- Milyen ellenem elkövetett bűncselekményért kaphatok kártérítést?
- Milyen sérülésért kaphatok kártérítést?
- Jár-e kártérítés számomra, ha olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja vagyok, aki a bűncselekmény következtében életét vesztette? Mely hozzátartozók vagy eltartottak kaphatnak kártérítést?
- Jár-e kártérítés számomra, ha olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja vagyok, aki a bűncselekményt túlélte? Ebben az esetben mely hozzátartozók vagy eltartottak kaphatnak kártérítést?
- Jár-e kártérítés számomra, ha nem vagyok uniós tagállam állampolgára?
- Igényelhetek-e kártérítést ettől az országtól, ha itt lakom, vagy itt van a tartózkodási helyem, vagy ennek az országnak az állampolgára vagyok, akkor is, ha a bűncselekmény egy másik EU tagállamban történt? Megtehetem-e ezt ahelyett, hogy abban az országban igényelnék kártérítést, ahol a bűncselekményt elkövették? Ha igen, milyen feltételekkel?
- Ahhoz, hogy kártérítésben részesüljek, először be kellett volna jelentenem a bűncselekményt a rendőrségen?
- Meg kell-e várnom a kártérítési igényem előterjesztésével az ügyben folytatott nyomozás vagy büntetőeljárás befejeződését?
- Először az elkövetőtől kell-e kártérítést követelnem, amennyiben ismert a személye?
- Abban az esetben is jogosult vagyok-e kártérítésre, ha az elkövető ismeretlen, vagy nem ítélték el? Ha igen, milyen bizonyítékokkal kell alátámasztanom a követelésemet?
- Van-e határideje a kártérítési igényem előterjesztésének?
- Milyen veszteségekre és költségekre terjed ki a kártérítés?
- A kompenzációt egy összegben, vagy havi részletekben folyósítják?
- A bűncselekménnyel összefüggésben tanúsított magatartásom, a saját bűnügyi előéletem, vagy együttműködésem hiánya a kártérítési eljárás során hogyan befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a részemre fizetett összeget?
- Az anyagi helyzetem hogyan befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a kártérítés összegét?
- Van-e más olyan feltétel, amely befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a kártérítés összegét?
- Hogyan történik a kártérítési összeg kiszámítása?
- Van-e a kifizethető kártérítésnek minimális/maximális összege?
- Meg kell-e jelölnöm az összeget a kérelmezésére szolgáló igénylőlapon? Ha igen, kapok-e valamilyen útmutatást az összeg kiszámítására vagy egyéb szempontokra vonatkozóan?
- Az engem ért veszteségért bármely más forrásból (például a munkáltatói vagy magánbiztosítás) kapott kompenzáció összegét le fogják-e vonni a hatóság/szerv által fizetett kártérítésből?
- Kaphatok-e előleget a kártérítési összegre? Ha igen, milyen feltételekkel?
- Az érdemi határozat meghozatalát követően kaphatok-e kiegészítő vagy további kártérítést (például a körülményeimben beállt változás vagy az egészségi állapotom rosszabbodása miatt)?
- Milyen igazoló dokumentumokat kell csatolni a kérelmemhez?
- Kapcsolódnak-e adminisztratív vagy egyéb díjak a kérelem benyújtásához és feldolgozásához?
- Melyik hatóság bírálja el a kártérítés iránti kérelmeket? (belföldi ügyek esetén)?
- Hová kell elküldeni a kérelmet (belföldi ügyek esetén)?
- Jelen kell-e lennem az eljárás során és/vagy a határozathozatalkor?
- (Hozzávetőlegesen) mennyi ideig tart, amíg a hatóságtól megkapom a kártérítési kérelmem tárgyában hozott határozatot?
- Ha nem vagyok megelégedve a hatóság határozatával, hogyan tudok fellépni ellene?
- Hol találom a kártérítési igény benyújtásához szükséges formanyomtatványokat és egyéb információkat?
- Van-e e célra létrehozott segélyvonal vagy weboldal, amit használhatok?
- Részesülhetek-e költségmentességben (ügyvédi segítségben) a kérelmem elkészítéséhez?
- Van-e olyan, sértetteket segítő szervezet, amely segítségemre lehet a kártérítés igénylésében?
Jellemzően három különböző módon lehet kártérítésben részesülni a bűncselekménnyel okozott sérülés után. Ezek a következők:
- az elkövető által fizetendő kártérítés;
- magán-, kollektív vagy közbiztosítás alapján fizetendő kompenzáció;
- állami kompenzáció a bűncselekménnyel okozott sérelemért.
A különböző típusú kártérítésekre eltérő szabályok vonatkoznak. Az alábbi tájékoztatás kizárólag a bűncselekménnyel okozott sérelemért járó állami kompenzációra vonatkozik.
Milyen ellenem elkövetett bűncselekményért kaphatok kártérítést?
Főszabályként a bűncselekménnyel okozott sérelemért valamennyi bűncselekménytípus esetében megítélhető kártérítés, a kártérítési feltételek azonban a sérelem vagy sérülés típusától függően eltérnek.
Személyi sérülésért kártérítés mindenféle bűncselekmény miatt megítélhető, ha a sérülés a bűncselekmény természetes következménye.
Akkor is nyújtható kártérítés, ha valaki súlyos sérelmet okoz egy másik személynek azzal, hogy bűncselekménynek minősülő támadást intéz annak személye ellen (például személy elleni erőszak vagy szexuális kényszerítés formájában), szabadsága ellen (például szabadsága jogellenes elvonásával) vagy nyugalma ellen (például jogellenes fenyegetéssel), vagy súlyos rágalmazást valósít meg vele szemben.
Anyagi kár (például eltulajdonított vagy megrongált személyes tulajdon) vagy tisztán pénzügyi kár (például csalás) miatt csak bizonyos esetekben ítélhető meg kártérítés.
Milyen sérülésért kaphatok kártérítést?
Kártérítés személyi sérülésért és sérelemért adható, valamint olyan gyermek számára ítélhető meg, aki közeli hozzátartozók között elkövetett bűncselekmény szemtanúja volt. Kivételes esetekben kártérítés anyagi kár vagy tisztán pénzügyi kár után is megítélhető.
Személyi sérülés esetén kártérítés az alábbiak tekintetében adható:
- a megsérült személy orvosi és egyéb költségei, valamint, észszerű mértékig, a megsérült személy közeli hozzátartozójának ilyen költségei;
- megrongálódott ruházat, szemüveg és hasonló, a megsérült személy által a sérülés elszenvedésekor viselt tárgyakat ért kár;
- bevételkiesés;
- átmeneti testi és lelki szenvedés (fájdalom és szenvedés);
- tartós testi és lelki szenvedés (testi elváltozás vagy egyéb maradandó sérülés).
Amennyiben a személyi sérülés halállal járt, kártérítés az alábbiak tekintetében is adható:
- temetési költségek, valamint, indokolt mértékben, egyéb, a halálesettel kapcsolatos költségek;
- megélhetési forrás elvesztése (bizonyos feltételek mellett);
- az elhunyt személy közeli hozzátartozója által a haláleset következtében elszenvedett személyi sérülés.
A bevételkiesés és a megélhetési forrás elvesztése miatti kártérítés összegének meghatározása során levonják azokat az egyéb ellátásokat (például jóléti ellátások, nyugdíj vagy a munkáltató által fizetett kártérítés), amelyekre a megsérült személy jogosult.
Ha a bűncselekmény a sértett személye, szabadsága vagy nyugalma ellen irányult, illetve ha súlyos rágalmazásra került sor, akkor nyújtható kártérítés, ha a bűncselekmény az áldozat személyi sérthetetlenségének súlyos sérelméhez vezetett.
Anyagi kár, például eltulajdonított vagy megrongált személyes tulajdon után csak kivételes esetekben ítélnek meg kártérítést. Ilyen kártérítést abban az esetben ítélnek meg, ha a bűncselekményt kikényszerített társadalmi elzárás hatálya alatt álló személy követte el, például fogoly valamely börtönből, illetve fogda vagy fogva tartó intézet fogvatartottja (úgynevezett szökevény ügyek). Kártérítés olyan különösen aggasztó esetekben is adható, ahol a sérülést szenvedett fél megélhetési lehetőségei a sérülés következtében súlyosan megromlottak, vagy ha a kártérítés folyósítása egyéb okból különösen fontosnak tűnik.
Nagyon kevés esetben ítélnek meg kártérítést tisztán pénzügyi kár után, például csalással vagy sikkasztással összefüggésben. A szökevényeket érintő ügyekben a kártérítés lehetősége csak speciális okokból merülhet fel, vagy olyan különösen aggasztó esetekben, ahol a sérülést szenvedett fél megélhetési lehetőségei a sérülés következtében súlyosan megromlottak, vagy ha a kártérítés folyósítása egyéb okból különösen fontosnak tűnik.
Jár-e kártérítés számomra, ha olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja vagyok, aki a bűncselekmény következtében életét vesztette? Mely hozzátartozók vagy eltartottak kaphatnak kártérítést?
Igen, kártérítés a fent előadottak szerint adható. Az elhunyt személy közeli hozzátartozója által elszenvedett sérülés esetén általában egységes kártérítést fizetnek a fájdalom és szenvedés után.
A sérülés miatt kártérítésre jogosult személyek közé jellemzően az elhunyt személy partnere, szülei és gyermekei tartoznak, valamint az elhunyttal együtt lakó testvérek. A felnőtt korú testvérek, akik nem laktak együtt az elhunyttal, általában nem jogosultak kártérítésre.
Jár-e kártérítés számomra, ha olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja vagyok, aki a bűncselekményt túlélte? Ebben az esetben mely hozzátartozók vagy eltartottak kaphatnak kártérítést?
Amennyiben a sérülés nem okozott halált, kártérítés egyes speciális esetekben ítélhető meg a megsérült féllel különösen közeli kapcsolatban álló személy által elszenvedett közvetett sérelem után. Az ilyen kártérítés lehetősége olyan esetekben merülhet fel, ahol a megsérült fél súlyos sérüléseket szenvedett el és jelentős ideig életveszélyes állapotban volt, vagy ha a kérdéses hozzátartozó szemtanúja volt annak az eseménynek, amelynek során a sérülést elszenvedték, és ez a szóban forgó hozzátartozónak lelki sérülést okozott.
A kártérítésben részesíthető személyek köre megegyezik azon személyekkel, akik a bűncselekmény következtében életét vesztett sértett esetében jogosultak lehetnek a kártérítésre.
Jár-e kártérítés számomra, ha nem vagyok uniós tagállam állampolgára?
Ha a bűncselekményt Svédországban követték el, kártérítés a sérülést szenvedett fél állampolgárságától vagy a lakóhelye szerinti országtól függetlenül adható. Nem fizetnek azonban kártérítést, amennyiben a bűncselekmény és a sérelmet szenvedett fél közötti kapcsolat olyan gyenge, hogy a svéd állam részéről a sérülés miatt nem indokolt kártérítés megállapítása. Ezt a kivételt megszorítóan alkalmazzák. E kivétel szintén nem alkalmazandó más uniós tagállam olyan állampolgárával szemben, aki Svédországban szándékos, erőszakos bűncselekménynek volt kitéve.
Igényelhetek-e kártérítést ettől az országtól, ha itt lakom, vagy itt van a tartózkodási helyem, vagy ennek az országnak az állampolgára vagyok, akkor is, ha a bűncselekmény egy másik EU tagállamban történt? Megtehetem-e ezt ahelyett, hogy abban az országban igényelnék kártérítést, ahol a bűncselekményt elkövették? Ha igen, milyen feltételekkel?
Igen. Amennyiben Svédországban él, a kártérítést abban az esetben is igényelheti Svédországban, ha a bűncselekményt más országban, akár az Unió területén belül vagy kívül, követték el.
Főszabály szerint a bűncselekménnyel okozott kárt először abban az országban kell kompenzálni, ahol a bűncselekményt elkövették. Amennyiben a kárt egyáltalán nem lehet, vagy csak részben lehet kompenzálni a szóban forgó országban, a Svédországban élő sérülést szenvedett fél ehelyett a svéd államtól igényelhet kártérítést a bűncselekménnyel okozott kár miatt.
Ha a bűncselekményt más uniós országban követték el, és a szóban forgó bűncselekmény miatt abban az országban kártérítés fizethető, a bűncselekmények sértettjeinek nyújtandó kártérítéssel és támogatással foglalkozó svéd hatóság (Brottsoffermyndigheten) segítséget tud nyújtani a kártérítést Svédországban igénylő személynek abban, hogy a bűncselekmény elkövetésének helye szerinti országhoz forduljon. Bizonyos feltételek mellett svéd kompenzáció azt megelőzően folyósítható, hogy a kártérítési jogosultságot a másik uniós országban megvizsgálták volna.
Amennyiben a másik uniós országban nem fizethető kártérítés, a kártérítési jogosultságot a svéd jogszabályok alapján vizsgálják meg.
Ahhoz, hogy kártérítésben részesüljek, először be kellett volna jelentenem a bűncselekményt a rendőrségen?
Igen. A bűncselekményt be kell jelenteni a rendőrségen, továbbá a károsultnak együtt kell működnie a rendőrséggel a vizsgálataik során.
Meg kell-e várnom a kártérítési igényem előterjesztésével az ügyben folytatott nyomozás vagy büntetőeljárás befejeződését?
Igen. A rendőrségi nyomozás vagy a bírósági eljárás befejeződését megelőzően csak nagyon ritkán ítélhető meg kártérítés.
Először az elkövetőtől kell-e kártérítést követelnem, amennyiben ismert a személye?
Főszabály szerint, amennyiben ismert az elkövető személye, az állami kártérítés kifizetéséhez az szükséges, hogy az elkövetőt a bűncselekmény miatt elítéljék. Továbbá a kárt okozó személynek kell elsődlegesen kártérítést nyújtania, ami ezt jelenti, hogy főszabály szerint a kártérítési keresetet először az elkövetővel szemben kell benyújtani. Amennyiben azonban a nyomozás során egyértelműen kiderül, hogy az elkövető nem képes kártérítést fizetni, a kártérítés anélkül folyósítható, hogy azt a károsultnak először az elkövetőtől kellene követelnie.
Abban az esetben is jogosult vagyok-e kártérítésre, ha az elkövető ismeretlen, vagy nem ítélték el? Ha igen, milyen bizonyítékokkal kell alátámasztanom a követelésemet?
Igen. Ön abban az esetben is jogosult lehet kártérítésre, ha az elkövető ismeretlen, és emiatt a rendőrségi nyomozást lezárták. Ilyen esetekben a bűncselekményt és a kártérítési jogosultságot nagyrészt a rendőrségi jelentés tartalma alapján fogják értékelni. Ezenfelül a károsultnak bizonyítékokkal kell alátámasztania a bűncselekmény miatt bekövetkezett kárt vagy sérülést.
Van-e határideje a kártérítési igényem előterjesztésének?
Igen. A kérelem benyújtására vonatkozó határidő 3 év, amelyet az alábbiak szerint számolnak:
Ha a bűncselekménnyel összefüggésben ítéletet hoztak, a kártérítési kérelmet az attól számított 3 éven belül kell benyújtani, hogy az ítélet jogerőre emelkedett (vagyis már nem lehet ellene fellebbezést benyújtani).
Ha a rendőrségi nyomozást megszüntették, a kérelmet a nyomozás megszüntetéséről szóló határozat meghozatalától számított 3 éven belül kell benyújtani.
Ha nem indult rendőrségi nyomozás, a kérelmet a bűncselekmény elkövetésétől számított 3 éven belül kell előterjeszteni.
Azok a gyermekek, akik a 18. életévük betöltését megelőzően váltak bűncselekmény sértettjévé, a 21. születésnapjukig jogosultak kártérítést igényelni.
Amennyiben rendkívüli körülmények indokolják, figyelembe vehető a késedelmesen benyújtott kérelem is. Ilyen rendkívüli körülmény lehet például, hogy a kérelmező súlyos betegség miatt nem tudta kellő időben benyújtani a bűncselekménnyel okozott sérelmekért járó kártérítési kérelmét.
Milyen veszteségekre és költségekre terjed ki a kártérítés?
A kártérítés kiterjed például az alábbiakra:
a) A bűncselekmény áldozata esetében:
- Anyagi (nem pszichés) kár:
- a sérülésre visszavezethető orvosi költségek (orvosi ellátás – ambuláns és kórházi kezelés, rehabilitáció)
Igen, feltéve, hogy más forrásból nem ítélnek meg kártérítést.
- a sérülésből eredő egyéb szükségletek vagy költségek (például ápolás és gondozás, átmeneti vagy tartós kezelés, elhúzódó fizioterápia, a lakókörnyezet átalakítása, speciális segédeszközök stb.)
Igen, feltéve, hogy más forrásból nem ítélnek meg kártérítést.
- maradandó sérülés (például rokkantság és más maradandó fogyatékosság)
- a kezelés alatt és azt követően bekövetkezett bevételkiesés (ideértve az elmaradt jövedelmeket, a keresőképesség elvesztését vagy a megélhetési források csökkenését stb.)
Igen, feltéve, hogy más forrásból nem ítélnek meg kártérítést.
- a foglalkoztatási esélyek elvesztése
Nem, a bevételkiesés vagy jövőbeni bevételkiesést meghaladóan (járadék) nem jár kártérítés.
- a kárt előidéző eseménnyel kapcsolatos jogi eljárások költségei, (például ügyvédi vagy bírósági költségek)
Nem.
- eltulajdonított vagy megrongált személyes tulajdonra tekintettel járó kártérítés
Kártérítés fizethető a megrongálódott vagy megsemmisült ruházat, szemüveg és hasonló, a károsult által a sérülés elszenvedésekor viselt tárgyakat ért kár után.
Más esetekben a megrongált személyes tulajdonra tekintettel járó kártérítésre nagyon kevés a lehetőség. Lásd a fenti 1.2. szakaszt.
- egyéb
- Pszichés (nem vagyoni) kár:
- az áldozat fájdalma és szenvedése;
Igen. A fájdalomra és szenvedésre tekintettel járó kártérítésen felül olyan erőszakos cselekmény miatt is megítélhető kártérítés, ahol az áldozat személye, szabadsága és nyugalma ellen irányuló bűncselekmény a károsult személyi sérthetetlenségének súlyos sérelmét valósíthatta meg.
b) A jogosultak vagy az áldozat hozzátartozói esetében:
- Anyagi (nem pszichés) kár:
- temetési költségek
Igen, feltéve, hogy más forrásból nem ítélnek meg kártérítést.
- orvosi ellátás költségei (például családtag terápiája, ambuláns és kórházi kezelés, rehabilitáció)
Igen. Kártérítés fizethető, ha a bűncselekmény halált okozott és az elhunythoz különösen közel álló személy által elszenvedett személyi sérüléssel járt, feltéve, hogy más forrásból nem ítélnek meg kártérítést. Lásd még az 1.3. és 1.4. szakaszt.
- megélhetési forrás vagy foglalkoztatási esélyek elvesztése
A megélhetési forrás elvesztése miatt csak bizonyos feltételek mellett fizethető kártérítés.
- Pszichés kár:
- a hozzátartozók vagy jogosultak fájdalma és szenvedése/az áldozat halála esetén a túlélőknek járó kompenzáció
Igen. Lásd a fenti 1.3. szakaszt.
A kompenzációt egy összegben, vagy havi részletekben folyósítják?
A kompenzációt általában egy összegben folyósítják. A maradandó sérülésre tekintettel járó kártérítést sok esetben egy későbbi időpontban ki kell igazítani, amennyiben egyértelművé válik, hogy a sérülés maradandó. A hosszú távú bevételkiesést általában évente egyszer, utólag igazítják ki. Amennyiben a sérülés a károsultnak olyan fogyatékosságot okozott, amely a munkaképességét tartósan csökkentette, a károsult bizonyos feltételek mellett járadék formájában a jövőbeni bevételkiesés miatt kártérítésre lehet jogosult, amelyet havi részletekben folyósítanak.
A bűncselekménnyel összefüggésben tanúsított magatartásom, a saját bűnügyi előéletem, vagy együttműködésem hiánya a kártérítési eljárás során hogyan befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a részemre fizetett összeget?
A kártérítés csökkenthető vagy teljesen megtagadható, ha a sérülés kockázatát növelte a károsult magatartása, amelyet akár a bűncselekménnyel kapcsolatban, akár egyébként, szándékosan vagy gondatlanságból tanúsított. A kártérítés összegét általában ilyen módon kiigazítják, ha a bűncselekmény a károsult saját bűnözői tevékenysége miatt következett be vagy kábítószerrel kapcsolatos, vagy ha a károsult a bűncselekménnyel összefüggésben provokatívan viselkedett.
További elvárás a károsult irányába, hogy a rendőrségi nyomozás során észszerű mértékben együttműködött. A károsult szintén köteles együttműködni a bűncselekmények sértettjeinek nyújtandó kártérítéssel és támogatással foglalkozó svéd hatóság kártérítési eljárása során, ennek keretében köteles megadni és benyújtani az értékeléshez szükséges tájékoztatást és dokumentumokat. Nem ítélhető meg kártérítés, ha a kérelmező nem működött együtt a rendőrségi nyomozás során. Ugyanez érvényesül, ha a kérelmező nem működött közre a kártérítési ügyben.
Az anyagi helyzetem hogyan befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a kártérítés összegét?
A személyi sérülések és erőszakos cselekmények miatti kártérítés esetében a károsult anyagi helyzete nem befolyásolja a kártérítési jogosultságot vagy a megítélt kártérítés összegét. Megrongált személyes tulajdon és tisztán pénzügyi kár esetén a károsult anyagi helyzete kihatással lehet a kártérítési jogosultságra és a bűncselekménnyel okozott kár miatt megítélt kártérítés összegére.
Van-e más olyan feltétel, amely befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a kártérítés összegét?
A bűncselekménnyel okozott sérelemért járó állami kompenzáció csupán kiegészítő jellegű bármely más kártérítéshez képest, amelyre a károsult az okozott kár vagy sérülés miatt jogosult lehet. Ez azt jelenti, hogy bármely egyéb kártérítési összeget le kell vonni a bűncselekménnyel okozott kárra tekintettel járó kártérítésből. Ez vonatkozik például a kifizetett vagy kifizetendő kártérítési összegekre, illetve bármely a károsultat megillető, biztosítás alapján járó kártérítésre.
Hogyan történik a kártérítési összeg kiszámítása?
A kártérítés összegét a bűncselekménnyel okozott sérelmekért járó kártérítésről szóló törvényben (brottsskadelag) és a jogellenes károkozásért fennálló felelősségről szóló törvényben (skadeståndslag) lefektetett szabályokkal összhangban számítják ki. A bűncselekménnyel okozott kár miatti kártérítési jogosultság bizonyos szempontból korlátozottabb, mint a jogellenes károkozásra tekintettel fennálló kártérítési jogosultság. Főszabály szerint a kártérítésnek egyfajta kárpótlást kell megvalósítania, és a károsultat, amennyire lehetséges, ugyanolyan anyagi helyzetbe kell hoznia, mint ha a kár vagy sérülés nem következett volna be.
Ennek valamennyi lényeges és indokolt költséget, valamint a kár vagy sérülés miatt bekövetkezett bármely bevételkiesést fedeznie kell. A kártérítésnek van felső határa; lásd az 1.18. szakaszt.
A fájdalomra és a szenvedésre tekintettel járó kártérítést meghatározott táblázatok alapján fizetik ki – a betegszabadság alatt járó szokásos összeg körülbelül havi 2700 SEK (2022), ennél azonban magasabb összegű kártérítés is megítélhető, például intenzív osztályon történő kezelés esetén. Bizonyos bűncselekmények esetében – ha a sérülés halált okozott (hozzátartozóknak járó kártérítés), valamint szexuális erőszak esetén – vélelmezik, hogy személyi sérülés is történt, vagyis ezt nem szükséges külön bizonyítani. Az ilyen esetekben meghatározott sablonokat alkalmaznak a fájdalom és szenvedés miatt járó kártérítésre. Ezek a következők: 60 000 SEK jár, ha a halált szándékosan okozták; 30 000 SEK, ha a halált nem szándékosan okozták; szexuális erőszak esetén pedig 15 000 SEK fizetendő.
A maradandó fogyatékosságot okozó sérülések után járó kártérítést táblázatok segítségével, valamint a fogyatékosság mértékére vonatkozó orvosi vélemény és a kérelmező életkora alapján határozzák meg.
A maradandó testi elváltozás után járó kártérítést táblázatok segítségével, valamint az alapján határozzák meg, hogy a szóban forgó testi elváltozás mennyire látható, hol található, illetve hogy a sértett hány éves.
A szexuális erőszak miatti kártérítést a bűncselekmény objektív körülményei alapján határozzák meg, függetlenül a sértett szubjektív tapasztalatától. A gyakorlatban például a következő lehet a kártérítés összege: jogellenes fenyegetés esetén 5000–20 000 SEK; személy elleni erőszak esetén 5000–100 000 SEK, szexuális kényszerítés esetén 100 000 SEK; emberölés kísérlete esetén pedig 100 000–150 000 SEK.
Van-e a kifizethető kártérítésnek minimális/maximális összege?
A megítélhető legalacsonyabb kártérítési összeg (az egyszeri levonást követően) 100 SEK.
A személyi sérülés után megítélhető legmagasabb kártérítési összeg – a fájdalomra és a szenvedésre tekintettel járó összeget is beleértve – 966 000 SEK (2022. évi adat). Bizonyos feltételek mellett kártérítés járadékra tekintettel is megítélhető.
A vagyoni kár és a tisztán pénzügyi kár után megítélhető legmagasabb kártérítési összeg 482 000 SEK (2022. évi adat).
A szexuális erőszakkal kapcsolatos kártérítésnek nincsen felső határa.
Meg kell-e jelölnöm az összeget a kérelmezésére szolgáló igénylőlapon? Ha igen, kapok-e valamilyen útmutatást az összeg kiszámítására vagy egyéb szempontokra vonatkozóan?
Igen. Pénzügyi veszteség, mint például orvosi költségek vagy bevételkiesés esetén a sértett köteles megjelölni az összeget, vagy pedig az elszenvedett kár mértékét egyértelműen igazoló bizonyítékokat kell csatolnia.
Nem vagyoni kártérítés esetében (fájdalom és szenvedés, szexuális erőszak, maradandó sérülés, valamint a gyermekeknek nyújtandó kártérítés, akik bűncselekmény szemtanúi voltak) nem kell összeget megjelölni.
Az engem ért veszteségért bármely más forrásból (például a munkáltatói vagy magánbiztosítás) kapott kompenzáció összegét le fogják-e vonni a hatóság/szerv által fizetett kártérítésből?
Igen. A bűncselekménnyel okozott sérelemért járó állami kompenzációt csak a sértettet megillető másféle kártérítések által nem fedezett kár mértékéig ítélik meg.
Kaphatok-e előleget a kártérítési összegre? Ha igen, milyen feltételekkel?
Nem, nincsen lehetőség előleget kapni a kártérítési összegre.
Az érdemi határozat meghozatalát követően kaphatok-e kiegészítő vagy további kártérítést (például a körülményeimben beállt változás vagy az egészségi állapotom rosszabbodása miatt)?
Igen, feltéve, hogy az igény nem évült el, ami általában a határozat meghozatalától számított 10 év elteltével következik be.
Milyen igazoló dokumentumokat kell csatolni a kérelmemhez?
Amennyiben a kérelmező jogi képviselőt vesz igénybe, be kell csatolni az ügyvédi meghatalmazás eredeti példányát. A költségeket általában az eredeti számlákkal kell igazolni. Szintén előnyös, ha a kérelmező általános jelleggel becsatolja a kérdéses kár vagy sérülés szempontjából releváns, fent felsorolt anyagokat.
A bűncselekmények sértettjeinek nyújtandó kártérítéssel és támogatással foglalkozó svéd hatóság beszerzi a kártérítési jogosultság és a kártérítési összeg megállapításához szükséges dokumentumokat, amennyiben azokat nem csatolták. Erre a kérelmező által a hatóságnak a kérelem benyújtásával adott felhatalmazás alapján kerül sor. Ha maga a hatóság nem tudja beszerezni a szükséges adatokat és dokumentumokat, a kérelmező lehetőséget kap arra, hogy azokat ő bocsássa a hatóság rendelkezésére.
Kapcsolódnak-e adminisztratív vagy egyéb díjak a kérelem benyújtásához és feldolgozásához?
Nem.
Melyik hatóság bírálja el a kártérítés iránti kérelmeket? (belföldi ügyek esetén)?
A bűncselekmények sértettjeinek nyújtandó kártérítéssel és támogatással foglalkozó svéd hatóság
Hová kell elküldeni a kérelmet (belföldi ügyek esetén)?
A bűncselekmények sértettjeinek nyújtandó kártérítéssel és támogatással foglalkozó svéd hatóság, P.O. Box 470, 901 09 UMEÅ, Svédország.
Kérjük, legyen rá figyelemmel, hogy a kérelmet speciális formanyomtatványon kell benyújtani. A formanyomtatványok elérhetők a bűncselekmények sértettjeinek nyújtandó kártérítéssel és támogatással foglalkozó svéd hatóság honlapján a https://www.brottsoffermyndigheten.se/ linken.
A kérelem elektronikusan is előterjeszthető, ha a kérelmező rendelkezik svéd elektronikus banki azonosítóval. Kérelmet ilyen módon a https://www.brottsoffermyndigheten.se/ weboldalon keresztül lehet benyújtani.
Jelen kell-e lennem az eljárás során és/vagy a határozathozatalkor?
Nem.
(Hozzávetőlegesen) mennyi ideig tart, amíg a hatóságtól megkapom a kártérítési kérelmem tárgyában hozott határozatot?
A feldolgozási idő a hatóság aktuális leterheltségétől függően eltérő. A szükséges idő az ügy bonyolultságától függően is eltérő lehet. Az átlagos feldolgozási idő jelenleg (2022) 3 hónap körül van.
Ha nem vagyok megelégedve a hatóság határozatával, hogyan tudok fellépni ellene?
A bűncselekmények sértettjeinek nyújtandó kártérítéssel és támogatással foglalkozó svéd hatóság határozatát nem lehet megtámadni, a hatóság azonban kérelemre vagy hivatalból megváltoztathatja a döntését, ha új körülmények merülnek fel, vagy az más okból indokolt. A határozatot a kérelmező hátrányára nem lehet módosítani.
Az a kérelmező, aki a határozattal nincsen megelégedve, írásbeli kérelemmel fordulhat a hatósághoz, amelyben kérheti az ügy újbóli vizsgálatát. A kérelemben meg kell jelölni a kívánt módosítást és annak indokait. A kiegészítő anyagokat a kérelemmel együtt kell benyújtani.
A kérelmező minden esetben jogosult arra, hogy a határozatot felülvizsgáltassa a Bűncselekménnyel Okozott Sérülések Kártalanításával Foglalkozó Tanáccsal (Nämnden för brottsskadeersättning).
Hol találom a kártérítési igény benyújtásához szükséges formanyomtatványokat és egyéb információkat?
Tájékoztatás és kérelmezésre szolgáló formanyomtatványok a bűncselekmények sértettjeinek nyújtandó kártérítéssel és támogatással foglalkozó svéd hatóság honlapján találhatók a https://www.brottsoffermyndigheten.se/ linken. A kártérítésre és az igény benyújtására vonatkozó tájékoztatás számos nyelven elérhető, a kérelmezésre szolgáló formanyomtatványok pedig angolul állnak rendelkezésre.
A +46 90 70 82 00 számon a bűncselekmények sértettjeinek nyújtandó kártérítéssel és támogatással foglalkozó svéd hatóságot is hívhatja, amely hétköznapokon 09:00 és 15:00 óra között van nyitva. A segélyvonalon svéd és angol nyelven tudnak tanáccsal szolgálni.
Van-e e célra létrehozott segélyvonal vagy weboldal, amit használhatok?
Lásd fent.
A 18 év alatti gyermeknek szánt, életkoruknak megfelelő tájékoztatás elérhető a https://www.jagvillveta.se/ weboldalon. Itt számos nyelven találhat információkat.
Részesülhetek-e költségmentességben (ügyvédi segítségben) a kérelmem elkészítéséhez?
A kártérítési kérelmet könnyű kitölteni, és bármely felmerülő probléma esetén megkeresheti a bűncselekmények sértettjeinek nyújtandó kártérítéssel és támogatással foglalkozó svéd hatóságot. A jogi képviselő költségei után csak különösen indokolt esetben ítélnek meg kártérítést.
Van-e olyan, sértetteket segítő szervezet, amely segítségemre lehet a kártérítés igénylésében?
A sértetteket segítő helyi központ a segítségére lehet a kártérítés igénylésében. A sértetteket segítő helyi központot fellelheti a svéd áldozatsegítő szolgálat (Brottsofferjouren) honlapján a http://www.brottsofferjouren.se/ weboldalon, vagy segítségért hívja a +46 (0)200-21 20 19 számot.
E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.