Költségek

Rumunjska

E családjogi, a gyermekek fölötti felügyeleti jogra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén: A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. A bíróság az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya keresetet indít az apa kapcsolattartási jogának korlátozása érdekében. B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy közös gyermekük, azonban közvetlenül a gyermek születése után külön költöztek. A „B” tagállamban hozott bírósági határozat az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik (ezt a bíróság határozata lehetővé tette), az apa pedig „B” tagállamban marad. Néhány évvel később az anya keresetet indít „A” tagállamban az apa kapcsolattartási jogának megváltoztatása érdekében.

Sadržaj omogućio
Rumunjska

Költségek Romániában

Bírósági és jogorvoslati költségek, valamint az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

A. eset

8,3 lej (körülbelül 2 euró), amely 8 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

1. Hitelesítés – tanúsítás a hitelesített bírói határozat beszerzése érdekében – 2,15 lej (körülbelül 0,5 euró), amely 2 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

2. A bírói határozat végrehajtási záradékkal történő ellátása – 4,15 lej (körülbelül 1 euró), amely 4 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

3. Felülhitelesítés – 1,15 lej (körülbelül 0,25 euró), amely 1 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll — kizárólag abban az esetben, ha a félnek szüksége van rá

A 8,3 lej  50%-a (körülbelül 1 euró)

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

B. eset

8,3 lej (körülbelül 2 euró), amely 8 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

1. Hitelesítés – tanúsítás a hitelesített bírói határozat beszerzése érdekében – 2,15 lej (körülbelül 0,5 euró), amely 2 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

2. A bírói határozat végrehajtási záradékkal történő ellátása – 4,15 lej (körülbelül 1 euró), amely 4 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

3. Felülhitelesítés – 1,15 lej (körülbelül 0,25 euró), amely 1 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll—kizárólag abban az esetben, ha a félnek szüksége van rá

A 8,3 lej  50%-a (körülbelül 1 euró)

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

Esettanulmány

Alternatív vitarendezés

Elérhető ez a lehetőség az ilyen típusú ügyekben?

Költségek

A. eset

Igen

A költségekről a közvetítési szerződés rendelkezik a felek és a közvetítő megállapodása alapján.

B. eset

Igen

A költségekről a közvetítési szerződés rendelkezik a felek és a közvetítő megállapodása alapján.

Az ügyvédi, bírósági végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Bírósági végrehajtó

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

A. eset

NEM

Változó költségek a jogi tanácsadásról szóló szerződés alapján

Erre az ügyre nem alkalmazható, mivel a jogi képviselet nem kötelező

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható, mivel a bírói határozat (az ítélethirdetés után) csak akkor képezheti végrehajtás tárgyát, ha a pervesztes fél (az apa) önként nem teljesíti.

A bírói határozat végrehajtása – 10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Értesítés – 20 lej minimális díj (körülbelül 5 euró) és 400 lej maximális díj (körülbelül 100 euró).

A bírósági végrehajtók díja50 lej (körülbelül 12,5 euró) minimális díj és 500 lej (körülbelül 125 euró maximális) díj.

Szakértő

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható

B. eset

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és egyéb díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

Költség

A. eset

Igen

Az útiköltségeket megtérítik, és ha a tanú kéri, a bíróságon töltött időért is járhat költségtérítés (a jövedelemforrástól függően – pl. munkaszerződés stb.)

A bizonyítékok biztosítására vonatkozó esetleges kérelmek

8,3 lej (körülbelül 2 euró), amely 8 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

B. eset

Igen

Az útiköltségeket megtérítik, és ha a tanú kéri, a bíróságon töltött időért is járhat költségtérítés (a jövedelemforrástól függően – pl. munkaszerződés stb.)

A bizonyítékok biztosítására vonatkozó esetleges kérelmek

8,3 lej (körülbelül 2 euró), amely 8 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

A költségmentességgel kapcsolatos költségek és egyéb térítések

Esettanulmány

Költségmentesség

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

Mikor teljes a támogatás?

Feltételek?

A. eset

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

B. eset

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

Esettanulmány

A költségek megtérítése

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek hány százalékára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A. eset

Igen

Általában a költségek 100%-át visszatérítik

Ha az anya nyer, az összes általa viselt költség behajtható az apától ebben az ügyben.

NEM

B. eset

Igen

Általában a költségek 100%-át visszatérítik

Ha az anya nyer, az összes általa viselt költség behajtható az apától ebben az ügyben.

NEM

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor és milyen feltételekkel szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételekkel szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

Hozzávetőleges költsége?

A. eset

Ebben az ügyben nem alkalmazható

Ebben az ügyben nem alkalmazható

Ha a bíróságon meghallgatandó személy süket vagy néma, illetve nem tud írni.

Óránként 23,15 lej (körülbelül 6 euró)

-

-

B. eset

1. Ha a bírósághoz benyújtott (az ügy aktájának részét képező) iratok idegen nyelven íródtak.

2. Ezenkívül ha a fél vitatja a román nyelvre lefordított irat pontosságát, a bíróság kérheti az irat hiteles fordító által történő lefordítását.

A költségek a fordításról szóló szerződés szerint eltérőek lehetnek, illetve ha a fordítást a bíróság kérésére engedéllyel rendelkező fordító készíti el, A4-es formátumú oldalanként 33,56 lej (körülbelül 8 euró) díjat kell fizetni.

Ha legalább a felek egyike nem beszél románul

„A” tagállam = Románia

Óránként 23,15 lej (körülbelül 6 euró)

Van, de az állam viseli.

-

Utolsó frissítés: 03/11/2020

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.