- Milyen ellenem elkövetett bűncselekményért kaphatok állami kárenyhítést?
- Milyen sérülésért kaphatok kártérítést?
- Jár-e kárenyhítés számomra, ha olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja vagyok, aki a bűncselekmény következtében életét vesztette? Mely hozzátartozók vagy eltartottak kaphatnak kárenyhítést?
- Jár-e kárenyhítés számomra, ha olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja vagyok, aki a bűncselekményt túlélte? Ebben az esetben mely hozzátartozók vagy eltartottak kaphatnak kártérítést?
- Jár-e kárenyhítés számomra, ha nem vagyok uniós tagállam állampolgára?
- Igényelhetek-e kárenyhítést ettől az országtól, ha itt lakom, vagy itt van a tartózkodási helyem, vagy ennek az országnak az állampolgára vagyok, akkor is, ha a bűncselekmény egy másik EU tagállamban történt? Megtehetem-e ezt ahelyett, hogy abban az országban igényelnék kártérítést, ahol a bűncselekményt elkövették? Ha igen, milyen feltételekkel?
- Ahhoz, hogy kárenyhítésben részesüljek, először be kellett volna jelentenem a bűncselekményt a rendőrségen?
- Meg kell-e várnom a kárenyhítési igényem előterjesztésével az ügyben folytatott nyomozás vagy büntetőeljárás befejeződését?
- Először az elkövetőtől kell-e kártérítést követelnem – amennyiben ismert a személye?
- Abban az esetben is jogosult vagyok-e kárenyhítésre, ha az elkövető ismeretlen, vagy nem ítélték el? Ha igen, milyen bizonyítékokkal kell alátámasztanom a követelésemet?
- Van-e határideje a kárenyhítési igényem előterjesztésének?
- Milyen veszteségekre és költségekre terjed ki a kárenyhítés?
- A kompenzációt egy összegben, vagy havi részletekben folyósítják?
- A bűncselekménnyel összefüggésben tanúsított magatartásom, a saját bűnügyi előéletem, vagy együttműködésem hiánya a kárenyhítési eljárás során hogyan befolyásolhatja a kárenyhítési esélyeimet és/vagy a részemre fizetett összeget?
- Az anyagi helyzetem hogyan befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a kárenyhítés összegét?
- Van-e más olyan feltétel, amely befolyásolhatja a kárenyhítési esélyeimet és/vagy a kártérítés összegét?
- Hogyan történik a kárenyhítési összeg kiszámítása?
- Van-e a kifizethető kárenyhítésnek minimális/maximális összege?
- Meg kell-e jelölnöm az összeget a kérelmezésére szolgáló igénylőlapon? Ha igen, kapok-e valamilyen útmutatást az összeg kiszámítására vagy egyéb szempontokra vonatkozóan?
- Az engem ért veszteségért bármely más forrásból (például a munkáltatói vagy magán-biztosítás) kapott kompenzáció összegét le fogják-e vonni a hatóság/szerv által fizetett kártérítésből?
- Kaphatok-e előleget a kárenyhítési összegre? Ha igen, milyen feltételekkel?
- Az érdemi határozat meghozatalát követően kaphatok-e kiegészítő vagy további kártérítést (például a körülményeimben beállt változás vagy az egészségi állapotom rosszabbodása miatt)?
- Milyen igazoló dokumentumokat kell csatolni a kérelmemhez?
- Kapcsolódnak-e adminisztratív vagy egyéb díjak a kérelem benyújtásához és feldolgozásához?
- Melyik hatóság bírálja el a kárenyhítés iránti kérelmeket? (belföldi ügyek esetén)?
- Hová kell küldenem a kérelmet? (belföldi ügyek esetén)?
- Jelen kell-e lennem az eljárás során és/vagy a határozathozatalkor?
- (Hozzávetőlegesen) mennyi ideig tart, amíg a hatóságtól megkapom a kárenyhítési kérelmem tárgyában hozott határozatot?
- Ha nem vagyok megelégedve a hatóság határozatával, hogyan tudok fellépni ellene?
- Hol találom a kárenyhítési igény benyújtásához szükséges formanyomtatványokat és egyéb információkat?
- Van-e e célra létrehozott segélyvonal vagy weboldal, amit használhatok?
- Kaphatok-e jogi (ügyvédi) segítséget a kérelmem elkészítéséhez?
- Van-e olyan, sértetteket segítő szervezet, amely segítségemre lehet a kárenyhítés igénylésében?
Milyen ellenem elkövetett bűncselekményért kaphatok állami kárenyhítést?
Szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmény esetén.
Milyen sérülésért kaphatok kártérítést?
8 napon túl gyógyuló sérülés esetén (testi, lelki)
Jár-e kárenyhítés számomra, ha olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja vagyok, aki a bűncselekmény következtében életét vesztette? Mely hozzátartozók vagy eltartottak kaphatnak kárenyhítést?
Igen. Kárenyhítésben részesülhet a sértetten túl, a sértett egyenes ági rokona, örökbefogadója vagy nevelőszülője, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeke, házastársa, élettársa, ha a bűncselekmény elkövetésekor egy háztartásban élt a sértettel, továbbá a sértett eltartottja is jogosult lehet. Ezen felül kárenyhítésben részesülhet az is, aki az elhunyt sértett eltemettetéséről gondoskodott.
Jár-e kárenyhítés számomra, ha olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja vagyok, aki a bűncselekményt túlélte? Ebben az esetben mely hozzátartozók vagy eltartottak kaphatnak kártérítést?
Igen, nem feltétele a sértett halála a hozzátartozó vagy az egyéb jogosulti kör kárenyhítésének.
Jár-e kárenyhítés számomra, ha nem vagyok uniós tagállam állampolgára?
Igen, ha jogszerűen tartózkodik az EU területén, valamint, ha emberkereskedelem áldozataként azonosított személy.
Igényelhetek-e kárenyhítést ettől az országtól, ha itt lakom, vagy itt van a tartózkodási helyem, vagy ennek az országnak az állampolgára vagyok, akkor is, ha a bűncselekmény egy másik EU tagállamban történt? Megtehetem-e ezt ahelyett, hogy abban az országban igényelnék kártérítést, ahol a bűncselekményt elkövették? Ha igen, milyen feltételekkel?
Magyar állami kárenyhítés, csak Magyarország területén elkövetett bűncselekmények esetén igényelhető, azonban ha másik tagállamban történt a bűncselekmény, beadhatja a kárenyhítés iránti kérelmet Magyarországon is. Ebben az esetben a magyar hatóság fogja továbbítani a kérelmet a bűncselekmény elkövetése helye szerinti tagállamba.
Ahhoz, hogy kárenyhítésben részesüljek, először be kellett volna jelentenem a bűncselekményt a rendőrségen?
Igen, a kárenyhítés feltétele, hogy büntetőeljárás induljon az elkövetett cselekménnyel összefüggésben.
Meg kell-e várnom a kárenyhítési igényem előterjesztésével az ügyben folytatott nyomozás vagy büntetőeljárás befejeződését?
Nem, a büntetőeljárás megindítását követően azonnal is igényelhető.
Először az elkövetőtől kell-e kártérítést követelnem – amennyiben ismert a személye?
Nem feltétele az állami kárenyhítés igénylésének az elkövetővel szembeni igényérvényesítés
Abban az esetben is jogosult vagyok-e kárenyhítésre, ha az elkövető ismeretlen, vagy nem ítélték el? Ha igen, milyen bizonyítékokkal kell alátámasztanom a követelésemet?
Igen, abban az esetben is elterjeszthető kárenyhítés iránti kérelem, ha az elkövető ismeretlen, vagy még nem ítélték el. Ebben az esetben is a kár mértékét, a kár és a cselekmény közti ok-okozati összefüggést igazoló iratok (pl. számla, nyugta, előzetes árajánlat vagy egyéb dokumentum) benyújtására van szükség.
Van-e határideje a kárenyhítési igényem előterjesztésének?
Főszabályként a bűncselekmény elkövetését követő 1 éven belül lehet igényelni a kárenyhítést.
Milyen veszteségekre és költségekre terjed ki a kárenyhítés?
Kiterjed a kárenyhítés például az alábbiakra:
a) A bűncselekmény áldozata esetében:
- Anyagi (nem pszichés) kár:
- a sérülésre visszavezethető orvosi költségek (orvosi ellátás – ambuláns és kórházi kezelés, rehabilitáció)
- a sérülésre visszavezethető egyéb szükségletek vagy költségek (például ápolás és gondozás, eseti vagy állandó kezelés, elhúzódó fizioterápia, a lakókörnyezet átalakítása, speciális segítségnyújtás stb.)
- maradandó sérülés (például rokkantság és más maradandó fogyatékosság)
- a kezelés alatt és azt követően bekövetkezett bevételkiesés (ideértve az elmaradt jövedelmeket, a keresőképesség elvesztését vagy a megélhetési források csökkenését stb.)
- a foglalkoztatási esélyek elvesztése
- A kárt előidéző eseménnyel kapcsolatos jogi eljárások költségei, például ügyvédi vagy bírósági költségek)
- eltulajdonított vagy megrongált személyes tulajdonra tekintettel járó kártérítés
- egyéb
- Pszichés (nem vagyoni) kár:
- az áldozat lelki fájdalma és szenvedése
b) A jogosultak vagy az áldozat hozzátartozói esetében:
- Anyagi (nem pszichés) kár:
- temetési költségek
- orvosi ellátás költségei (például családtag terápiája, ambuláns és kórházi kezelés, rehabilitáció)
- megélhetési forrás vagy foglalkoztatási esélyek elvesztése
- Pszichés kár:
- a hozzátartozók vagy jogosultak lelki megterhelése és szenvedése/az áldozat halála esetén a túlélőknek járó kompenzáció
A kompenzációt egy összegben, vagy havi részletekben folyósítják?
A kárenyhítés kérhető egy összegben vagy havi járadék formájában is.
A bűncselekménnyel összefüggésben tanúsított magatartásom, a saját bűnügyi előéletem, vagy együttműködésem hiánya a kárenyhítési eljárás során hogyan befolyásolhatja a kárenyhítési esélyeimet és/vagy a részemre fizetett összeget?
Nem jár az állami kárenyhítés, ha az áldozat magatartása közrehatott a bűncselekmény elkövetésében vagy annak kiváltó oka volt, felróható magatartása okozta a kárt vagy közrehatott a kár bekövetkeztében, és ezek valamelyikét jogerős bírósági határozat megállapította. További kizáró okok a kárenyhítésre okot adó bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban a tanúvallomás megtagadása, közreműködési kötelezettség megtagadása, magánindítvány hiánya. Emellett nem kaphat kárenyhítést az áldozat, ha a kárenyhítésre okot adó bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban, illetve a bűncselekménnyel összefüggésben hamis vád, hatóság félrevezetése, hamis tanúzás, hamis tanúzásra felhívás, hatósági eljárás akadályozása, illetve kényszerítés hatósági eljárásban, mentő körülmény elhallgatása, bűnpártolás, zártörés, az elkövető, illetve az elkövető hozzátartozója sérelmére személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekményt követett el, és azt a bíróság jogerős ügydöntő határozatában megállapította.
Az anyagi helyzetem hogyan befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a kárenyhítés összegét?
Az állami kárenyhítésnek nem feltétele a szociális rászorultság.
Van-e más olyan feltétel, amely befolyásolhatja a kárenyhítési esélyeimet és/vagy a kártérítés összegét?
A magyar szabályozás meghatároz olyan eseteket, amikor az áldozat kizárt a kárenyhítésből (pl. a kért támogatást az ügyben korábban már megkapta vagy a korábban igénybe vett, e törvény szerinti, pénzben nyújtott támogatást - bár arra köteles lett volna - nem térítette vissza az államnak).
Hogyan történik a kárenyhítési összeg kiszámítása?
Egyösszegű kárenyhítésként az áldozat a bűncselekmény miatt bekövetkezett vagyoni kárának teljes vagy részbeni megtérítését igényelheti. Az egyösszegű kárenyhítés mértéke legfeljebb az alapösszeg (2021-ben:158.168 forint) tizenötszöröse.
A sértett a bűncselekmény miatt bekövetkezett keresőképtelensége esetén - ha a keresőképtelenség várhatóan a 6 hónapot meghaladja - járadék formájú kárenyhítésként a rendszeres jövedelmében bekövetkezett csökkenés részbeni enyhítését igényelheti.
A járadék típusú kárenyhítés mértéke: az igazolt jövedelemcsökkenés 75 százaléka, ha az áldozat 18 év alatti személy vagy mások gondozására szorul, az igazolt jövedelemcsökkenés 50 százaléka, ha az áldozat mások gondozására nem szorul.
Van-e a kifizethető kárenyhítésnek minimális/maximális összege?
Minimális összeg nincs. A kárenyhítés összege legfeljebb az alapösszeg (2021-ben:158.168 Forint) tizenötszöröse, mely 2021-ben 2.372.520 Forint A járadék formájában igényelhető kárenyhítés havi maximális összege az alapösszeg, mely 2021-ben 158.168 Forint
Meg kell-e jelölnöm az összeget a kérelmezésére szolgáló igénylőlapon? Ha igen, kapok-e valamilyen útmutatást az összeg kiszámítására vagy egyéb szempontokra vonatkozóan?
Az engem ért veszteségért bármely más forrásból (például a munkáltatói vagy magán-biztosítás) kapott kompenzáció összegét le fogják-e vonni a hatóság/szerv által fizetett kártérítésből?
A kérelemben a kár összegét kell megjelölni. A kárenyhítés összegéből le kell vonni azt az összeget, amely más forrásból megtérült.
Kaphatok-e előleget a kárenyhítési összegre? Ha igen, milyen feltételekkel?
Az állam az igazolt kár összegét megtéríti akkor is, ha az más forrásból megtérülhet. Ha a kár később más forrásból megtérült, a támogatásként kifizetett összeget a megtérülés mértékéig vissza kell fizetni. . Ebben az esetben az állam a kárenyhítést előlegként adta.
Az érdemi határozat meghozatalát követően kaphatok-e kiegészítő vagy további kártérítést (például a körülményeimben beállt változás vagy az egészségi állapotom rosszabbodása miatt)?
Nem. Kárenyhítés megállapítására egyszer van lehetőség.
Milyen igazoló dokumentumokat kell csatolni a kérelmemhez?
- Amennyiben rendelkezésre áll, az igazolást a büntetőeljárás megindulásáról. (rendőrség, bíróság, ügyészség)
- a bűncselekmény következtében elszenvedett kár összegét és az okozati összefüggést igazoló iratokat (pl. számla, nyugta, előzetes árajánlat vagy egyéb dokumentum)
Kapcsolódnak-e adminisztratív vagy egyéb díjak a kérelem benyújtásához és feldolgozásához?
Nem, a kérelem benyújtása illeték- és díjmentes.
Melyik hatóság bírálja el a kárenyhítés iránti kérelmeket? (belföldi ügyek esetén)?
Az állami kárenyhítéssel kapcsolatban döntő hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatala jár el.
Hová kell küldenem a kérelmet? (belföldi ügyek esetén)?
A kérelem benyújtható bármelyik megyei kormányhivatal áldozatsegítő szolgálatához (támogató hatóságok), de közvetlenül a döntő hatósághoz is (Budapest Főváros Kormányhivatala)
Jelen kell-e lennem az eljárás során és/vagy a határozathozatalkor?
Nem.
(Hozzávetőlegesen) mennyi ideig tart, amíg a hatóságtól megkapom a kárenyhítési kérelmem tárgyában hozott határozatot?
Az ügyintézés határideje maximum 60 nap.
Ha nem vagyok megelégedve a hatóság határozatával, hogyan tudok fellépni ellene?
Az elsőfokú határozattal szemben közigazgatási per kezdeményezhető a bíróságon.
Hol találom a kárenyhítési igény benyújtásához szükséges formanyomtatványokat és egyéb információkat?
http://igazsagugyiinformaciok.kormany.hu/aldozatsegito-szolgalat
Van-e e célra létrehozott segélyvonal vagy weboldal, amit használhatok?
Éjjel-nappal hívható Áldozatsegítő Vonal: 06-80-225-225 magyar és angol nyelven, illetve a http://www.vansegitseg.hu/ weboldal
Kaphatok-e jogi (ügyvédi) segítséget a kérelmem elkészítéséhez?
Igen, a kérelem kitöltéséhez mind a területi áldozatsegítő szolgálatok kollégái, mint az Áldozatsegítő Központok munkatársai segítséget nyújtanak, akik egyszerű megítélésű ügyekben jogi tanácsot is adnak. Egyebekben jogi segítségre a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény alapján van lehetőség.
Van-e olyan, sértetteket segítő szervezet, amely segítségemre lehet a kárenyhítés igénylésében?
Az áldozatsegítő szolgálat bármely szervezetei egységénél, vagyis a megyei és a fővárosi kormányhivatalokban, valamint az Áldozatsegítő Központokban igénybe vehető az érdekérvényesítés elősegítése szolgáltatás, melynek keretében az áldozatsegítő munkatársak gyakorlati segítséget (pl.: kérelmek kitöltésében közreműködés) és tájékoztatást adnak az érdeklődők részére. Ezen kívül civil szervezetekhez is fordulhatnak az áldozatok (pl.: Fehérgyűrű, Baptista Szeretetszolgálat stb.)
E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.