Az áldozatok jogai az egyes tagállamokban

Germany

Content provided by:
Germany

Milyen eljárásban lehet az elkövetővel szembeni kártérítési igényeket érvényesíteni? (például bírósági eljárásban, polgári jogi igénnyel, kapcsolódó eljárásban [Adhäsionsverfahren])

Ha Ön bűncselekmény áldozataként sérelmet szenvedett, polgári per megindításával jogosult kártérítést vagy sérelemdíjat követelni, a büntetőeljárástól függetlenül. Ezenkívül azonban a büntetőeljáráshoz kapcsolódó eljárás (Adhäsionsverfahren) kezdeményezésével is jogosult kártérítést igényelni. Ha a büntetőeljárásban hozott határozat következtében olyan vagyontárgyat foglaltak le, amely az Öné (Tatbeute), és amelynek értéke megegyezik az Önnek járó kártérítéssel, az adott vagyontárgyat vagy az annak megfelelő pénzösszeget visszaszerezheti az ügyészségtől.

A bíróság elrendelte, hogy az elkövető fizessen számomra kártérítést/kártalanítást. Hogyan érhetem el, hogy az elkövető tényleg fizessen?

A kapcsolódó eljárásokban meghozott kapcsolódó határozatok, illetve az ilyen eljárásokban megkötött egyezségek, valamint a polgári eljárásokban létrejött határozatok és egyezségek az általános végrehajtási szabályok szerint hajthatók végre. A végrehajtásra a határozat vagy az egyezség végrehajtható példánya alapján kerül sor, amelyet a büntetőbíróság tisztségviselője ad ki.

Ha az elkövető nem fizet, folyósíthat-e az állam előleget számomra? Milyen feltételek mellett?

A törvény nem írja elő, hogy az államnak előleget kell folyósítania az elítélt által fizetendő kártérítéssel kapcsolatban.

Jogosult vagyok-e állami kártalanításra?

Általános szempontok

Ha Ön Németországban erőszakos bűncselekmény áldozatává válik, és fogyatékosságot okozó sérülést szenved, igényelheti az áldozatoknak járó kártérítést.

Emellett akkor is kártérítést igényelhet, ha egy erőszakos bűncselekmény következtében elhunyt személy hozzátartozója.

2018. július 1. óta a nem német állampolgár áldozatok is jogosultak arra, hogy visszamenőleg igényeljék ugyanazokat a kártérítési összegeket, mint a német állampolgárok.

2009 óta az állandó németországi lakóhellyel rendelkező áldozatok is jogosultak kártérítést igényelni az áldozatok kártérítéséről szóló törvény (Opferentschädigungsgesetz, OEG) alapján, akkor is, ha az erőszakos bűncselekményre külföldön került sor.

Milyen ellenem elkövetett bűncselekményért kaphatok kártérítést?

Azokért az erőszakos bűncselekményekért, amelyek személy elleni szándékos és jogellenes támadásban nyilvánulnak meg (például testi sértés, szexuális erőszak, terrortámadás, szándékos emberölés, mérgezés, gyújtogatás).

Milyen kifizetéseket kaphatok a kártérítés keretében?

Nemcsak a (testi vagy pszichológiai) fogyatékosságokért, hanem azok gazdasági következményeiért is kártérítés jár.

A kártérítés keretében teljesített kifizetések összegét és időtartamát a segítségnyújtásról szóló szövetségi törvény (Bundesversorgungsgesetz) szabályozza. A szóban forgó kifizetések különösen a következőkre vonatkoznak:

  • orvosi/kórházi kezelés;
  • gyógyászati segédeszközök (pl. protézisek, fogászati protézisek, kerekesszékek);
  • a sértetteknek és az elhunytak hozzátartozóinak nyújtott kártérítés;
  • temetési költségek és haláleseti juttatások;
  • kiegészítő jóléti juttatások gazdaságilag hátrányos helyzetű személyeknek (pl. gondozási támogatás, kiegészítő megélhetési támogatás).

Vagyoni kárért és pénzügyi veszteségért azonban nem jár kártérítés. Az áldozatok kártérítéséről szóló törvény értelmében a fájdalomra vagy a szenvedésre tekintettel szintén nem jár kártérítés. Az állandó németországi lakóhellyel rendelkező áldozatok a külföldön bekövetkezett erőszakos bűncselekmények alapján is részesülhetnek kártérítésben, ennek összege azonban alacsonyabb.

Hogyan és hol igényelhetek kártérítést?

Az állami kártérítés külön formanyomtatvány nélkül, illetve hivatalos kérelem benyújtásával is kérelmezhető. A kérelmek benyújtására nem vonatkozik határidő. Azonban általában csak attól a naptól kezdve kaphat juttatást, amelyen azt kérelmezte.

A kérelmet annak a szövetségi tartománynak a jóléti hatóságához küldheti be, amelyben az állandó lakóhelye található.

Ha nem rendelkezik németországi állandó lakóhellyel, azonban Németországban erőszakos bűncselekmény áldozatává vált, a kérelmet annak a szövetségi tartománynak a jóléti hatóságához küldheti be, amelyben a bűncselekmény bekövetkezett.

Ha állami juttatást igényelt, főszabály szerint Ön köteles részt venni a kártérítésre vonatkozó eljárásban. Ez azt jelenti, hogy köteles előadni minden olyan körülményt, amely segíthet a tényállás tisztázásában. Ez magában foglalja a bűncselekményre vonatkozó rendőrségi feljelentést is. Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy nem szükséges feljelentést tenni.

Nem kell megvárnia a rendőrségi nyomozás vagy a büntetőeljárás eredményét.

Az állami kártérítésre vonatkozó minden egyéb fontos információt megtalál itt:

Német Szövetségi Munkaügyi és Szociális Minisztérium – Opferentschädigung (németül)

Német Szövetségi Munkaügyi és Szociális Minisztérium – Opferentschädigung [az áldozatoknak nyújtott kártérítés] (angolul)

Jogosult vagyok-e kártérítésre, ha az elkövetőt nem ítélték el?

Az állami kártérítés attól függetlenül elérhető, hogy az elkövetőt azonosították vagy elítélték-e. Főszabály szerint nem kell megvárnia a büntetőeljárás befejezését ahhoz, hogy állami kártérítést kapjon. A kártérítéssel foglalkozó illetékes hatóságok önállóan döntenek az állami kártérítés iránt benyújtott összes kérelemről.

Ha az elkövetőt nem ítélik el a büntetőeljárásban, csak akkor fizethető kártérítés, ha az elkövető felmentésére és az eljárás megszüntetésére nem a bizonyítékok hiánya miatt kerül sor; a kisebb súlyú bűncselekmények esetében csak akkor jár kártérítés, ha az eljárást felfüggesztették, azonban az elkövető tekintetében kötelezettségeket írtak elő, vagy utasításokat alkalmaztak. Ilyen esetben az ügyészség vagy a bíróság előírhatja az Önnél mint áldozatnál keletkezett – vagyoni és nem vagyoni – károk megtérítését, és az eljárás a kártérítés maradéktalan megfizetése után zárul le jogerősen. Áldozatként azonban Ön nem kérelmezheti ezt az eljárást.

A büntetőeljárás eredménye – ideértve a felmentő határozatot is – nem érinti az esetleges polgári pert. A polgári bíróság önállóan vizsgálja, hogy megalapozott-e a kártérítésre vagy sérelemdíjra vonatkozó igény.

Jogosult vagyok-e sürgősségi kifizetésre, amíg a kártérítési keresetemet elbíráló határozatra várok?

Nem, a büntető- vagy a polgári eljárásban meghozott jogerős határozat előtt Ön semmilyen „előlegre” nem jogosult.

Az állami kártérítés tekintetében Ön nem jogosult az előleg készpénzben történő kifizetésére. Azonban az állami kártérítésre vonatkozó kérelme alapján előfordulhat, hogy az orvosi/kórházi kezelésre vagy traumával kapcsolatos járóbeteg-ellátásra tekintettel kifizetést kaphat az illetékes hatóság határozatának meghozatala előtt.

Utolsó frissítés: 20/10/2021

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.