyvben meghatározott cselekmény sértette, a rendőrséghez vagy az ügyészséghez fordulhat, a büntető tárgyalásra pedig a büntetőeljárás szabályainak megfelelően kerül sor.

A közigazgatási jogviták esetén a 2004. évi 554. törvénynek megfelelően bármely személy, aki arra hivatkozik, hogy jogát vagy jogos érdekét sértette valamely hatóság közigazgatási aktusa, vagy az a tény, hogy kérelmét a jogszabályban meghatározott határidőn belül nem bírálták el, az illetékes közigazgatási bíróságtól kérheti az aktus megsemmisítését, a kért jog vagy jogos érdek elismerését, valamint az okozott kár megtérítését. Ugyanígy az a személy, aki arra hivatkozik, hogy egy másik jogalanyt célzó egyedi közigazgatási aktus sértette jogát vagy jogos érdekét, szintén a közigazgatási bíróság elé terjesztheti az ügyet. Főszabály szerint azt megelőzően, hogy az ügyet az illetékes közigazgatási bíróság elé terjesztené, az adott személy köteles egy (a 2004. évi 554. törvény 7. cikkében szabályozott) előzetes eljárást követni, amely abból áll, hogy az aktust kibocsátó hatóságtól vagy a hatóság felettes szervétől (amennyiben van ilyen) kéri az aktus teljes vagy részleges hatályon kívül helyezését.

A bíróságok és fent említett egyéb állami szervek hatáskörét a hatályos jogszabályok határozzák meg (például a polgári perrendtartás, a büntetőeljárásról szóló törvény, a 2004. évi 554. törvény).

Ami a bíróságok előtti eljárást illeti, főszabály szerint ezek rendes jogi eljárások, a szóban forgó jogterülettől függő sajátosságokkal (további információért lásd a csak román nyelven elérhető https://portal.just.ro/SitePages/ghid.aspx oldalt).

A bíróságok elérhetőségére vonatkozó adatok, és további kiegészítő információk a következő címen találhatók Portalul instanțelor de judecată [bírósági portál] (csak román nyelven).

Ombudsman

OMBUDSMAN

(AVOCATUL POPORULUI)

A központi iroda címe:

Strada Eugeniu Carada No 3
Sector 3
Bukarest

Térkép: https://avp.ro/index.php/en/contact-2/

A központi iroda elérhetősége:

Telefonos ügyfélszolgálat: (+40) (0)21 3127134;
Kezelő: (+40) (0)21 3129462;
E-mail: avp@avp.ro
Honlap: https://avp.ro

Ügyfélfogadási idő:

Hétfőtől csütörtökig 9:00-től 16:00 óráig, és pénteken 9:00-től 12:00 óráig a szakosodott munkatársakkal (tanácsadók és szakértők) folytatott megbeszélésekre. Az állampolgárok kérésükre időpontot kaphatnak az ombudsmanhoz és helyetteseihez is.

A regionális irodák címei:

A romániai ombudsman regionális irodái

Az intézmény bemutatása (jogszabályi háttér, bemutatás, szervezet, feladatok, panaszok, eljárások)

https://avp.ro/index.php/en/presentation/scurt-istoric/

Panaszbejelentő formanyomtatvány:

https://avp.ro/index.php/cum-sesizez-avocatul-poporului/formularul-unei-petitii/

Az ombudsmanra vonatkozó főbb hatályos szabályok a következő rendelkezésekben szerepelnek:

  • Románia Alkotmányának 58–60. cikke, 65. cikkének (2) bekezdése, 146. cikkének a) és d) pontja;
  • a Román Közlöny 2004. szeptember 15-i 844. számának I. részében újra közzétett, az ombudsmani intézmény szervezetéről és működéséről szóló, módosított és kiegészített 1997. évi 35. törvény;
  • a Román Közlöny 2007. június 29-i 445. számában közzétett, a képviselőház és a szenátus állandó hivatalainak 2007/6. határozatával módosított, a Román Közlöny 2004. október 11-i 922. számának I. részében újra közzétett, az ombudsmani intézmény szervezetéről és működéséről szóló rendelet;
  • a Román Közlöny 2004. december 7-i 1154. számának I. részében kihirdetett, a közigazgatási fellebbezésekről szóló, módosított 2004. évi 554. törvény;
  • a Román Közlöny 2010. október 26-i 714. számának I. részében kihirdetett, az ügyintézés felgyorsítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló, módosított és kiegészített 2010. évi 202. törvény.

Az intézmény célja és jellemzői:

  1. az egyének jogainak és szabadságainak védelme a hatóságokkal fenntartott kapcsolataikban;
  2. az ombudsman minden más hatóságtól független önálló hatóság;
  3. saját költségvetéssel rendelkezik, amely szerves része az állami költségvetésnek;
  4. feladatainak ellátása során nem helyettesít más hatóságot;
  5. az ombudsman nem kaphat kötött vagy képviseleti mandátumot, és senki sem kényszerítheti az ombudsmant arra, hogy kövesse utasításait vagy parancsait;
  6. az ombudsman tevékenysége nyilvános, azonban azon személyek kérelmére, akiknek jogait és szabadságait megsértették, vagy egyéb indokolt esetben dönthet tevékenysége bizalmas jellegéről;
  7. feladatait hivatalból vagy természetes személyek, társaságok, egyesületek, illetve egyéb jogi személyek kérelmére végzi. Állampolgárságra, korra, nemre, politikai hovatartozásra vagy vallási meggyőződésre való tekintet nélkül benyújthatók hozzá a panaszok.

Az ombudsman helyettesei

Az ombudsman munkáját a következő tevékenységi körökre szakosodott helyettesek segítik:

  1. emberi jogok, férfiak és nők esélyegyenlősége, vallások és nemzeti kisebbségek;
  2. a gyermekek, a család, a fiatalok, a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők jogai;
  3. fegyveres erők, igazságszolgáltatási rendszer, rendőrség, büntetés-végrehajtási intézmények;
  4. tulajdon, munka, szociális védelem, adók és vámok.

Ki fordulhat panasszal az ombudsmanhoz, és milyen ügyekben:

1. Azok az aktusok és cselekmények, amelyekkel kapcsolatban benyújtható panasz

A hatóságok azon közigazgatási aktusai vagy cselekményei lehetnek panasz tárgyai, amelyek az egyének jogainak és szabadságainak sérelmét eredményezhetik.

A törvény értelmében az önálló állami vállalatok aktusai szintén azon közigazgatási aktusok közé tartoznak, amelyek az ombudsman hatáskörébe tartoznak.

A közigazgatási szervek tétlenségét, valamint az aktusok késedelmes kibocsátását szintén közigazgatási aktusnak tekintik.

Az alábbiak nem tartoznak az ombudsman hatáskörébe, és amennyiben a panasz tárgyát ezek képezik, azt indokolás nélkül elutasítják:

  • a képviselőház, a szenátus vagy a parlament által kibocsátott aktusok;
  • a képviselők és szenátorok aktusai és cselekményei;
  • Románia elnökének aktusai és cselekményei;
  • a kormány aktusai és cselekményei, a jogszabályok és utasítások kivételével;
  • az Alkotmánybíróság aktusai és cselekményei;
  • a Jogalkotási Tanács elnökének aktusai és cselekményei;
  • a bírói hatalmi ág aktusai és cselekményei.

2. Ki nyújthat be panaszt az ombudsmanhoz?

Bármely természetes személy, állampolgárságra, korra, nemre, politikai hovatartozásra vagy vallási meggyőződésre tekintet nélkül benyújthat panaszt az ombudsmanhoz.

3. Az ombudsmani intézmény az állampolgárok jogainak és szabadságainak védelmére irányuló feladatait az állampolgároknak a hatóságokkal fenntartott kapcsolatai során:

  • a sérelmet szenvedett személy kérelmére;
  • hivatalból látja el.

4. A panasz elfogadásának és megvizsgálásának feltételei

  • a panaszt írásban kell megfogalmazni, és levélben (beleértve az e-mailt és a faxot) kell megküldeni; személyesen vagy meghatalmazott útján is benyújtható (utóbbit felszólítják személyazonossága igazolására) az intézmény székhelyén, vagy valamelyik regionális irodájában, akár meghallgatás során, akár az iroda osztályán;
  • indokolt esetben a panaszos számára lehetővé tehetik, hogy kérelmét szóban, vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül nyújtsa be; a panaszt az erre a célra kijelölt munkatársak az előírt formában rögzítik;
  • a panaszt a panaszosnak alá kell írnia;
  • a panasznak tartalmaznia kell a következőket:
    • azon személy valamennyi személyazonosításra szolgáló adatát, akinek állítólag megsértették állampolgári jogait és szabadságait (név, keresztnév, lakóhely);
    • az okozott kár leírását (a megsértett jogokat és szabadságokat, a hivatkozott cselekményeket és azok leírását);
    • az érintett hatóság vagy köztisztviselő azonosításra szolgáló adatokat;
    • a kérelem jogszabály szerinti, határidőn belüli elbírálása tekintetében a közigazgatási szerv késedelmének vagy elutasításának bizonyítékát;
    • annak kötelező megjelölését, hogy az ügyben folyamatban van vagy volt bírósági eljárás;
    • a korábban értesített hatóságok azonosítására szolgáló adatokat;
    • melléklet formájában a panasz alátámasztására alkalmas dokumentumokat;
  • az ombudsmanhoz benyújtott panasz illetékmentes.

5. Azok az esetek, amelyekben a panaszt nem lehet megvizsgálni:

  • ha a panasz tárgya nem tartozik az ombudsman hatáskörébe;
  • a névtelen panaszok (amelyeket nem vettek nyilvántartásba), illetve a más személy nevében annak hozzájárulása nélkül benyújtott panaszok;
  • az egy évvel annak időpontját követően benyújtott panaszok, hogy az állítólagos jogsértés megtörtént vagy az érintett személy tudomást szerzett az állítólagos jogsértésről;
  • a nyilvánvalóan megalapozatlan panaszokat indokolással elutasíthatják.

6. A panaszkezelés módjai:

  • Vizsgálatok – az ombudsmani intézmény jogosult saját maga vizsgálatot folytatni, a vizsgálathoz szükséges információkat és dokumentumokat kérni a közigazgatási hatóságoktól, meghallgatni a közigazgatási hatóságok vezetőit, valamint bármely köztisztviselőt, aki jogosult a panasz elbírálásához szükséges felvilágosítást megadni, valamint rögzíteni a nyilatkozataikat.
  • Ajánlások – feladatai ellátása során az ombudsmani intézmény ajánlásokat bocsát ki. A kibocsátott ajánláson keresztül az ombudsman tájékoztatja a közigazgatási hatóságokat megfelelően a közigazgatási aktusok vagy cselekmények jogellenességéről.
  • Különleges jelentések – amennyiben az ombudsmani intézmény a lefolytatott vizsgálatok során jogalkotási hiányosságokat, súlyos korrupciós eseteket vagy a nemzeti jogszabályok megsértését észleli, a megállapításait tartalmazó jelentést terjeszt a parlament két házának elnöke, vagy szükség esetén a miniszterelnök elé.
  • Az ügyfélszolgálati iroda –az ügyfélszolgálat az ombudsman központi irodájában és 14 regionális irodájában üzemel (a központi iroda telefonszáma: 021 312 7134; https://avp.ro/index.php/contact/birouri-teritoriale/). Az állampolgárok hívásait a következő időszakokban fogadják: Hétfőtől csütörtökig 9:00-től 16:00 óráig, és pénteken 9:00-től 14:00 óráig
  • Meghallgatások – ezeket az intézmény szakosodott munkatársai tartják. Az állampolgárok kérhetnek meghallgatást az ombudsmantól és helyetteseitől is, az ombudsmani intézmény szervezetére és működésére vonatkozó szabályzatnak megfelelően, illetve a regionális irodák képviselőitől is.

Az emberi jogok védelme területén működő szakosodott szervek

A gyermekek jogaival foglalkozó ombudsman

NEMZETI GYERMEKVÉDELMI ÉS ÖRÖKBEFOGADÁSI HATÓSÁG (AUTORITATEA NAȚIONALĂ PENTRU PROTECȚIA COPILULUI ȘI ADOPȚIE)

Cím:

Bulevardul G-ral Gheorghe Magheru No 7
Sector 1
010322 Bukarest

Elérhetőség:

Tel.: (+40) (0)21 3153633, (+40) (0)21 3153630, (+40) (0)21 3100789, (+40) (0)21 3100790
Fax: (+40) (0)21 3127474;
E-mail: office@anpfdc.ro
Honlap: http://www.copii.ro

Ügyfélfogadás:

Hétfőtől csütörtökig: 8:30 – 16:30

Péntek: 8:30 – 14:00

Örökbefogadási osztály: Kedd, csütörtök: 9:00 – 12:00

Az intézmény bemutatása (jogi háttér, bemutatás, szervezet, feladatok, a szolgáltatások fajtái):

http://www.copii.ro/despre-noi/misiune/,
http://www.copii.ro/activity/child-protection-system/overview/?lang=en.

A Gyermekvédelmi Főosztály a Nemzeti Gyermekvédelmi és Örökbefogadási Hatóság szakosodott főosztálya.

Feladatok:

  • programok előkészítése és indokolása a családvédelem, a családon belüli erőszak megelőzése és az ellene való küzdelem, valamint a gyermekek jogainak védelme és előmozdítása terén;
  • a gyermekek jogai tiszteletben tartásának ellenőrzése, valamint ajánlások tétele a központi és helyi hatóságok számára a szükséges intézkedések megtételére;
  • az 1990. évi 18. törvénnyel megerősített, módosítást követően újra közzétett Gyermekek Jogairól szóló Egyezményben megállapított elvek és szabályok betartásával kapcsolatos információk központi nyilvántartása és összefoglalása, valamint a Gyermekjogi Bizottság ajánlásainak végrehajtásához szükséges intézkedések elfogadása;
  • a gyermekek szüleiktől való elválasztásának megakadályozásával foglalkozó szolgálatok, a gyermekek különleges védelmét ellátó szolgálatok és a gyermekvédelmi bizottságok által végzett tevékenységek módszertani szempontú koordinációja és irányítása;
  • előírások, részletes szabályok és munkamódszerek kidolgozása azon szolgálatokra vonatkozóan, amelyek feladata a gyermekek szüleiktől való elválasztásának megakadályozása, a gyermekek és fiatalok különleges védelme, valamint a család, és a családon belüli erőszak áldozatainak védelme, illetve a családon belüli erőszak elkövetőinek kezelése;
  • a gyermekek szüleiktől való elválasztásának megakadályozását, a gyermekek és fiatalok különleges védelmét, valamint a család, és a családon belüli erőszak áldozatainak védelmét ellátó szolgálatok engedélyezési módszertanának és értékelési szempontjainak kidolgozása, valamint e szolgálatok engedélyezése;
  • a családok, valamint a családon belüli erőszak áldozatainak támogatását célzó tevékenységek, és a számukra nyújtott szolgáltatások módszertani szempontú koordinációja és irányítása.

Az egyenlőség előmozdításával foglalkozó szervek

A HÁTRÁNYOS MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLENI KÜZDELEM NEMZETI TANÁCSA (CONSILIUL NAȚIONAL PENTRU COMBATEREA DISCRIMINĂRII - CNCD)

A központi iroda címe:

Piata Valter Maracineanu Nos 1-3, Sector 1, 010155 Bukarest

Telefon: (+40) (0)21 3126578; (+40) (0)21 3126579
Fax: (+40) (0)21 3126585
E-mail: support@cncd.org.ro
Honlap: https://www.cncd.ro/

Ügyfélfogadás:

Hétfőtől csütörtökig: 8:00-16:30; péntek: 8:00 – 14:00

A regionális irodák és a Kutatási Központ címei:

https://www.cncd.ro/contact/

Az intézmény bemutatása (jogszabályi háttér, bemutatás, szervezet, feladatok, panaszok, eljárások):

https://www.cncd.ro/ ,
https://www.cncd.ro/proiecte,
https://www.cncd.ro/despre-cncd-prezentare-generala/

Jogi háttér:

A Hátrányos Megkülönböztetés Elleni Küzdelem Nemzeti Tanácsa a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formája elleni küzdelemről és annak szankcionálásáról szóló, újra közzétett 137/2000. kormányrendelet alapján működik.

Az intézmény bemutatása:

A Hátrányos Megkülönböztetés Elleni Küzdelem Nemzeti Tanácsa (CNCD) a Parlament ellenőrzése alatt álló, a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre irányuló tevékenységeket végző önálló állami hatóság. A Tanács biztosítja a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének tiszteletben tartását és alkalmazását a hatályos nemzeti jogszabályokkal, valamint azon nemzetközi egyezményekkel összhangban, amelyeknek Románia részese. A Hátrányos Megkülönböztetés Elleni Küzdelem Nemzeti Tanácsa a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának megelőzéséről és szankcionálásáról szóló, újra közzétett 137/2000. kormányrendelet alapján működik.

1. Mit kell tartalmaznia a panasznak?

A panasznak tartalmaznia kell a következő kötelező adatokat:

  • a panaszt benyújtó személy vezetéknevét és keresztnevét;
  • azt a címet, ahová a panaszos a választ várja; azt a címet, amelyen a CNCD megkeresheti a panaszost az ügy elbírálásához szükséges további információ bekérése érdekében;
  • a telefonszámot, amelyen a panaszos elérhető további információ bekérése érdekében;
  • az érdemi panaszt, amelynek tartalmaznia kell az állítólagosan hátrányos megkülönböztetéssel járó cselekmények részletes leírását;
  • a hátrányos megkülönböztetéssel járó cselekmény elkövetésével vádolt személy személyazonosításra szolgáló adatait (cím, telefonszám, ha van stb.), amelyekre a személy CNCD Végrehajtó Bizottsága elé történő idézhetősége vagy további vizsgálat elvégzése érdekében van szükség.

2. Mi történik a panasz benyújtását követően?

A panaszt nyilvántartásba veszik és továbbítják a Végrehajtó Bizottságnak elbírálásra. A panaszt az állítólagos hátrányosan megkülönböztető cselekmény megtörténtének időpontját, vagy az érintett személy arról való tudomásszerzésének időpontját követő egy évig lehet benyújtani. A hátrányos megkülönböztetést állítólag elszenvedő személy bírósághoz fordulhat a hátrányosan megkülönböztető cselekmények következményeinek orvoslása és a hátrányosan megkülönböztető cselekményt megelőző állapot helyreállítása érdekében. A panaszkezelésre rendelkezésre álló időtartam 90 nap.

A Végrehajtó Bizottság a hátrányosan megkülönböztető cselekmény megtörténtét úgy vizsgálja, hogy kötelező jelleggel idézi a feleket, bármilyen, a kézhezvétel visszaigazolását lehetővé tévő úton. A felek személyes megjelenésének elmaradása nem akadályozza a panasz elbírálását. A helytálló döntés meghozatalának biztosítása érdekében kiegészítő vizsgálatot lehet folytatni, a felek meghallgatását is beleértve.

A panaszosnak bizonyítania kell a hátrányosan megkülönböztető cselekmény megtörténtét, míg a hátrányos megkülönböztetéssel vádolt személynek azt kell bizonyítania, hogy a szóban forgó cselekmény nem jelentett hátrányos megkülönböztetést.

Az ítéletet (a Végrehajtó Bizottság határozatát) az azt követő 15 napon belül írásban közlik, hogy a Végrehajtó Bizottság ülésén elfogadta a határozatot. A felek a kézhezvételt követő 15 napon belül bíróság előtt megtámadhatják a Végrehajtó Bizottság határozatát. Mindkét fél mentesül az illetékfizetési kötelezettség alól.

3. Melyek a hátrányosan megkülönböztető cselekmények esetén alkalmazott jogkövetkezmények?

A hátrányos megkülönböztetéssel járó cselekményekre a következő szankciók szabhatók ki:

  • figyelmeztetés;
  • 1 000 és 30 000 RON közötti bírság, ha a hátrányos megkülönböztetés természetes személyt érint;
  • 2 000 és 100 000 RON közötti bírság, ha a hátrányos megkülönböztetés személyek csoportját vagy közösséget érint

A ROMÁK NEMZETI ÜGYNÖKSÉGE (ANR)

(AGENȚIA NAȚIONALĂ PENTRU ROMI – ANR)

Elérhetőség:

Str. Splaiul Independentei No 202, 8th floor, room 23, Sector 6, Bukarest

Tel.: (+40) (0)21 3113048
Fax: (+40) (0)21 3113047
E-mail: info@anr.gov.ro.
Honlap: http://www.anr.gov.ro

A regionális és megyei irodák elérhetősége:

http://www.anr.gov.ro/index.php/contact

Az intézmény bemutatása (feladatmeghatározás, szerkezet, eredmények):

http://www.anr.gov.ro

Jogi háttér:

A 2005. évi 7. törvénnyel módosított formájában jóváhagyott, a Romák Nemzeti Ügynökségének létrehozásáról szóló 2004/78. kormányrendelet

A Romák Nemzeti Ügynökségének szervezetéről és működéséről szóló, módosított és kiegészített 2004/1703. határozat 3. cikkében szereplő feladatköre gyakorlása során az intézmény a következő fő feladatokat végzi:

  • a tevékenységi területén belül jogszabályban meghatározott egyéb feladatok ellátásával párhuzamosan kormánypolitikát és stratégiát készít a roma kisebbség jogainak védelme érdekében;
  • képzési tevékenységet kezdeményez és folytat a romák hátrányos megkülönböztetése elleni küzdelem területén a központi és helyi közigazgatásban;
  • jóváhagyja a roma kisebbséghez tartozó személyek jogai és kötelezettségei szempontjából releváns törvénytervezeteket és egyéb jogszabály-tervezeteket;
  • figyelemmel kíséri a roma kisebbség védelmére vonatkozó nemzeti és nemzetközi jogszabályok alkalmazását;
  • fogadja és megvizsgálja az intézmények, szervezetek vagy magánszemélyek által küldött kérelmeket és beadványokat, valamint közli az Ügynökség szakértői véleményét;
  • kidolgozza a roma kisebbség tájékoztatására, képzésére és szakértői tanácsadására irányuló rendszert;
  • elemzi és értékeli a hatályos rendeletek és törvények esetleges hátrányosan megkülönböztető hatásait, és aktív erőfeszítéseket tesz a meglévő jogi szabályozás fejlesztése érdekében.

Feladatkörének gyakorlása során a Romák Nemzeti Ügynöksége:

  • együttműködik a minisztériumokkal és a központi és helyi közigazgatási hatóságokkal, valamint más hatóságokkal és természetes és jogi személyekkel;
  • együttműködik a romániai és külföldi kormányközi és nem kormányzati szervekkel;
  • hasznosítja a romániai és külföldi szakértői tanácsokat és javaslatokat, és a jogszabályokkal összhangban nyújtott költségvetési támogatástól vagy Romániában vagy külföldön biztosított egyéb támogatásoktól függően képzést és továbbképzést biztosít alkalmazottai számára;
  • a romák helyzetének javítása érdekében a szakosodott nem kormányzati intézményekkel és szervezetekkel együttesen fellépéseket, projekteket és ágazati programokat kezdeményez, részt vesz azokban, és népszerűsíti őket.

A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐKET TÁMOGATÓ NEMZETI HATÓSÁG (AUTORITATEA NATIONALĂ PENTRU PERSOANELE CU DIZABILITĂȚI)

Központi iroda címe:

Calea Victoriei No 194
Bukarest

Elérhetőség:

Tel.: (+40) (0)21 2125438; (+40) (0) 21 2125439; (+40) (0)21 3220976; (+40) (0)21 3226303; (+40) (0)213226304; (+40) (0)21 3207155
Fax: (+40) (0)21 2125443
E-mail: registratura@anph.ro

Ügyfélfogadás:

Hétfőtől péntekig: 9:00 - 16:00 (telefonos megkeresésekre)

Az intézmény bemutatása (szervezet, feladatok, szervezeti és működési szabályzat):

http://www.mmuncii.ro/j33/index.php/en/about-us

Jogi háttér:

A Fogyatékossággal Élőket Támogató Nemzeti Hatóság a központi közigazgatás jogi személyiséggel rendelkező szakosodott szerve, a Munkaügyi, Családügyi, Szociális Védelmi és Időskorúakkal foglalkozó Minisztérium alá tartozik.

A Hatóság központilag koordinálja a fogyatékossággal élő személyek különös védelmére és jogaik előmozdítására vonatkozó tevékenységet; e jogok előmozdítása érdekében politikákat, stratégiákat és szabványokat készít, valamint nyomon követi a fogyatékossággal élő személyek különös védelmére szolgáló vonatkozó szabályok alkalmazását és tevékenységeket.

A fogyatékossággal élő személyek jogait megállapító jogszabályok:

A fogyatékossággal élő személyek a következő rendelkezésekben szereplő előnyöket élvezik:

  • az egyes központi közigazgatási szintű reorganizációs intézkedések megállapításáról és egyes jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről szóló 2014. évi 86. sürgősségi kormányrendelet;
  • a Fogyatékossággal élőket Támogató Nemzeti Hatóság szervezetéről, működéséről és feladatairól szóló 2015. évi 50. kormányhatározat.

Adatvédelmi szerv

A SZEMÉLYESADAT-KEZELÉS NEMZETI FÜLGYELETI HATÓSÁGA

(AUTORITATEA NAȚIONALĂ DE SUPRAVEGHERE A PRELUCRĂRII DATELOR CU CARACTER PERSONAL – ANSPDCP)

Központi iroda címe:

B-dul G-ral. Gheorghe Magheru Nos 28-30, Sector 1, 010336 Bukarest

Elérhetőség:

Tel.:  (+40) (0)31 8059211; (+40) (0)31 8059212
Fax: (+40) (0)31 8059602
E-mail: anspdcp@dataprotection.ro
Honlap: https://www.dataprotection.ro

Ügyfélfogadás:

  • A Nemzeti Felügyeleti Hatóság nyilvántartása hétfőtől péntekig 9:00 és 13:00 óra között látogatható;
  • Meghallgatásokra hétfőtől péntekig 11:00 és 13:00 óra között kerülhet sor.

Az intézmény bemutatása:

A Személyesadat-kezelés Nemzeti Felügyeleti Hatósága teljesen függetlenül és pártatlanul végzi tevékenységét. A Hatóság figyelemmel kíséri és ellenőrzi a személyes adatok kezelése tekintetében az egyének védelméről, és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 2001. évi 677. törvény hatálya alá tartozó adatkezelés törvényességét.

Célkitűzés:

Az egyének alapvető jogainak és szabadságainak, különösen a titoktartáshoz, a családi élethez és a magánélethez való jognak a védelme a személyes adatok kezelésére, és az ilyen adatok szabad áramlására tekintettel.

Jogi háttér:

A Személyes-adatkezelés Nemzeti Felügyeleti Hatóságának létrehozásáról, szervezetéről és működéséről szóló 2005. évi 102. törvény.

Feladatok (többek között):

  • fogadja és elemzi a személyes adatok kezelésére vonatkozó bejelentéseket;
  • a jogszabályban meghatározott helyzetekben engedélyezi a személyesadat-kezelést;
  • jogszabálysértés megállapítása esetén eldönti, hogy felfüggessze vagy megszüntesse az adatkezelést és/vagy részben vagy teljesen törölje a kezelt adatokat, az ügyet a bűnüldöző szervek elé terjessze vagy megtegye a megfelelő jogi lépéseket;
  • tájékoztatja a magánszemélyeket és/vagy a jogi személyeket arról, hogy meg kell felelniük a 2001. évi 677. törvényben megjelölt kötelezettségeknek, és követniük kell az ott meghatározott eljárásokat;
  • vezeti és a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszi a személyesadat-kezelési nyilvántartást;
  • fogadja és elbírálja a magánszemélyek által benyújtott panaszokat, megkereséseket vagy kérelmeket, és közli az elért megoldást, vagy adott esetben a meghozott intézkedést;
  • előzetes ellenőrzést végez, amennyiben az adatkezelő olyan személyes adatokat kezel, amelyek feltehetően különös kockázatokat hordoznak az emberek jogaira és szabadságára nézve;
  • hivatalból vagy panasz vagy bejelentés alapján vizsgálatot folytat;
  • bármely személy, hatóság vagy közigazgatási szerv kérelmére ajánlásokat és jóváhagyásokat ad ki bármely, a személyes adatok kezelése tekintetében az alapvető jogok és szabadságok védelmét érintő kérdésben.

A panaszok, megkeresések, kérelmek fogadására és elbírálására vonatkozó eljárás:

Azok a személyek, akiknek személyes adatait kezelik, írásban a Felügyeleti Hatósághoz fordulhatnak, ha úgy vélik, hogy megsértették a 2001. évi 677. törvényben meghatározott jogaikat, feltéve, hogy ugyanebben az ügyben korábban nem került sor jogi lépésekre, és csak azt követően, hogy korábban megkeresték azt az adatkezelőt, akivel/amellyel szemben a panaszt benyújtották.

Az ANSPDCP-hez panaszt benyújtani kívánó személyek az intézmény honlapjáról letölthetik az esetlegesen igénybe venni kívánt formanyomtatványt.

Egyéb szakosodott szervek

KIRENDELT BÍRÓ

(JUDECĂTORUL DELEGAT)

Jogi háttér:

A bíróságok által büntetőeljárás során elrendelt büntetések és szabadságvesztéssel járó intézkedések végrehajtásáról szóló, 2013. június 2-i 254. törvény és Magisztratúra Legfelsőbb Tanácsának a szabadságvesztés büntetések végrehajtásának felügyeletével megbízott kirendelt bírák tevékenysége szervezési szabályainak elfogadásáról szóló 2014. évi 89. határozata.

Bemutatás és szerep:

A kirendelt bírók a romániai bírósági rendszer bírái. A bírákat évente rendeli ki a fellebbviteli bíróság elnöke minden, a fellebbviteli bíróság illetékességi területén található büntetés-végrehajtási intézethez. A szabadságvesztés büntetések végrehajtásának felügyeletére kirendelt bíró szerepe e büntetések végrehajtása jogszerűségének ellenőrzése. Az őrizetbevételi és előzetes fogvatartási központot vagy előzetes fogvatartási központot működtető büntetés-végrehajtási intézethez kirendelt bíró ellenőrzi továbbá a szabadságelvonással járó megelőző intézkedések végrehajtása jogszerűségének biztosítását is. Ugyanakkor a bíró biztosítja a szabadságvesztés büntetést töltők számára a jogszabályok által biztosított jogok tiszteletben tartását.

Panaszok:

  1. Az elítélt azon időpontot követő három napon belül, hogy tudomást szerzett a szabadságvesztéssel járó büntetés feltételeit megállapító határozatról, panaszt nyújthat be a szabadságvesztések végrehajtását felügyelő kirendelt bíróhoz a feltételek megállapításának módját illetően (a 2013. évi 254. törvény 39. cikkének (3) bekezdése).
  2. Az elítélt azon időpontot követő három napon belül, hogy tudomást szerzett a szabadságvesztéssel járó büntetés feltételeit megváltoztató bizottsági határozatról, panaszt nyújthat be a szabadságvesztések végrehajtását felügyelő kirendelt bíróhoz a hivatkozott határozat tekintetében (a 2013. évi 254. törvény 40. cikkének (11) bekezdése).
  3. Az elítélt azon időpontot követő tíz napon belül, hogy tudomást szerzett a hivatkozott jogszabályban biztosított jogok gyakorlására vonatkozó intézkedések büntetés-végrehajtási intézet igazgatása általi meghozataláról, panaszt nyújthat be a szabadságvesztések végrehajtását felügyelő kirendelt bíróhoz a hivatkozott intézkedések tekintetében (a 2013. évi 254. törvény 56. cikkének (2) bekezdése).
  4. Az elítélt azon időpontot követő három napon belül, hogy tudomást szerzett a fegyelmi bizottság által kiszabott fegyelmi büntetésről szóló határozatról, panaszt nyújthat be a szabadságvesztések végrehajtását felügyelő kirendelt bíróhoz a hivatkozott határozat tekintetében (a 2013. évi 254. törvény 104. cikkének (1) bekezdése).

Az elítélt azon időpontot követő három napon belül, hogy tudomást szerzett az őrizet feltételeit megváltoztató bizottsági határozatról, panaszt nyújthat be a szabadságvesztéssel járó intézkedések végrehajtását felügyelő kirendelt bíróhoz a hivatkozott határozat tekintetében (a 2013. évi 254. törvény 153. cikkének (8) bekezdése).

BEVÁNDORLÁSI FŐFELÜGYELŐSÉG

(INSPECTORATUL GENERAL PENTRU IMIGRĂRI)

A központi iroda címe:

Strada Lt. col. Marinescu C-tin No 15A, Sector 5, Bukarest

Tel.: (+40) (0)21 4109940

Fax: (+40) (0)21 4107501

E-mail: igi@mai.gov.ro és document.igi@mai.gov.ro - kizárólag a személyi azonosító kártya másolatának továbbítására használt cím

A Bevándorlási Főfelügyelőség különböző igazgatóságainak címe:

https://igi.mai.gov.ro/contact/

A Bevándorlási Főfelügyelőség regionális egységei:

https://igi.mai.gov.ro/en/contact-en/

Az intézmény bemutatása:

A Bevándorlási Főfelügyelőség a központi közigazgatás szakosodott szerveként szerveződött és folytatja működését. Jogi személyiséggel rendelkező, a Közigazgatási és Belügyminisztérium (Ministerul Administrației și Internelor) alá rendelt közintézmény.

Célkitűzés:

A Román Bevándorlási Hivatal (Oficiul Român pentru Imigrări) részeként kialakítva a Bevándorlási Főfelügyelőség jogszabályban meghatározott feladatokat lát el Románia migrációs, menekültügyi, külföldieket integráló és a kapcsolódó jogszabályok végrehajtására vonatkozó politikáinak végrehajtása érdekében.

A Bevándorlási Főfelügyelőség tevékenysége közszolgálat, amely egyéni és közösségi érdekeket is szolgál, és kizárólag jogszabályi alapon és azzal összhangban támogatja az állami intézményeket.

Jogi háttér:

A Bevándorlási Főfelügyelőség szervezeti struktúrája és feladatai a módosított és kiegészített 2007. június 20-i 639. kormányhatározatban szerepelnek.

Szervezeti tekintetben a Főfelügyelőség központi igazgatóságokból, szolgálatokból és más funkcionális egységekből áll, valamint a menedékkérők elhelyezésével és kezelésével foglalkozó regionális központokból, a nyilvános őrizetbe vett külföldiek elhelyezésével foglalkozó regionális központokból, és megyei szintű intézményekből.

Feladatainak ellátása során a Bevándorlási Főfelügyelőség együttműködik a Közigazgatási és Belügyminisztériummal és más állami intézményekkel, valamint a migrációs és humanitárius védelemmel összefüggő tevékenységekben részt vevő NGO-kkal és külföldi állampolgárokkal. A jogszabályokkal összhangban megállapodásokat köt külföldi társintézményekkel és nemzetközi szervezetekkel.

Az uniós és nem uniós polgárok kategóriái, a menedékjog és bevándorlás, a jogszabályok, valamint a Bevándorlási Főfelügyelőség programjai és stratégiái tekintetében további információ olvasható az intézmény honlapján.

MUNKAÜGYI FELÜGYELŐSÉG

(INSPECȚIA MUNCII)

Az intézmény címe:

Str. Matei Voievod No 14, Sector 2, Bukarest

Tel.: (+40) (0)21 3027030

Fax: (+40) (0)21 3027064; +40 21 2520097

E-mail: comunicare@inspectiamuncii.ro

A személyi azonosító kártya másolatának továbbítására használt e-mailcím: copiedoc@inspectiamuncii.ro

Honlap: https://www.inspectiamuncii.ro/

A Munkaügyi Felügyelőség ügyfélfogadása:

Hétfőtől csütörtökig: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Az intézmény bemutatása:

A Munkaügyi Felügyelőség a központi közigazgatás szakosodott szerve, a Munkaügyi, Családügyi, Szociális Védelmi és Időskorúakkal foglalkozó Minisztérium alá tartozik. Központi irodája a bukaresti körzetben van.

Az intézmény jogi személyiséggel rendelkezik, és a munkaügyi kapcsolatok, a munkabiztonság és munkaegészségügy és a piaci felügyelet területén ellenőrzést végző állami hatóság szerepét tölti be.

Az intézmény célja:

A Munkaügyi Felügyelőség feladata a munkahelyi szociális védelem biztosítása az újra közzétett Román Alkotmány 41. cikkével, az 1973. évi 284. államtanácsi határozattal ratifikált, az ipari és kereskedelmi munkaügyi ellenőrzésről szóló 1947. évi 81. ILO egyezmény, valamint az 1975. évi 83 államtanácsi határozattal ratifikált, a mezőgazdasági munkaügyi ellenőrzésről szóló 1969. évi 129. ILO egyezmény alapján.

Jogi háttér:

Az intézményt létrehozó és szervezetére vonatkozó jogszabályok a következők:

  • a módosított és kiegészített, újra közzétett 1999. évi 108. törvény;
  • a módosított és kiegészített 2009. évi 1377. kormányhatározat.

A Munkaügyi Felügyelőség alá tartozó szervek a következők:

A Munkaügyi Felügyelőséghez benyújtható panaszokkal kapcsolatos tájékoztatás elérhető az intézmény honlapján.

A közérdekű információk elérhetők az intézmény honlapján.

NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ÜGYNÖKSÉG

(AGENȚIA NAȚIONALĂ PENTRU OCUPAREA FORȚEI DE MUNCĂ - ANOFM)

A központi iroda címe:

Strada Avalanșei Nos 20-22, sector 4, 040305 Bukarest

Ügyfélfogadás:

Hétfőtől csütörtökig: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Meghallgatások:

A Nemzeti Foglalkoztatási Ügynökség elnökéhez minden hónap első vagy harmadik keddjén 11:00 és 12:00 óra között lehet meghallgatási időpontot foglalni. Meghallgatási időpontért a következő telefonszámot kell hívni: (+40) (0)21 3039831

Honlap: https://www.anofm.ro/index.html?agentie=ANOFM&page=0

E-mail: anofm@anofm.ro

A Nemzeti Foglalkoztatási Ügynökség megyei fiókjainak honlapjaira vonatkozó információ megtalálható az intézmény honlapján.

Az intézmény bemutatása:

Az Ügynökség széleskörű szolgáltatásokat kínál, ezek - többek között - a következők: foglalkoztatási tanácsadás, szakképzések, létszámcsökkentést megelőző tanácsadási szolgáltatások, szakmai gyakorlat, vállalkozásindítási tanácsadás, hátrányos csoportokhoz tartozó személyek foglalkoztatásának támogatása, és munkahelyteremtés céljából előnyös bérek biztosítása.

Egyaránt nyújt szolgáltatásokat a munkanélküliek és a vállalkozások számára.

Fő célja a foglalkoztatási arány növelése és ezzel a munkanélküliség csökkentése.

Jogi háttér:

- a Nemzeti Foglalkoztatási Ügynökség szervezetéről és működéséről szóló 202. törvény;

- a Nemzeti Foglalkoztatási Ügynökség alapszabályáról szóló 1610. kormányhatározat (ANOFM).

A Nemzeti Foglalkoztatási Ügynökség fő célja:

  • a foglalkoztatás és szakképzés területén a szociális párbeszéd intézményes keretek közötti megvalósítása;
  • a foglalkoztatás és szakképzés területén stratégiák megvalósítása;
  • az álláskereső személyek részére szociális védelmi intézkedések alkalmazása.

További információ elérhető az intézmény honlapján.

NEMZETI KÖRNYEZETVÉDELMI ÜGYNÖKSÉG

(AGENȚIA NAȚIONALĂ PENTRU PROTECȚIA MEDIULUI - ANPM)

Központi iroda:

Splaiul Independenței No 294, Block B, Sector 6, 060031 Bukarest

Tel.: (+40) (0)21 2071101; (+40) (0)21 2071102

Fax: (+40) (0) 21 2071103

E-mail: office@anpm.ro

Honlap: http://www.anpm.ro/

Ügyfélfogadás:

Hétfőtől csütörtökig: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Az intézmény bemutatása:

A Nemzeti Környezetvédelmi Ügynökség a központi közigazgatás szakosodott intézménye, a Környezetvédelmi Minisztérium alá tartozik. A Nemzeti Környezetvédelmi Ügynökség átszervezéséről és működéséről, valamint az alárendelt közintézményekről szóló, 2012. október 17-i 1000. kormányhatározat szerint a környezetvédelem területére vonatkozó politikák és jogszabályok végrehajtására vonatkozó hatáskörrel rendelkezik.

Célkitűzés:

A Nemzeti Környezetvédelmi Ügynökség a környezetvédelem területére vonatkozó elvek biztosítására és jogszabályok végrehajtására irányuló európai és nemzetközi együttműködési keret égisze alatt végzi tevékenységét.

A Nemzeti Környezetvédelmi Ügynökség feladata a következő:

  • a környezetvédelmi stratégiai tervezés biztosítása;
  • a környezeti tényezők nyomon követése;
  • a környezetre hatást gyakorló tevékenységek engedélyezése;
  • nemzeti és helyi szinten a környezetvédelmi jogszabályok és politikák végrehajtása;
  • az Európai Környezetvédelmi Ügynökség részére jelentések benyújtása a következő témákban: levegőminőség, éghajlatváltozás, védett területek, talaj- és vízszennyezés.

A panaszokat a 2002. évi 233. törvénnyel jóváhagyott, a panaszkezelés szabályozásáról szóló 2002. évi 27. kormányrendelettel összhangban nyilvántartásba veszik, és e-mailen keresztül lehet elküldeni az alábbi címre: office@anpm.ro.

A névtelen panaszokkal vagy az azonosító adatokat nem tartalmazó panaszokkal nem foglalkoznak és lezárják azokat.

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG

(AUTORITATEA NAȚIONALĂ PENTRU PROTECȚIA CONSUMATORILOR - ANPC)

Cím:

Bulevardul Aviatorilor No 72, Sector 1, 011865 Bukarest

E-mail: cabinet@anpc.ro

Ügyfélfogadás:

Hétfőtől csütörtökig: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Jogi háttér:

  • a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetéről és működéséről szóló 2012. évi 700. kormányhatározat.

Az ANPC feladata többek között a következő:

  1. részt vesz - a vonatkozó területen feladatokat ellátó más szakosodott központi és helyi közigazgatási szervekkel és nem kormányzati fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt - a fogyasztóvédelmi stratégia kialakításában és biztosítja annak uniós stratégiával való összhangját;
  2. a nemzeti jogi keretet összehangolja a fogyasztóvédelmi terület uniós jogszabályaival;
  3. jóváhagyásra és elfogadásra benyújtja a kormánynak a fogyasztóvédelem területére irányuló jogszabálytervezetekre vonatkozó javaslatát a következők tekintetében: termékelőállítás, -csomagolás, -tartósítás, -tárolás, -szállítás, -behozatal és -reklám; szolgáltatásnyújtás, a pénzügyi jellegűeket is ideértve; valamint a fogyasztók és a közszolgáltatók és más közérdekű szolgáltatók közötti asszimetrikus szerződésszegési szankciók tilalma annak érdekében, hogy ne veszélyeztessék a fogyasztók életét, egészségét és biztonságát és ne érintsék jogaikat és jogos érdekeiket;
  4. más szakosodott közigazgatási szervekkel együtt előkészíti a fogyasztóvédelmi tevékenységek ellátásának összehangolására vonatkozó célok, feltételek és módszerek tekintetében alkalmazandó eljárásokat.

Az ANPC feladatainak teljes felsorolása megtalálható az intézmény honlapján.

Bejelentések és panaszok:

A fogyasztók a regionális és megyei fogyasztóvédelmi biztosok irodáiba vagy a Bukarest körzeti fogyasztóvédelmi biztoshoz küldhetik a bejelentéseket és panaszokat attól függően, hogy a panasszal érintett gazdasági szereplő mely adott illetékességi területen végzi üzleti tevékenységét.

Bejelentés vagy panasz benyújtásához látogassa meg az INFO panaszok oldalt, ahol megtekintheti a követendő eljárást panaszbenyújtás esetén és a regionális és megyei fogyasztóvédelmi biztosok elérhetőségeit.

A vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint a panaszokat és bejelentéseket írásban vagy elektronikus formában kell benyújtani, a benyújtásukra sor kerülhet személyesen is.

A panaszok elektronikus formában való benyújtása történhet ezen a honlapon.

A panaszt vagy bejelentést a panaszos vagy bejelentő nevében kell benyújtani.

A panaszt/bejelentést a jogszabályban meghatározott határidőn belül kezelik (a 2002. évi 27. kormányrendelettel összhangban), feltéve, hogy mellékeltek hozzá minden alátámasztó iratot, például adóügyi bizonylatot, készpénzfizetési számlát vagy egyéb nyugtát, az érintett szerződést vagy jótállási jegyet, vagy a megfelelő egyéb dokumentumokat.

Ahhoz, hogy a panasszal foglalkozzanak a biztosok, annak eleget kell tennie a fent szereplő feltételeknek. Ellenkező esetben információ hiányában lezárják az ügyet.

NEMZETI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ÜGYNÖKSÉG

(CASA NAȚIONALĂ DE ASIGURĂRI DE SĂNĂTATE - CNAS)

Cím:

Calea Călărașilor No 248, Bl. S19, Sector 3, 030634, Bukarest

Honlap: http://www.cnas.ro/

E-mail: relpubl1@casan.ro

Tel.: (+40) (0) 37-2309236

Fax: (+40) (0) 37-2309165

Az intézmény bemutatása:

A Nemzeti Egészségbiztosítási Ügynökség (CNAS) jogi személyiséggel rendelkező, nemzeti érdekű önálló közintézmény. Hatáskörébe tartozik a romániai szociális egészségbiztosítási rendszer állandó és összehangolt működésének biztosítása.

Jogi háttér:

  • 2002. november 20-i 150. sürgősségi kormányrendelet;
  • 2000. évi 180. sürgősségi kormányrendelet;
  • 1997. évi 145. törvény.

Célkitűzések:

Olyan szociális egészségbiztosítási rendszer kialakítása és fenntartása, amely tiszteletben tartja a biztosított személyek jogait és kielégíti szükségleteiket.

Általános célkitűzések:

  • a biztosított személyek védelemben részesítése a betegség vagy baleset esetén igénybe vett egészségügyi szolgáltatások költségei tekintetében;
  • annak biztosítása, hogy a biztosított személyeket univerzális, tisztességes és megkülönböztetésmentes módon biztosítják a román Egységes Szociális Egészségbiztosítási Alap hatékony igénybevételének megfelelően.

Különös célkitűzések:

  • az egészségügyi szolgáltatásokhoz, gyógyszerekhez és orvostechnikai eszközökhöz való hozzáférés biztosítása;
  • tisztességes és megkülönböztetésmentes védelem biztosítása az Egységes Szociális Egészségbiztosítási Alap hatékony igénybevételének megfelelően;
  • a biztosított személyek szolgáltatások minőségével való elégedettségének növelése;
  • a biztosított személyek tájékoztatásának javítása.

ÁLLANDÓ VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

(AUTORITATEA ELECTORALĂ PERMANENTĂ)

A központi iroda címe:

Str. Stavropoleos No 6, Sector 3, 030084 Bukarest

Tel.: (+40) (0)21-3100824

Honlap: https://www.roaep.ro/prezentare/en/

E-mail: comunicare@roaep.ro

Az intézmény bemutatása:

Az Állandó Választási Hatóság jogi személyiséggel rendelkező önálló igazgatási intézmény, amely választási kérdésekre vonatkozó általános felhatalmazással rendelkezik. Feladata a választások és népszavazások megszervezése és lefolytatása, és annak biztosítása, hogy a politikai pártok és választási kampányok finanszírozása összhangban áll az Alkotmánnyal, a vonatkozó jogszabályokkal, és a nemzetközisé európai normákkal.

Jogi háttér:

  • az Állandó Választási Hatóság és a „Választási Szakértői” Központ szervezetére és működésére vonatkozó szabályok jóváhagyásáról szóló, 2016. június 22-i 4. határozat;
  • a politikai pártok és választási kampányok finanszírozásáról szóló, újra közzétett 2006. évi 334. törvény;
  • a szenátusi és a képviselőházi választásokról, és az Állandó Választási Hatóság szervezetéről és működéséről szóló, módosított és kiegészített 2015. évi 208. törvény.

Célkitűzések:

  • jogszerű, szabad és tisztességes választási folyamatok biztosítása a humán-, pénzügyi és gazdasági erőforrások hatékony és átlátható felhasználásával;
  • a politikai pártok és a választási kampányok szabályos és átlátható finanszírozásának biztosítása;
  • a választási folyamat igazgatása integrált szemléletű megközelítésének biztosítása.

Funkciók (a felsorolás nem kimerítő):

  • stratégiai funkció: tevékenységi területén ágazati célkitűzések létrehozatalának biztosítása;
  • szabályozó funkció: a választási kérdésekhez kapcsolódó stratégiai kötelezettségek teljesítéséhez szükséges jogszabályi keret előkészítésének és jóváhagyásra benyújtásának biztosítása, valamint a választási feladatokkal megbízott valamennyi szervre és hatóságra vonatkozó normák és kötelező technikai szabályok előkészítése és jóváhagyása;
  • igazgatási funkció: a választási folyamatok megvalósításához szükséges tevékenységek és források szervezésének és összehangolásának biztosítása;
  • hatósági funkció: a kifejezetten a választási rendszerre vonatkozó szabályok és a román választási rendszer modernizálására meghatározott szabályok nyomon követésének és országos szintű alkalmazásának biztosítása, valamint annak más uniós országok választási rendszereivel való kapcsolatának biztosítása;
  • ellenőrzési funkció: a jogszabályoknak való megfelelés ellenőrzésének és adott esetben a jogszabályban megállapított szankciók alkalmazásának biztosítása;

A többi funkcióról tájékozódhat itt.

Feladatok (a felsorolás nem kimerítő):

  • a választásokat érintő logisztikai kérdésekre vonatkozó javaslatok előkészítése, amelyeket megküld a kormánynak és az érintett helyi hatóságoknak, és a javaslatok végrehajtásának nyomon követése;
  • a választókörzetek kialakítási módszerének nyomon követése és a szavazóhelyiségek és választóirodák helyszíneinek kiválasztása;
  • a szavazóhelyiségek berendezése és eszközei kellő időben történő rendelkezésre bocsátásának nyomon követése: a rendszeresített szavazóurnák és szavazófülkék, bélyegzők és bélyegzőpárnák, az urnák szállítására szolgáló tartóeszközök stb.; és e berendezés és eszközök választások közötti biztonságos tárolásának nyomon követése;
  • a választási folyamatot érintő logisztika fokozatos biztosítása érdekében a szükséges források kellő időben történő rendelkezésre bocsátását biztosító módszer nyomon követése;
  • a szavazóhelyiségek, fülkék és a választásokhoz szükséges egyéb iratok és eszközök biztonságának nyomon követése;
  • az állandó választási listák előkészítésének és nyomtatásának nyomon követése;
  • a Választási Névjegyzék aktualizálásának ellenőrzése.

A többi feladatról tájékozódhat itt.

EMBERI JOGOK ROMÁNIAI INTÉZETE

(INSTITUTUL ROMÂN PENTRU DREPTURILE OMULUI - IRDO)

Cím:

B-dul Nicolae Bălcescu No 21, Sector 1, Bukarest

Tel.: (+40) (0)21-3114921

Honlap: https://irdo.ro/english/index.php

E-mail office@irdo.ro

Az intézmény bemutatása:

Az Emberi Jogok Romániai Intézete (IRDO) független nemzeti intézmény, amelynek feladatai a létrehozataláról szóló jogszabály szerint a kutatás, szakképzés, tájékoztatás és szakértői tanácsadás területére terjednek ki. A hivatkozott jogszabály biztosítja továbbá az ilyen intézmények valamennyi demokratikus államokban való létrehozatalát javasló ENSZ és Európa Tanács által meghatározott feltételekkel összhangban álló függetlenséget és pártatlanságot.

A kutatás, szakképzés, tájékoztatás és szakértői tanácsadás területére vonatkozó valamennyi különös feladatának ellátása során az Emberi Jogok Romániai Intézete folyamatosan figyelemmel van az emberi jogokkal foglalkozó nemzetközi szerződésekben megállapított szabályokra és a nemzetközi bíróságok vonatkozó ítélkezési gyakorlatára.

Ezen túlmenően az IRDO az emberi jogok előmozdításával és védelmével foglalkozó számos nemzetközi szervben figyelemreméltó jelenléttel bír.

Az Intézet szolgáltatásait valamennyi arra rászoruló személynek kínálja. Az alapdokumentumok és szakirodalmi hivatkozások szövegét térítésmentesen vagy csupán a másolási költségek megfizetése mellett rendelkezésre bocsátják.

Tudományos intézmények vagy szervek megbízhatják az Intézetet szakértői kutatómunka elvégzésével, és román és külföldi szakosodott fórumok kérésére véleményeket fogalmazhat meg. E szolgáltatások díját az Intézet vezetősége állapítja meg.

Jogi háttér:

Az Emberi Jogok Romániai Intézetének létrehozásáról szóló 1991. évi 9. törvény

Célkitűzés:

Az Intézet feladata annak biztosítása, hogy a közintézmények, a nem kormányzati szervek és a román állampolgárok kellő tájékoztatást kapjanak az emberi jogokkal kapcsolatos kérdésekben, valamint azzal kapcsolatban, hogy más, különösen az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletben képviselt országokban hogyan biztosítják az emberi jogokat.

Az Intézet ugyanakkor igyekszik felhívni a nemzetközi szervek - és a külföldi nyilvánosság - figyelmét az emberi jogok romániai tiszteletben tartását és biztosítását célzó meglévő gyakorlati rendelkezésekre.

Az IRDO tevékenységei a következők:

  1. valamennyi felhasználó számára létrehozza, fenntartja és működteti az emberi jogokkal kapcsolatos nemzetközi egyezmények, jogszabályok, dokumentumok, tanulmányok és publikációk, valamint a szakirodalmi hivatkozások dokumentációs központját;
  2. tájékoztatja a közintézményeket, a nem kormányzati szerveket és az állampolgárokat különösen oly módon, hogy felhívja a figyelmet az emberi jogok területét érintő nemzetközi dokumentumokra, gyakorlatokra, beleértve szükség esetén a fordítás biztosítását is;
  3. olyan szakképzési programokat szervez, amelyeket vagy kifejezetten az emberi jogok védelmében külön feladatokat ellátó emberek szükségleteihez alakítanak, vagy amelyek célja a szélesebb körű nyilvánosság figyelmének felhívása az emberi jogi kérdésekre;
  4. rendszeresen vagy kérelemre tájékoztatást nyújt a kormány és a nem kormányzati szervek által az emberi jogok előmozdítása és biztosítása érdekében Romániában tett erőfeszítésekről és más országbeli hasonló törekvésekről, valamint a Románia által vállalt nemzetközi kötelezettségekről és azok teljesítésének módjáról;
  5. kérelemre dokumentumokat biztosít a parlamenti bizottságok részére a jogszabálytervezetekkel érintett emberi jogi szempontok tekintetében és a Parlament által vizsgált más kérdésekben;
  6. az emberi jogok romániai és külföldi előmozdításának és nyomon követésének különböző szempontjaira irányuló kutatásokat végez;
  7. emberi jogi kiadványt tesz közzé és biztosítja annak széles körben való terjesztését, beleértve annak más nyelvekre történő lefordítását is;
  8. közvélemény-kutatásokat szervez az emberi jogok romániai védelmével kapcsolatos különböző kérdésekben.

Az IRDO-ra vonatkozó további tájékoztatás elérhető az intézmény honlapján.

Utolsó frissítés: 23/08/2018

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.