Teljes szöveg

BDT2014. 3174.

I. A tisztességtelenség vizsgálata csak annál a szerződési feltételnél kizárt, amely olyan kógens vagy kellően körülírt tartalmú diszpozitív szabálynak felel meg, amely megállapodás nélkül vagy akár annak ellenére is a szerződés részévé válik.

II. A szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítása során tisztázni kell, hogy az adott kikötés a hatályos nemzeti jogban szabályozottnál kedvezőtlenebb jogi helyzetbe hozza-e a fogyasztót; ha igen, a fogyasztó kárára előidézett jelentős egyenlőtlenség megállapítható.
Annak eldöntésében, hogy az egyenlőtlenséget a jóhiszeműség követelményével ellentétben idézték-e elő, annak van szerepe, hogy a szolgáltató tisztességes és méltányos eljárása esetén elvárhatta-e, hogy a fogyasztó az egyedi tárgyalás során elfogadja az érintett kikötést. *

Alkalmazott jogszabályok: 1959. évi IV. tv. 209. § (1) és (6) bek.

A peres felek 2008. május 23. napján közjegyzői okiratba foglalt ingatlan jelzálogjoggal biztosított deviza alapú ingatlanépítési kölcsönszerződést kötöttek, amely alapján az I. rendű alperes legfeljebb 40 000 000 Ft svájci frankban nyilvántartott kölcsön folyósítását vállalta a felperes és a II. rendű alperes részére.

A felperes keresetében kérte a szerződés részbeni érvénytelenségének megállapítását az 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: Ptk.) 209/A. § (2) bekezdése és 209. § (1) bekezdése alapján, a 2/2011. (XII. 12.) PK vélemény 2. és 3. pontjára, továbbá a 2/2012. (XII. 10.) PK véleményben foglaltakra utalással arra hivatkozva, hogy a szerződés I. részének 1.1., 1.4., 3.2., 3.3., 3.4., 3.6., 4.1., 4.2., 4.4., 5.1., 8.1., 8.6. és8.8. pontja tisztességtelen, ezért semmis.

Előadta, hogy a kölcsön összegét meghatározó 1.1. pont azért tisztességtelen, mert az adós számára nem világos és érthető, hogy valójában mennyi a kölcsön összege. A felperes a hitelt forintban kérte, azt az alperes forintban folyósította, a kölcsön törlesztése is forintban történt. Ehhez képest a kölcsön összegének svájci frankban, illetve forintban feltüntetett formája nem egyeztethető össze egymással. A szerződés 3.2. pontja azért tisztességtelen, mert a törlesztő részlet részét képező ügyleti kamat nincs forintösszegben egyértelműen meghatározva, így az adós számára nem világos, hogy milyen összegű törlesztőrészletet kell fizetnie. Ez a szerződéses kikötés egyébként a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontját is sérti. Ugyanezen okból tisztességtelen a szerződés 3.3. és 4.1. pontja, mivel az a törlesztőrészletet, illetve az annak részt képező kezelési költséget nem határozza meg egyértelműen forintban, így nem tudható az adós számára, hogy milyen összegű törlesztőrészletet kell megfizetnie. Ez a szerződési kikötés is sérti a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontját.

Tisztességtelen a szerződés 1.4., illetve 4.4. pontja, mivel annak alapján a bank a kölcsön folyósítása során vételi árfolyamot, a törlesztőrészletek elszámolása során eladási árfolyamot alkalmaz, és ez a bank számára és az adós hátrányára árfolyamnyereséget eredményez. A szerződés 4.2. pontja azért tisztességtelen, mert lehetővé teszi az árfolyamrés alkalmazását. A szerződés 3.4. pontjában írt egyoldalú szerződésmódosítási jogosultságot biztosító feltétel tisztességtelen, mivel az ott írt oklista nem objektív, sérti a 2/2012. (XII. 10.) PK vélemény 6. pontjában meghatározott arányosság, átláthatóság és szimmetria elvét. A szerződéses kikötés tartalmilag kontroll nélküli lehetőséget biztosít a bank számára arra, hogy az oklistában megjelenített bármely körülmény bármilyen változása esetén a hiteldíj bármelyik összetevőjét tetszőleges mértékben az adósok hátrányára módosítsa. Mindez az adósok számára olyan indokolatlan és egyoldalú hátrányt jelent, amely a szerződésből származó jogosultságok és kötelezettségek egyensúlyát súlyosan sérti. A THM változásának lehetőségéről szóló 3.6. pontban sincs pontosan, világosan és egyértelműen meghatározva, hogy milyen feltételek, milyen mértékű változást eredményezhetnek a THM tekintetében. A jelzálogjog alapításáról szóló 5.1. pont azért tisztességtelen, mert a biztosítéki ingatlanra svájci frankban került bejegyzésre a kölcsön összege, amely során az árfolyamnyereséget az adós terhére indokolatlanul és egyoldalúan lehet érvényesíteni. A kikötés egyebekben valótlan adatot tartalmaz, mivel az ingatlant terhelő összeghez képest a ténylegesen folyósított összeg kevesebb volt. A záró rendelkezések körében a szerződés 8.1. pontja tisztességtelen, mert az árfolyamkockázatot teljes egészében az adósra terheli, amellyel nyilvánvalóan és indokolatlanul megbontja a szerződés egyensúlyát. A kikötésben foglaltakhoz képest az I. rendű alperes valójában nem adott az adósok számára is egyértelműen értelmezhető felvilágosítást az árfolyamkockázatra vonatkozóan. A szerződés 8.6. pontja azt a látszatot kívánja kelteni, hogy az adósok megismerhették az üzletszabályzatot és a hirdetményt, amelyből az következhetne, hogy az I. rendű alperes a tájékoztatási kötelezettségének eleget tett, illetve a szerződési feltételeket az adósokkal egyedileg megtárgyalta. A szerződés 8.8. pontja azért tisztességtelen, mert lehetővé teszi az üzletszabályzat, az általános szerződési feltételek, illetve a hirdetmény tetszőleges és egyoldalú módosítását. A felperes hivatkozott továbbá az I. rendű alperes lakossági hitelezési üzletszabályzata egyes rendelkezéseinek semmisségére is. Az üzletszabályzat 1/9. pontjában meghatározott folyósítási és törlesztési árfolyamról szóló rendelkezés tisztességtelen, mivel nem különbözteti meg a devizahitel és a devizában nyilvántartott hitel fogalmát. A bank nem határozza meg egyértelműen és adekvát módon, hogy mit ért pontosan folyósítási, illetve törlesztési árfolyamon, és milyen feltételrendszer alapján határozza meg egyoldalúan a két árfolyam értékét. Az üzletszabályzat alapján a bank a folyósítási és törlesztési árfolyamot tetszése szerint világos és érthető fogalommeghatározás nélkül határozhatja meg. Mindebből következően a folyósítási, illetve törlesztési árfolyam alkalmazására vonatkozó, az üzletszabályzat II/3. pontjában található rendelkezések is tisztességtelenek. Az ügyleti kamat, kezelési költség, illetve egyéb díjak módosítását lehetővé tevő I/12.4. pont, valamint a teljes hiteldíjmutató módosulásáról szóló I/12.5. pont az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban kifejtett okokból tisztességtelen.

Az I. rendű alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását. Előadta, hogy a felperes tévesen hivatkozott arra, hogy a szerződés tárgya, az ügyleti kamat, a kezelési költség és a kölcsön induló havi törlesztő összege a szerződésben nincs egyértelműen meghatározva. A folyósítás során a vételi árfolyamot jogszabály alapján alkalmazta, így annak tisztességtelensége fel sem merülhet. Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő ok-listában felsorolt körülmények objektívek, a kamat bármely irányú változtatásának lehetőségét tartalmazzák. A szerződés a THM mértékét a vonatkozó 41/1997. (III. 5.) Korm. rendelet szabályai alapján az ott szereplő képlet szerint határozta meg. Devizahitel esetén a törlesztőrészletek devizában való nyilvántartása az ügylet természetéből fakad, ezért tisztességtelenség ebben a körben fel sem merülhet. A vételi és eladási árfolyamok alkalmazása a kölcsönszerződésben a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó kikötésnek minősülnek és mint ilyenek a Ptk. 209. § (5) bekezdése alapján tisztességtelenség címén nem támadhatók. Az I. rendű alperes a kölcsönszerződésben meghatározott svájci frank összeget tüntette fel az ingatlan tulajdoni lapján a jelzálogteher körében, mivel a jelzálog bejegyzésének időpontja nem azonos a folyósítás időpontjával; akkor még nem volt ismert a ténylegesen folyósítható kölcsön összege, így azt ezért nem lehetett az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni. Mivel a hitelezői igények zálogtárgyból való kielégítése során csak a ténylegesen fennálló tartozás összegét lehet érvényesíteni, így ez a körülmény semmilyen hátrányt nem okoz az adósoknak. A felperes tisztességtelenségre irányuló hivatkozása a szerződés záró rendelkezéseivel összefüggésben értelmezhetetlen. Az üzletszabályzat felperes által támadott rendelkezései a felperesi előadással szemben mind a folyósítási és törlesztési árfolyam meghatározása, mind az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő oklista, mind a THM meghatározással kapcsolatban világosak, érthetőek, egyértelműek, és mindenben megfelelnek a hatályos jogszabályokban foglaltaknak, ezért tisztességtelenségük nem állapítható meg.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felek közötti kölcsönszerződés I/4.4. pontjának „törlesztési árfolyamon” része, valamint a szerződés 8.6. és 8.8. pontja értelmében a szerződés részévé váló lakossági hitelezési üzletszabályzat II/3. pontjának „törlesztési árfolyamán” szövegrésze semmis. Az elsőfokú bíróság a szerződést annak megkötésére visszamenőleges hatállyal érvényessé nyilvánította akként, hogy a semmissé nyilvánított rendelkezések tekintetében a törlesztési árfolyam helyett a folyósítási árfolyamot kell érteni. Az elsőfokú bíróság mindennek tűrésére kötelezte a II. rendű alperest, míg ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Megállapította a deviza alapú kölcsön sajátosságait figyelembe véve, hogy a szerződés a kölcsön összegét egyértelműen meghatározta. Mivel a devizahitel esetében a szerződéskötés és a folyósítás időpontja egymástól eltér, nem lehet a szerződésben pontosan meghatározni, hogy a folyósítás időpontjában érvényes árfolyamra tekintettel a folyósított kölcsön milyen összegű svájci franknak feleltethető meg. A deviza alapú hitel sajátosságából következik az is, hogy a szerződésben az ügyleti kamat és a kezelési költség, valamint a havi törlesztőrészlet összegét sem lehet pontosabban meghatározni. A szerződés maga is jelzi, hogy az ott szereplő adatok tájékoztató adatnak tekinthetők. Amennyiben a szerződés nem tartalmazná egyértelműen a kölcsön vagy a törlesztőrészletek összegét, az egyébként sem a szerződési feltétel tisztességtelenségét, hanem a szerződés létre nem jöttét eredményezné. Az ügyleti kamat, a kezelési költség és az induló törlesztőrészlet forintban történő meghatározása deviza alapú kölcsönszerződésben nem szükséges, és az előre nem látható árfolyamváltozás miatt nem is lehetséges.

Az elsőfokú bíróság az üzletszabályzat és a szerződés rendelkezései alapján megállapította, hogy a felek a folyósításra folyósítási árfolyamot, míg a törlesztőrészletek teljesítésére törlesztési árfolyamot határoztak meg. Az alperes sem vitatta, hogy a folyósítás során deviza vételi árfolyamot, míg a törlesztőrészletek elszámolása során eladási árfolyamot alkalmazott. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy nem jogszabályba ütköző és nem eredményezi a szerződési feltétel tisztességtelenségét, ha a deviza alapú hitel összegét a bank a szerződésnek megfelelően forintban nyújtja, és a forintban történő teljesítést a teljesítés időpontjában érvényes árfolyamon devizára átszámítja. Tisztességtelen azonban, ha az átváltások során a folyósításkor és a teljesítéskor eltérő árfolyamot alkalmaz. Ez a kettősség a felek közötti egyenlőséget indokolatlanul bontja meg az I. rendű alperes javára és a fogyasztó hátrányára, különösen arra tekintettel, hogy a folyósítás és a törlesztés során tényleges deviza eladás, illetve vétel nem történik. Semmi nem indokolja, hogy a bank egy nem valós deviza átváltásból a fogyasztó hátrányára előnyhöz jusson. Ezt támasztja alá a Hpt. 2010. november 27. napjától hatályba lépő 200/A. §-ának (1) bekezdése is, amely az átváltásokra a pénzügyi intézmény által alkalmazott deviza középárfolyamot vagy az MNB által megállapított hivatalos deviza árfolyamot rendeli alkalmazni.

Az elsőfokú bíróság nem találta megalapozottnak a felperes hivatkozását a szerződés egyoldalú módosítását lehetővé tevő 3.4., valamint a THM módosítására vonatkozó 3.6. pont tisztességtelensége tekintetében. A Hpt. szerződéskötéskor hatályos 210. § (3) bekezdése alapján a kamat, díj vagy egyéb szerződési kikötés az ügyfél számára meghatározott feltételek esetén egyoldalúan is módosítható. A szerződés támadott rendelkezéseiből megállapítható, hogy az oklistában felsorolt körülmények objektívek és az alperestől függetlenek, azok megfelelnek a 2/2012. (XII. 10.) PK vélemény 6. pontjában megjelölt elveknek is. Az elsőfokú bíróság elfogadta az alperesi előadást, miszerint az adósoknak mindenkor lehetősége volt a felmondás jogi hatásaival azonos célt elérő teljes előtörlesztésre, így az egyoldalú módosítást lehetővé tevő szerződési feltételek nem sértik a 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 2. § d) pontját sem.

Az első fokú bíróság a szerződés 4.2., illetve 5.1. pontjai tekintetében sem találta megalapozottnak a keresetet, mivel a törlesztő részletek svájci frankban történő nyilvántartása önmagában nem eredményez tisztességtelenséget. Elfogadta az alperesi védekezést a szerződés záró rendelkezéseivel kapcsolatos hivatkozással összefüggésben, mivel azok tekintetében a szerződési feltételek tisztességtelensége nem értelmezhető.

A lakossági hitelezési üzletszabályzat felperes által támadott egyes rendelkezései vonatkozásában az első fokú bíróság úgy ítélte meg, hogy azok egyrészt olyan fogalom-meghatározások, amelyek nem vonhatóak a tisztességtelenség vizsgálatának körébe, másrészt nem tartalmaznak tisztességtelen kikötéseket. Az üzletszabályzat II/3.3. pontja azonban a szerződés 4.4. pontjával összhangban tisztességtelen, mivel árfolyamrés alkalmazását teszi lehetővé. Az elsőfokú bíróság tehát ebben a körben állapította meg a szerződéses kikötések tisztességtelenségét, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A semmisség megállapítása mellett a Ptk. 237. § (2) bekezdése alapján az érvénytelenségi okot kiküszöbölve a szerződést érvényessé nyilvánította akként, hogy mindkét tisztességtelennek minősített rendelkezésben a törlesztési árfolyam helyett a folyósítási árfolyam alkalmazását rendelte el.

Az első fokú ítélettel szemben az I. rendű alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte az első fokú ítélet megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság tévesen minősítette a szerződést részlegesen érvénytelennek, mivel a kölcsönszerződés és az üzletszabályzat érintett kikötései tisztességtelenség címén a Ptk. 209. § jelenleg hatályos (5) bekezdése alapján nem támadhatók, mivel azok a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányának meghatározását szolgálják. Másodlagosan előadta, hogy az első fokú ítélettel érintett feltétel egyébként sem jelent tisztességtelen rendelkezést, ugyanis semmilyen jogszabály nem tiltotta a kölcsönszerződés megkötésének időpontjában a folyósítás, illetve törlesztés tekintetében eltérő, azaz vételi és eladási árfolyamok alkalmazását. Téves emellett az elsőfokú bíróság megállapítása, hogy a devizaváltás nem jelentett valós műveletet. Hivatkozott arra is, hogy a vételi és eladási árfolyamot a bankközi devizapiac résztvevői egymással szemben is elismerik és alkalmazzák. Az első fokú ítélet által hivatkozott, a 2010. november 27. napjától hatályos Hpt. 200/A. §-a éppen a vételi és eladási árfolyam jogszerű alkalmazhatóságát támasztja alá, mivel a jogszabály-módosítással bekövetkező korrekció nem a kétnemű árfolyam jogellenességének felismeréséből, hanem a deviza alapú lakáscélú kölcsönt felvett fogyasztói réteg védelme céljából történt.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében kérte az első fokú ítélet helybenhagyását. Álláspontja szerint az I. rendű alperes tévesen hivatkozott a Ptk. 209. § (5) bekezdésére, mivel a különböző árfolyamok alkalmazása nem a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányát határozzák meg, így nem esnek az idézett jogszabály korlátozó rendelkezése alá. Az I. rendű alperes maga fejti ki, hogy a különböző árfolyamok alkalmazása nem más, mint a bank által alkalmazott számítási metodika és mint ilyen, az elszámolás körébe tartozik: ebből következően nem is minősíthető a szolgáltatást és az ellenszolgáltatást meghatározó szerződési kikötésnek. Az érintett szerződési kikötések tartalmi vizsgálata alapján nem állnak fenn az egyértelműség és az érthetőség kritériumai sem. Mindebből következik, hogy az elsőfokú bíróság által semmisnek nyilvánított szerződési feltételek tisztességtelenségének vizsgálatát a Ptk. 209. § (5) bekezdése nem zárja ki. A kikötések tisztességtelenségét nem zárja ki az I. rendű alperes jogszabály általi megengedettségre, illetve általános banki gyakorlatra irányuló hivatkozása sem. Téves az I. rendű alperes álláspontja a tekintetben, hogy a Hpt. 200/A. §-a a kétnemű árfolyam alkalmazásának jogszerűségét támasztaná alá. A jogalkotó éppen a kétnemű árfolyam alkalmazásának tisztességtelenségét felismerve a fogyasztók védelme érdekében rendelkezett a Hpt. módosításáról.

Az alperes fellebbezése nem érintette az első fokú ítéletnek a felperes keresetét részben elutasító rendelkezését, amely fellebbezés hiányában első fokon jogerőre emelkedett [Pp. 228. § (4) bekezdés].

A felperes az első fokú ítélet helybenhagyását kérte, ezért az ítélőtábla abból indult ki, hogy a felperes az elsőfokú bíróság által érvényessé nyilvánított szerződési tartalmat úgy fogadja el, mint ami a feleket köti, és amelyet ezzel a tartalommal teljesíteni is kíván. Ebből következően az ítélőtábla a kölcsönszerződés további feltételeinek hivatalbóli vizsgálatát mellőzte. Nem vizsgálta az ítélőtábla az első fokú ítélet érvényessé nyilvánító rendelkezését és az érvényessé nyilvánítás módját, mivel azt sem az alperesi fellebbezés, sem a felperesi ellenkérelem nem vitatta.

Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, az annak alapján meghozott döntéssel az ítélőtábla a fellebbezett körben egyetértett, az ítélet indokait - a fellebbezésben foglaltakra is tekintettel - az alábbiak szerint egészíti ki.

A perbeli jogvitában abból kellett kiindulni, hogy a felek közötti szerződés az alperes által sem vitatottan a Ptk. 685. § e) pontja szerinti általános és egyedileg meg nem tárgyalt feltételeket tartalmazó fogyasztói szerződés. Ebből következően a felek jogvitájában figyelembe kell venni a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK Irányelvet (a továbbiakban:Irányelv).

Az Irányelv tartalmából és az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) joggyakorlatából a hazai bíróságok azon kötelezettsége következik, hogy az uniós jog alkalmazását igénylő ügyben - mint amilyen a perbeli - meg kell vizsgálniuk a hazai jognak az uniós joggal való összhangját, és az összhangot szükség esetén értelmezéssel vagy a hazai jog félretételével maguknak kell megteremteniük. E kötelezettség teljesítése alól nem mentesülnek azáltal, hogy a hazai jogalkotó kinyilvánította jogharmonizációs szándékát. Éppen ellenkezőleg: a vizsgálódást ez a kinyilvánított szándék alapozza meg. Az uniós jog elsőbbségének elvéből következően tehát a hazai jogszabályokat az Irányelv hazai jogba történt átültetését követően is az Irányelvvel és a Bíróság által az Irányelv értelmezése tárgyában hozott ítéletekkel összhangban kell alkalmazni (vö. 14/83. számú „von Colson” ügy, 6/64. számú „Costa-E.N.E.L.” ügy).

Amint arra a C-92/11. számú „RWE Vertrieb AG” ügyben hozott ítélet 58. pontjában a Bíróság rámutatott, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján ráruházott hatáskör alapján valamely közösségi jogszabályra vonatkozóan kifejtett értelmezése megmagyarázza és pontosítja e szabály jelentését és terjedelmét, ahogyan azt hatálybalépésének időpontjától értelmezni és alkalmazni kell, illetőleg értelmezni és alkalmazni kellett volna. Ebből következően a nemzeti bíróságoknak az érintett uniós normát a Bíróság által értelmezett tartalommal kell alkalmazniuk.

Az I. rendű alperes fellebbezésében egyrészt arra hivatkozott, hogy a szerződés érintett kikötései tisztességtelenség címén a Ptk. 209. § jelenleg hatályos (5) bekezdése alapján nem támadhatók, mivel azok a kölcsönszerződés elsődleges tárgyának részei, másrészt előadta, hogy a támadott feltételek egyébként sem lehetnek tisztességtelenek, mert jogszabály nem tiltotta a szerződés megkötésének időpontjában a folyósítás, illetve törlesztés tekintetében eltérő árfolyamok alkalmazását.

A fogyasztói kölcsönszerződésben kikötött árfolyamrés tisztességtelenségének vizsgálata körében a Bíróság a C-26/13. számú „Kásler” ügyben úgy foglalt állást, hogy kétnemű árfolyam alkalmazása tekintetében fogalmilag kizárt szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányáról beszélni, ha a felek között tényleges pénzváltás nem történik. A kétnemű árfolyam alkalmazását a szerződés megkötésekor jogszabály valóban nem tiltotta, ez a körülmény azonban önmagában nem teszi a támadott szerződési feltételt megengedetté.

Az ítélőtábla rámutat, hogy az árfolyamrés alkalmazását biztosító feltétel tisztességtelenségének vizsgálata körében a Ptk. 209. § jelenlegi (6) bekezdése irreleváns, mert a tisztességtelenség vizsgálata csak olyan szerződési feltétel tekintetében kizárt, amely olyan kógens vagy kellően körülírt tartalmú diszpozitív szabálynak felel meg, amely megállapodás nélkül vagy akár annak ellenére is a szerződés részévé válik. Az eltérő árfolyamok alkalmazásáról szóló szerződési feltétel azonban nem ilyen. Attól, hogy az árfolyamrés kikötését jogszabály kifejezetten nem tiltotta, így az látszólag megfelel az irányadó jogszabályoknak, a kikötés még lehet tisztességtelen. A Bíróság C-26/13. számú döntése szerint az árfolyamrés tisztességtelenségéről a nemzeti bíróságnak kell állást foglalni. Ennek során az Irányelv 4. cikk (2) bekezdésére figyelemmel elsőként azt kell vizsgálni, hogy az árfolyamrést a szerződés főtárgyának (elsődleges tárgyának) kell-e tekinteni. A Bíróság álláspontja szerint a kettős árfolyam akkor minősül a szerződés elsődleges tárgyának, ha a kölcsönszerződés természete, általános rendszere, valamint jogi és ténybeli összefüggései figyelembevétele mellett megállapítható, hogy a kettős árfolyam az adósnak a kölcsön visszafizetésére vonatkozó szolgáltatásának alapvető eleme.

A szerződés alapján a felperes abban az esetben tud visszafizetési kötelezettségének eleget tenni, amennyiben az I. rendű alperes által folyósított kölcsönösszeget devizára átszámítják, és így a felperes tartozását devizában tartják nyilván, illetve a havi törlesztőrészlet devizában meghatározott összegét Ft-ra váltják. A felek között a szerződés értelmében tényleges deviza vétel és -eladás nem történik, az árfolyamok megállapítása csak a felek pénzügyi teljesítésének elszámolási módját biztosítja, az - amint az I. rendű alperes a fellebbezésében kifejtette - a bank által alkalmazott számítási metodikának tekintendő. Nem vitás, hogy a deviza alapú kölcsönszerződések esetében szükséges az eltérő pénznemek közötti számítás elvégzéséhez átszámítási árfolyamot meghatározni. Nincs azonban ok arra, hogy a folyósítás, illetve a törlesztés elszámolása során a felek eltérő, azaz kétnemű átváltási árfolyamot alkalmazzanak. A kétnemű árfolyam alkalmazása a szerződés teljesítéséhez nem feltétlenül szükséges kikötés, az nem is a szolgáltatás lényegadó sajátossága, ezért nem tartozik a szerződés főtárgyának körébe.

Miután az árfolyamrésről szóló feltétel nem tartozik a szerződés elsődleges tárgyához, ezért annak tisztességtelensége vizsgálható. A tisztességtelenség vizsgálata körében a Bíróság által a C-415/11. számú „Aziz” ügyben kifejtettek irányadóak, amely szerint az Irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti, a fogyasztó kárára előidézett „jelentős egyenlőtlenség” abban az esetben állapítható meg, ha a szerződési feltétel a hatályos nemzeti jogban szabályozottnál kedvezőtlenebb jogi helyzetbe hozza a fogyasztót. Annak megállapításához, hogy az egyenlőtlenséget a jóhiszeműség követelményével ellentétben idézték-e elő, meg kell vizsgálni, hogy a fogyasztóval szerződő fél tisztességes és méltányos eljárása esetén elvárhatta-e, hogy a fogyasztó egyedi tárgyalás esetén elfogadja az érintett feltételt.

A Ptk. 209. § (1) bekezdésére figyelemmel az árfolyamrés kikötése tisztességtelen, mert tényleges deviza eladás és -vétel hiányában ellenszolgáltatás nélkül állapít meg fizetési kötelezettséget a fogyasztó terhére. Ezzel a fogyasztó a Ptk. 201. § (1) bekezdéséhez képest hátrányosabb helyzetbe kerül, amely a szerződő felek közötti egyensúly felbomlását eredményezi. Ezt az egyoldalú és indokolatlan hátrányt jelentő feltételt a fogyasztó a feltétel egyedi megtárgyalása esetén okszerűen nem fogadta volna el.

Az ítélőtábla rámutat, hogy az árfolyamrésről szóló kikötés akkor is tisztességtelen, ha a szerződés főtárgya körébe tartozna, mivel a feltétel nem világos és érthető. A szerződési feltételek fogyasztóvédelmi célú tartalmi vizsgálata alóli kivétel szabálya a szerződés főtárgya tekintetében csak akkor alkalmazható, ha a feltétel egyébként világos és érthető. A világosság és érthetőség követelményét az Irányelvvel összhangban a Ptk. 2009. május 22. napjától hatályos 209. § (4) bekezdése tartalmazza, amelyet - az uniós jogra vonatkozó elvek alapján - a perbeli szerződésre is alkalmazni kell. A Ptk. 205. § (3) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettségből és a Hpt. 210. § (2) bekezdésében írt, a költségek részletes meghatározásának kötelezettségéből is következik, hogy az alperes a világosság és érthetőség kritériumának nem megfelelő kikötést jogszerűen már a Ptk. idézett módosítását megelőzően sem alkalmazhatott.

A Bíróság C-26/13. ítélete szerint a világosság és érthetőség követelménye alatt nem kizárólag a nyelvtani érthetőséget kell érteni, hanem azt is, hogy a szerződésnek átlátható jelleggel fel kell tüntetnie az eltérő pénznem átváltási mechanizmusának konkrét működését annak érdekében, hogy a fogyasztónak módjában álljon egyértelmű és érthető szempontok alapján értékelni a számára ebből eredő gazdasági következményeket. A perben támadott kikötés ezen feltételeknek nem felel meg. Az alperes az átváltási árfolyamokat egyoldalúan, a fogyasztó számára nem ismerhető mechanizmus útján határozza meg, ezért azok jövőbeli alakulása a fogyasztó számára nem kalkulálható.

A kettős árfolyam alkalmazása tisztességtelenségének elsődleges jogkövetkezménye, hogy a feltétel a szerződésből kiesik. A szerződés azonban átszámítási árfolyam meghatározása nélkül nem teljesíthető. A szerződést tehát az átszámításra irányadó árfolyam meghatározásával lehet érvényessé nyilvánítani. Ez az árfolyam a Ptk. 231. § (2) bekezdésében írt diszpozitív szabály értelmében a hivatalos árfolyam lenne, de ezzel összefüggésben az ítélőtáblának nem kellett állást foglalnia, mivel az érvényessé nyilvánítás formáját a fellebbezés nem támadta.

Mindezek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntését a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján a fentiek szerint kiegészített indokolással helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 5. Pf. 22 061/2013/4.)