

Információk keresése régiónként
A „szülői felelősség” fogalma – amelyet Írországban „gyámságnak” neveznek – a gyermekre vonatkozó jogok és kötelezettségek összességét foglalja össze, amellyel a személyt jogszabály, bíróság vagy jogi megállapodás ruházza fel. A szülői felelősség gyakorlója felügyeleti és kapcsolattartási joggal, valamint a gyermek jóllétéhez kapcsolódó egyéb jogokkal rendelkezik.
Általában a gyermek házas szülei rendelkeznek a gyermek feletti közös szülői felelősséggel. Amennyiben a szülők nem házasok, a szülői felelősség általános gyakorlója az anya, de gyámként – a felek közti megállapodásban vagy a bíróság eljárása következtében – a vér szerinti apát is ki lehet nevezni.
Igen. Az egészségügyi igazgatóság a TUSLA gyermek- és családsegítő szolgáltatások osztályán keresztül a kerületi bírósághoz (District Court) fordulhat a tizennyolc évesnél fiatalabb gyermekeket érintő ilyen felügyeleti végzések meghozatala érdekében. Kivételes körülmények között a bíróság a szülői felelősség gyakorlására gyámot nevezhet ki, ha a szülő nem hajlandó vagy nem képes azt gyakorolni. A végrendeleti gyám a szülő halála esetén gyakorolhatja a szülői felelősséget, ha őt erre végrendeletben, pótvégrendeletben vagy bírósági kijelöléssel felhatalmazták. Ilyen felhatalmazás hiányában az egészségügyi igazgatóság a TUSLA gyermek- és családsegítő szolgáltatások osztályán keresztül a kerületi bírósághoz fordulhat a tizennyolc évesnél fiatalabb gyermekeket érintő ilyen felügyeleti végzések meghozatala érdekében, ha a gyermek szülei elhunytak vagy a gyermek gondozására egyébként képtelenek.
Amennyiben a gyermek szülei felbontják házasságukat vagy különválnak, a felügyeleti jogra és kapcsolattartási jogra vonatkozó kérdéseket a szülők megállapodással rendezhetik. Amennyiben nem tudnak megállapodni, a szülők bírósághoz fordulhatnak, aminek következtében a bíró felügyeleti jogra vagy láthatásra vonatkozó végzést hozhat. Amennyiben a gyermek mindkét szülője eljárhat gyámként, erre a házasság felbontása vagy a különválás nincs hatással, a házasságon kívüli apa gyámságát azonban – rendkívül kivételes körülmények között és csak abban az esetben, ha erre a gyermek érdekében szükség van – a bíróság megszüntetheti.
A szülői felelősségre vonatkozó megállapodást kötő szülők a megállapodás jogi kötőerővel való felruházása érdekében kötelesek azt benyújtani a bírósághoz, ahol a megállapodást ezt tanúsító végzésbe foglalják. A bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy a megállapodás megfelelően védi a gyermek jogait és megtagadhatja a végzés meghozatalát, ha nem tudott megbizonyosodni arról, hogy mindkét szülő eleget tesz a gyermekre vonatkozó kötelezettségeinek. E megállapodások nem szüntethetik meg egyik szülő gyámságát sem.
A felek választhatják a konfliktusmegoldás peren kívüli módját is, például a közvetítés vagy a tanácsadás igénybevételét.
A bíró a gyermek jóllétére vonatkozó bármely kérdésben határozhat, ideértve többek között a gyámsággal, felügyeleti joggal és kapcsolattartási joggal kapcsolatos kérdéseket. Lásd még a fenti 4. és 5. kérdést – a házas szülők és a vér szerinti anya által viselt gyámságot nem szüntetheti meg a bíróság, de a személy szülői felelősségének gyakorlását bizonyos feltételekhez kötheti.
Nem. Bár a gyermek felett egyedüli felügyeleti jogot gyakorló szülő szabadon dönthet a gyermek mindennapos gondozására és felügyeletére vonatkozó kérdésekben, a gyermek felügyeleti jogot nem gyakorló, de gyámnak minősülő szülője jogosult részt venni a gyermek jóllétével kapcsolatos minden ügyben, ideértve többek között a gyermek oktatását biztosító intézmény és a gyermek lakóhelyének megválasztását.
Ha a szülők között nincs jelentősen ellenséges viszony, számukra közös felügyeleti jogot lehet biztosítani, amely lehetővé teszi, hogy a szülők közösen hozzák meg a gyermek érdekeihez kapcsolódó jelentős és a mindennapi gondozásra vonatkozó döntéseket. A közös felügyelet nem azt jelenti, hogy mindkét szülő jogosult azonos időt eltölteni a gyermekkel; ehelyett azt biztosítja, hogy mindkét szülő rendelkezik a gyermekre vonatkozó jogokkal és terhelik őket a gyermekre vonatkozó kötelezettségek.
A felek, akik a szülői felelősségre vonatkozó kérelmet kívánnak benyújtani, azt általában a kerületi bírósághoz nyújthatják be; a házassági jogi eljárásokhoz kapcsolt egyes kérelmek esetén azonban előfordulhat, hogy a körzeti bírósághoz (Circuit Court) vagy a Felsőbírósághoz (High Court) kell fordulni. A Felsőbíróság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a gyermek jogellenes elvitelére vonatkozó ügyekben.
Igen. Ex parte, vagyis a másik fél értesítése nélkül is bírósághoz lehet fordulni, amennyiben a gyermeket veszélyeztetné, ha a kérelmező a szokásos módon értesítené az alperest.
Igen. Költségmentességet a polgári jogi költségmentességi program keretében lehet igénybe venni. A program rászorultsági alapon működik.
Igen. Az elsőfokú bíróság (vagyis azon bíróság, amely előtt az eljárás kezdődött) határozatával szemben lehetőség van fellebbezésre; általában azonban nem lehetséges fellebbezni a fellebbviteli bíróság határozatával szemben.
A szülői felelősségre vonatkozó határozatot végrehajtani kívánó személyek számára ajánlott, hogy a megfelelő bíróságok vagy intézmények szabályait is tekintsék meg. Az ex parte kérelmek kivételével minden esetben értesíteni kell az alperest arról, ha valamely határozat végrehajtására irányuló eljárást kíván megindítani.
Lásd a 14. kérdésre adott választ.
A Felsőbírósághoz, amely teljes körű és eredeti hatáskörrel rendelkezik.
A 2000. évi gyermekvédelmi (hágai egyezményről szóló) törvény jogi kötőerőt biztosít a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló 1996. évi hágai egyezménynek, amely alkalmazandó e területen; emellett szintén alkalmazni kell a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2201/2003/EK tanácsi rendeletet (Brüsszel IIa. rendelet) is.
Ez a webhely az Európa Önökért portál része.
Örömmel vesszük visszajelzését arról, hogy hasznosnak találta-e az oldalon szereplő információkat.
Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.