Volltext

BH2004. 209
Csomagküldő szolgálat útján küldött, sorozatjellegű kiadvány tekintetében versenyjogi szempontból árunak minősül - sorozatjellegű kiadvány esetében - az önállóan hasznosítható teljes gyűjtemény (1996. évi LVII. tv. 8. §).
A felperes 1997. szeptemberétől kezdte meg ismeretterjesztő nyomdai kiadványok csomagküldő kereskedelem útján történő értékesítését. A kiadványok szöveges és képes információkat tartalmazó önálló lapokon, kártyákon voltak csoportosíthatók és gyűjthetők. A receptkártyákhoz gyűjtődoboz, a másik két kiadványhoz gyűjtődosszié tartozott, amelyet a megrendelő az első kártyacsomag megrendelését követően kapott kézhez. Mindhárom kiadványnál el választólapok segítették a témakörök szerinti csoportosítást. A felperes a kiadványokat kártyacsomagokra bontva árulta, az egyes csomagok 24, illetve 12-12 darabból álltak. Az első kiadvány 2112 darab, a másik két kiadvány 1080 darab kártyából állt.
A felperes kétféle módon szerzett megrendelést, egyrészt címlistáról kiválasztott személyeknek névre szóló levelet és reklámanyagot küldött, másrészt sajtótermékekben elhelyezett úgynevezett insert-tel juttatott el reklámanyagot a sajtótermék vásárlóinak. A reklámanyagokban a felperes az első megrendeléskor emelt számú kártyacsomagot, tárolóeszközt és ajándéktárgyat kínált. A megrendelés akkor jött létre, ha a vevő a gyűjtemény megvásárlása érdekében az első kártyacsomagot megrendelte a részvételi szelvény visszaküldésével. A felperes ezt követően külön további megrendelés nélkül meghatározott időközönként újabb kártyacsomagokat küldött teljes áron mindaddig, amíg a vevő az elállási szándékát be nem jelentette. A reklám nem tartalmazta a teljes gyűjtemény összeállításához szükséges kártyák számát.
Az alperes az 1999. január 7-én kelt határozatával megállapította, hogy a felperes kiadványaira folyó megrendelés gyűjtése során a teljes gyűjtemények kártyacsomag-számának elhallgatásával a fogyasztói döntéseket tisztességtelenül befolyásolta. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 8. § (2) bekezdés a) pontjába ütköző magatartás miatt a felperessel szemben egymillió forint bírságot szabott ki, és eltiltotta a felperest e magatartás folytatásától. A határozat indokolása szerint a felperes áruja a teljes gyűjtemény, amelyeket önállóan is használható részekre (kártyacsomagokra) bontva árusít. A felperes hiányos tájékoztatást adott, amikor nem közölte, hogy hány darabból áll a teljes gyűjtemény, ezáltal nem adott megfelelő tájékoztatást a teljes gyűjtemény lényeges tulajdonságáról, amelynek birtokában a vevő eldönthette volna, hogy a gyűjtés milyen várható időtartamot és anyagi terhet jelent.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának megváltoztatása iránt. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a gyűjtemény egésze tekinthető árunak, ezért a fogyasztót tájékoztatni kellett volna arról, hogy a teljes gyűjteményhez hány kártyacsomag tartozik, hiszen csak így lehet a fogyasztó részére lehetővé tenni, hogy megítélhesse a gyűjtés mekkora és milyen távú anyagi terhet jelent számára. A felperes a reklámjával, amelyben csak a gyűjtés bármikori abbahagyásának lehetőségét hangsúlyozta, de az összes kártyacsomag számát elhallgatta, olyan fogyasztói rétegeket is vásárlásra késztetett, akik a teljes információ ismeretében gyűjtésbe nem kezdtek volna, ezért a felperes megvalósította a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolását, ezért az alperes jogszerűen állapította meg a jogsértést.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes határozatát megváltoztatta, és az eljárást megszüntette. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes részéről nem történt megtévesztés, mert a fogyasztók tájékoztatva lettek arról, hogy a kártyákat csomagokban árulják, egy-egy csomagnak mi az ára, a csomag hány kártyából áll. A fogyasztók a megrendeléskor tisztában voltak azzal, hogy a teljes gyűjteményhez folyamatosan kell vásárolniuk. Az egyes csomagok önállóan is használhatók voltak, ezért a felperes árujának nem a teljes sorozat tekinthető, hanem az egyes csomagok. A teljes gyűjteményhez szükséges kártyaszám közlésének elmaradása nem valósított meg jogsértést.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Pp. 270. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontjára hivatkozással. Elvi jelentőségű jogkérdésként jelölte meg annak meghatározását, hogy a sorozatjellegű kiadványok esetében mi tekinthető árunak és ennek függvényében milyen magatartás valósítja meg a Tpvt. 8. §-ába ütköző magatartást. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontját. A perbeli esetben a Tpvt. 9. §-ának értelmező rendelkezése alapján árunak a teljes gyűjteményt kellett érteni, mert ugyan az egyes kártyacsomagok önállóan hasznosíthatók, de összetételük folytán ez a hasznosítás korlátozott. A felperes az egyes témakörökből szétszórva küldte a kártyacsomagot, ezért a tematikus gyűjtés csak a teljes gyűjtemény gyűjtésével volt megvalósítható. A megrendelés időpontjában a fogyasztó a sorozatvásárlás terjedelmét és anyagi terhét nem tudta előre felmérni a hiányos tájékoztatás miatt. Mindezek alapján kérte a jogerős ítélet megváltoztatását és az elsőfokú ítélet helybenhagyását.
Az egyesbíró a Pp. 273. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem elutasítását kérte a hiánypótlási határidő túllépése miatt, másodsorban kérte a jogerős ítélet hatályban tartását. Álláspontja szerint a hiánypótlási felhívást az alperes határidőben nem teljesítette, ezért az egyesbírónak a felülvizsgálati kérelmet el kellett volna utasítania a Pp. 275/B. § által alkalmazandó Pp. 105. § (2) bekezdése alapján. E döntés hiányában a felülvizsgálati bíróságnak a Pp. 275/B. § által felhívott Pp. 250. §-a szerint, a Pp. 240. § (1) bekezdése alapján kell a felülvizsgálati kérelmet elutasítania.
Másodlagos felülvizsgálati kérelme szerint a jogerős ítélet az áru fogalmát helytállóan fogalmazta meg, a szerződéses szabadság elvéből következően a szerződő felek meghatározták, hogy mit tekintenek árunak és ez a joguk nem korlátozható. Az áru meghatározásához több szempont vizsgálata szükséges, így vizsgálni kell, hogy a gyűjtemény egyes egységei önállóan hasznosíthatók-e, mi a gyűjtemény témája, milyen a termékértékesítés módja. Az áru fogalmát a másodfokú bíróság mindezekre figyelemmel helytállóan határozta meg. A kártyacsomagok teljes számáról nem kellett tájékoztatást adnia, mert a sorozatjellegű termékek esetében a fogyasztók érdeklődésétől, az adott tudomány fejlődésétől is függ, hogy a kiadvány ténylegesen hány kártyaszámot ér el a piacon. A teljes kártyaszám ezért nem is határozható meg előre, az alperessel a versenyhivatási eljárásban közölt kártyaszám-mennyiség pedig külföldi tapasztalatokon alapult. Az egyes kártyacsomagok számának és árának közlésével teljes körű tájékoztatást adott, nem követett el jogsértést.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felperes eljárási kifogását alaptalannak ítélte, és az eljárási kifogás kapcsán a következőkre kíván rámutatni. A felülvizsgálati kérelem tekintetében a hiánypótlás elrendelését a Pp. 275/B. § folytán alkalmazandó általános szabályok nem zárják ki. A hiánypótlás lehetőségére a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálását szabályozó Pp. 273. §-ának (4) bekezdése külön is utal. A hiányosnak minősülő felülvizsgálati kérelem - a Pp. 272. § (2) bekezdésében foglalt megváltoztatási tilalom betartása mellett - a Pp. 95. § (2) bekezdése alapján pontosítható, kiegészíthető, ha a felülvizsgálati kérelem alapvetően megfelel ugyan a Pp. 270. §-ban foglalt feltételeknek, de az érdemi elbíráláshoz szükséges valamennyi adat nem áll rendelkezésre. A hiányok pótlására biztosított határidő bírói határidő, amely a Pp. 104. § (1) bekezdése alapján meghosszabbítható, és e határidő túllépése esetén a Pp. 95. § (2) bekezdésében foglalt jogkövetkezmény, a kérelem elutasítása csak akkor alkalmazható, ha a jogkövetkezmény bíróság általi alkalmazásáig, azaz a határozat meghozataláig a fél a hiányokat nem pótolja, és a kérelem a hiányos tartalma szerint sem bírálható el.
Az alperes a hiánypótlásra biztosított határidő meghosszabbítását kérte, ezt követően a hiányokat pótolta, ezért az egyesbíró az előzetes vizsgálatkor hozott határozatában a Pp. 95. § (2) bekezdése szerinti jogkövetkezményt már nem alkalmazhatta. A fenti okokból a tanácsban eljáró Legfelsőbb Bíróság sem alkalmazhatta az elutasítás jogkövetkezményét. [Pp. 274. § (7) bekezdés]
A Legfelsőbb Bíróságnak mint felülvizsgálati bíróságnak az egyesbíró által a Pp. 270. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja alapján elrendelt felülvizsgálati eljárásban a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontjának értelmezésével kellett állást foglalnia abban az elvi kérdésben, hogy mi minősül sorozatjellegű kiadványok esetében árunak. Kártyacsomagokra bontott gyűjtemények értékesítésénél az áru a teljes gyűjtemény, amelynek gyűjtése érdekében rendeli meg a fogyasztó az első kártyacsomagot a részvételi szelvény visszaküldésével. Az egyes kártyacsomag csak akkor lenne árunak tekinthető, ha annak önálló hasznosítása a gyűjtés szempontjából nem lenne korlátozott. Ha az egyes kártyacsomagok nem tematikus sorrendben kerülnek megküldésre, hanem különböző témákból válogatottan kerülnek összeállításra, ez arra ösztönzi a fogyasztót, hogy minél tovább folytassa a gyűjtést, és az esetleges lemondás jogával minél később éljen.
A Tpvt. 8. § (1) bekezdése általánosságban tilalmazza a fogyasztók megtévesztését. A megtévesztő magatartásokat a Tpvt. 8. § (2) bekezdése sorolja fel, azonban ez a felsorolás nem taxatív, a megtévesztés más magatartással is megvalósítható. A fogyasztók megtévesztése megvalósítható akként is, hogy az árut forgalomba hozó személy vagy szervezet az áru valamely lényeges tulajdonságát elhallgatja, ezáltal hiányos tájékoztatást ad. A perbeli esetben az áru lényeges tulajdonságának minősült a gyűjtemény egészének, azaz a kártyacsomagok várható számának meghatározása. Ennek ismeretében mérhette volna fel a fogyasztó a gyűjtés várható időtartamát és annak költségvonzatát. Ezt a lényes ismérvet a felperes a reklámanyagaiban elhallgatta, ezért a magatartásával a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontját megsértette.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság tévesen foglalt állást az áru fogalmának e sajátos esetre vonatkozó meghatározása körében és a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontja szerint a fogyasztói megtévesztéssel megvalósult jogsértés tekintetében is, ezért a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Kfv. X. 39.924/2002. sz.)