

Információk keresése régiónként
Van más lehetőség is, például a bíróságon kívüli vitarendezés, a választottbírósághoz folyamodás vagy a polgári ügyekben biztosított közvetítés egyes szempontjairól szóló 159(I)/2012. sz. törvényben előírt közvetítői mechanizmus igénybevétele.
Igen, van. Az elévülésről szóló 66(Ι)/2012. sz. törvény alapján nem lehet keresetet benyújtani a bírósághoz, amennyiben már tíz (10) év eltelt a keresetlevél jogalapjának felmerülése óta, kivéve, ha a törvény másként rendelkezik, mint például az alábbi esetekben:
Amennyiben a keresetlevél polgári jogi jogsértésre, szerződésre, váltóra, csekkre, saját váltóra stb. vonatkozik, a keresetlevél nem nyújtható be a bíróságra, amennyiben a keresetlevél jogalapjának felmerülése óta hat (6) év eltelt.
Amennyiben a keresetlevél intézményi kötelesség elmulasztásával, megsértésével vagy megszegésével okozott kár megtérítésére vonatkozik, a keresetlevél nem nyújtható be a bíróságra, amennyiben a keresetlevél jogalapjának felmerülése óta három (3) év eltelt. A bíróság a határidőt annak lejártától számított két (2) éven belül meghosszabbíthatja, ha a keresetlevélben testi sértésért és/vagy halált okozó polgári jogi jogsértésért követelnek kártérítést.
Egy elhunyt személy vagyonával kapcsolatos kereset indítására vonatkozó határidő a vagyonban vagy hagyatékban örökölt részesedéstől és a végrendelet érvényességétől függetlenül a halál időpontjától számított nyolc (8) év után lejár.
A jelzáloggal vagy zálogjoggal kapcsolatos kereset indítására vonatkozó határidő a keresetlevél jogalapjának felmerülésétől számított tizenkét (12) év után lejár.
Bírósági ítéletre vonatkozó kereset nem nyújtható be a jogerős ítélet kibocsátásától számított tizenöt (15) év eltelte után.
Amennyiben a kereset jogalapja vagy az érvényesítendő jog a Ciprusi Köztársaságon belül vagy olyan területen belül merült fel, amelyet a Ciprusi Köztársaság területének tekintenek, illetve a kereset jogalapjára a Ciprusi Köztársaság bírósága joghatósággal rendelkezhet, úgy a Ciprusi Köztársaság valamelyik bíróságához kell fordulnia.
Polgári jogviták esetén annak a kerületnek a kerületi bíróságához kell fordulnia, ahol:
Amennyiben a jogvita munkaügyi jogvitának minősül, amelyben a kártérítési keresetben meghatározott összeg legfeljebb két évre járó jövedelemmel egyezik meg, a jogvita felmerülése szerinti kerületi munkaügyi bírósághoz, ennek hiányában a felperes lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti illetékes bírósághoz kell fordulnia. Egyebekben az illetékes kerületi bírósághoz kell fordulnia.
Az ingatlanbérlési ügyekben felmerülő jogviták elbírálására az ingatlan fekvése szerinti kerületben létesített, lakásbérleti ügyekben eljáró bíróság illetékes.
Családi jogviták (pl. házasság felbontása, tulajdoni viták stb.) esetén a családjogi bírósághoz, így különösen annak a kerületnek a családjogi bíróságához kell fordulnia, ahol az egyik fél lakik vagy dolgozik; kiskorú gyermeket is érintő jogvita esetén pedig annak a kerületnek a családjogi bíróságához kell fordulnia, ahol a kiskorú gyermek vagy az alperes lakik.
Lásd a 4. kérdésre adott választ.
Ön személyesen is indíthat keresetet. A törvény nem teszi kötelezővé ügyvéd vagy egyéb közvetítő alkalmazását (kivéve a vonatkozó jogszabályok szerint a kiskorú vagy cselekvőképtelen személyek esetében).
Az ügy megindításához szükséges bírósági okiratokat (idézés, kereseti kérelem stb.) az illetékes bíróság nyilvántartási osztályára kell benyújtani.
A kérelmet minden esetben írásban, görög nyelven kell benyújtani. Az e-mailen vagy faxon küldött kérelem (vagy egyéb bírósági okirat) nem fogadható el.
A kereset indításához kapcsolódó idézést általános záradékkal ellátott idézések esetében a polgári perrendtartás 1. formanyomtatványa alapján, speciális záradékkal ellátott idézések esetében a polgári perrendtartás 2. formanyomtatványa alapján kell elkészíteni.
Igen, eljárási illetéket kell fizetnie. Az illetéket az illetékköteles okirat nyilvántartásba vételekor kell megfizetni.
Az ügyvéddel kötött megállapodástól függ, hogy az ügyvédi díjat előre kell-e kifizetnie, vagy csak később.
Igen, amennyiben a bírósági eljárást családjogi bíróság folytatja le, vagy határon átnyúló jogvitát, menedékkérőket, menekülteket vagy az országban illegálisan tartózkodó harmadik országból érkezett polgárokat érintő eljárásoknál, amennyiben a költségmentesség iránti kérelmet elfogadták.
A kereset nyilvántartásba vételétől. Az illetékes nyilvántartási osztály értesítést küld, amennyiben a nyilvántartásba vétel érvénytelen vagy határideje lejárt, illetve ha a kereset nyilvántartásba vétele során probléma merülne fel.
Az időrendről és a bíróság előtti személyes megjelenés időpontjáról a későbbiekben kap tájékoztatást.
Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.