As international trade and travel expand, so too does the risk that a company or an individual might be involved in a dispute having an international element. The international element could be because the parties are of different nationality or that they reside in different countries or that they have entered into a contract concerning a transaction taking place abroad.

In the event of a dispute, it is not enough to determine which court has international jurisdiction to hear and determine the case; it also has to be established which law will be applicable to determine the substance of the matter.

Please select the relevant country's flag to obtain detailed national information.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

A belga nemzeti jog kötelező forrásait a jogszabályok, az általános jogelvek és a szokásjog alkotják. A jogszabályokat szükségszerűen állami szervek alkotják; az általános jogelvek azért bírnak jogi kötelező erővel, mert a társadalom meg van győződve azok jogi értékéről; a szokásjog az íratlan jogszokást és az általánosan elfogadott gyakorlatot tükrözi.

Belgiumban a bíróságok nem kötelesek az esetjogot követni: az ítélkezési gyakorlatnak, akárcsak a jogtudományi álláspontnak, súlya van, de nem kötelező. A bírósági ítéletek csak az ügy feleire kötelezőek, de nem kötik a hasonló ügyekben ítélkező többi bírót. Az alkotmánybíróságon (Cour constitutionnelle/Grondwettelijk Hof) kívül egyetlen más bíróság sem követelheti meg a többi bíróságtól ítélkezési gyakorlatának követését. Még a semmítőszéknek (Cour de cassation/Hof van Cassatie) egy alsóbb fokú bíróság ítéletét alkalmasint hatályon kívül helyező és az ügyet újbóli vizsgálatra visszautaló ítélete sem ad az ügyet újratárgyaló bíróságra nézve kötelező utasításokat. Csak a semmítőszék azonos ügyben hozott második ítéletének tartalma válik kötelezővé a végleges ítélet meghozatalára felhívott bíróságra.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

A szövetségi külügyi közszolgálat adatbázisa áttekintést nyújt az 1987 óta aláírt két- és többoldalú egyezményekről:

https://diplomatie.belgium.be/fr/traites

https://diplomatie.belgium.be/fr/traites

https://diplomatie.belgium.be/fr/traites

https://diplomatie.belgium.be/fr/traites

Számos Belgiumban hatályos egyezmény szövege közzé van téve az 1997 óta elektronikusan elérhető belga hivatalos lapban (Moniteur belge/Belgisch Staatsblad):

https://justice.belgium.be

Ezenfelül a „Législation consolidée”/„Geconsolideerde Wetgeving” link alatt sok (2004. augusztus 1-jei állapot szerint 2800) egyezmény szövege megtalálható az említett honlapon akkor is, ha azok megkötésére 1987 előtt került sor.

Belgium egy szuverén állam, amely mindenek fölött álló fennhatósággal rendelkezik a bíróságainak joghatósága alá tartozó jogalanyok felett. A társadalom fokozódó nemzetköziesedése miatt mindazonáltal Belgium egyre inkább kötve van a nemzetek feletti és nemzetközi szervezetek és intézmények által alkotott szabályokhoz. Különösen az Európai Unió (EU), az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) és az Európa Tanács nyomta rá bélyegét a belga jogra (vagy közvetlenül alkalmazandó, vagy nem közvetlenül alkalmazandó) szerződések és rendelkezések elfogadásával, valamint e szervezetek tagállamait belső jogrendszereik összehangolására késztető irányelvek és jogi harmonizáció előírásával.

A Belgiumban közvetlenül alkalmazandó emberi jogi egyezményeket, az emberi jogok európai egyezményét és az Európai Szociális Chartát egyaránt az Európa Tanács fogadta el. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének szintjén ezen egyezményeknek a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya, illetve a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya felel meg.

Nemzetek feletti szervezetként az Európai Unió (EU) jelentős hatást gyakorol tagállamaira, Belgiumot is beleértve. Az EU fő jogi eszközei a rendeletek, amelyek közvetlenül alkalmazandók, és az irányelvek, amelyeket maguknak a tagállamoknak kell átültetniük.

Számtalan intézmény és szervezet tevékenykedik a különböző jogágak, mint például a nemzetközi magánjog, a nemzetközi büntetőjog és a nemzetközi kereskedelmi és gazdasági jog fejlesztésén. Hogy csak néhányat említsünk: az Egyesült Nemzetek Szervezete, az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (Uncitral), a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia, a Nemzetközi Intézet a Magánjog Egységesítéséért (Unidroit), az Európa Tanács, az Európai Unió és az Európai Közösség, a Személyi Állapot Nemzetközi Bizottsága, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO), a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA), a Benelux Unió stb.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Mind a szövetségi hatóságok, mind Belgium államszövetséget alkotó egységeinek hatóságai köthetnek kétoldalú egyezményeket a világ más országaival vagy régióival attól függően, hogy saját hatáskörükbe tartozik-e az adott tárgykör. Ezen egyezmények többségét szomszédos országokkal vagy olyan országokkal kötik, amelyekhez Belgiumot szoros vagy fontos kereskedelmi kapcsolatok fűzik.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

A nemzetközi magánjogi törvénykönyvről szóló, 2004. július 16-i törvény (a továbbiakban: DIP-törvénykönyv) kihirdetésére 2004. július 27-én került sor a hivatalos lapban (https://justice.belgium.be). A törvény szövege a következő weboldalon érhető el: „a jogszabály konszolidált szövege”.

Ez az adatlap a DIP-törvénykönyv szerinti helyzetet ismerteti. A törvénykönyv nemzetközi joghatósággal és a külföldi bírósági ítéletek és közokiratok joghatásaival kapcsolatos rendelkezései a törvény hatálybalépését követően indított keresetekre, valamint a törvény hatálybalépését követően hozott bírósági ítéletekre és kiállított közokiratokra alkalmazandók. A törvénykönyv átmeneti rendelkezéseinek hatálya alá nem tartozó korábbi ügyekre a legkülönfélébb jogszabályok és terjedelmes ítélkezési gyakorlat, valamint jogi szakirodalom vonatkoznak. Hasznosak lehetnek az alábbi weboldalak:

- https://www.law.kuleuven.be/ipr/en

- https://www.ipr.be/fr

- https://www.dipr.be/fr

A törvénykönyv csak annyiban alkalmazandó, amennyiben az ügyre nem irányadók nemzetközi egyezmények, európai uniós jog vagy különös jogszabályok.

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A belga bírák nem csak a belga jogot alkalmazzák. Gyakran külföldi jog alapján kell ítéletet hozniuk.

A belga nemzetközi magánjog szerint a külföldi jogot a külföldi országban elfogadott értelmezés alapján kell alkalmazni; ha a bíróság nem tudja megállapítani magának a külföldi jognak a tartalmát, a felek közreműködését kérheti. Ha nyilvánvalóan lehetetlen a bíróság számára, hogy észszerű időn belül megállapítsa a külföldi jog tartalmát, akkor a belga jogot kell alkalmaznia (a DIP-örvénykönyv 15. cikke).

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

A törvénykönyv elfogadása óta a vissza- és továbbutalás főszabály szerint már nem elfogadott (a törvénykönyv 16. cikke). A törvénykönyv azonban tartalmaz egy kivételt a jogi személyekre alkalmazandó jog tekintetében (a DIP-törvénykönyv 110. cikke), és lehetővé teszi a természetes személyek jog- és cselekvőképességére vonatkozó belga jogra való utalást (lásd lent).

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

A kapcsoló tényező változhat idővel (pl. állampolgárság) vagy térben (pl. szokásos tartózkodási hely).

A DIP-törvénykönyv a kapcsoló tényező változásának leggyakoribb eseteiben alkalmazandó szabály meghatározására törekszik.

A házasság joghatásait illetően például a törvénykönyv szerint az első kapcsoló tényező a házastársak azon időpontbeli szokásos tartózkodási helye, amelyben a joghatásokra hivatkoznak (a DIP-törvénykönyv 48. cikke).

A származás esetében a törvénykönyv rögzíti, hogy az alkalmazandó jog az azon állampolgárság szerinti jog, amellyel az a személy, akinek származása vitatott, a gyermek születésének időpontjában rendelkezik (a DIP-törvénykönyv 62. cikke).

A dologi tulajdonjogokra azon állam joga az irányadó, amelyben a vagyontárgy a jogra való hivatkozás időpontjában található. A törvénykönyv mindazonáltal rögzíti, hogy az ilyen jogok megszerzésére és elvesztésére azon állam joga az irányadó, amelyben a vagyontárgy azon aktusok vagy tények megvalósulásának idején található, amelyekre a jog megszerzésének vagy elvesztésének alapjaként hivatkoznak (a DIP-törvénykönyv 87. cikke).

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

Az általános kollíziós szabályok a DIP-törvénykönyvben meghatározott esetekben nem alkalmazhatók.

1. Kivételesen nem alkalmazható a DIP-törvénykönyv által kijelölt jog, ha nyilvánvaló, hogy a körülmények összességére tekintettel a helyzet csak nagyon lazán kapcsolódik Belgiumhoz, és nagyon szorosan kapcsolódik egy másik államhoz. Ilyen esetben e másik állam joga alkalmazandó (a DIP-törvénykönyv 19. cikke).

2. A belga jognak a valamely nemzetközi helyzetre irányadó, elsőbbséget élvező vagy közjogi rendelkezései alkalmazandók maradnak, a kollíziós szabályok által kijelölt jogtól függetlenül (a DIP-törvénykönyv 20. cikke).

3. Egy kivétel vonatkozik a nemzetközi közrendre, amely lehetővé teszi a külföldi jog bizonyos vonatkozásai alkalmazásának mellőzését, ha azok hatása elfogadhatatlan lenne a belga jogrendben (a DIP-törvénykönyv 21. cikke).

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A belga bíróságok felhívhatják a feleket a külföldi jog tartalmának és hatályának bizonyítására. A bíróságok a külföldi jogról való tájékoztatásról szóló, 1968. június 7-én Londonban aláírt európai egyezményt is alkalmazhatják. Ha hiteles bizonyítékra van szükség, a felet olyan nyilatkozat (úgynevezett certificat de coutume) bemutatására kérhetik fel, amelyben a megfelelő külföldi hatóság hiteles bizonyítékot szolgáltat az országában az adott időpontban vagy korábban alkalmazandó szabályokról.

3 Kollíziós jogi szabályok

Ha a belga bíróság joghatósággal rendelkezik a már említett szabályok alapján, azt is mérlegelnie kell, hogy melyik jogot kell alkalmaznia a jogvitára. E kérdésben a bíróság a belga nemzetközi magánjoggal összhangban dönt. A jogvita tárgyától függően több olyan tényező van, amely az ügyet egy konkrét jogrendszerhez kapcsolhatja. A DIP-törvénykönyv tárgykör szerint strukturált, és tárgykör szerint határozza meg a releváns kapcsoló elvet. E tárgykörök némelyikét a továbbiakban tárgyaljuk.

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

E tárgykört a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, „Róma I. rendeletként” ismert, 2008. június 17-i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szabályozza. A DIP-törvénykönyv azokra a szerződéses ügyekre is kiterjeszti a korábbi 1980. évi római egyezmény alkalmazását, amelyeket az kizárt a hatálya alól. Rövidesen sor kerül a törvénykönyv módosítására annak érdekében, hogy figyelembe vegye a korábbi római egyezmény „Róma I. rendelet” általi felváltásával előállt helyzetet.

A rendelet hatálya alól kizárt egyes ügyekre mindazonáltal különös szabályok vonatkoznak:

– nemzetközi egyezmények (különösen az idegen és a saját váltóra vonatkozó törvények ütközésének rendezése tárgyában Genfben, 1930. június 7-én megkötött egyezmény és a csekkre vonatkozó törvények ütközésének rendezése tárgyában Genfben, 1931. március 19-én megkötött egyezmény) alapján, vagy

– a törvénykönyv különös rendelkezései (különösen a célvagyonra vonatkozó 124. cikk és a társasági szerződésekre vonatkozó 111. cikk) alapján.

Végezetül meg kell jegyezni, hogy a rendelet 25. cikke alapján bizonyos nemzetközi egyezmények továbbra is alkalmazandók, mégpedig:

– a belvízi árufuvarozási szerződésről szóló, 2001. június 21-i budapesti egyezmény,

– a mentésről szóló, 1989. április 28-i londoni nemzetközi egyezmény,

– a hajó-összeütközésekre, továbbá a tengeri segélynyújtásra és mentésre nézve bizonyos szabályok egységesítése céljából Brüsszelben, 1910. szeptember 23-án aláírt nemzetközi egyezmények és az azokhoz csatolt aláírási jegyzőkönyv.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

E tárgykört a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, „Róma II. rendeletként” ismert, 2007. július 11-i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szabályozza. A DIP-törvénykönyv azokra az ügyekre is kiterjeszti e rendelet alkalmazását, amelyeket az kizár a hatálya alól.

A rendelet hatálya alól kizárt egyes ügyekre mindazonáltal különös szabályok vonatkoznak. Így a jó hírnév, illetve a magánélet vagy a személyiségi jogok megsértéséből eredő kötelmi viszonyra a felperes választása szerint azon állam joga az irányadó, amelyben a jogsértést elkövették vagy a kár bekövetkezett, illetve a jogsértés elkövetésének vagy a kár bekövetkezésének veszélye állt fenn, kivéve, ha a felelős személy bizonyítja, hogy nem láthatta előre, hogy a kár az adott államban fog bekövetkezni (a DIP-törvénykönyv 99. cikke).

Meg kell jegyezni, hogy a rendelet 28. cikke alapján bizonyos nemzetközi egyezmények továbbra is alkalmazandók, mégpedig:

– a közúti balesetekre alkalmazandó jogról szóló, 1971. május 4-i hágai egyezmény,

– a hajó-összeütközéssel kapcsolatos ügyekben fennálló polgári jogi joghatóságra vonatkozó egyes szabályok egységesítéséről szóló nemzetközi egyezmény, a hajó-összeütközéssel vagy más hajózási eseményekkel kapcsolatos ügyekben fennálló büntetőjogi joghatóságra vonatkozó egyes szabályok egységesítéséről szóló nemzetközi egyezmény, valamint a tengerjáró hajók feltartóztatására vonatkozó egyes szabályok egységesítéséről szóló nemzetközi egyezmény, amelyek mindegyikét 1952. május 10-én írták alá Brüsszelben,

– a mentésről szóló nemzetközi egyezmény, London, 1989. május 28.,

– az európai szabadalmak megadásáról szóló egyezmény, München, 1973. október 5.,

– a légi jármű elővigyázatosságból történő lefoglalása egyes szabályainak egységesítéséről szóló, 1933. május 29-i nemzetközi egyezmény,

– a hajó-összeütközésekre, továbbá a tengeri segélynyújtásra és mentésre nézve bizonyos szabályok egységesítése céljából Brüsszelben, 1910. szeptember 23-án aláírt nemzetközi egyezmények és az azokhoz csatolt aláírási jegyzőkönyv.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

A DIP-törvénykönyv eltérő rendelkezése hiányában a személyek állapotával, valamint jog- és cselekvőképességével kapcsolatos jogvitákban az érintett személy állampolgársága szerinti állam joga alkalmazandó. Ugyanez a szabály vonatkozik a nemváltással kapcsolatos vitákra is (a DIP-törvénykönyv 35b. cikke).

A természetes személyek jog- és cselekvőképességét illetően a törvénykönyv egy visszautalásra vonatkozó rendelkezést tartalmaz: a kérdésre a belga jog az irányadó, ha a külföldi jog a belga jogot rendeli alkalmazni (a DIP-törvénykönyv 34. cikke).

Az általános elvvel összhangban a vezeték- és utónevek meghatározására alkalmazandó jog az érintett személy állampolgársága szerinti állam joga (a DIP-törvénykönyv 37. cikkének (1) bekezdése), vagy amennyiben az érintett személy több állampolgársággal rendelkezik, az egyik olyan állam joga, amelynek a személy állampolgára (a DIP-törvénykönyv 37. cikkének (2) bekezdése).

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

Az alkalmazandó jog meghatározásának főszabályaként a DIP-törvénykönyv 62. cikke (1) bekezdésének első albekezdése rögzíti, hogy valamely személy származásának megállapítására és vitatására azon állam joga az irányadó, amelynek a szülő a gyermek születésekor vagy, ha a származás megállapítására önkéntes aktus alapján kerül sor, ezen aktus időpontjában az állampolgára.

Amennyiben a kijelölt jog nem írja elő a gyermek hozzájárulását a származás önkéntes megállapítása esetén, az ilyen hozzájárulás előírását és feltételeit, valamint kifejezésének formáját azon állam joga határozza meg, amelyben a hozzájárulás idején a gyermek rendes tartózkodási helye volt (a DIP-törvénykönyv 62. cikke (1) bekezdésének második albekezdése).

3.4.2 Örökbefogadás

Az örökbefogadás feltételeire az örökbefogadó nemzeti joga vagy az örökbefogadók közös nemzeti joga az irányadó. Ha az örökbefogadóknak nem azonos az állampolgárságuk, az említett feltételekre szokásos tartózkodási helyük joga vagy ennek hiányában a belga jog az irányadó (a DIP-törvénykönyv 67. cikke).

A szükséges hozzájárulásokra alkalmazandó jog az örökbefogadott szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga. Ha azonban e jog nem követeli meg az örökbefogadott vagy jogi képviselőjének hozzájárulását, vagy nem teszi lehetővé az örökbefogadást, az ilyen hozzájárulásokra a belga jog az irányadó (a DIP-törvénykönyv 67. és 68. cikke).

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

Ami a házasságra alkalmazandó jogot illeti, a DIP-törvénykönyv különbséget tesz az alábbiak között:

1. házassági ígéret: a jövőbeli házastársak szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alkalmazandó, vagy ennek hiányában azon állam joga, amelynek a két jövőbeli házastárs az állampolgára, ennek hiányában pedig a belga jog (a DIP-törvénykönyv 45. cikke);

2. házasságkötés: a házastársak mindegyikének saját nemzeti joga alkalmazandó az azonos neműek közötti házasság lehetséges kivételével, amennyiben a külföldi jog ilyen házasságot megtiltó rendelkezését nem veszik figyelembe, ha bármelyik házastárs olyan állam állampolgára, vagy olyan államban rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, amelynek joga engedélyezi az ilyen házasságot (a DIP-törvénykönyv 46. cikke);

3. alakiságok: a házasságkötés helye szerinti állam joga alkalmazandó (a DIP-törvénykönyv 47. cikke);

4. a házasságkötés joghatásai: a házastársak szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alkalmazandó, vagy ennek hiányában azon állam joga, amelynek mindkét házastárs az állampolgára, ennek hiányában pedig a belga jog (a DIP-törvénykönyv 48. cikke).

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

Ami az élettársi kapcsolatokat vagy az együttélés bármely bejegyzendő formáját illeti, a belga jog különbséget tesz a házassággal egyenértékű köteléket létrehozó és az ilyen köteléket létre nem hozó együttélés között.

Az előbbire a házasságra irányadó jog (lásd fent), a házassággal egyenértékű köteléket létre nem hozó együttélésre pedig azon állam joga alkalmazandó, ahol az együttélés bejegyzésére először sor került.

Nincsenek a nem bejegyzett együttélést szabályozó konkrét rendelkezések.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

A házasság felbontása és a különélés tekintetében elfogadásra kerültek a „Róma III.” néven ismert, a házasság felbontására és a különélésre alkalmazandó jog területén szorosabb együttműködés kialakításáról szóló 2010. december 20-i tanácsi rendeletben foglalt szabályok. A házastársak tekintetében az alkalmazandó jog megválasztását legkésőbb azon bíróság előtti első megjelenésükkor tisztázni kell, amelyhez benyújtották a házasság felbontására vagy a különélésre vonatkozó kérelmüket.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18-i 4/2009/EK tanácsi rendelet 15. cikke a 2007. november 23-i, a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló hágai jegyzőkönyvre hivatkozik. Általánosságban a jogosult szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogát jelöli ki alkalmazandó jogként. Különös szabályok alkalmazandók mindazonáltal a gyermekek és szüleik között, a 21. életévüket be nem töltött személyek tekintetében a szüleiken kívüli más személyekhez fűződő kapcsolataikban, a házastársak és volt házastársak között, valamint azon személyek között, akiknek a házasságát érvénytelenítették. A jegyzőkönyv olyan rendelkezést is tartalmaz, amely lehetővé teszi az alkalmazandó jog felek általi kijelölését is.

Emellett a gyermektartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1956. október 24-i hágai egyezmény alkalmazandó a Belgium és egy olyan állam közötti viszonyokban, amely anélkül részese az 1956. évi hágai egyezménynek, hogy megerősítette volna a fent említett 2007. november 23-i hágai jegyzőkönyvet.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A társak maguk választhatják meg a házassági vagyonjogi rendszerükre alkalmazandó jogot. A társak a házasságkötésüket követő első szokásos tartózkodási hely szerinti állam joga, vagy a házastársak valamelyikének nemzeti joga (a DIP-törvénykönyv 49. cikke) közül választhatnak.

Az alkalmazandó jog megválasztása hiányában a házassági vagyonjogi rendszerre a társak házasságkötésüket követő első szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga az irányadó. Ha nem ugyanabban az államban rendelkeztek szokásos tartózkodási hellyel, az alkalmazandó jog azon állam joga, amelynek a társak egyaránt állampolgárai voltak házasságkötésük időpontjában. Egyéb esetekben a házasságkötés helye szerinti állam joga alkalmazandó (a DIP-törvénykönyv 51. cikke).

3.7 Öröklés, végintézkedések

E tárgykört az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-i 650/2012/EU rendelet szabályozza.

3.8 Ingatlan

A vagyontárgy helyét kell figyelembe venni az alkalmazandó jog meghatározásához is (a DIP-törvénykönyv 87. cikke).

3.9 Fizetésképtelenség

A fizetésképtelenségi eljárásra a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29-i 1346/2000/EK rendelet az irányadó. A rendelet alapelve az, hogy egyetlen egyetemes fizetésképtelenségi főeljárás létezik, amelyet adott esetben másodlagos területi eljárások követnek.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

Bulgáriában a nemzetközi magánjogról szóló törvény (Kodeks na mezhdunarodnoto chastno pravo) tartalmazza a nemzetközi magánjog alapvető rendelkezéseit. A nemzetközi elemet tartalmazó magánjogi jogviszonyokra alkalmazandó jog meghatározásának fő alapelve az, hogy ezekre a jogviszonyokra annak az államnak a joga irányadó, amelyhez a legszorosabban kapcsolódnak.

Az alkotmány értelmében a megerősített nemzetközi szerződések a nemzeti jog részét képezik, és a nemzeti jogszabályokkal szemben elsőbbséget élveznek.

A polgári perrendtartásról szóló törvény (Grazhdanski protsesualen kodeks) is tartalmazza a polgári perekben alkalmazandó kollíziós szabályokat.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

Lásd a fentiekben.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Lásd a fentiekben.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A nemzetközi magánjogról szóló törvény 28. cikke értelmében a bíróság hivatalból, a felek erre irányuló indítványa nélkül is vizsgálja a joghatóságot. A joghatóság fennállását vagy hiányát megállapító határozattal szemben közbenső fellebbezés terjeszthető elő. A bíróság köteles ismerni és alkalmazni a kollíziós szabályokat.

Amennyiben az alkalmazandó jog meghatározása a lényeges elemek vagy a jogviszony minősítésétől függ, ezeket az elemeket vagy jogviszonyokat a bolgár jog szerint kell minősíteni. A minősítéskor a bíróságnak figyelembe kell venni a rendezendő jogviszonyokban lévő nemzetközi elemet.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

A bolgár nemzetközi magánjog ismeri és alkalmazza a vissza- és továbbutalás (renvoi) jogintézményét. A bolgár jogra való utalás és a harmadik ország jogára való továbbutalás elfogadhatatlan a következők tekintetében:

1. jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogállása;

2. a jogügyletekre vonatkozó alaki követelmények;

3. az alkalmazandó jog megválasztása;

4. tartás;

5. szerződéses jogviszonyok;

6. szerződésen kívüli kötelmi viszonyok.

A nemzetközi magánjogról szóló törvény 40. cikkének (3) bekezdése értelmében a vissza- és továbbutalás (renvoi) elismerése esetén a bolgár anyagi jogot, illetve a harmadik állam anyagi jogát kell alkalmazni.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

A nemzetközi magánjogról szóló törvény 27. cikke szerint, ha a joghatóságot meghatározó okok fennálltak az eljárás megindításakor, akkor a joghatóság megmarad abban az esetben is, ha ezek az okok az eljárás folyamán megszűnnek. Ha a joghatóság nem állt fenn az eljárás megindításakor, akkor a joghatóság átruházásra kerül, ha a joghatóságot meghatározó okok az eljárás folyamán merülnek fel.

Az alkalmazandó jog meghatározását meghatározó körülmények bármilyen megváltozása nem rendelkezik visszamenőleges hatállyal: a nemzetközi magánjogról szóló törvény 42 cikke.

Ha a dolog fekvése megváltozik a dologi jog megállapítása vagy megszűnése után, az alkalmazandó jog is ennek megfelelően módosul. A nemzetközi magánjogról szóló törvény 66. cikke értelmében, ha a dolog egy másik államba kerül, a dolog korábbi fekvési helye szerinti állam joga szerint megszerzett jogok nem gyakorolhatók a dolog új fekvési helye szerinti állam jogának sérelme nélkül.

A nemzetközi magánjogról szóló törvény 93. cikke (4) bekezdésének értelmében a szerződő felek bármikor megállapodhatnak abban, hogy a szerződésre részben vagy egészben olyan jog alkalmazandó, amely korábban irányadó volt az adott szerződésre.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A külföldi jog rendelkezése egyetlen esetben nem alkalmazandó, még pedig akkor, amikor a rendelkezés alkalmazásának következményei nyilvánvalóan összeegyeztethetetlenek a bolgár közrenddel.

A nemzetközi magánjogról szóló törvényben foglalt kollíziós szabályok alkalmazása nem érinti a bolgár jog kötelező erejű szabályainak alkalmazását, amelyeket – tárgyukra és céljukra tekintettel – a külföldi jog alkalmazása ellenére is alkalmazni kell.

A bíróság figyelembe veheti annak a másik államnak a kötelező erejű szabályait, amellyel a jogviszony szoros kapcsolatban van, ha a szabályt megállapító állam joga értelmében attól függetlenül alkalmazni kell a szabályt, hogy a törvényben foglalt kollíziós szabály melyik jog alkalmazását írja elő. Annak eldöntése érdekében, hogy figyelembe kell-e venni az ilyen különleges kötelező erejű szabályokat, a bíróságnak figyelembe kell venni e szabályok jellegét és tárgyát, valamint azok alkalmazásának vagy alkalmazásuk mellőzésének következményeit.

A bolgár bíróságok rendelkeznek joghatósággal a több alperes ellen indított perben, ha valamelyik alperessel szemben fennáll joghatósági ok. Ha a bolgár bíróságok joghatósággal rendelkeznek a felperes által benyújtott keresetek egyike felett, akkor a többi kereset elbírálására vonatkozóan is rendelkeznek joghatósággal.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A jogot alkalmazó bíróság vagy más hatóság hivatalból állapítja meg a külföldi jog tartalmát. A bíróság igénybe veheti a nemzetközi szerződésekben meghatározott módszereket, tájékoztatást kérhet az Igazságügyi Minisztériumtól vagy más testülettől, valamint véleményt kérhet szakértőktől és szakértői intézetektől.

A fentiektől függetlenül a felek jogosultak bemutatni a külföldi jog azon rendelkezéseinek tartalmát megállapító iratot, amelyekre alapozzák indítványaikat vagy kifogásaikat, vagy egyéb módon is segítséget nyújthatnak a jogot alkalmazó bíróságnak vagy más hatóságnak. A jogot alkalmazó bíróság vagy más hatóság kötelezheti a feleket, hogy működjenek közre a külföldi jog tartalmának megállapításában.

A külföldi jogot úgy kell értelmezni és alkalmazni, ahogyan azt a külföldi jogot alkotó államban értelmezik és alkalmazzák.

A bizonyítási teher megosztását az az anyagi jog határozza meg, amely irányadó a bizonyítást igénylő tényállás következményeire.

Ha a jogvitában részt vevő felek közötti megállapodás kikötheti a bolgár bíróságok joghatóságát, akkor ez a joghatóság ilyen megállapodás nélkül is megállapítható, ha az alperes kifejezetten vagy hallgatólagosan elfogadja azt a jogvita érdemére kiható cselekményeivel.

A bolgár végrehajtó hatóságok kizárólagos joghatósággal bírnak a végrehajtás foganatosítására, ha Bulgáriában szokásos tartózkodási hellyel rendelkező személynek kell teljesíteni a végrehajtandó kötelezettséget, vagy ha a végrehajtás tárgya Bulgáriában található.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17-i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazandó ezen a területen. Emellett Bulgária részes fele a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi római egyezménynek (80/934/EGK, aláírásra megnyitva Rómában 1980. június 19-én).

Amennyiben a fentiekben említett rendelet nem alkalmazható, a nemzetközi magánjogról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

A bolgár bíróságok joghatósággal rendelkeznek a szerződéses jogviszonyokkal kapcsolatos keresetek tekintetében, amennyiben az alperes szokásos tartózkodási helye, székhelye vagy üzleti tevékenységének fő helye Bulgáriában található, amennyiben a felperes vagy kérelmező bolgár állampolgár vagy Bulgáriában bejegyzett jogi személy, és amennyiben a kötelezettség teljesítési helye Bulgáriában található, vagy az alperes üzleti tevékenységének fő helye Bulgáriában található.

A szerződésekre a felek által választott jog az irányadó.

Eltérő megállapodás hiányában vélelmezik, hogy a felek elfogadták azon szokásos gyakorlatot, amelyet a feleknek ismerniük kell vagy ismerniük kellett volna, és amelyet az ilyen kereskedelemben az érintett ügylet szerződésével azonos típusú szerződések szerződő felei széles körben ismernek, és rendszeresen betartanak.

A felek döntése alapján a választott jog a szerződés egészére vagy csak egy részére alkalmazandó.

Ha a szerződés tárgya ingatlannal kapcsolatos dologi jog, azt vélelmezik, hogy a szerződés az ingatlan fekvése szerinti államhoz kapcsolódik a legszorosabban.

A szerződés vagy a szerződés bármely önálló rendelkezésének megkötésére és anyagi érvényességére azon állam joga irányadó, amely a szerződés érvényességére alkalmazandó. A szerződés érvényes, ha megfelel a szerződésre a nemzetközi magánjogról szóló törvény szerint alkalmazandó jog vagy a szerződés megkötésének helye szerinti állam által előírt alaki követelményeknek. Ezenkívül a szerződésre irányadó jogot kell alkalmazni a szerződés bizonyításával kapcsolatban is, amennyiben ez a jog a bizonyítási teherre vonatkozóan törvényi vélelmeket vagy más rendelkezéseket tartalmaz.

A bolgár bíróságok joghatósággal rendelkeznek a fogyasztók által előterjesztett keresetek tekintetében, amennyiben az alperes szokásos tartózkodási helye, székhelye vagy üzleti tevékenységének fő helye Bulgáriában található, amennyiben a felperes vagy kérelmező bolgár állampolgár vagy Bulgáriában bejegyzett jogi személy, és szokásos tartózkodási helye Bulgáriában található.

A nemzetközi magánjogról szóló törvény rendelkezései nem alkalmazandók a saját és az idegen váltóból, valamint a csekkből eredő kötelmi viszonyokra.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11-i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma II.”) alkalmazandó ezen a területen.

Amennyiben a fentiekben említett rendelet nem alkalmazható, a nemzetközi magánjogról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

A jogellenes károkozásból eredő kötelmi viszonyokra annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén a tényleges kár bekövetkezik vagy valószínűleg bekövetkezik (lex loci delicti commissi). Ha a károkozó és a károsult szokásos tartózkodási helye vagy telephelye ugyanabban az államban található a kár bekövetkezésekor, akkor ennek az államnak a joga alkalmazandó.

A fentiektől függetlenül, ha a körülmények egészéből az tűnik ki, hogy a jogellenes károkozás nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik egy másik államhoz, akkor e másik állam joga alkalmazandó. A nyilvánvalóan szorosabb kapcsolat alapulhat a felek között már korábban meglévő jogviszonyon, például olyan szerződésen, amely szorosan kapcsolódik a szóban forgó jogellenes károkozáshoz.

A bolgár bíróságok joghatósággal rendelkeznek a jogellenes károkozás következtében bekövetkező kár miatt előterjesztett kereset tekintetében, amennyiben az alperes szokásos tartózkodási helye vagy székhelye Bulgáriában található, amennyiben a felperes teljesíti ugyanezeket a feltételeket, és ha a károkozó cselekményt Bulgáriában követték el, vagy a kár Bulgáriában következett be.

Ha a kárt hibás termék okozza, vagy hibás termék miatt fennáll a károsodás veszélye, a kártérítési kötelezettségre annak az államnak a joga irányadó, amelyben a károsult szokásos tartózkodási helye található.

A tisztességtelen versenyből és versenykorlátozásból eredő kötelmi viszonyokra annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén a jogviszonyban részt vevő versenytársak érdekei vagy a fogyasztók kollektív érdekei közvetlenül és lényegesen sérülnek vagy feltehetőleg sérülnek.

A személyiségi jogok tömegkommunikációs eszközök általi megsértéséből és a személyes adatok védelméhez kapcsolódó jogok megsértéséből eredő kötelmi viszonyokra – a károsult választásától függően – annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén a károsult szokásos tartózkodási helye található, vagy amelynek területén a kár bekövetkezett, vagy amelynek területén az alperes telephelye található.

A környezeti károkozásból eredő kötelmi viszonyokra annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén a kár bekövetkezik vagy valószínűleg bekövetkezik.

A szerzői jogok, a szerzői joggal szomszédos jogok és az iparjogvédelmi jogok megsértéséből eredő kötelmi viszonyokra annak az államnak a joga irányadó, amelynek területére a jog védelmét igénylik (lex loci protectionis).

A jogalap nélküli gazdagodásból eredő kötelmi viszonyokra annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén bekövetkezik a gazdagodás, kivéve, ha a felek közötti másik jogviszonnyal összefüggésben kerül sor a jogalap nélküli gazdagodásra (például olyan szerződéssel összefüggésben, amely szorosan kapcsolódik a jogalap nélküli gazdagodáshoz).

A jogosulatlan képviseletből eredő kötelmi viszonyokra annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén az érintett fél szokásos tartózkodási helye vagy telephelye található a képviselet ellátásakor. Ha a jogosulatlan képviseletből eredő kötelmi viszony természetes személy vagy egy adott vagyontárgy védelmével kapcsolatos, annak az államnak a joga alkalmazandó, amelynek területén a jogosulatlan képviselet ellátásakor a személy jelen volt vagy a vagyontárgy volt. Ha a körülmények egészéből az tűnik ki, hogy a jogosulatlan képviselet nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik egy másik államhoz, akkor e másik állam joga alkalmazandó.

A szerződésen kívüli kötelmi viszony létrejöttét követően a felek erre a kötelmi viszonyra alkalmazandó jogot választhatnak.

A szerződésen kívüli kötelmi viszonyra alkalmazandó jog irányadó a felelősség feltételeire és mértékére, a felelős személyekre, a felelősség alóli mentesülés indokaira, a felelősség korlátozására és megosztására, a végrehajtás biztosítása érdekében hozott intézkedésekre, a sérülés vagy kár típusaira, a személyesen elszenvedett sérülésért vagy kárért megtérítésre jogosult személyekre, más személy által okozott sérülésért való felelősségre, a kötelem megszűnésének feltételeire és a kötelem bizonyítására.

Az alkalmazandó jog nem irányadó az államnak és a közjogi szerveknek, beleértve az állami hatóságoknak és képviselőiknek a hatáskörük gyakorlása során végrehajtott cselekményeikért való felelősségükre.

Az alkalmazandó jogra tekintet nélkül a felelősség meghatározásakor figyelembe kell venni a károkozó cselekmény elkövetésének helyén és idején hatályos biztonsági és magatartási szabályokat.

A szerződésen kívüli kötelmi viszonyra alkalmazandó jog irányadó a sérülést vagy kárt elszenvedő személyek azon jogára, hogy közvetlen keresetet indítsanak a felelősnek tekintett személy biztosítója ellen.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

A személyek jogképességére és cselekvőképességére a nemzeti jog (lex patriae) (annak az államnak a joga, amelynek az állampolgára az adott személy) irányadó. Ha egy adott jogviszonyra alkalmazandó jog különleges feltételeket állapít meg a jogképességre, akkor ezt a jogot kell alkalmazni. A nemzetközi magánjogról szóló törvény 50. cikkének (2) bekezdése szerint, ha a szerződést ugyanazon állam területén tartózkodó személyek kötik, az a személy, aki az adott állam joga alapján cselekvőképes, nem hivatkozhat cselekvőképtelenségére egy másik állam joga alapján, kivéve akkor, ha a másik fél tudott a cselekvőképtelenségéről, vagy a szerződéskötésekor gondatlanságból nem tudott a cselekvőképtelenségről. A (2) bekezdés rendelkezése nem vonatkozik a családi és öröklési jogviszonyok ügyleteire, valamint az ügyletkötés helye szerinti államtól eltérő államban található ingatlanokkal kapcsolatos dologi jogokra vonatkozó ügyletekre.

A személy azon képességét, hogy kereskedelmi tevékenységet végezzen jogi személy létrehozása nélkül, annak az államnak a joga határozza meg, amelynek területén a személyt kereskedőként nyilvántartásba vették. Ha a nyilvántartásba vétel nem kötelező, akkor annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén a személy üzleti tevékenységének fő helye található.

A nemzetközi magánjogról szóló törvény 53. cikke értelmében valamely személy névviselésére és névváltoztatására az adott személy nemzeti joga irányadó. Az állampolgárság megváltozásának a névviselésre gyakorolt hatását annak az államnak a joga határozza meg, amelynek állampolgárságát az adott személy megszerezte. Hontalan személy esetében a szokásos tartózkodási hely megváltoztatásának a névviselésre gyakorolt hatását annak az államnak a joga határozza meg, amelynek területén a személy új szokásos tartózkodási helyet létesít.

A névviselésre és névváltoztatásra a bolgár jog irányadó, ha Bulgáriában szokásos tartózkodási hellyel rendelkező személy nyújtja be a kérelmet.

A bolgár bíróságok emellett joghatósággal rendelkeznek a név megváltoztatásával vagy oltalmával kapcsolatos ügyekben, amennyiben az érintett személy bolgár állampolgár vagy szokásos tartózkodási helye Bulgáriában található, a bolgár állampolgárok cselekvőképességének korlátozására vagy kizárására vonatkozó ügyekben, valamint a bolgár állampolgárok cselekvőképessége korlátozásának vagy kizárásának megszüntetésére, gyámság vagy gondnokság elrendelésére és megszüntetésére, távollevő személy holtnak nyilvánítására vonatkozó ügyekben, ha a gyámság vagy gondnokság alá helyezett személy bolgár állampolgár vagy szokásos tartózkodási helye Bulgáriában található.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A bolgár bíróságok és más hatóságok joghatósággal rendelkeznek a származás megállapítására vagy megdöntésére vonatkozó eljárások tekintetében, ha az alperes szokásos tartózkodási helye Bulgáriában található, ha a felperes vagy kérelmező bolgár állampolgár és az eljárásban részt vevő gyermek vagy szülő bolgár állampolgár vagy szokásos tartózkodási helye Bulgáriában található. Ez a joghatóság alkalmazandó továbbá a szülők és a gyermekek közötti kötelmi és dologi jogviszonyokkal, valamint az örökbefogadással, az örökbefogadás érvénytelenítésével vagy megszüntetésével kapcsolatos ügyekre, ha az örökbefogadó, az örökbefogadott vagy az örökbefogadott szülei bolgár állampolgárok, vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkeznek Bulgáriában.

A származás megállapítására annak az államnak a joga irányadó, amelynek állampolgárságát a gyermek a születésekor megszerezte. Ugyanez a jog alkalmazandó a szülők között a gyermek születésekor fennálló kötelmi viszonyokra. A harmadik ország jogára való továbbutalás akkor megengedett, ha ez a jog lehetővé teszi a származás megállapítását.

3.4.2 Örökbefogadás

Az örökbefogadás feltételeire annak az államnak a joga irányadó, amelynek az örökbefogadó (vagy örökbefogadók) és az örökbefogadott az állampolgárai az örökbefogadás iránti kérelem benyújtásakor. Ha e személyek eltérő állampolgársággal rendelkeznek, az egyes személyek nemzeti jogát kell alkalmazni. Ha az örökbefogadott bolgár állampolgár, az igazságügyi miniszter hozzájárulását kell kérni. Igazságügyi miniszteri rendelet állapítja meg a bolgár állampolgárságú személy külföldi állampolgár általi örökbefogadásához való hozzájárulás megadásának feltételeit és eljárását. Ha az örökbefogadott bolgár állampolgár, a másik államban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező örökbefogadónak (akár bolgár, akár külföldi állampolgár) az örökbefogadás adott állam joga szerinti feltételeit is teljesítenie kell. Az örökbefogadás joghatásaira az örökbefogadó és az örökbefogadott közös nemzeti joga irányadó. Ha az örökbefogadó és az örökbefogadott eltérő állampolgársággal rendelkezik, akkor annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén közös szokásos tartózkodási hellyel rendelkeznek.

A bolgár bíróságok joghatósággal rendelkeznek a tartással kapcsolatos keresetek tekintetében, amennyiben az alperes szokásos tartózkodási helye Bulgáriában található, amennyiben a felperes vagy kérelmező bolgár állampolgár, és a tartásra jogosult szokásos tartózkodási helye Bulgáriában található.

A tartási kötelezettségre annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén a tartásra jogosult szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, kivéve, ha a jogosult nemzeti joga kedvezőbb számára. Ebben az esetben a jogosult nemzeti joga alkalmazandó. Ha az alkalmazandó jog nem teszi lehetővé a tartás megítélését, a bolgár jogot kell alkalmazni.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

Bulgáriában anyakönyvvezető előtt lehet házasságot kötni, ha valamelyik leendő házastárs bolgár állampolgár, vagy Bulgáriában szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik. Külföldi állampolgárok Bulgáriában az érintett külföldi állampolgárok származási államának konzuli tisztviselője vagy diplomáciai képviselője előtt köthetnek házasságot, ha ezt az adott állam joga megengedi. Bolgár állampolgárok külföldön a külföldi állam hatáskörrel rendelkező hatósága előtt köthetnek házasságot, ha ezt az adott állam joga megengedi. Bolgár állampolgárok külföldön a bolgár állam konzuli tisztviselője vagy diplomáciai képviselője előtt házasságot köthetnek, ha ezt a fogadó állam joga megengedi. Egy bolgár és egy külföldi állampolgár külföldön a bolgár állam konzuli tisztviselője vagy diplomáciai képviselője előtt köthet házasságot, ha ezt a fogadó állam joga és a külföldi állampolgár nemzeti joga megengedi. A bolgár bíróságok eljárhatnak a házassági perekben, ha az egyik házastárs bolgár állampolgár, vagy szokásos tartózkodási helye Bulgáriában van. A házasság alaki követelményeire a házasságkötés helye szerinti állam joga irányadó.

Az egyes leendő házastársak tekintetében a házasságkötés anyagi jogi követelményeire annak az államnak a joga irányadó, amelynek a házasságkötés idején állampolgárai voltak.

A külföldön házasságot kötő bolgár állampolgár vonatkozásában a bolgár állam diplomáciai képviselője vagy konzuli tisztviselője adhatja meg a családjogi törvény (Semeen kodeks) 6. cikkének (2) bekezdésében említett engedélyt.

Ha az egyik leendő házastárs bolgár állampolgár vagy szokásos tartózkodási helye Bulgáriában van, és a házasságot a bolgár anyakönyvvezető előtt kötik, továbbá az alkalmazandó külföldi jog olyan házassági akadályt állapít meg, amely a bolgár jog szerint összeegyeztethetetlen a házasságkötés szabadságával, nem veszik figyelembe ezt az akadályt.

A külföldi állampolgároknak vagy a hontalan személyeknek igazolniuk kell a bolgár anyakönyvvezető előtt, hogy nemzeti joguk elismeri a hatáskörrel rendelkező külföldi hatóság előtt kötött házasság érvényességét, és nemzeti joguk nem állapít meg akadályt a házasságkötésük tekintetében.

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

Nincs külön kollíziós szabály.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

A házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló, 2010. december 20-i 1259/2010/EU tanácsi rendelet alkalmazandó ezen a területen.

Amennyiben a fentiekben említett rendelet nem alkalmazható, a nemzetközi magánjogról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Ugyanazon külföldi állampolgárságú házastársak esetében a házasság felbontására annak az államnak a joga irányadó, amelynek az állampolgárai a házasság felbontása iránti kereset előterjesztésekor.

Eltérő állampolgárságú házastársak esetében a házasság felbontására annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén közös szokásos tartózkodási hellyel rendelkeznek a házasság felbontása iránti kereset előterjesztésekor. Ha a házastársaknak nincs közös szokásos tartózkodási helye, a bolgár jogot kell alkalmazni.

Ha az alkalmazandó külföldi jog nem engedélyezi a házasság felbontását, és az egyik házastárs bolgár állampolgár vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik Bulgáriában a házasság felbontása iránti kereset előterjesztésekor, a bolgár jogot kell alkalmazni.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18-i 4/2009/EK tanácsi rendelet alkalmazandó ezen a területen.

Amennyiben a fentiekben említett rendelet nem alkalmazható, a nemzetközi magánjogról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

A tartási kötelezettségre annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén a tartásra jogosult szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, kivéve, ha a jogosult nemzeti joga kedvezőbb számára. Ebben az esetben a jogosult nemzeti joga alkalmazandó. Ha a tartásra jogosult és a tartásra kötelezett ugyanazon állam állampolgára, és a tartásra kötelezett szokásos tartózkodási helye ebben az államban van, a két személy közös nemzeti joga alkalmazandó. Ha az alkalmazandó jog nem teszi lehetővé a tartás megítélését a fenti esetben, a bolgár jogot kell alkalmazni.

Ha a volt házastársak közötti tartási kötelezettség a házasság érvénytelenítése vagy a házasság felbontása következtében keletkezik, akkor a házasság felbontására vagy a házasság érvénytelenítésére alkalmazandó jogot kell alkalmazni.

A tartásra alkalmazandó jog határozza meg a következőket:

1. igényelhető-e tartás, milyen összegben és kitől;

2. ki igényelhet tartást és milyen határidőn belül;

3. a tartás módosítható-e, és milyen feltételekkel módosítható;

4. a tartáshoz való jog megszűnésének indokai;

5. a tartásra kötelezett visszatérítési kötelezettsége azon hatósággal szemben, amely megfizette a tartást a kötelezett helyett.

A tartás meghatározásakor figyelembe kell venni a tartásra kötelezett anyagi lehetőségeit és a tartásra jogosult tényleges szükségleteit még abban az esetben is, ha az alkalmazandó külföldi jog másként rendelkezik.

A házasság érvénytelenítésére a házasságkötés anyagi jogi követelményeire alkalmazandó jog irányadó.

A házasság érvénytelenítésével és felbontásával kapcsolatban lásd a vonatkozó részt.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A házasság érvénytelenítésével és a házasság felbontásával kapcsolatos ügyekben joghatósággal rendelkező bíróság joghatósággal rendelkezik a házastársak közötti kötelmi és dologi jogi viszonyokkal kapcsolatos ügyekben.

A házastársak közötti kötelmi viszonyokra a közös nemzeti joguk irányadó. Eltérő állampolgárságú házastársak közötti kötelmi viszonyokra annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén közös szokásos tartózkodási hellyel rendelkeznek, vagy, ha nincs közös szokásos tartózkodási helyük, annak az államnak a joga irányadó, amelyhez mindkét házastárs a legszorosabban kapcsolódik. A házastársak közötti dologi jogi viszonyokra a házastársak közötti kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog irányadó.

3.7 Öröklés, végintézkedések

Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-i 650/2012/EU rendelet alkalmazandó ezen a területen.

Amennyiben a fentiekben említett rendelet nem alkalmazható, a nemzetközi magánjogról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

A bolgár bíróságok joghatósággal hatóságoknak rendelkeznek a örökléssel kapcsolatos keresetek tekintetében, amennyiben az elhalálozás időpontjában az örökhagyó szokásos tartózkodási helye Bulgáriában volt, vagy bolgár állampolgár volt, és a hagyaték egy része Bulgáriában található.

Az ingó vagyon öröklésére annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye volt az elhalálozás időpontjában. Az ingatlan öröklésére annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén az ingatlan található. Az örökhagyó választhatja annak az államnak a jogát, amelynek állampolgárságával rendelkezik az egész hagyaték öröklésére irányadó jog megválasztásakor. Az alkalmazandó jog megválasztása nem érintheti az örökösöknek a fentiek alapján alkalmazandó jog szerinti kötelesrészét.

Valamely személy végintézkedési képességére (végintézkedés megtétele és visszavonása) az öröklésre alkalmazandó jog irányadó. A végrendelet alakilag akkor érvényes, ha megfelel azon állam jogának, amelyben a végintézkedést megtették, vagy amelynek állampolgárságával a végrendelkező a végintézkedés megtételének időpontjában vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezett, vagy amelynek területén a végrendelkező szokásos tartózkodási helye volt, vagy amelynek területén a végintézkedés tárgyát képező ingatlan található.

Az öröklésre alkalmazandó jog irányadó az öröklés megnyílásának időpontjára és helyére, az örökösök körére és sorrendjére, az örökösök hányadára, az öröklési képességre, az örökhagyó kötelezettségeinek átvállalására és az örökösök közötti megosztására, az örökség elfogadására és visszautasítására, az örökség elfogadásának határidejére, a hagyaték rendelkezés alá eső részére és a végrendelet anyagi jogi érvényességi feltételeire. Ha az öröklésre alkalmazandó jog szerint nincs örökös, a Bulgária területén található hagyaték a bolgár államra vagy az önkormányzatra száll.

3.8 Ingatlan

A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. július 17-i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma I.”) alkalmazandó ezen a területen.

Amennyiben a fentiekben említett rendelet nem alkalmazható, a nemzetközi magánjogról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Kizárólag a bolgár bíróságok és más hatóságok bírálhatják el a Bulgáriában található ingatlanokkal kapcsolatos ügyeket, az ilyen ingatlanra vonatkozó végrehajtással vagy zálogjoggal kapcsolatos ügyeket, valamint az ilyen ingatlanra vonatkozó dologi jogok átruházásával vagy megállapításával kapcsolatos ügyeket.

Ingó és ingatlan vagyontárgy birtokára, tulajdonjogára és egyéb dologi jogaira annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén a vagyontárgy található ((lex loci rei sitae). Ugyanez a jog alkalmazandó a vagyontárgy ingó vagy ingatlan jellegének, valamint a dologi jogok típusának meghatározására.

A dologi jogok és a birtoklási jogok megszerzésére és megszüntetésére annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén az ingatlan volt a cselekmény megtételekor vagy a jog megszerzését vagy megszüntetését megalapozó körülmény bekövetkezésekor.

Közlekedési eszközzel kapcsolatos dologi jogok megszerzésére, átruházására és megszüntetésére a hajó lobogója szerinti állam joga, a légi járművet nyilvántartásba vevő állam joga vagy annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén a sínpályához kötött járművet és a szárazföldi gépjárművet üzemeltető telephelye található.

3.9 Fizetésképtelenség

Az 1346/2000/EK tanácsi rendelet, valamint 2017. június 26-tól a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2015. május 20-i (EU) 2015/848 európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazandó ezen a területen.

Lásd: Fizetésképtelenség

A következő weboldalak hasznosak lehetnek:

https://www.justice.government.bg

http://www.vss.justice.bg

http://www.vks.bg/

http://www.vss.justice.bg/page/view/1397

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

A kollíziós szabályok terén a fő nemzeti intézkedés a nemzetközi magánjogról szóló 91/2012. sz. törvény.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

1.2.1. Az alkalmazandó jogot szabályozó egyes jelentős többoldalú nemzetközi egyezmények:

1.2.1.1. Közvetlenül alkalmazandók

Varsói egyezmény a nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységesítéséről, Varsó, 1929.

Egyezmény a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről (CMR), 1956.

Guadalajarai egyezmény a szerződő fuvarozón kívüli személy által végzett nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó egyes szabályok egységesítéséről, 1961.

Bécsi egyezmény az atomkárokért való polgári jogi felelősségről, 1963.

Hágai egyezmény a közlekedési balesetekre alkalmazandó jogról, 1971.

Egyezmény a nemzetközi közúti utas- és poggyászfuvarozási szerződésről (CVR), 1973.

Egyezmény az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseire vonatkozó elévülési időről, 1974.

ENSZ-egyezmény a tengeri áruszállításról, 1978.

ENSZ-egyezmény az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről, Bécs, 1980.

Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF), 1980.

Egyezmény a nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységesítéséről, Montreal, 1999.

1.2.2.2. Kollízió

Egyezmény a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról, Hága, 1996.

Hágai egyezmény a felnőttek nemzetközi védelméről, 2000.

Hágai jegyzőkönyv a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról, 2007. (az Európai Unió egésze a szerződő fél)

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

1.3.1. Az alkalmazandó jogot szabályozó egyes jelentős kétoldalú nemzetközi egyezmények

Megállapodás a Csehszlovák Köztársaság és az Albán Népköztársaság között a jogsegélyről polgári, családjogi és büntetőügyekben, 1959.

Megállapodás a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság között a polgári jogi, családjogi és a büntetőügyekre vonatkozó jogi kapcsolatok szabályozásáról, 1964. (a korábbi Jugoszlávia valamennyi utódállamára alkalmazandó)

Megállapodás a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Bolgár Népköztársaság között a jogsegélyről, valamint a polgári jogi, családjogi és a büntetőügyekre vonatkozó jogi kapcsolatok szabályozásáról, 1976.

Megállapodás a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Mongol Népköztársaság között a jogsegély nyújtásáról és a jogi kapcsolatokról polgári, családjogi és büntetőügyekben, 1976.

Megállapodás a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Kubai Köztársaság között a kölcsönös jogsegélyről polgári, családjogi és büntetőügyekben, 1980.

Megállapodás a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári, családjogi és büntetőügyekben, 1982. (az Oroszországi Föderációra és a korábbi SZSZKSZ több más utódállamára alkalmazandó)

Megállapodás a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Vietnami Szocialista Köztársaság között a polgári és bűnügyi jogsegélyről, 1982.

Megállapodás a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság között a jogsegélyről, valamint a polgári jogi, családjogi, munkajogi és a büntetőügyekre vonatkozó jogi kapcsolatok szabályozásáról, 1987.

Megállapodás a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság között a jogsegélyről, valamint a polgári jogi, családjogi és a büntetőügyekre vonatkozó jogi kapcsolatok szabályozásáról, 1989.

Megállapodás a Cseh Köztársaság és Románia között a polgári jogsegélyről, 1994.

Megállapodás a Cseh Köztársaság és Ukrajna között a polgári jogsegélyről, 2001.

Megállapodás a Cseh Köztársaság és az Üzbég Köztársaság között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári és büntetőügyekben, 2002.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

E kérdést a nemzetközi magánjogról szóló törvény 23. szakasza szabályozza.

A bíróság hivatalból alkalmazza a külföldi jogot. A jog ugyanúgy alkalmazandó, mint abban az országban, amelyben az hatályban van. Az alkalmazandó jog rendelkezései azok a rendelkezések, amelyek alkalmazandók lennének az ügyben történő döntéshozatal során abban az országban, amelyben a jog hatályban van, függetlenül azok rendszertani elhelyezkedésétől vagy közjogi jellegétől, feltéve, hogy nem ellentétesek a cseh jog alkalmazandó rendelkezéseivel.

A bíróság hivatalból határozza meg a külföldi jog alkalmazandó részét. Az azon ügyekben ítélkező bíróság vagy hatóság, amelyekre az érintett jog az irányadó, minden szükséges intézkedést megtesz az érintett jog megállapításához.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

E kérdést általánosságban a nemzetközi magánjogról szóló törvény 21. szakasza szabályozza.

A vissza- és továbbutalás (renvoi) elfogadott a szerződési és munkajogon alapuló jogviszonyok kivételével. Amennyiben a felek választották meg az alkalmazandó jogot, a kollíziós rendelkezések csak akkor vehetők figyelembe, ha ez következik a felek megállapodásából.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Egy konkrét tényező értékelésére általában csak akkor kerül sor, ha egy jogilag releváns tény vizsgálat alatt áll. Különös kollíziós szabályok természetesen rendezhetnek egy kérdést meghatározott időpontokban – lásd például a dologi jogokra vonatkozó szabályokat a 3.8. pontban.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

E kérdést általánosságban a nemzetközi magánjogról szóló törvény („mentesítő záradék” néven ismert) 24. szakasza szabályozza.

A nemzetközi magánjogról szóló törvény alapján alkalmazandó jogot nem kell alkalmazni olyan egészen kivételes körülmények között, amelyek fennállása esetén az az ügy összes körülménye összefoglalásának és különösen a felek másik jog alkalmazását illetően fennálló megalapozott várakozásának megfelelően indokolt megfontolása után aránytalannak és a felek közötti jogviszony észszerű és tisztességes rendezésével ellentétesnek tűnne. Ilyen körülmények között, és ha más személyek jogai nem sérülnek, az ilyen jogviszonyrendezést lehetővé tevő jog alkalmazandó.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

E kérdést a nemzetközi magánjogról szóló törvény 23. szakasza szabályozza.

A bíróság hivatalból határozza meg a külföldi jog alkalmazandó részét. Az azon ügyekben ítélkező bíróság vagy hatóság, amelyekre az érintett jog az irányadó, minden szükséges intézkedést megtesz az érintett jog megállapításához.

Ha az azon ügyekben ítélkező bíróság vagy hatóság, amelyekre az érintett jog az irányadó, nem ismeri a külföldi jog tartalmát, az igazságügyi minisztérium véleményét kérheti annak megállapításához.

Ha a külföldi jog nem állapítható meg észszerű időn belül, vagy ha az egyáltalán nem állapítható meg, a cseh jog alkalmazandó.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A szerződéses kötelezettségekre a nemzetközi magánjogról szóló törvény 87. és 89. szakasza alkalmazandó. Ez azokra a szerződéses kötelezettségekre vagy azok azon vonatkozásaira korlátozódik, amelyek nem tartoznak az uniós jogszabályok vagy nemzetközi megállapodások hatálya alá, kivéve, ha az említett jogszabályok vagy megállapodások lehetővé teszik azokra a törvény alkalmazását. Az említett rendelkezések tehát szubszidiárius jellegűek.

A szerződésekre azon állam joga az irányadó, amelyhez a szerződés a legszorosabban kapcsolódik, kivéve, ha a felek választották meg az alkalmazandó jogot. A jogválasztásnak kifejezettnek kell lennie, vagy annak egyértelműen kell következnie a szerződés rendelkezéseiből vagy az ügy körülményeiből.

A biztosítási szerződésekre a biztosítási kötvénytulajdonos szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga az irányadó. A felek megválaszthatják a biztosítási szerződésre alkalmazandó jogot.

A „Róma I” rendelet hatálya alá tartozó biztosítási szerződések esetében a törvény él a tagállamokat a rendelet 7. cikkének (3) bekezdése alapján megillető lehetőséggel, lehetővé téve a felek számára az alkalmazandó jognak a rendelet által előírt keretek között történő megválasztását.

Az egyoldalú szerződésekből eredő jogviszonyokra a törvény 90. szakasza alapján azon állam joga az irányadó, amelynek területén az egyoldalú szerződést létrehozó fél szokásos tartózkodási helye vagy létesítő okirat szerinti székhelye van a szerződés létrehozásakor, kivéve, ha az érintett fél másik alkalmazandó jogot választott.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A nemzetközi magánjogról szóló törvény 101. szakasza – alapvetően a „Róma II” rendelet alkalmazási körével összefüggésben – egy kizárólag a magán- és személyiségi jogok megsértéséből – beleértve a jó hírnév megsértését is – eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra vonatkozó kollíziós intézkedést tartalmaz. E kötelmi viszonyokra a jogsértés helye szerinti állam joga az irányadó. A sérelmet szenvedett fél mindazonáltal azon állam jogának alkalmazása mellett is dönthet, a) amelynek területén a sérelmet szenvedett fél szokásos tartózkodási helye vagy létesítő okirat szerinti székhelye van, b) amelynek területén a jogsértő fél szokásos tartózkodási helye vagy létesítő okirat szerinti székhelye van, vagy c) amelyben a jogsértés eredménye bekövetkezett, feltéve, hogy a jogsértő fél ezt előre láthatta.

A szerződésen kívül okozott kárért való felelősség is jogilag egységes a fent említett számos nemzetközi szállítási megállapodásban (lásd az 1.2.1. szakaszt).

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

E kérdést a nemzetközi magánjogról szóló törvény 29. szakasza szabályozza.

A törvény eltérő rendelkezése hiányában a jogi személyiségre, valamint a jog- és cselekvőképességre az érintett személy szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga az irányadó. A törvény eltérő rendelkezése hiányában elegendő, ha a jogcselekményt végző természetes személy jog- és cselekvőképességgel rendelkezik a cselekmény elvégzésére a cselekmény természetes személy általi elvégzésének helyén alkalmazandó jog alapján.

A természetes személyek nevével kapcsolatos intézkedésre az érintett személy állampolgársága szerinti állam joga az irányadó. Az érintett személy mindazonáltal a szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogának alkalmazása mellett is dönthet. Ha egy személy több állampolgársággal rendelkezik, a nemzetközi magánjogról szóló törvény 28. szakasza szerinti eljárást kell követni.

A természetes személyek személyes helyzetét számos olyan költségmentességről szóló kétoldalú megállapodás is szabályozza, amelyek kötelezőek a Cseh Köztársaságra. Az említett megállapodásokban a kollíziós szabályok általában az állampolgárság kritériumán alapulnak és elsőbbséget élveznek a nemzetközi magánjogról szóló törvényben szereplő szabályokkal szemben.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A származás megállapítására és vitatására a nemzetközi magánjogról szóló törvény 54. szakasza vonatkozik. E kérdésre azon állam joga alkalmazandó, amelynek a gyermek a születésénél fogva állampolgára; ha a gyermek a születésénél fogva több állampolgárságot szerez, a cseh jog alkalmazandó. Ha ez a gyermek érdekét szolgálja, azon állam joga alkalmazandó, amelynek területén a gyermek anyja szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett a gyermek születésekor. Ha a gyermek a Cseh Köztársaságban rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, és ha ez a gyermek érdekét szolgálja, a származás megállapítására és vitatására a cseh jog alkalmazandó. A származás azon állam jogával összhangban is megállapítható, amelyben a származásra vonatkozóan nyilatkozatot tettek. Ha a származást egy másik államban vitatják bírósági vagy bíróságon kívüli eljárásban e másik állam jogával összhangban, és a származás megállapítására egy másik személy vonatkozásában kerül sor, ez elegendő a származás e személy vonatkozásában történő megállapításához.

A származásra tartással kapcsolatos ügyekben alkalmazandó jogot a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló hágai jegyzőkönyvvel (2007) kapcsolatos kötelezettségről szóló rendelet 15. cikkével összhangban kell meghatározni. A szülői jogokkal és kötelezettségekkel, valamint a gyermek személyének vagy vagyonának védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos egyéb ügyekben az alkalmazandó jogot a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló hágai egyezménnyel (1996) összhangban kell meghatározni.

3.4.2 Örökbefogadás

E kérdést a nemzetközi magánjogról szóló törvény 61. és 62. szakasza szabályozza.

Az örökbefogadáshoz teljesíteni kell az örökbefogadott állampolgársága szerinti állam és az örökbefogadó szülő állampolgársága szerinti állam joga által meghatározott feltételeket. Ha az örökbefogadó szülők különböző állampolgársággal rendelkeznek, a mindkét szülő állampolgársága által kijelölt jogrendszerek, valamint az örökbefogadott állampolgársága szerinti állam jogának feltételeit is teljesíteni kell. Ha e szabályok alapján olyan másik ország jogát kellene alkalmazni, amely nem teszi lehetővé az örökbefogadást, vagy csak rendkívül korlátozott körülmények között teszi lehetővé azt, a cseh jog alkalmazandó, ha az örökbefogadó szülő vagy legalább az örökbefogadó szülők egyike vagy az örökbefogadott a Cseh Köztársaságban rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel.

Az örökbefogadás joghatásaira azon állam joga az irányadó, amelynek mindegyik fél az állampolgára az örökbefogadás időpontjában, vagy, ha nem ez a helyzet, azon állam joga, amelynek területén mindegyik fél szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik az örökbefogadás időpontjában, vagy, ha nem ez a helyzet, az örökbefogadott állampolgársága szerinti állam joga.

Az örökbefogadó szülő és az örökbefogadott, vagy a szülői jogokkal és kötelezettségekkel, a gyermekneveléssel és tartással kapcsolatos ügyekben az örökbefogadó szülők közötti kapcsolatokra a származásra vonatkozó 3.4.1. pontban említett nemzetközi megállapodások alapján meghatározott jog alkalmazandó.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

E kérdést a nemzetközi magánjogról szóló törvény 48. és 49. szakasza szabályozza.

Valamely személy házasságkötési képességére, valamint a házasság érvényességének feltételeire az érintett személy állampolgársága szerinti állam joga alkalmazandó.

A házasságkötés alakiságára a házasságkötés helyén alkalmazandó jog az irányadó.

A Cseh Köztársaság másik országbeli nagykövetségén történő házasságkötésre a cseh jog alkalmazandó. Cseh állampolgár nem léphet házasságra egy külföldi állam Cseh Köztársaság területén lévő diplomáciai képviseletén.

A házastársak közötti személyes kapcsolatokra azon állam joga az irányadó, amelynek mindketten állampolgárai. Ha különböző államok állampolgárai, a kapcsolatra azon állam joga az irányadó, amelynek területén mindkét házastárs szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, ha pedig nem ez a helyzet, akkor a cseh jog.

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

A nemzetközi magánjogról szóló törvény 67. szakasza szabályozza az élettársi és hasonló kapcsolatokra, valamint az azok joghatásaira, az azok létesítésére való képességre, az azok létesítésére vagy felbontására, érvénytelenítésére és semmissé nyilvánítására, valamint a társak közötti személyes és vagyoni ügyek rendezésére irányuló eljárásokra alkalmazandó jogot.

Ezen ügyek mindegyikére azon állam joga az irányadó, amelyben az élettársi vagy hasonló kapcsolat létesítésére sor kerül vagy került.

A cseh jog nem tartalmaz a házasságon kívüli együttéléssel kapcsolatos kollíziós intézkedéseket.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

A nemzetközi magánjogról szóló törvény 50. szakasza szabályozza a házasság felbontására és érvénytelenítésére, valamint annak megállapítására alkalmazandó jogot, hogy a házasság semmis-e vagy sem. A Cseh Köztársaság nem vesz részt a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozott megerősített együttműködésben, és ezért nem köti az 1259/2010/EU tanácsi rendelet.

A házasság felbontására a házastársak személyes kapcsolatát az eljárás megindításakor szabályozó állam joga alkalmazandó. (A házastársak közötti személyes kapcsolatokra azon állam joga az irányadó, amelynek mindketten állampolgárai. Ha különböző államok állampolgárai, a kapcsolatra azon állam joga az irányadó, amelynek területén mindkét házastárs szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, ha pedig nem ez a helyzet, akkor a cseh jog.) Ha ezen kollíziós szabályok alapján olyan másik ország jogát kellene alkalmazni, amely nem teszi lehetővé a házasság felbontását, vagy csak rendkívül korlátozott körülmények között teszi lehetővé azt, a cseh jog alkalmazandó, ha a házastársak legalább egyike a Cseh Köztársaság állampolgára, vagy a házastársak legalább egyike a Cseh Köztársaságban rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel.

A házasság érvénytelenítése vagy annak megállapítása során, hogy a házasság semmis-e vagy sem, a házasságkötési képességet és a házasságkötés alakiságát az ezekre a házasságkötés időpontjában alkalmazandó jogok alapján kell értékelni.

A cseh jog nem tartalmaz a különválásra vonatkozó kollíziós intézkedést.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A házastársak és volt házastársak közötti tartási kötelezettségekre a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló hágai jegyzőkönyvvel (2007) kapcsolatos kötelezettségekről szóló rendelet 15. cikke az irányadó.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

2019. január 29-e óta a házassági vagyonjogi rendszerrel kapcsolatos, a nemzetközi magánjogról szóló törvényben foglalt kollíziós szabályok helyébe a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló, 2016. június 24-i (EU) 2016/1103 tanácsi rendelet lépett. A rendelet a 2019. január 29-e után kezdeményezett jogi eljárásokra és az említett dátum után megkötött megállapodásokra alkalmazandó.

E kérdést a nemzetközi magánjogról szóló törvény 49. szakasza szabályozza. A házassági vagyonjogi rendszerre azon állam joga az irányadó, amelynek területén mindkét házastárs szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik; ha nem ez a helyzet, akkor annak az államnak a joga az irányadó, amelynek mindketten állampolgárai; ha pedig nem ez a helyzet, akkor a cseh jog.

A házassági vagyonjogok szerződéses rendezésére a házassági vagyonjogi rendszerekre a szerződéskötés időpontjában alkalmazandó jog az irányadó. Ha nem ez a helyzet, a házastársak abban is megállapodhatnak a házassági vagyonjogok szerződéses rendezését illetően, hogy vagyonjogi rendszereikre vagy azon állam joga lesz az irányadó, amelynek a házastársak egyike az állampolgára, vagy azon állam joga, amelynek területén a házastársak egyike szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, vagy azon állam joga, amelynek területén az érintett ingatlan található, vagy a cseh jog. A megállapodásról közjegyzői jegyzőkönyvnek vagy hasonló dokumentumnak kell készülnie, ha a megállapodás megkötésére másik országban kerül sor.

3.7 Öröklés, végintézkedések

A 2015. augusztus 17-én vagy azt követően elhunyt személyek utáni örökléssel kapcsolatban alkalmazandó jogot a 650/2012/EU rendelet szabályozza.

E kérdést a nemzetközi magánjogról szóló törvény 76. és 77. szakasza szabályozza. Ezen intézkedés a 2015. augusztus 16-án vagy azt megelőzően elhunyt személyek utáni örökléssel kapcsolatban alkalmazandó (kivéve, ha az alkalmazandó jogot eltérően szabályozza egy kétoldalú nemzetközi megállapodás).

A nemzetközi magánjogról szóló törvény alapján az öröklési jogi rendszerre azon állam joga az irányadó, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt. Ha az örökhagyó a Cseh Köztársaság állampolgára volt, és az örökösök legalább egyike a Cseh Köztársaságban rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, a cseh jog alkalmazandó.

A végrendelet készítésére vagy visszavonására irányuló jogképességre, valamint a végrendeletben előforduló hibák joghatásaira és azok megnyilvánulására azon állam joga az irányadó, amelynek a végrendelkező a végrendelkezés időpontjában az állampolgára, vagy amelynek területén a végrendelkező szokásos tartózkodási helye van. Hasonlóképpen kell meghatározni az alkalmazandó jogot a hagyomány egyéb típusainak megtételére vagy visszavonására irányuló jogképességet és annak megállapítását illetően, hogy a hagyomány milyen más típusai megengedettek.

A végrendelet akkor érvényes alakilag, ha alakja megfelel azon állam jogának, a) amelynek a végrendelkező a végrendelkezéskor vagy elhalálozásának időpontjában az állampolgára volt, b) amelynek területén a végrendelet elkészítésére sor került, c) amelyben a végrendelkezéskor vagy elhalálozásának időpontjában a végrendelkező szokásos tartózkodási helye volt, d) amelynek jogát alkalmazni kell az öröklési jogi rendszerre, vagy amelynek jogát alkalmazni kellett az ilyen rendszerre a végrendelkezéskor, vagy e) amelyben az érintett ingatlan található. E szabályok vonatkoznak a végrendelet visszavonásának alakiságára is. E szabályok alkalmazandók megfelelően az öröklési szerződések és az egyéb végintézkedések alakiságára is, feltéve, hogy az örökhagyó részes fél az öröklési szerződésben. Ez vonatkozik az öröklési szerződés vagy az egyéb hagyományok érvénytelenítésének alakiságára is.

A végrendelkező úgy rendelkezhet a végrendeletben, hogy az egyébként alkalmazandó jog helyett az öröklési jogi rendszerre – a hagyományrendelést is beleértve – azon állam joga lesz az irányadó, amelynek területén a végrendelkezéskor a végrendelkező szokásos tartózkodási helye van, vagy úgy rendelkezhet, hogy az öröklési jogi rendszerre – a hagyományrendelést is beleértve – azon állam joga lesz az irányadó, amelynek a végrendelkező a végrendelkezéskor az állampolgára. Az öröklési szerződés felei e jogrendszerek közül kiválaszthatnak egy öröklési jogi rendszert, feltéve, hogy az örökhagyó az öröklési szerződés egyik fele. Ez megfelelően alkalmazandó az egyéb végintézkedésekre is.

Az öröklésről szóló rendelet értelmében abban az esetben, ha az öröklésre a rendelet értelmében alkalmazandó jog szerint egyik vagyontárgy tekintetében sincs hagyományban nevezett örökös vagy hagyományos, vagy öröklésre jogosult természetes személy, az így meghatározott jog alkalmazása nem zárja ki azt, hogy valamely tagállam vagy egy adott tagállam által e célra kijelölt intézmény a jog alapján megszerezze a területén található hagyatéki vagyontárgyak tulajdonjogát, ha a hitelezők jogosultak a rendezetlen tartozások fennmaradó vagyontárgyakból történő kifizetésére. A cseh jogban e kérdést a polgári törvénykönyv 1634. szakasza szabályozza. E szakasz értelmében abban az esetben, ha a törvényes öröklésre vonatkozó szabályok alapján sincs törvényes örökös, a hagyaték az államra száll át, és az állam tekintendő törvényes örökösnek. Az állam ugyanolyan helyzetbe kerül a többi féllel szemben, mint egy örökös, a hagyatéki leltározás kedvezményével összhangban. A nemzetközi magánjogról szóló törvény 78. szakasza alapján az örökhagyó Cseh Köztársaságban található vagyontárgyai és jogai örökös hiányában a Cseh Köztársaságra szállnak át; az ezzel kapcsolatos ügyekben történő döntéshozatalra a cseh bíróságok rendelkeznek joghatósággal. E szempontból az állam vagy valamely más területi egység vagy meglévő intézmény nem tekinthető örökösnek, kivéve, ha a végrendelet örökösként nevezte meg.

3.8 Ingatlan

E kérdést a nemzetközi magánjogról szóló törvény 69–79. szakasza szabályozza.

Főszabály szerint az ingatlanok és ingóságok feletti tulajdonjogokra annak a helynek a joga az irányadó, ahol a vagyontárgy található. Szintén e jog alapján kell megállapítani, hogy a vagyontárgy ingatlannak vagy ingóságnak minősül-e. Bizonyos vagyontárgyak és a dologi jogok egyes vonatkozásai tekintetében a törvény mindazonáltal különös kollíziós szabályokat tartalmaz – lásd lent:

A hivatalos nyilvántartásba bejegyzett hajókra és légi járművekre vonatkozó dologi jogok keletkezésére és megszűnésére a nyilvántartás helye szerinti állam joga az irányadó.

Az ingóságokra vonatkozó dologi jogok keletkezésére és megszűnésére annak a helynek a joga az irányadó, ahol a vagyontárgy az adott jog keletkezését vagy megszűnését előidéző esemény bekövetkezésének időpontjában található volt.

A megállapodás alapján átruházott ingóság feletti tulajdonjog keletkezésére és megszűnésére a tulajdonjog keletkezésének vagy megszűnésének alapjául szolgáló megállapodásra alkalmazandó jog az irányadó.

Ha az ingóságra vonatkozó dologi jogok keletkezésének és megszűnésének alapjául szolgáló jogi eljárásra a vagyontárgy szállításának megkezdését követően és a szállítás időtartama alatt került sor, az ilyen jogkeletkezésre és -megszűnésre a vagyontárgy feladásának helye szerinti jog az irányadó. Ha mindazonáltal az érintett vagyontárgyra vonatkozó dologi jogok keletkezésére és megszűnésére olyan okmány kezelése révén kerül sor, amelyet be kell mutatni a vagyontárgy átadásához és kezeléséhez, azon hely joga alkalmazandó, amelyen az okmány a kezelésének időpontjában található.

Az állami nyilvántartásba és hasonló jegyzékekbe való felvételre vonatkozó, az ingatlan vagy ingóság fekvésének helyén hatályos rendelkezések akkor is alkalmazandók, ha a nyilvántartásba vett jog keletkezése, megszűnése, korlátozása vagy átruházása jogi indokának értékelésére másik jogrendszer alapján kerül sor.

Az elbirtoklásra az azon helyen hatályos jogot kell alkalmazni, ahol a vagyontárgy az elbirtoklási idő kezdetekor található volt. A birtokos mindazonáltal azon állam jogára is hivatkozhat, amelynek területén az elbirtoklásra sor kerül, ha – a vagyontárgy érintett államba érkezésének időpontjától – az érintett állam joga szerint az elbirtoklás valamennyi feltétele teljesült.

3.9 Fizetésképtelenség

E kérdést a nemzetközi magánjogról szóló törvény 111. szakasza szabályozza. A fizetésképtelenségi rendelet kollíziós rendelkezései megfelelően alkalmazandók az említett rendelet hatálya alá tartozó esetek kivételével.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

2007 és 2016 között az EU rendeletek formájában kodifikálta a magánjog fontos területein érvényes kollíziós szabályokat (különös tekintettel az 593/2008/EK rendeletre [„Róma I. rendelet”], a 864/2007/EK rendeletre [„Róma II. rendelet”] és a 650/2012/EU rendeletre [„az EU öröklési rendelete”]. Minderről áttekintés olvasható „A polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés az Európai Unión belül” című útmutatóban [https://e-justice.europa.eu/content_ejn_s_publications-287-hu.do]). Ennek következtében Németország saját kollíziós szabályainak a hatálya tovább szűkült.

A belföldi német kollíziós szabályok (vagy nemzetközi magánjog) fő forrása a polgári törvénykönyv bevezetéséről szóló törvény (Einführungsgesetz zum Bürgerlichen Gesetzbuche – EGBGB), és különösen annak 3–48. cikkei. AZ EGBGB 3. cikke értelmében az európai uniós jogszabályokban és a nemzetközi egyezményekben rögzített kollíziós szabályok alkalmazási területükön elsőbbséget élveznek az EGBGB rendelkezéseivel szemben.

A német jog elszórtan az EGBGB-n kívül is tartalmaz kollíziós szabályokat, például a fizetésképtelenségi eljárásról szóló törvényben (Insolvenzordnung – InsO).

A jogszabály által nem szabályozott területeken, például a nemzetközi társasági jogban, az alkalmazandó jogot a bíróságok határozzák meg.

A 2. pontban olvasható megállapítások alapvetően a belföldi német kollíziós szabályokra korlátozódnak.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

A Németország által aláírt és megerősített összes többoldalú egyezmény felsorolását a Szövetségi Közlöny (Bundesgesetzblatt) (online megrendelhető a https://www.bgbl.de/ oldalon) B. könyvtára tartalmazza. A felsorolt többoldalú nemzetközi egyezmények egységesített kollíziós szabályokat tartalmazó egyezményeket is magukban foglalnak.

Az ilyen típusú többoldalú egyezmények gyakran nemzetközi szervezetek kezdeményezésére születnek meg. Külön említést érdemel a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia (www.hcch.net https://www.hcch.net/de/home/), amelynek Németország már régóta tagja.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Egyedi kollíziós rendelkezéseket kétoldalú egyezmények is tartalmazhatnak. A Németország és más államok között létrejött ilyen egyezményeket a Szövetségi Közlöny B. könyvtára sorolja fel (lásd a fenti 1.2. pontot).

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

Kollízióval kapcsolatos kérdések nem csak bírósági jogvitákban merülnek fel. A különböző államokbeli kereskedelmi partnereknek – a jövőbeli jogvitáktól függetlenül – tudniuk kell, hogy melyik jog irányadó a közöttük létrejött szerződésre. E jog határozza meg jogaikat és kötelezettségeiket. A más államokba szabadságra utazó gépkocsivezetőknek tudniuk kell, hogy mely jog alapján felelősek, ha közlekedési balesetet okoznak külföldön. E jog határozza meg az esetleges kártérítés jellegét és mértékét.

Ha valamely jogvita ténybeli körülményei kapcsolódnak egy másik állam jogához, az ügyben ítélkező német bíróság a német kollíziós szabályok alapján meghatározza, hogy melyik jog alkalmazandó. A német bíráknak jártasnak kell lenniük a német kollíziós szabályokban. Azokat a felek kérésétől függetlenül alkalmazniuk kell.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

Ha a német kollíziós szabályok alapján valamely más állam joga alkalmazandó, de annak az államnak a joga egy további állam jogára hivatkozik, a német jog az EGBGB 4. cikke (1) bekezdésének első mondata alapján – az uniós jogi aktusok vagy a nemzetközi egyezmények különös rendelkezéseire is figyelemmel – főszabály szerint elismeri a tovább hivatkozást. Ha a külföldi jog visszautal a német jogra, a német anyagi jogi rendelkezések alkalmazandók (EGBGB 4. cikk (1) bekezdés, második mondat).

Ha a német kollíziós rendelkezések lehetővé teszik a felek számára az alkalmazandó jogrendszer megválasztását, az EGBGB 4. cikkének (2) bekezdése értelmében e választás csak az anyagi jogi rendelkezésekre vonatkozik.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

A német jog ismeri a másik alkalmazandó jogra való áttérés intézményét olyan helyzetben, amelyben az ügy tényállása még változhat. A dologi jogokat például főszabály szerint a vagyontárgy helye szerinti jog alapján kell vizsgálni, ami azt jelenti, hogy amennyiben valamely dolog helye megváltozik, arra másik jogrendszer lehet az irányadó.

A kapcsoló elv változása más jogterületeken is elfogadott, például az állampolgárság megváltozása esetén.

Nem változhat mindazonáltal az alkalmazandó jog, ha a kollíziós szabályok konkrét kapcsolódási időpontot határoznak meg. Az öröklésre irányadó jog meghatározásának esetében például azoknak az esetében, akik 2015. augusztus 17-én vagy azt követően haláloztak el, a végrendelkezőnek a halál bekövetkeztekor szokásos tartózkodási helye lesz a kapcsoló tényező (lásd a lenti 3.7. pontot).

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

Az EGBGB 6. cikke rögzíti a német közrendi fenntartást, amelynek értelmében nem alkalmazható az a külföldi jogi rendelkezés, amelynek alkalmazása nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen lenne a német jog alapelveivel. Az „alapelvek” ez esetben az igazságosság alapvető elveit jelentik. Ennek körében általában a német alkotmányban biztosított alapvető jogok súlyos megsértéséről van szó. A közrendi fenntartás alkalmazhatóságához az is szükséges, hogy az ügy ténybeli körülményei belföldi vonatkozással bírjanak; máskülönben a német jogrendszer nem lehet érintett. Ez esetben is elsőbbséget kell biztosítani a különös rendelkezéseknek, különösen az elsőbbséget élvező uniós jogi eszközökben foglaltaknak (lásd például a Róma I. rendelet 21. cikkét, a Róma II. rendelet 26. cikkét és az EU Öröklési Rendeletének 35. cikkét). A kollíziós szabályok alkalmazása alól további kivételt jelentenek az azokat felülíró kötelező rendelkezések. Imperatív rendelkezés esetében a nemzeti szabályokat kötelező alkalmazni, mivel ezeknek a betartását az ország a közérdek – különösen a politikai, társadalmi vagy gazdasági rendjének megőrzése – szempontjából döntő fontosságúnak ítéli. A kötelező rendelkezések a szerződéses és nem szerződéses kötelezettségekkel kapcsolatos kérdésekben a legfontosabbak. E tárgykörben különös szabályokat az elsőbbséget élvező uniós jogi eszközök (lásd különösen a Róma I. rendelet 9. cikkét, amely jogi fogalommeghatározást tartalmaz, és a Róma II. rendelet 16. cikkét) és nemzetközi egyezmények határoznak meg.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A német bíróságoknak nemcsak hivatalból kell alkalmazniuk a kollíziós szabályokat, hanem a polgári perrendtartás (Zivilprozessordnung – ZPO) 293. szakasza alapján megfelelő vizsgálatot követően az alkalmazandó külföldi jog tartalmát is meg kell állapítaniuk. Ez nem csak a külföldi jogszabályok figyelmes átolvasását jelenti: a bíróságnak a jogszabályoknak a jogelmélet és az ítélkezési gyakorlat szerinti kezelését is figyelembe kell vennie. A bíróságnak olyan helyzetbe kell hoznia magát, hogy képes legyen ugyanúgy alkalmazni a külföldi jogot, mint azt az érintett ország bírósága tenné.

A külföldi jog tartalmának megállapításához a bíróságok bármely rendelkezésükre álló információforrást igénybe vehetnek.

• A szerződő államok rendelkezésére álló egyik ilyen információforrás a külföldi jogról való tájékoztatásról szóló, 1968. június 7-én Londonban aláírt európai egyezmény. A vonatkozó kérelmet az érintett külföldi állam illetékes ügynökségéhez kell benyújtani az illetékes fogadó/továbbító ügynökségen keresztül.
• A jogról való tájékoztatás iránt a londoni európai egyezmény alapján intézett megkeresés helyett a bíróság szakértőtől is beszerezhet jogi véleményt, feltéve, hogy a szakértő szintén rendelkezik a külföldi jog gyakorlati alkalmazására vonatkozó ismeretekkel.
• Egyszerű kérdések esetén – bizonyos körülmények között – a polgári és kereskedelmi ügyekben illetékes Európai Igazságügyi Hálózat kapcsolattartójától vagy a bíróság külföldi joggal kapcsolatos saját kutatása során beszerzett információ is elegendő lehet a külföldi jog tartalmának megállapításához.

A bíróságok a felek együttműködését is kérhetik a külföldi jog bizonyításához, de nincsenek azok előadásához kötve. A bíróságok tehát bármilyen információforrást kimeríthetnek hivatalból, anélkül, hogy kötve lennének a felek által előterjesztett bizonyítékokhoz.

Kivételes esetekben, ha minden gondosság ellenére sem állapítható meg az alkalmazandó külföldi jog tartalma, alternatív megoldásként a német jogot kell alkalmazni.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A nemzetközi adásvételi szerződésekre elsősorban az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló ENSZ-egyezmény vonatkozik, amely automatikusan alkalmazandó a számos szerződő állam bármelyikéből származó vállalkozások között, kivéve, ha a felek elegendően egyértelműen kizárták ezt, például „az említett ENSZ-egyezmény alkalmazásáról való lemondás” útján.

Minden más 2009. december 17. óta megkötött előszerződés esetében elvben a Róma I. rendelettel összhangban kell meghatározni az alkalmazandó jogot, kivéve, ha a szerződés nem tartozik az említett rendelet hatálya alá, mint például a tulajdonjogi szerződések. Ezenfelül az EGBGB 46b–46d. cikkei is alkalmazandók.

2009. december 17-ig az EGBGB 27. és azt követő cikkeinek régi változata volt alkalmazandó. Ez a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi Római Egyezményen alapult. Ezt az egyezményt 2009. december 17-i hatállyal hatályon kívül helyezték, de az előtte megkötött szerződésekre továbbra is érvényes.

Egyes 2009. december 17. előtt megkötött biztosítási szerződések tekintetében a biztosítási szerződésről szóló törvényt bevezető törvény (Einführungsgesetz zum Versicherungsvertragsgesetz – EGVVG) 2009. december 16-ig hatályos változatának 7–14. cikke különös kollíziós szabályokat tartalmaz.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

2009. január 11. óta a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogrendszert alapvetően a Róma II. rendelet alapján kell meghatározni, kiegészítve az EGBGB 46a. cikkével.

A rendelet hatálya alá nem tartozó esetekre – mint például a személyiségi jog (Persönlichkeitsrecht) megsértésének eseteire – nézve a német jog különös kollíziós szabályokat állapít meg annak meghatározásához, hogy melyik ország joga alkalmazandó; e szabályokat az EGBGB 38–42. cikkei határozzák meg.

Az EGBGB 38. cikke a jogalap nélküli gazdagodáson alapuló igények különböző típusai tekintetében alkalmazandó jogra vonatkozó szabályokat rögzíti.

Az EGBGB 39. cikke értelmében a más személy ügyébe jogosultság nélkül való beavatkozásból eredő jogi igényekre azon állam joga az irányadó, amelyben a beavatkozásra sor került. Különös szabály vonatkozik egy másik személy tartozásának kiegyenlítésére.

Az EGBGB 40. cikke értelmében a törvénybe ütköző cselekményből eredő kártérítési igényekre elvileg annak a helynek a joga irányadó, ahol a felelős fél azt elkövette (Recht des Handlungsorts); a sértett fél úgy is rendelkezhet, hogy ehelyett annak az országnak a jogát alkalmazzák, amelyben a sérelem felmerült (Recht des Schadenseintritts).

AZ EGBGB 42. cikke úgy rendelkezik, hogy a felek minden esetben megválaszthatják a szerződésen kívüli jogviszonyt létrehozó esemény bekövetkezte után az említett jogviszonyra alkalmazandó jogot.

Az EGBGB 41. cikke értelmében emellett az alkalmazandó jogrendszer helyébe léphet az a jogrendszer, amely különleges körülmények miatt lényegesen szorosabban kapcsolódik az ügy ténybeli körülményeihez.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

A német kollíziós szabályok alapján a természetes személyek személyes jogállásával kapcsolatos jogkérdésekre az érintett személy állampolgársága szerinti ország jogrendszere az irányadó (Heimatrecht). Ez vonatkozik főszabály szerint a nevekre (részletekért lásd az EGBGB 10. cikkét) és annak kérdésére, hogy valamely természetes személy rendelkezik-e jog- és cselekvőképességgel, valamint ügyleti képességgel (az EGBGB 7. cikke).

Amennyiben egy személy több állampolgársággal rendelkezik (Mehrstaater), az EGBGB 5. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében a „tényleges állampolgárságot”, vagyis azon állam állampolgárságát kell alapul venni, amelyhez a több állampolgársággal rendelkező személyt a legszorosabb kapcsolat fűzi. Ha azonban egy több állampolgársággal rendelkező személy német állampolgár is egyben, az EGBGB 5. cikke (1) bekezdésének második mondata értelmében kizárólag a német állampolgárság vehető alapul.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

Az EGBGB 19. cikke értelmében a gyermek származására elsősorban a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga az irányadó. A szülőkkel fennálló viszonyban a származás az adott szülő állampolgársága szerinti állam joga alapján is megállapítható. Végül pedig ha az anya férjezett, a házasság joghatásaira irányadó és a születés időpontjában hatályos törvény (Ehewirkungsstatut) (EGBGB 14. cikke) szintén figyelembe vehető a származás megállapításában. Eltérő szabályok vonatkoznak az 1998. július 1. előtt született gyermekekre.

Az EGBGB 20. cikke értelmében a származás főszabály szerint az azt meghatározó jogrendszer és, amennyiben a gyermek vitatja származását, a gyermek szokásos tartózkodási helyén alkalmazandó jog alapján vitatható.

3.4.2 Örökbefogadás

2020. március 31. óta a gyermekek Németországban történő örökbefogadására a német törvények érvényesek. Máskülönben az örökbefogadott szokásos tartózkodási helyének államában az örökbefogadás időpontjában érvényben lévő törvények (az EGBGB 22. cikkének (1) bekezdése, új változat) alkalmazandók. A 2020. március 31. előtt lezárt örökbefogadási eljárásokra a korábban alkalmazandó nemzetközi magánjog érvényes, tehát az örökbefogadásra annak az államnak a törvényei irányadók, amelynek az örökbefogadó az örökbefogadás idején az állampolgára volt (az EGBGB 22. cikke (1) bekezdésének első mondata, korábbi változat). Egy vagy mindkét házastárs általi örökbefogadásra a házasság általános joghatásaira irányadó jog alkalmazandó (az EGBGB 22. cikke (1) bekezdésének második mondata, korábbi változat).

A külföldi örökbefogadások elismerését és érvényességének megállapítását a gyermek külföldi jog alapján történő örökbefogadásának joghatásairól szóló törvény (Gesetz über Wirkungen der Annahme als Kind nach ausländischem Recht) (az örökbefogadás érvényességéről szóló törvény [Adoptionswirkungsgesetz] – AdWirkG) szabályozza.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

Az alábbi megjegyzések csak az ellenkező neműek közötti házasságokra alkalmazandók. Az azonos neműek közötti házasságokat illetően lásd a 3.5.2. pontot.

Az EGBGB 13. cikke értelmében a házasságkötésre rendszerint a jegyes állampolgársága szerinti állam joga irányadó. Kivételesen, különleges körülmények esetén, a német jog alkalmazható ehelyett.

Németországban csak anyakönyvvezető vagy – kivételesen – egy külföldi állam által különös felhatalmazással ellátott személy előtt köthető házasság (az EGBGB 13. cikkének (4) bekezdése, második mondat).

Amennyiben a házasság általános joghatásai nem tartoznak a házasság vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló (EU) 2016/1103/EU tanácsi rendelet (az EU házassági vagyonjogi rendelete) hatálya alá, akkor a házastársak által választott jog érvényes rájuk (EGBGB 14. cikk (1) bekezdés).

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

Azonos neműek házasságára és bejegyzett élettársi kapcsolatokra (eingetragene Lebenspartnerschaften) az EGBGB 17b. cikke az irányadó. E cikk értelmében a bejegyzett élettársi kapcsolat létrehozására és felbontására, valamint azokra az általános joghatásokra, amelyek nem tartoznak a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló (EU) 2016/1104 tanácsi rendelet hatálya alá, az élettársi kapcsolat bejegyzési országának joga irányadó (az EGBGB 17b. cikkének (1) bekezdése, első mondat). Ugyanez érvényes abban az esetben, ha a házastársak azonos neműek, vagy ha legalább az egyik házastárs sem a női, sem a férfi nemhez nem tartozik (az EGBGB 17b. cikkének (4) bekezdése, első mondat). 2017. október 1. óta Németországban már nem lehetséges bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni (az azonos nemű párok házasságkötésre vonatkozó jogát bevezető törvény (Eheöffnungsgesetz) 3. cikkének (3) bekezdése), ezért az EGBGB 17b. cikke (1) bekezdésének első mondata az élettársi kapcsolat létesítésével kapcsolatban rendkívül ritka eset a német kollíziós szabályokban, és olyan jogviszonyt jelent, amely kizárólag külföldön jöhet létre.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

A házasság felbontására alkalmazandó jogot 2012. június 21. óta a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló 1259/2010/EU tanácsi rendelet (Róma III. rendelet) határozza meg. A rendelet akkor is alkalmazandó, ha rendelkezései alapján az alkalmazandó jog a megerősített együttműködésben nem részt vevő állam joga (a rendelet 4. cikke). Az ellenkező neműek közötti házasság esetén a házasság felbontását és a különválást szintén a Róma III. rendelet szabályozza (EGBGB17b. cikk (4) bekezdés, első mondat).

Az EGBGB 17. és 17a. cikke alkalmazandó emellett.

Németországban a házasságot csak bíróság bonthatja fel (az EGBGB 17. cikkének (3) bekezdése).

Az EGBGB 17. cikkének (4) bekezdése értelmében a nyugdíjjogosultság megosztására alkalmazandó jogot a házasság felbontására alkalmazandó jog (a házasság felbontásáról szóló törvény) határozza meg. Bizonyos körülmények között, amennyiben a nyugdíjjogosultság megosztását nem ismeri a külföldi jog, azt a felek kérésére alternatív megoldásként a német joggal összhangban kell végrehajtani.

A Németországban található házastársi ingatlanon és háztartási célú ingóságokon fennálló haszonélvezeti jogra a német anyagi jog az irányadó (az EGBGB 17a. cikke).

3.5.4 Tartási kötelezettségek

Annak kérdését, hogy melyik jog alkalmazandó a rokonok vagy házastársak közötti tartási igényekre, 2011. június 18. óta a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2007. november 23-i hágai jegyzőkönyv szabályozza. A jegyzőkönyv 2. cikke értelmében a jegyzőkönyv általánosan alkalmazandó, vagyis abban az esetben is, ha a rendelkezései alapján alkalmazandó jog a jegyzőkönyvet alá nem író valamely állam joga. Az EGBGB-ben foglalt, e tekintetben ez idáig alkalmazandó német szabályok ezért hatályukat vesztették.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A házasságok vagyoni következményeire az EU házassági vagyonjogi rendelete irányadó. Ez az azonos neműek házasságára is érvényes (EGBGB 17. cikk (4) bekezdésének második mondata). Az EU házassági vagyonjogi rendelete elsőbbséget ad a felek autonómiájának: a jövendőbeli házastársak megválaszthatják a házassági vagyonjogi rendszerükre vonatkozó jogot (az EU házassági vagyonjogi rendelete 22. cikkének (1) bekezdése). A felek közötti megállapodás hiányában a kapcsoló tényező a házastársak tartózkodási helye vagy állampolgársága, vagy az az állam, amellyel mindketten a legszorosabb kapcsolatot tartják (lásd az EU házassági vagyonjogi rendeletének 26. cikkét).

Bevezetésének időpontja (2019. január 30.) miatt a bejegyzett élettársak uniós vagyonjogi rendelete nem vonatkozik a Németországban létrejött élettársi jogviszonyokra, mivel 2017. október 1. óta a német törvények értelmében élettársi kapcsolat nem létesíthető (lásd a fenti 3.5.2. pontot). Az EU bejegyzett élettársi kapcsolatokra vonatkozó vagyonjogi rendelete értelmében a felek választása szintén lényeges kapcsoló tényező (az EU bejegyzett élettársi kapcsolatokra vonatkozó vagyonjogi rendelete, 22. cikk (1) bekezdés). Jogválasztásról szóló megállapodás hiányában a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi következményeire annak az államnak a joga érvényes, amelynek a joga szerint a bejegyzett élettársi kapcsolat létrejött (az EU bejegyzett élettársi kapcsolatokra vonatkozó vagyonjogi rendelete, 26. cikk (1) bekezdés).

3.7 Öröklés, végintézkedések

A 2015. augusztus 17-én vagy azt követően bekövetkezett halálesetekre az EU öröklési rendeletében rögzített szabályok lesznek az elsődlegesen alkalmazandó szabályok. E rendelet értelmében a végrendelkező utolsó szokásos tartózkodási helye az alapvető kapcsoló tényező az öröklésre vonatkozó jog tekintetében. A 2015. augusztus 17. előtt bekövetkezett öröklésekre annak az országnak a joga irányadó, amelynek az örökhagyó a halála időpontjában az állampolgára volt, az EGBGB 25. cikkének korábbi változata szerint (az EGBGB 25. cikkének új változata úgy rendelkezik, hogy az EU öröklési rendelete alkalmazandó). A Németországban található ingatlanok tekintetében a német jog is választható volt.

A 2015. augusztus 17-ét követően megvalósuló öröklések esetében a vagyonról haláleset bekövetkezése esetén történő rendelkezés formai követelményeit az EGBGB 26. cikkének új változata határozza meg, amely végrendelkezés esetén lényegében az 1961. október 5-i Hágai Egyezmény közvetlen alkalmazását írja elő, mely Németországra mint aláíró államra 1965 óta érvényes ((1) bekezdés), ami pedig a vagyonnal kapcsolatban haláleset bekövetkezésekor szükséges egyéb rendelkezések formáját illeti, arra az EU öröklési rendeletének 27. cikke érvényes ((2) bekezdés). A 2015. augusztus 17. előtt bekövetkezett öröklésekre az EGBGB 26. cikkének korábbi változata érvényes, amely magában foglalja a végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. évi hágai egyezmény főbb kollíziós rendelkezéseit. Formáját tekintve a végintézkedés akkor érvényes, ha megfelel azon jogrendszer előírásainak, amelyhez kapcsolódik, például állampolgárság, a végrendelkező szokásos lakóhelye, vagy a végrendelet elkészítésének helye szempontjából.

3.8 Ingatlan

Az EGBGB 43. cikke értelmében a dologi jogokra a vagyontárgy helye szerinti állam joga az irányadó. E helyi jog irányadó például a tulajdonjogok terjedelmére és a vagyontárgy átruházhatóságának vagy zálogjoggal való megterhelhetőségének módjára.

Az EGBGB 45. cikke egy különös kapcsoló tényezőt rögzít a szállítóeszközök tekintetében.

Az EGBGB 43. cikkének (2) bekezdése egy különös rendelkezést tartalmaz a vagyontárgyak egyik államból a másikba történő átszállítását illetően.

Végül, a földterületekről eredő hatásokkal külön foglalkozik az EGBGB 44. cikke.

Szigorúan véve nem biztosított a jogválasztás a dologi jogokat illetően. Az EGBGB 46. cikke alapján mindazonáltal lehetőség van eltérni a fent említett kapcsoló tényezők alapján meghatározott jogtól, ha a körülmények lényegesen szorosabb kapcsolatot mutatnak valamely másik állam jogával.

3.9 Fizetésképtelenség

A tagállamok közötti viszonyokat szabályozó rendelkezéseket tartalmazó, a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2015. május 20-i (EU) 2015/848 rendelet szerinti kollíziós szabályok mellett a fizetésképtelenségi eljárásról szóló törvény 335. szakasza úgy rendelkezik a harmadik országokat illetően, hogy – főszabály szerint – a fizetésképtelenségi eljárásra és annak joghatásaira azon állam joga az irányadó, amelyben az eljárást megindították. A fizetésképtelenségi eljárásról szóló törvény 336. és azt követő szakaszai olyan különös kapcsoló tényezőket határoznak meg a fizetésképtelenségi eljárásra vonatkozó nemzetközi jog bizonyos vonatkozásait illetően, amelyek eltérhetnek ezen elvtől (pl. a munkaviszonyok, a beszámítás és az ügyletek fizetésképtelenségi eljárásban való megtámadhatósága területén).

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: .

Melyik ország joga alkalmazandó? - Észtország

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

Az alkalmazandó jog kérdéseit alapvetően a nemzetközi magánjogról szóló törvény (a továbbiakban: a nemzetközi magánjogi törvény) szabályozza.

Az alkalmazandó jogot a nemzetközi magánjogi törvény 2002. július 1-jei hatálybalépése előtt a polgári törvénykönyv általános része szabályozta; ehelyett jelenleg a nemzetközi magánjogi törvény alkalmazandó csaknem minden olyan esetre, amely a kötelmi jogról szóló törvény 24. szakaszának, a polgári törvénykönyv általános részének és a nemzetközi magánjogi törvény végrehajtásáról szóló törvénynek a hatálya alá tartozik.

Ezen túlmenően az alkalmazandó uniós jogból eredő szabályok nemzeti joggal szemben fennálló elsőbbségét is figyelembe kell venni az Észt Köztársaság alkotmányának 123. cikkéből eredő azon elv mellett, hogy abban az esetben, ha Észtország törvényei vagy más jogszabályai ellentétben állnak az észt parlament által megerősített valamely nemzetközi szerződéssel, a nemzetközi szerződés rendelkezései alkalmazandók. Észtország emellett aláírt négy olyan jogsegély-megállapodást Oroszországgal, Ukrajnával, Lengyelországgal, Lettországgal és Litvániával, amelyek az alkalmazandó joggal kapcsolatos kérdéseket is szabályoznak.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

• Az 1961. október 4-én Hágában aláírt egyezmény a végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról; további információkért lásd: https://www.riigiteataja.ee/akt/78853.
• Az 1980. június 19-én Rómában aláírt egyezmény a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról; további információkért lásd: https://www.riigiteataja.ee/akt/1026913.
• Az 1996. október 19-én, Hágában aláírt egyezmény a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról; további információkért lásd: https://www.riigiteataja.ee/akt/214112011002.
• A 2007. november 23-án Hágában aláírt jegyzőkönyv a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról; további információkért lásd: https://eur-lex.europa.eu/resource.html?uri=cellar:f30b46bd-fcdd-4b33-8b08-5b06e4a09b88.0022.02/DOC_2&format=PDF.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

• Megállapodás az Észt Köztársaság, a Lett Köztársaság és a Litván Köztársaság között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról, amely 1992. november 11-én Tallinnban került aláírásra; további információkat a Riigi Teataja (az észt Hivatalos Közlöny) tartalmaz.
• Megállapodás az Észt Köztársaság és az Oroszországi Föderáció között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári, családjogi és büntetőügyekben, amely 1993. január 26-án Moszkvában került aláírásra; további információkat a Riigi Teataja (az észt Hivatalos Közlöny) tartalmaz.
• Megállapodás az Észt Köztársaság és Ukrajna között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári és büntetőügyekben, amely 1995. február 15-én Kijevben került aláírásra; további információkat a Riigi Teataja (az észt Hivatalos Közlöny) tartalmaz.
• Megállapodás az Észt Köztársaság és a Lengyel Köztársaság között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári, munkajogi és büntetőügyekben, amely 1998. november 27-én Tallinnban került aláírásra; további információkat a Riigi Teataja (az észt Hivatalos Közlöny) tartalmaz.

Európai uniós rendeletek

• Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról („Róma II.”) (HL L 199., 2007.7.31., 40. o.).
• Az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról („Róma I.”) (HL L 177., 2008.7.4., 6. o.).
• A Tanács 4/2009/EK rendelete a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről (HL L 7., 2009.1.10., 1. o.).
• Az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelete az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről (HL L 201., 2012.7.27., 107. o.).
• A Tanács 1259/2010/EU rendelete a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról (HL L 343., 2010.12.29., 10. o.).
• Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/848 rendelete a fizetésképtelenségi eljárásról (HL L 141., 2015.6.5., 19. o.).

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

Ha egy törvény, nemzetközi megállapodás vagy ügylet külföldi jog alkalmazását igényli, a bíróságok erre irányuló kérelemtől függetlenül alkalmazzák azt. Azaz a bíróságok külföldi jog alkalmazására vonatkozó kötelezettsége nem függ attól, hogy azt valamelyik fél kérelmezte-e (a nemzetközi magánjogi törvény 2. szakaszának (1) bekezdése).

Egyes polgári peres ügyekben, amelyekben a felek jogosultak voltak arra, hogy megállapodjanak az alkalmazandó jogban, az észt bíróságok az észt jogot alkalmazták a külföldi jog helyett, mivel a felek hallgatólagosan lemondtak a jogválasztási jogukról.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

Amennyiben a nemzetközi magánjogi törvény külföldi jog alkalmazását írja elő (továbbutalás), a megfelelő ország nemzetközi magánjogi szabályait kell alkalmazni. Amennyiben az említett szabályok az észt jog alkalmazását írják elő (visszautalás), az észt anyagi jogi szabályok alkalmazandók (a nemzetközi magánjogi törvény 6. szakaszának (1) bekezdése).

Ezért ha a külföldi jog visszautal az észt jogra, az észt anyagi jogi szabályok alkalmazandók.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Valamely dologi jog keletkezését vagy megszűnését azon ország joga alapján kell megállapítani, amelynek területén a vagyontárgy az érintett dologi jog keletkezésekor vagy megszűnésekor található (a nemzetközi magánjogi törvény 18. szakaszának (1) bekezdése). Ezért ha a vagyontárgy helye megváltozik a dologi jog keletkezése vagy megszűnése után, az arra alkalmazandó jog is megváltozik. A természetes személy lakóhelye szerinti ország joga alkalmazandó az érintett személy jog- és cselekvőképességére (a nemzetközi magánjogi törvény 12. szakaszának (1) bekezdése). Ezért ha az érintett személy lakóhelye szerinti ország megváltozik, a jog- és cselekvőképességére alkalmazandó jog is megváltozik. A törvény mindazonáltal azt is kimondja, hogy a lakóhely megváltozása nem korlátozza a már megszerzett cselekvőképességet (a nemzetközi magánjogi törvény 12. szakaszának (3) bekezdése).

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A külföldi jog nem alkalmazható, ha alkalmazása az észt jog alapelveivel nyilvánvalóan ellentétes eredményre vezet (közrend). Ilyen esetekben az észt jog alkalmazandó (a nemzetközi magánjogi törvény 7. szakasza).

Ilyen esetekben nem az a döntő, hogy a külföldi jog az észt jogban nem létező jogszabályi rendelkezést tartalmaz-e, hanem a közrendi záradék alapján akkor kell alkalmazni az észt jogot a külföldi jog helyett, ha az utóbbi alkalmazása az észt jog alapelveivel egyértelműen ellentétes eredményre vezetne.

A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó szabályozás szerint továbbá a nemzetközi magánjogi törvény vonatkozó fejezetének rendelkezései nem érintik az észt jog azon rendelkezéseinek alkalmazását, amelyek a szerződésekre irányadó jogtól függetlenül alkalmazandók (a nemzetközi magánjogi törvény 31. szakasza). A törvény 32. szakaszának (3) bekezdése ezenfelül rámutat arra, hogy az, hogy a felek külföldi jogot jelöltek meg a szerződésre irányadó jogként – függetlenül attól, hogy külföldi joghatóságot is kikötöttek-e –, nem érinti az adott ország jogában foglalt szóban forgó szabályok alkalmazását, amennyiben a jogválasztás időpontjában a szerződés szempontjából releváns összes elem kizárólag egyetlen országhoz kapcsolódik, és azt is hangsúlyozza, hogy e szabályoktól szerződéssel nem lehet eltérni (kötelező rendelkezések).

2.5 A külföldi jog bizonyítása

Jóllehet főszabály szerint a bíróságok erre irányuló kérelemtől függetlenül kötelesek alkalmazni a külföldi jogot olyan helyzetekben, amelyekben ezt valamely törvény, nemzetközi megállapodás vagy ügylet előírja (a nemzetközi magánjogi törvény 2. szakaszának (1) bekezdése), a hatóságok és a bíróságok a felek vagy kormányzati szervek segítségét kérhetik az alkalmazandó külföldi jog megállapításában.

Bár a felek iratokat terjeszthetnek a bíróságok elé a külföldi jog tartalmának megállapítása érdekében, a bíróságokat nem kötik ezek az iratok (a nemzetközi magánjogi törvény 4. szakaszának (2) bekezdése). A bíróságok az Észt Köztársaság igazságügyi minisztériumától vagy külügyminisztériumától is segítséget kérhetnek, és szakértőkhöz is fordulhatnak (a nemzetközi magánjogi törvény 4. szakaszának (3) bekezdése).

A polgári perrendtartás 234. szakasza szerint a polgári eljárás felei csak annyiban kötelesek az Észt Köztársaságon kívül hatályos jog, a nemzetközi jog vagy a szokásjog bizonyítására, amennyiben a bíróság nem ismeri ezt a jogot. A bíróság – az előző bekezdésben a nemzetközi magánjogi törvény 4. szakaszával kapcsolatban kifejtetteknek megfelelően – más információforrásokat is felhasználhat, és más cselekményeket is elvégezhet a jog tartalmának megállapítása érdekében.

A bíróságoknak az alkalmazandó jog tartalmának megállapítását célzó információkéréshez való joga a polgári eljárás kontradiktórius jellegének elvén alapul. Ezt az elvet alapvetően a polgári perrendtartás 5. szakaszának (1) és (2) bekezdése juttatja kifejezésre, amelyek értelmében a perek lefolytatására a felek által a követelés alapján előadott tények és kérelmek alapján kerül sor, és a felek egyenlő jogokkal és lehetőségekkel rendelkeznek követeléseik alátámasztására és az ellenérdekű fél előadásának megcáfolására vagy vitatására. A felek ennek keretében eldönthetik, hogy mely tényekre hivatkoznak követelésük alátámasztása érdekében, valamint hogy milyen bizonyítékokat terjesztenek elő e tények bizonyítására.

A jog egy olyan kivételt is tartalmaz, amely szerint az észt jog alkalmazandó, ha a külföldi jog tartalma minden erőfeszítés ellenére sem állapítható meg észszerű időn belül (a nemzetközi magánjogi törvény 4. szakaszának (4) bekezdése).

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

Más nemzetközi magánjogi kérdésekhez hasonlóan – nemzetközi jogi aktusok eltérő rendelkezése hiányában – a szerződésekre irányadó jogot is a nemzetközi magánjogi törvény szabályozza Észtországban. A valamely szerződésre irányadó jog a felek közötti megállapodás vagy – ha a nemzetközi magánjogi törvény nem teszi lehetővé a felek számára a jogválasztást – a meghatározott szempontok segítségével megállapított alkalmazandó jog alapján is meghatározható. Mivel a csődtörvény 3. szakaszának (2) bekezdésével összhangban a csődtörvény eltérő rendelkezése hiányában a polgári perrendtartás rendelkezéseit kell alkalmazni a csődeljárásokra, és a polgári perrendtartás 8. szakaszának (1) bekezdése szerint a bírósági eljárásokat az észt polgári eljárásjog alapján kell lefolytatni, az Észtországban lefolytatott csődeljárásokra alkalmazandó jog az észt jog vagy a felek megállapodása alapján alkalmazandó jog, illetve ilyen megállapodás hiányában a nemzetközi magánjogi törvényben meghatározott szempontok alapján megállapított alkalmazandó jog.

A nemzetközi magánjogi törvény úgy rendelkezik, hogy a szerződésekre a felek által kiválasztott ország joga az irányadó. A felek a szerződés egészére vagy csak egy részére irányadó jogot is megválaszthatják, ha a szerződés ilyen módon felosztható (a törvény 32. szakaszának (1) és (2) bekezdése). Azonban az irányadó jog megállapodással történő megválasztása nem abszolút jellegű. A törvény 32. szakaszának (3) bekezdése értelmében az, hogy a felek külföldi jogot jelöltek meg a szerződésre irányadó jogként, – függetlenül attól, hogy külföldi joghatóságot is kikötöttek-e –, nem érinti az adott ország jogában foglalt azon szabályok alkalmazását, amelyektől szerződéssel nem lehet eltérni (kötelező rendelkezések), amennyiben a jogválasztás időpontjában a szerződés szempontjából releváns összes elem kizárólag egyetlen országhoz kapcsolódik.

Ha a felek nem választották meg a szerződésre irányadó jogot, a szerződésre azon ország joga az irányadó, amelyhez a szerződés a legszorosabban kapcsolódik. Ha a szerződést fel lehet osztani, és a szerződés egyik része önmagában szorosabban kapcsolódik valamely másik országhoz, e részre e másik ország joga lehet az irányadó (a nemzetközi magánjogi törvény 33. szakaszának (1) bekezdése).

Vélelmezendő, hogy a szerződés azon országhoz kapcsolódik a legszorosabban, amelyben a szerződés jellegét meghatározó kötelezettség teljesítésére köteles fél a szerződés megkötésekor lakóhellyel vagy – e fél vezető testülete esetében – székhellyel rendelkezik. Ha a szerződés megkötésére a szerződés jellegét meghatározó kötelezettség teljesítésére köteles fél kereskedelmi vagy szakmai tevékenysége keretében kerül sor, vélelmezendő, hogy a szerződés ahhoz az országhoz kapcsolódik a legszorosabban, amelyben e fél üzleti tevékenységének fő helye található. Ha a szerződés szerint az annak jellegét meghatározó kötelezettséget az üzleti tevékenység olyan helyszínén kell teljesíteni, amely eltér az üzleti tevékenység fő helyétől, vélelmezendő, hogy a szerződés azon országhoz kapcsolódik a legszorosabban, amelyben az üzleti tevékenység említett másik helye található (a nemzetközi magánjogi törvény 33. szakaszának (2) bekezdése).

Ingatlanok és fuvarozási szerződések esetében el lehet térni a szerződés teljesítésének helyére vonatkozó főszabálytól. Ha a szerződés tárgya ingatlanon fennálló jog vagy ingatlanhasználati jog, vélelmezendő, hogy a szerződés az ingatlan fekvése szerinti országhoz kapcsolódik a legszorosabban (a nemzetközi magánjogi törvény 33. szakaszának (4) bekezdése). Fuvarozási szerződés esetében vélelmezendő, hogy a szerződés ahhoz az országhoz kapcsolódik a legszorosabban, amelyben a szerződés megkötésekor a fuvarozó üzleti tevékenységének fő helye található, ha az indulási vagy az érkezési hely, illetve árufuvarozási szerződés esetén a feladó üzleti tevékenységének fő helye vagy a be-, illetve kirakodás helye szintén ugyanabban az országban található (a nemzetközi magánjogi törvény 33. szakaszának (5) bekezdése).

Különös szabályok vonatkoznak a fogyasztói szerződésekre (a nemzetközi magánjogi törvény 34. szakasza), a munkaszerződésekre (a nemzetközi magánjogi törvény 35. szakasza) és a biztosítási szerződésekre is (a nemzetközi magánjogi törvény 40–47. szakasza). E különös szabályok célja a fogyasztók, a munkavállalók és a biztosítottak mint az adott szerződésekben szereplő gyengébb felek védelmének biztosítása.

A fogyasztói szerződések esetében a szerződésre irányadó jogot megállapodás útján is meg lehet határozni – azonban ez a megállapodás nem járhat a fogyasztó azon védelemtől való megfosztásával, amelyet a lakóhelye szerinti ország kötelező szabályai biztosítanak neki –, ha: 1. a fogyasztó lakóhelye szerinti országban a szerződéskötést reklám vagy a fogyasztónak címzett konkrét ajánlat előzte meg, és a fogyasztó az adott országban a szerződéskötéshez szükséges összes cselekményt elvégezte; 2. a fogyasztó szerződéses partnere vagy annak képviselője a fogyasztó lakóhelye szerinti országban kapta meg a fogyasztó megrendelését; 3. a szerződés áru értékesítésére irányul, és a fogyasztó a lakóhelye szerinti országból elutazott egy másik országba, és ott adta fel a megrendelését, feltéve, hogy a fogyasztó utazását az eladó szervezte meg, annak érdekében, hogy a fogyasztót szerződéskötésre ösztönözze. Az irányadó jogra vonatkozó megállapodás hiányában a fogyasztói szerződésekre a fogyasztó lakóhelye szerinti ország joga az irányadó.

A munkaszerződések esetében a jogválasztás nem járhat a munkavállaló azon védelemtől való megfosztásával, amelyet a jogválasztás hiányában alkalmazandó ország jogának kötelező szabályai biztosítanának neki. Jogválasztás hiányában a munkaszerződésre annak az országnak a joga az irányadó, amelyben:1. a munkavállaló a szerződés teljesítése során szokásosan végzi a munkáját, akkor is, ha ideiglenesen egy másik országban alkalmazzák; 2. az a telephely található, amely a munkavállalót felvette, amennyiben a munkavállaló általánosságban nem egy országban végzi a munkáját.

A biztosítási szerződésekre valamivel konkrétabb szabályok vonatkoznak. A 42–44. szakasz határozza meg azokat a feltételeket, amelyeken az irányadó jogra vonatkozó megállapodások alapulhatnak. Ha a biztosítási szerződés felei nem állapodtak meg a szerződésre irányadó jogról, és a biztosított lakóhelye vagy irányító szerve, valamint a biztosított kockázat ugyanannak az országnak a területén található, ennek az országnak a jogát kell alkalmazni (a nemzetközi magánjogi törvény 45. szakaszának (1) bekezdése). Ha ezek a követelmények nem teljesülnek, annak az országnak a jogát kell alkalmazni, amelyhez a szerződés a legszorosabban kapcsolódik. Vélelmezhető, hogy a szerződés ahhoz az országhoz kapcsolódik a legszorosabban, amelyben a biztosított kockázat található (a nemzetközi magánjogi törvény 45. szakaszának (2) bekezdése).

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

Az észt jog az érintett szerződésen kívüli kötelmi viszony jellegétől függően különböző kapcsoló tényezőket határoz meg a jogválasztást illetően.

A kötelezettség teljesítéséből eredő, jogalap nélküli gazdagodással kapcsolatos követelésekre azon ország joga az irányadó, amelynek joga a kötelezettség teljesítésének alapjául szolgáló tényleges vagy vélelmezett jogviszonyra alkalmazandó; a más személy jogának megsértéséből eredő, jogalap nélküli gazdagodással kapcsolatos követelésekre a jogsértés megtörténtének helye szerinti ország joga az irányadó. Más esetekben a jogalap nélküli gazdagodásból eredő követelésekre a jogalap nélküli gazdagodás bekövetkezésének helye szerinti ország joga az irányadó (a nemzetközi magánjogi törvény 48.¹ szakaszának (1)–(3) bekezdése).

A megbízás nélküli ügyvitelből eredő követelésekre azon ország joga az irányadó, amelyben a megbízás nélküli ügyvivő elvégezte a cselekményt, a más személy kötelezettségeinek teljesítéséből eredő követelésekre pedig az érintett kötelezettségekre irányadó jog alkalmazandó (a nemzetközi magánjogi törvény 49. szakaszának (1)–(2) bekezdése).

A jogellenes károkozásból eredő követelésekre főszabály szerint azon ország joga az irányadó, amelyben a károkozás alapjául szolgáló cselekményt elkövették, illetve amelyben a károkozás alapjául szolgáló esemény megtörtént. Ha a következmények nem abban az országban állnak be, amelyben a követelés alapjául szolgáló cselekményt elkövették, vagy amelyben az annak alapjául szolgáló esemény megtörtént, a károsult kérelmére azon ország jogát kell alkalmazni, ahol a cselekmény vagy az esemény következményei felmerültek (a nemzetközi magánjogi törvény 50. szakaszának (1)–(2) bekezdése). A jogellenes károkozásra tekintettel fizetendő kártérítésre azonban korlátozás vonatkozik. Ha a jogellenes károkozásból eredő követelésre külföldi jog az irányadó, az Észtországban elrendelt ilyen kártérítés nem lehet lényegesen nagyobb összegű, mint az észt jog által a hasonló károk tekintetében előírt kártérítés (a nemzetközi magánjogi törvény 52. szakasza).

A törvény azt is lehetővé teszi a felek számára, hogy egy olyan esemény megtörténtét vagy cselekmény elvégzését követően, amelyből szerződésen kívüli kötelmi viszony keletkezik, az észt jog alkalmazásában állapodjanak meg. A jogválasztás nem érinti a harmadik felek jogait (a nemzetközi magánjogi törvény 54. szakasza).

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

Az észt jogban nem vonatkoznak a személynevekre az alkalmazandó joggal kapcsolatos külön szabályok.

Az észt jog alkalmazandó a természetes személyek lakóhelyének megállapítására (a nemzetközi magánjogi törvény 10. szakasza). A természetes személyek állampolgárságát azon ország joga alapján kell megállapítani, amelynek állampolgárságáról dönteni kell; ha egy természetes személy több állampolgársággal rendelkezik, azon ország állampolgársága alkalmazandó, amelyhez a személyt a legszorosabb kapcsolat fűzi; a hontalanok, a megállapíthatatlan állampolgárságú személyek és a menekültek esetében pedig az adott személy lakóhelye alkalmazandó az állampolgársága helyett (a nemzetközi magánjogi törvény 11. szakaszának (1)–(3) bekezdése).

A természetes személyek lakóhelye szerinti ország joga alkalmazandó a jog- és cselekvőképességükre, a lakóhely megváltozása azonban nem korlátozza a már megszerzett cselekvőképességet (a nemzetközi magánjogi törvény 12. szakaszának (1)–(2) bekezdése).

Különös szabály határozza meg, hogy mikor hivatkozhat egy személy a cselekvőképtelenségére, azonban a család- vagy öröklési jogi ügyletekre és a más országban található ingatlanokkal kapcsolatos ügyletekre nem vonatkozik ez a szabály (a nemzetközi magánjogi törvény 12. szakaszának (4) bekezdése). Főszabály szerint azonban ha egy személy cselekvőképesség nélkül vagy a lakóhelye szerinti ország joga alapján korlátozott cselekvőképesség mellett köt ügyletet, e személy nem hivatkozhat a cselekvőképtelenségére, ha az ügylet megkötésének helye szerinti ország joga alapján cselekvőképes. A főszabály nem alkalmazandó, ha a másik fél tudott vagy tudnia kellett volna az adott személy cselekvőképtelenségéről (a nemzetközi magánjogi törvény 12. szakaszának (3) bekezdése).

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A szülő és a gyermek közötti családjogi kapcsolatokra a gyermek lakóhelye szerinti ország joga az irányadó (a nemzetközi magánjogi törvény 65. szakasza). A szülők és a gyermekek kölcsönös jogai és kötelezettségei a gyermekek származásán alapulnak, amelyet jogszabályban rögzített eljárásban kell megállapítani; a származásra nem vonatkoznak az alkalmazandó joggal kapcsolatos külön szabályok.

A származást a gyermek születéskori lakóhelye szerinti ország joga alapján kell megállapítani vagy vitatni; különleges esetekben azonban a származás azon ország joga alapján is megállapítható vagy vitatható, amelyben a megtámadás időpontjában a szülő vagy a gyermek lakóhelye található (a nemzetközi magánjogi törvény 62. szakasza).

3.4.2 Örökbefogadás

Az örökbefogadásra az örökbefogadó szülő lakóhelye szerinti ország joga az irányadó. A házastársak általi örökbefogadásra az örökbefogadás időpontjában a házasság általános jogkövetkezményeire alkalmazandó jog az irányadó (a nemzetközi magánjogi törvény 63. szakaszának (1) bekezdése). Ez azt jelenti, hogy a házastársak általi örökbefogadásra alapvetően a házastársak közös lakóhelye szerinti ország joga az irányadó (a nemzetközi magánjogi törvény 57. szakaszának (1) bekezdése), de a törvény több vagylagos kapcsoló tényezőt is felsorol a jogválasztáshoz azon eseteket illetően, amelyekben a házastársak lakóhelye nem ugyanabban az országban van (a nemzetközi magánjogi törvény 57. szakaszának (2)–(4) bekezdése).

Ha a gyermek lakóhelye szerinti ország joga alapján az örökbefogadáshoz a gyermek vagy a gyermekkel családjogi kapcsolatban álló más személy hozzájárulása szükséges, az említett ország joga alkalmazandó a hozzájárulásra (a nemzetközi magánjogi törvény 63. szakaszának (2) bekezdése).

Ha az örökbefogadásra külföldi jog az irányadó, vagy ha a gyermek örökbefogadására külföldi bírósági ítélet alapján kerül sor, a törvény külön kimondja, hogy ez az örökbefogadás Észtországban ugyanolyan joghatással bír, mint a gyermek örökbefogadására irányadó jog szerint (a nemzetközi magánjogi törvény 64. szakasza). Azt is hangsúlyozni kell, hogy egy észtországi lakóhelyű gyermek örökbefogadása esetén a gyermek vagy a házastársak lakóhelye szerinti ország jogának megfelelően az észt jogból eredő összes többi örökbefogadási feltételnek is teljesülnie kell (a nemzetközi magánjogi törvény 63. szakaszának (3) bekezdése).

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

A házasság általános jogkövetkezményeit alapvetően a házastársak közös lakóhelye szerinti ország joga alapján kell megállapítani (a nemzetközi magánjogi törvény 57. szakaszának (1) bekezdése), de a törvény több vagylagos kapcsoló tényezőt is felsorol a jogválasztáshoz azon eseteket illetően, amelyekben a házastársak lakóhelye nem ugyanabban az országban van: az azonos állampolgárság vagy az utolsó közös lakóhely szerinti ország – ha a házastársak egyike még mindig ebben az országban lakik –, illetve ezek hiányában azon ország joga alkalmazandó, amelyhez a házastársakat egyébként a legszorosabb kapcsolat fűzi (a nemzetközi magánjogi törvény 57. szakaszának (2)–(4) bekezdése).

Az észt jog alkalmazandó az észtországi házasságkötésre. A külföldön megkötött házasság akkor tekinthető érvényesnek Észtországban, ha azt a házasságkötés helye szerinti ország jogában rögzített megfelelő eljárás szerint kötötték meg, és az megfelelt a két házastárs lakóhelye szerinti országok joga által a házasságkötéshez megkívánt anyagi jogi feltételeknek (a nemzetközi magánjogi törvény 55. szakaszának (1)–(2) bekezdése).

Főszabály szerint a házasság feltételeire és akadályaira, valamint annak jogkövetkezményeire a leendő házastársak lakóhelye szerinti ország joga az irányadó (a nemzetközi magánjogi törvény 56. szakaszának (1) bekezdése). A leendő házastárs korábbi házassága nem akadálya az új házasság megkötésének, ha a korábbi házasságot felbontotta egy Észtországban hozott vagy elismert határozat, akkor sem, ha e határozat nincs összhangban a leendő házastárs lakóhelye szerinti ország jogával (a nemzetközi magánjogi törvény 56. szakaszának (3) bekezdése).

A házasság feltételeire alkalmazandó jog tekintetében az észt állampolgárokra különös szabály vonatkozik, amely szerint abban az esetben, ha egy észt állampolgár nem teljesíti a lakóhelye szerinti ország jogának valamely házassági feltételét, az észt jog alkalmazandó, ha az adott személy teljesíti a házasság észt jog szerinti feltételeit (a nemzetközi magánjogi törvény 56. szakaszának (2) bekezdése).

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

Az észt jog nem tartalmaz az együttélésre vagy az élettársi kapcsolatra alkalmazandó jogra vonatkozó szabályokat. Az alkalmazandó jog meghatározására a nemzetközi magánjogi törvényben a leginkább hasonló jogviszonyok tekintetében rögzített szabályokat kell alkalmazni. Az együttélés vagy az élettársi kapcsolat jellegétől függően ilyen szabályok lehetnek a szerződéses kötelezettségekre vagy a családjogi kapcsolatokra alkalmazandó szabályok.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

A házasságok azon jog alapján bonthatók fel, amely a házasság felbontására irányuló eljárás megindításakor irányadó a házasság általános jogkövetkezményeire (a nemzetközi magánjogi törvény 60. szakaszának (1) bekezdése és 57. szakasza). Ez azt jelenti, hogy a házasságok felbontására elsődlegesen a házastársak közös lakóhelye szerinti ország joga az irányadó (a nemzetközi magánjogi törvény 57: szakaszának (1) bekezdése), de a törvény több vagylagos kapcsoló tényezőt is felsorol a jogválasztáshoz azon eseteket illetően, amelyekben a házastársak lakóhelye nem ugyanabban az országban van: az azonos állampolgárság vagy az utolsó közös lakóhely szerinti ország – ha a házastársak egyike még mindig ebben az országban lakik –, illetve ezek hiányában azon ország joga alkalmazandó, amelyhez a házastársakat egyébként a legszorosabb kapcsolat fűzi (a nemzetközi magánjogi törvény 57. szakaszának (2)–(4) bekezdése).

Ez alól kivételt jelent, hogy az észt jog alkalmazható a külföldi jog helyett, ha a házasság nem bontható fel a házasság általános jogkövetkezményeire irányadó jog alapján (a nemzetközi magánjogi törvény 57. szakasza), vagy csak rendkívül szigorú feltételek mellett bontható fel. E kivétel akkor alkalmazható, ha a házastársak egyike Észtországban lakik, vagy észt állampolgár, illetve a házasságkötéskor Észtországban lakott, vagy észt állampolgár volt (a nemzetközi magánjogi törvény 60. szakaszának (1)–(2) bekezdése).

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A nemzeti jog nem tartalmaz a családi kapcsolatokból eredő tartási kötelezettségekre alkalmazandó nemzetközi magánjogi szabályokat, hanem a vonatkozó nemzetközi jogi aktusokra hivatkozik.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A házastársak megválaszthatják a házastársi közös vagyonra vonatkozó vagyoni jogaikra alkalmazandó jogot. Ezért ha a házastársak megjelölték az alkalmazandó jogot, az általuk választott jogot kell alkalmazni. A házastársak azonban nem választhatják ki tetszés szerint bármelyik ország jogát. Az egyik házastárs lakóhelye szerinti ország joga és az egyik házastárs állampolgársága szerinti ország joga között választhatnak. Ha az egyik házastárs több állampolgársággal rendelkezik, bármelyik állampolgársága szerinti ország joga kiválasztható (a nemzetközi magánjogi törvény 58. szakaszának (1) bekezdése).

Észtországban a jogválasztásra kötelező alaki követelmények vonatkoznak. A házastársak vagyoni jogaira alkalmazandó jog megválasztását közjegyzői okiratba kell foglalni. Ha a jogválasztásra nem Észtországban kerül sor, a jogválasztás alakilag akkor érvényes, ha megfelel a választott jog által a házassági vagyonjogi szerződésekkel szemben támasztott alaki követelményeknek (a nemzetközi magánjogi törvény 58. szakaszának (2) bekezdése).

Ha a házastársak nem választottak jogot, vagyoni jogaikra a házasság általános jogkövetkezményeire a házasságkötéskor alkalmazandó jog az irányadó (a nemzetközi magánjogi törvény 58. szakaszának (3) bekezdése és 57. szakasza). A házasság általános jogkövetkezményeire elsődlegesen a házastársak közös lakóhelye szerinti ország joga az irányadó (a nemzetközi magánjogi törvény 57. szakaszának (1) bekezdése), ennek hiányában a házastársak közös állampolgársága szerinti ország joga vagy az utolsó közös lakóhelyük szerinti ország joga – ha az egyik házastárs még mindig ebben az országban lakik –, illetve az előző három hiányában azon ország joga alkalmazandó, amelyhez a házastársakat egyébként a legszorosabb kapcsolat fűzi (a nemzetközi magánjogi törvény 57. szakaszának (2)–(4) bekezdése).

3.7 Öröklés, végintézkedések

Az öröklésre az örökhagyó utolsó lakóhelye szerinti ország joga az irányadó. Az örökhagyó végrendeletében vagy öröklési szerződésben úgy rendelkezhet, hogy hagyatékára az állampolgársága szerinti ország jogát kell alkalmazni. Ez a rendelkezés érvénytelen, ha az adott személy a halála pillanatában már nem állampolgára az érintett országnak.

Az öröklésre irányadó jog különösen a következőket határozza meg:1. a végrendeleti intézkedések típusait és joghatását;2. az öröklési képességet és az öröklésből való kizárást;3. az öröklés terjedelmét;4. az örökösöket és a közöttük fennálló kapcsolatokat;valamint 5. az örökhagyó tartozásaiért fennálló felelősséget.

A végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló 1961. évi hágai egyezmény alkalmazandó a végrendeletek és az öröklési szerződések alakiságára.

Az örökhagyó akkor végrendelkezhet, illetve akkor módosíthatja vagy vonhatja vissza a végrendeletét, ha a lakóhelye szerinti ország joga alapján megfelelő cselekvőképességgel rendelkezik a végrendelkezéskor, illetve a végrendelet módosításakor vagy visszavonásakor. Ha az említett ország joga szerint az adott személy nem rendelkezik megfelelő cselekvőképességgel a végrendelkezéshez, akkor is végrendelkezhet, illetve módosíthatja vagy visszavonhatja a végrendeletét, ha erre annak az országnak a joga szerint jogosult, amelynek a végrendelkezéskor, illetve a végrendelet módosításakor vagy visszavonásakor az állampolgára volt. A lakóhely vagy az állampolgárság megváltozása nem korlátozza a már megszerzett végrendelkezési képességet. A fentiek az öröklési szerződés megkötésére, módosítására vagy megszüntetésére vonatkozó képességre is alkalmazandók.

Az öröklési szerződésekre annak az országnak a joga irányadó, amelyben a szerződéskötéskor az örökhagyó lakóhelye található, illetve – az örökhagyó rendelkezése alapján – az örökhagyó állampolgársága szerinti ország joga. Az irányadó jog határozza meg az öröklési szerződés elfogadhatóságát, érvényességét, tartalmát és kötelező erejét, valamint a szerződés öröklési jog szerinti következményeit.

A közös végrendeletnek a létrejöttekor meg kell felelnie mindkét örökhagyó lakóhelye szerinti ország jogának vagy az egyik házastárs lakóhelye szerinti, az örökhagyók által közösen kiválasztott ország jogának.

3.8 Ingatlan

A dologi jogok keletkezését vagy megszűnését azon ország joga alapján kell megállapítani, amelynek területén található a vagyontárgy az érintett jog keletkezésekor vagy megszűnésekor. Ennek korlátja, hogy a dologi jog nem gyakorolható a vagyontárgy helye szerinti jog (lex situs) alapelveivel ellentétesen (a nemzetközi magánjogi törvény 12. szakaszának (2) bekezdése).

3.9 Fizetésképtelenség

Mivel a csődtörvény 3. szakaszának (2) bekezdésével összhangban a csődtörvény eltérő rendelkezése hiányában a polgári perrendtartás rendelkezéseit kell alkalmazni a csődeljárásokra, és a polgári perrendtartás 8. szakaszának (1) bekezdése szerint a bírósági eljárásokat az észt polgári eljárásjog alapján kell lefolytatni, az Észtországban lefolytatott csődeljárásokra alkalmazandó jog az észt jog.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

Írországban a kollíziós szabályok elsődleges forrása a szokásjogban található és e szabályok – mint ilyenek – változnak és fejlődnek. Mivel azonban a kollíziós szabályokat illetően az ítélkezési gyakorlat viszonylag ritka; számos területen nehéz egyértelműen megállapítani az irányadó jogot.  Ez különösen a családjogra igaz.   Ami a joghatóságra irányadó jogszabályokat illeti, a hagyományos kollíziós jogi szabályokat nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok váltják fel.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

Az 1961. évi hágai egyezmény a végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról

Az 1980. évi római egyezmény a szerződéses kötelezettségekre vonatkozó jogról

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Nincs tudomásunk jogválasztásra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó, olyan kétoldalú egyezményekről, amelyekben Írország félként szerepel.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

Az általános álláspont szerint a kollíziós jogi szabályok csak akkor alkalmazandók, ha legalább a felek egyike azok alkalmazása mellett érvel.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

A doktrína figyelembe vételét igénylő ügy ritkán merül fel az ír bíróságok előtt.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Ebben joghatóságban egységes megközelítés nem érvényesül.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

Bár ebben a kérdésben hiányzik az ítélkezési gyakorlat, valószínűtlen, hogy Írország az ír közrenddel ellentétes külföldi jogot alkalmazzon.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

Az ír bíróságok előírják, hogy a külföldi jog tartalmát tényként kell bizonyítani. A külföldi jogra hivatkozni kívánó félnek elő kell adnia és a bíróság számára elegendő mértékben, tényként kell bizonyítania a külföldi jog tartalmát.   A felek által előterjesztett bizonyítékok közti ellentmondás esetén a bíróság megvizsgálhatja a szakértők hitelességét és azt követően figyelembe veheti az elsődleges bizonyítékot (pl. külföldi jogszabályok és esetek), különösen akkor, ha az ír bíróság számára ismert koncepciókat alkalmaznak.  Ha az ír kollíziós jogi szabályok szerint a külföldi jog alkalmazandó, azonban egyik fél sem terjeszt elő bizonyítékot e jog tartalmát illetően, a bíróság rendszerint azzal a vélelemmel él, hogy az ellenkező bizonyításáig a külföldi jog az ír joggal azonos rendelkezést tartalmaz.

A szakértői bizonyítás felvételének célja rendszerint a külföldi jog tartalmának bizonyítása és ehhez nem elegendő a külföldi jogszabály, ügy vagy hatóság szövegének bíróság elé terjesztése.  A külföldi jog tartalmára bizonyítékot szolgáltathat bárki, aki a külföldi jogrendszerben ügyvéd vagy a gyakorlatban e rendszert illetően kellő tapasztalattal rendelkezik. A bíróság általában saját maga nem végez kutatást a külföldi jogot illetően.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

Írország aláírta a szerződéses kötelezettségekre vonatkozó jogról szóló 1980. évi római egyezményt.  Írország ezt az egyezményt jogszabállyal, a Contractual Obligations (Applicable Law) Act, 1991 (a szerződéses kötelezettségekről [alkalmazandó jogról] szóló 1991. évi törvény) révén ültette át. Az egyezmény rendelkezéseit kell alkalmazni a szerződéses kötelmi viszonyokra minden olyan helyzetben, amikor különböző országok (ütköző) jogai között kell választani. Bizonyos szerződéstípusokra, például a családi kapcsolatokból eredő szerződéses kötelezettségekre ugyanakkor az egyezmény nem vonatkozik.

Meg kell jegyezni, hogy a a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló (Róma I.) 593/2008 rendelet Írországban közvetlenül alkalmazandó. Írország ugyanakkor nem vállalta az 1259/2010 rendelet (Róma III.) átültetését, amely rendelet a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködést hajtja végre a részt vevő tagállamok között.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

Családjogi ügyekben vagy házasság felbontására irányuló kérelmek esetén az ír bíróságok a lex fori elvét alkalmazzák, mivel az kiszámíthatóságot biztosít.  Írországban nincs a jogellenes károkozással kapcsolatos kollíziós jogi szabályozás és az ítélkezési gyakorlat is igen csekély. Az ír bíróságok figyelembe veszik a lex fori elvet, amely a fórum jogának alkalmazását írja elő, valamint a lex loci delicti elvet is, amely szerint a jogellenes károkozás elkövetésének helye szerinti jog az irányadó.  A bíróságok a jogellenes károkozásra alkalmazandó jogot is figyelembe vehetik, ami olyan rugalmas megközelítésre ösztönöz, amely lehetővé teszi a bíróság számára az összes különböző kapcsoló tényező figyelembe vételét és a joghatósági kérdés ennek megfelelő elbírálását.

Meg kell jegyezni, hogy a a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló (Róma II.) 864/2007 rendelet közvetlenül alkalmazandó Írországban.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

A gyermek lakóhelyének az édesapja lakóhelyét kell tekinteni, ha születésekor a szülei házasok voltak.  Amennyiben a gyermek születésekor szülei nem voltak házasok vagy ha az édesapa a gyermek születésekor már meghalt, a gyermek lakóhelyének édesanyja lakóhelyét kell tekinteni. Ez a szabály egészen a gyermek 18 éves koráig érvényesül, amikor is a gyermek nagykorúvá válik és szabadon választhatja meg lakóhelyét.

A lakóhely megválasztásához az érintett személynek a határozatlan idejű vagy állandó tartózkodás szándékával ténylegesen az adott ország területén kell tartózkodnia.  Amennyiben ezen elemek bármelyike már nem áll fenn, az érintett személy lakóhelyének származási helyét kell tekinteni.  A házasságban élő nő lakóhelye férjétől független.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

A Status of Children Act 1987 (a gyermekek jogállásáról szóló 1987. évi törvény) megszüntette a törvénytelen viszony fogalmát. E törvény alapján mindenkinek arra tekintet nélkül kell meghatározni az édesapjához vagy az édesanyjához fűződő viszonyát, hogy a szülők összeházasodtak-e.

Ennek ellenére a gyermeket nem tekintik törvényesnek, amennyiben születésekor vagy a fogantatása idején a szülei nem voltak házasok.  A gyermek ugyanakkor szülei későbbi házassága révén törvényesíthető.   A törvényes és a törvényesített gyermek alkotmányjogi helyzetét illetően nincs különbség. A gyermek azon jogai tekintetében sincs különbség a szülők házasságának megléte vagy hiánya alapján, hogy a szülei részéről eltartásra és utánuk öröklésre jogosult.

Amennyiben az ír bíróságok egy ügyben a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2201/2003 rendelet (Brüsszel IIa) alapján joghatósággal rendelkeznek, főszabály szerint az ír jogot alkalmazzák.

Amennyiben az ír bíróságok joghatósággal rendelkeznek valamely örökbefogadási ügyben, az ír jogot is alkalmazni kell.

Meg kell jegyezni, hogy a felsőbb bíróságok a gyermek szokásos tartózkodási helyére tekintet nélkül joghatósággal rendelkeznek az ír állampolgárságú gyermek alkotmányos jogainak érvényesítésére vonatkozó határozatok végrehajtására.  A bíróság joghatósága megállapítására vonatkozó határozatának meghozatalát az befolyásolja, hogy a bíróságok közötti jóviszony nemzetközi magánjogi szabályának szem előtt tartása mellett az adott esetben a bíróság ilyen eljárása célszerű vagy megfelelő-e.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

Az ír jogban a házassággal kapcsolatban a 2015. május 22-én elfogadott 34. sz. Alkotmánymódosítás úgy rendelkezik, hogy két személy a jogszabályokkal összhangban nemükre tekintet nélkül házasságot köthet. Ennek megfelelően a házasságkötési képességgel rendelkező, szabadon házasodni jogosult személyek a Marriage Bill 2015 (a házasságról szóló 2015. évi törvénytervezet) elfogadását és hatálybalépését követően biológiai nemükre tekintet nélkül házasságot köthetnek. Írországban nem minősül érvényesnek az olyan házasság, amelyben a felek egyike transzszexuális és az újonnan felvett nemével egyező nemű személlyel köt házasságot.  A nemzetközi magánjog szabályai szerint a külföldön kötött házasság kizárólag egy sor feltétel teljesülése esetén ismerhető el.   A feleknek teljesíteniük kell a házasságkötési szertartás helye szerinti országban irányadó alakiságokat (lex loci celebrationis).   A feleknek a lakóhelyük szerinti ország szabályai értelmében házasságkötési képességgel kell rendelkezniük.   A külföldön megkötött házasságnak az Írországban általánosan házasságkötés alatt értett házasságkötéshez hasonlónak kell lennie.  Nem ismerhető el a házasság, ha például poligámiát valósíthat meg.

A Civil Partnership and Certain Rights and Obligations of Cohabitants Act 2010 (az élettársi kapcsolatról, valamint az élettársak egyes jogairól és kötelezettségeiről szóló 2010. évi törvény) 5. cikke alapján meghozott határozatok a külföldi bejegyzett kapcsolatok bizonyos kategóriáinak elismeréséről rendelkeznek oly módon, hogy azok az ír jogban az Írországban bejegyzett élettársi kapcsolattal azonos bánásmódban részesülnek, feltéve, hogy az érintett pár Írországban is jogosult lett volna élettársi kapcsolat bejegyeztetésére.

A házasság felbontására, különválásra és a házasság érvénytelenítésére irányuló eljárásokban irányadó joghatósággal kapcsolatban a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2201/2003 rendelet (Brüsszel IIa) Írországban közvetlenül alkalmazandó.   Ha a Brüsszel IIa rendelet alapján egyetlen tagállam sem rendelkezik joghatósággal, az ír bíróságok megállapíthatják saját joghatóságukat, amennyiben az eljárás megindításakor legalább az egyik fél belföldi lakóhellyel rendelkezik.

Amennyiben a házasság felbontására irányuló eljárásban ír bíróság joghatósággal rendelkezik, a családjogi eljárásra valamint az esetleges járulékos vagy kapcsolódó kérdésekre saját jogát alkalmazza.

Amennyiben a Brüsszel IIa rendelet nem alkalmazandó, a házasság külföldi felbontása akkor ismerhető el, ha az olyan országban következett be, amelyben az eljárás megindításakor legalább a házastársak egyike lakóhellyel rendelkezett.

3.5.1 Tartási kötelezettségek

A tartási követelésekkel jelenleg a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló 4/2009 tanácsi rendelet foglalkozik.

A tartási rendelet célja lényegében az, hogy a tartásdíj Európai Unió területén történő sikeres behajtásának elősegítése céljából egy sor, a joghatóságra, az alkalmazandó jogra, a határozatok elismerésére és végrehajtására, valamint az e területen folytatott együttműködésre vonatkozó közös szabályt és szabványosított iratot biztosítson. Tekintettel arra, hogy a rendelet egyik elsődleges célja a tartásra jogosultak számára annak lehetővé tétele, hogy ügyükben a tagállamokban nehézség nélkül kerüljön sor határozathozatalra, és a határozat a többi tagállamban további alaki követelmények nélkül automatikun végrehajtható legyen, a tartási rendelet joghatóságra, kollíziós szabályokra, elismerésre és a végrehajthatóságra, végrehajtásra és költségmentességre vonatkozó szabályokat tartalmaz, valamint a központi hatóságok közötti együttműködés megvalósítását célozza. A rendeletben foglalt szabályok igen határozottan rögzítik, hogy az eredeti határozat rendelkezéseit módosítás nélkül kell végrehajtani és hogy a valamely tagállamban hozott határozat semmilyen esetben sem képezheti érdemi felülvizsgálat tárgyát abban a tagállamban, amelyben a későbbiekben a határozat elismerését vagy végrehajtását kérelmezik. A rendelet tulajdonképpeni hatása ezért az, hogy megtagadja a kereset elbírálásában részt nem vevő tagállami bíróságtól új vagy kapcsolódó végzés kibocsátásának lehetőségét.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

Ellenkező megállapodás hiányában a felek közti házassági vagyonjogi megállapodást (szerződést) a házastársak lakóhelyének joga szerint kell értelmezni.  Az irányadó jogot ilyen megállapodás hiányában is a házastársak lakóhelye határozza meg.  Amennyiben a házastársak közös lakóhellyel rendelkeznek, ez minősül a házastársak lakóhelyének.  Amennyiben nem rendelkeznek ilyen közös lakóhellyel, a házastársak lakóhelyét a felekkel és a házasságkötéssel legszorosabb kapcsolatban álló jog alapján kell meghatározni.

3.7 Öröklés, végintézkedések

Főszabály szerint az ingatlanok öröklésére a vagyontárgy fekvésének helye szerinti jog az irányadó, míg az ingó vagyontárgyak felosztására és öröklésére az örökhagyó elhalálozásakori lakóhelye szerinti ország jogát kell alkalmazni.

Az örökhagyó végrendelkezési képességét lakóhelyének joga határozza meg, bár van olyan nézet is, amely szerint ingatlan esetén a lex situs (ingatlan fekvésének helye szerint jog) az irányadó.

Megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy az örökhagyó végrendelkezési képességét a végrendelet készítésekor vagy az örökhagyó halálakor fennálló lakóhelyének joga szerint kell-e megvizsgálni, amennyiben az örökhagyó lakóhelye a végrendelet készítésének és halálának napja között megváltozik.

A Succession Act 1965 (1965. évi öröklési törvény) alapján a végrendelet alakilag érvényes, ha az alábbiak közül bármelyik jognak megfelel: az örökhagyó végrendeleti rendelkezése megtételének helye szerinti jog; a végrendelkező állampolgársága, lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye alapján akár a rendelkezés megtételének idején, akár a végrendelkező halálának időpontjában irányadó jog; ingatlanok esetén azok fekvésének helye szerinti jog.

3.8 Ingatlan

Az ír jog különbséget tesz az ingóságok és az ingatlanok között, és a szóban forgó érdekeltség ingó vagy ingatlan jellegének meghatározása céljából azon ország jogát alkalmazza, ahol a vagyontárgy található.

Főszabály szerint ingatlanra a vagyontárgy fekvésének helye szerinti jog az irányadó.

3.9 Fizetésképtelenség

A fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000 rendelet (továbbiakban: fizetésképtelenségi rendelet) az EU területén folytatott fizetésképtelenségi eljárásokban alkalmazandó joghatósági szabályokról rendelkezik[1]. A fizetésképtelenségi rendelet 3. cikke előírja, hogy a tagállamok bíróságainak azon a területen, ahol az adós fő érdekeltségei találhatók, hatáskörrel kell rendelkezniük a fizetésképtelenségi eljárás megindítására. Következésképpen az Írországban indított fizetésképtelenségi eljárást az ír bíróságok bírálják el a fizetésképtelenségi eljárásban a követelések bejelentésére, igazolására és elfogadására irányadó ír jogszabályokkal összhangban. Az elsődlegesen releváns jogszabályok a Companies Act 2014 (a gazdasági társaságokról szóló 2014. Évi törvény), a Personal Insolvency Acts 2012-2015 (a magáncsődről szóló 2012-2015. évi törvények) és Bankruptcy Act 1988 (a csődeljárásról szóló 1988. évi törvény).

Kapcsolódó linkek

http://www.irishstatutebook.ie/1995/en/act/pub/0026/sec0027.html

[1] 2017. június 26-i hatállyal a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, átdolgozott 2015/848/EU rendelet váltotta fel.

Ha a magánszemélyek közötti jogviszonynak egynél több államhoz kapcsolódó elemei (nemzetközi elem) vannak, és vita merül fel, a görög bíróságok nem szükségszerűen alkalmazzák a görög jogot, és a nemzetközi magánjog alapján megvizsgálják, hogy melyik jog alkalmazandó (alkalmazandó jog). A nemzetközi magánjog a szóban forgó bíróság vagy valamely másik ország jogát jelentő alkalmazandó jog (vagyis az egyik ország jogszabályai) meghatározása érdekében kapcsoló elvekre vonatkozó szabályok alapján működő mechanizmus. Egy vagy több kapcsoló elemet használnak az alkalmazandó jog kapcsoló elvekre vonatkozó szabályok alapján való meghatározásához. A kapcsoló elv a nemzetközi elemmel rendelkező jogvita azon eleme, amely a szóban forgó ügyben alkalmazandó jognak, vagyis Görögország vagy valamely másik állam jogának a megállapítása érdekében különös nemzetközi magánjogi szabály alkalmazását váltja ki (kollízió).

1 A hatályos jogszabályok forrásai

Az alkalmazandó jog megállapításának alapvető forrása a görög jog. A jog fogalmába tartoznak a Görögország által ratifikált azon kétoldalú és többoldalú nemzetközi egyezmények is, amelyeket ratifikálásukat követően a görög nemzeti joghoz hasonlóan kell alkalmazni. A jog fogalma magában foglalja továbbá az Európai Unió jogát, különösen a rendeleteket. A nemzetközi szinten megvalósított magánügyletek fokozódó számbeli és típusbeli elterjedése miatt, annak ellenére, hogy nem minősül hivatalos jogforrásnak, a görög ítélkezési gyakorlat és az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata lényeges szerepet tölt be az alkalmazandó jog megállapításához használt nemzetközi magánjogban fellelhető hiányosságok kitöltésében.

1.1 Nemzeti szabályok

A kulcsfontosságú rendelkezések a Polgári Törvénykönyv 4-33. cikkében, valamint más jogszabályokban találhatók, például a váltókról és saját váltókról szóló 5325/1932. sz. törvény 90-96. cikkében és a csekkekről szóló 5960/1933. sz. törvény 70-76. cikkében.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

Néhány példa a többoldalú nemzetközi egyezmények közül:

A nemzetközi közúti árufuvarozási szerződésről szóló, 1956. május 19-i Genfi Egyezmény, amelyet Görögország az 559/1977. sz. törvénnyel ratifikált.

A végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. október 5-i Hágai Egyezmény, amelyet Görögország az 1325/1983. sz. törvénnyel ratifikált.

A polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok külföldön történő kézbesítéséről szóló, 1965. november 15-i Hágai Egyezmény, amelyet Görögország az 1334/1983. sz. törvénnyel ratifikált.

A szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló 1996. október 19-i Hágai Egyezmény, amelyet Görögország a 4020/2011. sz. törvénnyel ratifikált.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Néhány példa a kétoldalú nemzetközi egyezmények közül:

A Görög Köztársaság és az Albán Köztársaság között a polgári és bűnügyi jogsegélyről szóló, 1993. május 17-i egyezmény, amelyet Görögország a 2311/1995. sz. törvénnyel ratifikált.

A Görög Köztársaság és az Amerikai Egyesült Államok között a békéről, a kereskedelemről és a tengeri szállításról szóló, 1951. augusztus 3-i szerződéses egyezmény, amelyet Görögország a 2893/1954. sz. törvénnyel ratifikált.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

Amennyiben a görög nemzetközi magánjog kapcsoló elvekre vonatkozó szabályai szerint valamely másik ország joga az alkalmazandó jog, úgy a görög bíró ezt hivatalból figyelembe veszi, vagyis az eljárásban részt vevő feleknek nem kell hivatkozniuk erre, és a bírónak meg kell állapítania, hogy a külföldi jog mely rendelkezései alkalmazandók (a Polgári Perrendtartás 337. cikke).

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

Amennyiben a görög nemzetközi magánjogi rendelkezések arra utalnak, hogy valamely másik ország joga alkalmazandó, úgy annak anyagi jogi rendelkezései alkalmazandók, vagyis csak azokra hivatkoznak az érintett ország nemzetközi magánjogi rendelkezései helyett (a Polgári Törvénykönyv 32. cikke), amelyek pedig utalhatnak arra, hogy a görög jog vagy valamely harmadik állam joga alkalmazandó.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Valamely jogviszony kapcsoló elve gyakran változik a jogviszony fennállásának időtartama alatt, például valamely társaság székhelye egyik országból a másikba helyeződhet át, és ebben az esetben az alkalmazandó jog is megváltozik. Vannak olyan szabályok, amelyek kifejezetten előírják, hogy végső soron melyik jog alkalmazandó; ellenkező esetben a bíróság a kapcsoló elv megváltozását megelőzően, eredetileg alkalmazott jogot alkalmazza, vagy az azt követőt, vagy a kettő kombinációját, az ügy aktuális körülményeitől függően.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

Ha a görög nemzetközi magánjog (a kapcsoló elvre vonatkozó szabály) arra utal, hogy a külföldi jogot kell alkalmazni, de annak alkalmazása a görög közrend alapvető erkölcsi vagy jogi felfogásába ütközik (a Polgári Törvénykönyv 33. cikke), a szóban forgó ügy tárgyalásakor a görög bíróság nem a külföldi jog vonatkozó rendelkezését alkalmazza, hanem más külföldi rendelkezéseket (negatív funkció). Ha azonban alkalmazásának kizárásával joghézag keletkezik a külföldi jogban, ezt a görög jog alkalmazása hidalja át (pozitív funkció).

A görög jogrendszer érdekvédelmének egyik lehetősége a közvetlenül alkalmazandó szabályok megalkotása. Ezek a szabályok különösen fontos kérdéseket szabályoznak az állam belső jogviszonyaiban, és a görög bíróságok is közvetlenül alkalmazzák azokat olyan nemzetközi elemmel bíró ügyekben, amelyet nem rendez a görög nemzetközi magánjog.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A görög bíró bármely olyan eszközt igénybe vehet, amelyet megfelelőnek talál annak megállapításához, hogy melyik külföldi jogot kell alkalmazni. Ez az ismeret alapulhat az általa személyesen ismert jogi információn, vagy a bíró felkutathatja azt (többoldalú vagy kétoldalú) egyezményekben — amelyek értelmében a részes államok kölcsönösen vállalták a tájékoztatási kötelezettséget — vagy tájékozódhat belföldi vagy külföldi tudományos szervezeteknél. Amennyiben az alkalmazandó külföldi jog megállapítása nehéz vagy lehetetlennek bizonyul, a görög bíró akár az eljárásban részt vevő felek segítségét is kérheti, nem kötelezi azonban az általuk rendelkezésre bocsátott bizonyíték (a Polgári Perrendtartás 337. cikke).

Kivételes esetben a görög bíró a görög jogot alkalmazza a külföldi jog helyett, ha annak ellenére, hogy mindent megtett a külföldi jogszabályok megtalálása érdekében, ez mégis lehetetlennek bizonyul.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A görög bíró a legtöbb 2009. december 17-ét követően megkötött szerződés és létrejött jogviszony esetében a Róma I. rendeletként ismert 593/2008/EK rendelet alapján határozza meg az alkalmazandó jogot. Főszabály szerint a felek által választott jog alkalmazandó.

Az 1991. április 1. és 2009. december 16. között kötött szerződések és létrejött jogviszonyok tekintetében az alkalmazandó jogot a fent hivatkozottal azonos főszabályt megállapító, a Közösség által kötött1980. június 19-i Római Egyezmény alapján kell megállapítani.

A fenti rendelet és egyezmény hatálya alól kifejezetten kizárt, valamint az 1991. április 1-je előtt hatályba lépett szerződéses kötelmi viszonyok és jogi aktusok valamennyi kategóriája tekintetében a Polgári Törvénykönyv 25. cikke alapján kell meghatározni az alkalmazandó jogot, amely a rendeletben szereplővel azonos főszabályt tartalmazza.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A görög bíró a Róma II. rendeletként ismert 864/2007/EK rendelet alapján határozza meg a 2009. január 11-én vagy azt követően keletkezett, jogellenes károkozásért való felelősségvállalásra és a jogalap nélküli gazdagodásból, a megbízás nélküli ügyvitelből vagy a culpa in contrahendóból eredő károkozásért való felelősségvállalásra alkalmazandó jogot. Főszabály szerint annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyben a kárt okozó cselekményt elkövették.

A fenti rendelet hatálya alá nem tartozó, valamint az 2009. január 11-e előtt felmerült jogellenes károkozás tekintetében az alkalmazandó jogot a Polgári Törvénykönyv 26. cikke alapján kell meghatározni, amely a rendeletben szereplővel azonos főszabályt tartalmazza.

A görög ítélkezési gyakorlat szerint a 2009. január 11-ét megelőző jogalap nélküli gazdagodásból eredő károkozásért való felelősségvállalásra annak az országnak a jogát kell alkalmazni, amely valamennyi konkrét körülményre tekintettel a legmegfelelőbb.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

- Természetes személyek

Név, lakóhely

Mivel a név és a lakóhely a természetes személy egyedi azonosítására szolgál, az azokra alkalmazandó jogot minden egyes alkalommal a szabályozandó különös jogviszonnyal összefüggésben kell megállapítani. A házastársak nevét és lakóhelyét ezért az a jog szabályozza, amely személyi viszonyaikat szabályozza a Polgári Törvénykönyv 14. cikkével összhangban; kiskorú gyermekekre a szülő-gyermek viszonyra alkalmazandó jog vonatkozik, a Polgári Törvénykönyv 18-21. cikkével összhangban.

Cselekvőképesség

Görög vagy külföldi személyek azon képességére vonatkozó kérdésekben, hogy jogokat szerezzen és kötelezettségeket vállaljon, jogügyleteket végezzen, bírósági eljárásban fél lehessen és személyesen részt vehessen tárgyaláson, annak az államnak a joga alkalmazandó, amelynek a személy állampolgára (a Polgári Törvénykönyv 5. és 7. cikke; a Polgári Perrendtartás 62. cikkének a) pontja és 63. Cikkének (1) bekezdése). Amennyiben valamely külföldi az állampolgársága szerinti ország joga szerint nem rendelkezik jogügyletek végzésére vagy tárgyaláson való személyes részvételre vonatkozó cselekvőképességgel, de Görögország joga szerint rendelkezik a fenti képességekkel (a családjog, az öröklési jog valamint a Görögország területén kívül található tulajdonra vonatkozó tulajdonjog hatálya alá tartozó jogügyleteket kivéve), úgy a görög jog alkalmazandó (a Polgári Törvénykönyv 9. cikke és a Polgári Perrendtartás 66. cikke).

- Jogi személyek

Jogi személyek jogképességére vonatkozó kérdések tekintetében a jogi személy székhelye szerinti jog alkalmazandó a Polgári Törvénykönyv 10. cikkével összhangban. A görög ítélkezési joggal összhangban a „székhely” fogalma a tényleges, nem pedig a hivatalos székhelyet jelenti.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A szülő-gyermek viszonyokra vonatkozó kérdések a szülők és a gyermekek közötti családi kapcsolatokra és az abból fakadó kapcsolódó jogokra és kötelezettségekre vonatkoznak.

Annak eldöntése során, hogy valamely gyermek házasságban vagy házasságon kívül születettnek minősül-e (a Polgári Törvénykönyv 17. cikke), az alkalmazandó jog a következő:

• a gyermek anyja és a gyermek születésekor annak házastársa közötti személyi viszonyokat szabályozó állam joga, ahogyan azt a Polgári Törvénykönyv 14. cikke szabályozza;
• a házasság gyermek születése előtti felbontása esetén a gyermek anyja és annak házastársa közötti személyi viszonyokat a házasság felbontásakor szabályozó állam joga, ahogyan azt a Polgári Törvénykönyv 14. cikke szabályozza.

Házasságban született gyermekek esetén a szülő-gyermek viszonyra alkalmazandó jog házasság felbontása esetén is a következő:

a szülői felelősség és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedések tekintetében a görög bíró állapítja meg az alkalmazandó jogot a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló 1996. október 19-i Hágai Egyezménnyel összhangban, amelyet Görögország a 4020/2011. sz. törvénnyel ratifikált, a hivatkozott Egyezményben részes állam joga esetén.

A hivatkozott Egyezményt alá nem író állam vagy a hivatkozott Egyezményben nem szabályozott kérdések tekintetében az alkalmazandó jog a Polgári Törvénykönyv 18. cikkével összhangban a következő:

• azonos ország állampolgárai esetén — annak az államnak a joga;
• ha a szülést követően új közös állampolgárságot szereztek — a legutolsó közös állampolgárság szerinti állam joga;
• ha a szülést megelőzően különböző államok polgárai voltak, és állampolgárságuk nem változott a szülést követően, vagy ha a szülést megelőzően azonos állam polgárai voltak, de a szülők vagy a gyermek állampolgársága megváltozott a szülést követően — annak az államnak a joga, amelyben a szülés időpontjában a legutolsó közös szokásos tartózkodási hellyel rendelkeztek;
• közös szokásos tartózkodási hely hiányában — annak az országnak a joga, amelynek a gyermek állampolgára.

Az anya, az apa és a házasságon kívül született gyermek viszonyaira alkalmazandó jog (a Polgári Törvénykönyv 19. és 20. cikke):

• azonos ország állampolgárai esetén — annak az államnak a joga;
• ha a szülést követően új közös állampolgárságot szereztek — a legutolsó közös állampolgárság szerinti állam joga;
• ha a szülést megelőzően különböző államok polgárai voltak, és állampolgárságuk nem változott a szülést követően, vagy ha a szülést megelőzően azonos állam polgárai voltak, de a szülők vagy a gyermek állampolgársága megváltozott a szülést követően — annak az államnak a joga, amelyben a szülés időpontjában a legutolsó közös szokásos tartózkodási hellyel rendelkeztek;
• közös szokásos tartózkodási hely hiányában — annak az országnak a joga, amelynek az apa vagy az anya állampolgára.

A szülő gyermektartási kötelezettségére a következő jog alkalmazandó:

A görög bíró állapítja meg a 2011. június 18-án vagy azt követően alkalmazandó jogot, a 2007. november 23-i hágai jegyzőkönyvben meghatározottak szerint a 4/2009/EK rendelet alapján. Főszabály szerint a kötelezett fél szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alkalmazandó.

3.4.2 Örökbefogadás

A nemzetközi elemmel rendelkező örökbefogadás és az örökbefogadás megszüntetésének feltételeire alkalmazandó jog annak az államnak a joga, amelynek az örökbefogadással érintett személy állampolgára (a Polgári Törvénykönyv 23. cikke). Az örökbefogadás formájára alkalmazandó jog a Polgári Törvénykönyv 11. cikkében található, az tehát vagy a tartalmára vonatkozó jog, vagy a létesítésének helye szerinti jog, vagy annak az államnak a joga, amelynek valamennyi fél állampolgára. Amennyiben az örökbefogadásban érintett felek különböző államok állampolgárai, úgy eleget kell tenni valamennyi kapcsolódó állam joga szerinti feltételnek, és az örökbefogadás érvényességéhez nem állhat fenn egyik ország joga szerint sem akadály.

Az örökbefogadó szülők és az örökbefogadni kívánt gyermek közötti viszonyra a következő jog alkalmazandó:

• örökbefogadást követően azonos ország állampolgárai esetén — annak az államnak a joga;
• ha az örökbefogadás időpontjában új közös állampolgárságot szereztek — a legutolsó közös állampolgárság szerinti állam joga;
• ha az örökbefogadást megelőzően különböző államok polgárai voltak, és állampolgárságuk nem változott az örökbefogadást követően, vagy ha az örökbefogadást megelőzően azonos állam polgárai voltak, de az örökbefogadással érintett valamelyik személy állampolgársága megváltozott az örökbefogadást követően — annak az államnak a joga, amelyben az örökbefogadás időpontjában a legutolsó közös szokásos tartózkodási hellyel rendelkeztek;
• közös szokásos tartózkodási hely hiányában — annak az államnak a joga, amelynek az örökbefogadó szülő állampolgára, vagy házastársak általi örökbefogadás esetén az a jog, amely személyi viszonyaikra alkalmazandó.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

Anyagi feltételek

A házasulók által teljesítendő feladatokra és a házasságkötés akadályaira alkalmazandó jog annak az államnak a joga, amelynek állampolgárai, ha azonos állam állampolgárai, ha pedig eltérő állam állampolgárai, akkor valamelyik állam joga (a Polgári Törvénykönyv 13. cikke (1) bekezdésének a) pontja).

Eljárási feltételek

A házasság alaki érvényességéhez annak az államnak a joga alkalmazandó, amelynek a házasulók állampolgárai, ha azonos állam állampolgárai, ha pedig eltérő állam állampolgárai, akkor valamelyik állam joga, amelynek állampolgárai, vagy a házasságkötés helye szerinti állam joga (a Polgári Törvénykönyv 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja). A görög jogrendszer meghatározott alaki követelményeket támaszt a házasságkötéssel szemben; az együtt élő, de hivatalosan házasságot nem kötött párok életközösségét Görögországban érvényesnek tekintik, feltéve, hogy az valamely külföldi jog szerint érvényesnek minősül, és az érintett személyek nem görögök.

Házastársak személyi viszonyai

A házastársak közötti személyi viszonyok a házasságkötésükön alapulnak, és nem függnek a tulajdontól, ezek közé tartoznak például az együttélés, valamint a jogok és kötelezettségek, beleértve a tartást.

A házastársak személyi viszonyaira alkalmazandó jog (a Polgári Törvénykönyv 14. cikke) a tartás kivételével:

• a házasságkötést követően azonos ország állampolgárainak minősülő házastársak esetén — annak az államnak a joga;
• ha a házasság fennállása alatt a házastársak új közös állampolgárságot szereztek — a legutolsó közös állampolgárság szerinti állam joga;
• Ha a házasság fennállása alatt a házastársak ugyanannak az államnak voltak az állampolgárai, és egyikük később másik állam állampolgárává vált — a legutolsó közös állampolgárság szerinti állam joga, feltéve, hogy a másik házastárs továbbra is annak az államnak az állampolgára;
• ha a házasságkötést megelőzően a házastársak különböző államok polgárai voltak, és állampolgárságuk nem változott a házasságkötést követően, vagy ha a házasságkötést megelőzően azonos állam polgárai voltak, de valamelyik személy állampolgársága megváltozott a házasságkötéssel — annak az államnak a joga, amelyben a legutolsó közös szokásos tartózkodási hellyel rendelkeztek;
• házasságuk fennállása alatt közös szokásos tartózkodási hely hiányában — annak az államnak a joga, amelyhez a házastársak a legszorosabb kapcsolattal kapcsolódnak.

Tartási kötelezettség

Az alkalmazandó jogot az 1973. október 2-i Hágai Egyezmény 4. cikkével összhangban kell megállapítani, amely Egyezményt Görögország a 3137/2003. sz. törvénnyel ratifikálta, és ez annak az államnak a joga, amelyben a kedvezményezett szokásos tartózkodási helye található.

Házassági vagyonjogi rendszerek

A házassági vagyonjogi rendszer a házasságkötéssel létrehozott vagyoni jogokra és megfelelő kötelezettségekre vonatkozik.

Az alkalmazandó jog a közvetlenül a házasságkötést követően a házastársak személyi viszonyaira vonatkozó jog (a Polgári Törvénykönyv 15. cikke).

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

A görög jogrendszer elismeri a házasságtól eltérő élettársi kapcsolati formát is, ahogyan erről a 3719/2008. sz. törvény rendelkezik. A fent hivatkozott törvényben szereplő kifejezett rendelkezés alapján e törvényt kell alkalmazni a Görögországban vagy görög konzuli hatóságok előtt létesített valamennyi polgári életközösségre, tekintet nélkül arra, hogy a felek görögök vagy külföldiek, és ez egyaránt vonatkozik az alakiságokra és a felek minden viszonyára. A külföldön létesített polgári életközösség formájára alkalmazandó jog a Polgári Törvénykönyv 11. cikkében található, és az vagy a tartalmára vonatkozó jog, vagy a létesítésének helye szerinti állam joga, vagy annak az államnak a joga, amelynek mindkét fél állampolgára; a felek viszonyai tekintetében alkalmazandó jog annak az államnak a joga, ahol az életközösséget létrehozták.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

A házasság felbontásának és a különválás további formáinak kérdéseire vonatkozó alkalmazandó jogot a Róma III. rendeletként ismert, a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló 1259/2010/EK rendelet alapján kell meghatározni. Főszabály szerint a házastársak megválaszthatják a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jogot, amennyiben az az alábbi jogok egyike: a) a közös megegyezés megkötésének időpontjában a házastársak szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga; vagy b) a házastársak utolsó szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga, amennyiben valamelyikük még ott tartózkodik a közös megegyezés megkötésének időpontjában; vagy c) a közös megegyezés megkötésének időpontjában valamelyik házastárs állampolgársága szerinti állam joga; vagy d) az eljáró bíróság joga.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A fent hivatkozott rendelet kifejezetten előírja, hogy az nem alkalmazandó a volt házastársak közötti tartási kötelezettségekre, mivel ezt a kérdést az 1973. október 2-i Hágai Egyezmény 8. cikke szabályozza, amely Egyezményt Görögország a 3137/2003. sz. törvénnyel ratifikálta, és amely kimondja, hogy az alkalmazandó jog annak az államnak a joga, amelyben a házasság felbontására vagy a különválásra vonatkozó eljárást lefolytatták.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

Lásd a fenti 3.5.1. pont utolsó bekezdését.

3.7 Öröklés, végintézkedések

A végrendelet tétele és visszavonása alakiságainak kivételével valamennyi öröklési ügy tekintetében az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló 650/2012/EU rendelet alapján kell megállapítani az alkalmazandó jogot.

Ha van végrendelet, az akkor minősül érvényesnek, ha a következő jogok valamelyike szerinti formában tették (a végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. október 5-i Hágai Egyezmény 1. cikke):

• annak az államnak a joga, amelyben az elhalálozott személy végrendelkezett;
• annak az államnak a joga, amelynek az elhalálozott személy állampolgára volt végrendelkezésének vagy halálának időpontjában;
• annak az államnak a joga, amelyben az elhalálozott személy szokásos tartózkodási helye vagy lakóhelye volt végrendelkezésének vagy halálának időpontjában;
• amennyiben a végrendelet vagyontárgyakra vonatkozik: annak az államnak a joga, amelyben a vagyontárgy található.

3.8 Ingatlan

Az ingatlannal kapcsolatos dologi jogviszonyokra alkalmazandó jogot a Polgári Törvénykönyv 27. cikke határozza meg, és ez annak az államnak a joga, amelyben az ingatlan található.

Az ingatlannal kapcsolatos kötelezettségek joga szerinti felelősségvállalási viszonyokra alkalmazandó jogot a Róma I. rendeletként ismert 593/2008/EK rendelet alapján kell megállapítani, és az a főszabály, hogy a felek által választott jog alkalmazandó.

A fenti ügyletek alakiságára alkalmazandó jog annak az államnak a joga, amelyben az ingatlan található (a Polgári Törvénykönyv 12. cikke).

3.9 Fizetésképtelenség

A fizetésképtelenségre és annak következményeire alkalmazandó jogot a fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000/EK rendelet alapján kell megállapítani, és az annak az államnak a joga, amelyben megindították a vonatkozó eljárást.

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

Melyik ország joga alkalmazandó? - Spanyolország

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

A kollíziós szabályok többségét a polgári törvénykönyv bevezető része (9–12. cikk) tartalmazza. Néhány különös törvény, mint például a nemzetközi örökbefogadásról szóló törvény, szintén tartalmaz alkalmazandó jogi rendelkezéseket.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

Az alkalmazandó jogot illetően az alábbi uniós rendeletek vannak hatályban jelenleg Spanyolországban:

– a fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000 rendelet

– a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008 rendelet (Róma I.)

– a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 864/2007 rendelet (Róma II.)

– a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló 1259/2010 rendelet (Róma III.)

– az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló 650/2012 rendelet.

– az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/1191 rendelete (2016. július 6.) egyes közokiratoknak az Európai Unión belüli bemutatására vonatkozó előírások egyszerűsítése révén a polgárok szabad mozgásának előmozdításáról és az 1024/2012/EU rendelet módosításáról. 2019. február 16-ától alkalmazandó.

Spanyolország számos kollíziós egyezményben is szerződő állam. E tekintetben a főbb többoldalú egyezmények a következők:

– a családi és keresztnevekre irányadó jogról szóló egyezmény, München, 1980. szeptember 5.

– a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló egyezmény, Hága, 1996. október 19.

– a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló jegyzőkönyv, Hága, 2007. november 23.

– a végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló egyezmény, Hága, 1961. október 5.

– a közlekedési balesetek tekintetében alkalmazandó jogról szóló egyezmény, Hága, 1971. május 4.

– a termékfelelősségre alkalmazandó jogról szóló egyezmény, Hága, 1973. október 2.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Az alkalmazandó jogot illetően a Spanyol Királyság és az Uruguayi Keleti Köztársaság között a gyermektartással kapcsolatos ügyekben fennálló kollíziók, valamint a tartásra vonatkozó bírósági ítéletek és egyezségek elismerése és végrehajtása tárgyában az 1987. november 4-én Montevideóban létrejött egyezmény hatályos jelenleg.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A polgári törvénykönyv 12. cikkének (6) bekezdése értelmében „[a] bíróságok és hatóságok hivatalból alkalmazzák a spanyol jog kollíziós szabályait”.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

A polgári törvénykönyv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében a külföldi jogra való hivatkozás a külföldi jog anyagi jogára való hivatkozásnak tekintendő attól a renvoi-tól függetlenül, amelyet a külföldi jog kollíziós szabályai egy másik, nem spanyol jogra vonatkozóan tesznek. Ez azt jelenti, hogy csak az elsőfokú renvoi elfogadott.

A másodfokú renvoi kizárólag váltók, csekkek és kötelezvények esetében megengedett az ilyen kötelezettségek vállalására való képességet illetően.

Uniós rendelet vagy nemzetközi egyezmény alkalmazandósága esetén ezen eszközök renvoi-ra vonatkozó különös szabályai alkalmazandók.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

A spanyol jogban nincs a mobilitásból eredő problémákra, vagyis a kollíziós szabály által kapcsoló tényezőként használt körülményekben bekövetkezett változások esetére vonatkozó általános szabály. A polgári törvénykönyv 9. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik a nagykorúsággal kapcsolatban, hogy a kapcsoló tényező megváltozása nem érinti a már megszerzett nagykorúságot. A mérlegelendő kritérium az, hogy mely jog volt az alkalmazandó a jogi helyzet kialakulásakor, még akkor is, ha a kapcsoló tényező ezt követően megváltozik.

Uniós rendelet vagy nemzetközi egyezmény alkalmazandósága esetén ezen eszközök mobilitásból eredő problémákra vonatkozó különös szabályai alkalmazandók.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A polgári törvénykönyv 12. cikkének (3) bekezdése értelmében semmi esetre sem lehet alkalmazni a külföldi jogot, ha az ellentétes a közrenddel. Ennélfogva a külföldi jog alkalmazása kizárt, ha az a spanyol jog alapelveit egyértelműen sértő eredményre vezet. Az alkotmányosan elismert elvek alapvetőnek tekintendők.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A külföldi jog tartalmát és érvényességét a feleknek kell bizonyítaniuk, a bíróság pedig ezt az általa a külföldi jog alkalmazása tekintetében szükségesnek tartott minden eszközzel ellenőrizheti. E vegyes rendszer a beadványok benyújtásának és a csak a fél kérelmére történő vizsgálatnak az elvét ötvözi a bíróság ellenőrzések elvégzésében való közreműködésének lehetőségével. Kivételes esetekben, ha a külföldi jog tartalma nem bizonyítható, a spanyol jog alkalmazandó.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jog meghatározásának kérdését általánosságban az 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma I” rendelet) szabályozza. Azon esetekben, amelyekben a „Róma I” rendelet nem alkalmazandó, a polgári törvénykönyv 10. cikke (5) bekezdésének rendelkezéseivel összhangban kell eljárni, amelyek a választás szabadságának elismerésén alapulnak, feltéve, hogy az alkalmazandó jogra vonatkozó választás kifejezett, és hogy e jognak van valamiféle kapcsolata a kérdéses üggyel. Ennek hiányában a felek tekintetében közös nemzeti jogot kell alkalmazni; ennek hiányában a közös szokásos tartózkodási helyük szerinti jogot, végső esetben pedig a szerződés megkötésének helye szerinti jogot kell alkalmazni.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

E kérdést a 2007. július 11-i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma II” rendelet) szabályozza. A közlekedési balesetekkel és a gyártói felelősséggel kapcsolatos ügyekben az 1971., illetve 1973. évi hágai egyezményekben foglalt kollíziós szabályok alkalmazandók.

A fent említett rendelkezések hatálya alá nem tartozó ügyekre a polgári törvénykönyv 10. cikkének (9) bekezdése irányadó, amelynek értelmében a szerződésen kívüli felelősség eseteire a felelősséget származtató esemény bekövetkezte helyének joga vonatkozik. A nem engedélyezett megbízás nélküli ügyvitelre az azon hely szerinti jog az irányadó, ahol a megbízott a fő tevékenységet végzi, a jogalap nélküli gazdagodásra pedig az, amely alapján az értékátruházás a gazdagodott fél javára bekövetkezett.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

A polgári törvénykönyv 9. cikke kimondja, hogy az ezen ügyekben alkalmazandó jogot a természetes személyek állampolgársága dönti el. Léteznek a kettős állampolgárság és a nem meghatározható állampolgárság eseteire vonatkozó rendelkezések. A kettős állampolgárság az alapján határozandó meg, hogy spanyol jog szerinti vagy nem spanyol jog szerinti kettős állampolgárság-e. A kettős állampolgárságról szóló szerződések állnak fenn Chilével, Peruval, Paraguayjal, Nicaraguával, Guatemalával, Bolíviával, Ecuadorral, Costa Ricával, Hondurasszal, a Dominikai Köztársasággal, Argentínával és Kolumbiával. Ezekben az esetekben a nemzetközi szerződések rendelkezései alkalmazandók; ha azokban nincs ilyen rendelkezés, az utolsó szokásos tartózkodási helynek megfelelő állampolgárságot, ennek hiányában pedig a legutóbb megszerzett állampolgárságot részesítik előnyben. Ha a kettős állampolgárság nem a spanyol jog szerinti, és az állampolgárságok közül valamelyik spanyol, ez az uralkodó, habár az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét alkalmazni kell, ha mindkét állampolgárság uniós országokhoz kötődik. A nem meghatározható állampolgárságú személyek esetében személyes jogként a szokásos tartózkodási hely jogát kell alkalmazni. A hontalan személyekre az 1954. szeptember 28-i New York-i egyezmény 12. cikke vonatkozik, és ennek értelmében az alkalmazandó jog a hontalan személy állandó lakóhelye szerinti ország, ennek hiányában pedig a tartózkodási helye szerinti ország joga.

A természetes személyek nevére alkalmazandó jogra az 1980. évi Müncheni Egyezmény az irányadó. Egy természetes személy utó- és vezetékneveit az érintett személy állampolgársága szerinti állam joga határozza meg.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

A polgári törvénykönyv 9. cikkének (4) bekezdése értelmében a biológiai szülő-gyermek kapcsolat meghatározására a gyermeknek a kapcsolat megállapításának időpontjában meglévő szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazandó. Ha a gyermek nem rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, vagy ha e hely joga nem teszi lehetővé a szülő-gyermek kapcsolat megállapítását, a gyermek adott időpontbeli nemzeti joga alkalmazandó. Ha e jog nem teszi lehetővé a szülő-gyermek kapcsolat megállapítását, vagy a gyermek nem rendelkezik állampolgársággal, a spanyol anyagi jog alkalmazandó.

Az örökbefogadásra alkalmazandó jogra egy különös szabályozás, a nemzetközi örökbefogadásról szóló 54/2007. számú törvény az irányadó. E törvény 18. cikke értelmében az örökbefogadás hatáskörrel és illetékességgel rendelkező spanyol hatóság általi létesítésére a spanyol anyagi jog az irányadó, ha az örökbefogadott Spanyolországban rendelkezik állandó lakóhellyel az örökbefogadás időpontjában, vagy spanyolországi tartózkodás céljából Spanyolországba vitték vagy fogják vinni.

Az akár biológiai, akár örökbefogadáson alapuló szülő-gyermek jogviszony tartalmára és a szülői felelősség gyakorlására alkalmazandó jogot az 1996. október 19-i hágai egyezménnyel összhangban kell meghatározni. Az egyezmény 17. cikke értelmében a szülői felelősség gyakorlására a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga az irányadó.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

Léteznek a házasságkötésre és a házasság joghatásaira vonatkozó szabályok. A házasságkötés formáját illetően a polgári törvénykönyv úgy rendelkezik, hogy Spanyolországban vagy azon kívül házasság köthető: 1) bíró, polgármester vagy a törvény által megjelölt tisztviselő előtt; 2) jogszerű vallási formában. A törvénykönyv azt is kimondja, hogy a spanyolok Spanyolországon kívül is köthetnek házasságot a házasságkötés helye szerinti jog által rögzített formában. Ha mindkét fél külföldi, akkor Spanyolországban is a spanyolokra érvényes rendelkezésekkel vagy valamelyikük személyes jogának rendelkezéseivel összhangban köthetnek házasságot. A házasságkötési képességre és a hozzájárulásra az egyes házastársak nemzeti joga az irányadó (a polgári törvénykönyv 9. cikkének (1) bekezdése).

A polgári törvénykönyv 9. cikkének (2) bekezdése értelmében a házasság joghatásaira a házastársaknak a házasság megkötésekor meglévő, közös nemzeti joga az irányadó. Közös nemzeti jog hiányában arra bármely házastárs személyes joga vagy bármely házastárs szokásos tartózkodási helye az irányadó, és ezt a házastársak által közösen, hiteles jogi aktusban kell kikötni a házasság megkötése előtt. Ha nem történt jogválasztás, akkor a feleknek a közvetlenül a házasságkötés utáni közös szokásos tartózkodási helye szerinti jogot kell alkalmazni, ilyen hiányában pedig azon országét, ahol a házasságkötés megtörtént.

A különválásra és a házasság felbontására az 1259/2010 rendelet az irányadó, amely megerősített együttműködést hoz létre a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén („Róma III” rendelet). A polgári törvénykönyv 107. cikkének (1) bekezdése értelmében a házasság érvénytelenítésére a házasságkötésre alkalmazandó jog az irányadó.

A spanyol nemzetközi magánjog nem tartalmaz rendelkezést az élettársakra vonatkozóan (ami elvben az analógia alkalmazását jelenti).

A tartási kötelezettségekre a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 2007. évi hágai jegyzőkönyv az irányadó.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A házasság joghatásaira irányadó szabály (a polgári törvénykönyv 9. cikkének (2) bekezdése) magába foglalja mind a személyi, mind pedig a vagyoni jogi hatásokat. Ezért a házastársaknak a házasság megkötésekor meglévő, közös személyes joga alkalmazandó; ennek hiányában pedig bármelyik fél személyes joga vagy szokásos tartózkodási helyének joga, ha ezt a házastársak közösen, hiteles jogi aktusban kikötötték a házasság megkötése előtt; ha nem történt jogválasztás, akkor a feleknek a közvetlenül a házasságkötés utáni közös szokásos tartózkodási helye szerinti jogot kell alkalmazni, ilyen hiányában pedig azon országét, ahol a házasságkötés megtörtént.

A házassági vagyonjogi rendszert előíró, módosító vagy annak helyébe lépő szerződések vagy egyezségek érvényesek, ha azok megfelelnek vagy a házasság joghatásaira irányadó jognak vagy létrejöttük időpontjában bármelyik házastárs állampolgársága vagy szokásos tartózkodási helye szerinti jognak (a polgári törvénykönyv 9. cikkének (3) bekezdése).

3.7 Öröklés, végintézkedések

Spanyolország alkalmazza az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló 650/2012 rendelet rendelkezéseit. E rendelet értelmében az örökhagyónak az elhalálozás időpontjában szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazandó, kivéve, ha az örökhagyó az állampolgárságának megfelelő jogot választotta alkalmazandó jogként.

A végintézkedések szabályaira az 1961. évi hágai egyezmény az irányadó.

3.8 Ingatlan

A polgári törvénykönyv 10. cikkének (1) bekezdése értelmében az ingatlannal kapcsolatos tulajdonjogra, vagyoni és egyéb jogokra a fekvésük szerinti hely joga az irányadó, és ez az ingóságokra is vonatkozik. A tranzitáruk feletti jogok megállapítása vagy átruházása alkalmazásában az árukat úgy tekintik, hogy azok a feladás helyén vannak, kivéve, ha a feladó és a címzett kifejezetten vagy hallgatólagosan megállapodtak abban, hogy azokat a rendeltetési helyen lévőnek tekintik. A hajókra, repülőgépekre és a vasúti közlekedési eszközökre, valamint az azokon alapított valamennyi jogra a lobogó szerinti állam vagy a lajstromozás helye szerinti ország joga vonatkozik. A gépjárművekre és a többi közúti közlekedési eszközre azon hely szerinti ország joga vonatkozik, ahol ezek találhatók. Az értékpapírok kiállítására a kiállításuk helye szerinti jog az irányadó.

3.9 Fizetésképtelenség

A fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29-i 1346/2000 tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó esetekre a 2000. július 9-i 22/2003. számú csődtörvény az irányadó. E törvény 200. cikke értelmében a spanyolországi fizetésképtelenségi eljárásokra és azok joghatásaira, valamint ezen eljárások lefolytatásának és lezárásának módjára főszabály szerint a spanyol jog az irányadó. (A fizetésképtelenségi eljárásokban a biztosítási intézkedésekről szóló 9/2015. számú törvénnyel módosított 22/2003. számú törvény (a Spanyol Hivatalos Közlöny 2015. május 26-i száma)). A csődtörvény az eljárásban érintett különböző jogviszonyokra alkalmazandó jogot meghatározó nemzetközi magánjogi rendelkezéseket is tartalmaz.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

A nemzetközi magánjogot nem kodifikálták, és nem tárgya külön jogszabálynak. Az érintett tárgytól függően különböző törvénykönyvekben, legfőképpen a polgári törvénykönyvben (Code civil) található néhány kivételtől eltekintve az elvek és kollíziós szabályok többségét az ítélkezési gyakorlatból vezették le.

A különböző törvénykönyvek tartalma online elérhető:

https://www.legifrance.gouv.fr

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

Franciaországot 24, a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia égisze alatt elfogadott egyezmény köti. A vonatkozó egyezmények jegyzéke a Konferencia honlapján érhető el.

https://www.hcch.net/fr/states/hcch-members/details1/?sid=39

Franciaország egyéb többoldalú, különösen anyagi jogi szabályokat tartalmazó egyezményben is részes fél, mint például az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló, 1980. évi bécsi egyezménynek.

Azok az egyezmények, amelyekben Franciaország részes fél, megtalálhatók a szerződések és megállapodások Kül- és Európai Ügyek Minisztériuma által fenntartott adatbázisban: https://basedoc.diplomatie.gouv.fr/exl-php/cadcgp.php

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Franciaország számos kétoldalú egyezményt kötött, amelyek közül egyesek tartalmaznak kollíziós szabályokat. Ezen egyezmények szintén megtalálhatók az említett adatbázisban.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A kollíziós szabályok eljárási jogállása attól függően változik, hogy a kérdéses jogszabály a felek számára szabadon hozzáférhető-e, függetlenül az érintett kollíziós szabály forrásától (nemzeti jog, európai szabályozás, nemzetközi egyezmény).

Amennyiben az ügy olyan tárgyra vonatkozik, amelynek tekintetében a jogszabályok teljes mértékben hozzáférhetők a felek számára, különösen a vagyonjogi szabályok esetében (szerződések, polgári jogi felelősség, dologi jog stb.), a bíró nem köteles hivatalból alkalmazni a kollíziós szabályokat, ha a felek egyike sem hivatkozik a külföldi jog alkalmazására. A bírónak pusztán lehetősége van erre, kivéve, ha a felek a francia jog alkalmazására vonatkozó eljárásjogi megállapodást kötnek. Következésképpen a felek kérelmezhetik a kollíziós szabályok alkalmazását.

Másrészről, ha az ügy olyan tárgyra vonatkozik, amelynek tekintetében a jogszabályok a felek által nem szabadon hozzáférhetők, különösen akkor, ha azok nem vagyonra vonatkoznak (személyes jogállás), a bíró köteles a kollíziós szabályokat hivatalból alkalmazni.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

A renvoi (vissza- és továbbutalás) elve régóta elfogadott az ítélkezési gyakorlatban, legyen szó akár elsőfokú renvoiról (a francia jogra való visszautalás, amely megfelelően alkalmazandó), akár másodfokú renvoiról (a joghatóságot elfogadó másik állam jogára való visszautalás).

A renvoit rendszeresen alkalmazzák a személyes jogállással, jogi aktusok alaki érvényességével és különösen a házassággal, illetve végrendelettel kapcsolatos ügyekben, feltéve, hogy azt a vonatkozó európai szabályozás vagy nemzetközi egyezmény nem zárja ki. Az öröklés esetében az ítélkezési gyakorlat manapság egyre inkább azon esetekre korlátozza a renvoi alkalmazását, amelyekben az egyetlen jog ingó és ingatlan vagyon tekintetében történő alkalmazása révén lehetővé teszi az öröklés egységességének biztosítását.

Másrészről, az ítélkezési gyakorlat mindig is kizárta a renvoi alkalmazását azokban az ügyekben, amelyekben a felek szabadon választhatták meg az alkalmazandó jogot, mint például a házassági vagyonjogi rendszerek és szerződések esetében.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

A kapcsoló tényező megváltozása azt jelenti, hogy a jogok időben összeütközésbe kerülnek egymással a kapcsoló tényező térbeli elmozdulása miatt. A probléma ezért azzal kapcsolatban merül fel, hogy milyen feltételek mellett alkalmazható a korábbi helyzetben irányadó jog helyett az új jog.

Lehetséges, hogy a kollíziós szabályok maguk határozzák meg azon kapcsoló tényező időbeli alkalmazásának feltételeit, amelyre vonatkoznak. Például a polgári törvénykönyv 311-14. cikkében rögzített, a szülő-gyermek kapcsolat megállapításra vonatkozó kollíziós szabály maga határozza meg kapcsoló tényezője időbeli alkalmazásának feltételeit, mivel előírja, hogy az anya személyes jogát a gyermek születésének napján kell megvizsgálni.

E példa kivételével a francia átmeneti jog elveire támaszkodó ítélkezési gyakorlat biztosítja a megoldásokat: egyrészt az új jog a már fennálló helyzetek jövőbeli következményei tekintetében történő azonnali alkalmazása, másrészt az új jognak egy jogviszony létrejöttének vagy megszűnésének értékelése tekintetében történő visszamenőleges alkalmazásának tilalma.

Például a házasság esetében az új jog azonnal alkalmazandó a házasság és a házasság felbontásának következményeire. Másrészről a házasság létrejöttére vonatkozó feltételekre továbbra is a házasság megkötésének napján alkalmazandó jog az irányadó.

Az ingó dolgokon fennálló dologi jogokra rögtön az érintett vagyontárgy új helye szerinti jogot kell alkalmazni. Ez a megoldás kiterjed a külföldön létrejött összes, megállapodáson alapuló biztosítékra. Következésképpen e biztosítékok a vagyontárgy Franciaországba történő későbbi áthelyezése esetén nem váltanak már ki joghatást Franciaországban, mivel nem felelnek meg a francia jog szerinti modelleknek. Például Franciaországban azon az alapon nem lehetett a Németországban német hitelező javára Németországban található, majd később Franciaországba átvitt vagyontárgy tekintetében kikötött jogfenntartási záradékra hivatkozni, hogy az lex commissoria (jogvesztő záradék) volt, amely ez időben Franciaországban tiltott volt.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

– Francia vagy külföldi imperatív rendelkezések azonnali alkalmazása

A francia vagy külföldi jog anyagi jogi rendelkezéseit a francia bíró a kollíziós szabályok alkalmazása nélkül azonnal alkalmazhatja, ha e rendelkezések imperatív rendelkezéseknek minősülnek. A francia jog nem határozza meg az imperatív rendelkezés fogalmát. A bíró ezért eseti alapon határozza meg e rendelkezéseket.

– Nemzetközi közrenddel kapcsolatos kivétel

Az általában kollíziós szabályok alapján alkalmazandó külföldi anyagi jogi rendelkezések a nemzetközi közrenddel kapcsolatos kivétel alapján részben vagy egészben kizárhatók a francia anyagi jogi rendelkezések javára. Pontos fogalommeghatározás hiányában az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a nemzetközi közrenddel kapcsolatos kivétel elsősorban a francia jog lényeges vagy alapvető elveire, mint például a méltóság, emberi szabadság (beleértve a házasság szabadságát is) és a személyek testi épségére vonatkozik. Ez a kivétel egy időben és térben jobban változó fogalomra, a kötelező francia jogalkotási politikára is vonatkozik, amelynek körvonalai a bíró konkrét értékelésétől függnek.

– A jog megkerülésével kapcsolatos kivétel

A külföldi jog abban az esetben is kizárható, ha annak alkalmazása a jog megkerüléséből, azaz az alkalmazandó jog helyet külföldi joghatóság mesterséges kikötését eredményező szándékos cselekményekből következik. E cselekmények irányulhatnak például a kapcsoló tényező mint kapcsolódó jogi kategória szándékos manipulálására.

– Az alkalmazandó külföldi jog tartalma megállapításának lehetetlensége

A francia jog továbbá akkor is alkalmazandó, ha a főszabály szerint alkalmazandó külföldi jog tartalma nem állapítható meg.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

Némi tétovázás után mára állandósult az ítélkezési gyakorlat: a külföldi jog alkalmazandóságát megállapító francia bíró feladata, hogy akár hivatalból, akár az arra hivatkozó felek egyikének kérelmére megállapítsa annak tartalmát a felek közreműködésével vagy adott esetben személyesen. Ez a megoldás általános elfogadott, függetlenül attól, hogy a jog a felek számára szabadon hozzáférhető-e.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

Az érintett szerződésre alkalmazandó többoldalú vagy kétoldalú egyezményekre is figyelemmel az ítélkezési gyakorlat által meghatározott korábbi vonatkozó kollíziós szabályokat kizárólag abban az esetben kell alkalmazni, ha a szerződésre nem terjed ki az 593/2008/EK rendelet (Róma I. rendelet) vagy a rendelet által felváltott, a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 1980. évi Római Egyezmény hatálya.

Az ítélkezési gyakorlat által már jó ideje lefektetett francia kollíziós szabály az autonómia joga. A szerződésre ezért a felek által választott jog az irányadó, ha pedig ilyen jogválasztásra nem került sor, annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelyhez a szerződés az ügy összes körülményét figyelembe véve objektív módon a legszorosabban kapcsolódik.

A jogi aktusok formájára annak az országnak a joga alkalmazandó, amelyben azokat megkötötték, kivéve, ha – amennyiben lehetséges számukra – a felek kifejezett megállapodásukkal e jogi aktus formájára az általuk a szerződés tárgya tekintetében kijelölt jogot kötötték ki.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A Róma II. rendelet hatálybalépését megelőző ügyleti tények tekintetében a káresemény bekövetkezésének helye szerinti jog az irányadó, amely hely alatt vagy a kárt okozó esemény bekövetkezésének helye, vagy a kár bekövetkezésének helye értendő.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

A polgári törvénykönyv 3. cikkének harmadik bekezdése szerint a természetes személyek személyi állapota, valamint jogképessége tekintetében az állampolgárságuk szerinti állam joga (személyes jog vagy nemzeti jog) az irányadó.

A személyes jog hatálya azonban főként a természetes személyek jogaik gyakorlására vonatkozó képességével kapcsolatos kérdésekre korlátozódik (a jogi aktusok megkötésére való képesség hiánya).

Főszabály szerint a részítéletek vagy a személyek személyi állapotával, valamint jogképességével kapcsolatos ítéletek Franciaországban végrehajthatóvá nyilvánítás nélkül is kiváltanak joghatásokat, kivéve, ha e joghatásokhoz vagyontárgyhoz kapcsolódó tényleges végrehajtási cselekmények vagy személyekhez kapcsolódó kényszerítés szükséges.

A lakóhelyre nem terjed ki a személyes jog hatálya annyiban, hogy az a kapcsoló tényező egyik típusába sem sorolható be. A lakóhely ezért az azon intézmények vonatkozásában irányadó jog hatálya alá tartozik, amelyek esetében a lakóhely jelentőséggel bír.

Hasonlóképpen, ha a név tekintetében konkrét kollíziós szabály nem alkalmazandó, a szülők, akik meg akarják határozni vagy változtatni gyermekük nevét, e célból hivatkozhatnak az alkalmazandó személyes jogra.

Végezetül, az ítélkezési gyakorlat értelmezése szerint az utónév megváltoztatására vonatkozó eljárások tekintetében a polgári törvénykönyv 3. cikkének harmadik bekezdése alapján az érintett személy személyes jogát kell alkalmazni.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A polgári törvénykönyv 311-14. cikke szerint a szülő-gyermek kapcsolat megállapítása tekintetében az anyának a gyermek születésének napján fennálló személyes jogát, vagy ha az anya nem ismert, a gyermek személyes jogát kell alkalmazni.

A polgári törvénykönyv 311-15. cikke azonban úgy rendelkezik, hogy amennyiben a gyermek és a gyermek apja és anyja vagy bármelyikük szokásos vagy külön tartózkodási helye Franciaországban található, a jogállás fennállása a francia jog által meghatározott következményekkel bír, még ha a szülő-gyermek kapcsolat egyéb elemei külföldi jogtól függnek is.

Végezetül a polgári törvénykönyv 311-17. cikke szerint az apaság vagy anyaság önkéntes elismerése akkor érvényes, ha arra az apa, az anya vagy a gyermek személyes jogával összhangban került sor.

A semmítőszék (Cour de cassation) állandó ítélkezési gyakorlata szerint a 311-17. cikket alkalmazni kell mind az érvénytelenség megállapítására irányuló perre, mind az apaság, illetve anyaság elismerésének megtámadására irányuló perre, aminek mind az elismerő fél, mind a gyermek joga tekintetében lehetségesnek kell lennie.

3.4.2 Örökbefogadás

A polgári törvénykönyv 370-3. cikke szerint az örökbefogadás feltételeire az örökbefogadó szülő nemzeti jogát vagy – mindkét házastárs általi örökbefogadás esetén – azon jogot kell alkalmazni, amely házasságuk joghatásait szabályozza. Az örökbefogadás azonban nem engedélyezhető, ha azt mindkét házastárs nemzeti joga tiltja.

Külföldi gyermek örökbefogadása nem engedélyezhető, ha a gyermek személyes jog tiltja ezt az intézményt, kivéve, ha a gyermek születési és szokásos tartózkodási helye Franciaországban található.

Bármely jogot kell is alkalmazni, az örökbefogadáshoz szükséges a gyermek jogi képviselőjének hozzájárulása. A hozzájárulásnak szabadnak, ellentételezés nélkülinek kell lenni, és a gyermek születését kell követnie, azt az örökbefogadás következményeinek ismeretében kell megtenni, különösen ha a teljes örökbefogadás céljából adják, tekintettel a korábban fennálló szülő-gyermek kapcsolat megszűnésének teljes és visszavonhatatlan jellegére.

A polgári törvénykönyv 370-4. cikke szerint a Franciaországban engedélyezett örökbefogadás joghatásaira a francia jog az irányadó.

A 370-5. cikk értelmében a külföldi országban engedélyezett örökbefogadás Franciaországban a teljes örökbefogadás joghatásaival rendelkezik, ha az a korábban fennálló szülő-gyermek kapcsolatot teljesen és visszavonhatatlanul megszünteti. Ha nem szünteti meg, akkor az egyszerű örökbefogadás joghatásait váltja ki. Az egyszerű örökbefogadás teljes örökbefogadássá alakítható, ha a szükséges hozzájárulás kifejezett volt, és azt a tények teljes ismeretében tették.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

A polgári törvénykönyv 202-1. és 202-2. cikke tartalmazza a kollíziós szabályokat (az ítélkezési gyakorlat kodifikálása és elfogadása).

A 202-1. cikk első bekezdése szerint a házasságkötéshez szükséges képességekre és feltételekre az adott házastárs személyes joga az irányadó. Azonban bármely személyes jogot kell is alkalmazni, a francia jog által a polgári törvénykönyv 120. és 180. cikkében meghatározott feltételek szerint a házassághoz mindkét fél beleegyezése szükséges.

Ezenkívül a második bekezdés előírja, hogy két azonos nemű személy akkor köthet házasságot, ha legalább egyikük személyes joga vagy a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük szerinti állam joga azt lehetővé teszi. A semmítőszéknek lehetősége volt 2015. január 28-i ítéletében megerősíteni, hogy a polgári törvénykönyv 202-1. cikkének e második bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a nemzetközi közrendre vonatkozó kivétel alapján másodlagosan fenntartja a francia jog alkalmazását. Ezért a házastársak valamelyikének személyes jogaként általában alkalmazandó külföldi jog azon részét, amely tiltja az azonos nemű személyek közötti házasságot, részben ki kell zárni azon az alapon, hogy az ellentétes a vonatkozó francia jogalkotási politikával (lásd fent a nemzetközi közrendre vonatkozó kivételt).

E rendelkezések alkalmazása azonban kényes kérdés azokban az esetekben, amikor Franciaországot a külföldi államhoz kétoldalú egyezmény köti (Algéria, Kambodzsa, Koszovó, Laosz, Macedónia, Marokkó, Montenegró, Lengyelország, Szerbia, Szlovénia és Tunézia esetében), mely egyezmények házasságot szabályozó rendelkezései a házasságkötéshez szükséges lényeges feltételek értékelése érdekében csak a házastársak személyes jogára utalnak, és ez a jog tiltja az azonos nemű személyek közötti házasságot. E személyek jogi helyzetét azonban a semmítőszék 2015. január 28-i ítélete (13-50.059 sz. fellebbezés) tisztázta, amely kizárta a Franciaország és Marokkó közötti egyezmény által alkalmazni rendelt marokkói jogot az egyezmény 4. cikkének alkalmazásával, amely szerint a két állam egyikének az egyezmény által alkalmazni rendelt joga kizárható a másik állam bíróságai által, ha az nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen a közrenddel, ami fennáll, ha legalább a házastársak egyikének személyes joga vagy azon állam joga, amelynek területén a házastársak valamelyikének lakóhelye vagy tartózkodási helye található, lehetővé teszi az azonos nemű személyek közötti házasságot.

A polgári törvénykönyv 202-1. cikke szerint a házasság formájára azon állam jogát kell alkalmazni, amelyben a házasságot megkötötték.

Végezetül, a házasság tisztán személyes hatásai tekintetében az ítélkezési gyakorlat szerint általában a házastársak közös állampolgársága szerinti jog alkalmazandó, a házastársak közös szokásos tartózkodási helyének vagy közös állampolgárság hiányában pedig Franciaország mint az eljáró bíróság országának joga. A vagyonjogi hatások tekintetében a házassági vagyonjogi rendszerre vagy az öröklésre irányadó jog alkalmazandó.

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

A bejegyzett élettársi kapcsolatra vagy az együttélésre vonatkozóan a francia jogban nincsenek külön kollíziós szabályok annyiban, amennyiben az élettársi kapcsolatban élők közötti kapcsolatok nem jelentenek külön jogi kategóriát, hanem csak egy tényleges helyzetet. E kapcsolatokra ezért a szerződési jog általános szabályai az irányadók. Következésképpen az esettől és az élettársi kapcsolatban élők közötti kapcsolatok jogi jellegétől függően a szerződésen kívüli felelősségre, a vagyonjogra és az öröklésre irányadó jogot kell alkalmazni.

Másrészről, a bejegyzett élettársi kapcsolatok a polgári törvénykönyv 515-5-1. cikke szerinti különös kollíziós szabály hatálya alá tartoznak, amely szerint a bejegyzett élettársi kapcsolat létrejöttének feltételei és hatásai, valamint megszűnésének okai és hatásai tekintetében azon hatóság államának anyagi jogi rendelkezéseit kell alkalmazni, amely az élettársi kapcsolatot bejegyezte.

A bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásaira alkalmazandó 2016. június 24-i (EU) 2016/1104 rendelet elsőként az élettársak által (állampolgárságuk, szokásos tartózkodási helyük és az élettársi kapcsolatot bejegyző állam joga közül) választott jog kollíziós szabályát írja elő, ilyen jogválasztás hiányában pedig azon állam jogát kell alkalmazni, amelynek joga szerint a bejegyzett élettársi kapcsolat létrejött. E rendelet 2019. január 29-én lép hatályba.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

A kollíziós szabályokat a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló 1259/2010/EU rendelet (Róma III. rendelet) tartalmazza.

Az e rendelet hatálybalépését, azaz 2012. június 21-et megelőzően indított eljárások tekintetében a polgári törvénykönyv 309. cikkében előírt kollíziós szabályt kell alkalmazni, amely szerint a házasság felbontására a francia jog az irányadó, ha az eljárás megindításának napján mindkét házastárs francia állampolgársággal rendelkezett, vagy ha a házastársak közös vagy külön tartózkodási helye Franciaországban volt, vagy ha egyetlen külföldi jog sem élt joghatósági igénnyel, miközben a házasság felbontásával kapcsolatban a francia bíróságok rendelkeztek joghatósággal.

A szülői felelősség

A szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, 1996. október 19-i kelt Hágai Egyezmény 15. és azt követő cikkei tartalmazzák a kollíziós szabályokat.

A szülői felelősség jogszabályon alapuló, bírósági eljárás, bírósági vagy közigazgatási hatóság közreműködése nélküli keletkezésére vagy megszűnésére és a szülői felelősség gyakorlására a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogát kell alkalmazni.

Francia hatóság megkeresése esetén a hatóság főszabály szerint a francia jogot alkalmazza. Ugyanakkor kivételes esetben a francia hatóság a helyzettel lényeges kapcsolatban álló másik állam jogát is alkalmazhatja vagy figyelembe veheti.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A tartásról szóló 4/2009/EK rendelet 15. cikke szerint a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogot a gyermektartásdíj és a családi tartásdíjak egyéb formáinak nemzetközi behajtásáról szóló, 2007. november 23-i hágai egyezménnyel összhangban kell meghatározni. Az alapelv az, hogy a tartásra jogosultak szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogát kell alkalmazni, azonban a felek közös megegyezéssel a már folyamatban lévő bírósági eljárások tekintetében kijelölhetik az eljáró bíróság országa szerinti jogot vagy a következő jogok egyikét:

a) annak az államnak a joga, amelynek a kijelölés időpontjában bármelyik fél az állampolgára;

b) annak az államnak a joga, amelyben a kijelölés időpontjában bármelyik fél szokásos tartózkodási helye található;

c) a vagyonjogi ügyeik tekintetében a felek által alkalmazandó jogként kijelölt vagy a ténylegesen alkalmazott jog;

d)a házasság felbontása vagy a különválás tekintetében a felek által alkalmazandó jogként kijelölt vagy a ténylegesen alkalmazott jog.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A házassági vagyonjogi rendszerekre alkalmazandó jogról szóló, 1978. március 14-i hágai egyezmény kollíziós szabályai a polgári törvénykönyv 1397-2–1397-5. cikkében foglalt különös kiigazító rendelkezésekkel együtt alkalmazandók a 1992. szeptember 1-jétől házasságban élők tekintetében.

Mivel az egyezmény nem tartalmaz erre vonatkozó rendelkezést, az alkalmazandó jogok területét továbbra is a vonatkozó francia ítélkezési gyakorlat által kialakított elvek határozzák meg. Ezért az egyezmény alapján alkalmazandó jog lesz a házastársak vagyonjogi megállapodása, a házasság során őket egymással szemben megillető jogok, kötelezettségek és lehetőségek, valamint a házassági vagyonjogi rendszer megszüntetése és a házasság felbontását követő felszámolása tekintetében irányadó jog.

A francia kollíziós szabályok alkalmazandók azon házastársakra, akik 1992. szeptember 1-je előtt kötöttek házasságot. E szabályok előírják, hogy a házassági vagyonjogi rendszer tekintetében, akár kötöttek formális szerződést, akár nem, a házastársak által a házasság megkötésekor kifejezetten vagy hallgatólagosan, de egyértelműen kijelölt jog lesz az irányadó.

Azok a házastársak, akik házassági vagyonjogi rendszerük tekintetében 2019. január 29-et követően jelölték ki az alkalmazandó jogot, a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló, 2016. június 24-i (EU) 2016/1103 tanácsi rendelet hatálya alá fognak tartozni.

Kifejezett vagy hallgatólagos jogválasztás hiányában fel kell tárni a felek szándékát, például a házaspár első közös lakóhelye szerinti állam jogának alkalmazására vonatkozó egyszerű vélelem alapján.

3.7 Öröklés, végintézkedések

A 2012. július 4-i 650/2012/EU rendelet rendelkezései alkalmazandók a 2015. augusztus 17-től megnyílt öröklésekre. A rendelet 21. cikke az öröklés egészére alkalmazandó jogként annak az államnak a jogát rendeli alkalmazni, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt.

A 2015. augusztus 17-e előtt megnyílt öröklésekre továbbra is a francia kollíziós szabályok az irányadók. E szabályok vegyes rendszert állítottak fel, megosztva egyazon személy nemzetközi öröklését az ingó vagyon, illetve egy vagy adott esetben több ingatlana között.

A mind tárgyi eszközöket, mind immateriális javakat magában foglaló ingó vagyon öröklése tekintetében az örökhagyó utolsó tartózkodási helye szerinti jog alkalmazandó.

Az ingatlan öröklése tekintetében az ingatlan fekvése szerinti állam joga az irányadó, ugyanakkor a francia bíróságok a renvoi alkalmazása révén a francia jogot is alkalmazhatják, ha az lehetővé teszi az öröklés egységességének az egyetlen jog ingó és ingatlan vagyon tekintetében történő alkalmazása révén történő biztosítását (lásd fent).

A törvényes öröklésre alkalmazandó, fent említett kollíziós szabályokkal összhangban meghatározott jog irányadó a végrendeleti vagy szerződéses öröklés alapvető feltételeire és joghatásaira is. Ugyanakkor a végrendelet alakiságára vonatkozó feltételeket a 1961. október 5-i hágai egyezmény szabályozza, amelynek rendelkezései 1967. november 19-től alkalmazandók.

Ezenfelül Franciaország részese az 1973. szeptember 26-i washingtoni egyezménynek, amely 1994. december 1-jétől hatályos, és amely alapján az egyezmény által előírt alakiságok betartásával készített végrendeletet valamennyi részes államban alakilag érvényesnek kell elismerni.

3.8 Ingatlan

A polgári törvénykönyv 3. cikkének második bekezdése alapján a vagyon és az ahhoz kapcsolódó összes dologi jog tekintetében azon állam joga alkalmazandó, amelyben a vagyon található.

3.9 Fizetésképtelenség

Az 1346/2000/EK rendelet és az (EU) 2015/848 rendelet alkalmazási körén kívül az ítélkezési gyakorlat minden esetben lehetővé tette Franciaországban kollektív eljárás adóssal szembeni megindítását, ha az adós bejegyzett székhelye vagy valamelyik telephelye Franciaországban volt. A polgári törvénykönyv 14. cikke szerinti „joghatósági elsőbbség” alapján ugyanez vonatkozik a francia hitelezőkre.

A Franciaországban megindított bírósági eljárásokra szükségszerűen a francia jog alkalmazandó, amely irányadó lesz a bírósági eljárás megindításának, lefolytatásának feltételei, valamint joghatásai, különösen a biztosítékok végrehajthatósága tekintetében. Valamennyi hitelező, ideértve a Franciaországon kívüli lakóhellyel rendelkezőket is, jogosult követeléseinek érvényesítésére. Az e módon megindított francia bírósági eljárás főszabály szerint arra irányul, hogy feltárja az adós teljes vagyonát, ideértve a külföldön található vagyonelemeket is, feltéve persze, hogy a francia ítéleteket külföldön is elismerik.

Végezetül, a külföldön megindított kollektív eljárás akkor vált ki Franciaországban joghatást, ha Franciaországban még nem indítottak eljárást, figyelemmel a külföldön hozott határozatok végrehajthatóvá nyilvánítási eljárására is.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

A Horvát Köztársaságban a nemzetközi magánjog tekintetében a nemzetközi magánjogról szóló törvény (Zakon o međunarodnom privatnom pravu) (Narodne Novine [NN; a Horvát Köztársaság Hivatalos Lapja], 101/17. szám) irányadó, amely 2019. január 29-én lépett hatályba. A nemzetközi magánjogról szóló törvény a nemzetközi vonatkozású magánjogi kapcsolatokkal, a horvát bíróságoknak és egyéb hatóságoknak a nemzetközi vonatkozású magánjogi kapcsolatok tekintetében felmerülő joghatóságával, valamint a külföldi bírósági határozatok elismerésével és végrehajtásával foglalkozik. A nemzetközi magánjogról szóló törvény alkalmazandó a nemzetközi vonatkozású magánjogi kapcsolatokra, kivéve, ha azokat már szabályozzák az Európai Unió kötelező jogi eszközei, a Horvátországban hatályban lévő nemzetközi szerződések és a Horvátországban hatályos egyéb jogszabályok.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

A polgári eljárásról szóló 1954. évi hágai egyezmény

A végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. évi hágai egyezmény

A közúti balesetekre alkalmazandó jogról szóló, 1971. évi hágai egyezmény

A termékfelelősségre alkalmazandó jogról szóló, 1973. évi hágai egyezmény

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Jogutódlási értesítés alapján a Horvát Köztársaság számos kétoldalú nemzetközi szerződés (például jogsegélyszerződések, konzuli egyezmények, valamint kereskedelmi és közlekedési szerződések) részesévé vált. A jogi kollíziók feloldására vonatkozó szabályokat is tartalmazó jogsegélyszerződések megkötésére meghatározott országokkal került sor:

1954. évi megállapodás Ausztriával a kölcsönös igazságügyi együttműködésről, Bécs, 1954. december 16.;

1956. évi megállapodás Bulgáriával a kölcsönös jogsegélyről, Szófia, 1956. március 23.;

1964. évi szerződés a Cseh Köztársasággal a polgári, családjogi és büntetőjogi ügyekben felmerülő jogviszonyok rendezéséről, Belgrád, 1964. január 20.;

1959. évi egyezmény Görögországgal az ítéletek kölcsönös elismeréséről és végrehajtásáról, Athén, 1959. június 18.;

1968. évi megállapodás Magyarországgal a kölcsönös jogsegélyről.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A bíróságok három módszert használnak a nemzetközi magánjog alkalmazására nemzetközi vonatkozású jogi helyzetekben: kollíziós szabályok, elsőbbséget élvező kötelező rendelkezések és különös anyagi jogi rendelkezések.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

A nemzetközi magánjogról szóló törvény 9. cikke kimondja, hogy a jognak a törvényben hivatkozott bármely államban történő alkalmazása az adott államban hatályban lévő jogszabályi rendelkezések alkalmazását jelenti (és nem az alkalmazandó jog megválasztásáról szóló szabályokét).

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Az eszközök változása olyan jelenség, amely akkor történik meg, ha az a ténybeli helyzet, amelyen a kapcsoló tényező alapul, megváltozik a jogviszony során, ami az alkalmazandó jog változásához vezet. Ugyanaz a kollíziós szabály alkalmazandó, azonban a körülmények, amelyeken a kapcsoló tényező alapul, megváltoztak. Az ilyen kérdés akkor merül fel, amikor az alkalmazandó jog megválasztását a változó és nem az állandó kapcsoló tényezők révén határozzák meg.

A nemzetközi magánjogról szóló törvény 21. cikke előírja, hogy egy másik államban felmerülő, tulajdonban már fennálló in rem jog (tulajdonjog) megszerzése vagy elvesztése tekintetében annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyben az in rem jogot megszerezték. E jog típusa és tartalma tekintetében annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyben a tulajdon található. Amennyiben nem került sor in rem jog szerzésére az egyik államból egy másik államba áthelyezett tulajdonban, a másik államban felmerülő körülményeket szintén figyelembe kell venni a jog megszerzésekor vagy megszűnésekor.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

Megjegyzendő, hogy a nemzetközi magánjogról szóló törvény rendelkezései nem alkalmazandók, ha minden körülmény arra utal, hogy a magánjogi jogviszonynak csak kisebb kapcsolata van az adott törvénnyel, és bizonyíthatóan szorosabban kapcsolódik egy másik törvényhez. (11. cikk)

A nemzetközi magánjogról szóló törvény rendelkezései szerint alkalmazandó, külföldi állam [jogának] szabályai nem alkalmazandók, ha az alkalmazásuk hatálya bizonyíthatóan ellentétes Horvátország közrendjével. (12. cikk)

A nemzetközi magánjogról szóló törvény egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül a bíróság alkalmazhatja a horvát jog rendelkezéseit, amelyek Horvátország közérdekének, például politikai, társadalmi és gazdasági berendezkedésének védelme szempontjából elengedhetetlenek, amennyiben azok bármilyen helyzetre alkalmazandók, amely az alkalmazási körén belül van, függetlenül az alkalmazandó jogtól. Ha egy kötelezettség teljesítése részben vagy teljes mértékben ellentétes azon külföldi állam jogszabályának rendelkezésével, amelyben a kötelezettséget teljesíteni kell, a bíróság elismerheti az adott rendelkezés érvényességét. A rendelkezés érvényességének elismerésére vonatkozó döntés meghozatalakor figyelembe kell venni a rendelkezés érvényessége elismerésének vagy el nem ismerésének jellegét, célját és következményeit. (13. cikk)

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A horvát bíróság vagy egyéb hatóság ex officio (automatikusan) határozza meg egy külföldi állam jogszabályának tartalmát. A külföldi jogszabály az adott állam értelmezése szerint alkalmazandó. A bíróság vagy más horvát hatóság az igazságügyi minisztériumtól vagy egyéb hatóságtól, valamint a szakértőktől vagy szakintézményektől kérhet tájékoztatást a külföldi jogszabály tartalmával kapcsolatban. A felek nyilvános vagy magánokiratokat nyújthatnak be a külföldi jogszabály tartalmával kapcsolatban. Ha a külföldi jogszabály tartalma nem állapítható meg e módszerek egyikével sem, a horvát jog alkalmazandó. (8. cikk)

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jog meghatározására a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17-i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma I. rendelet”) alkalmazandó.

A Róma I. rendelet alkalmazási köréből kizárt szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jog meghatározására (ahol az alkalmazandó jogot nem egy Horvátországban hatályos másik törvény vagy nemzetközi szerződés határozza meg) a Róma I. rendelet ilyen szerződéses kötelezettségekkel kapcsolatos rendelkezései alkalmazandók.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A szerződésen kívüli kötelmi viszonyok meghatározására a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11-i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma II. rendelet”) alkalmazandó.

A Róma I. rendelet alkalmazási köréből kizárt, szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog meghatározására (ahol az alkalmazandó jogot nem egy Horvátországban hatályos másik törvény vagy nemzetközi szerződés határozza meg) a Róma I. rendelet ilyen, szerződésen kívüli kötelmi viszonyokkal kapcsolatos rendelkezései alkalmazandók.

A közúti balesetekből eredő, szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog meghatározására a közúti balesetekre alkalmazandó jogról szóló, 1971. május 4-i hágai egyezmény alkalmazásával kerül sor.

A gyártók hibás termékekkel kapcsolatos felelősségére alkalmazandó jog meghatározására a termékfelelősségre alkalmazandó jogról szóló, 1973. október 2-i hágai egyezmény alkalmazásával kerül sor.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

A természetes személyek jog- és cselekvőképességére az érintett személy állampolgársága szerinti állam joga az irányadó. A cselekvőképesség a megszerzését követően nem vész el az állampolgárság megváltozásával.

A természetes személyek személyes nevére az érintett személy állampolgársága szerinti állam joga az irányadó.

Ha a házasságot Horvátországban kötik, a menyasszony és a vőlegény annak az államnak a jogával összhangban határozhatják meg a családi nevüket, amelynek állampolgárai, vagy amennyiben legalább egyikük állandó tartózkodási helye Horvátországban található, a horvát joggal összhangban.

A törvényes képviselők a gyermek nevét az anyakönyvi hivatalban annak az államnak a jogával összhangban határozhatják meg, amelynek állampolgárai, vagy amennyiben legalább egyikük állandó tartózkodási helye Horvátországban található, a horvát joggal összhangban.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

A szülők és gyermekek közötti kapcsolatra alkalmazandó jog meghatározására a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló 1996. [október 19-i] hágai egyezmény alapján kerül sor (1996. évi hágai egyezmény).

Az 1996. évi hágai egyezmény alkalmazási körén kívül eső, szülő és gyermek közötti kapcsolatok esetében alkalmazandó jog (amennyiben nincs másik, Horvátországban hatályos törvényben vagy nemzetközi szerződésben meghatározva) meghatározására az 1996. évi hágai egyezmény ilyen kapcsolatok tekintetében alkalmazandó rendelkezései irányadók.

Az anyaság vagy apaság meghatározása vagy megtámadása tekintetében az eljárás megindításakor alkalmazandó jog irányadó, az alábbiak valamelyike szerint:

1. a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti jog; vagy

2. amennyiben a gyermek mindenek felett álló érdeke úgy kívánja, annak az államnak a joga, amelynek a gyermek állampolgára, vagy annak az államnak a joga, amelynek azon személyek az állampolgárai, akik anyaságának vagy apaságának megállapítására vagy megtagadására sor kerül.

Az anyaság vagy apaság elismerésének érvényessége tekintetében az alábbiak irányadók:

1. a gyermek állampolgársága vagy az elismerés idején az állandó tartózkodási helye szerinti állam joga; vagy

2. azon személy állampolgársága vagy állandó tartózkodási helye szerinti állam joga, aki az elismerés idején elismeri anyaságot vagy apaságot.

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

Az örökbefogadás előfeltételeire és megszüntetésére azon állam joga az irányadó, amelynek az örökbefogadó és az örökbefogadott személyek az örökbefogadás időpontjában egyaránt állampolgárai.

Ha az örökbefogadó és az örökbefogadott személyek eltérő államok állampolgárai, az örökbefogadás előfeltételeire és megszüntetésére az állampolgárságuk szerinti államok jogai együtt alkalmazandók.

Két személy általi közös örökbefogadás esetén az örökbefogadott személy állama szerinti jog mellett az örökbefogadás előfeltételeire és megszüntetésére az örökbefogadó személyek közös állampolgársága szerinti állam joga is alkalmazandó. Ha eltérő állampolgársággal rendelkeznek, a közös szokásos tartózkodási helyük szerinti állam joga alkalmazandó. Amennyiben nem rendelkeznek közös szokásos tartózkodási hellyel az örökbefogadás idején, azon államok joga alkalmazandó, amelyeknek az örökbefogadó személyek állampolgárai.

Az örökbefogadás joghatásaira azon állam joga az irányadó, amelynek az örökbefogadó és az örökbefogadott személyek az örökbefogadás időpontjában egyaránt állampolgárai. Ha e személyek eltérő állampolgársággal rendelkeznek, a közös szokásos tartózkodási helyük szerinti állam joga alkalmazandó. Ha nem rendelkeznek közös szokásos tartózkodási hellyel az örökbefogadás idején, a horvát jog alkalmazandó, amennyiben egyikük horvát állampolgár. Ha sem az örökbefogadó, sem az örökbefogadott személy nem állampolgára a Horvát Köztársaságnak, az örökbefogadott személy állampolgársága szerinti állam joga alkalmazandó.

Kivételes esetben, ha a gyermek származási országában az örökbefogadásnak nincs megszüntető hatálya a tényleges szülő és gyermek között fennálló kapcsolatra, az örökbefogadás átalakítható úgy, hogy rendelkezzen ilyen hatállyal, amennyiben azon felek, intézmények és illetékes hatóságok, akik és amelyek beleegyezése vagy hozzájárulása az örökbefogadáshoz szükséges, beleegyezésüket adták vagy adják az ilyen örökbefogadáshoz, és amennyiben az ilyen örökbefogadás a gyermek mindenek felett álló érdekeit szolgálja.

Amennyiben a külföldi jog alkalmazása (a fentiek alapján) ellentétes az örökbefogadott személy mindenek felett álló érdekeivel, és amennyiben az örökbefogadott vagy örökbefogadó személy vagy személyek bizonyíthatóan közelebbi kapcsolatban állnak Horvátországgal, a horvát jog alkalmazandó.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

A horvátországi házasságkötés előfeltételeire minden egyes személy tekintetében azon állam joga az irányadó, amelynek az érintett személy a házasságkötés napján az állampolgára. A házasságkötésre nem kerül sor, amennyiben az bizonyíthatóan ellentétes Horvátország közrendjével.

A Horvátországban között házasságra vonatkozó alaki követelmények tekintetében a horvát jog irányadó.

A külföldi államban kötött házasság elismerésére akkor kerül sor, ha a házasságot az adott állam joga szerint kötötték.

Ha két azonos nemű személy között kerül sor házasságkötésre egy külföldi államban, az élettársi viszonyként ismerhető el, amennyiben azon állam joga szerint kötötték, amelyben sor került annak megkötésére.

A házasságkötés érvényességére a házasságkötés helyének joga az irányadó.

A házasság felbontása tekintetében irányadó jogot a házastársak választják meg. A házastársak az alábbi jogok egyikét választhatják:

1. azon állam joga, amelyben mindketten szokásos tartózkodási hellyel rendelkeznek az alkalmazandó jog megválasztásának időpontjában; vagy

2. azon állam joga, amelyben az utolsó közös lakhelyük volt, ha az egyikük állandó tartózkodási helye továbbra is abban az államban található; vagy

3. azon állam joga, amelynek legalább egyikük állampolgára az alkalmazandó jog megválasztásának időpontjában; vagy

4. a horvát jog.

Az e cikk (1) bekezdésében hivatkozott alkalmazandó jogról szóló megállapodást írásban kell megkötni. Legkésőbb a házasság felbontására irányuló eljárás kezdeményezésekor köthető meg vagy módosítható.

Ha a felek nem választották meg az alkalmazandó jogot (a nemzetközi magánjogról szóló törvény 36. cikkével összhangban), a házasság felbontására alkalmazandó jog az alábbiak egyike:

1. azon állam joga, amelyben mindkét házastárs állandó tartózkodási hellyel rendelkezik a házasság felbontására irányuló eljárás megkezdésének időpontjában; vagy

2. azon állam joga, amelyben az utolsó közös lakhelyük volt, ha az egyikük állandó tartózkodási helye továbbra is abban az államban található; vagy

3. azon állam joga, amelyben mindketten állampolgárok a házasság felbontására irányuló eljárás megkezdésének időpontjában; vagy

4. a horvát jog.

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

A Horvátországban az élettársi kapcsolatok nyilvántartásába való bejegyzéssel létrejövő élettársi kapcsolat létesítése és megszűnése tekintetében irányadó jog a horvát jog.

Az azonos neműek közötti, másik államban létesített, bejegyzett élettársi kapcsolat akkor ismerhető el Horvátországban, ha annak létesítésére az adott állam jogával összhangban került sor.

Az élettársi kapcsolatok létesítése és megszűnése tekintetében irányadó jog azon állam joga, amelyben az élettársi kapcsolat megszűnésére sor kerül vagy sor került, vagy amelyhez az a leginkább kapcsolódik.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

A házasság felbontása tekintetében irányadó jogot a házastársak választják meg. A házastársak az alábbi jogok egyikét választhatják:

1. azon állam joga, amelyben mindkét házastárs állandó tartózkodási hellyel rendelkezik az alkalmazandó jog megválasztásának időpontjában; vagy

2. azon állam joga, amelyben az utolsó közös lakhelyük volt, ha az egyikük állandó tartózkodási helye továbbra is abban az államban található; vagy

3. azon állam joga, amelynek legalább egyikük állampolgára az alkalmazandó jog megválasztásának időpontjában; vagy

4. a horvát jog.

Az alkalmazandó jogról szóló megállapodást írásban kell megkötni. Legkésőbb a házasság felbontására irányuló eljárás kezdeményezésekor köthető meg vagy módosítható.

Ha a felek nem választották meg az alkalmazandó jogot (a nemzetközi magánjogról szóló törvény 36. cikkével összhangban), a házasság felbontására alkalmazandó jog az alábbiak egyike:

1. azon állam joga, amelyben mindkét házastárs állandó tartózkodási hellyel rendelkezik a házasság felbontására irányuló eljárás megkezdésének időpontjában; vagy

2. azon állam joga, amelyben az utolsó közös lakhelyük volt, ha az egyikük állandó tartózkodási helye továbbra is abban az államban található; vagy

3. azon állam joga, amelyben mindketten állampolgárok a házasság felbontására irányuló eljárás megkezdésének időpontjában; vagy

4. a horvát jog.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A tartási kötelezettségekre alkalmazandó jog meghatározására a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogra vonatkozó, 2007. november 23-i hágai jegyzőkönyv alapján kerül sor.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A házastársak közötti tulajdonviszonyok tekintetében alkalmazandó jog meghatározására a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló, 2016. június 24-i (EU) 2016/1103 tanácsi rendelet alapján kerül sor.

3.7 Öröklés, végintézkedések

Az öröklési ügyekre alkalmazandó jog meghatározására az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 201., 2012.7.27.) alapján kerül sor.

A végrendeleti intézkedések alakisága tekintetében irányadó jog meghatározására a végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. október 5-i hágai egyezmény alapján kerül sor.

3.8 Ingatlan

A tulajdonokban fennálló in rem jogokra alkalmazandó jog az adott tulajdon helye szerinti állam joga.

3.9 Fizetésképtelenség

A fizetésképtelenségi és csődeljárások tekintetében a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló, 2015. május 20-i (EU) 2015/848 európai parlamenti és tanácsi rendelet (átdolgozás) alkalmazandó.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

Olaszországban a nemzetközi magánjogi jogforrások a nemzeti jog, az európai uniós rendeletek és azok a nemzetközi egyezmények, amelyekben Olaszország részes fél.

1.1 Nemzeti szabályok

Olaszországban a nemzetközi magánjogi kérdéseket a polgári törvénykönyv (Codice Civile) elején található általános rendelkezések 16–31. szakaszát felváltó 1995. május 31-i 218. sz. törvény szabályozza.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

A hatályban lévő többoldalú egyezmények teljes listája

Lásd az Olaszországban jelenleg hatályos többoldalú nemzetközi egyezmények mellékelt listáját (13 Kb).

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

A bíróságok által leggyakrabban alkalmazott kétoldalú egyezmények nem teljes listája

Az Olaszország és az Európai Unió egyes tagállamai között felmerülő nemzetközi magánjogi kérdésekre korábban alkalmazott kétoldalú egyezmények helyébe az e területre vonatkozóan elfogadott uniós jogszabályok léptek. A leggyakrabban alkalmazott rendeletek a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről szóló 1393/2007/EK rendelet; a polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködésről szóló 1206/2001/EK tanácsi rendelet; a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2201/2003/EK tanácsi rendelet; valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1215/2012/EU rendelet;

Az Olaszország és harmadik országok között felmerülő kérdésekben leggyakrabban alkalmazott kétoldalú egyezmények a jogsegélyről és az ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról szóló, Argentínával (Róma, 1987. december 9.), Brazíliával (Róma, 1989. október 17.), az Orosz Föderációval és a volt SzSzKSz más államaival (Róma, 1979. január 25.), a volt Jugoszlávia köztársaságaival (Belgrád, 1962. május 7.), az Egyesült Királyság volt domíniumaival – Ausztráliát és Kanadát is beleértve – (London, 1930. december 17.), Svájccal (a polgári és kereskedelmi ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról, Róma, 1933. január 3., valamint a közúti balesettel okozott károkról, Róma, 1978. augusztus 16.), Bulgáriával (Róma, 1990. május 18.), Romániával (Bukarest, 1972. november 11.) és Törökországgal (1926. augusztus 10.) kötött hatályos egyezmény.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

Milyen mértékben és milyen körülmények között?

Az olasz jog szerint a bíróság hivatalból köteles alkalmazni a kollíziós szabályokat az előtte folyamatban lévő ügyekben: a felek erre vonatkozó kérelme nélkül azonosítania kell az alkalmazandó jogot (iura novit curia). Külföldi jog felkutatása esetén a bíró segítséget az igazságügyi minisztériumtól, valamint a külföldi jogról való tájékoztatásról szóló 1968. évi Londoni Egyezmény révén kaphat.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

Ha az ügyet tárgyaló bíróság országának kollíziós szabályai külföldi jogot jelölnek ki, előfordulhat, hogy a külföldi jog szerinti kollíziós szabályok maguk is más alkalmazandó jogot jelölnek ki („vissza- és továbbutalás”).

Például: a francia kollíziós szabály az angol jogot jelöli ki a Franciaországban lakóhellyel rendelkező angol állampolgár jogképességére alkalmazandó jogként. Az angol kollíziós szabály azonban az állandó lakóhely szerinti jogot, azaz a francia jogot jelöli ki alkalmazandó jogként.

Mi történik ilyen esetben Olaszországban? Mi történik, ha az olasz jog másik állam jogát jelöli ki, amely visszautal az olasz jogra, vagy harmadik ország jogára utal tovább?

Minden esetben, amikor az olasz jog másik olyan állam jogát jelöli ki, amely egy harmadik állam jogára utal tovább, a vissza- és továbbutalás elfogadásra kerül, és a harmadik ország joga csak a következő esetekben alkalmazható:

1.         ha a harmadik ország joga elfogadja a vissza- és továbbutalást;

2.         ha a vissza- és továbbutalás az olasz jogra vonatkozik.

A vissza- és továbbutalás nem érvényesül, ha az alkalmazandó külföldi jogot a felek maguk választották, vagy az a jogi aktusok alakiságára vonatkozik, vagy szerződésen kívüli kötelezettségek esetében.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Mi történik, ha a kapcsoló tényező megváltozik, például ingóságok átruházása esetén?

A fenti szabályok alkalmazandók.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

Megtagadhatja-e a bíróság a kijelölt alkalmazandó külföldi jog alkalmazását, ha az ellentétes a nemzetközi közrenddel? Léteznek-e olyan törvények és más nemzeti szabályok, amelyek a kollíziós szabályokkal szemben elsőbbséget élveznek (kötelező rendelkezések, a „lois de police” értelmében)?

Az olasz jog (a 218/1995. sz. törvény 16. cikke) értelmében a bíróság nem alkalmazhatja a kijelölt külföldi jogot, ha annak joghatásai „ellentétesek a közrenddel” (contrari all’ordine pubblico). Ez általában a „nemzetközi közrendet” jelenti. A jogképesség, valamint a polgári együttélés létrejöttének egyéb feltételei tekintetében az együttélés egyes feleinek az együttélés létrejöttének időpontjában meglévő nemzeti joga az irányadó. Ha azonban az alkalmazandó jog nem teszi lehetővé az azonos nemű felnőttek közötti polgári együttélést, akkor az olasz jog alkalmazandó (az 1995. évi 218. sz. törvény 32b. cikke).

Kollízió esetén (a fent említett törvény 17. cikke) az olasz jog alkalmazandó, és ettől eltérni a külföldi jog kijelölése ellenére nem lehet, ha az az olasz jog rendelkezéseinek célja és alkalmazási köre miatt szükséges (ezek az imperatív rendelkezések, olaszul norme di applicazione necessaria).

2.5 A külföldi jog bizonyítása

• A bíró és a felek szerepe

A bíró feladata a külföldi jog megállapítása; a bíró igénybe veheti a felek, az egyetemek vagy az igazságügyi minisztérium segítségét.

• Milyen bizonyítási módok elfogadottak?

A külföldi jog bizonyítási módjaként a nemzetközi egyezményekben meghatározott okmányok, a külföldi hatóságok által az igazságügyi minisztériumon keresztül rendelkezésre bocsátott információk és a szakértők vagy szaktestületek véleménye használható fel bizonyítási eszközként.

• Mi történik, ha a külföldi jog nem állapítható meg?

Ha lehetséges, a bíróság a meghatározott esetekben számításba vehető egyéb kapcsoló tényezők révén azonosított jogot fogja alkalmazni. Ennek hiányában az olasz jog alkalmazandó.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A 218/1995. sz. törvény 57. cikke szerint a szerződéses kötelezettségek tekintetében alkalmazandó jogot az 1980. június 19-i Római Egyezmény határozza meg.

Az egyezmény általános jelleggel állapítja meg, hogy a szerződésre alkalmazandó jog a felek által választott jog.

Ha jogválasztásra nem került sor, a szerződéssel legszorosabb kapcsolatban álló állam jogát kell alkalmazni, ugyanakkor arra alkalmazni kell az adott kötelezettségekre vonatkozó egyéb nemzetközi egyezményeket (például az ingó dolgok nemzetközi adásvételére alkalmazandó jogról szóló 1955. évi Hágai Egyezmény alkalmazandó az 1980. évi Római Egyezménnyel szemben).

A nemzetközi egyezmény révén vagy a felek akaratából kijelölt jog alkalmazása mindazonáltal elutasítható, ha az a közrenddel ellentétesnek minősül (ha például a kötelező vagy biztonsági rendelkezésekkel ellentétes).

Az 593/2008/EK rendelet (Róma I. rendelet) végrehajtását követően a határokon átnyúló jellegű, uniós tagállamokat érintő szerződéses esetek már nem tartoznak a nemzetközi egyezményekben meghatározott szabályok hatálya alá, hanem esetükben a rendelet alkalmazandó.

A rendelet előírja, hogy a szerződéses jogviszony tekintetében alkalmazandó jog meghatározásának legfőbb kritériuma a felek választása. A felek által választott jog azonban nem korlátozhatja azon jogrendszer imperatív rendelkezéseinek alkalmazását, amelyhez a szerződés a legszorosabban kapcsolódik.

Jogválasztás hiányában a rendelet számos különös kapcsoló kritériumot állapít meg az egyes szerződéstípusokra. Például:

• az adásvételi szerződésre azon ország joga irányadó, ahol az eladó szokásos tartózkodási helye található;
• a bérleti joggal kapcsolatos szerződésre az ingatlan fekvése szerinti ország joga irányadó;
• szolgáltatási szerződésre azon ország joga irányadó, ahol a szolgáltatást nyújtó fél szokásos tartózkodási helye található.

Ezen ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1215/2012/EU rendelet (Brüsszel Ia. rendelet vagy Brüsszel I bis rendelet) alkalmazandó.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A fent említett 218/1995. sz. törvény meghatározza a következő, szerződésen kívüli kötelmekre alkalmazandó szabályokat:

• egyoldalú ígérvény (az ígérettétel helye szerinti állam joga);
• hitelinstrumentumok (a váltóról, saját váltóról és csekkről szóló 1930. évi Genfi Egyezmény, a csekkről szóló 1931. évi Genfi Egyezmény; míg más hitelinstrumentumok esetében az elsődleges kötelezettségekre az instrumentum kibocsátásának helye szerinti állam joga alkalmazandó);
• képviselet (a képviselő vállalkozásának helye vagy jogköre gyakorlásának elsődleges helye szerinti állam joga);
• jogszabályon alapuló kötelezettségek (a kötelezettség alapját képező esemény bekövetkezésének helye szerinti jog);
• felelősség jogellenes károkozásért (az esemény bekövetkezésének helye szerinti jog, azonban ha a sértett kéri, a kárt okozó cselekmény bekövetkezésének helye szerinti jog; ha pedig kizárólag egyetlen állam polgárai érintettek az ügyben, akkor ezen állam joga alkalmazandó).

A 864/2007/EK rendelet (Róma II. rendelet) végrehajtását követően a határokon átnyúló jellegű, uniós tagállamokat érintő esetekben a rendelet alkalmazandó. A rendelet előírja, hogy jogellenes károkozásból, a szerződés megkötését megelőzően folytatott tárgyalásokból eredő felelősségből, másik személy ügyeinek intézése során felmerülő felelősségből és jogalap nélküli gazdagodásból eredő kötelezettségekre azon ország jogát kell alkalmazni, amelyben a kár bekövetkezik, függetlenül attól, hogy mely országban következett be a kárt okozó esemény. A felek a kárt okozó esemény bekövetkezését követően kötött megállapodás alapján választhatják ki az alkalmazandó jogot.

Ezen ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1215/2012/EU rendelet (Brüsszel Ia. rendelet vagy Brüsszel I bis rendelet) alkalmazandó.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

A személyes jogállásra, valamint a személyes jogok fennállására és tartalmára vonatkozóan – a névviseléshez való jogot is ideértve – az érdekelt fél nemzeti jogát kell alkalmazni, kivéve a családi jogviszonyokból eredő jogokat, amelyekre a 218/1995. sz. törvényben megállapított utaló szabályokat kell eseti alapon alkalmazni.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

A leszármazás és az állampolgárság megszerzésére a szülőknek vagy az egyik szülőnek a születés időpontjában fennálló nemzeti joga alapján kerül sor. A szülő-gyermek viszony, valamint a szülő és a gyermek közötti személyes és pénzügyi viszony tekintetében, ideértve a szülői felelősséget is, a gyermek születése időpontjában fennálló nemzeti joga alkalmazandó.

Az e más jogokra való utalások ellenére azonban a külföldi joggal szemben az olasz jog elsőbbséget élvez, amely megerősíti azt az elvet, hogy a gyermeknek egy státusza van (és így a házasságban vagy házasságon kívül született gyermekekkel egyenlően kell bánni), mindkét szülőt szülői felelősséggel ruházza fel, mindkét szülő számára előírja, hogy gondoskodjon a gyermekről, és felhatalmazza a bíróságokat, hogy a gyermeket hátrányosan érintő magatartások esetén fogadjanak el a szülői felelősséget korlátozó vagy megszüntető intézkedéseket.

Ha gyermek törvényes gyermeki jogállás biztosítása céljából történő örökbefogadására irányuló kérelmet nyújtottak be olasz bírósághoz, akkor az olasz jog alkalmazandó (184/1983. sz. törvény). A 184/1983. sz. törvény 29. és azt követő cikkei többek között olyan esetekre vonatkozó különös szabályt tartalmaznak, amelyekben külföldi gyermekek örökbefogadását Olaszországban lakóhellyel rendelkező személy kérelmezi, és amely a nemzetközi örökbefogadásokról szóló, 1993. május 29-i Hágai Egyezményben meghatározott követelményeket hajtja végre.

Más kollíziós szabályokra vonatkozóan a 218/1995. sz. törvény 38. cikke tartalmaz részletes rendelkezéseket a különböző lehetőségekről.

A szülői felelősséggel kapcsolatos joghatóságra és határozatok elismerésére és végrehajtására a 2201/2003/EK rendelet alkalmazandó.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

Házassági ügyekben a házastársak személyes viszonyára – ha az közös – a házastársak állampolgársága szerinti jogot kell alkalmazni; egyébként e viszonyra azon állam joga alkalmazandó, ahol a házaspár házas életének nagyobb részét eltöltötte.

Főszabály szerint a személyes viszonyra alkalmazandó jogot kell alkalmazni a közös vagy külön tulajdonjogot szabályozó házassági vagyonjogi rendszerekre is, de ettől – amennyiben a házastársak így állapodnak meg, vagy a jog által kifejezetten előírt esetekben – el lehet térni.

Az olasz jog elismeri az azonos neműek közötti kapcsolatot (unioni civili, „polgári kapcsolat”) is, amelyre az örökbefogadás jogát kivéve majdnem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a házasságra. A polgári kapcsolatra azon állam jogát kell alkalmazni, amelyben a kapcsolatot létesítették, kivéve, ha a felek egyike kéri a bíróságot, hogy azon állam jogát alkalmazza, ahol közös életük nagyobb részét eltöltötték. A vagyonjogi rendszerekre annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyben a polgári kapcsolatot létesítették, lehetséges azonban a felek olyan megállapodását nyilvántartásba venni, amely szerint azon állam joga alkalmazandó, amelyben legalább egyikük lakhellyel rendelkezik, vagy amelynek állampolgárságával valamelyikük rendelkezik.

Az olasz állampolgár által külföldön azonos nemű személlyel kötött házasság az olasz jog által szabályozott polgári kapcsolat joghatásával bír.

A különválásra és a házasság, valamint a polgári kapcsolat felbontására az 1259/2010/EU rendeletet kell alkalmazni, amely elsőbbséget élvez a 218/1995. sz. törvénnyel szemben. E rendelet lehetővé teszi a házastársak (vagy élettársak) számára, hogy kijelöljék az alkalmazandó jogot, feltéve, hogy az az alábbiak egyike: azon állam joga, amelynek területén mindketten tartózkodási hellyel rendelkeznek; azon állam joga, amelynek területén a házastársak legutóbb közös tartózkodási hellyel rendelkeztek, amennyiben a megállapodás megkötésének időpontjában egyiküknek még mindig ott van a tartózkodási helye; az egyik házastárs állampolgársága szerinti állam joga; az eljáró bíróság országa szerinti jog. Ha a felek nem kötöttek megállapodást, ugyanezen kapcsoló tényezők sorrendben alkalmazandók (az első elsőbbséget élvez a másodikkal szemben, és így tovább).

Végezetül, a házasságban vagy élettársi kapcsolatban nem álló személyek élettársi szerződést köthetnek egymással. E szerződésekre a pár állampolgársága szerinti jogot kell alkalmazni, ha az közös; ennek hiányában azon állam joga alkalmazandó, ahol a pár közös életének nagyobb részét eltöltötte.

A családdal kapcsolatos tartási kötelezettségeket az 1973. október 2-i Hágai Egyezménynek megfelelően szabályozták.

A házassági ügyekkel kapcsolatos joghatóságra és a határozatok elismerésére és végrehajtására a 2201/2003/EK rendelet alkalmazandó.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

Olaszországban az általános elv az, hogy a házastársak közötti házassági vagyon közös tulajdonban van (comunione dei beni).

A házastársak alternatív rendszer mellett is dönthetnek, például olyan mellett, amelyben saját vagyonuk külön tulajdonban van (separazione dei beni), vagy közöttük megkötött megállapodással külön egyezséget kötnek.

3.7 Öröklés, végintézkedések

Két szakaszt kell megkülönböztetni.

1. Ha az öröklés megnyílására (apertura della successione) 2015. augusztus 17-ét megelőzően került sor, az öröklésre az örökhagyó elhalálozásának időpontjában fennálló nemzeti jogát kell alkalmazni. Az örökhagyó még életében – a végrendeletében tett nyilatkozattal – úgy rendelkezhet, hogy az utána történő öröklésre az állandó lakóhelye szerinti ország jogát kell alkalmazni; ha olasz állampolgár, e választás nem érinti az Olaszországban állandó lakóhellyel rendelkező örökösök jogait, akik jogszabálynál fogva jogosultak a vagyonból részesedni (legittimari, a 218/1995. sz. törvény 46. cikke).
2. A 2015. augusztus 17-én vagy azt követően megnyílt öröklésekre a 650/2012/EU rendeletet kell alkalmazni, amely felváltja a fent vázolt megoldást. Ezen öröklésekre az örökhagyó elhalálozásának időpontjában szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazandó. Az örökhagyó rendelkezhet úgy, hogy az utána történő öröklésre irányadó jog annak az államnak a joga, amelynek állampolgárságával a jogválasztáskor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezik. A rendelet bevezeti az európai öröklési bizonyítványt, amely különböző tagállamokban igazolja birtokosának örökösi, hagyományosi vagy végrendeleti végrehajtói jogállását.

3.8 Ingatlan

Ingó- és ingatlantulajdon (ebben az összefüggésben nem tűnik célszerűnek az immateriális javakra vonatkozó részletes szabályok ismertetése).

A tulajdonjogokra és egyéb dologi jogokra az ingatlan fekvése szerinti állam jogát kell alkalmazni.

Uniós tagállamban található ingatlan esetében az 1215/2012/EU rendelet (Brüsszel Ia. rendelet vagy Brüsszel I bis. rendelet) alkalmazandó: e rendelet megállapítja, hogy ingatlanon fennálló dologi jogok tekintetében annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, ahol az ingatlan található.

3.9 Fizetésképtelenség

Az olasz jog nem rendelkezik kifejezetten az alkalmazandó jogról a fizetésképtelenséggel kapcsolatos kollízió esetére vonatkozóan.

Az Unió tagállamai közötti egységes kollíziós szabályokat az (EU) 848/2015 rendelet tartalmazza. E rendelet előírja, hogy a fizetésképtelenségi eljárást abban a tagállamban kell megindítani, amelyben az adós fő érdekeltségeinek központja található; a fizetésképtelenségi eljárásra és annak joghatásaira annak a tagállamnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén az ilyen eljárást megindítják.

Az Olaszország által aláírt többoldalú egyezmények felsorolása

1. HÁZASSÁG, KÜLÖNVÁLÁS, A HÁZASSÁG FELBONTÁSA

Az 1970. június 1-jén kelt Hágai Egyezmény a házasság felbontásának és a különválásnak az elismeréséről

Az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezménye, amelyet 2011. május 11-én, Isztambulban nyitottak meg aláírásra (2013. június 27-i 77. sz. törvény).

2. APASÁG ÉS ÖRÖKBEFOGADÁS

Az 1980. szeptember 5-én kelt Müncheni Egyezmény a vezetéknévre és keresztnévre alkalmazandó jogról

Az 1993. május 29-én kelt Hágai Egyezmény a gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről

3. KISKORÚAK

Az 1961. október 5-én kelt Hágai Egyezmény a kiskorúak védelme tekintetében a hatóságok jogköréről és az alkalmazandó jogról

Az 1980. október 25-én kelt Hágai Egyezmény a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól

Az 1980. május 20-án kelt Luxembourgi Európai Egyezmény a gyermekek feletti felügyeleti jogot érintő határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint a felügyeleti viszonyok helyreállításáról

Az 1996. október 19-én kelt Hágai Egyezmény a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról (2015. június 18-i 101. sz. törvény).

4. TARTÁSI KÖTELEZETTSÉGEK A CSALÁDI JOGVISZONYOKBAN

Az 1956. június 20-án kelt New York-i egyezmény a tartásdíjak külföldön történő behajtásáról.

Az 1973. október 2-án kelt Hágai Egyezmény a tartási kötelezettségekre vonatkozó határozatok elismeréséről és végrehajtásáról.

Az 1973. október 2-i hágai egyezmény tartási kötelezettségre alkalmazandó jogról.

5. ÁLLAMPOLGÁRSÁG ÉS HONTALANSÁG

Az 1954. szeptember 28-án kelt New York-i egyezmény a hontalan személyek jogállásáról.

Az 1951. július 28-i Genfi Egyezmény a menekültek jogállásáról és az 1967. január 31-i New York-i jegyzőkönyv.

6. ÖRÖKLÉS

Az 1973. október 26-án kelt Washingtoni Egyezmény a nemzetközi végrendeletek alakiságára vonatkozó egyezményes jogról.

Az 1973. október 2-án kelt Hágai Egyezmény az elhunyt személyek ingatlanainak nemzetközi kezeléséről.

7. SZERZŐDÉSES KÖTELEZETTSÉGEK

Az 1980. június 19-én kelt Római Egyezmény a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról.

Az 1988. szeptember 16-án kelt Luganói Egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról.

8. NEMZETKÖZI KERESKEDELEM

Az 1955. június 15-én kelt Hágai Egyezmény az ingó dolgok nemzetközi adásvételére alkalmazandó jogról.

Az 1980. április 11-én kelt Bécsi (ENSZ) Egyezmény a nemzetközi árukereskedelmi szerződésekről.

Az 1956. május 19-én kelt Genfi Egyezmény a nemzetközi közúti árufuvarozási szerződésről

9. HITELINSTRUMENTUMOK

Az 1930. június 7-én kelt Genfi Egyezmény a váltóra és a saját váltóra vonatkozó egyezményes jogról és egyes kollíziók rendezéséről.

Az 1931. március 19-én kelt Genfi Egyezmény az egyezményes csekkjogról és egyes kollíziók rendezéséről.

10. SZERZŐDÉSEN KÍVÜLI KÖTELEZETTSÉGEK

Az 1960. július 29-én kelt Párizsi Egyezmény (és kiegészítő jegyzőkönyvei) az atomenergia területén való polgári jogi felelősségről.

Az 1969. november 29-én kelt Brüsszeli Egyezmény az olajszennyezésből eredő károkért való polgári jogi felelősségről.

11. VÁLASZTOTTBÍRÁSKODÁS

Az 1958. június 10-én kelt New York-i Egyezmény a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról.

Az 1961. április 21-i Európai Egyezmény a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról.

12. IGAZSÁGÜGYI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS

Az 1954. március 1-jén kelt Hágai Egyezmény a polgári eljárásról

Az 1965. november 15-én kelt Hágai Egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok külföldön történő kézbesítéséről

Az 1970. március 18-án kelt Hágai Egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben külföldön történő bizonyításfelvételről

Az 1988. szeptember 16-án kelt Luganói Egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról.

13. VAGYONKEZELÉS

Az 1985. július 1-jén kelt Hágai Egyezmény az öröklési vagyonkezelőkre és azok elismerésére alkalmazandó jogszabályokról

A nemzetközi egyezmények szabályai, különösen az egységes jogszabályok, valamint a nemzetközi magánjog vonatkozó nemzeti szabályai közötti koordinációt a 218/1995. sz. törvény 2. cikke biztosítja, miközben az a tény, hogy valamely jogi helyzet vagy jogviszony a nemzeti jog alkalmazási körébe tartozik, nem zárja ki, hogy ugyanezen ügy tekintetében az Olaszországban hatályos nemzetközi egyezményeket is alkalmazzák.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

Határon átnyúló ügyekben történő bírósághoz fordulás esetén az alkalmazandó jog megállapítására vonatkozó szabályokat Ciprus esetében elsődlegesen az uniós jog határozza meg, különösen a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet (Róma I.), és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 864/2007/EK rendelet (Róma II.).

Egyéb kérdésekben a ciprusi bíróságok számára saját ítélkezési gyakorlatuk szolgál iránymutatásul, nincs ugyanis vonatkozó nemzeti jogi vagy törvénykönyvbe foglalt szabályozás. Irányadó ciprusi ítélkezési gyakorlat hiányában a bíróságok az angol common law-t alkalmazzák a bíróságokról szóló törvény (14/60. sz. törvény) 29. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

A vagyonkezelőkre alkalmazandó jogról és elismerésükről szóló, 1985. július 1-jei hágai egyezmény, amelyet a Ciprusi Köztársaság a 2017. évi 15(III). sz. ratifikációs törvénnyel ratifikált.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Nem releváns.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A bíróság nem köteles saját kezdeményezésére alkalmazni ezeket a szabályokat. Erre a körülményre csak az ügyben részt vevő valamelyik fél hivatkozhat, akinek bizonyítékokkal alátámasztottan eredményesen igazolnia kell, hogy egy másik ország jogát kell alkalmazni a ciprusi jog helyett. Amennyiben a bíróság elutasítja az indítványt, a ciprusi jogot kell alkalmazni.

Mivel ennek eldöntése bizonyítási és eljárási kérdésektől függ, a fent hivatkozott 593/2008/EK rendelet és 864/2007/EK rendelet rendelkezései e tekintetben nem irányadók.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

Az 593/2008/EK rendelet és a 864/2007/EK rendelet tiltja a vissza- és továbbutalás (renvoi) alkalmazását. Azokban az ügyekben azonban, amelyek nem tartoznak a rendeletek hatálya alá a vissza- és továbbutalás az alábbiak szerint megengedett:

Az olyan ügyben eljáró bíróságnak, amely tekintetében megállapítást nyert, hogy valamely másik állam jogát kell alkalmazni, vagy kizárólag e jog belső nemzeti szabályait kell alkalmaznia, vagy pedig e jogot teljes egészében, az e jog szerint alkalmazandó nemzetközi szabályokat is beleértve.

Az utóbbi esetben az a körülmény okoz nehézséget, hogy az alkalmazandó jogra vonatkozó, az érintett másik állam jogrendszere szerinti szabályozás visszautalhat a ciprusi jogra, amelyet a bírónak ez esetben alkalmaznia kell (renvoi). Ebben az esetben a bíróságnak két választása van: elfogadja a renvoi szabályt és a ciprusi jogot alkalmazza (részleges renvoi elmélet), vagy pedig elutasítja azt, és teljes egészében a másik állam jogát alkalmazza (teljes renvoi).

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

A kapcsoló tényezőkben (pl. lakóhely, az a hely, ahová az ingó vagyont vagy célvagyont áthelyezték stb.) bekövetkezett változások következtében esetlegesen felmerülő problémák elkerülése érdekében rendszerint az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályozást használják a kapcsoló tényező azonosítása időpontjának meghatározására. Lásd például a vagyonkezelőkről szóló 1985. július 1-jei hágai egyezmény 7. cikkét.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

Amennyiben valamely másik állam jogának alkalmazása összeegyeztethetetlen a Ciprusi Köztársaság közrendjével, úgy abban az esetben sem lehet alkalmazni e másik állam jogát, ha az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályozás értelmében egyébként alkalmazni kellene. Az ítélkezési gyakorlat értelmében a „közrend” magában foglalja az igazságosság, a közerkölcs és az etika alapvető elveit (Pilavachi & Co Ltd kontra International Chemical Co Ltd ítélet (1965), 1 CLR 97).

Másik állam joga a vámokkal, adókkal és adózással kapcsolatos ügyekben szintén nem alkalmazható.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A Royal Bank of Scotland plc kontra Geodrill Co Ltd és társai ítéletben (1993) 1 JSC 753 kidolgozott szabályt kell alkalmazni, amelynek értelmében az ügyében a külföldi jog alkalmazandóságára hivatkozó félnek először elő kell terjesztenie az erre vonatkozó indítványát, majd pedig szakértői véleményt kell erről becsatolnia annak érdekében, hogy meggyőzze a bíróságot. Amennyiben a bíróság nem fogadja el a bizonyítékot vagy egyik fél sem terjeszt elő ilyen indítványt, a ciprusi jogot kell alkalmazni.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

Az 593/2008/EK (Róma I.) rendelet irányadó az összes olyan szerződéses kötelezettségre és jogi aktusra, amellyel kapcsolatban felmerül az alkalmazandó jog kérdése.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A legtöbb esetben a 864/2007/EK (Róma II.) rendeletet kell alkalmazni, és az abban foglalt általános szabály értelmében az alkalmazandó jogot a káresemény bekövetkezésének helye (lex loci damni) szerint kell meghatározni, figyelmen kívül hagyva az országot vagy országokat, ahol a káresemény közvetett következményei felmerülhetnek. A rendelet arra vonatkozó különös szabályokat is meghatároz, hogy hogyan kell megállapítani a szerződésen kívüli kötelmi viszonyok egyes típusaira, például a tisztességtelen versenyre és a termékfelelősségre vonatkozó ügyekre alkalmazandó jogot.

A célvagyonok tekintetében az 1985. évi hágai egyezményt ratifikáló, a vagyonkezelőkre alkalmazandó jogról és elismerésükről szóló 2017. évi ratifikációs törvény (15(III)/2017. sz. törvény) alkalmazandó. A ratifikációs törvény és az egyezmény értelmében a célvagyonra a vagyonkezelő választása szerinti jog irányadó. Egyébként a célvagyonra az a jog irányadó, amellyel a legszorosabb kapcsolatban áll.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

Vezetéknév

A vezetéknév meghatározására a szülők és gyermekek közötti kapcsolatokról szóló törvény (216/90. sz. törvény) irányadó. A 216/90. sz. törvényben foglaltak szerint a gyermek vezetéknevét a szülők által a gyermek születésétől számított három hónapon belül tett közös nyilatkozat határozza meg. Amennyiben a szülők nem tesznek ilyen nyilatkozatot, a gyermek az apa vezetéknevét fogja viselni. A házasságon kívül született gyermek az anya vezetéknevét viseli, hacsak, illetve amíg az apa apai elismerő nyilatkozatot nem tesz.

Lakóhely

A személy lakóhelyét a végrendeletekről és az öröklésről szóló törvény 195. fejezete határozza meg, amely szerint adott időpontban az egyes személyek vagy a születésükkor kapott lakóhellyel (születéskori lakóhely), vagy pedig a saját elhatározásukból megszerzett vagy megtartott lakóhellyel rendelkeznek (választás szerinti lakóhely).

Az apa életben léte alatt házasságból született gyermek esetében a születés napjától kezdődően a gyermek születéskori lakóhelyének az apa lakóhelyét kell tekinteni.

A házasságon kívül, vagy az apa halálát követően született gyermek esetében a születés napjától kezdődően a gyermek születéskori lakóhelyének az anya lakóhelye minősül.

Jog- és cselekvőképesség

A személy házasságkötési képességét a házasságról szóló törvény (104(I)/2013. sz. törvény) 14. cikkében foglalt rendelkezések szabályozzák, amelyek értelmében az érintett személy nem rendelkezik házasságkötési képességgel, ha a tizennyolcadik életévét nem töltötte be, vagy ha a házasságkötés időpontjában nem képes érvényes jognyilatkozatot tenni olyan mentális zavara vagy szellemi fogyatékossága, agyi elváltozása vagy egyéb állapota vagy betegsége, illetve drogfüggősége miatt, amelynek következtében hiányzik az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége.

Házasságkötési képességgel rendelkezőnek kell azonban tekinteni a házasulandó pár tizennyolcadik életévét be nem töltött tagjait vagy egyik tagját, amennyiben betöltötték a tizenhatodik életévüket, vagy a gyámjaik ahhoz írásban hozzájárultak, vagy a házasságkötést rendkívüli körülmények indokolják. Amennyiben a fent hivatkozott hozzájárulást nem adják meg, illetve gyám hiányában a házasságkötési képesség kérdésében az érintett személy lakóhelye szerint illetékes családjogi bíróság dönt.

Az ügyleti képesség tekintetében a szerződésekről szóló törvény 149. fejezetének 11. cikke kimondja, hogy a személy akkor rendelkezik szerződéskötési képességgel, ha rendelkezik az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel és az ügyleti képességétől törvényben előírtak szerint nem fosztották meg. A törvény értelmében a házas személy nem minősül szerződéskötésre képtelen személynek azon egyetlen okból kifolyólag, hogy nem töltötte be a tizennyolcadik életévét.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A szülő és a gyermek közötti jogviszonyt, ideértve a szülői felelősséget, a gyermektartást és a kapcsolattartást, a ciprusi jog szabályozza, különösen a szülők és a gyermekek közötti kapcsolatokról szóló törvény (216/90. sz. törvény).

A hatályuk alá tartozó ügyekben szintén alkalmazni kell a 2201/2003/EK rendeletben (Brüsszel IIa.) és a 4/2009/EK rendeletben, valamint a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló 1996. évi hágai egyezményben foglaltakat.

3.4.2 Örökbefogadás

A ciprusi bíróságok előtt folyamatban lévő örökbefogadási eljárásokban a ciprusi jogot kell alkalmazni, tekintet nélkül arra, hogy az örökbefogadási ügy határon átnyúló jellegű-e.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

A házasságkötéssel és a házasság felbontásával kapcsolatos ügyeket Cipruson a házasságról szóló 2003. évi törvény (104(I)/2003. sz. törvény) szabályozza. Szintén vonatkozik rájuk a házasságkötéshez szükséges kölcsönös beleegyezésről, a legalsó korhatárról és a házasságkötések anyakönyvezéséről szóló ENSZ határozat, amelyet a Ciprusi Köztársaság a 16(III)/2003. sz. törvénnyel ratifikált.

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

A házasság felbontásával kapcsolatos ügyeket a házasságkötésről, a békéltető eljárásról és a házassági kötelék spirituális felbontásáról szóló 1990. évi törvény (22/1990. sz. törvény) 111. cikke – az egyházi házasságok tekintetében –, valamint a házasságról szóló törvény (104(Ι)/2003. sz. törvény) szabályozza.

A házasság felbontásának és a különválásnak az elismerésével kapcsolatos ügyekre a házasság felbontásának és a különválásnak az elismeréséről szóló 1971. évi hágai egyezményben foglaltakat kell alkalmazni, amelyet a Ciprusi Köztársaság a 14(III)1983. sz. törvénnyel ratifikált.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

Tartási kötelezettségek

A házassági vagyonjogról szóló módosított törvényben (232/1991. sz. törvény) foglaltak szerint:

A házastársak különélése esetén a bíróság a házastárs kérelmére tartásdíj fizetésére kötelező határozatot hoz a másik házastárssal szemben, melynek értelmében e házastárs a kérelmező házastárs részére tartásdíjat köteles fizetni.

A volt házastársak között tartási kötelezettség abban az esetben áll fenn, ha az egyik házastárs nem képes eltartani magát a saját jövedelméből vagy vagyonából és:

a) a házasságot felbontó ítélet jogerőre emelkedésének napján vagy az alábbiakban megjelölt időtartamok leteltekor életkorából vagy egészségi állapotából kifolyólag nem képes olyan munkát vállalni vagy folytatni, amely biztosítaná, hogy magát eltartsa;

b) olyan kiskorú vagy felnőtt gyermeket vagy más eltartott személyt gondoz, aki fizikai vagy mentális fogyatékossága okán nem képes önmagáról gondoskodni, és a tartást kérelmező személy emiatt nem tud megfelelő munkát találni;

c) nem képes tartós és megfelelő munkát találni vagy szakképzésre van szüksége, legfeljebb azonban a házasságot felbontó ítélet jogerőre emelkedésének napjától számított három évig;

d) bármely egyéb esetben, amennyiben a házasságot felbontó ítélet jogerőre emelkedésének időpontjában a tartás megítélése méltányossági okból indokolt.

A tartás fontos okból megtagadható vagy korlátozható, különösen, ha a házasság rövid ideig állt fenn, vagy a házasság felbontása vagy az együttélés megszűnése annak a házastársnak róható fel, aki a tartásra esetleg jogosult lehetne, vagy e házastárs a rászorultságát maga idézte elő.

A tartásra való jogosultságot megszűnik, illetve a tartást elrendelő határozatot megfelelően módosítani szükséges, amennyiben azt a körülmények indokolják.

Kiskorú gyermekkel kapcsolatos tartási kötelezettségek

A szülők és a gyermekek közötti kapcsolatokról szóló törvény (216/90. sz. törvény) értelmében a kiskorú gyermekkel kapcsolatos tartási kötelezettségek a szülőket az anyagi lehetőségeikhez mérten együttesen terhelik. A fenti szülői kötelezettség határozat vagy perbeli egyezség alapján a gyermek nagykorúvá válását követően is fennállhat, amennyiben azt rendkívüli körülmények indokolják (például a gyermek cselekvőképtelen vagy fogyatékosságban szenved, a Nemzeti Gárdánál szolgál vagy oktatási intézményben vagy szakiskolában tanulmányokat folytat).

A szülőknek a kiskorú gyermekükkel szemben fennálló tartási kötelezettsége abban az esetben is fennáll, ha a gyermek saját vagyonnal rendelkezik.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A 232/1991. sz. törvény 13. cikkében foglaltak alkalmazandók, amelynek értelmében a házasság főszabályként nem változtat a házastársak vagyon feletti önálló rendelkezési jogán. A hivatkozott törvény 14. cikke ugyanakkor lehetővé teszi a házastárs számára, hogy a házasság felbontása vagy érvénytelenítése esetén magának követelje a másik házastárs valamely vagyontárgyát, feltéve, hogy a követeléssel előálló házastárs bármely módon hozzájárult a másik házastárs vagyonszaporulatához. A követeléssel előálló fél jogi úton követelheti, hogy fizessék meg számára a vagyonszaporulat azon részét, amely az ő hozzájárulásának eredménye.

Az egyik házastárs által a másik házastárs vagyonszaporulatához történő hozzájárulás vélelmezett mértéke az értéknövekedés egyharmadának felel meg, kivéve, ha bizonyítást nyer, hogy a hozzájárulás mértéke ennél alacsonyabb vagy magasabb volt.

A házastársak vagyonszaporulatába nem tartozik bele, amit a házastársak ajándékozás, öröklés, hagyomány vagy egyéb ingyenes juttatás útján szereztek.

3.7 Öröklés, végintézkedések

Az öröklést és a hagyatékkal kapcsolatos ügyeket, a végrendelet-készítésre és annak visszavonására vonatkozó alakisági előírások kivételével, az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló 650/2012/EU rendelet szabályozza.

A hivatkozott rendelet 22. cikke szerint egy adott személy az utána történő öröklésre irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát, amelynek állampolgárságával a választás megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezik. A jogválasztásról kifejezett nyilatkozatban kell rendelkezni.

Azokban az esetekben, ahol készült végrendelet, a végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. október 5-i hágai egyezményben foglaltak az irányadók. Az egyezmény 1. cikkében foglalt rendelkezések értelmében egy adott végintézkedés alakilag akkor érvényes, ha alakilag megfelel:

a) azon hely szerinti belső jognak, ahol a végrendelkező a végintézkedést tette, vagy

b) egy olyan állampolgárság szerinti belső jognak, amellyel a végrendelkező a végintézkedés megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezett, vagy

c) a végrendelkező azon lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye szerinti belső jognak, amellyel a végintézkedés megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezett, vagy

d) ingatlanok érintettsége esetén az ingatlanok fekvése szerinti belső jognak.

3.8 Ingatlan

Az ingatlanokkal kapcsolatos kötelezettségeket keletkeztető jogviszonyokra az 593/2008/EK rendelet (Róma I.) vonatkozik, amely szerint a szerződésekre a felek által választott jog az irányadó. Jogválasztás hiányában a rendelet 4. cikkében foglaltakat kell alkalmazni, amely kifejezetten meghatározza az egyes ügyekben alkalmazandó jogot.

Ingatlannal kapcsolatos dologi jogra vonatkozó szerződés esetén, összhangban a ciprusi bíróságok ítélkezési gyakorlatával, a bíróság az ingatlan fekvése szerinti ország jogát (lex situs) alkalmazza.

3.9 Fizetésképtelenség

Az alkalmazandó jogot a fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000/EK rendelet rendelkezései határozzák meg. Ez annak a tagállamnak a joga, ahol a fizetésképtelenségi eljárást megindították.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyve, első könyv, I. rész, II. fejezet

Az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete (2008. június 17.) a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról (Róma I.)

Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról (Róma II.)

A Tanács 1259/2010/EU rendelete (2010. december 20.) a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

Az 1961. október 5-én kelt Hágai Egyezmény a végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról.

Az 1961. október 5-én kelt Hágai Egyezmény a kiskorúak védelme tekintetében a hatóságok jogköréről és az alkalmazandó jogról.

Az 1971. május 4-én kelt Hágai Egyezmény a közlekedési balesetekre alkalmazandó jogról.

Az 1973. október 2-án kelt Hágai Egyezmény a tartási kötelezettségre alkalmazandó jogról.

Egyezmény a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról, aláírásra megnyitva Rómában 1980. június 19-én.

Az 1996. október 19-én kelt Hágai Egyezmény a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról.

2007. október 30-án kelt egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (az új Luganói Egyezmény).

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

• Megállapodás a Litván Köztársaság és az Örmény Köztársaság között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári, családjogi és büntetőügyekben.
• Megállapodás a Litván Köztársaság és az Azerbajdzsáni Köztársaság között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári, családjogi és büntetőügyekben.
• Megállapodás a Litván Köztársaság és az Üzbegisztáni Köztársaság között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári, családjogi és büntetőügyekben.
• Megállapodás a Litván Köztársaság és a Kazahsztáni Köztársaság között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári, családjogi és büntetőügyekben.
• A Litván Köztársaság és a Kazahsztáni Köztársaság között kötött, polgári, családjogi és büntetőügyekben fennálló jogsegélyről és jogi kapcsolatokról szóló megállapodás jegyzőkönyve.
• Megállapodás a Litván Köztársaság és Ukrajna között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári, családjogi és büntetőügyekben.
• Megállapodás a Litván Köztársaság és Moldova között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári, családjogi és büntetőügyekben.
• Megállapodás a Litván Köztársaság és Lengyelország között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári, családjogi és büntetőügyekben.
• Megállapodás a Litván Köztársaság, az Észt Köztársaság és a Lett Köztársaság között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról.
• Megállapodás a Litván Köztársaság és a Belarusz Köztársaság között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári, családjogi és büntetőügyekben.
• Megállapodás a Litván Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között a jogsegélyről polgári és büntetőügyekben.
• Megállapodás a Litván Köztársaság és az Oroszországi Föderáció között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári, családjogi és büntetőügyekben.
• Megállapodás a Litván Köztársaság és a Török Köztársaság között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról kereskedelmi és polgári ügyekben.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A Litván Köztársaság bíróságokról szóló törvénye 33. cikkének (1) bekezdésével összhangban az ügyek tárgyalása során a bíróságokra a Litván Köztársaság alkotmánya, valamint azok a jogszabályok, nemzetközi megállapodások, amelyeknek a Litván Köztársaság aláíró fele, a kormány állásfoglalásai és a Litván Köztársaságban hatályos, a jogszabályokkal nem ellentétes egyéb jogi aktusok alkalmazandók. A Litván Köztársaság polgári törvénykönyve 1.10. cikkének (1) bekezdésével összhangban a külföldi jog alkalmazandó azon polgári kapcsolatokra, amelyek esetében ezt a Litván Köztársaság által aláírt nemzetközi megállapodások, a felek közötti megállapodások vagy a Litván Köztársaság törvényei előírják.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.14. cikkével összhangban, amennyiben az alkalmazandó külföldi jog a Litván Köztársaság jogára való visszautalást írja elő, a Litván Köztársaság joga csak az ebben a törvénykönyvben vagy a külföldi jogban meghatározott ügyekben alkalmazandó. Amennyiben az alkalmazandó külföldi jog egy harmadik állam jogára való továbbutalást ír elő, a harmadik állam joga csak az e törvénykönyvben vagy a harmadik állam jogában meghatározott ügyekben alkalmazandó. Amennyiben a személyi állapot meghatározása tekintetében az alkalmazandó külföldi jog visszautal a Litván Köztársaság jogára, a Litván Köztársaság joga alkalmazandó. Ezek a szabályok nem alkalmazandók azokban az esetekben, ahol az alkalmazandó jogot az ügylet felei választották meg, beleértve az ügylet alakiságaira alkalmazandó jog és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog meghatározását is. Amennyiben a nemzetközi magánjog szabályai nemzetközi szerződés/egyezmény alkalmazását írják elő, a visszautalással és a harmadik állam jogára való továbbutalással kapcsolatos kérdések tekintetében az alkalmazandó nemzetközi szerződés/egyezmény rendelkezései irányadók.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyve nem határoz meg általános szabályt e tekintetben.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.11. cikkével összhangban a külföldi jog szabályai nem alkalmazandók, ha alkalmazásuk ellentétes lenne a Litván Köztársaság Alkotmánya és egyéb jogszabályai által kialakított közrenddel. Ilyen esetekben a Litván Köztársaság polgári jogszabályai alkalmazandók. A Litván Köztársaság vagy azon másik állam jogának kötelező szabályai alkalmazandók, amely a legszorosabban kapcsolódik a vitához, függetlenül attól a ténytől, hogy a felek megállapodás révén másik külföldi jogot választottak. Az ezekben az ügyekben történő döntéshozatal során a bíróságnak figyelembe kell vennie e szabályok természetét és célkitűzéseit, valamint az alkalmazásuk vagy az alkalmazás elmulasztásának következményeit. Előfordulhat, hogy az e törvénykönyv szerint alkalmazandó külföldi jog nem érvényesíthető, ha az ügy valamennyi körülményét figyelembe véve ez a jog nem áll egyértelmű kapcsolatban az adott üggyel vagy annak egy részével, hanem az ügy egy másik állam jogához kapcsolódik. Ez a szabály nem alkalmazandó, ha az alkalmazandó jogot az ügylet felei közötti megállapodás révén választották meg.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.12. cikkével összhangban a nemzetközi megállapodásokban vagy a Litván Köztársaság jogában hivatkozott ügyekben a külföldi jog alkalmazását, értelmezését és tartalmának meghatározását a bíróság hivatalból végzi (saját kezdeményezésére). Ha a külföldi jog alkalmazását a felek közötti megállapodás írja elő, az alkalmazott külföldi jog tartalmával kapcsolatos valamennyi bizonyítékot – figyelembe véve az adott jog hivatalos értelmezését, az alkalmazási gyakorlatát és az érintett külföldi állam jogtudományi álláspontját – a külföldi jogra hivatkozó félnek kell biztosítania. A vitában részes bármely fél kérelmére a bíróság segítséget nyújthat az alkalmazandó külföldi jogra vonatkozó információk összegyűjtésében. Ha a bíróság vagy a külföldi jogra hivatkozó fél nem felel meg e kötelezettségeknek, a Litván Köztársaság joga alkalmazandó. Kivételes esetekben, ha az egyén jogai vagy vagyona védelmének érdekében sürgős ideiglenes intézkedéseket kell hozni, mielőtt a vitára alkalmazandó jog és e jog tartalma meghatározásra kerül, a bíróság a Litván Köztársaság jogának alkalmazásával rendezhet sürgős ügyeket.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.37. cikkével összhangban a szerződéses kötelezettségekre a kötelem felei közötti megállapodással meghatározott jog alkalmazandó. A felek közötti megállapodást tartalmazhatják a felek közötti szerződés feltételei, vagy az az ügy ténybeli körülményeiből vezethető le. A felek kölcsönös megállapodással kiválaszthatják egy adott ország jogát, amely a teljes szerződésre vagy annak egy vagy több részére alkalmazandó lesz. A felek kölcsönös megállapodással bármikor felválthatják a szerződéses kötelezettségre alkalmazandó, korábban választott jogot egy másik joggal. Az alkalmazandó jog módosítása visszamenőleges hatályú, azonban nem érvényesíthető harmadik felekkel szemben, és nem érvényteleníti a szerződést. Az a tény, hogy a felek kölcsönös megállapodással egy külföldi jogot választottak a szerződésükre nézve alkalmazandónak, nem jelent alapot arra, hogy megtagadják a Litván Köztársaság vagy más állam joga kötelező szabályainak alkalmazását, amelyeket a felek nem módosíthatnak, és amelyek alkalmazását nem zárhatják ki a megállapodás révén.

Amennyiben a felek nem választottak alkalmazandó jogot, annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyhez a szerződéses kötelezettség a legszorosabban kapcsolódik. Ebben az esetben feltételezhető, hogy a szerződés szerinti kötelezettség által leginkább érintett állam az az állam, amelynek területén az alábbiak találhatók:

(1) a szerződésre leginkább jellemző kötelezettség teljesítésére kötelezett fél lakóhelye vagy központi ügyvezetésének helye. Amennyiben a kötelezettség jobban kapcsolódik annak az államnak a jogához, amelyben a kötelezett fél üzleti tevékenységének helye található, annak az államnak a joga alkalmazandó;

(2) az ingatlan helye, amennyiben a szerződés tárgya az ingatlanon fennálló jog vagy az ingatlan használatára irányuló jog;

(3) a szállító elsődleges üzleti tevékenységének helye a szállítási szerződés megkötésekor, feltéve, hogy a szállítmány berakodására ugyanabban az államban került sor, ahol a szállító elsődleges üzleti tevékenységének helye található, vagy a feladó központi irodája vagy a szállítmány feladásának helye ugyanabban az államban található, ahol a szállító elsődleges üzleti tevékenységi helye.

Az utóbbi rendelkezés nem alkalmazandó, ha a szerződésre leginkább jellemző kötelezettség teljesítési helye nem határozható meg, és az ebben a bekezdésben foglalt feltételezésekre nem lehet alapozni, mivel az ügy körülményeiből látható, hogy a szerződés szorosabban kapcsolódik egy másik államhoz.

A biztosítási szerződések tekintetében a biztosító székhelye szerinti állam joga vagy ingatlan vagyon biztosítása esetén annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyben az ingatlan található.

A választottbírósági megállapodások tekintetében a fő szerződésre vonatkozó jog alkalmazandó, vagy ennek hiányában a választottbírósági megállapodás megkötésének helye szerinti jog, vagy amennyiben a szerződéskötés helyét nem lehet megállapítani, a választottbíróság helye szerinti állam joga.

Az értéktőzsdén vagy árverésen kötött szerződések tekintetében az értéktőzsde vagy árverés állama szerinti jog alkalmazandó.

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.39. cikkével összhangban a szerződéses felek azon joga, hogy megválasszák a szerződéses kötelemre vonatkozó jogot a törvénykönyv 1.37. cikke szerint, nem zárja ki vagy korlátozza a fogyasztó azon jogát, hogy az érdekeit megvédje a szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogában meghatározott eszközök és jogorvoslatok alkalmazásával, feltéve, hogy:

(1) a fogyasztói szerződést a szokásos tartózkodási hely szerinti országban kötötték egy abban az országban fennálló különleges ajánlat vagy hirdetés alapján;

(2) a fogyasztót a másik szerződő fél arra ösztönözte, hogy a szerződés megkötéséhez utazzon egy külföldi országba;

(3) a másik fél vagy a képviselője a szokásos tartózkodási helye szerinti államban kapta meg a megrendelést a fogyasztótól.

Ha a fogyasztói szerződés felei nem választották meg az alkalmazandó jogot, a fogyasztó szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alkalmazandó. E cikk rendelkezései nem alkalmazandók a szállítási szerződésekre vagy azokra a szolgáltatási szerződésekre, amelyek esetében a szolgáltatásokat a fogyasztó számára kizárólag a Litván Köztársaságtól eltérő országban nyújtják.

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.38. cikkével összhangban az ügylet alakiságaira alkalmazandó jog meghatározására a törvénykönyv 1.37. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseivel összhangban kerül sor. Ha az ügylet felei nem kölcsönös megállapodással választották meg az alkalmazandó jogot, az ügylet alakiságaira az ügylet helye szerinti jog alkalmazandó. A különböző államokban tartózkodó felek között kötött szerződés akkor is érvényes, ha az alakiságai megfelelnek legalább az egyik államban az ilyen ügyletek alakiságaira alkalmazandó jogi követelményeknek. Az ingatlan vagyonnal vagy az abban fennálló jogokkal kapcsolatos ügyletek alakiságainak azon állam jogában foglalt követelményeknek kell megfelelniük, amelyben az ingatlan vagyon található. A fogyasztói szerződések alakiságai tekintetében a fogyasztó szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazandó.

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyve 1.40. cikkének értelmében a meghatalmazás alakiságai tekintetében annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyben a meghatalmazást kiállították. A meghatalmazás érvényességének határideje, amennyiben azt a meghatalmazás nem határozza meg, a meghatalmazott jogai és kötelezettségei, a megbízó és a meghatalmazott egymás felé fennálló kötelezettsége, valamint a harmadik felek felé fennálló kötelezettségeik tekintetében annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyben a meghatalmazott működik.

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.41. cikkével összhangban az ajándékozási szerződések tekintetében az ajándékozó fél szokásos tartózkodási helye vagy üzleti tevékenységi helye szerinti állam joga alkalmazandó, kivéve az ingatlan vagyonra vonatkozó ajándékozási szerződéseket, amelyek esetében az ingatlan vagyon helye szerinti jog alkalmazandó. Az ajándékozási szerződés nem nyilvánítható semmisnek, ha annak alakiságai megfelelnek az ajándékozási szerződés megkötési helye vagy az ajándékozó fél szokásos tartózkodási helye vagy üzleti tevékenységi helye szerinti állam joga követelményeinek.

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.42. cikkével összhangban a követelések és adósságok átruházhatóságával kapcsolatos ügyek tekintetében a felek közötti megállapodás révén megválasztott jog alkalmazandó. A felek által választott jog a követelés átruházásával kapcsolatban nem érvényesíthető az adóssal szemben, kivéve, ha megszerezték az alkalmazandó jogra vonatkozó választásba való beleegyezésüket. Amennyiben a felek nem választottak alkalmazandó jogot, az arra a mögöttes kötelezettségre vonatkozó jog, amely tekintetében a vonatkozó követelést (adósságot) átruházzák, alkalmazandó a követelés és az adósság átruházására vonatkozó kapcsolatra. A követelés vagy adósság átruházásának alakiságai tekintetében a követelés vagy adósság átruházására vonatkozó jog alkalmazandó.

A Róma I. rendelet szabályai szintén alkalmazandók.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.43. cikkével összhangban a károkozásból fakadó kötelezettség alatt álló felek jogait és kötelezettségeit a sértett fél választása alapján annak az államnak a joga határozza meg, amelyben a cselekmény történt vagy a kárt előidéző körülmények fennállnak, vagy annak az államnak a joga, amelyben a kár bekövetkezett. Amennyiben nem lehet meghatározni, mely államban került sor a cselekményre, az egyéb körülményekre vagy a kárra, annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyhez a kártérítési kereset a legszorosabban kapcsolódik. A kár megtörténte után a felek megállapodhatnak, hogy a kártérítés tekintetében az ügyet tárgyaló bíróság államának joga irányadó. Amennyiben mindkét fél rendes tartózkodási helye ugyanabban az államban található, a kártérítés ügye tekintetében annak az államnak a joga irányadó.

A hibás termékekből eredő károkból keletkező kötelezettségek tekintetében annak az államnak a joga irányadó, amelyben a kár keletkezett, ha a sértett fél szokásos tartózkodási helye vagy a kárért felelős személy üzleti tevékenységi helye abban az államban található, vagy ha a sértett fél abban az államban vásárolta a terméket. Amennyiben a kárért felelős személy üzleti tevékenységi helye a sértett fél szokásos tartózkodási helye szerinti államban található, vagy a sértett fél ott vásárolta a terméket, a sértett fél tartózkodási helye szerinti állam joga alkalmazandó. Amennyiben az irányadó jog az e bekezdésben meghatározott kritériumok alapján nem megállapítható, a kárért felelős személy üzleti tevékenységi helye szerinti állam joga alkalmazandó, kivéve, ha a felperes a követelését azon állam jogára alapozza, amelyben a kár bekövetkezett.

A kárral kapcsolatban felmerülő kötelezettségek tekintetében alkalmazandó jog meghatározza a polgári jogi felelősség feltételeit, annak mértékét, a felelős személyt, valamint a polgári jogi felelősség alóli kivételre vonatkozó feltételeket.

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.44. cikkével összhangban a baleset idején okozott kár megtérítésére irányuló követelések tekintetében alkalmazandó jog meghatározására a közúti balesetekre alkalmazandó jogról szóló Hágai Egyezménnyel összhangban kerül sor.

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.45. cikkével összhangban a tömegmédia által a személyes nem vagyoni jogokban okozott károk megtérítésére irányuló követelés tekintetében a sértett fél választása alapján annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyben a sértett fél szokásos tartózkodási helye vagy üzleti tevékenységi helye található, amelyben a kár bekövetkezett, vagy amelyben a kárt okozó személy szokásos tartózkodási helye vagy üzleti tevékenységi helye található. A válaszadáshoz (tagadáshoz) való jog tekintetében annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyben a kérdéses kiadvány közzétételére sor került, vagy amelyből az adott rádió-vagy televízióadást sugározták.

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.46. cikkével összhangban a tisztességtelen verseny által okozott károk megtérítésére irányuló követelések tekintetében annak az államnak a joga irányadó, amelynek piacán a tisztességtelen verseny negatív következményei fennállnak. Ha a tisztességtelen verseny csak egy természetes személy érdekeire hatott ki, az irányadó jog annak az államnak a joga, amelyben a sértett fél üzleti tevékenységi helye található.

A Róma II. rendelet szabályai szintén alkalmazandók.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.15. cikkével összhangban a Litván Köztársaság külföldi állampolgárai ugyanolyan polgári jogképességgel rendelkeznek, mint a Litván Köztársaság állampolgárai. Az e szabály alóli kivételeket a Litván Köztársaság jogszabályai határozzák meg. A külföldi állampolgár születésének vagy halálának idejét a születése vagy halála idején szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga határozza meg (a törvénykönyv 2.12. cikke). A Litván Köztársaságban tartózkodó hontalanok ugyanolyan polgári jogképességgel rendelkeznek, mint a Litván Köztársaság állampolgárai. Az e szabály alóli kivételeket a Litván Köztársaság jogszabályai határozzák meg. A hontalan személy születésének vagy halálának idejét a születése vagy halála idején szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga határozza meg.

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.16. cikkével összhangban a külföldi állampolgárok és hontalan személyek polgári jogképességét a szokásos tartózkodási helyük szerinti jog határozza meg. Ha e személyek nem rendelkeznek szokásos tartózkodási hellyel, vagy az nem állapítható meg teljes bizonyossággal, a jogképességük meghatározására annak az államnak a jogával összhangban kerül sor, amelyben az érintett ügyletet megkötötték. Amennyiben az adott személy több államban él, annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyhez a személy a legszorosabban kapcsolódik. A tartósan a Litván Köztársaságban tartózkodó külföldi állampolgárokat és hontalan személyeket a Litván Köztársaság jogszabályaiban meghatározott eljárással összhangban lehet egyes területeken korlátozottan cselekvőképesként vagy cselekvőképtelenként elismerni, vagy segítséget nyújtani nekik a döntéshozatalban. A szokásos tartózkodási hely megváltozása nem hat ki a jogképességre, ha a jogképességet már a szokásos tartózkodási hely megváltozása előtt megszerezték.

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.17. cikkével összhangban egy személy nem hivatkozhat cselekvőképtelenségre a szokásos tartózkodási helye szerinti jog alapján, ha azon állam joga szerint rendelkezett jogképességgel, amelyben az ügylet megkötésére sor került, kivéve, ha az ügylet másik fele tisztában volt vagy tisztában kellett lennie azzal, hogy az adott személy a szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alapján cselekvőképtelen. E rendelkezések nem alkalmazandók a családi és öröklési jogra, valamint a dologi jogokra.

A Litván Köztársaság polgári törvénykönyvének 1.18. cikkével összhangban a külföldi állampolgárokat és hontalan személyeket azon állam joga szerint nyilvánítják eltűntnek vagy halottnak, amelyben az utolsó ismert tartózkodási helyük volt.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A gyermek leszármazásának (az apaság vagy anyaság elismerésének, meghatározásának vagy megtámadásának) meghatározására vagy azon állampolgárság szerinti állam joga alapján kerül sor, amelyet a gyermek a születésekor megszerzett, illetve a gyermek születése idején a szokásos tartózkodási helyeként elismert állam joga vagy a gyermek valamely szülőjének a gyermek születése idején fennálló szokásos tartózkodási helye vagy állampolgársága szerinti állam joga alapján, attól függően, hogy melyik kedvezőbb a gyermek számára. A gyermek leszármazásának meghatározásával járó következményeket a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga határozza meg. A gyermek apjának (anyjának) azon képességét, hogy elismerje az apaságot (anyaságot), annak az államnak a joga határozza meg, amelyben a szokásos tartózkodási helye található az apaság (anyaság) elismerésének idején. Az apaság (anyaság) elismerésének alakiságai tekintetében az apaság (anyaság) elismerésének helye szerinti jog vagy a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga irányadó (a polgári törvénykönyv 1.31. cikke). A gyermekek és a szülők közötti személyes és vagyoni jogviszony tekintetében a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alkalmazandó. Amennyiben a gyermek egyik szülőjének szokásos tartózkodási helye sem abban az államban található, amelyben a gyermek szokásos tartózkodási helye, és mindkét szülő ugyanazon állam állampolgára, akkor a szülők állampolgársága szerinti állam joga alkalmazandó (a polgári törvénykönyv 1.32. cikke).

3.4.2 Örökbefogadás

Az örökbefogadási jogviszony meghatározására a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alapján kerül sor. Ha egyértelmű, hogy az örökbe fogadandó gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alapján történő örökbefogadás nem fogja az örökbefogadás elismerését eredményezni az örökbe fogadó szülő(k) szokásos tartózkodási helye vagy állampolgársága szerinti államban, akkor az örökbefogadásra ezen államok joga alapján is sor kerülhet, feltéve, hogy az nem ellentétes a gyermek mindenek felett álló érdekeivel. Ha nem egyértelmű, hogy az örökbefogadást a másik államban is elismerik, az örökbefogadás tilos. Az örökbe fogadott gyermek, az örökbe fogadó szülője (szülői) és a rokonaik közötti kapcsolatok tekintetében az örökbe fogadó szülő(k) szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazandó (a polgári törvénykönyv 1.33. cikke).

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

A házasságkötési képesség és a házasság egyéb feltételeinek meghatározása tekintetében a Litván Köztársaság joga alkalmazandó. A házasságot be kell jegyezni a Litván Köztársaság anyakönyvi hivatalaiban, ha a házastársak legalább egyikének szokásos tartózkodási helye Litvániában található, vagy ha legalább egyikük a Litván Köztársaság állampolgára a házasságkötés idején. A Litván Köztársaságban szokásos tartózkodási hellyel nem rendelkező, külföldi állampolgárok vagy hontalan személyek házasságkötési képességét a házasodni kívánó felek szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alapján lehet meghatározni, feltéve, hogy a házasságot a házasodni kívánó felek legalább egyikének szokásos tartózkodási helye szerinti állam elismeri. A külföldi államban jogszerűen megkötött házasságot a Litván Köztársaság elismeri, kivéve, ha a Litván Köztársaságban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező házastársak azért házasodtak egy külföldi államban, hogy elkerüljék, hogy a házasságuk a Litván Köztársaság jogszabályai szerint semmis legyen (a polgári törvénykönyv 1.25. cikke). A házasságkötésre vonatkozó eljárás meghatározására a házasságkötés helye szerinti állam joga alapján kerül sor. A házasság akkor is elismerhető érvényesként, ha a megkötésére irányuló eljárás összhangban van legalább az egyik fél szokásos tartózkodási helye vagy állampolgársága szerinti állam jogának a házasságkötés idején fennálló követelményeivel (a polgári törvénykönyv 1.26. cikke). A házastársak közötti személyes jogviszony tekintetében a szokásos tartózkodási helyük szerinti állam joga irányadó. Ha a házastársak szokásos tartózkodási helye eltérő államokban található, a személyes jogviszonyuk tekintetében az utolsó közös szokásos tartózkodási helyük szerinti állam joga alkalmazandó. Ha a házastársak nem rendelkeztek közös szokásos tartózkodási hellyel, annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyben a házastársak a legszorosabb személyes kapcsolatokkal rendelkeznek. Amennyiben nem lehet megállapítani, hogy a házastársak mely államban rendelkeznek a legszorosabb személyes kapcsolatokkal, annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyben a házasságkötésre sor került (a polgári törvénykönyv 1.27. cikke).

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

Nem szabályozott.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

A polgári törvénykönyv 1.29. cikkével összhangban a különválás és a házasság felbontása tekintetében a házastársak szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazandó. Ha a házastársak nem rendelkeznek közös szokásos tartózkodási hellyel, az utolsó közös szokásos tartózkodási helyük szerinti állam joga, vagy annak hiányában az ügyet vizsgáló bíróság szerinti állam joga alkalmazandó. Amennyiben mindkét házastárs állampolgársága szerinti állam tiltja a házasság felbontását, vagy külön feltételeket ír elő a házasság felbontásával kapcsolatban, a házasság felbontható a Litván Köztársaság jogszabályaival összhangban, ha az egyik fél a Litván Köztársaság állampolgára is, vagy a szokásos tartózkodási helye a Litván Köztársaságban található.

A házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló, 2010. december 20-i 1259/2010/EU tanácsi rendelet (Róma III.) szabályai szintén alkalmazandók.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A családi tartási jogviszonyok (tartásdíj) meghatározására a tartási kötelezettségre alkalmazandó jogról szóló, 1973. október 2-i Hágai Egyezménnyel összhangban kerül sor (a polgári törvénykönyv 1.36. cikke).

A 2007. november 23-án kelt Hágai Jegyzőkönyv a tartási kötelezettségre alkalmazandó jogról.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A polgári törvénykönyv 1.28. cikkével összhangban a házastársi vagyon jogállásának meghatározására a házastársak szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alapján kerül sor. Amennyiben a házastársak szokásos tartózkodási helye eltérő államokban található, a mindkét házastárs állampolgársága szerinti állam joga alkalmazandó. Ha a házastársak más államok állampolgárai, és soha nem rendelkeztek közös szokásos tartózkodási hellyel, a házasságkötés helye szerinti állam joga alkalmazandó. A házastársi vagyon szerződések szerinti jogállásának meghatározására a házastársak közötti megállapodásban megválasztott állam joga alkalmazandó. Ebben az esetben a házastársak választhatják az aktuális vagy jövőbeli szokásos tartózkodási helyük szerinti állam jogát vagy annak az államnak a jogát, amelyben a házasságkötésre sor került vagy amelynek valamelyik fél az állampolgára. A házastársak között az alkalmazandó jog tekintetében kötött megállapodás akkor minősül érvényesnek, ha megfelel az általuk választott állam vagy a megállapodás megkötésének helye szerinti állam jogában előírt követelményeknek. A megállapodásban választott alkalmazandó jog kizárólag akkor érvényesíthető harmadik felekkel szemben, ha a harmadik felek tisztában voltak ezzel a ténnyel, vagy tisztában kellett volna lenniük vele. A házastársak közötti megállapodásban választott alkalmazandó jog csak akkor használható az ingatlan vagyonban fennálló dologi jogokkal kapcsolatos vita rendezésére, ha az adott tulajdon és az ingatlan vagyonban fennálló dologi jogok bejegyzésére vonatkozó, az ingatlan vagyon helye szerinti államban fennálló követelmények teljesültek. A házastársak közötti, a tulajdon jogállásának változásával kapcsolatos megállapodás tekintetében a változás idején a házastársak szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alkalmazandó. Ha a jogállás változásának idején a házastársak más államban éltek, az utolsó közös szokásos tartózkodási helyük szerinti állam joga alkalmazandó vagy az ilyen szokásos tartózkodási hely hiányában az a jog, amely meghatározza a házastársak közötti vagyoni jogviszonyt.

3.7 Öröklés, végintézkedések

A végrendelkező azon képességét, hogy végrendeletet készítsen, módosítson vagy vonjon vissza, a végrendelkező szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga határozza meg. Amennyiben az adott személy nem rendelkezett szokásos tartózkodási hellyel, vagy az nem megállapítható, a végrendelkezési képességét annak az államnak a joga határozza meg, amelyben a végrendeletet elkészíti (a polgári törvénykönyv 1.60. cikke). A végrendelet alakiságai, módosítása vagy visszavonása tekintetében annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyben a végrendelet elkészült. A végrendelet, annak módosítása vagy visszavonása akkor is érvényesnek minősül, ha ezen okiratok alakiságai megfelelnek a végrendelkezőnek az okiratok elkészítése idején fennálló, szokásos tartózkodási helye vagy állampolgársága szerinti állam jogában vagy az okiratok elkészítése vagy a halála idején fennálló tartózkodási helye szerinti állam jogában foglalt követelményeknek. Az ingatlan vagyonra vonatkozó végrendelet, valamint annak módosítása vagy visszavonása akkor minősül érvényesnek, ha annak alakiságai megfelelnek azon állam jogának, amelyben az ingatlan vagyon található (a polgári törvénykönyv 1.61. cikke). A polgári törvénykönyv 1.62. cikkével összhangban annak az államnak a joga alkalmazandó az ingatlan vagyon öröklésétől eltérő öröklésekre, amelyben az elhunyt szokásos tartózkodási helye volt található a halála idején. Az ingatlan vagyonnal kapcsolatos öröklési jogviszony tekintetében annak az államnak a joga irányadó, amelyben az ingatlan vagyon megtalálható. Ha az öröklés a Litván Köztársaság állampolgárának halála után következik be, az elhunyt Litván Köztársaságban tartózkodó és a hagyaték bizonyos részére jogosult örökösök az alkalmazandó jogtól függetlenül a Litván Köztársaság jogával összhangban öröklik meg az adott részt, kivéve az ingatlan vagyon esetén. Ha az öröklési jogviszonyokra alkalmazandó jog szerint a vagyon nem ruházható át külföldi államra egyéb örökösök hiányában, és a vagyon Litvániában található, a Litvániában található vagyon a Litván Köztársaság tulajdonába kerül.

Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szabályai szintén alkalmazandók.

3.8 Ingatlan

A polgári törvénykönyv 1.48. cikkével összhangban az ingó és ingatlan vagyonban fennálló tulajdonjog és egyéb vagyoni jogok meghatározására annak az államnak a joga alapján kerül sor, amelyben a vagyon található volt a jogállása megváltozásakor. A vagyon ingatlan vagy ingó vagyonként történő elismerésére azon állam joga alapján kerül sor, amelyben a vagyon található. A tulajdonjog vagy egyéb vagyoni jogok hivatalos bejegyzése tekintetében azon állam joga alkalmazandó, amelyben a vagyon a bejegyzés idején megtalálható volt. Az ingatlan vagyon tulajdonjogának meghatározására elbirtoklás esetén azon állam joga alapján kerül sor, amelyben a vagyon található.

3.9 Fizetésképtelenség

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

Melyik ország joga alkalmazandó? - Luxemburg

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

Luxemburgnak nincs nemzetközi magánjogi törvénykönyve. A belső jogban a kollíziós jogi rendelkezések különféle törvényekben és különös jogszabályokban találhatók meg. A témát főként többoldalú nemzetközi egyezmények és másodlagos uniós jogszabályok szabályozzák.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

Jelentős számú kollíziós szabály olyan többoldalú nemzetközi egyezményekből ered, amelyekben Luxemburg részes fél. Ezen egyezmények többségét a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretében kötötték meg.

Ezeknek az egyezmények a listája elérhető a Hágai Konferencia honlapján.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Néhány kétoldalú egyezmény tartalmaz kollíziós szabályokat. Részletekért látogasson el a Legilux weboldalra.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A személyi jogállással kapcsolatos ügyekben a bíróság hivatalból alkalmazza a kollíziós szabályokat. Nem ez a helyzet akkor, ha a felek szabad jogválasztási lehetőséggel rendelkeznek, mint például a szerződésekkel kapcsolatos ügyekben, tekintettel arra az alapelvre, hogy a felek szabadon választhatják meg az alkalmazandó jogot. Ilyen ügyekben a bíróság kizárólag akkor alkalmazza hivatalból a kollíziós szabályokat, ha nyilvánvalóan a jogszabályok csalárd kikerüléséről van szó.

Ha a felek nem kérték külföldi jog alkalmazását, az eljáró bíróság automatikusan saját nemzeti jogát alkalmazza.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

A vissza- és továbbutalást (renvoi) kifejezetten kizáró nemzetközi egyezménnyel vagy európai szabályozással nem érintett területeken az ítélkezési gyakorlat Luxemburgban bizonyos mértékig megengedi a vissza- és továbbutalást. Amennyiben a kollíziós jogi szabályok alkalmazását követően a vissza- vagy továbbutalás az eljáró bíróság nemzeti jogát jelöli ki, az egyszeri vissza- vagy továbbutalás megengedett, a további utalás azonban nem. Ezt az eljáró bíróság anyagi jogára való utalásnak kell tekinteni.

A vissza- vagy továbbutalás kizárt azokban az ügyekben, amelyekben a felek szabadon választhatják meg az alkalmazandó jogot.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Ez a helyzet, amikor az alkalmazandó jogot kijelölő kapcsolóelv megváltozása miatt valamely helyzet egymást követően két eltérő jogrendszer hatálya alá tartozik: a kapcsolóelv térbeli megváltozása miatt fellépő időbeli jogszabályi kollíziót jelent.

A luxemburgi szabályok értelmében az új jogot a múltban létrejött, de a jelenben is joghatást kifejtő helyzetek jövőbeni joghatásaira kell alkalmazni. Azonban a kollíziós szabályok által meghatározott új jogot kell alkalmazni akkor, ha a korábban alkalmazandó jog alapján létrejött helyzetben következik be változás.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

Vannak olyan esetek, amikor az ügyben eljáró bíróságnak a saját nemzeti jogát kell alkalmaznia annak ellenére, hogy a kollíziós szabályok alapján külföldi jog lenne alkalmazandó:

• ha a külföldi jog nem határozható meg,
• ha hontalan személy érintett,
• ha a külföldi jog nem kínál megoldást,
• sürgős ideiglenes intézkedések elrendelése esetén,
• ha a külföldi jog az eljáró bíróság államának közrendjébe ütközik.

Amennyiben a rendelkezések közvetlenül alkalmazhatók, a bíróság saját nemzeti jogát (lex fori) alkalmazza a következők vonatkozásában is:

• eljárási jogszabályok és a bíróságokra vonatkozó jogszabályok,
• a munkavállalók védelmére és a bérleti megállapodásokra vonatkozó rendelkezések,
• fogyasztóvédelem,
• végül, ha a felek nyilvánvalóan csalárd célból döntöttek úgy, hogy nem az eljáró bíróság nemzeti jogát alkalmazzák, hanem egy mesterségesen alkalmazandóvá tett másik jogot, a bíróságnak meg kell tagadnia e jog alkalmazását, és saját nemzeti jogát kell alkalmaznia.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

Mivel Luxemburgban a külföldi jog a luxemburgi bíróság által figyelembe veendő tényező, a bizonyítási teher főszabály szerint a külföldi jogot választó félre hárul. A bizonyítási teher ezért a feleken van, pontosabban azon a félen, akinek követelésére külföldi jog vonatkozik.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

Főszabály szerint a szerződéses kötelezettségekre a felek által választott jog irányadó, a közrendre és a jogszabályok csalárd megkerülésére vonatkozó kötelező jogszabályi rendelkezések sérelme nélkül.

Amennyiben nincs a felek által előnyben részesített jog, az 1980-as Római Egyezmény és a 2008. június 17-i 593/2008/EK rendelet rendelkezései alkalmazandók. Az utóbbi esetben a bíróság az objektíve legmegfelelőbb jogot fogja alkalmazni.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

Főszabály szerint a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra a kár vagy a kötelezettség keletkezésének helye szerinti jog irányadó, kivéve, ha valamely másik jog szorosabban kapcsolódik a tényálláshoz, vagy ha valamelyik nemzetközi egyezményt kell alkalmazni.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

Főszabály szerint a személyi jogállásra a természetes személy nemzeti joga irányadó, kivéve, ha olyan, helyzettől függő kritériumok állnak fenn, mint az érintett személyek, különösen az érintett gyermekek szokásos tartózkodási helye. Ez a név képzésére, összetételére és megváltoztatásának feltételeire is vonatkozik, mivel mindez része a személy jogállásának.

A jogügyletek kötésére vonatkozó általános képességre és a perképességre az érintett személy nemzeti joga irányadó. A kereshetőségi jogra ugyanakkor az arra alkalmazandó jogrend irányadó, mivel ez az anyagi jogra vonatkoztatott fogalom. Szerződésekkel kapcsolatos ügyekben ezt a szabályt enyhíti, ha a másik szerződő fél jóhiszeműen jár el, azonban szerződéskötési képessége hiányára hivatkoznak olyan okból, amely a teljesítés helye szerinti országban nem létezik. Ilyen esetben a teljesítés helyének joga lép a nemzeti jog helyébe.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A törvényes leszármazással kapcsolatos ügyekben Luxemburgban a házasságra irányadó jog, mégpedig a szülők közös nemzeti joga, a közös lakóhely szerinti jog vagy az eljáró bíróság országa szerinti jog alkalmazandó.

A természetes leszármazás megállapításával kapcsolatos valamennyi kérdésre főszabály szerint a gyermek nemzeti joga az irányadó.

A leszármazás megállapításához szükséges bizonyíték típusát, az elismerés anyagi jogi feltételeit, a leszármazás vitatására vonatkozó kérelem benyújtásának határidejét és annak kizáró okait, valamint a kérelemmel szembeni védekezés eszközeit illetően a gyermek nemzeti joga alkalmazandó.

3.4.2 Örökbefogadás

– Az örökbefogadás feltételei

A polgári törvénykönyv (Code civil) 370. cikkével összhangban főszabály szerint az örökbefogadó(k) nemzeti joga szabályozza az örökbefogadás feltételeit. Amennyiben a két örökbefogadó házastárs eltérő állampolgársággal rendelkezik, a kérelem benyújtásának időpontjában fennálló közös szokásos tartózkodási helyük joga alkalmazandó. Az örökbefogadhatóság feltételeit ugyanakkor főszabály szerint az örökbefogadott személy nemzeti joga szabályozza. Ezen elv alól kivételt képez az az eset, ha az örökbefogadott személy az örökbefogadás eredményeképpen az örökbefogadó állampolgárságát kapja meg. Ebben az esetben a feltételekre az örökbefogadó nemzeti joga irányadó.

– Az örökbefogadás joghatásai

Az örökbefogadás joghatásai az örökbefogadó(k) nemzeti joga szerint alakulnak. Amennyiben az örökbefogadók eltérő állampolgársággal rendelkeznek vagy mindkettőjük hontalan, vagy amennyiben az egyik házastárs hontalan, az örökbefogadás idején fennálló közös tartózkodási helyük szerinti jog alkalmazandó.

Külföldön történő örökbefogadás esetén az örökbefogadó nemzeti jogában, valamint az örökbefogadott személy nemzeti jogában rögzített joghatósági szabályok egymással ellentétesek lehetnek. Ilyen esetekben az örökbefogadás akkor tekinthető érvényesnek, ha az örökbefogadás helye szerinti ország jogában rögzített szabályokat betartották, és ha az örökbefogadásra az e jog szerint hatáskörrel rendelkező hatóságok előtt került sor.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

– A házasság érvényességének feltételei

Az alaki feltételeket főszabály szerint a házasságkötés helyének joga szabályozza.

Az 1978. évi hágai egyezmény alapján a házasság akkor érvényes, ha teljesülnek az egyes házastársak nemzeti jogában előírt anyagi jogi feltételek. A belső jogot a házasságkötés helye szerinti állam kollíziós szabályai határozzák meg. Ha legalább az egyik házastárs ezen állam állampolgára, vagy annak területén rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, a házasságkötés helye szerinti állam jogában előírt anyagi jogi feltételeket be kell tartani. A házasság érvényességi feltételeire irányadó jog a házasság érvénytelenítése iránti kereset anyagi jogi feltételeire is alkalmazandó.

Külföldön kötött házasságok esetén a házasság érvényességére vonatkozó vélelem áll fenn, ha a házassági anyakönyvi kivonatot a házasságkötés helyének jogában meghatározott alaki követelményekkel összhangban készítették el. Az elismerés megtagadható, ha a külföldön kötött házasság nyilvánvalóan Luxemburg közrendjébe ütközik.

– A házasság joghatásai

Közös állampolgárság hiánya esetén a luxemburgi joghatásokat főszabály szerint a házastársak közös lakóhelyének, tehát a pár tényleges tartózkodási helyének joga szabályozza.

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

A házasságon kívüli együttélés nem tartozik a kollíziós szabályok hatálya alá, mivel a luxemburgi jog szerint a nem házastársak közötti kapcsolatok de facto helyzetet jelentenek.

A Luxemburgban létesített élettársi kapcsolatokra a luxemburgi nemzeti jog alkalmazandó.

Azok az élettársak, akik külföldön bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítettek, azt bejegyeztethetik az anyakönyvi nyilvántartásba, amennyiben az élettársi kapcsolat külföldi létesítésekor mindkét élettárs megfelelt a 4. cikk szerinti követelményeknek. Amennyiben a külföldön létesített élettársi kapcsolat elismerést nyer Luxemburgban, ahhoz ugyanazok az előnyök kapcsolódnak, mint a Luxemburgban létesített bejegyzett élettársi kapcsolatokra.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

Amennyiben a házastársak azonos állampolgársággal rendelkeznek, a házasság felbontását és a különválást a házastársak nemzeti joga szabályozza. Ellenkező esetben tényleges közös lakóhelyük joga alkalmazandó. Amennyiben egyik kritérium sem teljesül, az eljáró bíróság országának joga (lex fori) alkalmazandó.

Ezek a szabályok alkalmazandók a házasság felbontása iránti kereset elfogadhatóságának általános kérdéseire, a házasság felbontásának okaira, joghatásaira és az ahhoz kapcsolódó intézkedésekre is.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A tartási kötelezettségekről szóló 4/2009/EK tanácsi rendelet 15. cikke értelmében az e tekintetben alkalmazandó jogot a 2007. november 23-án elfogadott, a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló hágai jegyzőkönyvvel összhangban kell meghatározni. Főszabály szerint a jogosult szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alkalmazandó, de a felek megállapodhatnak abban, hogy a már folyamatban lévő eljárások esetében az eljáró bíróság országának jogát, vagy az alábbiak valamelyikét jelölik ki:

a) azon állam joga, amelynek állampolgárságával a házastársak valamelyike a jogválasztás időpontjában rendelkezik;

b) azon állam joga, amelyben a jogválasztás időpontjában valamelyik fél szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik;

c) a felek által a vagyonjogi rendszerükre kijelölt vagy ténylegesen alkalmazott jog;

d) a felek által a házasságuk felbontására vagy a különválásra irányadó jogként kijelölt vagy ténylegesen alkalmazott jog.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A házassági vagyonjogi rendszert a házastársak által a házasságkötés előtt megválasztott belső jog szabályozza.

Amennyiben a házasságkötéskor a házastársak nem éltek ezzel a lehetőséggel, az alkalmazandó jogot a házassági vagyonjogi rendszerekre alkalmazandó jogról szóló, 1978. március 14-i gágai egyezménnyel összhangban kell meghatározni.

Az 1978. március 14-i hágai egyezmény értelmében a házastársak az alábbi jogok közül kizárólag egyet jelölhetnek ki:

1. bármelyik állam joga, amelynek állampolgárságával a házastársak valamelyike a jogválasztás időpontjában rendelkezik; 
2. azon állam joga, amelyben a jogválasztás időpontjában valamelyik fél szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik; 
3. azon állam joga, amelynek területén a házastársak egyike a házasságkötést követően elsőként új szokásos tartózkodási helyet létesít.

Az így kikötött jog a házastársak teljes vagyonára alkalmazandó.

Mindazonáltal a házastársak – függetlenül attól, hogy az előző bekezdések szerint kikötöttek-e jogot vagy sem – mindegyik ingatlan vagy egyes ingatlanok tekintetében kijelölhetik az ingatlanok fekvésének helye szerinti jogot. Rendelkezhetnek úgy is, hogy az esetlegesen később megszerzett ingatlanok esetében azok fekvésének helye szerinti jog legyen irányadó.

Amennyiben a felek nem választják meg az alkalmazandó jogot, a bíróságnak fel kell tárnia a felek hallgatólagos választását. Vélelmezni kell, hogy azon állam belső joga alkalmazandó, amelynek területén a házastársak a házasságkötést követő első szokásos tartózkodási helyüket létesítik.

Mindazonáltal, az 1978. március 14-i hágai egyezménnyel összhangban az alábbi esetekben a házassági vagyonjogi rendszerre a házastársak közös állampolgársága szerinti állam belső joga irányadó:

1. amennyiben az 5. cikkben hivatkozott nyilatkozatot ez az állam tette, és annak alkalmazását a házastársakra nem zárja ki az említett cikk (2) bekezdése;
2. amennyiben ez az állam nem részes fél az egyezményben, és nemzetközi magánjogi szabályai alapján a saját belső jogát kell alkalmazni, valamint a házastársak a házasságkötést követő első szokásos tartózkodási helyüket:

a) olyan államban létesítették, amely az 5. cikkben hivatkozott nyilatkozatot megtette,

vagy

b) olyan államban létesítették, amely nem részes fél az egyezményben, és amelynek nemzetközi magánjogi szabályai szintén a felek állampolgársága szerinti jogot rendelik alkalmazni;

3. amennyiben a házastársak a házasságkötést követő első szokásos tartózkodási helyüket nem ugyanazon állam területén létesítik.

Ha a házastársak szokásos tartózkodási helye nem ugyanazon állam területén van, és nincs közös állampolgárságuk, a házassági vagyonjogi rendszerükre azon állam belső joga irányadó, amellyel az az összes körülmény figyelembevételével a legszorosabb kapcsolatot mutatja.

Az alkalmazandó jog szabadon megváltoztatható, ha ezt az új választott jog lehetővé teszi.

3.7 Öröklés, végintézkedések

A 2015. augusztus 17-én vagy azt követően bekövetkezett öröklésre a 2012. július 4-i 650/2012/EU rendelet rendelkezései alkalmazandók. E rendelet 21. cikke előírja, hogy az öröklés egészére alkalmazandó jog annak az államnak a joga, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt.

A 2015. augusztus 17. előtt bekövetkezett öröklésre továbbra is a luxemburgi kollíziós szabályok irányadók.

– Törvényes öröklés

Luxemburgban az öröklés vagyontípusok szerinti részekben történik: ingó vagyon öröklése illetve egy vagy több ingatlan vagyon öröklése. Annak megállapításához, hogy valamely vagyontárgy ingó vagy ingatlan vagyon-e, a fórum jogát kell alkalmazni.

Ingó vagyontárgyak öröklését főszabály szerint az örökhagyó halála napján fennálló utolsó lakóhelye szerinti jog szabályozza. A lakóhelyet a polgári törvénykönyv szabályai szerint kell meghatározni.

Ingatlan öröklésére azon állam joga irányadó, amelyben az adott ingatlan található.

– Végrendeleti öröklés

Főszabály szerint a személyi jogállás irányadó a végintézkedési képességre. A végintézkedési képesség hiányának bizonyos eseteit azonban az öröklési jog szabályozza. Az ajándék elfogadására való általános jogképességet a személyes jog szabályozza.

3.8 Ingatlan

A polgári törvénykönyv 3. cikke értelmében ingatlan tulajdonjogára a vagyontárgy fekvése szerinti állam joga irányadó. Ez vonatkozik az ingatlanhoz kapcsolódó dologi jogok tartalmára is, azok létesítésére és átruházására, valamint elbirtoklás útján történő megszerzésükre.

3.9 Fizetésképtelenség

A fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000/EK tanácsi rendelet és (EU) 2015/848 rendelet alkalmazási körén kívül a fizetésképtelenségi eljárás megindításának helye szerinti jog irányadó.

Ez a Luxemburgban indított és a külföldön bejelentett összes kollektív eljárás joghatásaira is vonatkozik. A felek valamelyike fizetésképtelenségének a másik szerződő fél által érvényesíthető jogokra gyakorolt konkrét hatásaira ugyanakkor a fizetésképtelenség bejelentésének helye szerinti állam joga alkalmazandó.

E jog alkalmazási köre a fizetésképtelenség konkrét hatásaira korlátozódik, és nem terjed ki a fizetésképtelenség által érintett vállalkozás összes elemére.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

Az alkalmazandó jogot a nemzetközi magánjogról szóló 2017.évi XXVIII. törvény (a továbbiakban „Nmjtv.”) szabályozza; ez azonban csak akkor alkalmazható, ha uniós rendelet, vagy nemzetközi szerződés nem tartalmaz az alkalmazandó jogra vonatkozó rendelkezést.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

E tekintetben a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet honlapján találhat információkat elsősorban.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

- Magyar-csehszlovák jogsegélyszerződés,

- magyar-jugoszláv jogsegélyszerződés,

- magyar-román jogsegélyszerződés.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

Igen.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

Amennyiben külföldi jogot kell alkalmazni, a meghatározott külföldi jognak a felmerült kérdést közvetlenül rendező, anyagi szabályai az irányadóak. Ha viszont az alkalmazandó külföldi jogot az állampolgárság határozza meg és a külföldi jog a magyar jogra utal vissza, a magyar anyagi jogot kell alkalmazni vagy ha egy másik külföldi jogra utal tovább, ennek a jognak az anyagi jogi szabályait kell alkalmazni.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Az alkalmazandó jogot meghatározó körülmények megváltozásának a változást megelőzően alkalmazandó jog szerint érvényesen létrejött jogviszonyokra csak akkor van hatása, ha az Nmjtv. kifejezetten így rendelkezik.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A magyar közrendbe ütközik és ezért mellőzni kell az Nmjtv. alapján irányadó külföldi jog alkalmazását, ha annak eredménye az adott ügyben nyilvánvalóan és súlyosan sértené a magyar jogrendszer alapvető értékeit és alkotmányos elveit. Ha a közrend sérelme másképp nem hárítható el, a külföldi jog mellőzött rendelkezése helyett a magyar jog rendelkezéseit kell alkalmazni.

Az irányadó jogra tekintet nélkül alkalmazni kell a magyar jognak azokat a rendelkezéseit, amelyek tartalmából és céljából egyértelműen megállapítható, hogy azok feltétlen érvényesülést kívánnak (imperatív szabályok). Más állam jogának imperatív szabályai akkor vehetők figyelembe, ha azok a tényállással szoros kapcsolatban vannak és annak megítélése szempontjából meghatározó jelentőségűek.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A külföldi jog tartalmát a bíróság hivatalból állapítja meg, amihez bármely eszközt igénybe vehet. Nemzetközi egyezmény alapján kérelmet intézhet külföldi hatósághoz, a felek előterjesztéseit, szakvéleményt is figyelembe vehet, és az igazságügyért felelős minisztert is megkeresheti e célból.

Ha a külföldi jog tartalma észszerű időn belül nem állapítható meg, a magyar jogot kell alkalmazni. Ha a magyar jog alapján az adott tényállás nem bírálható el, az alkalmazandó joghoz legközelebb álló külföldi jogot kell alkalmazni.

A magyar jogról és joggyakorlatról külföldi felhasználás céljára az igazságügyért felelős miniszter bizonyítványt állít ki.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

Az Nmjtv. rendelkezéseit az 593/2008/EK rendelet (Róma I rendelet) hatálya alá nem tartozó jogviszonyokra kell alkalmazni.

A szerződés egészére vagy csak egy részére a felek által választott jog alkalmazandó. Ha a jogválasztás nem kifejezett, annak a szerződés rendelkezéseiből vagy az ügy körülményeiből egyértelműen megállapíthatónak kell lennie. Jogválasztásra legkésőbb a perfelvételi szakban, a bíróság által megállapított határidőn belül van lehetőség.

A felek megállapodhatnak abban, hogy a szerződésre a korábban alkalmazandó jog helyett egy másik jog alkalmazandó. Ez a szerződésnek az alaki érvényességre irányadó jog szerinti érvényességét nem érinti.

Ha a szerződés csak egy állam jogához kapcsolódik, a jogválasztás nem sértheti e jognak azokat a szabályait, amelyektől megállapodással nem lehet eltérni.

Jogválasztás hiányában a szerződésre annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelyhez a szerződés az adott jogviszony lényeges elemei szerint legszorosabban kapcsolódik.

A szerződés vagy valamely szerződési feltétel létrejöttét és érvényességét az a jog határozza meg, amely a szerződés vagy szerződési feltétel érvényessége esetén az Nmjtv. alapján alkalmazandó lenne.

Arra a szerződésre, amelynek tárgya ingatlannal kapcsolatos dologi jog vagy ingatlanbérlet, az ingatlan fekvése szerinti állam jogában előírt alaki követelmények irányadók, ha e követelmények a szerződéskötés helyétől és a szerződésre irányadó jogtól függetlenül kötelező jellegűek, és e követelményektől megállapodás útján nem lehet eltérni.

Az egyoldalú jognyilatkozatokra a szerződésekre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

Az Nmjtv. rendelkezéseit a 864/2007/EK rendelet (Róma II rendelet) hatálya alá nem tartozó jogviszonyokra kell alkalmazni. A Róma II rendelet 7. cikk szerinti jogválasztással a kártérítést követelő személy legkésőbb a perfelvételi szakban, a bíróság által megállapított határidőn belül élhet.

A szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyokra annak az államnak a joga alkalmazandó, amelynek területén a kötelemkeletkeztető jogi tény hatása bekövetkezett. Ha a jogviszony jogosultjának és kötelezettjének szokásos tartózkodási helye, létesítő okirata szerinti székhelye a kötelemkeletkeztető jogi tény hatásának bekövetkezésekor ugyanabban az államban van, ennek az államnak a joga alkalmazandó. Ha a szerződésen kívüli jogviszony szorosan összefügg egy, a felek között már korábban meglévő másik jogviszonnyal, akkor a szerződésen kívüli jogviszonyra is e másik jogviszonyra irányadó jog alkalmazandó.

A felek a szerződésen kívüli kötelmi jogviszony létrejöttét követően jogot választhatnak. Ha a jogválasztás nem kifejezett, annak az ügy körülményeiből egyértelműen megállapíthatónak kell lennie. Jogválasztásra legkésőbb a perfelvételi szakban, a bíróság által megállapított határidőn belül van lehetőség. Ha a jogviszony csak egy állam jogához kapcsolódik, a jogválasztás nem sértheti e jognak azon szabályait, amelyektől megállapodással nem lehet eltérni.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

Az ember jogképességét, cselekvőképességét és személyiségi jogait személyes joga alapján kell elbírálni. Az ember személyes joga annak az államnak a joga, amelynek az állampolgára. Akinek több állampolgársága van, és egyik állampolgársága magyar, személyes joga a magyar jog, kivéve, ha a másik állampolgárságához szorosabb kapcsolat fűzi. Akinek több állampolgársága van, amelyek egyike sem magyar, személyes joga azon állampolgársága szerinti állam joga, amelyhez az adott ügy lényeges körülményeire tekintettel a legszorosabb kapcsolat fűzi. Akinek több állampolgársága van, amelyek egyike sem magyar, és egyik állampolgárságához sem fűzi szorosabb kapcsolat, továbbá akinek az állampolgársága nem állapítható meg, valamint a hontalan személyes joga annak az államnak a joga, ahol a szokásos tartózkodási helye van. Ha az ember személyes joga nem állapítható meg, a magyar jogot kell alkalmazni. A Magyarországon menedékjogot élvező személy, valamint a befogadott jogképességére, cselekvőképességére és személyiségi jogaira a magyar jog alkalmazandó.

Az ember névviselésére a személyes joga, vagy kérelmére a magyar jog alkalmazandó. Akinek több állampolgársága van, születési nevének viselésére bármelyik állampolgársága szerinti jogot választhatja. A házassági névviselésre a felek együttes kérelmére bármelyik házastárs állampolgársága szerinti jog vagy a magyar jog alkalmazandó, ilyen kérelem hiányában a házastársak személyei viszonyaira alkalmazandó jog irányadó. Házasság felbontása vagy érvénytelenségének megállapítása esetén a névviselésre annak az államnak a joga alkalmazandó, amely alapján a házassági név keletkezett. Magyar állampolgár más állam joga szerint érvényesen bejegyzett születési és házassági nevét belföldön el kell ismerni, ha az érintett magyar állampolgár vagy házastársa e másik államnak is állampolgára, vagy az érintett magyar állampolgár szokásos tartózkodási helye abban az államban van. Nem lehet olyan nevet elismerni, amely a magyar közrendbe ütközik.

Azt a személyt, aki a személyes joga szerint cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, a mindennapi életben tömegesen előforduló, és különösebb megfontolást nem igénylő, belföldön kötött és teljesített csekély jelentőségű szerződései szempontjából cselekvőképesnek kell tekinteni, ha a magyar jog szerint cselekvőképes lenne. Azt a személyt, aki személyes joga szerint cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, de a magyar jog szerint cselekvőképes lenne, egyéb vagyonjogi ügyletei szempontjából is cselekvőképesnek kell tekinteni, ha az ügylet jogkövetkezményeinek belföldön kell beállniuk.

Az ügyeinek vitelében akadályozott személy képviseletére, valamint az eseti gondnokságra a kirendelő bíróság államának jogát kell alkalmazni.

A holtnak vagy eltűntnek nyilvánításra, továbbá a halál tényének megállapítására az eltűnt személy személyes joga alkalmazandó. Ha az eltűnt személy személyes joga nem a magyar jog, belföldi jogi érdek fennállása esetén a magyar jogot kell alkalmazni.

Az ember szokásos tartózkodási helye az a hely, ahol az adott jogviszony összes körülményéből megállapíthatóan életvitelének tényleges központja van; ennek meghatározása során az érintett szándékára utaló tényekre is figyelemmel kell lenni. Lakóhely az a hely, ahol az ember állandóan vagy a végleges letelepedés szándékával lakik.

A jogi személy és a jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyok személyes joga annak az államnak a joga, amelynek területén a jogi személyt nyilvántartásba vették. Ha a jogi személyt több állam joga szerint vették nyilvántartásba vagy a létesítő okiratban megjelölt székhely államának joga szerint nyilvántartásba vételére nincs szükség, személyes joga annak az államnak a joga, ahol a létesítő okiratában megjelölt székhelye van. Ha a jogi személy a létesítő okiratban megjelölt székhellyel nem rendelkezik vagy több ilyen székhelye van, és egyik állam joga szerint sem vették nyilvántartásba, személyes joga annak az államnak a joga, amelynek területén a központi ügyintézés helye van. A jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező jogalany jogállását a személyes joga szerint kell elbírálni.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

Az apaság vagy az anyaság megállapítása, továbbá az apaság vélelmének megdöntése kérdésében a gyermek születése idején fennállott személyes jogát kell alkalmazni. A gyermek apai elismerését a gyermeknek az elismerés idején fennálló személyes joga szerint, a megfogant, de még meg nem született gyermek elismerését pedig az anyának az elismerés idején fennálló személyes joga szerint kell elbírálni. Az elismerést alaki okból nem lehet érvénytelennek tekinteni, ha az akár a magyar jog, akár az elismerés helyén és idején hatályos jog szerint alakilag érvényes. Ha a fentiek alapján alkalmazandó jog szerint az apai jogállás betöltetlen, az üggyel szoros kapcsolatban álló másik állam joga alkalmazandó, ha az e tekintetben a gyermekre nézve kedvezőbb.

3.4.2 Örökbefogadás

Az örökbefogadás csak akkor érvényes, ha ennek feltételei mind az örökbefogadó, mind az örökbe fogadni kívánt személy örökbefogadás idején fennálló személyes joga szerint fennállnak. Az örökbefogadás jogi hatásaira, az örökbefogadás megszűnésére, valamint ennek jogi hatásaira az örökbefogadónak az örökbefogadás vagy annak megszűnése idején fennálló személyes jogát kell alkalmazni.

Ha az örökbefogadók házastársak, akkor az örökbefogadás jogi hatásaira, az örökbefogadás megszűnésére, valamint ennek jogi hatásaira

a) a házastársaknak az örökbefogadás vagy annak megszűnése idején fennálló közös állampolgársága szerinti állam jogát, ennek hiányában,

b) annak az államnak a jogát, amelynek területén az örökbefogadás, vagy ennek megszűnése idején a házastársak közös szokásos tartózkodási helye volt, ennek hiányában

c) az eljáró bíróság államának jogát

kell alkalmazni.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

A házasság csak akkor érvényes, ha ennek anyagi jogi feltételei a házasságkötés időpontjában mindkét házasuló személyes joga szerint fennállnak. A házasságkötés érvényességének alaki kellékeire a házasságkötés helyén és idején hatályos jog alkalmazandó. A házasságkötésre és a házasság érvényességére vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell a házasság létezése vagy nemlétezése megállapításának kérdésében is. A házasságot Magyarországon nem lehet megkötni, ha a házasságkötésnek a magyar jog szerint elháríthatatlan akadálya van.

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

A bejegyzett élettársi kapcsolat létrejöttére és érvényességére, valamint annak joghatásaira, ide nem értve a névviselést, a házasságra vonatkozó rendelkezéseket kell az alábbi kivételekkel megfelelően alkalmazni.

A bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének nem akadálya, és annak érvényességét nem érinti, ha a leendő bejegyzett élettárs személyes joga az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának jogintézményét nem ismeri, feltéve, hogy

a) a magyar állampolgársággal nem rendelkező leendő bejegyzett élettárs igazolja, hogy személyes joga szerint házasságkötésének nem lenne akadálya, és

b) legalább az egyik leendő bejegyzett élettárs magyar állampolgár vagy belföldön szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik. A bejegyzett élettársi kapcsolat joghatásaira ebben az esetben a magyar jogot kell alkalmazni.

A bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnésére annak az államnak a jogát kell alkalmazni,

a) amelynek területén a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére irányuló eljárást megindító kereset vagy kérelem benyújtásakor a bejegyzett élettársak szokásos tartózkodási helye található, ennek hiányában

b) amelynek területén a bejegyzett élettársak utolsó szokásos tartózkodási helye található, ha ez a tartózkodási hely a kereset vagy kérelem benyújtásától számított egy évnél nem régebbi időpontban szűnt meg, feltéve, hogy a kereset vagy kérelem benyújtásakor az egyik bejegyzett élettárs még mindig ebben az államban tartózkodik, ennek hiányában

c) amelynek a kereset vagy kérelem benyújtásakor mindkét bejegyzett élettárs az állampolgára volt.

Ha az alkalmazandó jog a fentiek alapján nem határozható meg az eljáró bíróság a saját államának jogát alkalmazza.

Az élettársi kapcsolat létrejöttére, megszűnésére és joghatásaira az élettársak közös állampolgársága szerinti állam joga alkalmazandó. Ha az élettársak állampolgársága különböző, annak az államnak a joga alkalmazandó, amelynek területén az élettársak szokásos tartózkodási helye, ennek hiányában az utolsó közös szokásos tartózkodási helye található. Ha az élettársak közös szokásos tartózkodási helye nem állapítható meg, az eljáró bíróság államának joga alkalmazandó. Az élettársak vagyoni jogviszonyaikra jogot választhatnak.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

E tárgyban az 1259/2010/EU rendelet („Róma III”) irányadó. A házastársak a rendelet 5-7. cikke szerinti jogválasztással legkésőbb a perfelvételi szakban a bíróság által megállapított határidőn belül élhetnek.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

E tárgyban a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2007. november 23-i hágai jegyzőkönyv irányadó.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A házastársak vagyoni jogviszonyaira annak az államnak a joga alkalmazandó, amelynek az elbírálás időpontjában mindkét házastárs állampolgára. Ha az elbírálás időpontjában a házastársak állampolgársága különböző, annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén a házastársak közös szokásos tartózkodási helye, ennek hiányában a házastársak utolsó közös szokásos tartózkodási helye található. Ha a házastársaknak nem volt közös szokásos tartózkodási helye, az eljáró bíróság államának jogát kell alkalmazni.

A házastársak vagyoni jogviszonyaikra megválaszthatják az alkalmazandó jogot, feltéve, hogy ez az alábbi jogok egyike:

a) annak az államnak a joga, amelynek a házastársak egyike a megállapodás megkötésének időpontjában az állampolgára,

b) annak az államnak a joga, amelynek területén a házastársak egyike a megállapodás megkötésének időpontjában szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, vagy

c) az eljáró bíróság államának a joga.

A jogválasztás joga a házasulókat is megilleti. Jogválasztásra legkésőbb a perfelvételi szakban a bíróság által megállapított határidőn belül van lehetőség. Ha a házastársak másként nem állapodnak meg, a házastársak vagyoni jogviszonyaira alkalmazandó jog megválasztása csak a jövőre nézve bír joghatással.

A házassági vagyonjogi szerződés alaki szempontból érvényes akkor is, ha megfelel a megkötésének helye szerinti jognak.

3.7 Öröklés, végintézkedések

A 2015. augusztus 17-én vagy azt követően elhunyt személyek esetében a 650/2012/EU rendelet alkalmazandó.

3.8 Ingatlan

A dolog fekvésének helyén irányadó jogot kell alkalmazni a tulajdonjogra és más dologi jogra, ideértve a zálogjogot és a birtokot is.

3.9 Fizetésképtelenség

A 2015/848/EU rendelet 7-17. cikkei határozzák meg az alkalmazandó jogot.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

A nemzeti jogszabályok törvényen alapszanak (azaz írott törvények). Ezek szabadon hozzáférhetőek a máltai törvénytár weboldalon. Amióta Málta 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, a máltai jogrend a közvetlenül alkalmazandó, illetve a máltai jogszabályokba átültetett európai uniós jogot és szabályozást is magában foglalja, amely valószínűleg előnyben részesül a hazai jogszabályokkal szemben.

Bár a precedens elvének nincsenek gyökerei a máltai jogban és Máltán nem kötelező alkalmazni, a máltai bíróságok általában jelentőséget tulajdonítanak a korábbi ítéleteknek, különösen a Fellebbviteli Bíróság és az Alkotmánybíróság által hozott határozatoknak (mindkettő felsőbíróság Máltán).

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

• Az 1961. október 5-én kelt egyezmény a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről
• Az 1965. november 15-én kelt egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok külföldi kézbesítéséről
• Az 1970. március 18-én kelt egyezmény polgári vagy kereskedelmi ügyekben a külföldön történő bizonyítás felvételéről
• A 1980. október 25-én kelt egyezmény a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól
• Az 1980. október 25-én kelt egyezmény az igazságszolgáltatáshoz való nemzetközi hozzáférésről
• Az 1985. július 1-jén kelt egyezmény a bizalmi vagyonkezelőkre alkalmazandó jogról és elismerésükről
• Az 1988. január 25-én kelt egyezmény az adóügyekben történő kölcsönös adminisztratív segítségnyújtásról
• Az 1992. január 16-án kelt egyezmény a régészeti örökség védelméről
• Az 1993. május 29-i egyezmény a gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről
• Az 1996. október 19-én kelt egyezmény a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról
• Az 1980. évi római egyezmény a szerződéses kötelezettségekre vonatkozó jogról
• A 2005. június 30-én kelt egyezmény a joghatósági megállapodásokról
• A 2007. november 23-án kelt egyezmény a gyermektartás és a családi tartások egyéb formáinak nemzetközi behajtásáról
• A 2007. november 23-én kelt jegyzőkönyv a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról

Málta számos ENSZ szerződést is megerősített – a megerősítések állapota megtekinthető itt.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Nincs tudomásunk olyan, jogválasztásra vonatkozó rendelkezést tartalmazó kétoldalú egyezményről, amelynek Málta részes fele lenne.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A bíró nem hivatkozhat hivatalból a kollíziós szabályokra; ezek a szabályok kizárólag akkor alkalmazandóak, ha legalább az egyik peres fél kollízió fennállása mellett érvelt. Az e jogalapra hivatkozó félnek kell a bíróság előtt kielégítően bizonyítania a külföldi jog tartalmát. Ilyen felhívás vagy kielégítő bizonyítás hiányában a hazai bíróságok a máltai jognak megfelelően ítélkeznek.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

Máltának nincs egyértelmű álláspontja a vissza- és továbbutalás elvének alkalmazásával kapcsolatosan. A kodifikált kollíziós szabályok korlátozott hatáskörűek, és így a bíróságoknak gyakran a nemzetközi magánjog kodifikálatlan szabályait kell alkalmazniuk, amikor meghatározzák, hogy egy adott ügyben melyik jogot kell alkalmazni. A máltai bíróságok megállapították, hogy a nemzetközi magánjogot szabályozó jogszabályok hiányában a máltai bíróságoknak az angol szokásjog elveihez kell folyamodniuk. Erre tekintettel a máltai bíróságok a vissza- és továbbutalás angol alkalmazását fogadták el. Ebből következik, hogy a vissza- és továbbutalás elve jogellenes károkozás, biztosítás, illetve szerződés esetén elutasításra kerül. Akkor azonban alkalmazandó, ha végrendeletek érvényességéről, külföldi ingatlannal kapcsolatos követelésekről, illetve családjogi ügyekről van szó.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Ez úgy került megoldásra, hogy minden egyes kollíziós szabály meghatározza a kapcsolóelv azonosítása szempontjából releváns időpontot.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A máltai bíróságok a máltai közrenddel ellentétes külföldi jog alkalmazását visszautasíthatják, ha a külföldi jog külföldi adójogként vagy büntetőjogként jellemezhető.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A külföldi jogi jogalapot ténykérdésként és nem jogkérdésként kell bizonyítani. A máltai bíróságok a hazai jogszabályok értelmezésére rendelkeznek hatáskörrel, és a külföldi jog tartalmát saját maguk nem értelmezhetik. A külföldi jog megértésére a bíróság a külföldi jog szakértőit jelöli ki. A peres felek különböző szakértők által készített jelentéseket is előterjeszthetnek a bizonyításuk részeként.

A bizonyítási teher az ellenvetést előterjesztő félre, nevezetesen a per alperesére hárul.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A nem uniós országokkal fennálló szerződéses kötelmek esetében a 1980-as Római Egyezmény alkalmazandó, a máltai törvénytár 482. fejezete, a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó Római Egyezményről szóló (megerősítő) törvény eredményeképpen. Másrészről az uniós országokkal fennálló szerződéses kötelmeket a Róma I. rendelet (a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet) szabályozza.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra vonatkozó kollíziós szabályokat a (Róma II.-ként ismert) szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 864/2007/EK rendelet szabályozza.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

A máltai állampolgárságot születés alapján szerzi meg az állampolgár, amennyiben apja vagy anyja Málta állampolgára.

Az állampolgárságtól eltérően a magánszemély a szokásos tartózkodási helyet megválaszthatja, amikor nagykorúvá válik. A szokásos tartózkodási hely megállapítása azon hely alapján történik, ahol az érintett személy az adott illetékességi területen belül határozatlan ideig vagy állandó jelleggel szándékozik lakni.

A konkrét kötelmi viszony létrehozására, mint például házasságkötés, szerződéskötés, kereskedelmi tevékenység folytatása, végrendelkezés stb., irányuló jogképességet az adott területre vonatkozó szabályok határozzák meg.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A szülő gyermeke iránti felelősségét a máltai polgári törvénykönyv határozza meg, azonban a szülői felügyelet a törvény erejénél fogva megszűnik, amikor a gyermek betölti tizennyolcadik életévét. A máltai bíróság joghatóságát a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2201/2003/EK rendelet (Brüsszel IIa.) határozza meg. Ezt a vonatkozó szakasz tovább tárgyalja.

3.4.2 Örökbefogadás

Az örökbefogadást is a máltai polgári törvénykönyv szabályozza, amelyet a máltai bíróságok minden egyes alkalommal alkalmaznak, amikor joghatósággal rendelkeznek. A külföldi örökbefogadásokat a máltai jog a gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről szóló egyezmény alapján ismeri el.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

A házasság alaki érvényességét a házasságkötési szertartás helyének joga szabályozza. A házasságkötés alakiságára vonatkozó máltai szabályok a máltai törvénytár 255. fejezetében (a házasságról szóló törvény) találhatóak. Az említett törvény többek között szabályozza a házasságkötés akadályait is. Az egyik ott említett akadály szerint „az olyan személyek között kötött házasság érvénytelen, akik közül az egyik nem töltötte be tizenhatodik életévét”.

Máltán az alkalmazandó jogként a házastársak lakóhelyét veszik figyelembe.

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

A bejegyzett élettársi kapcsolatokat a máltai törvénytár 530. fejezete (a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény) szabályozza, amely hivatkozik a 255. fejezetre. Így a bejegyzett élettársi kapcsolatokat illetően a 255. fejezetben előírt alakiságoknak és feltételeknek kell megfelelni.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

A máltai bíróság kizárólag a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2201/2003/EK rendelet értelmében rendelkezik joghatósággal egy házasság felbontása iránti eljárásban. Ezt a vonatkozó szakasz részletesebben tárgyalja.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

Máltát köti a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló 4/2009/EK tanácsi rendelet. Ezt a vonatkozó szakasz részletesebben tárgyalja.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

Máltán annak a helynek a joga az alkalmazandó jog, ahol a házastársi közös lakás található (a dolog fekvési helye szerinti jog). A polgári törvénykönyv 1316. cikke úgy rendelkezik, hogy a Máltán kötött házasság vagyonközösségi rendszert keletkeztet. Ezenkívül, egy Máltán kívül megkötött házasság esetében azon házastársak között, akik ezt követően Máltán telepszenek le, a vagyonközösség létrejön, amint máltai lakóhelyükön letelepedtek, kivéve, ha már korábban a vagyonközösségi rendszer kizárásáról szóló megállapodást kötöttek.

3.7 Öröklés, végintézkedések

Öröklés és végintézkedések esetében a máltai bíróságok következetesen a szokásjogot fogadták el. Így „törvényes öröklés esetében (azaz, ha nincs végintézkedés), az örökhagyó halálakori lakóhelye szerinti jog alkalmazandó az ingó javak öröklésére; az ingatlan öröklésére azon illetékességi terület joga alkalmazandó, ahol az ingatlan található. Olyan esetekben, amikor van végintézkedés, az örökhagyó végintézkedés hagyására vonatkozó jogképességét az örökhagyónak a végintézkedés kelte szerinti lakóhelyének joga határozza meg. A hagyományos akkor rendelkezik jogképességgel az ingó javak átvételére, ha akár a saját lakóhelye szerinti jog, akár az örökhagyó lakóhelye szerinti jog alapján jogképességgel rendelkezik.” Továbbá „egy végintézkedés alakilag akkor érvényes, amennyiben az alábbiak közül bármelyik jognak megfelel: azon hely joga a végintézkedés megtételének időpontjában, ahol a végintézkedést tették (azaz rendszerint ahol aláírták és a tanúk hitelesítették); az örökhagyó lakóhelyének, szokásos tartózkodási helyének vagy állampolgárságának joga a végintézkedés megtételének időpontjában; az örökhagyó lakóhelyének, szokásos tartózkodási helyének vagy állampolgárságának joga az elhalálozás időpontjában. A végintézkedés ingatlan átruházása szempontjából akkor is érvényes alakilag, ha megfelel azon illetékességi terület jogának, ahol az ingatlan található.”

3.8 Ingatlan

3.9 Fizetésképtelenség

Máltát köti a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, módosított 1346/2000/EK rendelet. Az említett rendelet többek között az adós vagyonának részleges vagy teljes lefoglalására és a felszámoló kijelölésére irányuló eljárásra vonatkozó szabályokat határozza meg, amennyiben az adós fő érdekeltségei valamelyik uniós tagállamban találhatóak. Az 1346/2000/EK rendelet hatályán kívül eső esetekben a máltai jog alkalmazandó, amennyiben a máltai bíróság joghatósággal rendelkezik, nevezetesen ha a társaságot Máltán jegyezték be.

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: .

Melyik ország joga alkalmazandó? - Ausztria

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

Az osztrák nemzetközi magánjogot főként a nemzetközi magánjogról szóló, 1978. június 15-i törvény (Gesetz über das internationale Privatrecht – IPR-Gesetz) (BGBl. 304/1978. sz.) kodifikálta. A következő kollíziós jogi rendelkezések a nemzetközi magánjogról szóló törvénytől (lásd alább, a továbbiakban: IPRG) eltérő jogszabályokban szerepelnek:

• a fogyasztóvédelmi rendelkezések elfogadásáról szóló, 1979. március 8-i szövetségi törvény (fogyasztóvédelmi törvény – KSchG) (Bundesgesetz vom 8. März 1979, mit dem Bestimmungen zum Schutz der Verbraucher getroffen werden [Konsumentenschutzgesetz – KSchG]) (BGBl. 140/1979. sz.) 13a. §-a
• az ingatlanok időben megosztott használatához való jog vételéről szóló szövetségi törvény (az időben megosztott használatról szóló törvény – TNG) (Bundesgesetz über den Erwerb von Teilzeitnutzungsrechten an unbeweglichen Sachen [Teilzeitnutzungsgesetz – TNG]) (BGBl. I 32/1997. sz.) 11. §-a
• az Európai Közösség tagállamának területéről jogellenesen kiszállított kulturális tárgyak visszaszolgáltatásáról szóló 93/7/EGK irányelv végrehajtásáról szóló szövetségi törvény (Bundesgesetz zur Umsetzung der Richtlinie 93/7/EWG über die Rückgabe von unrechtmäßig aus dem Hoheitsgebiet eines Mitgliedstaates der Europäischen Gemeinschaft verbrachten Kulturgütern) (BGBl. I 67/1998. sz.) 20. §-a
• a radioaktivitással okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló szövetségi törvény (a nukleáris felelősségről szóló 1999. évi törvény – AtomHG 1999) (Bundesgesetz über die zivilrechtliche Haftung für Schäden durch Radioaktivität [Atomhaftungsgesetz 1999 – AtomHG 1999]) (BGBl. I 170/1998. sz.) 23. §-a
• a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben az elszámolások véglegességéről szóló szövetségi törvény (az elszámolások véglegességéről szóló törvény) (Bundesgesetz über die Wirksamkeit von Abrechnungen in Zahlungs- sowie Wertpapierliefer und -abrechnungssystemen [Finalitätsgesetz]) (BGBl. I 98/2001. sz.) 16. és 18. §-a
• a fizetésképtelenségi eljárásról szóló törvény (Insolvenzordnung) 221–235. §-a

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

Az IPRG 53. §-a rögzíti, hogy e törvény nem érinti a nemzetközi megállapodásokat, amelyek nem pusztán e törvény rendelkezéseivel, hanem más nemzeti kollíziós szabályokkal szemben is elsőbbséget élveznek. Az Ausztria részvételével létrejött alábbi többoldalú nemzetközi egyezmények tartalmaznak kollíziós szabályokat:

• a gyermektartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 1956. október 24-i hágai egyezmény
• a kiskorúak védelme tekintetében a hatóságok jogkörére és az alkalmazandó jogra vonatkozó, 1961. október 5-i hágai egyezmény
• a végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. október 5-i hágai egyezmény
• a közlekedési balesetekre alkalmazandó jogról szóló, 1971. május 4-i hágai egyezmény
• a későbbi házassággal való törvényesítésről szóló, 1970. szeptember 20-i CIEC egyezmény
• a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, 1996. október 19-i hágai egyezmény
• a felnőttek nemzetközi védelméről szóló, 2000. január 13-i hágai egyezmény
• a 2007. november 23-i hágai jegyzőkönyv a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Az alábbi kétoldalú szerződések tartalmaznak kollíziós szabályokat:

• az Osztrák Köztársaság és az Iráni Birodalom között létrejött, a barátságról és a tartózkodásról szóló, 1959. szeptember 9-i szerződés
• az Osztrák Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság között létrejött, a kölcsönös igazságügyi együttműködésről szóló, 1954. december 16-i szerződés
• az Osztrák Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság között létrejött, a kölcsönös kapcsolatokról polgári ügyekben és az okiratokról szóló, 1963. december 11-i szerződés

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A külföldi jog hivatalból és az eredeti alkalmazási területén alkalmazott módon alkalmazandó (az IPRG 3. §-a).

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

Az IPRG 5. §-a szerint más állam anyagi jogára történő határozott hivatkozás hiányában a vissza- és továbbutalást kell alkalmazni. Amennyiben a külföldi jog visszautal az osztrák jogra, az osztrák jog az alkalmazandó jog. Amennyiben a külföldi jog olyan jogra utal, amelyre már történt utalás, az elsőként hivatkozott jog az alkalmazandó jog.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Az adott jogrendszerrel való kapcsolat szempontjából meghatározó feltételek későbbi megváltozása főszabály szerint nem érinti az ügy már megoldott elemeit (az IPRG 7. §-a), bár egyes konkrét kollíziós szabályok kivételeket tartalmaznak ezen elv alól. Főszabály szerint a már eldöntött helyzetek esetében az e helyzetek felmerülésének időpontjában alkalmazandó jog, a még megoldatlan helyzetek esetében pedig az ítélethozatal idején alkalmazandó jog irányadó.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A felhívott jog nem alkalmazandó, amennyiben annak alkalmazása az osztrák jogrendszer alapvető értékeivel összeegyeztethetetlen eredményre vezetne (az IPRG 6. §-a).

Az osztrák jogban vannak olyan rendelkezések, amelyeket a nemzetközi magánjog szabályaira való tekintet nélkül alkalmazni kell (imperatív rendelkezések). Egyes ilyen rendelkezések esetében az imperatív jelleg a megfogalmazásból, míg mások esetében pusztán azok tárgyából ered.

Imperatív rendelkezéseket rögzít például a munkaszerződésekre vonatkozó jog módosításról szóló törvény (Arbeitsvertragsrechts-Anpassungsgesetz – AVRAG) 7., 7a. és 7b. §-a, amelyek értelmében az ausztriai munkavállalók az alkalmazandó jogra tekintet nélkül jogosultak legalább a kollektív szerződésben meghatározott munkabérre és a minimális mértékű szabadságra. További imperatív rendelkezést rögzít a KSchG 13a. §-ának (2) bekezdése, amely szerint a KSchG-nek (az elfogadhatatlan szerződési feltételekre vonatkozó) 6. §-át, a polgári törvénykönyvnek (ABGB) (az általános szerződési feltételekben és szabványszerződésekben szereplő szokatlan rendelkezések érvényességére vonatkozó) 864a. §-át és az ABGB 879. §-ának (az általános szerződési feltételekben és szabványszerződésekben szereplő, a fogyasztók védelmével súlyosan ellentétes szerződési feltételek érvénytelenségére vonatkozó) (3) bekezdését kell alkalmazni a szerződésre irányadó jogra való tekintet nélkül, amennyiben a szerződés megkötésére a kereskedő által ilyen szerződések megkötése céljából Ausztriában végzett tevékenységgel összefüggésben került sor.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A külföldi jogot hivatalból kell megállapítani. E célból a bíróság a felek közreműködésére, a szövetségi igazságügyi minisztériumtól kapott információkra és szakértői véleményekre támaszkodhat. Amennyiben a bíróság jelentős erőfeszítések ellenére nem képes a külföldi jogot észszerű időn belül megállapítani, az osztrák jogot kell alkalmazni (az IPRG 4. §-a).

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK (Róma I.) rendelet (HL L 177., 2008.7.4., 6. o.) hatálya alá nem tartozó szerződéses kötelezettségeket a felek által kifejezetten vagy hallgatólagosan választott jog szerint kell megítélni. Jogválasztás hiányában az alkalmazandó jog a szerződés jellemző szolgáltatását teljesítő fél szokásos tartózkodási helye (letelepedési helye) szerinti állam joga (az IPRG 35. §-a).

A fogyasztói szerződésekre különös kollíziós szabályok vonatkoznak. A számos fogyasztóvédelmi irányelvben rögzített kollíziós szabályokat a fogyasztóvédelmi törvény 13a. cikkének (1) bekezdése ültette át, amely a jogválasztás szabadságát főként a fogyasztók védelmének biztosítása érdekében korlátozza.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 864/2007/EK (Róma II.) rendelet (HL L 199., 2007.7.31., 40. o.) hatálya alá nem tartozó, szerződésen kívüli felelősségen alapuló kártérítési igényeket a felek által kifejezetten vagy hallgatólagosan választott jog szerint kell megítélni. Jogválasztás hiányában az alkalmazandó jog a károkozó magatartás megvalósításának helye szerinti állam joga. Amennyiben azonban az érintett felek vonatkozásában szorosabb kapcsolat áll fenn egy és ugyanazon eltérő állammal, az alkalmazandó jog ez utóbbi államnak a joga (az IPRG 48. §-a).

Ez a kollíziós szabály határozza meg a kártérítési felelősség felmerülésének, a károkért felelős személynek és a fizetendő kártérítés összegének kérdésére alkalmazandó jogot. Az a károsult közrehatásának és a károsult fél biztosítóval szembeni közvetlen igényének, valamint a kártérítési követelések elévülési idejének kérdéseire is kiterjed.

A közlekedési balesetekre alkalmazandó jogról szóló, 1971. május 4-i hágai egyezmény hatálya alá tartozó közlekedési balesetekből eredő kártérítéshez való jogokat az említett egyezmény alapján kell kapcsolni.

Az ionizáló sugárzás eredményeként Ausztriában felmerült károk szerződésen kívüli megtérítéséhez való jogot a károsult fél kérelmére az osztrák jog szerint kell megítélni (az AtomHG 1999 23. §-ának (1) bekezdése). Amennyiben az ionizáló sugárzás által okozott kár külföldön következik be, és azt az osztrák jog alapján kell elbírálni, a kártérítés kizárólag akkor és annyiban ítélhető meg, ha és amennyiben azt a károsult fél személyes joga előírja (az AtomHG 1999 23. §-ának (2) bekezdése).

A megbízás nélküli ügyvitelre, illetve a jogalap nélküli gazdagodásból eredő követelésekre alkalmazandó jog meghatározását a „Róma II” rendelet szabályozza.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

A személyek személyes jogállására az állampolgárságuk szerinti állam joga az alkalmazandó jog. A több állampolgársággal rendelkező személyek esetében azon állam joga az alkalmazandó jog, amellyel az adott személynek a legszorosabb a kapcsolata; az osztrák állampolgárság azonban minden esetben elsőbbséget élvez. Menekültek és hontalan személyek esetében a személyes jogállásra a szokásos tartózkodási helyük szerinti állam joga az alkalmazandó jog (az IPRG 9. §-a).

A személy névviseléshez való jogát a név felvételének jogalapjára tekintet nélkül, a személyes jogállása alapján kell megítélni (az IPRG 13. §-a).

Ezért például a házasságkötéskor felvett nevet nem a családi állapot, hanem a név felvételének alapjául szolgáló állapot szerint kell megítélni. Az IPRG 8. §-ában szereplő általános hivatalos jogállás irányadó a névválasztásra vonatkozó nyilatkozatok alakiságára. (Ennek megfelelően a jogcselekmény formáját a jogcselekményre irányadó jog alapján kell megítélni; azonban elegendő a jogcselekmény végzésének helye szerinti állam alaki követelményeinek betartása.) Az ítélkezési gyakorlat szerint a korábbi személyes jog alapján felvett nevet önmagában a személyes jog (az állampolgárság) megváltozása nem változtatja meg.

A személy jogképességét és cselekvőképességét szintén az adott személy személyes joga alapján kell megítélni (az IPRG 12. §-a). Ez az utalás a cselekvőképesség minden – például mentális betegség miatti – korlátozására is kiterjed, a házasságkötési képességet azonban nem érinti. Amennyiben az adott személy elérte a nagykorúságot, akkor is nagykorú marad, ha az újonnan szerzett személyes joga alapján még nem minősülne nagykorúnak.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A gyermek családjogi helyzetének és e helyzet vitatásának feltételeit a házastársaknak a gyermek születésekor vagy – a házasság ezt megelőző felbontása esetén – a házasság felbontásának időpontjában fennálló személyes joga alapján kell megítélni. Amennyiben a házastársak személyes jogállása eltérő, a gyermeknek a születéskor fennálló személyes jogállása irányadó. E kollíziós szabály hatálya a férj apaságának vélelmére, a családjogi helyzet vitatásának jogalapjaira, valamint arra is kiterjed, hogy mely személyek és milyen határidőn belül jogosultak a családjogi helyzet vitatására.

A házasságon kívül született gyermek apasági nyilakozattal (azaz az utólagos házasságkötés helyett hatósági aktussal) történő elismerésére vonatkozó követelményeket az apa személyes joga alapján kell megítélni (az IPRG 23. §-a).

A legitimációs megállapodás alapján a szülők utólagos házasságkötésével történő elismerés akkor eredményes, ha azt az apa vagy anya állampolgársága szerinti állam joga megengedi.

A házasságon kívül született gyermekkel kapcsolatos apaság megállapításához és elismeréséhez szükséges követelményeket a gyermek születéskori személyes joga alapján kell megítélni. A gyermek későbbi személyes joga akkor irányadó, ha az apaság megállapítása vagy elismerése e jog alapján lehetséges, a születéskori személyes jog alapján azonban nem lehetséges. Az apaság vitatása ugyanazon jog alapján lehetséges, mint amelynek alapján az apaság megállapítására vagy elismerésére sor került (az IPRG 25. §-a).

Szülő-gyermek kapcsolat: A gyermek leszármazásának vagy elismerésének joghatásait a gyermek személyes joga alapján kell megítélni. Az IPRG 24. és 25. §-a a gondozás és a gyermek felnevelése, a gyermek vagyonának kezelése és felhasználása, az egyik vagy mindkét szülő által ellátott törvényes képviselet – beleértve bizonyos képviselőként végzett cselekmények hatósági jóváhagyásának szükségességét is –, valamint házasságban született gyermekek esetében a szülők házasságának felbontását követően a felügyeletre vonatkozó egyezség és a kölcsönös tartási követelések kérdéseivel foglalkozik. Ezekkel a rendelkezésekkel a gyermekek védelméről szóló hágai egyezmény és – olyan esetekben, amelyekben az (még) hatályban van (Törökország és Makaó vonatkozásában) – a kiskorúak védelméről szóló 1961. évi hágai egyezmény nagy mértékben átfedésben van. Ennek megfelelően a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak a saját nemzeti jogukat kell alkalmazniuk a kiskorúak védelmét biztosító intézkedésekre; a tartózkodási hely államának hatóságai főszabály szerint hatáskörrel rendelkeznek.

Miközben a leszármazással kapcsolatos kérdésekben az adott időpontban fennálló személyes jogállás az irányadó, a szülők és a gyermek közötti kapcsolatot érintő kérdésekben más a helyzet; e tekintetben a gyermek személyes joga releváns. A személyes jog megváltozása esetén a szülő-gyermek kapcsolatot a személyes jogállás (a lényeges kapcsolóelvek, az állampolgárság) megváltozásának időpontjától kezdődően az új személyes jogállás szerint kell megítélni.

Az ítélkezési gyakorlat visszatérően nem alkalmazta a külföldi jogrendszerek szülői felügyeletre vonatkozó rendelkezéseit azon az alapon, hogy azok a közrenddel ellentétesek, amennyiben nem veszik figyelembe a gyermek mindenek felett álló érdekét.

3.4.2 Örökbefogadás

Az IPRG 26. §-a alapján a gyermek örökbefogadásának és örökbefogadása megszüntetésének feltételei az egyes örökbefogadók személyes jogán alapulnak. Ezenfelül a gyermek személyes joga az irányadó, jóllehet kiskorú gyermekek esetében kizárólag annyiban, amennyiben előírja a gyermek vagy a gyermekkel családjogi viszonyban álló harmadik személy hozzájárulását. A gyermek örökbefogadásának feltételei magukban foglalják például az örökbefogadó életkorát, az örökbefogadók és az örökbe fogadni kívánt gyermek közötti korkülönbséget és azt, hogy az örökbefogadó saját gyermekének megléte megakadályozza-e a gyermek örökbefogadását, és ha igen, milyen feltételek esetén, valamint a hozzájárulás követelményeit, beleértve a megtagadott hozzájárulás hivatalból történő felülbírálásának lehetőségét.

A gyermek örökbefogadásának joghatásait az örökbefogadó személyes joga és házastársak által történő örökbefogadás esetén a házasság személyes joghatásaira irányadó jog szerint kell megítélni. Az egyik házastárs halálát követően e tekintetben a másik házastárs személyes joga az alkalmazandó jog.

A gyermek örökbefogadásának öröklési jogi hatásait az örökbefogadásra irányadó jog helyett az öröklésre irányadó jog szerint kell megítélni.

A gyermek örökbefogadása mint olyan egy befejezett ténybeli körülmény, ezért a megítélés a személyes jog vagy a kapcsoló tényező későbbi változása esetén nem változik. Az örökbefogadotti jogállás természeténél fogva tartós jogviszony. A gyermek örökbefogadásának joghatásai szempontjából irányadó jogállás ezért megváltozhat: az az örökbefogadó személyes jogától függ.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

Ausztriában a házasságkötés alakiságait az osztrák jog, míg a külföldön kötött házasság alakiságait az egyes házasulandó felek személyes joga alapján kell megítélni; azonban elegendő a házasságkötés helye szerinti alaki követelményeinek betartása (az IPRG 16. §-a). A házasságkötés helye szerinti alaki követelmények korlátozott alkalmazandósága a hivatkozott jog anyagi jogi rendelkezéseire vonatkozik, ezért a helyi jog szerinti bármely vissza- és továbbutalás irreleváns (az IPRG 5. §-a alóli kivétel).

A házasságkötés feltételeit, a házasság érvénytelenségét, valamint a házasság érvénytelenítésének (a felbontásától elkülönülő) követelményeit az egyes házasulandó felek tekintetében a személyes joguk alapján kell megítélni (az IPRG 17. §-a). Azonban ha a házasulandó felek egyikének vagy mindkettejüknek a személyes joga nem teszi lehetővé a házasságkötést az egyik vagy mindkét házasulandó fél neme alapján, a házasságkötés feltételeit azon állam joga alapján kell megítélni, ahol a házasságot megkötötték.

Ez a kollíziós szabály a házasságkötés anyagi jogi feltételeihez –ilyen például a szükséges életkor, a házassági akadályok hiánya, a beleegyezéssel kapcsolatos esetleges követelmények és azok helyettesíthetősége – kapcsolódik.

Az IPRG 18. §-a értelmében a házasság személyes joghatásait a házastársak közös személyes joga vagy ilyen jog hiányában az utolsó közös személyes joguk szerint kell megítélni, amennyiben azt valamelyikük megtartotta. Máskülönben e joghatásokat azon állam joga szerint kell megítélni, amelyben mindkét házastárs szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, vagy – ennek hiányában – amelyben a házastársak utolsó szokásos tartózkodási helyükkel rendelkeztek, feltéve, hogy egyikük megtartotta e tartózkodási helyét.

E kollíziós szabály hatálya kiterjed a házastársi életközösségre, a lakóhelyet érintő következményre, a segítségnyújtási kötelezettségre, valamint az egyes házastársak tartáshoz való jogára is, nem vonatkozik azonban a házasságkötéssel felvett név használatára vagy a házassági vagyonjogi rendszerre vonatkozó jogra. Az utalás változhat; a kapcsoló tényezők változása esetén más jog válhat irányadóvá.

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

A 27a–27d. §-okat a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény (Gesetz über die eingetragene Partnerschaft) iktatta be az IPRG-be.

A bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó követelményeket (és annak formáját), az érvénytelenségét és a feltételek hiánya miatti felbontását a bejegyzés helye szerinti állam joga alapján kell megítélni (az IPRG 27a. §-a).

Az IPRG 27b. §-a értelmében a bejegyzett élettársi kapcsolat személyes joghatásait azon állam joga alapján kell megítélni, amelyben a bejegyzett élettársak szokásos közös tartózkodási helye található, vagy ennek hiányában azon állam joga alapján, amelyben a bejegyzett élettársak utolsó szokásos közös tartózkodási helye volt, feltéve, hogy egyikük megtartotta azt. Amennyiben ennek megfelelően nem alkalmazható a tartózkodási hely államának joga, vagy amennyiben e jog nem szabályozza a személyes joghatásokat, a bejegyzett élettársak közös személyes jogállása vagy – ennek hiányában – utolsó közös személyes jogállása irányadó, feltéve, hogy egyikük fenntartotta e jogállását. Egyébként az osztrák jogot kell alkalmazni, mégpedig akkor is, ha a személyes jog nem szabályozza a bejegyzett élettársi kapcsolat személyes joghatásait.

A bejegyzett élettársi kapcsolatra irányadó vagyonjogi rendszert a 2019. január 29-től alkalmazandó, a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásairól szóló (EU) 2016/1104 rendelet értelmében alkalmazandó jog alapján kell megítélni.

A bejegyzett élettársi kapcsolatnak a nem a feltételek hiánya miatti felbontására azon állam joga irányadó, amelyben a felbontás időpontjában a bejegyzett élettársak szokásos közös tartózkodási helye található, vagy ennek hiányában azon állam joga alapján, amelyben a bejegyzett élettársak utolsó szokásos közös tartózkodási helye volt, feltéve, hogy egyikük megtartotta azt. Amennyiben ennek megfelelően nem alkalmazható a tartózkodási hely államának joga, vagy amennyiben a bejegyzett élettársi kapcsolat a megállapított tényállás alapján nem szüntethető meg, a bejegyzett élettársak közös személyes jogállása vagy – ennek hiányában – utolsó közös személyes jogállása irányadó, feltéve, hogy egyikük fenntartotta e jogállását. Egyébként az osztrák jogot kell alkalmazni, mégpedig akkor is, ha a személyes jog a megállapított tényállás alapján nem teszi lehetővé a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetését.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

Az IPRG 20. §-a értelmében a házasság felbontásának a „Róma III” rendelet (a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló 1259/2010/EU tanácsi rendelet; HL L 343., 2010.12.29., 10. o.) által nem szabályozott szempontjait (a házasság felbontásának vagyonjogi következményei) a házasság személyes joghatásaira irányadó jog alapján kell megítélni. E tekintetben a házasság felbontásának időpontja bír jelentőséggel; az utalás ezért nem változtatható meg.

A házassági vagyonjogi rendszert a 2019. január 29-től alkalmazandó, a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekre vonatkozó (EU) 2016/1103 rendelet értelmében alkalmazandó jog alapján kell megítélni.

A házasság megszüntetését az osztrák jog nem ismeri. Amennyiben azt a „Róma III” rendelet nem szabályozza, az IPRG 1. §-ával összhangban a legszorosabb kapcsolat lenne a kapcsolóelv. A legszorosabb kapcsolat az ítélkezési gyakorlat az IPRG 20. §-ával fennálló analógia útján állapítja meg.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18-i 4/2009/EK tanácsi rendelet (uniós tartási rendelet) (HL L 7., 1. o.) a tartási jogállással kapcsolatban a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2007. november 23-i hágai jegyzőkönyvre utal. Ennek megfelelően a tartásra jogosult személy szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogát kell elsősorban alkalmazni (amelyet kiegészítenek az eljáró bíróság országa szerinti jog alkalmazásának irányába mutató trendek, a különös kapcsoló tényezők, a „meglepő” követelésekkel szembeni védelmi záradék és az alkalmazandó jog megválasztásának – igen korlátozott – lehetősége).

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A házassági vagyonjogi rendszert a 2019. január 29-től alkalmazandó, a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekre vonatkozó (EU) 2016/1103 rendelet értelmében alkalmazandó jog alapján kell megítélni.

3.7 Öröklés, végintézkedések

Az öröklést az öröklésről szóló uniós rendelet (az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet; HL L 201., 2012.7. 27., 107. o.) szabályozza. A régi ügyekben az IPRG 28. §-a alkalmazandó, amely szerint az alkalmazandó jog az örökhagyónak az elhalálozása időpontjában fennálló személyes jogától függ. Ez a kollíziós szabály főszabály szerint a hagyatéki tartozásokért való felelősségre és az örökség megszerzésére is vonatkozott. Amennyiben azonban a hagyatéki eljárásra Ausztriában került sor, az örökség megszerzését és a hagyatéki tartozásokért való felelősséget az osztrák jog szerint kellett megítélni (az IPRG 28. §-ának (2) bekezdése).

3.8 Ingatlan

Az ingó dolgokon fennálló dologi jogok, köztük a birtoklás jogának megszerzését és elvesztését azon állam joga szerint kell megítélni, amelyben a vagyontárgy a jogszerzés vagy a jogvesztés alapját képező tényállás megvalósulásának időpontjában található. A vagyontárgy jogi besorolását és a jogok tartalmát a vagyontárgy fekvésének helye szerinti állam joga alapján kell megítélni (az IPRG 31. §-a).

A kollíziós szabály hatálya kiterjed különösen a tulajdonjogra, a szolgalmakra (dologi terhekre), a zálogjogra, az építés jogra, a lakástulajdonra, valamint a harmadik személyekkel szemben hatályos visszatartási jogra és tulajdonjog-fenntartásra is. Ez a jog alkalmazandó a tulajdonjog átruházásának következményeire is.

A vagyontárgy fekvésének későbbi megváltozása nem érinti az alkalmazandó jogot, mert a jog megszerzése befejezett tényállási körülménynek minősül.

Valamely jog megszerzésének joghatásai az adott fekvési hely jogán alapulnak; ezért ez a kapcsolóelv változhat. Szintén e jog alapján kell megítélni a tulajdonost megillető jogvédelem mértékét, azt, hogy a dologi jog jogosultjának van-e rendelkezési joga a dolog felett, és amennyiben igen, az milyen mértékű – például, hogy a kézizálog értékesíthető-e bírósági eljárás nélkül.

Külön szabályok vonatkoznak a közlekedési eszközökre (az IPRG 33. §-a). A hajókon és légi járműveken fennálló, nyilvántartásba bejegyzett dologi jogokat a nyilvántartás államának joga alapján kell megítélni; vasúti járművek esetében a járműveket üzemeltető vasúttársaság központi ügyintézésének helye szerinti állam joga az alkalmazandó jog. A törvény alapján fennálló vagy kötelezően létesítendő zálogjogokra vagy a jármű által okozott kár megtérítésére vagy a járművön eszközölt kiadásokra vonatkozó követelések biztosítását szolgáló visszatartási jogokra azon állam joga alkalmazandó, amelyben az alapul szolgáló tényállás megvalósulásakor a vagyontárgy található.

Az ingatlan vagyontárgyakra szintén külön szabályozás vonatkozik: amennyiben az ingatlanon fennálló dologi jogokra más (például a házassági vagyonjogi rendszerre irányadó) kollíziós szabály is vonatkozik, a tulajdonjogi kapcsolat, vagyis a vagyon fekvése szerinti állam jogának kapcsolóelve élvez elsőbbséget.

Immateriális javakra nem vonatkozik kollíziós szabály. Az IPRG 1. §-a értelmében dologi jogi szempontból az a jog alkalmazandó rájuk, amellyel a legszorosabb kapcsolat áll fenn. Az értékpapírban biztosított jogokat az értékpapír kibocsátási helyének joga (lex cartae) alapján kell megítélni. Az IPRG-nek a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokról szóló 2002/47/EK irányelv 9. cikkét tágabb hatállyal átültető 33a. §-a különös szabályt tartalmaz a számlán megjelenő értékpapírok vonatkozásában. Az elszámolási rendszerekben szereplő értékpapírok vonatkozásában az elszámolások véglegességéről szóló törvénynek (Finaltitätsgesetz) az elszámolások véglegességéről szóló 98/26/EK irányelvet átültető 16. és 18. §-a alkalmazandó.

3.9 Fizetésképtelenség

A fizetésképtelenséggel kapcsolatos nemzetközi jogi szabályokat a fizetésképtelenségi eljárásról szóló törvény (IO) hetedik része tartalmazza. Az IO 217. §-a szerint a rendelkezések csak annyiban alkalmazandók, amennyiben a nemzetközi jog vagy az Európai Közösségek meghatározott jogi aktusai, elsősorban a fizetésképtelenségi eljárásról szóló (EU) 2015/848 rendelet (az uniós fizetésképtelenségi rendelet) másként nem rendelkeznek. Tartalmukat illetően a rendelkezések nagyban követik az uniós fizetésképtelenségi rendelet vonatkozó rendelkezéseit.

Főszabály szerint a fizetésképtelenségi eljárás megindításának előfeltételeire és a fizetésképtelenségi eljárás joghatásaira az eljárás megindításának helye szerinti állam joga alkalmazandó. Közelebbről az IO 221–235. §-a a harmadik felek dologi jogaira, a beszámításra, a tulajdonjog fenntartására, az ingatlannal kapcsolatos szerződésekre, a szabályozott piacokra, a munkaszerződésekre, a fizetésképtelenségi eljárásnak a nyilvántartásba vétel kötelezettségével terhelt jogokra gyakorolt hatásaira, valamint a sérelmes cselekményekre irányadó jogra és a harmadik fél vevők védelmére, a folyamatban levő perek joghatásaira, a tulajdonosi és egyéb jogok gyakorlása tekintetében az ingatlan fekvésének helye szerinti jogra, a beszámítási és novációs megállapodásokra, a visszavásárlási megállapodásokra és a fizetésképtelenségi eljárás megindítását követő kifizetésekre vonatkozó szabályokat tartalmaz.

Ha a rendelkezések és az IPRG rendelkezései vagy más kollíziós jogi rendelkezések között átfedés van, a fizetésképtelenségről szóló rendelet különösebb rendelkezései élveznek elsőbbséget.

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

Melyik ország joga alkalmazandó? - Lengyelország

FIGYELEM! Az alábbiakban adott válaszok NEM VONATKOZNAK az uniós jog által szabályozott helyzetekre

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

A nemzetközi magánjogról szóló 2011. február 4-i törvény (egységes szerkezetbe foglalt szöveg: Hivatalos Lap 2015. szám, 1792. alszám, módosításokkal) (a továbbiakban: PILA)

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

A polgári jogoktól történő megfosztásról és hasonló védelmi intézkedésekről szóló, 1905. július 17-i hágai egyezmény

A végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. október 5-i hágai egyezmény

A kiskorúak védelme tekintetében a hatóságok jogkörére és az alkalmazandó jogra vonatkozó, 1961. október 5-i hágai egyezmény

A közlekedési balesetekre alkalmazandó jogról szóló, 1971. május 4-i hágai egyezmény

A tartási kötelezettségre alkalmazandó jogról szóló, 1973. október 2-i hágai egyezmény

A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 1980. június 19-én Rómában aláírásra megnyitott egyezmény

A szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, 1996. október 19-i hágai egyezmény

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Lengyelország több olyan kétoldalú megállapodást kötött a jogügyletekre vonatkozóan, amelyek kollíziós szabályokat is rögzítenek. Ezek között az uniós tagállamokkal és harmadik országokkal kötött megállapodások is vannak. Mivel az uniós tagállamokat kötelező és számos területet érintő kollíziós szabályokat tartalmazó eszközök elsőbbséget élveznek a tagállamok által megkötött kétoldalú megállapodásokkal szemben, főszabály szerint jelenleg kizárólag a harmadik országokkal kötött megállapodások bírnak gyakorlati jelentőséggel.

Ezek között szerepelnek a Fehéroroszországgal (1994. október 26.), Oroszországgal (1996. szeptember 16.), Ukrajnával (1993. május 24.), a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal (1986. szeptember 28.), Kubával (1982. november 18.), Vietnammal (1993. március 22.) és (a Jugoszláviával kötött, 1960. február 6-án kelt megállapodás alapján) jogutódlás révén Bosznia-Hercegovinával, Montenegróval és Szerbiával kötött megállapodások.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

Igen, a bíróság hivatalból alkalmazza a kollíziós szabályokat. A bíróság a külföldi jogot is hivatalból alkalmazza, ha valamely kollíziós szabály a külföldi jogot határozza meg az adott kérdésben alkalmazandó jogként.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

A PILA 5. cikke értelmében a lengyel jog csak a visszautalást engedi meg.

Az (1) bekezdés nem alkalmazandó, ha az alkalmazandó jog meghatározására

1. jogválasztással;

2. a jogügylet formájára tekintettel;

3. szerződéses kötelezettségre, szerződésen kívüli kötelmi viszonyra vagy olyan egyoldalú jogügyletre tekintettel került sor, amelynek vonatkozásában e törvény meghatározza az alkalmazandó jogot.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A jogviszonyokra vonatkozó kollíziós szabályokban meghatározott jog alkalmazásától való eltéréseket a PILA 3. és 10. cikke rögzíti.

3. cikk (1) bekezdés. Amennyiben a törvény a személyes jog alkalmazását rendeli, és az érintett személy állampolgársága nem határozható meg, nem rendelkezik állampolgársággal, vagy a személyes jog tartalma nem állapítható meg, az adott személy lakóhelyének jogát vagy – ennek hiányában – a szokásos tartózkodási helye szerinti ország jogát kell alkalmazni.

10. cikk (1) bekezdés. Amennyiben a jog alkalmazhatóságát meghatározó körülmények nem állapíthatók meg, azt a jogot kell alkalmazni, amelyhez a jogviszony a legszorosabban kapcsolódik. Ezenfelül a lengyel jogot kell alkalmazni, amennyiben az alkalmazandó külföldi jog tartalma észszerű időn belül nem határozható meg.

Ezenfelül a PILA 67. cikke rögzíti, hogy amennyiben a PILA, a különös szabályozások, a Lengyelország által megerősített és Lengyelországban alkalmazandó nemzetközi megállapodások vagy az uniós jog nem határozza meg az alkalmazandó jogot, a jogviszonyra azon állam joga irányadó, amelyhez a jogviszony a legszorosabban kapcsolódik.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A bíróság hivatalból határozza meg és alkalmazza a külföldi jogot – a 2001. július 27-i rendes bírósági szervezésről szóló törvény 51a. cikkének (1) bekezdése (egységes szerkezetbe foglalt szöveg: Hivatalos Lap 2019. szám, 52. alszám, módosításokkal).

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A PILA-ban rögzített releváns kollíziós szabályok:

28. cikk (1) bekezdés: A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogot a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17-i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.) (HL L 177., 2008.7.4., 6. o.) alapján kell meghatározni. A rendelet rendelkezései adott esetben az (1) bekezdésben hivatkozott rendelet 1. cikke (2) bekezdésének j) pontjában a rendelet hatálya alól kizárt szerződéses kötelezettségekre is alkalmazandók.

A PILA 29. cikkének (1) bekezdése értelmében amennyiben a lengyel jog biztosítási kötelezettséget ír elő, a biztosítási szerződésre a lengyel jog irányadó.

(2) Amennyiben az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamának biztosítási kötelezettséget előíró joga szerint e tagállam jogát kell alkalmazni a biztosítási szerződésre, e jog alkalmazandó.

30. cikk (1) bekezdés A 28. cikkben hivatkozott rendeletben meghatározott esetek kivételével a legalább egy tagállam területéhez szorosan kapcsolódó szerződés tekintetében az Európai Gazdasági Térség tagállamától eltérő ország jogának választása nem foszthatja meg a fogyasztókat az alábbi irányelveket átültető lengyel jogszabályokban biztosított védelemtől:

1. A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL L 95., 1993.4.21., 29. o.; EU HL lengyel nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.);

2. (hatályon kívül helyezve);

3. A fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 171., 1999. július 7., 12. o.; EU HL lengyel nyelvű különkiadás 15. fejezet, 4. kötet, 223. o.);

4. A fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról szóló, 2002. szeptember 23-i 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 271., 2002. október 9., 16. o.; EU HL lengyel nyelvű különkiadás 6. fejezet, 4. kötet, 321. o.);

5. A fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 23-i 2008/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 133., 2008. május 22., 66. o., módosításokkal).

(2) Amennyiben a szálláshelyek időben megosztott használati jogára, a hosszú távra szóló üdülési termékekre, ezek viszontértékesítésére és cseréjére vonatkozó szerződések egyes szempontjai tekintetében a fogyasztók védelméről szóló, 2009. január 14-i 2008/122/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 33., 2009. február 3., 10. o.) hatálya alá tartozó szerződésre alkalmazandó jog az Európai Gazdasági Térség tagállamától eltérő ország joga, a fogyasztók nem foszthatók meg az említett irányelvet átültető lengyel jogban számukra biztosított védelemtől:

1. ha valamely ingatlan az egyik tagállam területén fekszik, vagy

2. ingatlanhoz közvetlenül nem kapcsolódó megállapodás esetén, ha valamely gazdasági szereplő az egyik tagállamban végez üzleti vagy szakmai tevékenységet, vagy e tevékenységet valamelyik tagállamba bármely módon áthelyezi, és a szerződés e tevékenységre vonatkozik.

31. cikk. A váltótól vagy csekktől eltérő biztosítékból eredő követelésre az adott biztosíték végrehajtásának vagy kibocsátásának helye szerinti ország joga irányadó.

32. cikk (1) bekezdés Az egyoldalú jogügyletből eredő kötelezettségre az ügyletet teljesítő fél által választott jog irányadó. Amennyiben az ilyen kötelezettséggel érintett mindkét fél meghatározott, a felek megállapodása alapján kell jogot választani, módosítani vagy mellőzni.

(2) Olyan esetekben, amelyekben a felek kifejezetten nem választanak jogot, az egyoldalú jogügyletből eredő kötelezettségre azon ország joga irányadó, amelyben az ügyletet teljesítő személy szokásos tartózkodási hellyel vagy székhellyel rendelkezik. Amennyiben az ügy körülményei arra engednek következtetni, hogy a kötelezettség egy másik ország jogához szorosabban kapcsolódik, ez utóbbi ország joga alkalmazandó.

…

A 36. cikk értelmében a harmadik felekkel szemben fennálló követelések engedményezésének joghatásait az engedményezett követelésekre joghatósággal rendelkező ország joga határozza meg.

37. cikk. A tartozásátvállalásra azon ország joga alkalmazandó, amely az átvállalt tartozás tekintetében joghatósággal rendelkezik.

38. cikk. A kötelezettség pénznemének értékében bekövetkezett változás joghatását a kötelezettségre alkalmazandó jog szerint kell megítélni.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A releváns kollíziós szabályokat a PILA rögzíti:

33. cikk. A jogügyletektől eltérő eseményekből eredő kötelezettségekre alkalmazandó jogot a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11-i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma II.) (HL L 199., 2007.7.31., 40. o.) alapján kell meghatározni.

34. cikk. A közlekedési balesetekre alkalmazandó jogról szóló, 1971. május 4-i hágai egyezmény (Hivatalos Lap 2003/63. szám, 585. alszám) határozza meg a közlekedési balesetekből eredő, harmadik személyekkel szemben fennálló, szerződésen kívüli felelősségre alkalmazandó jogot.

35. cikk. Az adott országban közhatalmat gyakorló szervek cselekményeiért és mulasztásaiért harmadik személyekkel szemben fennálló felelőségre az adott ország joga irányadó.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

A természetes személy jogállására vonatkozó kollíziós szabályok:

A természetes személy jogképességére és jogügyletek teljesítésére való képességére az állampolgársága szerinti jog irányadó (11. cikk (1) bekezdés).

(2) Amennyiben valamely természetes személy az üzleti tevékenységének keretében jogügyletet teljesít, elegendő, ha az üzleti tevékenység székhelye szerinti ország joga alapján képességgel rendelkezik az adott ügylet teljesítésére.

(3) Az (1) bekezdés nem zárja ki a jogügyletre irányadó jog alkalmazását, ha az a jogügylet teljesítésére való képességet illetően különleges követelményeket rögzít.

A 12. cikk alapján, amennyiben azonos országban lévő felek kötnek szerződést, az a természetes személy, aki az adott ország joga alapján szerződéskötési képességgel rendelkezik, kizárólag akkor hivatkozhat a 11. cikk (1) bekezdésében hivatkozott jog szerinti cselekvőképtelenségére, ha a másik fél tudott e cselekvőképtelenségről a szerződés aláírásakor, vagy erről abban az időpontban gondatlansága miatt nem tudott.

(2) Az egyoldalú jogügyletet teljesítő és a jogügylet teljesítésének helye szerinti ország joga szerint erre képességgel rendelkező természetes személy kizárólag akkor hivatkozhat a 11. cikk (1) bekezdésében hivatkozott jog szerinti cselekvőképtelenségére, ha ez nem érint hátrányosan olyan, kellő gondossággal eljáró személyt, aki arra a vélelemre támaszkodott, hogy a jogügyletet teljesítő személy e teljesítésre megfelelő képességgel rendelkezett.

(3) Amennyiben a természetes személy képviselő útján jár el, az (1) és (2) bekezdés alkalmazhatóságát a képviselőt érintő lényeges körülmények határozzák meg.

(4) Az (1) és (2) bekezdés nem vonatkozik a családjog és gyámsági jog vagy az öröklési jog területén létrejött jogügyletekre vagy olyan ingatlant érintő szabályozásokra, amely a jogügylet teljesítésének helye szerinti országtól eltérő országban fekszik.

A 13. cikk (1) bekezdése alapján a cselekvőképtelenségre a cselekvőképtelen természetes személy állampolgársága szerinti jog irányadó. Amennyiben egy lengyel bíróság külföldi állampolgár cselekvőképtelenségéről határoz, a lengyel jogot kell alkalmazni.

A 14. cikk (1) bekezdése szerint a személyes jogot kell alkalmazni a természetes személy halálának vélelmezésére vagy holttá nyilvánítására. Amennyiben egy lengyel bíróság külföldi állampolgár halálának vélelmezéséről vagy holttá nyilvánításáról határoz, a lengyel jogot kell alkalmazni.

A 16. cikk (1) bekezdése alapján a természetes személy személyhez fűződő jogaira az állampolgársága szerinti jog irányadó.

Az a természetes személy, akinek személyhez fűződő joga veszélyeztetve van, vagy akinek jogát megsértették, a veszélyt vagy a jogsértést előidéző esemény bekövetkezésének helye szerinti ország joga vagy a jogsértés hatásai bekövetkezésének helye szerinti ország joga alapján védelmet kérhet.

Amennyiben a természetes személy személyhez fűződő jogait a tömegtájékoztatásban sértették meg, a válaszadási jogra, a kiigazítás vagy más hasonló védőintézkedés kéréséhez való jogra azon ország joga irányadó, amelyben a kiadó vagy műsorszolgáltató székhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A szülők és gyermekek közötti kapcsolatokra vonatkozó kollíziós szabályok (PILA):

„A gyermek származásának megállapítására vagy vitatására a gyermeknek a születésekor fennálló személyes joga alkalmazandó (a PILA 55. cikkének (1) bekezdése).Amennyiben a gyermeknek a születésekor fennálló személyes joga nem teszi lehetővé az apaság bírósági végzéssel történő megállapítását, arra a gyermeknek a származása megállapításakor fennálló személyes joga irányadó. A gyermek származásának elismerésére a gyermeknek az elismeréskor fennálló személyes joga irányadó. Amennyiben e jog nem rendelkezik a gyermek elismeréséről, a gyermeknek a születésekor fennálló személyes joga irányadó, feltéve, hogy az lehetővé teszi az ilyen elismerést. A megfogant, de még meg nem született gyermek elismerésére az édesanyának az elismeréskor fennálló személyes joga irányadó.

A PILA 56. cikkének (1) bekezdése alapján a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, 1996. október 19-i hágai egyezmény (HL L 151., 2008.6.11., 39. o.; Hivatalos Lap 2010/172. szám, 1158. alszám) határozza meg a szülői felelősségre és a felügyeleti jogokra alkalmazandó jogot.

Amennyiben a gyermek szokásos tartózkodási helyévé olyan ország válik, amely az (1) bekezdésben hivatkozott egyezményben nem részes fél, ezt követően ezen ország jogát kell alkalmazni a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti országban hozott intézkedések alkalmazhatósága feltételeinek megállapítására.

A szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, 1996. október 19-i hágai egyezmény határozza meg a gyermekek gyámságára alkalmazandó jogot (a PILA 59. cikke).

Amennyiben a gyermek szokásos tartózkodási helyévé olyan ország válik, amely az (1) bekezdésben hivatkozott egyezményben nem részes fél, ezt követően ezen ország jogát kell alkalmazni a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti országban hozott intézkedések alkalmazhatósága feltételeinek megállapítására.

3.4.2 Örökbefogadás

A PILA 57. cikke szerint az örökbefogadásra az örökbefogadó szülő személyes joga irányadó.

A házastársak általi közös örökbefogadásra közös személyes joguk irányadó. Amennyiben a házastársak nem rendelkeznek közös személyes joggal, a mindkét házastárs lakóhelye szerinti ország jogát kell alkalmazni, vagy – amennyiben a házastársak nem azonos országban rendelkeznek lakóhellyel – az alkalmazandó jog a házastársak közös szokásos tartózkodási helye szerinti ország joga. Amennyiben a házastársak szokásos tartózkodási helye nem azonos országban van, az alkalmazandó jog azon ország joga, amelyhez a házastársakat egyébként a legszorosabb kapcsolat fűzi.

A PILA 58. cikkében foglaltak szerint nem kerülhet sor örökbefogadásra a jövőbeni örökbefogadott személyes jogának a hozzájárulására, a törvényes képviselőjének hozzájárulására és a hatáskörrel rendelkező hatóság hozzájárulására, valamint a lakóhely másik országba történő áthelyezését követően az örökbefogadásra vonatkozó korlátozásokra történő alkalmazása nélkül.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

A házasságkötési képességet az egyes felek vonatkozásában a házasságkötéskor fennálló személyes joguk szerint kell meghatározni (a PILA 48. cikke).

A 49. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseivel összhangban a házasságkötés alakiságaira a házasságkötés helye szerinti ország joga irányadó. Amennyiben a házasságkötésre Lengyelország területén kívül kerül sor, elegendő a házastársak személyes jogában vagy a házastársaknak a házasságkötés időpontjában fennálló lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye szerinti jogban szereplő követelményeket teljesíteni.

A PILA 50. cikke szerint a 48. és 49. cikkben hivatkozott jogot megfelelően alkalmazni kell a házasságkötésre való képtelenség joghatásaira és a házasságkötés alaki követelményei teljesítésének elmulasztására.

A házastársak személyes kapcsolatára és házassági vagyonjogi rendszerére közös személyes joguk az irányadó (51. cikk (1) bekezdés). Amennyiben a házastársak nem rendelkeznek közös személyes joggal, a mindkét házastárs lakóhelye szerinti ország jogát kell alkalmazni, vagy – amennyiben a házastársak nem azonos országban rendelkeznek lakóhellyel – az alkalmazandó jog a házastársak közös szokásos tartózkodási helye szerinti ország joga. Amennyiben a házastársak szokásos tartózkodási helye nem azonos országban van, az alkalmazandó jog azon ország joga, amelyhez a házastársakat egyébként a legszorosabb kapcsolat fűzi.

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

Nincs

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

A PILA 54. cikke szerint a házasság felbontására a házastársaknak a házasság felbontására irányuló kérelem benyújtásakor fennálló közös személyes joga irányadó. Amennyiben a házastársak nem rendelkeznek közös személyes joggal, az alkalmazandó jog azon ország joga, amelyben a házastársak a házasság felbontására irányuló kérelem benyújtásakor lakóhellyel rendelkeznek, vagy – ennek hiányában – azon ország joga, amelyben a házastársak utolsó közös szokásos tartózkodási helye volt, feltéve, hogy az továbbra is a házastársak egyikének szokásos tartózkodási helye marad. A lengyel jogot kell alkalmazni, ha a körülmények alapján az alkalmazandó jog nem határozható meg.

A fenti rendelkezések a különválásra megfelelően alkalmazandók.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A 63. cikk alapján a tartásra alkalmazandó jogot a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18-i 4/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 7., 2009. január 10., 1. o.) alapján kell meghatározni.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A házastársak személyes kapcsolatára és házassági vagyonjogi rendszerére közös személyes joguk az irányadó (51. cikk (1) bekezdés). Amennyiben a házastársak nem rendelkeznek közös személyes joggal, a mindkét házastárs lakóhelye szerinti ország jogát kell alkalmazni, vagy – amennyiben a házastársak nem azonos országban rendelkeznek lakóhellyel – az alkalmazandó jog a házastársak közös szokásos tartózkodási helye szerinti ország joga. Amennyiben a házastársak szokásos tartózkodási helye nem azonos országban van, az alkalmazandó jog azon ország joga, amelyhez a házastársakat egyébként a legszorosabb kapcsolat fűzi.

A PILA 52. cikkének (1) bekezdése alapján a házastársak a házassági vagyonjogi rendszerükre alkalmazandó jogként egyikük személyes jogát vagy azon ország jogát jelölhetik ki, amelyben egyikük lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik. A jogválasztásra a házasságkötést megelőzően is sor kerülhet.

A házassági vagyonjogi szerződésekre a felek által az (1) bekezdés szerint kiválasztott jog irányadó. Amennyiben a felek kifejezetten nem választanak jogot, a házassági vagyonjogi szerződésre a házastársak személyes viszonyaira és házassági vagyonjogi rendszerére a szerződés aláírásakor alkalmazandó jog irányadó. A házassági vagyonjogi rendszerre vagy a házassági szerződésre irányadó jog megválasztásakor elegendő a házassági vagyonjogi szerződések tekintetében a kiválasztott jog vagy a jogválasztás helye szerinti ország joga által előírt alakiságokat megtartani.

3.7 Öröklés, végintézkedések

Az öröklésre alkalmazandó jogot az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 201., 2012. július 27., 107. o., módosításokkal) szabályozza.

3.8 Ingatlan

A PILA 41. cikkének (1) bekezdése alapján a tulajdonjogra és más vagyoni jogokra a vagyontárgy fekvése szerinti ország joga irányadó. A tulajdonjog megszerzésére és elvesztésére, más vagyoni jogok elvesztésére, tartalmának megváltozására vagy elsőbbségére azon ország joga irányadó, amelynek területén a vagyontárgy a fenti joghatásokat kiváltó esemény bekövetkezésekor volt.

3.9 Fizetésképtelenség

A csődeljárásra alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós szabályokat a 2003. február 28-i csődtörvény (egységes szerkezetbe foglalt szöveg: Hivatalos Lap 2019., 498. alszám) tartalmazza:

A csődtörvény 460. cikke szerint e fejezet eltérő rendelkezései hiányában a Lengyelországban indult csődeljárásokra a lengyel jogot kell alkalmazni.

A csődtörvény 461. cikke szerint a más uniós tagállamban vagy az Európai Szabadkereskedelmi Társulásnak (EFTA) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes tagállamában alkalmazott munkavállalók munkavégzésére a munkaszerződésükre irányadó jogot kell alkalmazni.

Az adott tárgy ingatlan jellegét meghatározó jog a vagyontárgy fekvésének helyén alkalmazandó jog.

A másik uniós tagállam vagy az Európai Szabadkereskedelmi Társulásnak (EFTA) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes tagállama területén fekvő ingatlan használatára vagy adásvételére vonatkozó megállapodásokra az ingatlan fekvése szerinti ország jogát kell alkalmazni.

A másik uniós tagállam vagy az Európai Szabadkereskedelmi Társulásnak (EFTA) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes tagállama területén fekvő ingatlanhoz vagy lajstromozott tengerjáró hajókhoz, illetve légi járművekhez kapcsolódó jogokra a vonatkozó nyilvántartást vezető ország joga irányadó.

A csőd megállapítása nem sértheti a hitelezők és a csődbe ment félnek az Európai Unió másik tagállama vagy az Európai Szabadkereskedelmi Társulásnak (EFTA) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes tagállama területén található vagyontárgyait vagy más vagyonát, beleértve a vagyon egyes szervezett részeit megterhelő harmadik személyek jogait és különösen a kötelezettségek fedezése érdekében a vagyon feletti rendelkezéshez való jogot vagy a kötelezettségeknek a vagyon hasznaiból történő fedezéséhez való jogot, a zálogjogokat és a jelzálogjogokat, a vagyonnak az annak megőrzéséért felelős személyek általi, az illetékes fél akaratának ellenére történő kiadásának követeléséhez való jogot vagy a vagyon vagyonkezelőként történő használatához való jogot (a csődtörvény 462. cikke). Ez vonatkozik a személyhez fűződő jogokra és a földhivatali, valamint jelzálogjogi nyilvántartásokban és más közhiteles nyilvántartásban szereplő olyan követelésekre is, amelyek gyakorlása vagy érvényesítése a fent említett jogok létrehozását eredményezi.

A csődtörvény 463. cikkének (1) bekezdése alapján adásvételi szerződés keretében az eladó javára a tulajdonjog fenntartása a szerződés tárgyát megvásárló belföldi bank csődjének megállapítása következtében nem szűnik meg, ha a csőd megállapításakor a szerződés tárgya az Európai Unió más tagállamának vagy az Európai Szabadkereskedelmi Megállapodásnak (EFTA) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes tagállamának területén volt.

A vagyontárgyat értékesítő belföldi bank csődjének megállapítása nem szolgáltat alapot az adásvételi szerződéstől való elállásra, ha az adásvétel tárgyát a csőd megállapítása előtt átruházták, és az a csőd megállapításakor külföldön volt.

A 464. cikk alapján az olyan jogok gyakorlására, amelyeket azok alapításához, fennállásához vagy az azokkal való rendelkezéshez be kell jegyezni valamely nyilvántartásba, közzé kell tenni valamely számlán, vagy központi értékraktárban kell elhelyezni, az adott nyilvántartás vagy számla vezetésének, illetve raktár fekvésének helye szerinti ország joga irányadó.

A 464. cikk sérelme nélkül a visszavásárlás jogára az e jogot keletkeztető megállapodásra irányadó, szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jog irányadó.

A 464. cikk sérelme nélkül a szabályozott piacon kötött ügyletekre irányadó, szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogot kell alkalmazni a pénzügyi eszközökkel való kereskedelemről szóló, 2005. július 29-i törvény értelmében a szabályozott piacon teljesített ügyletek keretében aláírt megállapodásokra.

A csődtörvény 467. cikkében előírt beszámításra a beszámításról szóló megállapodásra irányadó, szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jog irányadó.

Ezenfelül a csődtörvény 467¹. cikke szerint a csőd megállapítása nem sértheti a hitelező saját adósságának a csődbe ment fél adósságával szemben történő beszámításához való jogát, amennyiben arra a csődbe ment fél tartozására alkalmazandó jog lehetőséget ad.

A csőd megállapítását követően teljesített és ingatlannal, tengerjáró hajóval vagy légi járművel való, bejegyzéshez kötött rendelkezésből vagy az alapításuk, fennállásuk vagy a velük való rendelkezés tekintetében nyilvántartásba vételhez, számlán való közléshez vagy központi értékraktárban történő elhelyezéshez kötött jogokkal való rendelkezésből álló jogügylet kikényszeríthetőségére és érvényességére azon ország joga irányadó, amelyben a vagyontárgy fekszik, vagy amelyben a nyilvántartást vagy számlát vezetik, illetve ahol az értékraktár áll.

A csődtörvény 469. cikke alapján a hitelezők megkárosításával teljesített jogügylet kikényszeríthetetlenségére és érvénytelenségére vonatkozó rendelkezés nem alkalmazandó, amennyiben az ügyletre alkalmazandó jog nem engedi meg, hogy a hitelezők megkárosítása céljából teljesített ügyletet kikényszeríthetetlennek lehessen tekinteni.

A csődtörvény 470. cikke alapján a csőd megállapításának az Európai Unió tagállamának vagy az Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (EFTA) Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes tagállamának bírósága előtt folyamatban levő eljárásokra gyakorolt hatásait a folyamatban levő eljárások országának joga szerint kell megítélni.

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

Melyik ország joga alkalmazandó? - Portugália

1 A hatályos jogszabályok forrásai

A portugál polgári törvénykönyv 1., 3. és 4. cikke a hazai jog következő forrásairól rendelkezik:

• Jogszabályok

• Szokásjog

• Méltányosság

A nemzetközi jog forrásai a következők (a portugál alkotmány 8. cikke):

• Az általános vagy közös nemzetközi jog szabályai és elvei a portugál jog szerves részét képezik.

• A szabályszerűen megerősített vagy jóváhagyott nemzetközi egyezményekben rögzített szabályok a hazai jogban hivatalos közzétételüket követően lépnek hatályba, és egészen addig hatályban maradnak, amíg a portugál államra nézve nemzetközileg kötelezőek.

• A Portugália részvételével működő nemzetközi szervezetek illetékes szervei által megállapított szabályok a hazai jogban közvetlenül hatályosak, feltéve, hogy ezt a vonatkozó alapító szerződések rögzítik.

• Az Európai Unióra vonatkozó Szerződések rendelkezései és az intézményei által saját hatáskörük gyakorlása során megállapított szabályok az uniós joggal összhangban és a jogállamiságon alapuló demokratikus állam alapelveinek tiszteletben tartása mellett alkalmazandók a portugál nemzeti jogban.

1.1 Nemzeti szabályok

Jogszabályok

A jogszabályok a hazai jog közvetlen forrásai. A portugál polgári törvénykönyv 1. cikkének (2) bekezdése szerint az állam hatáskörrel rendelkező szervei által megállapított valamennyi általános rendelkezést jogszabálynak kell tekinteni. A portugál alkotmány 112. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a törvények, törvényerejű rendeletek és regionális törvényerejű rendeletek jogalkotási aktusok.

Szokásjog

A szokásjog a nemzeti jog forrásaként jogszerűen akkor indokolható, ha mindkét alábbi feltétel teljesül:

• az nem ellentétes a jóhiszeműség elvével, és

• ezt törvény állapítja meg (a portugál polgári törvénykönyv 3. cikkének (1) bekezdése).

Méltányosság

A portugál bíróságok csak az alábbi körülmények valamelyikének fennállása esetén rendezhetnek valamely jogvitát a méltányosság elvével összhangban:

• ha törvény ezt lehetővé teszi (a portugál polgári törvénykönyv 4. cikkének a) pontja), vagy

• ha a felek így állapodnak meg, és a jogviszony elérhető számukra (a portugál polgári törvénykönyv 4. cikkének b) pontja), vagy

• ha a felek előzetesen megállapodtak a méltányosság alapján történő jogorvoslatban (a portugál polgári törvénykönyv 4. cikkének c) pontja).

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

A Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet egyezményei

Portugáliára nézve 26 Hágai Egyezmény kötelező:

1. Egyezmény a polgári eljárásról (Hága, 1954)

Lásd: itt

2. Egyezmény a gyermektartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról (Hága, 1956)

Lásd: itt

3. Egyezmény a gyermektartási kötelezettséggel kapcsolatos ügyekben a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (Hága, 1958)

Lásd: itt

4. Egyezmény a kiskorúak védelme tekintetében a hatóságok jogköréről és az alkalmazandó jogról (Hága, 1961)

Lásd: itt

5. Egyezmény a végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról (Hága, 1961)

Lásd: itt

6. Egyezmény a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről (Hága, 1961)

Lásd: itt

7. Egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok külföldön történő kézbesítéséről (Hága, 1965)

Lásd: itt

8. Egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott külföldi bírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (Hága, 1971)

Lásd: itt

9. Kiegészítő jegyzőkönyv a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott külföldi bírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló hágai egyezményhez (Hága, 1971)

Lásd: itt

10. Egyezmény a házasság felbontásának és a különválásnak az elismeréséről (Hága, 1970)

Lásd: itt

11. Egyezmény a közúti balesetekre alkalmazandó jogról (Hága, 1971)

Lásd: itt

12. Egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben külföldön történő bizonyításfelvételről (Hága, 1970)

Lásd: itt

13. Egyezmény az elhunyt személyek ingatlanainak nemzetközi kezeléséről (Hága, 1973)

Lásd: itt

14. Egyezmény a termékfelelősségre alkalmazandó jogról (Hága, 1973)

Lásd: itt

15. Egyezmény a tartási kötelezettséggel kapcsolatos ügyekben a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (Hága, 1973)

Lásd: itt

16. Egyezmény a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról (Hága, 1973)

Lásd: itt

17. Egyezmény a házassági vagyonjogi rendszerekre alkalmazandó jogról (Hága, 1978)

Lásd: itt

18. Egyezmény a házasságkötésről és a házasság érvényességének elismeréséről (Hága, 1978)

Lásd: itt

19. Egyezmény a képviseletre alkalmazandó jogról (Hága, 1978)

Lásd: itt

20. Egyezmény a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól (Hága, 1980)

Lásd: itt

21. Egyezmény a gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről (Hága, 1993)

Lásd: itt

22. Egyezmény a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról (Hága, 1996).

Lásd: itt

23. Egyezmény a felnőttek nemzetközi védelméről (Hága, 2000)

Lásd: itt

24. Egyezmény a joghatósági megállapodásokról (Hága, 2005)

Lásd: itt

25. Egyezmény a gyermektartási kötelezettség és a családi tartási kötelezettség egyéb formáinak nemzetközi behajtásáról (Hága, 2007)

Lásd: itt

26. Jegyzőkönyv a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról (Hága, 2007)

Lásd: itt

A Személyi Állapot Nemzetközi Bizottsága (CIEC) egyezményei

Portugáliára nézve 10 CIEC-egyezmény kötelező

Ezek az egyezmények itt érhetők el

1. Egyezmény az anyakönyvi okmányok egyes külföldi használatra szánt kivonatainak kibocsátásáról (Párizs, 1956. szeptember 27.). Jóváhagyta: a 33/81. sz. törvény, kihirdetve a Portugál Hivatalos Közlöny I. sorozatának 1981. augusztus 27-i 196. számában.

Lásd: itt

2. Egyezmény az anyakönyvi okmányok másolatainak ingyenes kiadásáról és a hitelesítés alóli mentességről (Luxembourg, 1957. szeptember 26.). Jóváhagyta: a 22/81. sz. törvény, kihirdetve a Portugál Hivatalos Közlöny I. sorozatának 1981. augusztus 19-i 189. számában.

Lásd: itt

3. Egyezmény a személyi állapotra vonatkozó információk nemzetközi cseréjéről (Isztambul, 1958. szeptember 4.). Jóváhagyta: a 39/80. sz. törvényerejű rendelet, kihirdetve a Portugál Hivatalos Közlöny I. sorozatának 1980. június 26-i 145. számában.

Lásd: itt

4. Egyezmény a vezetéknevek és utónevek megváltoztatásáról (Isztambul, 1958. szeptember 4.). Jóváhagyta: a Portugál Köztársaság Nemzetgyűlésének 5/84. sz. határozata, kihirdetve a Portugál Hivatalos Közlöny I. sorozatának 1984. február 16-i 40. számában.

Lásd: itt

5. Egyezmény a házasságon kívül született gyermekeket elismerő nyilatkozatok átvételére felhatalmazott hatóságok hatáskörének kiterjesztéséről (Róma, 1961. szeptember 14.). Jóváhagyta: a Portugál Köztársaság Nemzetgyűlésének 6/84. sz. határozata, kihirdetve a Portugál Hivatalos Közlöny I. sorozatának 1984. február 28-i 50. számában.

Lásd: itt

6. Nemzetközi egyezmény a többnyelvű anyakönyvi kivonatok kiállításáról (Bécs, 1976. szeptember 8.). Jóváhagyta: 34/83. sz. kormányrendelet, kihirdetve a Portugál Hivatalos Közlöny I. sorozatának 1983. május 12-i 109. számában.

Lásd: itt

7. Nemzetközi egyezmény a többnyelvű anyakönyvi kivonatok kiállításáról (Bécs, 1976. szeptember 8.). Jóváhagyta: 34/83. sz. kormányrendelet, kihirdetve a Portugál Hivatalos Közlöny I. sorozatának 1983. május 12-i 109. számában.

Lásd: itt

8. Egyezmény egyes nyilvántartások és dokumentumok hitelesítés alóli mentességéről (Párizs, 1977. szeptember 15.). Jóváhagyta: a 135/82. sz. törvényerejű rendelet, közzétéve a Portugál Hivatalos Közlöny I. sorozatának 1982. december 20-i 292. számában.

Lásd: itt

9. Egyezmény a vezetéknévre és keresztnévre alkalmazandó jogról (München 1980. szeptember 5.). Jóváhagyta: a Portugál Köztársaság Nemzetgyűlésének 8/84. sz. határozata, kihirdetve a Portugál Hivatalos Közlöny I. sorozatának 1984. március 3-i 54. számában.

Lásd: itt

10. Egyezmény a házasságkötési jogosultsági igazolás kiadásáról (München, 1980. szeptember 5.). Jóváhagyta: a 40/84. Korm. rendelet, kihirdetve a Portugál Hivatalos Közlöny I. sorozatának 1984. július 24-i 170. számában.

Lásd: itt

Egyéb vonatkozó, Portugáliára nézve kötelező többoldalú egyezmények:

Párizsi egyezmény az ipari tulajdon oltalmáról (Stockholm, 1967)

Lásd: itt és itt

A menekültek jogállásáról szóló 1951. évi ENSZ-egyezmény és annak 1957. évi jegyzőkönyve

Lásd: itt és itt

Jegyzőkönyv: itt

Egyezmény a váltóra és saját váltóra vonatkozó egyezményes jogról és egyezmény a váltóra és a saját váltóra vonatkozó egyes kollíziók rendezéséről (Genf, 1930)

Lásd: itt

Egyezmény az egyezményes csekkjogról és egyezmény a csekkekkel kapcsolatos egyes kollíziók rendezéséről (Genf, 1931)

Lásd: itt

Az 1973. évi Washingtoni Egyezmény a nemzetközi végrendeletek alakiságára vonatkozó egyezményes jogról, amelynek Portugália részes fele, és amelyhez való csatlakozását a 252/75. sz. törvényerejű rendelet hagyta jóvá

Lásd: itt

Egyezmény a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (New York, 1958)

Lásd: itt

„Lugano II.” egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról (2008. november 27-i 2009/430/EK tanácsi határozat)

Lásd: itt

Határozat: itt

Az 1999. évi Vilniusi Jegyzőkönyvvel módosított 1980. évi nemzetközi vasúti fuvarozási egyezmény

Lásd: itt

Az 1970-ben Londonban aláírt európai egyezmény a külföldi jogról való tájékoztatásról

Lásd: itt

Az Európa Tanács Egyezménye a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről – a 2011. évi isztambuli egyezmény

Lásd: itt

Az Egyesült Nemzetek egyezménye a tartásdíj külföldön történő behajtásáról – az 1956. évi New York-i egyezmény

Lásd: itt és itt

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

• A Portugál Köztársaság és az Angolai Köztársaság közötti jogi és igazságügyi együttműködésről szóló, Luandában aláírt megállapodás (1995)

Lásd: itt

• Bissauban aláírt megállapodás a Portugál Köztársaság és a Bissau-Guineai Köztársaság közötti jogi együttműködésről (1988)

Lásd: itt

• Lisszabonban aláírt megállapodás a Portugál Köztársaság és a Mozambiki Népköztársaság közötti jogi és igazságügyi együttműködésről (1990)

Lásd: itt

• Megállapodás a Portugál Köztársaság és a São Tomé és Príncipe Demokratikus Köztársaság közötti jogi és igazságügyi együttműködésről (1976)

Lásd: itt

• Megállapodás tartásdíj behajtásáról Portugália és a Zöld-foki Köztársaság között (1982)

Lásd: itt

• Megállapodás a Portugália és a Zöld-foki Köztársaság közötti jogi és igazságügyi együttműködésről (2003)

Lásd: itt

• A tartás behajtásáról szóló, a Portugál Köztársaság kormánya és az Amerikai Egyesült Államok kormánya közötti megállapodás (2000)

Lásd: itt

• Egyezmény a Portugál Köztársaság és a Luxemburgi Nagyhercegség között a szülői felügyelettel és a kapcsolattartási jogokkal kapcsolatos jogi segítségnyújtásról (1992)

Lásd: itt

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

Amennyiben egy kollíziós szabály külföldi jogra utal, ez csak az érintett állam hazai jogának alkalmazását jelenti; nem jelenti azt, hogy az adott állam bíróságai joghatósággal rendelkeznek. Ez alól az egyetlen kivételt az jelenti, ha ez bizonyos elvekbe ütközik (a portugál polgári törvénykönyv 16. cikke).

A külföldi jog alkalmazása a külföldi jogrendszernek a kollíziós szabály által érintett jogterületre irányadó szabályrendszer részét képező szabályaira korlátozódik (pl. öröklés, család, kötelmek, dologi jogok) (a portugál polgári törvénykönyv 15. cikke).

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

Portugáliában nem kötik a bíróságot a felek jogszabályok felkutatásával, értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos kérelmei (a portugál polgári perrendtartás 5. cikkének (3) bekezdése). Ezen alapelvből az következik, hogy a nemzeti bíróság hivatalból alkalmazza a kollíziós szabályokat.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

Portugáliában a vissza- vagy továbbutalással kapcsolatban három fő szabály érvényesül:

• egy másik állam jogára történő visszautalást előíró szabály (a portugál polgári törvénykönyv 17. cikke),
• a portugál jogra történő visszautalást előíró szabály (a portugál polgári törvénykönyv 18. cikke),
• az olyan esetekre vonatkozó szabály, amikor a vissza- és továbbutalás nem megengedett (a portugál polgári törvénykönyv 19. cikke).

Vissza- vagy továbbutalás egy másik állam jogára

Portugáliában a Bíróság egy másik állam jogát is alkalmazhatja.

Egy másik állam jogára történő továbbutalásra akkor kerülhet sor, ha a portugál kollíziós szabály egy másik állam jogára hivatkozik, és ez az állam az ügy elbírálására hatáskörrel rendelkezik (a portugál polgári törvénykönyv 17. cikkének (1) bekezdése).

A vissza- vagy továbbutalás véget ér, ha

• a portugál kollíziós szabályban hivatkozott külföldi jog személyes jog, és
  • az érintett fél Portugáliában szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, vagy
  • olyan országban lakik, amelynek kollíziós szabályai az állampolgársága szerinti ország jogát tekintik alkalmazandónak (a portugál polgári törvénykönyv 17. cikkének (2) bekezdése).

Vissza- vagy továbbutalásra ugyanakkor mindig sor kerül, ha a következő két feltétel együttesen teljesül:

• az ügyek gyámsággal, gondnoksággal, házastársak közötti vagyonjogi viszonyokkal, szülői felelősséggel, az örökbefogadó és az örökbefogadott közötti viszonyokkal, illetve örökléssel kapcsolatosak, és
• a portugál kollíziós szabály által kijelölt külföldi jog az ingatlan fekvésének helye szerinti jogra utal, és azt alkalmazandónak kell tekinteni. (a portugál polgári törvénykönyv 17. cikkének (3) bekezdése)

Vissza- vagy továbbutalás a portugál jogra

A portugál jogra történik vissza- vagy továbbutalás, ha a portugál kollíziós szabály egy másik állam jogára hivatkozik, e másik állam joga viszont a portugál jogra visszautaló kollíziós szabályt tartalmaz. Ebben az esetben a portugál jogot kell alkalmazni (a portugál polgári törvénykönyv 18. cikkének (1) bekezdése).

A személyi állapottal kapcsolatos ügyekben azonban a portugál jogra történő vissza- vagy továbbutalás kizárólag az alábbi többletkövetelmény teljesülése esetén megengedett:

• az érintett fél portugál területen rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, vagy
• az érintett fél lakóhelye szerinti ország joga a portugál jogot tekinti alkalmazandónak (a portugál polgári törvénykönyv 18. cikkének (2) bekezdése).

A vissza- vagy továbbutalás lehetőségét kizáró esetek

A következő esetekben a vissza- vagy továbbutalás fent említett típusai közül egyik sem megengedett:

• ha a vissza- vagy továbbutalás olyan ügylet érvénytelenségét vagy érvényesíthetetlenségét eredményezi, amely a portugál kollíziós szabály egyszerű (vissza- vagy továbbutalás nélküli) alkalmazása esetén érvényes lenne (a portugál polgári törvénykönyv 19. cikkének (1) bekezdése),
• ha a visszautalás olyan állapot jogszerűtlenségét eredményezi, amely egyébként jogszerű lenne (a portugál polgári törvénykönyv 19. cikkének (1) bekezdése),
• ha az érintett felek meghatározták az alkalmazandó külföldi jogot, amennyiben ez megengedett (a portugál polgári törvénykönyv 19. cikkének (2) bekezdése).

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

A kapcsoló tényező a kollíziós szabályban megjelölt olyan ténybeli vagy jogi körülmény, amely az alkalmazandó jog meghatározásának alapját képezi. Esettől függően a kapcsoló tényező lehet például az állampolgárság vagy az ügylet helye, a szellemi alkotás létrehozásának helye, a jog bejegyzésének helye, a vagyon fekvésének helye vagy az érintett fél lakóhelye.

A kapcsoló tényező változásával kapcsolatban a portugál jogrendszer legalább két korlátot ír elő:

• A jog csalárd megkerülése – a kapcsoló tényezőnek az érintett felek által az egyébként irányadó jog alkalmazásának elkerülése érdekében előidézett ténybeli vagy jogi helyzetből eredő változását irrelevánsnak kell tekinteni (a portugál polgári törvénykönyv 21. cikke).
• A személyes jog változása a korábbi személyes jog alapján elért nagykorúságot nem érinti (a portugál polgári törvénykönyv 29. cikke).

Amennyiben nem állapítható meg az alkalmazandó jog meghatározásának alapjául szolgáló kapcsoló tényező, az egyébként irányadó jogot kell alkalmazni (a portugál polgári törvénykönyv 23. cikke).

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A közrend megsértése

A kollíziós szabály által kijelölt külföldi jog rendelkezései nem alkalmazandók, ha sértik a portugál állam nemzetközi közrendjének alapelveit (a portugál polgári törvénykönyv 22. cikkének (1) bekezdése). Ebben az esetben a külföldi jog megfelelőbbnek tekintett egyéb rendelkezései vagy a portugál belső jog szabályai alkalmazandók (a portugál polgári törvénykönyv 22. cikkének (2) bekezdése).

Nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok

Amennyiben a portugál államra kötelező nemzetközi egyezmények vagy uniós jogszabályok az alkalmazandó jogot a nemzeti kollíziós szabályoktól eltérően szabályozzák, ezek a nemzeti szabályok nem alkalmazandók.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A külföldi jogra hivatkozó felet terheli a külföldi jog fennállásának és tartalmának bizonyítása. A bíróságnak azonban hivatalból törekednie kell a külföldi jog megismerésére. A külföldi jogot az azt magában foglaló rendszer keretében és az abban meghatározott értelmezési szabályokkal összhangban kell értelmezni (a portugál polgári törvénykönyv 23. cikkének (1) bekezdése).

A polgári és kereskedelmi ügyekre vonatkozó külföldi jogról való tájékozódás érdekében hivatkozni lehet arra a két egyezményre, amelynek Portugália részes fele:

• európai egyezmény a külföldi jogról való tájékoztatásról (London, 1968),
• egyezmény a hatályos joggal és annak alkalmazásával kapcsolatos jogi ügyekben történő tájékoztatásról (Brazíliaváros, 1972).

Amennyiben a külföldi jog tartalma nem állapítható meg, az egyébként irányadó jogot kell alkalmazni (a portugál polgári törvénykönyv 23. cikkének (2) bekezdése).

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

Az uniós jogszabályokban előírt szabályrendszer

Az Európai Unió tagállamaiban (Dánia kivételével) a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogot a 2008. június 17-i 593/2008/EK rendelet (Róma I.) alapján kell meghatározni, amely elsőbbséget élvez az alábbiakban ismertetett nemzeti kollíziós szabályokkal szemben, amennyiben azok eltérően rendelkeznek.

Dánia az egyetlen uniós tagállam, amelyre a 2008. június 17-i 593/2008/EK rendelet nem vonatkozik. Dániára továbbra is a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi római egyezmény az irányadó. Dániában a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogot az 1980. évi római egyezmény alapján kell meghatározni, amely elsőbbséget élvez az alábbiakban ismertetett nemzeti kollíziós szabályokkal szemben, amennyiben azok eltérően rendelkeznek.

A nemzeti kollíziós szabályokban előírt szabályrendszer

A valamely szándéknyilatkozat megerősítésével, értelmezésével és megtételével, valamint az akarat hiányával vagy fogyatékosságával kapcsolatos ügyekben irányadó jog:

• az ügylet tartalmára alkalmazandó jog (a portugál polgári törvénykönyv 35. cikkének (1) bekezdése).

Valamely magatartás szándéknyilvánítási értékét az alábbiak határozzák meg:

• a nyilatkozatot tevő fél és a nyilatkozat címzettjének közös szokásos tartózkodási helye szerinti jog, vagy ennek hiányában
• a magatartás tanúsításának helye szerinti jog.

A hallgatás nyilatkozattételi értékét az alábbiak határozzák meg:

• a nyilatkozatot tevő fél és a nyilatkozat címzettjének közös szokásos tartózkodási helye szerinti jog, vagy ennek hiányában
• az ajánlat kézhezvételének helye szerinti jog (a portugál polgári törvénykönyv 35. cikkének (2) és (3) bekezdése).

A szándéknyilatkozat alakjára irányadó jog:

1. az ügylet tartalmára alkalmazandó jog, vagy
2. a nyilatkozat megtételének helyén hatályos jog, vagy
3. a nyilatkozat megtételének helyén hatályos kollíziós szabályban hivatkozott állam joga (a portugál polgári törvénykönyv 36. cikkének (1) és (2) bekezdése).

Megjegyzés:

A 2. és 3. kizárólag akkor elfogadható, ha az ügylet tartalmára irányadó jog nem írja elő a nyilatkozat semmisségét vagy érvénytelenségét az alakiságok megsértése miatt akkor is, ha az ügylet megkötésére külföldön kerül sor.

A jogi képviseletre alkalmazandó jog:

• a képviseleti jog forrását képező jogviszonyra irányadó jog (a portugál polgári törvénykönyv 37. cikke).

A jogi személyek jogszabály szerinti szervei általi képviseletére alkalmazandó jog:

• a vonatkozó személyes jog.

Az önkéntes képviseletre az alábbi jog az irányadó:

• A képviseleti jogok gyakorlásának helye szerinti állam joga az irányadó a képviseleti jogok fennállására, kiterjesztésére, módosítására, joghatásaira és megszűnésére (a portugál polgári törvénykönyv 39. cikkének (1) bekezdése).
• A képviselt személy szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazandó, ha a képviselő a képviselt személy által megjelölttől eltérő országban gyakorolja jogait, és erről a vele szerződést kötő harmadik fél tudomással bír (a portugál polgári törvénykönyv 39. cikkének (2) bekezdése).
• A képviselő székhelye szerinti jog alkalmazandó, ha a szóban forgó képviselő a képviseletet hivatásszerűen gyakorolja, és erről a szerződő harmadik fél tudomással bír (a portugál polgári törvénykönyv 39. cikkének (3) bekezdése).
• Az ingatlan fekvésének helye szerinti jog akkor alkalmazandó, ha a képviselet a szóban forgó vagyontárggyal való rendelkezéssel vagy annak kezelésével kapcsolatos (a portugál polgári törvénykönyv 39. cikkének (3) bekezdése).

Az elévülési időkre és a jogvesztésre irányadó jog:

• az elévüléssel vagy jogvesztéssel érintett jogra alkalmazandó jog (a portugál polgári törvénykönyv 40. cikke).

A jogügyletekből eredő kötelezettségekre és az ügylet tartalmára irányadó jog:

I. a szerződő felek által kifejezetten vagy hallgatólagosan választott jog (a portugál polgári törvénykönyv 41. cikkének (1) bekezdése), feltéve, hogy az alábbi feltételek egyike teljesül:

• annak alkalmazhatósága a nyilatkozatot tevő felek komoly érdekeit szolgálja, vagy
• az kapcsolódik az ügylet nemzetközi magánjog hatálya alá tartozó elemeinek egyikéhez (a portugál polgári törvénykönyv 41. cikkének (2) bekezdése).

II. Amennyiben a felek nem határozzák meg a jogot, az irányadó jog a következő:

• a nyilatkozatot tevő fél szokásos tartózkodási helye szerinti jog egyoldalú jogügylet esetén;
• a felek közös szokásos tartózkodási helye szerinti jog szerződés esetén (a portugál polgári törvénykönyv 42. cikkének (1) bekezdése).

III. Olyan szerződés esetén, amelyben a felek nem határozták meg a jogot, és nem rendelkeznek közös szokásos tartózkodási hellyel, két helyzet között kell különbséget tenni:

• ingyenes szerződések, amelyek esetében az alkalmazandó jog az előnyt nyújtó szerződő fél szokásos tartózkodási helye szerinti jog,

• visszterhes szerződések, amelyek esetében az alkalmazandó jog a szerződés megkötésének helye szerinti jog (a portugál polgári törvénykönyv 42. cikkének (2) bekezdése).

Az ügyvitelre alkalmazandó jog:

• az ügyvezető főtevékenységének helye szerinti jog (a portugál polgári törvénykönyv 43. cikke).

A jogalap nélküli gazdagodásra alkalmazandó jog:

• a gazdagodó fél javát szolgáló vagyonátruházás alapjául szolgáló jog.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

Az uniós jogszabályokban előírt szabályrendszer

Az Európai Unió tagállamaiban (Dánia kivételével) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogot a 2007. július 11-i 864/2007/EK rendelet (a Róma II. rendelet) alapján kell meghatározni, amely elsőbbséget élvez az alábbiakban ismertetett nemzeti kollíziós szabályokkal szemben, amennyiben azok eltérően rendelkeznek.

Azonban a Portugália és a közúti balesetekre alkalmazandó jogról szóló 1971. évi Hágai Egyezmény részes államai közötti kapcsolatokban az ilyen esetekben alkalmazandó jogot az említett egyezménnyel összhangban kell meghatározni, amely felülírja a Róma II. rendeletben az ehhez kapcsolódó kollíziós szabályokat (a Róma II. rendelet 28. cikke).

A nemzeti kollíziós szabályokban előírt szabályrendszer

I. A jogellenes magatartáson vagy kockázaton alapuló szerződésen kívüli felelősségre irányadó jog a következő:

a) azon állam joga, amelyben a fő káros tevékenységre sor került, vagy

b) mulasztás esetén azon hely joga, ahol a felelős személynek el kellett volna járnia (a portugál polgári törvénykönyv 45. cikkének (1) bekezdése).

II. Ha az elkövető nem tekinthető felelősnek azon állam joga alapján, amelyben a káros tevékenységre sor került, vagy – mulasztás esetén – ahol az adott személynek el kellett volna járnia, az alkalmazandó jog azon állam joga, amelyben a káros hatás bekövetkezett, feltéve, hogy két követelmény együttesen teljesül:

a) az elkövetőt felelősnek tekinti azon állam joga, amelyben a káros tevékenység hatása bekövetkezett, és

b) az elkövetőnek előre kellett volna látnia a szóban forgó államban okozott kár eljárása vagy mulasztása miatti bekövetkezését (a portugál polgári törvénykönyv 45. cikkének (2) bekezdése).

III. A fenti I. és II. pontban ismertetett szabályok nem alkalmazandók az alábbi körülmények fennállása esetén:

a) amennyiben az elkövető és a sértett állampolgársága vagy szokásos tartózkodási helye azonos, és alkalmanként tartózkodnak külföldön, az alkalmazandó jog az állampolgárságuk vagy – adott esetben – a közös szokásos tartózkodási helyük szerinti jog;

b) ez nem sérti az érintett állam azon rendelkezéseit, amelyeket valamennyi személyre egyformán kell alkalmazni (a portugál polgári törvénykönyv 45. cikkének (3) bekezdése).

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

A személyes jog fogalma

• Természetes személyek:
  • A személyes jog a magánszemély állampolgársága szerinti jog (a portugál polgári törvénykönyv 31. cikkének (1) bekezdése).
  • Hontalan személyek esetében a hontalan személy személyes joga a szokásos tartózkodási helye szerinti jog (a portugál polgári törvénykönyv 32. cikkének (1) bekezdése). Amennyiben azonban a hontalan személy kiskorú vagy jogfosztott személy, személyes joga a jogi értelemben vett illetősége szerinti jog (a portugál polgári törvénykönyv 32. cikkének (2) bekezdése).
• Jogi személyek:
  • A jogi személyek személyes joga azon állam joga, amelyben székhelyük vagy üzletvezetésük tényleges helye található (a portugál polgári törvénykönyv 33. cikkének (1) bekezdése).

A természetes személyek személyes joga az irányadó:

• családi állapotra (a portugál polgári törvénykönyv 25. cikke),
• jogképességre (a portugál polgári törvénykönyv 25. cikke),
• a jogi személyiség kezdetére és végére (a portugál polgári törvénykönyv 26. cikkének (1) bekezdése),
• a személyhez fűződő jogokra – fennállás, védelem és korlátozások (azzal, hogy a külföldi vagy hontalan személy nem élvez a portugál jogban el nem ismert jogi védelmet) (a portugál polgári törvénykönyv 27. cikke),
• a nagykorúságra (azzal, hogy a személyes jog megváltozása nem érinti a korábbi személyes jog alapján megszerzett nagykorúságot) (a portugál polgári törvénykönyv 29. cikke),
• gyámságra és a cselekvőképtelen személyek védelmét szolgáló hasonló jogintézményekre (a portugál polgári törvénykönyv 29. cikke).

A jogi személyek személyes joga az irányadó:

• a jogi személy jogképességére;
• szerveinek létrehozására, működésére és hatáskörére;
• a tagság megszerzésének és elvesztésének módjaira, valamint a tagsághoz kapcsolódó jogokra és kötelezettségekre;
• a jogi személy, szerveinek és tagjainak harmadik személyekkel szembeni felelősségére;
• a jogi személy átalakulására, feloszlatására és megszűnésére (a portugál polgári törvénykönyv 33. cikkének (2) bekezdése).

A jogi személyek átruházása és összefonódása:

• Valamely jogi személy székhelyének egyik államból a másikba történő áthelyezése nem szünteti meg a jogi személyt, amennyiben ebben mindkét székhely joga megegyezik.
• Az eltérő személyes jog hatálya alá tartozó jogi személyek egyesülését mindkét jog alapján meg kell vizsgálni (a portugál polgári törvénykönyv 33. cikkének (3) és (4) bekezdése).

Nemzetközi jogi személyek:

• A személyes jogot az e személyeket létrehozó egyezmény vagy létesítő okiratuk határozza meg.
• Eltérő esetben a székhely szerinti ország joga az irányadó (a portugál polgári törvénykönyv 34. cikke).

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A szülő-gyermek kapcsolat létrejöttére irányadó jog a következő:

• A szülő személyes joga a jogviszony keletkezésének időpontjában (a portugál polgári törvénykönyv 56. cikkének (1) bekezdése).
• A két szülő közös nemzeti joga. A két szülő közös nemzeti joga, vagy ennek hiányában a házastársak közös szokásos tartózkodási helye szerinti jog, vagy ennek hiányában a gyermek személyes joga, amennyiben férjezett nő gyermekéről van szó, és a szülő-gyermek kapcsolat az apával létesül (a portugál polgári törvénykönyv 56. cikkének (2) bekezdése).

A szülők és gyermekek közötti jogviszonyokra irányadó jog:

• a szülők közös nemzeti joga, vagy ennek hiányában
• a közös szokásos tartózkodási hely joga, vagy
• amennyiben a szülők különböző államokban élnek, a gyermek személyes joga (a portugál polgári törvénykönyv 57. cikkének (1) bekezdése).

3.4.2 Örökbefogadás

Az örökbefogadásra, az örökbefogadó és az örökbefogadott jogviszonyára, valamint az örökbefogadott és a biológiai családja közötti jogviszonyra alkalmazandó jog a következő:

• az örökbefogadó személyes joga (a portugál polgári törvénykönyv 60. cikkének (1) bekezdése), vagy
• amennyiben az örökbefogadók házasok, vagy az örökbefogadott egyikük gyermeke, az örökbefogadók közös nemzeti joga, vagy ennek hiányában
• az örökbefogadók közös szokásos tartózkodási helye szerinti jog, vagy ennek hiányában
• azon ország joga, amelyhez az örökbefogadók családi élete a legszorosabban kapcsolódik (a portugál polgári törvénykönyv 60. cikkének (2) bekezdése).

Olyan helyzetek, amelyekben az örökbefogadás nem megengedett:

• Az örökbefogadás nem megengedett, ha az örökbefogadott és a biológiai szülei közötti jogviszonyra irányadó jog e körülmények között az örökbefogadást nem ismeri el vagy nem teszi lehetővé (a portugál polgári törvénykönyv 60. cikkének (4) bekezdése).

Olyan helyzetek, amelyekben az örökbefogadáshoz vagy a szülő-gyermek kapcsolat létrejöttéhez hozzájárulás szükséges:

• Ha az örökbefogadott személy joga megköveteli beleegyezését (a portugál polgári törvénykönyv 61. cikkének (1) bekezdése).
• Ha az érdekelt fél és a vele jogszerű családi vagy gondviselői kapcsolatban álló harmadik személy közötti jogviszonyra irányadó jog a harmadik személy hozzájárulását írja elő (a portugál polgári törvénykönyv 61. cikkének (2) bekezdése).

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

Az egyes jegyesek személyes joga alkalmazandó:

• házasságkötési képességükre;
• a házassági előszerződés aláírására való képességükre;
• a szerződő felek hozzájárulásának hiányára vagy érvénytelenségére vonatkozó szabályokra (a portugál polgári törvénykönyv 49. cikke).

A házasságkötés alakiságaira alkalmazandó jog a következő:

• a házasságkötés államának joga;
• a házastársak bármelyikének nemzeti joga, amennyiben mindkét házastárs külföldi és Portugáliában konzuli vagy diplomáciai tisztviselők előtt kötnek házasságot, és ha e jog a portugál konzuli és diplomáciai tisztviselőknek azonos hatáskört biztosít (a portugál polgári törvénykönyv 51. cikkének (1) bekezdése);
• a portugál állam diplomáciai vagy konzuli tisztviselői, illetve katolikus papok két portugál állampolgár vagy egy portugál állampolgár és egy külföldi állampolgár külföldi házasságkötését törvényessé tehetik (a portugál polgári törvénykönyv 51. cikkének (2) bekezdése);
• az utolsó pontban említett helyzetek bármelyikében a házasságkötést értesítések illetékes szerv által intézett közzétételének kell megelőznie, amennyiben ez alól nem adnak felmentést (a portugál polgári törvénykönyv 51. cikkének (3) bekezdése);
• két portugál állampolgár vagy egy portugál állampolgár és egy külföldi állampolgár külföldön törvényesített egyházjogi házasságkötését – annak jogi formájától függetlenül – katolikus házasságkötésnek kell tekinteni, és azt Portugáliában a plébániai anyakönyvön át kell vezetni (a portugál polgári törvénykönyv 51. cikkének (4) bekezdése).

A házastársak közötti jogviszonyokra és a házassági vagyonjogi rendszer változásaira alkalmazandó jog a következő:

• a közös nemzeti jog (a portugál polgári törvénykönyv 52. cikkének (1) bekezdése), vagy ennek hiányában
• a közös szokásos tartózkodási hely joga, vagy ennek hiányában
• azon ország joga, amelyhez a családi élet a legszorosabban kapcsolódik (a portugál polgári törvénykönyv 51. cikkének (2) bekezdése).

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

Nincs olyan nemzeti kollíziós szabály, amely kifejezetten rendelkezne a házasság nélkül együtt élő párokról és élettársi kapcsolatokról.

A nemzeti jogban az együttélést a(z élettársi kapcsolat védelméről szóló) 2001. május 11-i (legutóbb a 2018. december 31-i 71/2018. sz. törvénnyel módosított) 7/2001. sz. törvény szabályozza.

A portugál jog az együttélést egy olyan pár jogi helyzeteként határozza meg, akik nemükre tekintet nélkül több mint két éve úgy élnek együtt, mintha házasok lennének (az élettársi kapcsolat védelméről szóló törvény 1. cikkének (2) bekezdése).

A kifejezetten az együttéléssel foglalkozó kollíziós szabályok hiányában a házastársak jogviszonyára és a házassági vagyonjogi rendszer változásaira vonatkozó kollíziós szabályok alkalmazhatók megfelelően. Ez az értelmezés azonban ingadozó a nemzeti ítélkezési gyakorlatban.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

Az uniós jogszabályokban előírt szabályrendszer

Az Európai Unió e szoros együttműködési mechanizmusban részt vevő tagállamaiban a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jogot az 1259/2010/EU tanácsi rendelet alapján kell meghatározni, amely elsőbbséget élvez az alábbiakban ismertetett nemzeti kollíziós szabályokkal szemben, amennyiben azok eltérően rendelkeznek.

A nemzeti kollíziós szabályokban előírt szabályrendszer

A házasság felbontására és a személyek és vagyontárgyak jogi különválására irányadó jog:

• a közös nemzeti jog, vagy ennek hiányában,
• a közös szokásos tartózkodási hely joga, vagy ennek hiányában
• azon ország joga, amelyhez a családi élet a legszorosabban kapcsolódik (a portugál polgári törvénykönyv 52. cikke, amely ugyanezen törvénykönyv 55. cikkének (1) bekezdése értelmében a felek különválására és a vagyon megosztására alkalmazandó).

A házasság állandóságára irányadó jog változása:

• Ilyen esetben a házasság felbontása vagy a különválás kizárólag a házasság létrehozásának idején releváns körülményre alapozható (a portugál polgári törvénykönyv 55. cikkének (2) bekezdése).

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A 2007. évi hágai jegyzőkönyvben foglalt szabályrendszer

Az Európai Unió tagállamaiban (Dánia kivételével) a családi kapcsolatból, szülő-gyermek kapcsolatból, házasságból vagy házassági rokonságból származó tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogot, beleértve a nem házas szülők gyermekeivel szembeni tartási kötelezettséget is, a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2007. november 23-i hágai jegyzőkönyv alapján kell meghatározni, amely elsőbbséget élvez az alábbiakban ismertetett nemzeti kollíziós szabályokkal szemben, amennyiben azok eltérően rendelkeznek.

A nemzeti kollíziós szabályokban előírt szabályrendszer

Esettől függően az alkalmazandó jog:

• a „Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is” fejezetben fent megjelölt jog, a szülők és gyermekek közötti kapcsolatot és az örökbefogadók és örökbefogadottak közötti kapcsolatot illetően;
• a „Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás és tartási kötelezettségek” fejezetben fent megjelölt jog, a házastársak közötti kapcsolatot illetően.

Amennyiben a tartást egyéb családi kapcsolatokra tekintettel kell megfizetni:

• Az irányadó jog az érintett felek személyes joga.

Amennyiben a tartás megfizetésének kötelezettsége jogügyleten alapul:

• Az irányadó jog a „Szerződéses kötelezettségek és jogi aktusok” fejezetben és különösen a jogügyletekből eredő kötelezettségekre és az ügylet tartalmára irányadó jog részben fent megjelölt jog.

Amennyiben a tartás megfizetésének kötelezettsége öröklésen vagy végrendelkezésen alapul:

• Az alkalmazandó jog a lentebb a „Végrendeletek és öröklés” fejezetben megjelölt jog.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

Az uniós jogszabályokban előírt szabályrendszer

Az Európai Unió e szorosabb együttműködési mechanizmusban részt vevő tagállamaiban – amelyek egyike Portugália – a házassági vagyonjogi rendszerekre és a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásaira alkalmazandó jogot az (EU) 2016/1103 tanácsi rendelet, illetve az (EU) 2016/1104 tanácsi rendelet határozza meg, amelyek elsőbbséget élveznek az alább felsorolt nemzeti kollíziós szabályokkal szemben, amennyiben azok eltérően rendelkeznek.

A nemzeti kollíziós szabályokban előírt szabályrendszer

A házassági előszerződésekre (a tartalomra és a joghatásokra), valamint a (törvényen vagy megállapodáson alapuló) házassági vagyonjogi rendszerre alkalmazandó jog a következő:

• a pár házasságkötéskor hatályos nemzeti joga (a portugál polgári törvénykönyv 53. cikkének (1) bekezdése); vagy ha állampolgárságuk nem azonos,
• a pár házasságkötéskori közös szokásos tartózkodási helye szerinti jog; vagy ennek hiányában
• a házastársak első közös tartózkodási helye szerinti jog (a portugál polgári törvénykönyv 53. cikkének (1) bekezdése); vagy
• bármelyik fenti rendszer, amennyiben külföldi jogot kell alkalmazni, a jegyesek egyikének szokásos tartózkodási helye Portugáliában van, és a felek így állapodnak meg, a harmadik felek megállapodást megelőzően szerzett jogainak sérelme nélkül (a portugál polgári törvénykönyv 53. cikkének (3) bekezdése).

Ami a házassági vagyonjogi rendszer változását illeti, lásd a fenti „Házasság” című 3.5.1. pontban a házastársak közötti jogviszonyokra és a házassági vagyonjogi rendszer változásaira alkalmazandó jogra tett utalást (a portugál polgári törvénykönyv 54. cikke).

3.7 Öröklés, végintézkedések

Az uniós jogszabályokban előírt szabályrendszer

Az Európai Unió tagállamaiban (Dánia, Írország és az Egyesült Királyság kivételével) az öröklésre alkalmazandó jogot a 650/2012/EU rendelet alapján kell meghatározni, amely elsőbbséget élvez az alábbiakban ismertetett nemzeti kollíziós szabályokkal szemben, amennyiben azok eltérően rendelkeznek.

Az öröklésről szóló uniós rendelet nem érinti azon nemzetközi egyezmények alkalmazását, amelyeknek Portugália a rendelet elfogadása időpontjában részes fele (a 650/2012/EU rendelet 75. cikkének (1) bekezdése).

Noha Portugália aláírta a végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló 1961. évi Hágai Egyezményt, Portugália eddig (2021 áprilisáig) nem ratifikálta az egyezményt, ezért az rá nézve nem kötelező.

Ily módon a nemzetközi végrendeletekre az 1975. május 23-i 252/75. sz. törvényerejű rendelettel jóváhagyott, a nemzetközi végrendeletek alakiságára vonatkozó egyezményes jogról szóló 1973. évi Washingtoni Egyezmény, amelynek Portugália részes fele, valamint a portugál közjegyzői törvénykönyv szabályai irányadók.

A nemzeti kollíziós szabályokban előírt szabályrendszer

Az örökhagyó elhalálozás időpontjában fennálló személyes joga alkalmazandó:

• az öröklésre,
• a hagyatéki gondnok és a végrendeleti végrehajtó hatásköreire (a portugál polgári törvénykönyv 62. cikke).

Az örökhagyó nyilatkozattétel időpontjában fennálló személyes joga alkalmazandó:

• a halál esetére szóló rendelkezés tételére, megváltoztatására vagy visszavonására való képességre (a portugál polgári törvénykönyv 63. cikkének (1) bekezdése),
• a rendelkező személy életkora miatt szükséges speciális alakiságokra (a portugál polgári törvénykönyv 63. cikkének (1) bekezdése),
• más jogra való kifejezett hivatkozás hiányában a halál esetére szóló rendelkezések és kikötések értelmezésére (a portugál polgári törvénykönyv 64. cikkének a) pontja),
• a hozzájárulás hiányára és érvénytelenségére (a portugál polgári törvénykönyv 64. cikkének b) pontja),
• a közös végrendeletek elfogadhatósága (a portugál polgári törvénykönyv 64. cikkének c) pontja),
• a „Házassági vagyonjogi rendszerek” fejezetben fent megjelölt szabályrendszer sérelme nélkül az öröklési szerződések elfogadhatóságára (a portugál polgári törvénykönyv 64. cikkének c) pontja).

Megjegyzés:

Amennyiben a halál esetére szóló vagyoni rendelkezés megtételét követően változás következik be a személyes jogban, a rendelkező személy a szóban forgó rendelkezést a korábbi személyes joga szerint továbbra is visszavonhatja (a portugál polgári törvénykönyv 63. cikkének (2) bekezdése).

Ami a halál esetére szóló vagyoni rendelkezések alakiságát és a rendelkezés visszavonását vagy megváltoztatását illeti, az alábbiak alternatív jogként alkalmazhatók:

• a rendelkezés megtételének helye szerinti jog, vagy
• az örökhagyó nyilatkozattétel időpontjában fennálló személyes joga, vagy
• az örökhagyó elhalálozás időpontjában fennálló személyes joga, vagy
• a helyi kollíziós szabály által hivatkozott jog (a portugál polgári törvénykönyv 65. cikkének (1) bekezdése).

E szabályrendszer korlátai:

Az örökhagyónak a nyilatkozattétel időpontja szerinti személyes joga által előírt alakiságnak meg kell felelni, amennyiben ennek elmulasztása – akár a külföldön megtett – nyilatkozat érvénytelenségét vagy kikényszeríthetetlenségét eredményezi.

3.8 Ingatlan

A birtoklásra, tulajdonjogra és más dologi jogokra alkalmazandó jog:

• azon állam joga, amelynek területén az ingatlan található (a portugál polgári törvénykönyv 46. cikkének (1) bekezdése).

A szállítás alatt álló vagyontárgyon fennálló dologi jogok alapítására és átruházására alkalmazandó jog:

• a rendeltetési ország joga (a portugál polgári törvénykönyv 46. cikkének (2) bekezdése).

A bejegyzésköteles közlekedési eszközön fennálló dologi jogok alapítására és átruházására alkalmazandó jog:

• a nyilvántartásba vétel helye szerinti ország joga (a portugál polgári törvénykönyv 46. cikkének (3) bekezdése).

Az ingatlanon fennálló dologi jogok alapítására és az ingatlan feletti rendelkezésre való képességre alkalmazandó jog:

• az ingatlan fekvésének helye szerinti jog, feltéve, hogy az így rendelkezik, vagy ennek hiányában
• a vonatkozó személyes jog (a portugál polgári törvénykönyv 47. cikke).

A szerzői jogra irányadó jog:

• azon hely joga, amelyen az alkotást először közzétették, vagy ha még nem tették közzé,

• a különös jogszabályi rendelkezések sérelme nélkül a szerző személyes joga. (a portugál polgári törvénykönyv 48. cikkének (1) bekezdése)

A szellemi tulajdonra alkalmazandó jog:

• annak az országnak a joga, ahol azt létrehozták (a portugál polgári törvénykönyv 48. cikkének (2) bekezdése).

3.9 Fizetésképtelenség

Főszabály szerint annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelyben az eljárást megindították (a fizetésképtelenségről és a vállalkozások helyreállításáról szóló portugál törvénykönyv 276. cikke).

Bizonyos esetekben azonban a fizetésképtelenség megállapításának joghatásait illetően kivételeket kell tenni:

• a munkaszerződésekre és munkaviszonyokra a munkaszerződésekre alkalmazandó jog az irányadó (a fizetésképtelenségről és a vállalkozások helyreállításáról szóló portugál törvénykönyv 277. cikke),

• az adós olyan ingatlanhoz, hajóhoz vagy repülőgéphez fűződő jogai esetén, amelyeket az állami nyilvántartásokban rögzíteni kell, annak az államnak a joga irányadó, amelyben az adott nyilvántartást vezetik (a fizetésképtelenségről és a vállalkozások helyreállításáról szóló portugál törvénykönyv 278. cikke),

• azon szerződéseket illetően, amelyek felruháznak valakit azzal a joggal, hogy ingatlanra dologi jogot szerezzen vagy adott ingatlant használjon, kizárólag annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén az ingatlan található (a fizetésképtelenségről és a vállalkozások helyreállításáról szóló portugál törvénykönyv 279. cikkének (1) bekezdése),

• az eladónak az eljárás megindításának időpontjában másik állam területén található, a fizetésképtelen adósnak a tulajdonjog, valamint a hitelezők vagy harmadik személyek dologi jogainak fenntartásával értékesített eszközökkel kapcsolatos jogait illetően kizárólag e másik államnak a joga irányadó (a fizetésképtelenségről és a vállalkozások helyreállításáról szóló portugál törvénykönyv 280. cikkének (1) bekezdése),

• a nyilvántartásba vett vagy letétbe helyezett értékpapírokhoz fűződő jogokra a portugál értékpapírtörvénykönyv 41. cikke értelmében az átruházásukra alkalmazandó jog irányadó (a fizetésképtelenségről és a vállalkozások helyreállításáról szóló portugál törvénykönyv 282. cikkének (1) bekezdése),

• a feleknek az 1998. május 19-i 98/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkének a) pontjában meghatározott pénzügyi piachoz vagy fizetési rendszerhez, illetve ezzel egyenértékű rendszerhez fűződő jogai és kötelezettségei tekintetében az adott rendszerre alkalmazandó jog az irányadó (a portugál értékpapírkódex 285. cikke és a fizetésképtelenségről és a vállalkozások helyreállításáról szóló portugál törvénykönyv 282. cikkének (2) bekezdése),

• az 1986. december 8-i 86/635/EGK tanácsi irányelv 12. cikke értelmében vett eladási és visszavásárlási ügyletekre az említett szerződésekre alkalmazandó jog az irányadó (a fizetésképtelenségről és a vállalkozások helyreállításáról szóló portugál törvénykönyv 283. cikke),

• a fizetésképtelenséggel érintett vagyon szerves részét képező vagyontárgyat vagy jogot érintő, folyamatban lévő eljárásra kizárólag annak az államnak a joga irányadó, amelyben az eljárást lefolytatják (a fizetésképtelenségről és a vállalkozások helyreállításáról szóló portugál törvénykönyv 285. cikke).

Linkek a vonatkozó nemzeti jogszabályokhoz:

A portugál alkotmány

A portugál polgári törvénykönyv

A portugál közjegyzői kódex

A portugál törvénykönyv a fizetésképtelenségről és a vállalkozások helyreállításáról

Végső megjegyzés

Az ebben a tájékoztatóban szereplő információk általános jellegűek, és nem teljes körűek. Nem kötelező erejűek a kapcsolattartóra, a polgári és kereskedelmi ügyekben illetékes Európai Igazságügyi Hálózatra, a bíróságokra vagy bármely más személyre. Nem célja felváltani a hatályos alkalmazandó jogszabály megtekintését.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

(választható)

Romániában a nemzetközi magánjog nemzeti forrásai a következők: az Alkotmány; a polgári törvénykönyv VII. címe és a polgári perrendtartás; a külföldi állampolgárokra, a társaságokra, a cégjegyzékre és az állampolgárságra vonatkozó nemzetközi magánjoghoz kapcsolódó különféle különös törvények.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

(választható)

A Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferenciának a polgári eljárásról, a közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről, az iratok kézbesítéséről, a bizonyításfelvételről, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésről, a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól, a gyermekek védelméről, az örökbefogadásról, a joghatósági megállapodásokról és a tartási kötelezettségekről szóló egyezményei.

Az Európa Tanácsnak a kereskedelmi ügyekben folytatott választottbíráskodásról, a gyermek felügyeletére vonatkozó eljárásokban a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, a külföldi joggal kapcsolatos tájékoztatásról, az örökbefogadásról, a házasságon kívül született gyermekek jogállásáról és az állampolgárságról szóló egyezményei.

Az Egyesült Nemzeteknek a nők és gyermekek jogainak kérdéseiről, a gyermektartási kötelezettség külföldön történő behajtásáról, a választottbíráskodásról, az immunitásról, a közlekedésről, a szellemi tulajdonjogról, a szerződésen kívüli felelősségről, a szennyezésért való polgári kártérítési felelősségről, a beszállásról, az elévülési időkről és az adásvételi szerződésről szóló egyezményei.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Románia a polgári ügyekben nyújtandó jogsegélyről szóló egyezményt kötött Albániával, Algériával, Ausztriával, Belgiummal, Bulgáriával, a Cseh Köztársasággal, Dél-Koreával, az Egyesült Királysággal, Egyiptommal, Franciaországgal, Görögországgal, Kínával, Kubával, Lengyelországgal, Macedóniával, Magyarországgal, Marokkóval, Moldovával, Mongóliával, Olaszországgal, Oroszországgal, Spanyolországgal, Szerbiával, Szíriával, Szlovákiával, Szlovéniával, Törökországgal, Tunéziával és Ukrajnával.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

A külföldi jog nemzetközi elemmel rendelkező jogviszonyra történő alkalmazására a bíróság hivatalból vagy az érintett fél saját kezdeményezésére hivatkozhat.

Aktív szerepe alapján a bíróság hivatalból felvetheti valamely külföldi jog alkalmazását, és a feleket a külföldi jog alkalmazásával kapcsolatban vitára késztetheti, amennyiben a román kollíziós szabály hivatkozik az adott külföldi jogra. Ezenfelül bármely érintett fél hivatkozhat a bíróság előtt külföldi jogra a hozzáférhetőség elve alapján.

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A külföldi jog magában foglalja az anyagi jogi rendelkezéseket (beleértve a kollíziós szabályokat), kivéve, ha a felek megválasztották az alkalmazandó külföldi jogot; a jogi aktusok formájára és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra irányadó külföldi jogi eseteket és az olyan nemzetközi egyezményekben rögzített más különös eseteket, amelyekben Románia az Európai Unió joga vagy jogszabály révén részes fél.

Amennyiben a külföldi jog visszautal a román jogra vagy más állam jogára, kifejezett eltérő rendelkezés hiányában a román jog alkalmazandó.

Lásd a polgári törvénykönyv 2559. és 2560. cikkét.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

A külföldi jog magában foglalja az anyagi jogi rendelkezéseket (beleértve a kollíziós szabályokat), kivéve, ha a felek megválasztották az alkalmazandó külföldi jogot; a jogi aktusok formájára és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra irányadó külföldi jogi eseteket és az olyan nemzetközi egyezményekben rögzített más különös eseteket, amelyekben Románia az Európai Unió joga vagy jogszabály révén részes fél.

Amennyiben a külföldi jog visszautal a román jogra vagy más állam jogára, kifejezett eltérő rendelkezés hiányában a román jog alkalmazandó.

Lásd a polgári törvénykönyv 2559. és 2560. cikkét.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Olyan esetek, amelyekben a kapcsoló tényező változása ellenére is minden esetben a régi jog alkalmazandó: az utolsó állampolgárság joga (a vélelmezett halálesetet, távollétet vagy eltűnést megállapító határozat); az a jog, amely a gyermek születésének napján irányadó a gyermek szülei közötti házasság joghatásaira (a gyermek házasságon belüli születése); a gyermek nemzeti joga születésének napjától kezdve (a gyermek házasságon kívüli születése).

Olyan esetek, amelyekben a régi jog a kapcsoló tényező változása ellenére is megelőzi az új jogot: azon állam joga, ahova a vagyontárgyat szállították (szállítandó vagyontárgy); a szerződés megkötését követően a jellemző teljesítés adósának lakóhelye/székhelye szerinti jog (valamely szerződés szerinti legszorosabb kapcsolatok megállapítása).

Olyan esetek, amelyekben a kapcsoló tényező változása esetén akár az új, akár a régi jog alkalmazható: azon hely joga, ahol a jogot keletkeztető vagy megszüntető jogi tény felmerülésének idején az ingó vagyontárgy található (dologi jogok alapítása, átruházása vagy megszüntetése); a közzétételi formák teljesítésének helyén és idején alkalmazandó jog (korábban áthelyezett vagy később egy másik országba szállítandó ingó vagyontárgy); azon állam joga, ahol a vagyontárgy a birtoklás időszakának kezdetén volt, vagy ahova azt szállították (elbirtoklás).

Olyan esetek, amelyekben a kapcsoló tényező változása esetén a kedvezőbb jog alkalmazandó: az állampolgárság nagykorúvá válással kapcsolatban történő változása esetén; a gyermek házasságon kívüli születése esetén (ha születéskor kettős állampolgár).

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A külföldi jog nem alkalmazandó, ha sérti a román nemzetközi magánjog szerinti közrendet (például ha olyan eredményre vezet, amely összeegyeztethetetlen a román vagy az európai uniós jog alapelveivel és az alapvető emberi jogokkal), vagy ha a külföldi jog a román jog sérelmére elkövetett csalás révén vált alkalmazandóvá. Külföldi jog alkalmazásának hiányában a román jog alkalmazandó.

Kivételesen a nemzetközi magánjogra vonatkozó nemzeti szabályok alapján meghatározott jog nem alkalmazható, ha a jogviszony e joggal igen távoli kapcsolatban áll. Ebben az esetben a jogviszonyhoz legszorosabban kapcsolódó jog alkalmazandó.

A nemzetközi elemmel rendelkező jogviszonyokat szabályozó román jogban foglalt kötelező rendelkezések elsőbbséget élveznek. Egy másik állam jogában foglalt kötelező rendelkezések közvetlenül alkalmazhatók nemzetközi elemmel rendelkező jogviszony szabályozására is, ha a jogviszony szorosan kapcsolódik ezen állam jogához, és a felek jogos érdekei ezt kívánják.

Lásd a polgári törvénykönyv 2564. és 2566. cikkét.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A bíróság a külföldi jog tartalmát az e jogot előíró állami szervektől kapott tanúsítvánnyal, szakértői véleménnyel vagy más megfelelő módon révén határozza meg. Előfordulhat, hogy a külföldi jogra hivatkozó félnek kell bizonyítania a külföldi jog tartalmát.

Lásd a polgári törvénykönyv 2562. cikkét; a nemzetközi polgári jogsegélyről szóló 189/2003. sz. törvény 29. cikkét; a külföldi jogról való tájékoztatásról szóló, 1968-ban Londonban megkötött európai egyezményt és az 1.3. pontban felsorolt államokkal megkötött kétoldalú szerződéseket.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

Valamely okirat tartalmát a felek vagy az okirat szerzője által választott jog határozza meg. A felek választhatnak az okirat egészére vagy kizárólag egy részére irányadó jogot.

Jogválasztás hiányában azon állam joga alkalmazandó, amelyhez az okirat a legszorosabban kapcsolódik (a jellemző teljesítésre kötelezett fél állama vagy az az állam, amelyben az okirat megkötésének napján az okirat szerzője lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezik), ha pedig ez a jog nem határozható meg, az okirat megkötésének helye szerinti jog.

Valamely okirat alaki követelményeit az okirat tartalmára irányadó jog határozza meg. Az okiratot érvényesnek kell tekinteni, ha teljesíti a következő jogok egyike által meghatározott feltételeket: az elkészítésének helye szerinti jog; az állampolgárság szerinti jog vagy az ehhez hozzájáruló személy szokásos tartózkodási helyének joga; vagy az okirat érvényességét vizsgáló hatóság által alkalmazott nemzetközi magánjog szerint irányadó jog.

A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogot az európai uniós rendeletek alapján, az e rendeletek hatályán kívül eső ügyekben pedig a szóban forgó okiratra alkalmazandó jogra vonatkozó nemzeti rendelkezések alapján kell meghatározni, kivéve, ha nemzetközi egyezmények vagy különös rendelkezések másként rendelkeznek.

Lásd a polgári törvénykönyv 2640–2646. cikkét.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogot az európai uniós rendeletek alapján, az e rendeletek hatályán kívül eső ügyekben pedig a felek közötti korábbi jogviszony tartalmát szabályozó jog alapján kell meghatározni, kivéve, ha nemzetközi egyezmények vagy különös rendelkezések másként rendelkeznek.

A magánélethez való jog vagy a személyhez fűződő jogok megsértésén alapuló jogorvoslati kérelmekre – a sérelmet szenvedett személy választása szerint – a sérelmet szenvedett személy szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga, a sérelmes eredmény bekövetkezésének helye vagy a jogsértést elkövető fél szokásos tartózkodási helye vagy székhelye szerinti állam joga az irányadó.

A személyhez fűződő jogok megsértésével szembeni fellépés jogára a kiadvány megjelenése vagy a program sugárzása államának joga az irányadó.

Lásd a polgári törvénykönyv 2641. és 2642. cikkét.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

Az egyén nevére saját nemzeti joga az irányadó. A gyermek nevének születéskori megállapítására – választástól függően – a mindkét szülő és a gyermek közös állampolgársága szerinti állam joga vagy azon állam joga az irányadó, ahol a gyermek született és születésétől fogva élt.

Az egyén lakóhelyére a nemzeti jog az irányadó.

Az egyének családi jogállására, valamint jog- és cselekvőképességére a nemzeti joguk az irányadó. Valamely konkrét jogviszonnyal kapcsolatos különös jog- és cselekvőképtelenségi esetekre az érintett jogviszonyra alkalmazandó jog az irányadó. A személyiség kezdetét és megszűnését az egyes személyek nemzeti joga határozza meg.

A teljes jog- és cselekvőképességgel rendelkező egyén számára nyújtott gondozásra azon állam joga az irányadó, amelyben az egyén szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik a gondnokság alá helyezés napján vagy egyéb védelmi jellegű intézkedés megtételének napján.

Lásd a polgári törvénykönyv 2570., 2572–2576. és 2578–2579. cikkét.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A gyermek házasságon belüli születését a szülők házasságának általános joghatásaira a születés napján irányadó jog szerint kell megállapítani. Amennyiben a szülők házassága a gyermek születése előtt megszűnt vagy azt felbontották, a megszűnés vagy felbontás napján a házasság joghatásait szabályozó jog az irányadó. Ez vonatkozik a házasságból született gyermek apaságának tagadására, valamint valamely név gyermek általi felvételére is.

A gyermek házasságon kívüli születését a gyermek születést követő nemzeti joga alapján kell meghatározni, amely vonatkozik a gyermeki viszony elismerésére és annak joghatásaira, valamint a gyermeki viszony elismerésének megtámadására. Amennyiben a gyermek a románon kívül több más állampolgársággal is rendelkezik, a rá nézve legkedvezőbb állampolgárság szerinti jog alkalmazandó.

Lásd a polgári törvénykönyv 2603–2606. cikkét.

3.4.2 Örökbefogadás

Az örökbefogadás elvégzéséhez szüksége lényeges feltételeket az örökbefogadó és az örökbe fogadni kívánt gyermek nemzeti joga határozza meg. Ezeknek teljesíteniük kell a két nemzeti jog mindegyike által megállapított, mindkét jogrendszer szerint kötelező feltételeket is. A közösen örökbe fogadó házastársakkal vagy a másik házastárs gyermekét örökbe fogadó házastárssal szemben támasztott lényeges feltételeket a házasság általános joghatásaira irányadó jog állapítja meg.

Az örökbefogadás joghatásaira, az örökbefogadó és az örökbefogadott közötti kapcsolatra, valamint az örökbefogadás felbontására az örökbefogadó nemzeti joga, ha pedig mindkét házastárs örökbefogadó, a házasság általános joghatásaira irányadó jog alkalmazandó.

Az örökbefogadás alakiságaira az örökbefogadás államának joga az irányadó.

Lásd a polgári törvénykönyv 2607–2610. cikkét.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

A házasságkötés anyagi jogi feltételeit az egyes jövőbeni házastársak házasságkötés időpontja szerinti nemzeti joga határozza meg.

A házasságkötés alakiságaira a házasságkötés államának joga az irányadó.

A házasságkötésre vonatkozó jogi követelményekre irányadó jog alkalmazandó a házasság érvénytelenségére és az ilyen érvénytelenség joghatásaira is.

A házasság általános joghatásaira a házastársak közös szokásos tartózkodási helyének joga, ennek hiányában pedig a házastársak közös állampolgárságának joga az irányadó. Közös állampolgárság hiányában a házasságkötés államának joga alkalmazandó.

Lásd a polgári törvénykönyv 2585–2589. cikkét.

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

Románia alkalmazza a „Róma III” rendeletet.

A nemzeti jog szerint a házastársak kölcsönös megállapodással úgy dönthetnek, hogy a következő jogok egyike legyen alkalmazandó a házasság felbontására: azon állam joga, amelyben a jogválasztási megállapodás napján a házastársak közös szokásos tartózkodási helye található; azon állam joga, amelyben a házastársak utolsó közös szokásos tartózkodási helye volt, ha legalább egyikük még a jogválasztási megállapodás napján is ott él; azon állam joga, amelynek bármelyik házastárs az állampolgára; azon állam joga, amelyben a házastársak legalább 3 évig éltek; vagy a román jog.

A házasság felbontására alkalmazandó jog megválasztására vonatkozó megállapodást a házasság felbontásáról szóló döntés meghozataláért felelős hatóság elé utalás napjáig lehet megkötni vagy módosítani. A bíróságnak ugyanakkor a házastársak megállapodását legkésőbb azon az első meghallgatáson figyelembe kell vennie, amelyre a feleket szabályosan idézték.

Amennyiben a házastársak nem választanak jogot, a házasság felbontására irányadó jog: azon állam joga, amelyben a házasság felbontására irányuló kereset előterjesztésekor a házastársak közös szokásos tartózkodási hellyel rendelkeznek; közös szokásos tartózkodási hely hiányában a házastársak utolsó közös szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga, ha legalább az egyik házastárs szokásos tartózkodási helye ezen állam területén található a házasság felbontására irányuló kereset előterjesztésekor; ennek hiányában a házasság felbontására irányuló kereset előterjesztésekor a házastársak közös állampolgárságának joga; a házastársak közös állampolgárságának hiányában a házastársak utolsó közös állampolgárságának joga, amennyiben legalább egyikük megőrizte ezt az állampolgárságot a házasság felbontására irányuló kereset előterjesztésének napján; minden más esetben pedig a román jog.

A házasság felbontására irányadó jog a különválásra is megfelelően alkalmazandó.

Lásd a polgári törvénykönyv 2597–2602. cikkét.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A tartási kötelezettségre alkalmazandó jogot az európai uniós rendeletek alapján kell meghatározni (polgári törvénykönyv 2612. cikke).

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A házassági vagyonjogi rendszerre a házastársak által választott jog alkalmazandó (az egyik házastárs szokásos tartózkodási helyének joga a választás napján; bármelyik házastárs állampolgárságának joga a választás napján; vagy a házasságkötést követő első közös szokásos tartózkodási hely joga). Ez a jog irányadó a harmadik felekkel szembeni nyilvánosságot és kikényszeríthetőséget, valamint – esetlegesen a megkötés helyének jogával együtt – a házassági vagyonjogi szerződés megkötéséhez szükséges alakiságokra.

A házassági vagyonjogi rendszerre alkalmazandó jog megválasztásáról szóló megállapodás a házasságkötés előtt, a házasságkötéskor és a házasság során is megköthető.

Az alaki feltételeket a házassági vagyonjogi rendszerre irányadóként választott jog vagy a megállapodás megkötésének helye szerinti jog szabályozza. Amennyiben a házastársak nem választottak a házassági vagyonjogi rendszerükre alkalmazandó jogot, arra a házasság általános joghatásaira alkalmazandó jog az irányadó.

Lásd a polgári törvénykönyv 2590–2596. cikkét.

3.7 Öröklés, végintézkedések

Románia alkalmazza a 650/2012/EU rendeletet.

A nemzeti jogban az öröklésre az örökhagyó elhalálozás időpontjában meglévő szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga az irányadó.

Az egyén az öröklésre alkalmazandó jogként választhatja az állampolgársága szerinti állam jogát. Az alkalmazandó jog megválasztása esetén e jog irányadó a jogválasztási nyilatkozatban kifejezett hozzájárulás fennállására és érvényességére.

A végrendelet elkészítése, módosítása vagy visszavonása akkor tekintendő érvényesnek, ha az okirat megfelel az elkészítése, módosítása vagy visszavonása napján, illetve a végrendelkező elhalálozása napján alkalmazandó alaki követelményeknek a következők szerint: a végrendelkező nemzeti joga; a szokásos tartózkodási hely joga; az okirat elkészítése, módosítása vagy visszavonása helyének joga; az ingatlan fekvési helyének joga; vagy az örökölt vagyontárgyak átadási eljárását lefolytató bíróság vagy szerv joga.

Amennyiben az öröklésre alkalmazandó jog alapján nincs örökös, a Románia területén található/fekvő vagyontárgyakat a román állam szerzi meg az örökös nélküli hagyatéki vagyon odaítélésére vonatkozó román jog alapján.

Lásd a polgári törvénykönyv 2633–2636. cikkét.

3.8 Ingatlan

A vagyontárgy fekvésének helye szerinti jog (lex rei sitae) olyan kérdéseket szabályoz, mint például: birtoklás, tulajdonjog és vagyontárgyakon fennálló más dologi jogok, beleértve a biztosítékot; (a tulajdonlás időszakának kezdetét követően) elbirtoklás; (amikor az e jogot keletkeztető, módosító vagy megszüntető jogi tény bekövetkezett) a helyet változtatott vagyontárgyon fennálló dologi jogok alapítása, átruházása vagy megszüntetése; (az ingó jelzálogról szóló szerződés megkötésekor) az érvényesség feltételei, a közzététel és az ingó jelzálog joghatásai; a közzététel formái és az ingatlanra vonatkozó jogok alapítása; valamint (a lopás/kivitel vagy a kereset idején) az ellopott vagy jogellenesen kivitt vagyontárgyakra vonatkozó követelések.

A szállítás alatt álló vagyontárgyra a feladás államának joga az irányadó.

A közlekedési eszközön fennálló dologi jogok alapítására, átruházására vagy megszüntetésére irányadó: a légi jármű lobogójának vagy a légi jármű lajstromba vétele államának joga; az örökségét képező vasúti és közúti járművek vonatkozásában a közlekedési társaság szervezeti jogállására irányadó jog.

A részvények vagy kötvények – akár látra szóló, akár névre szóló formában történő – kibocsátására a kibocsátó jogi személy szervezeti jogállására alkalmazandó jog az irányadó.

A szellemi alkotás szerzői jogának keletkezésére, tartalmára és lejártára az első közzététel helye szerinti állam joga az irányadó.

A szellemi tulajdonjogok keletkezésére, tartalmára és lejártára a letétbe helyezés vagy lajstromba vétel, illetve a letétbe helyezés vagy lajstromba vétel iránti kérelem előterjesztése államának joga az irányadó.

Lásd a polgári törvénykönyv 2613–2632. cikkét.

3.9 Fizetésképtelenség

Az alkalmazandó jogra vonatkozó rendelkezéseket a fizetésképtelenségi eljárásról és a fizetésképtelenség elkerülését célzó eljárásokról szóló 85/2014. sz. törvény tartalmazza, amelyek elősegítik a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 2015/848/EK rendelet alkalmazását.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

A nemzetközi magánjog általános szabályait rögzítő alapvető jogszabály a nemzetközi magánjogról és eljárásról szóló törvény (Zakon o mednarodnem zasebnem pravu in postopku, röviden: ZMZPP, a Szlovén Köztársaság hivatalos közlönyének [Uradni list RS] 56/99. száma). Az egyes kollíziókra a különféle tárgyköröket szabályozó jogszabályok az irányadók (például a pénzügyi műveletekről, a fizetésképtelenségi eljárásról és a kötelező megszüntetésről szóló törvény (Zakon o finančnem poslovanju, postopkih zaradi insolventnosti in prisilnem prenehanju, röviden: ZFPPIPP).

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

A Szlovén Köztársaság által megerősített és közzétett egyezmények közvetlenül alkalmazandók, és elsőbbséget élveznek a nemzeti jogszabályokkal szemben. A kollíziós szabályokra a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 1980. június 19-i római egyezmény módosításai által kötelezett tagállamokra kiterjedő, a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17-i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.) és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11-i 864/2007 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( Róma II.) az irányadó. Kollíziós szabályokat a Szlovén Köztársaság által is aláírt, a nemzetközi magánjogról szóló hágai egyezmény révén elfogadott többoldalú egyezmények is tartalmaznak.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Kollíziós szabályok az Ausztriával, Bulgáriával, a Cseh Köztársasággal, Franciaországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal, Mongóliával, az Orosz Föderációval, Romániával és Szlovákiával megkötött, a jogsegélyről szóló kétoldalú egyezményekben is szerepelnek. Az egyezmények felsorolása a minisztérium weboldalain érhető el.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A bíróságot köti a jogi kollízióra irányadó jog, azonban a felek szabadon megállapodhatnak a jogviszonyukra irányadó jogban. Ilyen esetben a felek által választott jog alkalmazandó. Ezenfelül a nemzetközi magánjogról és eljárásról szóló törvény szerint általánosságban irányadó jog nem alkalmazandó, ha az összes körülmény alapján nyilvánvaló, hogy a szóban forgó jogviszony és az alkalmazandó jog között nincs jelentős kapcsolat, azonban valamely más joggal lényegesen szorosabb kapcsolat áll fenn.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

A vissza- és továbbutalás doktrínáját a nemzetközi magánjogról és eljárásról szóló törvény 6. cikke rögzíti, amely előírja, hogy amennyiben az alkalmazandó jog meghatározása során valamely külföldi állam szabályai a szlovén jogra utalnak, az alkalmazandó jogra vonatkozó szlovén rendelkezésekre tekintet nélkül a szlovén jog az irányadó. Ez a rendelkezés nem alkalmazandó abban az esetben, ha a felek választják meg az irányadó jogot.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

A változó kapcsoló tényezőkre irányadó konkrét jogválasztási szabály rendszerint e szabály alkalmazásának időpontját is meghatározza. Bizonyos kapcsoló tényezők a kollíziós szabályban rögzített irányadó jog megválasztása szempontjából döntő jelentőséggel bíró időpontot hordoznak magukban (például a végrendelkezőnek a végrendelete elkészítésekor fennálló állampolgársága), míg más körülmények között a kapcsoló tényező megváltozása eltérő jogrendszer alkalmazandóságát vonja maga után. Tartós jogviszonyok esetén a már megszerzett jogok elismerésének alapelvét kell alkalmazni.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A nemzetközi magánjogról és eljárásról szóló törvény által meghatározott jog nem alkalmazandó, ha alkalmazásának joghatása ellentétes lenne a szlovén jogrenddel. A közrend fogalma az ítélkezési gyakorlat révén kifejezett jogi követelmény. Annak alapját többnyire az állam alkotmányos szabályai, a nemzeti jogszabályok alapelvei és erkölcsi alapelvek képezik.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A bíróság vagy hatáskörrel rendelkező más hatóság hivatalból határozza meg az alkalmazandó külföldi jog tartalmát az igazságszolgáltatásért felelős minisztérium külföldi jogra vonatkozó tájékoztatása vagy a külföldi jog tartalmának más alkalmas módszerrel történő megvizsgálása révén. A felek a külföldi jog tartalmát illetően valamely hatáskörrel rendelkező külföldi hatóság vagy intézmény által kiadott közokiratot vagy más dokumentumot nyújthatnak be. Amennyiben a külföldi jog tartalma nem állapítható meg a konkrét ügyben, a szlovén jog alkalmazandó.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A tagállamokat illetően a Szlovén Köztársaságban a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17-i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazandó, és az az anyagi jogra irányadó nemzeti jogszabályok helyébe lép. A rendelet hatálya alá nem tartozó ügyekben adott esetben a kétoldalú egyezmények alkalmazandók. Kétoldalú egyezmények hiányában a szerződéses jogviszonyokban a jogi kollíziókra irányadó nemzeti jog (a nemzetközi magánjogról és eljárásról szóló törvény) alkalmazandó.

Általános kollíziós szabály:

A nemzetközi magánjogról és eljárásról szóló törvény értelmében jogszabály vagy nemzetközi egyezmény eltérő rendelkezése hiányában a szerződő felek szerződésére az általuk választott jog alkalmazandó. A felek jogválasztásra vonatkozó akarata kifejezetten kinyilvánítható, illetve a szerződéses rendelkezések vagy más körülmények egyértelműen egy adott, a felek által választott jogra utalhatnak. A szerződés érvényességét a választott jog szerint kell megvizsgálni. Amennyiben a felek nem választottak alkalmazandó jogot, a legszorosabban kapcsolódó jog az irányadó. Amennyiben a körülmények nem utalnak más jogra, a szerződés alapvető elemeinek teljesítésére köteles fél állandó lakóhelye vagy üzleti tevékenységének fő helye szerinti állam joga alkalmazandó.

A munkaszerződésekre a munkavállaló munkavégzésének szokásos helye szerinti állam joga az irányadó. A munkaszerződésben eltérő jog alkalmazásában való megállapodásukkal a felek nem zárhatják ki a szóban forgó jog választásának hiányában a felekre alkalmazandó állami jog munkavállalói jogok védelmére vonatkozó kötelező rendelkezéseinek alkalmazását.

A fogyasztói szerződés termékek, jogok és/vagy szolgáltatások fogyasztó részére történő biztosítására irányuló szerződés. A fogyasztó olyan személy, aki túlnyomórészt személyes vagy háztartási felhasználás céljára termékeket, jogokat vagy szolgáltatásokat szerez be. A fogyasztói szerződés nem tartalmaz szállítási szerződést vagy a fogyasztó részére történő szolgáltatásnyújtásra vonatkozó szerződést, amennyiben a szerződés teljesítésére teljes mértékben a fogyasztó állandó lakóhelyének államán kívül kerül sor. A nemzetközi magánjogról és eljárásról szóló törvény rendelkezéseinek sérelme nélkül a fogyasztói szerződésre a fogyasztó tartózkodási helye szerinti állam joga az irányadó, amennyiben a szerződést az említett államban megtett ajánlat vagy felhívás alapján kötötték, vagy ha a fogyasztó az adott államban tette meg a szerződéskötéshez szükséges lépéseket, vagy amennyiben a fogyasztó társszerződő fél, vagy képviselője az adott államban kapja meg a fogyasztó megrendelését, vagy amennyiben az adásvételi szerződést másik államban kötötték meg, vagy a fogyasztó másik államban adta le a megrendelést, vagy amennyiben az eladó ilyen szerződések megkötésének népszerűsítésére utazást szervezett.

A fenti körülmények között a szerződő felek nem állapodhatnak meg olyan jog alkalmazásában, amely kizárja a fogyasztó állandó lakóhelye szerinti államban a fogyasztói jogok védelmét szolgáló kötelező rendelkezések alkalmazását.

Az ingatlanokkal kapcsolatos szerződésekre az ingatlan fekvésének helye szerinti állam joga alkalmazandó.

A szerződő felek eltérő megállapodása hiányában a szerződő felek jogviszonyára az általános kollíziós szabály alkalmazandó annak meghatározását illetően is, hogy az ingó vagyontárgy vevője mikortól jogosult az adott vagyontárgy hasznainak és gyümölcseinek szedésére és mikortól viseli a vagyontárggyal kapcsolatos kockázatokat.

Ezenfelül a szerződő felek eltérő megállapodása hiányában a a vagyontárgy átadásának módszerére és az átvétel visszautasítása esetén szükséges intézkedések megtételére a vagyontárgy szándékolt átadásának helye szerinti állam joga az irányadó.

Valamely követelés engedményezésének vagy tartozás átvállalásának joghatásait illetően: az engedményezésben vagy a tartozásátvállalásban közvetlenül nem érintett adósok vagy hitelezők jogállására az engedményezésre, illetve a tartozásátvállalásra alkalmazandó jog az irányadó.

Eltérő döntés hiányában az elsődleges ügyletre alkalmazandó jog az irányadó a járulékos ügyletre.

Az egyoldalú jogügyletekre az adós állandó lakóhelye vagy székhelye szerinti állam joga alkalmazandó.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A nemzetközi egyezmény vagy a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11-i 864/2007 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( Róma II.) hatálya alá nem tartozó, szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra a kollíziós szabályok szerint a nemzeti jog az irányadó.

A nemzetközi magánjogról és eljárásról szóló törvény értelmében a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra a cselekmény elkövetésének helye szerinti állam joga alkalmazandó A következmény felmerülésének helye szerinti állam joga alkalmazandó, amennyiben az a sértettre kedvezőbb, feltéve, hogy a sértettnek előre kellett látnia a következmények helyszínét, vagy azt előre láthatta. Amennyiben e jog és az adott jogviszony között nincs szoros kapcsolat, azonban egy másik joggal kapcsolat áll fenn, ez utóbbi jog alkalmazandó.

Amennyiben a kártérítési felelősséget keletkeztető eseményre nyílt tengeren közlekedő hajón vagy légi járművön került sor, vélelmezendő, hogy az alkalmazandó jog a hajó vagy légi jármű lajstromozása szerinti állam joga.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

Amennyiben a Szlovén Köztársaság valamely állampolgára egy másik államnak is állampolgára, a nemzetközi magánjogról és eljárásról szóló törvény alkalmazásában e személyt kizárólag szlovén állampolgárnak kell tekinteni. Amennyiben valamely személy a Szlovén Köztársaság állampolgárságával nem, azonban két vagy több állam állampolgárságával rendelkezik, a nemzetközi magánjogról és eljárásról szóló törvény alkalmazásában az adott személy állandó lakóhelye szerinti állam joga az irányadó. Amennyiben valamely személy az állampolgársága szerinti egyetlen államban sem rendelkezik állandó lakóhellyel, a nemzetközi magánjogról és eljárásról szóló törvény alkalmazásában azon állam joga az irányadó, amelyhez az adott személyt a legszorosabb kapcsolat fűzi.

Amennyiben az adott személy nem rendelkezik állampolgársággal, vagy állampolgársága nem határozható meg, az állandó lakóhelye szerinti állam joga alkalmazandó. Amennyiben az adott személy nem rendelkezik állandó lakóhellyel, vagy állandó lakóhelye nem határozható meg, az ideiglenes tartózkodási helye szerinti állam joga alkalmazandó. Amennyiben az ideiglenes tartózkodási hely sem állapítható meg, a szlovén jog alkalmazandó.

A személy nevének megváltoztatására az adott személy állampolgársága szerinti állam joga alkalmazandó.

A természetes személy szerződéskötési képességére az adott személy állampolgársága szerinti állam joga alkalmazandó. Az állampolgársága szerinti állam joga alapján szerződéskötési képességgel nem rendelkező természetes személy szerződéskötési képességének fennállása vélelmezendő, amennyiben a kötelezettség keletkezésének helye szerinti állam joga szerint rendelkezik e képességgel. Valamely természetes személy szerződéskötési képességének elvesztésére vagy korlátozására az adott személy állampolgársága szerinti állam joga az irányadó.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A gondnok kijelölésére vagy a gondnokság megszüntetésére, valamint a gondnok és a gondnokság alatt álló (gondnokolt) személy közötti jogviszonyra a gondnokolt személy állampolgársága szerinti állam joga az irányadó. A Szlovén Köztársaságban külföldi vagy hontalan személlyel szemben alkalmazott ideiglenes egészségügyi intézkedésekre a szlovén jog az irányadó, és azok mindaddig hatályban maradnak, amíg a joghatósággal rendelkező állam nem dönt az intézkedésről vagy – adott esetben – nem semmisíti meg azt. E szabály a külföldi vagy hontalan személy Szlovén Köztársaság területén fekvő vagyontárgyának védelmére is alkalmazandó.

A szülők és gyermekek közötti kapcsolatokra az állampolgárságuk szerinti állam joga az irányadó. Amennyiben a szülők és a gyermekek eltérő államok állampolgárságával rendelkeznek, a valamennyiük állandó lakóhelye szerinti állam joga alkalmazandó. Amennyiben a szülők és a gyermekek eltérő államok állampolgárai, és nem ugyanabban az államban rendelkeznek állandó lakóhellyel, a gyermek állampolgársága szerinti állam joga alkalmazandó.

Az apaság vagy anyaság elismerésére, megállapítására és vitatására irányuló eljárásra a gyermek állampolgársága szerinti állam joga az irányadó.

A vérrokonokkal szemben fennálló tartási kötelezettségre – a szülők által a gyermekeknek nyújtandó tartás kivételével – és a házasságkötés révén rokonná vált személyekkel (azaz a nem vérrokonokkal) szemben fennálló tartási kötelezettségre a tartást igénylő személy állampolgársága szerinti állam joga az irányadó.

A gyermek törvényesítésének eljárására a szülők állampolgársága szerinti állam joga vagy – amennyiben a szülők nem azonos állam állampolgárai – azon szülő államának joga az irányadó, amely szerint az örökbefogadás érvényes. A törvényesítéshez a gyermek, más személy vagy valamely nemzeti szerv által történő hozzájárulásra a gyermek állampolgársága szerinti állam joga az irányadó.

3.4.2 Örökbefogadás

Az örökbefogadás feltételeit és megszüntetését az örökbefogadó és az örökbefogadott állampolgársága szerinti állam joga határozza meg. Amennyiben az örökbefogadó és az örökbefogadott eltérő államok állampolgárságával rendelkezik, az örökbefogadás feltételeire és megszüntetésére az állampolgárságuk szerinti államok joga együttesen alkalmazandó. Amennyiben a házastársak együtt fogadnak örökbe, az örökbefogadás feltételeire és megszüntetésére az örökbefogadott állampolgársága szerinti állam joga és az egyik és a másik házastárs állampolgársága szerinti államok joga is irányadó. Az örökbefogadás alakiságára az örökbefogadás helye szerinti állam joga az irányadó. Az örökbefogadás joghatására az örökbefogadónak és az örökbefogadottnak az örökbefogadás engedélyezésekor fennálló állampolgársága szerinti állam joga az irányadó. Amennyiben az örökbefogadó és az örökbefogadott eltérő államok állampolgárságával rendelkezik, az állandó lakóhelyük szerinti állam joga alkalmazandó. Amennyiben az örökbefogadó és az örökbefogadott eltérő államok állampolgárai, és nem ugyanabban az államban rendelkeznek állandó lakóhellyel, az örökbefogadott állampolgársága szerinti állam joga alkalmazandó.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

A házasságkötés feltételeire az egyes feleknek a házasságkötés időpontjában fennálló állampolgársága szerinti állam joga az irányadó. A házasságkötés alakiságára a házasságkötés helye szerinti állam joga az irányadó. A házasság érvénytelenségére a házasságkötésre a fent ismertetett kollíziós szabályok alapján alkalmazandó jog az irányadó.

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

A nemzetközi magánjogról és eljárásról szóló törvény nem tartalmaz a nem házas/élettársi kapcsolatban élő párokra vonatkozó különös rendelkezéseket. Tekintettel azonban a nem házas személyek kapcsolatának/az élettársi kapcsolatnak a házasságéval azonos jogkövetkezményeire, előfordulhat, hogy azokra is a házasságra vonatkozó rendelkezések az irányadók.

A nem házas személyek/élettársi kapcsolatban élők közötti vagyonjogi viszonyokra az állampolgárságuk szerinti állam joga az irányadó. Amennyiben e személyek állampolgársága különböző, a közös lakóhelyük szerinti állam joga alkalmazandó. A nem házas személyek/élettársi kapcsolatban élők szerződésen alapuló vagyonjogi viszonyai tekintetében az irányadó jog a vagyonjogi viszonyukra a szerződés megkötésekor alkalmazandó jog.

A nemzetközi magánjogról és eljárásról szóló törvény nem tartalmaz az azonos neműek közötti bejegyzett élettársi kapcsolatokra és az azok feltételeire vonatkozó különös rendelkezéseket. Tekintettel azonban az azonos neműek közötti élettársi kapcsolatok házasságéval azonos jogkövetkezményeire, azokra a házasságra vonatkozó rendelkezések alkalmazhatók.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

A házasság felbontására a házastársaknak a házasság felbontásának kezdeményezésekor fennálló közös állampolgársága szerinti állam joga az irányadó. Amennyiben a házasság felbontásának kezdeményezésekor a házastársak eltérő államok állampolgárságával rendelkeznek, a házasság felbontására az állampolgárságuk szerinti államok joga együttesen irányadó. Amennyiben a fenti szabályok alapján nem kerülhet sor a házasság felbontására, a házasság felbontására a szlovén jog az irányadó, amennyiben a házasság felbontásának kezdeményezésekor a házastársak egyike a Szlovén Köztársaságban rendelkezett állandó lakóhellyel. Amennyiben a házastársak egyike szlovén állampolgár, de nem rendelkezik állandó lakóhellyel Szlovéniában, és a házasság felbontására nem kerülhet sor a fenti szabályok alapján, a házasság felbontására a szlovén jog az irányadó.

A nemzetközi magánjogról és eljárásról szóló törvény nem tartalmaz az azonos neműek közötti élettársi kapcsolatok megszüntetésére vonatkozó különös rendelkezéseket. Tekintettel azonban az azonos neműek közötti élettársi kapcsolatok házasságéval azonos jogkövetkezményeire, azokra a házasság felbontására vonatkozó rendelkezések alkalmazhatók.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A szülők és gyermekek közötti kapcsolatokra az állampolgárságuk szerinti állam joga az irányadó. Amennyiben a szülők és a gyermekek eltérő államok állampolgárságával rendelkeznek, a valamennyiük állandó lakóhelye szerinti állam joga alkalmazandó. Amennyiben a szülők és a gyermekek eltérő államok állampolgárai, és nem ugyanabban az államban rendelkeznek állandó lakóhellyel, a gyermek állampolgársága szerinti állam joga alkalmazandó.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A házastársak közötti személyi és vagyonjogi rendszerre az állampolgárságuk szerinti állam joga az irányadó. Amennyiben a házastársak eltérő államok állampolgárságával rendelkeznek, az állandó lakóhelyük szerinti állam joga alkalmazandó. Amennyiben a házastársak közös állampolgársággal és azonos államban található állandó lakóhellyel sem rendelkeznek, az utolsó közös lakóhelyük szerinti állam joga alkalmazandó. Amennyiben az alkalmazandó jog e szabályok alapján nem határozható meg, az a jog alkalmazandó, amelyhez a házastársakat a legszorosabb kapcsolat fűzi.

A házastársak szerződésen alapuló vagyonjogi rendszerére azon állam joga az irányadó, amely a szerződés megkötésekor a házastársak személyes és vagyonjogi viszonyára irányadó volt. Amennyiben e jog szerint a házastársak megválaszthatják a vagyonjogi megállapodásaikra alkalmazandó jogot, az általuk választott jog alkalmazandó.

A házasság érvénytelenítése vagy felbontása esetén a házastársak személyes és vagyonjogi rendszereire alkalmazandó kollíziós szabályok az irányadók a személyes és közös vagyonjogi rendszerekre.

3.7 Öröklés, végintézkedések

Az öröklésre az örökhagyó elhalálozáskor fennálló állampolgársága szerinti állam joga az irányadó. A végintézkedési képességre a végrendelkezőnek a végrendelet elkészítésekor fennálló állampolgársága szerinti állam joga az irányadó.

A végrendelet alakilag akkor érvényes, ha a következő jogrendszerek egyikében érvényesnek minősül: a végrendelet elkészítésének helye szerinti állam joga; azon állam joga, amelynek a végrendelkező a végrendelet elkészítésekor vagy elhalálozásának időpontjában az állampolgára volt; azon állam joga, amelyben a végrendelkező a végrendelet elkészítésekor vagy elhalálozásának időpontjában állandó lakóhellyel rendelkezett; a szlovén jog; vagy ingatlanokat illetően az ingatlan fekvésének helye szerinti állam joga.

A végrendelet visszavonása alakilag akkor érvényes, ha érvényesnek minősül bármely olyan jog alapján, amely szerint a végrendelet elkészítése – a fent ismertetettek szerint – érvényes lenne.

3.8 Ingatlan

A tulajdonjogi viszonyokra és más dologi jogokra a vagyontárgy fekvésének helye szerinti állam joga az irányadó. A szállítás alatt álló vagyontárgyakkal kapcsolatos tulajdonjogi viszonyokra a rendeltetési hely államának joga alkalmazandó. A közlekedési eszközökkel kapcsolatos tulajdonjogi viszonyokra a szlovén jog eltérő rendelkezése hiányában azon állam joga az irányadó, amelyben az adott járművek találhatók.

3.9 Fizetésképtelenség

A fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29-i 1346/2000/EK tanácsi rendelet közvetlenül alkalmazandó Szlovéniában az alkalmazási körébe tartozó kérdésekre és tagállamokra. Amennyiben a rendelet nem alkalmazandó, az irányadó jog a szlovén nemzeti jog, mégpedig a pénzügyi műveletekről, a fizetésképtelenségi eljárásról és a kötelező megszüntetésről szóló törvény (Zakon o finančnem poslovanju, postopkih zaradi insolventnosti in prisilnem prenehanju, röviden: ZFPPIPP, UL RS, ZFPPIPP-UPB7, 63/2013. sz.).

E törvénynek a „Nemzetközi elemmel rendelkező fizetésképtelenségi eljárások” címet viselő fejezete a nemzetközi elemmel rendelkező fizetésképtelenségi eljárásokra vonatkozó általános szabályokat tartalmaz, szabályozza a külföldi hitelezők és vagyonfelügyelők nemzeti bírósághoz való hozzáférését és a külföldi bíróságokkal és külföldi vagyonfelügyelőkkel való együttműködést. E fejezet a külföldi fizetésképtelenségi eljárások elismerését és az ideiglenes intézkedéseket, a fizetésképtelenség miatti párhuzamos intézkedéseket és a fizetésképtelenségi eljárások jogkövetkezményeire alkalmazandó jogot is szabályozza.

A nemzeti fizetésképtelenségi eljárásokra hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság határozhat valamely külföldi eljárás elismeréséről és a külföldi bíróságokkal való együttműködésről. A nemzeti fizetésképtelenségi eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező helyi nemzeti bíróságok: 1. amennyiben a belföldi jogi személyként vagy vállalkozóként működő adós a Szlovén Köztársaságban rendelkezik székhellyel: az adós letelepedési helye szerint illetékes bíróság; 2. amennyiben a külföldi személy adós a Szlovén Köztársaság területén fiókteleppel rendelkezik: az adós fióktelepe üzleti tevékenységének fő helye szerint illetékes bíróság; 3. egyéb esetekben: a ljubljanai kerületi bíróság (Okrožno sodišče v Ljubljani).

A fizetésképtelenségi eljárások jogkövetkezményeire irányadó jogot illetően az általános szabály szerint az eljárás lefolytatásának helye szerinti állam joga alkalmazandó, hacsak a jog valamely konkrét ügy vonatkozásában eltérően nem rendelkezik. A pénzügyi műveletekről, a fizetésképtelenségi eljárásról és a kötelező megszüntetésről szóló törvény a megszerzett ingatlan használatával kapcsolatos szerződések vonatkozásában irányadó jogként az ingatlan fekvésének helye szerinti állam jogát határozza meg. A nyilvántartásba bejegyzett jogokra alkalmazandó jogra (a nyilvántartás vezetésére jogosult állam joga) különös szabályok vonatkoznak a fizetési rendszerekre és a pénzügyi piacokra vonatkozó jogot (az említett fizetési rendszerekre/pénzügyi piacokra alkalmazott állami jog), a beszámítási és visszavásárlási szerződésekre alkalmazandó jogot és a munkaszerződésekre irányadó jogot illetően.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

A szlovák jog a nemzetközi magánjogról szóló törvénytől eltérő jogszabályokban foglalt független kollíziós szabályokat is tartalmaz, például:

– 513/1991. sz. törvény (kereskedelmi törvénykönyv). E törvény a 22. szakaszában foglalt kollíziós szabálytól eltekintve a III. cím alatt a nemzetközi kereskedelmi kötelezettségek vonatkozásában a külföldi elemet tartalmazó szerződések esetére vonatkozó egyéb rendelkezéseken felül alkalmazandó különös rendelkezéseket tartalmaz

– 311/2001. sz. törvény (a munka törvénykönyve) 241a. szakaszának (7) bekezdése (az annak meghatározására alkalmazandó jog, hogy a munkáltató irányító munkáltató-e, ha az utóbbira valamely tagállam jogától eltérő jog vonatkozik)

– a biztosításról szóló 8/2008. sz. törvény 89. szakasza (a biztosítási szerződésekre alkalmazandó jog)

– a váltókról és csekkekről szóló 191/1950. sz. törvény (a váltókról és csekkekről szóló törvény), amely a váltók (91. és azt követő szakaszok) és csekkek (69. és azt követő szakaszok) nemzetközi jogára vonatkozó különös rendelkezéseket tartalmaz.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

a) ENSZ egyezmények: a tartásdíj külföldi beszedéséről szóló, 1956. június 20-i egyezmény; a konzuli kapcsolatokról szóló, 1963. április 24-i bécsi egyezmény

b) Az Európa Tanács egyezményei: a külföldi jogra vonatkozó tájékoztatásról szóló, 1968. június 7-i európai egyezmény; a külföldi jogra vonatkozó tájékoztatásról szóló európai egyezmény 1978. március 15-i kiegészítő jegyzőkönyve; a gyermekek feletti felügyeleti jogot érintő határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint a felügyeleti viszonyok helyreállításáról szóló, 1980. május 20-i európai egyezmény

c) A Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia egyezményei: a polgári eljárásról szóló, 1954. március 1-jei egyezmény; a polgári vagy kereskedelmi ügyekben a külföldön történő bizonyítás felvételéről szóló, 1970. március 18-i egyezmény; a házasság felbontásának és a különválásnak az elismeréséről szóló, 1970. június 1-jei egyezmény; a tartási kötelezettségekre vonatkozó határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 1973. október 2-i egyezmény; a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok külföldi kézbesítéséről szóló, 1965. november 15-i egyezmény; a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980. október 25-i egyezmény; a gyermekek védelméről és az országközi örökbefogadásban történő együttműködésről szóló, 1993. május 29-i egyezmény; a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről szóló, 1961. október 5-i egyezmény; a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, 1996. október 19-i egyezmény; az igazságszolgáltatáshoz való nemzetközi hozzáférésről szóló, 1980. október 25-i egyezmény

d) A kollíziós szabályokat egységesítő egyezmények: a közlekedési balesetekre alkalmazandó jogról szóló, 1971. május 4-i egyezmény; a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, 1996. október 19-i egyezmény

e) A közvetlen anyagi jogi szabályokat egységesítő egyezmények: az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló, 1980. április 11-i ENSZ-egyezmény; az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseire vonatkozó elévülési időről szóló, az 1980. április 11-i jegyzőkönyvvel módosított, 1974. június 14-én New Yorkban kelt egyezmény

f) Választottbírósági egyezmények: a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 1958. június 10-i egyezmény; a nemzetközi kereskedelmi ügyekben folytatott választottbíráskodásról szóló, 1961. április 21-i európai egyezmény

g) Nemzetközi közlekedési egyezmények: a nemzetközi közúti árufuvarozási szerződésről szóló, 1965. május 19-i egyezmény; a nemzetközi vasúti fuvarozásról szóló, az 1990. december 20-i jegyzőkönyvvel módosított, 1980. május 9-i egyezmény

h) Jogilag jelentős egyéb nemzetközi magánjogi egyezmények: a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia 1955. július 15-i alapokmányának 2005. június 30-i módosítása; a lopott vagy jogellenesen külföldre vitt kulturális javakról szóló, 1995. június 24-i UNIDROIT-egyezmény; a korrupcióról szóló, 1999. november 4-i polgári jogi egyezmény; az elhunyt személyek holttestének hazaszállításáról szóló, 1973. október 26-i egyezmény

i) Az igazságügyi együttműködés terén a Szlovák Köztársaságra kötelező egyezmények: az államok és más államok állampolgárai között keletkező beruházási viták rendezéséről szóló, 1965. február 18-i egyezmény; a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia 1951. október 31-i alapokmánya (hatályba lépett 1955. július 15-én, módosítva 2007. január 1-jén); a külföldi választottbírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1927. szeptember 26-i egyezmény; a választottbírósági kikötésekről szóló, 1923. szeptember 24-i jegyzőkönyv; a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésekkel kapcsolatos viszonyokból eredő polgári jogi viták választottbírósági eljárás útján történő rendezéséről szóló, 1972. május 26-i egyezmény; a tartási kötelezettségekre vonatkozó határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 1958. április 15-i egyezmény; a bizonyos együttműködési területeken tevékenykedő kormányközi gazdálkodó szervezetek jogállásáról, kiváltságairól és mentességeiről szóló, 1980. december 5-i egyezmény

j) A szerzői jogra és ipari jogra vonatkozó egyezmények (példálódzó jelleggel): az ipari tulajdon oltalmáról szóló, 1883. március 20-i párizsi egyezmény; az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló, 1886. szeptember 9-i berni egyezmény

A Szlovák Köztársaságra kötelező egyéb egyezmények megtalálhatók a szlovák külügyi és Európa-ügyi minisztérium honlapján: www.mzv.sk.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

1. Szerződés a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatok rendezéséről polgári, családjogi és büntetőügyekben, 1989. március 28.

2. Szerződés a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatok rendezéséről polgári, családjogi, munkajogi és büntetőügyekben, 1987. december 21.

3. Szerződés a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a jogsegélyről és a jogi kapcsolatokról polgári, családjogi és büntetőügyekben, 1982. augusztus 12.

4. Szerződés a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között a kölcsönös jogi kapcsolatokról polgári ügyekben, az okiratokról és a jogi tájékoztatásról, záró jegyzőkönyvvel, 1961. november 10.

5. Szerződés a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között az igazságügyi szervek által nyújtott jogsegélyről és egyes jogi kapcsolatok rendezéséről polgári és büntetőügyekben, 1992. október 29.

6. Szerződés a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság között a jogi kapcsolatok rendezéséről polgári, családjogi és büntetőügyekben, 1964. január 20.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A vonatkozó jogi előírás megállapítása és adott jogviszonyra történő alkalmazása az igazságügyi hatóság feladata, amely hivatalból jár el azon elv alapján, hogy a jogvitában érintett feleknek nem kell hivatkozniuk az ügyükre alkalmazandó jogra, és annak tartalmát sem kell bizonyítaniuk. Alkalmazhatóság tekintetében a szlovák jog különbséget tesz kötelező és diszpozitív kollíziós szabályok között. A kötelező kollíziós szabályok olyan szabályok, amelyeket a bíróságnak a felek kívánságától vagy attól függetlenül alkalmaznia kell, hogy a felek hivatkoztak-e az adott jogra. A diszpozitív – a szlovák jogban a szerződésekkel kapcsolatos ügyekre jellemző – szabályok olyan jogi előírások, amelyeket az érintett felek megállapodása felülírhat, vagy azoktól eltérhet.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

A szlovák nemzetközi magánjog a kollíziós szabályok keretében történő utalást az adott állam jogrendszerének – a kollíziós szabályokat is magában foglaló – egészére történő utalásként értelmezi. A nemzetközi magánjogról szóló törvényben (35. szakasz) szereplő általános szabály szerint a vissza- és továbbutalás akkor fogadható el, ha az ügy észszerű és méltányos rendezését szolgálja. A vissza- és továbbutalás elfogadásának vagy elutasításának kérdésében történő döntés során a bíróság kizárólag az alkalmazandó jog megválasztását érintő ténybeli és jogi tényezőket veheti figyelembe, az ügy tényleges érdemi megoldását érintő tényezőket figyelmen kívül kell hagynia. A szlovák jogban a vissza- és továbbutalást a személyes, családi és öröklési jogot érintő ügyekben el kell fogadni. A szerződésekkel kapcsolatos ügyekben a vissza- és továbbutalás csak igen kivételesen alkalmazható, a jogválasztással kapcsolatos ügyekben pedig az egyenesen kizárt (a nemzetközi magánjogról szóló törvény 9. szakaszának (2) bekezdése). A váltókról és csekkekről szóló törvény különös rendelkezést tartalmaz, amely szerint a vissza- és továbbutalást a bíróságnak az észszerű és méltányos rendezés követelményének vizsgálata nélkül el kell fogadnia (a váltókról és csekkekről szóló törvény 69. és 91. szakasza).

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

A szlovák jog nem tartalmaz a kapcsoló tényező változásának joghatásával kapcsolatos általános szabályt. Amennyiben a szlovák kollíziós szabály nem határozza meg azt az időpontot, amelyben a kapcsoló tényezőt meg kell vizsgálni, a szlovák bíróság arra másik kapcsoló tényezőből vagy az ítélkezési gyakorlat felhasználásával von le következtetést. Főszabály szerint ugyanakkor az alkalmazandó időpont a jogi helyzet felmerülésének időpontja vagy pontosabban az a nap, amelyen az ügy konkrét körülményeitől függően az eljárás kezdeményezésére kerül sor.

A jogállás változása ingó vagyontárgyak esetén jellemző. Az elhelyezkedés alapján alkalmazandó jog kritériumának változását a nemzetközi magánjogról szóló törvény 6. szakasza szabályozza, amely különbséget tesz az (általánosságban vett) ingó vagyontárgy mint olyan és a szerződés alapján szállítás alatt álló ingó vagyontárgy (tranzitáru) között. Az ingó vagyontárgy mint olyan esetében az alkalmazandó jog azon hely joga, amelyen a vagyontárgy az adott jog keletkezését vagy megszűnését kiváltó tény bekövetkezésének idején volt. Az ítélkezési gyakorlatban ugyanakkor megállapítást nyert, hogy a másik jog alapján megszerzett anyagi jog tartalmát és hatásait (vagyis az egyik országban megszerzett jogok másik országban fennálló egyenértékű kategóriára történő átültetését) a vagyontárgy új (aktuális) helyének joga alapján kell megítélni.

A szállítás alatt álló vagyontárgyak esetében (amennyiben a vagyontárgy szállításának még meg kell történnie) a kapcsoló tényező a vagyontárgy feladási helyének joga. Az ingó vagyontárgyak vonatkozásában a kapcsoló tényezők változásának kérdése az elévüléssel kapcsolatban is felmerülhet. A nemzetközi magánjogról szóló törvény 8. szakasza éppen ebből a célból rögzíti, hogy az elévülésre azon hely joga az irányadó, amelyen a vagyontárgy az elévülési időszak kezdetekor volt. Az elévüléssel érintett személy azonban továbbra is támaszkodhat az elévülés bekövetkezésének helye szerinti állam jogára, amennyiben azon időponttól kezdődően, amikor a vagyontárgy az említett államban volt, az ezen állam jogában foglalt összes elévülési feltétel teljesült. Amennyiben a vagyontárgyat később egynél több állam területére helyezik át, a feltételeket azon hely joga szerint kell megítélni, ahol a vagyontárgy az elévülési időszak kezdetekor volt, vagy ahol a vagyontárgy az elévülés szempontjából releváns teljes időszak alatt folyamatosan fellelhető volt.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

Kötelező jogszabályi rendelkezések és közrendi klauzula

A kötelező rendelkezések és a közrendi klauzula közötti alapvető különbség a joghatásukban áll: a kötelező rendelkezések aktívan (a külföldi jog tartalmától függetlenül), míg a közrendi klauzula passzívan (kizárólag amennyiben a külföldi jog alkalmazása a kinyilvánított érdekeket veszélyeztetné) érvényesülnek. A közrendi klauzula nem védi a szlovák jog összes kötelező rendelkezését, hanem kizárólag az alapelvi kérdéseknek tekintett rendelkezéseket (például a monogám házasság alapelvét).

A kötelező rendelkezések olyan nemzeti jogi szabályok, amelyektől nem lehet eltérni; azokat minden helyzetben alkalmazni kell azon jogtól függetlenül, amellyel összhangban valamely konkrét jogviszonyt kezelni kell a kollíziós szabályok alapján. Főszabály szerint közjogi jelleggel rendelkeznek, de magánjogi jelleget is ölthetnek, ha céljuk egy adott alapvető érdek védelme. Egy konkrét jogi szabály kötelező jellegének megítélése a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. A jog nem határozza meg azokat egyértelműen; a fogyasztóvédelmi jogban és a munkajog egyes területein (pl. egészségvédelmi és biztonsági szabályok, munkaidő stb.) jellemzők. A családjogban például a büntető törvénykönyvnek a család és a fiatalkorúak ellen elkövetett bűncselekményekre vonatkozó szabályai kötelező szabályok.

A közrendi klauzulát a nemzetközi magánjogról szóló törvény 36. szakasza rögzíti, amely szerint valamely külföldi állam jogszabályi rendelkezése nem alkalmazható, amennyiben e rendelkezés alkalmazásának hatása ellentétes lenne a Szlovák Köztársaság társadalmi és állami rendszerének alapjaival és annak olyan jogszabályaival, amelyeket a felek akaratától függetlenül, feltétel nélkül be kell tartani. Ez különösen a tisztességes tárgyaláshoz való jogot rögzítő alkotmányos szabályokat, valamint a jog előtti egyenlőség és a nemi, faji, bőrszín szerinti, vallási, nemzeti hovatartozás stb. alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmának alapelvét jelenti. A törvény céljával összhangban a közrendi klauzulát kivételesen lehet alkalmazni, és annak során előfordulhat, hogy a bíróság nem vizsgálja meg vagy értékeli a külföldi állam jogszabályi rendelkezését, hanem kizárólag azt, hogy annak alkalmazása milyen hatásokat gyakorolna a Szlovák Köztársaság közrendjére.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A Szlovák Köztársaság azon országok egyike, amely a jogszabályi rendelkezést bizonyítandó tény helyett inkább jogként kezeli. Az igazságügyi hatóságok ezért hivatalból intézkednek a jogszabályi rendelkezések megállapítása iránt. A nemzetközi magánjogról szóló törvény 53. szakasza alapján a külföldi jog megállapításának céljából az igazságügyi hatóság megtesz minden szükséges intézkedést, beleértve a külföldi jog tartalmának saját erőforrások alkalmazásával, általánosan hozzáférhető források kutatásával, az eljárás feleinek tájékoztatásra kötelezésével vagy az (ilyen kérelem alapján eljárni köteles) igazságügyi minisztériumtól való tájékoztatáskéréssel történő beszerzését. Ez azt jelenti, hogy a bíróságok felhasználhatják a külföldi jog tartalmával kapcsolatos saját ismereteiket, vagy a külföldi jog tartalmát nemzetközi magánjogi szakértők, illetve az eljárás feleinek bevonásával vagy akár az interneten történő kereséssel állapítják meg. Amennyiben a külföldi jog tartalma észszerű időn belül nem határozható meg, vagy ha a külföldi jog tartalmának megállapítása súlyos akadályokba ütközik, vagy lehetetlen, a szlovák jog alkalmazandó. Amennyiben a külföldi jog tartalmának meghatározása során kételyek merülnek fel, a bíróság kérheti az igazságügyi minisztérium együttműködését.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

Szerződéses kötelezettségek

Kizárólag a magánjogi szerződések, vagyis a nemzetközi elemet tartalmazó polgári jogi, kereskedelmi, családjogi, munkajogi és más hasonló szerződések tartoznak a nemzetközi magánjogról szóló törvény hatálya alá. A felek szerződéskötési szabadsága alapelvének betartásával kapcsolatban vagyonjogi viszonyokban a nemzetközi magánjogról szóló törvény 9. szakasza egyértelműen a szerződő felek által választott jogot részesíti előnyben (ezenfelül a foglalkoztatás terén is lehetővé teszi a jogválasztást). A jogválasztás kizárólag a fogyasztói szerződések esetében korlátozott, amelyekre a fogyasztóvédelem választott jog által biztosított mértékének elégtelensége esetén a fogyasztóval való kedvezőbb bánásmódot biztosító jogrendszer vonatkozik (a nemzetközi magánjogról szóló törvény 9. szakaszának (3) bekezdése és 10. szakaszának (4) bekezdése). Jogválasztás hiányában az adott típusú szerződések észszerű rendezését biztosító állam joga az alkalmazandó jog. Az észszerű rendezés alapelvével összhangban a nemzetközi magánjogról szóló törvény 10. szakaszának (2) és (3) bekezdése példákat hoz fel az egyes szerződéstípusokra általában alkalmazandó jogra: az adásvételi szerződésekre például az eladó székhelyének joga az irányadó. A szerződéses kötelezettségek tekintetében a nemzetközi magánjogról szóló törvény a szerződéses jogviszonyok anyagi jogi hatásait (12. szakasz), az elévülést és a beszámítást (13. szakasz), valamint az egyoldalú – megjelölt szervezethez címzett vagy címezetlen – jogi aktusokkal kapcsolatos kérdéseket (14. szakasz) is szabályozza (ezekben az esetekben a kapcsoló tényezőt az adós lakóhelye jelenti).

A váltókra és csekkekre vonatkozó nemzetközi jogi szerződéses kötelezettségvállalásokat a váltókról és csekkekről szóló törvény (69. és azt követő szakaszok, valamint 91. és azt követő szakaszok) kifejezetten szabályozza.

Jogi aktusok

A jogi aktusok érvényességével, az érvénytelenség jogkövetkezményeivel és a jogi aktus formájával kapcsolatos kollíziós jogi kérdésekkel a nemzetközi magánjogról szóló törvény 4. szakasza foglalkozik. A jogi aktus joghatásaira alkalmazandó jog a jogi aktus érvényességének és érvénytelenségének kérdéseire is alkalmazandó. Az alkalmazandó jogot az adott jogi aktus vonatkozásában rögzített releváns kollíziós szabályok határozzák meg. Két olyan kivétel létezik, amelyek esetében a jogi aktus érvényességére és érvénytelenségének következményeire a joghatásokra irányadó jogtól eltérő jogot kell alkalmazni: mégpedig akkor, ha a jog eltérő rendelkezést tartalmaz, vagy amennyiben erre az észszerű rendezés érdekében alapvetően szükség van. Ami a jogi aktus formáját illeti, elegendő, ha annak megtételére a jogi aktus teljesítésének helye szerinti joggal összhangban került sor. Ezért a jogi aktus érvényességének kérdésétől eltérően nem szükséges az eljáró bíróság által választott jogban szereplő formai előírásokat betartani. Ez a kisegítő jellegű kollíziós szabály azonban nem alkalmazható ugyanakkor, ha az eljáró bíróság által a szerződés vonatkozásában választott jog az írásbeliséget a szerződés érvényességének feltételeként írja elő.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra vonatkozó alapvető nemzeti kollíziós szabály a nemzetközi magánjogról szóló törvény 15. szakasza, amely szerint az általános alkalmazási körű jogszabályból eredő kötelezettség megszegésének következtében elszenvedett károk megtérítésére vonatkozó igények (szerződésen kívüli kárfelelősség) vagy a jog által az eljárás törvénytelenségére tekintet nélkül előírt megtérítések (eredményfelelősség) eseteire a kár bekövetkezése helyének vagy a kártérítésre való jogosultságot kiváltó esemény bekövetkezése helyének joga az irányadó. A megbízás nélküli ügyvitelre, a jogalap nélküli gazdagodásra stb. alkalmazandó kapcsoló tényezők megfelelően következnek a nemzetközi magánjogról szóló törvény 15. szakaszából és más rendelkezéseiből.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

Az általános, vagyis a természetes személy jogképességére irányadó jogot meghatározó kollíziós szabályokat a nemzetközi magánjogról szóló törvény 3. szakasza rögzíti, amely szerint valamely személy jogok megszerzésére és jogi aktusok megtételére való képességét az állampolgársága szerinti állam joga szabályozza. Amennyiben valamely jogi aktust a Szlovák Köztársaság területén olyan külföldi állampolgár végez, aki az állampolgársága szerinti állam joga alapján nem rendelkezik cselekvőképességgel, elegendő, ha a szlovák jog alapján az adott jogi aktus vonatkozásában cselekvőképességgel rendelkezik. Az ilyen jogi aktus ugyanakkor nem tekinthető feltétlenül érvényesnek más államok, köztük a külföldi állampolgár származási országának joga szerint.

A szlovák nemzeti jog alapján a természetes személy születésétől kezdve (bármely megfogant gyermek rendelkezik jogképességgel, ha élve születik) a haláláig (a személy halála tényének bíróság általi megállapításáig) jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat. A teljes cselekvőképességet a 18. életév betöltésével vagy (a 16. életév betöltését követően) házasságkötés útján lehet megszerezni. A teljes cselekvőképesség az eljárási képesség előfeltétele, habár a jogszabály az egyébként azzal nem rendelkező személyt is – mint például az örökbefogadási eljárásban a 16. életévét betöltött kiskorú személyt – eljárási képességgel ruházhatja fel. A kiskorú személyek kizárólag olyan ügyletek vonatkozásában rendelkeznek cselekvőképességgel, amelyek természetüknél fogva megfelelnek az életkoruk szerinti szellemi és lelki fejlettségüknek. Az életkori korlátozáson felül a teljes cselekvőképesség megszerzéséhez az adott személynek szellemileg épnek kell lennie. A személyek cselekvőképességét kizárólag bíróság vonhatja meg vagy korlátozhatja.

A cselekvőképességre vonatkozó különös nemzeti kollíziós szabályok alkalmazandók a házasságkötési képességre (a nemzetközi magánjogról szóló törvény 19. szakasza – lásd a 3.5. pontot), a végrendelet megtételére és visszavonására (a nemzetközi magánjogról szóló törvény 18. szakasza – lásd a 3.7. pontot) és a külföldiek eljárási képességére (a nemzetközi magánjogról szóló törvény 49. szakasza). A szlovák jog alapján a jogi személyek jogképességére irányadó kollíziós szabályokat a kereskedelmi törvénykönyv 22. szakasza tartalmazza, amely szerint a jogi személyek személyes jogállására a bejegyzés helyének alapelve az irányadó azzal, hogy az alkalmazandó jog által biztosított jogképességet a szlovák jog is biztosítja. A személyek váltók és csekkek vonatkozásában történő kötelezettségvállalásra való képességének megítéléséről a váltókról és csekkekről szóló törvény rendelkezik, amely szerint a személyre az állampolgársága szerinti állam joga az irányadó.

Ami a személyi jogállást illeti, a szlovák jog nem használja kapcsoló tényezőként a „lakóhely” kifejezést, és az nem egyezik meg a szlovák „állandó lakóhellyel” (amelyet a Szlovák Köztársaság népesség-nyilvántartása rögzít). A személyek névviseléshez való jogát analógia útján a személyi állapot foglalja magában azzal, hogy az érintett személy cselekvőképességére és eljárási képességére irányadó jogot kell alkalmazni.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

3.4.1 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása

A nemzeti jog alapján anya az a nő, aki a gyermeknek életet adott. Az anyasággal kapcsolatos kétely fennállása esetén a bíróság a születés vonatkozásában megállapított tényállás alapján határoz. Az apaság meghatározásának alapját három megdönthető apasági vélelem képezi, amelyeket a családról szóló 36/2005. sz. törvény (a családjogi törvény) rögzít: i. a házasság időtartama; ii. a szülők általi elismerés kinyilvánítása valamely nyilvántartó hivatalban, és iii. a gyermek feltételezett apja és anyja közötti szexuális együttlét időpontja.

A nemzetközi magánjogról szóló törvény a gyermek születési idejéhez kapcsolódóan a szülői kapcsolat megállapítására (elismerésére vagy cáfolására) vonatkozó kollíziós szabályokat tartalmaz. A nemzetközi magánjogról szóló törvény 23. szakasza értelmében az alkalmazandó jog azon állam joga, amelynek állampolgárságát a gyermek születése révén megszerezte. Ez a jog különösen annak megállapítására alkalmazandó, hogy a szülői kapcsolat kinyilvánításának ki lehet alanya, a nyilatkozatot milyen formában kell megtenni, és hogy a magzat apaságát el lehet-e ismerni. Amennyiben születéskor a gyermek több állampolgárságot vagy egyetlen állampolgárságot sem szerez, a nemzetközi magánjogról szóló törvény 33. szakaszát kell alkalmazni. Amennyiben a gyermek ily módon szlovák állampolgárságot szerzett, azonban külföldön született, és külföldön él, esetében a szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alkalmazandó. A nemzetközi magánjogról szóló törvény 23. szakaszának (3) bekezdése alapján, ha a gyermek (állampolgárságára tekintet nélkül) a Szlovák Köztársaságban él (vagyis ott rendelkezik állandó lakóhellyel) a szülői kapcsolat megállapításának idején, a szülői kapcsolatot a szlovák joggal összhangban kell meghatározni, amennyiben az a gyermek érdekeit szolgálja. Ez a rendelkezés az elismerés érvényességének a gyermek születésekor fennálló állampolgárságának joga helyett a szülői kapcsolat elismerésének helye szerinti állam joga alapján történő megítélését teszi lehetővé. A szülői kapcsolat elismerésének érvényességéhez ugyanakkor elegendő, ha az elismerésre az annak helye szerinti állam jogával összhangban kerül sor.

3.4.2 Örökbefogadás

A szlovák családjogi törvény alapján az örökbefogadással az örökbefogadott gyermek és az örökbefogadó szülő (és annak rokonai) között a biológiai családéval jogilag azonos kapcsolat jön létre. Kizárólag bíróság határozhat az örökbefogadásról, az olyan javaslatról, amelyet örökbefogadó szülő nyújtott be, akinek nem kell szlovák állampolgárnak lennie, azonban a gyermekek szociális és jogi védelméről és a szociális gyámságról szóló 305/2005. sz. törvénnyel összhangban szerepelnie kell az örökbefogadási tanúsítványon. Kizárólag 18. éven aluli gyermekek fogadhatók örökbe. A hatályos jogi szabályozás a gyermek közös örökbefogadását kizárólag egymással házasságban élő személyek (vagy a gyermek egyik szülőjével házasságban élő személy, a szülő vagy örökbefogadó szülő özvegye) számára teszi lehetővé. Kivételesen egyedülálló személy is örökbe fogadhat egy gyermeket. Kiskorú személy külföldi örökbefogadásához a szlovák munka-, szociális- és családügyi minisztérium vagy a minisztérium által kijelölt államigazgatási szerv hozzájárulása szükséges. Az örökbefogadás az örökbefogadásról szóló határozat hatálybalépését követő hat hónapon belül megszüntethető bírósági határozat alapján.

A nemzetközi magánjogról szóló törvény 26. szakasza alapján az örökbefogadásra az örökbefogadó szülő állampolgársága szerinti állam joga az irányadó. Amennyiben az örökbefogadó szülők állampolgársága különböző, a házastársak közös szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alkalmazandó. Ilyen tartózkodási hely hiányában az örökbefogadásra az a jog az irányadó, amelyhez az örökbefogadó szülőket a legszorosabb kapcsolat fűzi. A szlovák jog alkalmazható abban az esetben, ha a külföldi jog egyáltalán nem vagy csak rendkívül nehezen teljesíthető feltételek mellett teszi lehetővé az örökbefogadást, és az örökbefogadó szülő vagy legalább az örökbefogadó szülők egyike hosszabb ideig a Szlovák Köztársaság területén lakott (ami az ítélkezési gyakorlat alapján legalább egy évet jelent). A nemzetközi magánjogról szóló törvény 26a. szakasza alapján a gyermek (a szlovák jog szerint az) örökbefogadást megelőző gondozásba helyezésére a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga az irányadó. Az örökbefogadott gyermek állampolgársága szerinti állam joga alkalmazandó a gyermek örökbefogadáshoz való hozzájárulása vagy a más személyek, illetve intézmények általi jóváhagyás szükségességének megítélésére (a nemzetközi magánjogról szóló törvény 27. szakasza). Ez a rendelkezés az örökbefogadáshoz hasonló esetekre, köztük a (szlovák jog által el nem ismert) törvénytelen gyermek törvényesként történő elismerésére is alkalmazandó.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

3.5.1 Házasság

A szlovák jog alapján házasságot szellemileg ép férfi és nő köthet egymással; a felek a házasságkötéskor nem lehetnek más házastársai. A törvény megtiltja a felmenők, lemenők és testvérek, valamint a kiskorúak házasságkötését (a bíróság kivételesen engedélyezheti a 16. életévét betöltött kiskorú személy házasságát). Ez az életkori korlátozás a szlovák jogban kötelező előírásnak minősül. A szlovák jogi szabályozás alapján házasságot valamely nyilvántartó hivatalban vagy egyházi hatóság előtt kinyilvánított egybehangzó akaratnyilatkozattal lehet kötni.

A nemzetközi magánjogról szóló törvény (19. és 20. szakasz) alapján a személyek házasságkötési képességére és a házasságkötés érvényességének feltételeire az adott személy állampolgársága szerinti állam joga az irányadó. A házasságkötés alakiságára a házasságkötés helyének jogát kell alkalmazni. Az általános kollíziós szabályokkal (a nemzetközi magánjogról szóló törvény 3. és 4. szakasza) ellentétben a szlovák jog kisegítő jellegű alkalmazása kizárt. Ami a házasságkötés alakiságának megítélését illeti, mivel a házasságkötés helyének joga alkalmazandó, azt kell alkalmazni például olyan kérdések megítélésére, mint a házasságba való beleegyezés adott személy általi kinyilvánításának módja, a tanúk száma, a házasságkötés levezetésére hatáskörrel rendelkező szerv, a meghatalmazott útján történő házasságkötés lehetősége stb. Ez a kritérium konzuli képviseleten kötött házasságok esetében nem alkalmazandó. A szlovák állampolgárok külföldön, az e célra felhatalmazással rendelkező szlovák hatóságtól eltérő hatóság előtt történő házasságkötését a nemzetközi magánjogról szóló törvény 20a. szakasza kifejezetten szabályozza, és rögzíti, hogy az ilyen házasság a Szlovák Köztársaságban érvényes, amennyiben érvényes abban az államban is, amelynek hatósága előtt a felek a házasságot megkötötték, feltéve, hogy a házasságkötés nem ütközik a szlovák anyagi jogi rendelkezésekbe.

3.5.2 A házasság nélkül együtt élő párok és az élettársi kapcsolatok

A szlovák jog nem tartalmaz rendelkezést a házasságtól eltérő kapcsolatokra. A jogelmélet elismeri a férjként és feleségként együtt élő nem házas, de élettársi kapcsolatban élő férfi és nő kapcsolatát. Ez azonban jogi jelentőséggel nem bíró, pusztán ténybeli egység. Hasonlóképpen, a szlovák jog nem ismeri el az azonos nemű személyek (bejegyzett) élettársi kapcsolatát vagy a különválást.

3.5.3 A házasság felbontása és a különválás

A nemzeti anyagi jog alapján a válás az élő házastársak házasságának bíróság általi felbontását jelenti. Kiskorú személy szülei házasságának felbontása esetén a bíróságnak a szülői jogok gyakorlásáról és a szülői kötelezettségek teljesítéséről is határoznia kell. A szlovák jogi szabályozás a felügyeleti jog felváltva történő gyakorlását is lehetővé teszi.

A nemzetközi magánjogról szóló törvény 22. szakasza rögzíti a házastársi együttélésnek a házasság felbontásával, a házasság érvénytelenné nyilvánításával vagy a házasság nem létezésének megállapításával történő megszüntetésére vonatkozó kollíziós szabályokat. E cikk tehát elsődlegesen az élő házastársak közötti házasság felbontásának kollíziós szabályaira vonatkozik. A házasság felbontás útján történő megszüntetésére azon állam joga az irányadó, amelynek állampolgárságával a házastársak az eljárás kezdeményezésének idején rendelkeznek. A házastársak személyi és vagyonjogi viszonyait illetően az irányadó kritérium az adott időponthoz, jelesül a házasság felbontására irányuló eljárás megindításának időpontjához kapcsolódó állampolgárság (a házastársak eredeti állampolgársága vagy állampolgárságának változása irreleváns). Amennyiben a házasság felbontására irányuló eljárás megindításakor a házastársak nem rendelkeztek közös állampolgársággal, az állampolgárság szerinti ország kritériuma nem alkalmazható, ezért a szlovák jog az irányadó. Amennyiben az alkalmazandó (külföldi) jog nem teszi lehetővé a házasság felbontással történő megszüntetését, vagy azt kizárólag rendkívül nehezen teljesíthető feltételek mellett teszi lehetővé, azonban a házastársak – vagy legalább a házastársak egyike – hosszabb ideig laktak a Szlovák Köztársaság területén, a szlovák jog alkalmazható. Mivel e lehetőség kizárólag olyan személyek számára érhető el, akiket a Szlovák Köztársasághoz megfelelő kapcsolat fűz, az ítélkezési gyakorlatban megállapítást nyert, hogy a szóban forgó személyeknek legalább egy évig kellett a Szlovák Köztársaság területén élniük.

Ami a házastársak állampolgársága szerinti állam jogát illeti, a házasság érvényességének és fennállásának megítélése céljából a nemzetközi magánjogról szóló törvény 22. szakaszának (3) bekezdésében rögzített kapcsoló tényezők nincsenek összhangban a nemzetközi magánjogról szóló törvény házasságkötési képességet, a házasság érvényességét és a házasság alakiságát szabályozó 19. és 20. szakaszával. Az ítélkezési gyakorlatban megállapítást nyert, hogy a nemzetközi magánjogról szóló törvény 19. és 20. szakasza akkor alkalmazandó, ha a házasságkötésre (képesség és alakiság tekintetében) való jogosultság megítélésére a házasság megkötése előtt kerül sor, ezzel szemben a nemzetközi magánjogról szóló törvény 22. szakaszának (3) bekezdése az irányadó, ha a házasságot visszamenőlegesen kell megítélni, vagy ha az értékelés a házasság fennállására vonatkozik. Hasonlóképpen, az ítélkezési gyakorlatban a nemzetközi magánjogról szóló törvény 22. szakaszának (3) bekezdése vonatkozásában megállapítást nyert, hogy az alkalmazandó jog azon állam joga, amelynek állampolgárságával a házastársak a házasságkötés szándékolt időpontjában rendelkeztek.

3.5.4 Tartási kötelezettségek

A szlovák jog a tartási kötelezettség hat alaptípusát ismeri el: a szülők gyermekekkel szemben fennálló (legfontosabbnak tekintett) tartási kötelezettsége, a gyermekek szülőkkel szemben fennálló tartási kötelezettsége, az egyéb rokonok között fennálló tartási kötelezettség, a házastársi tartási kötelezettség, az elvált házastárs tartásához való hozzájárulás és a nem férjezett anya tartásához való hozzájárulás és bizonyos költségeinek megtérítése. A nemzetközi magánjogról szóló törvény 24a. szakaszában szereplő kollíziós szabályok kifejezetten csak a szülők gyermekekkel szemben fennálló tartási kötelezettségéhez kapcsolódnak, és a gyermek anyjának a gyermek apjával szemben fennálló követelései kivételével (az anya állampolgársága szerinti jog, a nemzetközi magánjogról szóló törvény 25. szakasza) a tartási kötelezettség valamennyi típusára vonatkoznak, tekintet nélkül arra, hogy a jogosult nagykorú vagy kiskorú-e. Ezekre a jogviszonyokra azon állam joga az irányadó, amelyben kiskorú gyermek esetén a jogosult lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik. A legtöbb esetben a szlovák bíróságok az eljárás helye szerinti ország jogával összhangban határoznak. Más tartási kötelezettségekre (pl. a házastársi tartási kötelezettségre) a tartás jogosultjának lakóhelye szerinti állam joga az irányadó.

A szülők és gyermekek közötti jogviszonyokra alkalmazott fő kapcsoló tényező a gyermek szokásos tartózkodási helye. A bíróság csak kivételes esetben veszi figyelembe más olyan állam jogát, amelyhez az ügy jelentősen kapcsolódik.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A nemzetközi magánjogról szóló törvénynek a házastársak vagyonjogi viszonyaira vonatkozó 21. szakaszában foglalt kollíziós szabályok a házastársak állampolgárságát határozzák meg kapcsoló tényezőként. Ez ugyanakkor csak akkor alkalmazható következetesen, ha a házastársak azonos állam állampolgárai. Más esetekben a szlovák jog alkalmazandó. A nemzetközi magánjogról szóló törvény nem foglalkozik olyan helyzetekkel, amelyekben a kapcsoló tényező változik (a házastársak közös állampolgárságának megváltozása). Az ítélkezési gyakorlatban ugyanakkor megállapítást nyert, hogy az alkalmazandó jogot a jogilag jelentős esemény bekövetkezésének időpontja szerint kell megállapítani. A nemzetközi magánjogról szóló törvény 21. szakaszának (2) bekezdése kizárja az esetleges összeütközéseket annak rögzítésével, hogy a felek bármely házassági vagyonjogi rendszerre vonatkozó megállapodását (pl. a vagyonközösség csökkentésére vonatkozó megállapodásokat, házassági szerződéseket stb.) a házastársak vagyonjogi rendszerére a megállapodás megkötésének időpontjában alkalmazandó jog alapján kell megítélni. Ez a kollíziós szabály önmagában nem, hanem kizárólag egy másik kollíziós szabállyal összefüggésben alkalmazható.

A szlovák anyagi jog a házassági vagyonjogi rendszer egy konkrét típusát rögzíti: a házastársak vagyonközössége, amely a házasságkötéssel jön létre, és a házasság megszűnésével szűnik meg. A vagyonközösség terjedelmét a házastársak a későbbiekben kölcsönös megállapodásukkal csökkenthetik vagy növelhetik, illetve az bírósági határozattal bizonyos egyéb módokon (beleértve a megszüntetést és a helyreállítást) is módosítható. A szlovák jogban a házassági előszerződés nem létezik.

3.7 Öröklés, végintézkedések

A kollíziós szabály szerint az öröklés egyetlen kapcsoló tényezőn alapul: a nemzetközi magánjogról szóló törvényben foglalt általános kollíziós szabály alapján a törvényes öröklési jogviszonyokra azon állam joga az irányadó, amelynek az örökhagyó az elhalálozásakor az állampolgára volt (17. szakasz). Ez a teljes öröklés tekintetében érvényesülő egyetlen kapcsoló tényező tekintet nélkül arra, hogy ingó vagy ingatlan vagyontárgyról van-e szó. Amennyiben elhalálozásának időpontjában az örökhagyó két vagy több állam állampolgárságával rendelkezett, vagy hontalan volt, az irányadó állampolgárságot a nemzetközi magánjogról szóló törvény 33. szakaszával összhangban kell meghatározni.

Ami a végrendelkezési képességet és a végrendelet visszavonására való képességet, valamint az akarati hiba és az akaratnyilvánítási hiba joghatásait illeti, a végrendelkezőnek az akaratnyilvánítása időpontjában fennálló állampolgársága az irányadó. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az ilyen szándék kinyilvánítását követően az állampolgárságban változás következik be, ez nem érinti a végrendelkezés vagy a végrendelkezés visszavonásának érvényességét. A nemzetközi magánjogról szóló törvény 18. szakasza tehát különös szabály a nemzetközi magánjogról szóló törvény 3. szakaszának (2) bekezdéséhez képest, amely rögzíti, hogy amennyiben külföldi személy a Szlovák Köztársaság területén jogcselekményt végez, elegendő, ha a szlovák jog szerint erre cselekvőképességgel rendelkezik. Az akaratnyilvánítás időpontjában fennálló állampolgárság szerinti állam joga arra is irányadó, hogy a vagyon a halál bekövetkezése esetén a végrendelkezés révén hogyan száll át. A végrendelkezés és a végrendelkezés visszavonásának alakiságára azon állam joga az irányadó, amelynek állampolgárságával a végrendelkező a végrendelet megtételekor rendelkezett. Elegendő ugyanakkor, ha a végrendelet megfelel a megtételének helye szerinti állam jogának (18. szakasz). E kiegészítő kollíziós szabályt akkor kell alkalmazni, ha a végrendelkező nem teljesítette azokat a végrendelkezésre vonatkozó alaki követelményeket, amelyeket a végrendelet megtételének időpontjában fennálló állampolgársága szerinti állam joga előírt. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a végrendelkező a végrendelet megtételének időpontjában fennálló állampolgársága szerinti állam jogában rögzített alaki feltételeket nem, a végrendelet megtételének helyén irányadó jogban foglalt feltételeket azonban teljesíti, a végrendeletet érvényesnek kell tekinteni.

A szlovák anyagi jog alapján a vagyon törvény vagy végrendelet alapján, illetve vegyesen örökölhető. A jog az öröklés sorrendje szerint négy örökösi osztályról rendelkezik, amelyek közül a sorrendben előrébb álló osztályokba tartozó örökösök a sorrendben hátrébb található osztályokba tartozó örökösöket megelőzik. Az első osztályba az örökhagyó gyermekei és házastársa tartoznak; A további osztályok más rokonokat és minden olyan személyt magukban foglalnak, aki legalább az örökhagyó halálát megelőző egy évig az elhunyttal közös háztartásban élt, és ezért a közös háztartásról gondoskodott, vagy akit az örökhagyó eltartott. A végrendeleten alapuló öröklés esetére a jog úgy rendelkezik, hogy a jogszabályban előírt feltételeknek megfelelő végrendeletet a végrendelkező készíti el, vagy azt közjegyzői okirat formájában kell megtenni. Végrendelet legkorábban 15 évesen tehető. A vagyon végrendelettel történő átruházásának szabadságát korlátozza az, hogy a kiskorú leszármazóknak a hagyatékból legalább a törvény alapján őket megillető rész jár, és hogy a nagykorú leszármazóknak legalább a törvény alapján járó részük felét meg kell kapniuk. A szlovák jog lehetővé teszi az öröklésről (kizárólag teljes körűen, a jogok és kötelezettségek összességéről) való lemondást, rendelkezik az öröklésre való képtelenségről (a törvényben meghatározottak szerint), a leszármazók öröklésből való kitagadásáról (az örökhagyó által az öröklésből való kitagadásról készített okirat alapján) és a visszaszállásról (ebben az esetben örökösök hiányában a hagyaték az államra száll vissza), azonban nem ismeri el a közös végrendeleteket, öröklési szerződéseket vagy a halálos ágyon juttatott ajándékokat.

3.8 Ingatlan

A szlovák jog az ingatlant földterületként és a szilárd alapok révén a talajhoz rögzített épületként határozza meg (a polgári törvénykönyv 119. szakasza).

A nemzetközi magánjogról szóló törvény alapján az ingatlanon fennálló anyagi jogok vonatkozásában az általános kapcsoló tényező az ingatlan fekvésének helye szerinti jog (a nemzetközi magánjogról szóló törvény 5. szakasza, amely ingóságokra is alkalmazandó, ha azok nem tartoznak a 6. és 8. szakasz hatálya alá – lásd a 2.3. pontot). A nemzetközi magánjogról szóló törvény 7. szakasza ugyanakkor elsőbbséget élvez e szabállyal szemben, mivel rögzíti, hogy figyelembe kell venni az olyan anyagi jogokat keletkeztető, módosító vagy megszüntető, közhiteles nyilvántartásba történő bejegyzéseket, amelyek tárgyát olyan ingatlan képezi, amely más államban fekszik, mint amelynek joga az adott ingatlanon fennálló anyagi jogok keletkezésének, módosulásának vagy megszűnésének jogalapjára irányadó. Ilyen esetekben az alkalmazandó jog az ingatlan fekvésének helyén hatályos, a közhiteles nyilvántartásba való bejegyzésre vonatkozó szabályozás.

A hatályos szlovák jog szerint a „közhiteles nyilvántartás” kifejezés a föld- és épületnyilvántartást (telekkönyv) jelenti (a földek és épületek nyilvántartásáról szóló 162/1995. sz. törvény), azonban az ingatlannal kapcsolatos bejegyzések előzményei magukban foglalják a földnyilvántartást, a vasúti nyilvántartást, a bányászati nyilvántartást és a vízi utak nyilvántartását is.

3.9 Fizetésképtelenség

Az Európai Unió tagállamait vagy az Európai Gazdasági Térség államait érintő, nemzetközi elemet tartalmazó fizetésképtelenségi eljárásokra a fizetésképtelenségről és az átszervezésről szóló 7/2005. sz. törvény (a fizetésképtelenségről szóló törvénykönyv) az irányadó, hacsak az 1346/2000/EK tanácsi rendelet eltérően nem rendelkezik. A fizetésképtelenségről szóló törvénykönyv alapján, amennyiben a Szlovák Köztársaságot nem köti a hitelezők csődbe ment adós általi kielégítését szabályozó nemzetközi szerződés, a fizetésképtelenségről szóló törvénykönyv hatálya alá tartozó eljárásokban a külföldi ítéletek elismerésére a viszonosság elvét kell alkalmazni. A szlovák bíróság által megállapított fizetésképtelenség a külföldi állam területén fekvő vagyonra is vonatkozik, amennyiben azt e külföldi állam jogszabályai megengedik.

A nemzetközi magánjogról szóló törvény a csődre megfelelően alkalmazandó kollíziós szabályokat tartalmaz, jelesül az 5. szakaszt (a kapcsoló tényező az ingó vagy ingatlan fekvésének helye), a 7. szakaszt (a nyilvános adatok bejegyzése tekintetében a kapcsoló tényező a vagyon fekvésének helye) és a kötelezettségekre irányadó rendelkezéseket (9. és azt követő szakaszok).

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

A nemzetközi magánjogot ma már nagyrészt uniós jogszabályok szabályozzák. Az e területre vonatkozó svéd nemzeti szabályokat törvények és az ítélkezési gyakorlat határozza meg. A jogszabályok elsősorban azokat a nemzetközi egyezményeket juttatják érvényre, amelyeknek Svédország részes fele. Az elsődleges jogi szabályozás e területen a következő:

Házasság és gyermekek

• A házasság és gondnokság vonatkozásában bizonyos nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1904:26, 1. o.) (lagen om vissa internationella rättsförhållanden rörande äktenskap och förmynderskap) (a továbbiakban: IÄL) 3. fejezetének 4. és 6. szakasza;

• A házasság, az örökbefogadás és a gondnokság vonatkozásában bizonyos nemzetközi jogviszonyokról szóló rendelet (1931:429) (förordningen om vissa internationella rättsförhållanden rörande äktenskap, adoption och förmynderskap) (a továbbiakban: NÄF) 9., 12. és 13. szakasza;

• A nemzetközi helyzetekben történő örökbefogadásról szóló törvény (2018:1289) (lagen om adoption i internationella situationer) 3. szakasza;

• A nemzetközi apasági kérdésekről szóló törvény (1985:367) (lagen om internationella faderskapsfrågor) (a továbbiakban: IFL) 2., 3., 3a., 5., 5a., 6. és 6a. szakasza;

• A Tanács (EU) 2016/1103 rendelete (2016. június 24.) a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról;

• A Tanács (EU) 2016/1104 rendelete (2016. június 24.) a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról;

• A házastársak vagy élettársak közötti vagyonjogi viszonyokkal kapcsolatos bizonyos nemzetközi helyzetekről szóló törvény (2019:234) (lagen om makars och sambors förmögenhetsförhållanden i internationella situationer);

• Az 1996. évi hágai egyezményre vonatkozó törvény (2012:318) (lagen om 1996 års Haagkonvention) 1. szakasza és a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, 1996. október 19-én Hágában megkötött egyezmény (a továbbiakban: 1996. évi Hágai Egyezmény) 15–22. cikke;

• A tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18-i 4/2009/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: tartásról szóló rendelet) 15. cikke és a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 2007. évi hágai jegyzőkönyv.

Öröklés

• Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 20–38. cikke.

Szerződések és vásárlások

• Az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete (2008. június 17.) a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról (a továbbiakban: „Róma I.” rendelet);

• A váltókról szóló törvény (1932:130) (växellagen) 79–87. szakasza;

• A csekkekről szóló törvény (1932:131) (checklagen) 58–65. szakasza;

• Az áruk adásvételére alkalmazandó jogról szóló törvény (1964:528) (lagen om tillämplig lag beträffande köp av lösa saker) (a továbbiakban: IKL);

• A munkahelyen a vállalati döntésekben való részvételről szóló törvény (1976:580) (lagen om medbestämmande i arbetslivet) (a továbbiakban: MBL) 25a., 31a. és 42a. szakasza;

• A bizonyos biztosítási szerződésekre alkalmazandó jogról szóló törvény (1993:645) (lagen om tillämplig lag för vissa försäkringsavtal);

• A hajózásról szóló törvénykönyv (1994:1009) (sjölagen) 13. fejezetének 4. szakasza és 14. fejezetének 2. szakasza;

• A fogyasztói szerződésekről szóló törvény (1994:1512) (lagen om avtalsvillkor i konsumentförhållanden) 14. szakasza;

• A fogyasztóknak a lakóingatlanok időben megosztott használatára vagy a hosszú távra szóló üdülési termékekre vonatkozó megállapodásokban történő védelméről szóló törvény (2011:914) (lagen om konsumentskydd vid avtal om tidsdelat boende eller långfristig semesterprodukt) 1. fejezetének 4. szakasza;

• A távollevők között létrejött szerződésekről és a távértékesítési megállapodásokról szóló törvény (2005:59) (lagen om distansavtal och avtal utanför affärslokaler) 3. fejezetének 14. szakasza;

• A fogyasztók részére történő értékesítésekről szóló törvény (1990:932) (konsumentköplagen) 48. szakasza.

Kártérítés

• Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról (a továbbiakban: „Róma II.” rendelet);

• A közúti közlekedési sérülésekről szóló (1975:1410) törvény (trafikskadelagen) 8., 14. és 38. szakasza;

• A Svédország és Norvégia között a rénszarvasok legeltetéséről 1972. február 9-én létrejött egyezménnyel kapcsolatos törvény (1972:114) (lagen med anledning av konventionen den 9 februari 1972 mellan Sverige och Norge om renbetning) 1. szakasza;

• A Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország között 1974. február 19-én létrejött környezetvédelmi egyezménnyel kapcsolatos törvény (1974:268) (lagen med anledning av miljöskyddskonventionen den 19 februari 1974 mellan Danmark, Finland, Norge och Sverige) 1. szakasza.

A fizetésképtelenségre vonatkozó jog

• Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/848 rendelete (2015. május 20.) a fizetésképtelenségi eljárásról (a továbbiakban: 2015. évi fizetésképtelenségi rendelet);

• A Dániában, Finnországban, Izlandon vagy Norvégiában fekvő vagyont érintő fizetésképtelenségre irányadó szabályok megállapításáról szóló törvény (1934:67) (lag med bestämmelser om konkurs, som omfattar egendom i Danmark, Finland, Island eller Norge) 1., 3. és 5–8. szakasza;

• A Dániában, Finnországban, Izlandon vagy Norvégiában bekövetkező fizetésképtelenség joghatásairól szóló törvény (1934:68) (lag om verkan av konkurs, som inträffat i Danmark, Finland, Island eller Norge) 1., 4–9. és 13. szakasza;

• Egy másik skandináv országban fekvő vagyont érintő fizetésképtelenségről szóló törvény (1981:6) (lag om konkurs som omfattar egendom i annat nordiskt land) 1., 3–8. és 12. szakasza;

• Egy másik skandináv országban bekövetkező fizetésképtelenség joghatásairól szóló törvény (1981:7) (lag om verkan av konkurs som inträffat i annat nordiskt land) 1., 4–9., 13. és 14. szakasza.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

Svédország az alkalmazandó jogot meghatározó szabályokat rögzítő, alábbi többoldalú nemzetközi egyezményekben részes fél. Mivel Svédország a nemzetközi szerződések tekintetében „dualista” megközelítést alkalmaz, ezeket a többoldalú egyezményeket átültették a svéd nemzeti jogba is. Lásd fent.

A Nemzetek Szövetsége

• Az idegen és a saját váltóra vonatkozó törvények ütközésének rendezése tárgyában megkötött 1930. évi egyezmény;

• A csekkre vonatkozó törvények ütközésének rendezése tárgyában megkötött 1931. évi egyezmény.

Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia

• Az ingó dolgok nemzetközi adásvételére alkalmazandó jogról szóló 1955. évi egyezmény;

• A végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló 1961. évi egyezmény;

• A szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló 1996. évi egyezmény;

• A tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 2007. évi hágai jegyzőkönyv.

Európai Unió

• A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi egyezmény (a „Róma I.” rendelet a 2009. december 17-én vagy az után megkötött szerződések vonatkozásában az egyezmény helyébe lépett).

Skandináv egyezmények

• A Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország között létrejött, a házasságra, az örökbefogadásra és a gondnokságra vonatkozó nemzetközi magánjogi szabályok megállapításáról szóló (legutóbb a 2006-os módosító egyezménnyel módosított) 1931. évi egyezmény;

• A Svédország, Dánia, Finnország, Izland és Norvégia között létrejött, a fizetésképtelenségről szóló 1933. évi egyezmény (a továbbiakban: skandináv fizetésképtelenségi egyezmény);

• A Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország között létrejött, az öröklésről, a végrendeletekről és a hagyaték kezeléséről szóló (legutóbb a 2012-es módosító egyezménnyel módosított) 1934. évi egyezmény;

• A Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország között létrejött 1974. évi környezetvédelmi egyezmény.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

• • A Svédország és Norvégia között a rénszarvasok legeltetéséről létrejött 1972. évi egyezmény (1972 års konvention mellan Sverige och Norge om renbetning).

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

Általánosságban, ha egy jogvita nemzetközi vonatkozású, a bíróságnak hivatalból meg kell vizsgálnia, hogy melyik jog alkalmazandó. A svéd nemzetközi magánjog számos szabálya előírja, hogy tiszteletben kell tartani a szerződő feleknek a megállapodással kapcsolatos ügyekben történő jogválasztását. Ha valamely jogvita peren kívüli eljárással rendezhető, a felek a vita bíróság általi vizsgálatakor is megállapodhatnak az alkalmazandó jogról. Ha egy ügy olyan jogviszonyra vonatkozik, amelyre vonatkozóan a svéd nemzeti jog megengedi a békéltetést, a bíróságnak jóvá kell hagynia a svéd jog hatálya alá rendeléséről szóló egyhangú nyilatkozatot, feltéve, hogy kapcsolat áll fenn Svédországgal (lásd: Új Jogi Archívum (NJA) 2017, 168. o.)

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

A svéd nemzetközi magánjog főszabály szerint nem fogadja el a vissza- és továbbutalás doktrínáját. A váltókról szóló törvény 79. szakaszának (2) bekezdésében és a csekkekről szóló törvény 58. szakaszának (2) bekezdésében mindazonáltal szerepel egy kivétel, amely a külföldi állampolgárok váltókra vagy csekkekre vonatkozó ügyletek megkötésére való képességére vonatkozik. Ennek oka, hogy az említett rendelkezések nemzetközi egyezményeken alapulnak. Az egy másik skandináv országban bekövetkező fizetésképtelenség joghatásairól szóló törvény (1981:7) 9. szakaszának (2) bekezdésében található egy másik kivétel. Végül, ami a házasságkötés alaki érvényességét illeti, a házasság és a gondnokság vonatkozásában bizonyos nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1904:26, 1. o.) 1. fejezete 1. szakaszának (7) bekezdése elismeri a vissza- és továbbutalást.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Nem létezik általános szabály a kapcsoló tényező változásának joghatását illetően. Például a házastársak és bejegyzett élettársak vagyonjogi rendszereiről szóló európai uniós rendeletek a megváltoztathatatlanság elvén alapulnak. Ez azt jelenti, hogy a házasságkötéskor, illetve az élettársi kapcsolat bejegyzésekor fennálló kapcsoló tényező vonatkozásában megállapított alkalmazandó jog kizárólag kivételként és kérelem benyújtását követően, a vonatkozó európai uniós rendeletben meghatározott bizonyos feltételek teljesülése esetén változtatható meg.

Ezzel szemben a skandináv országok esetében a házassági vagyonjogi rendszerekre a megváltoztathatóság elve vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy ha a házastársak nem kötöttek megállapodást az alkalmazandó jogról, és ha később mindkettő egy másik skandináv országban rendelkezik lakóhellyel, és legalább két évet ott tartózkodnak, akkor annak az országnak a jogát kell alkalmazni. Ha azonban mindkét házastárs házasságuk alatt korábban abban az országban rendelkezett lakóhellyel, vagy ha a házastársak annak az országnak az állampolgárai, akkor annak az országnak a jogát kell alkalmazni attól fogva, hogy ott lakóhellyel rendelkeznek. Hasonló elv vonatkozik az együttélésre is. (Lásd a házastársak vagy élettársak közötti vagyonjogi viszonyokkal kapcsolatos bizonyos nemzetközi helyzetekről szóló törvény [2019:234] 3. fejezetének 9. szakaszát és 5. fejezetének 6. szakaszát.)

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A svéd nemzetközi magánjog alapelvének tekinthető, hogy a külföldi jogi rendelkezés nem alkalmazható, amennyiben alkalmazása Svédország jogrendszerének alapjaival nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen lenne. E célt szolgáló rendelkezések sok nemzetközi magánjogi szabályozásban megtalálhatók, ebből azonban nem következik, hogy a közrendi korlátozáshoz jogszabályi alapra lenne szükség. Igen kevés ítéletben nyert megállapítást, hogy a külföldi jog a közrendi okokból nem alkalmazható.

Rendszerint az igazságszolgáltatás feladata annak meghatározása, hogy a svéd jog mely szabályai kötelezőek nemzetközi szinten.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

Ha a bíróság megállapítása szerint külföldi jogot kell alkalmazni, és a bíróság nem ismeri annak lényeges tartalmát, két lehetőség áll nyitva előtte. Vagy maga folytatja le a vizsgálatot, vagy megkéri valamelyik felet, hogy bocsássa rendelkezésre a szükséges információkat. A választás alapja a célszerűség lesz. Ha a bíróság úgy dönt, hogy az ügyet maga vizsgálja ki, igénybe veheti az igazságügyi minisztérium segítségét. Általánosságban, a bíróság aktívabb szerepet játszik, ha a jogvita nem rendezhető peren kívüli eljárással, míg a peren kívüli eljárással rendezhető jogviták esetében a vizsgálati munka nagyobb részét magukra a felekre ruházhatja át.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

Svédország a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi római egyezmény részes fele. Egyes területeken külön szabályok vonatkoznak a jogválasztásra. A „Róma I.” rendelet lépett az egyezmény helyébe a 2009. december 17-én vagy az után megkötött szerződések vonatkozásában.

Az áruk adásvételére az áruk adásvételére alkalmazandó jogról szóló törvény (1964:528) az irányadó, amely az ingó dolgok nemzetközi adásvételére alkalmazandó jogról szóló 1955. évi hágai egyezményt ülteti át a svéd jogba. A törvény elsőbbséget élvez a „Róma I.” rendelet szabályaival szemben. Hatálya azonban nem terjed ki a fogyasztói szerződésekre. A törvény 3. szakasza lehetővé teszi, hogy a vevő és az eladó megállapodásban határozza meg az alkalmazandó jogot. A 4. szakasz rögzíti, hogy amennyiben a felek nem választották meg az alkalmazandó jogot, az eladó lakóhelye szerinti ország joga az irányadó. E szabály alól kivételt képez, ha az eladó a vevő lakóhelyének országában fogadta el a megrendelést, valamint a tőzsdén vagy árverésen történő vételek is kivételt képeznek.

Bizonyos fogyasztói szerződések vonatkozásában létezik egy másik kivétel is a „Róma I.” rendelet szabályai alól. A fogyasztók jogválasztási kikötésekkel szembeni védelmét célzó különös szabályok találhatók a fogyasztók részére történő értékesítésekről szóló törvény (1990:932) 48. szakaszában, a fogyasztói szerződésekről szóló törvény (1994:1512) 14. szakaszában, a fogyasztóknak a lakóingatlanok időben megosztott használatára vagy a hosszú távra szóló üdülési termékekre vonatkozó megállapodásokban történő védelméről szóló törvény (2011:914) 1. fejezetének 4. szakaszában és a távollevők között létrejött szerződésekről és a távértékesítési megállapodásokról szóló törvény (2005:59) 3. fejezetének 14. szakaszában. E rendelkezések értelmében bizonyos körülmények között az EGT-tagállam jogát kell alkalmazni, ha az jobb védelmet nyújt a fogyasztó számára.

A váltókról szóló törvény (1932:130) 79–87. szakasza és a csekkekről szóló törvény (1932:131) 58–65. szakasza a váltókra és csekkekre vonatkozó különös szabályokat tartalmaz. E szabályok az idegen és a saját váltóra vonatkozó törvények ütközésének rendezése tárgyában megkötött 1930. évi genfi egyezményen és a csekkre vonatkozó törvények ütközésének rendezése tárgyában megkötött 1931. évi genfi egyezményen alapulnak.

Egyes kárbiztosítási szerződésekre a bizonyos biztosítási szerződésekre alkalmazandó jogról szóló törvény (1993:645) az irányadó.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog kérdését a „Róma II” rendelet szabályozza.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

A svéd nemzetközi magánjogban a személyes jogállás megállapítása szempontjából döntő jelentőséggel bíró kapcsoló tényező hagyományosan az állampolgárság volt. Napjainkban annyi olyan ügy van, amelyben az állampolgárság a lakóhelynek mint fő kapcsoló tényezőnek adta át a helyét, hogy felvetődött a kérdés, hogy a személyes jogállás vonatkozásában még mindig egyetlen fő kapcsoló tényező létezik-e. A svéd nemzetközi magánjogban a „személyes jogállást” elsősorban úgy kell érteni, hogy az a jogképességet és a névviselést érinti.

A házasság és a gondnokság vonatkozásában bizonyos nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1904:26, 1. o.) 1. fejezetének 1. szakasza alapján a svéd hatóság előtti házasságkötésre való képességet főszabály szerint a svéd joggal összhangban kell megállapítani, ha bármelyik fél svéd állampolgár, vagy Svédországban rendelkezik lakóhellyel. Hasonló szabályok alkalmazandók a házasság, az örökbefogadás és a gondnokság vonatkozásában bizonyos nemzetközi jogviszonyokról szóló rendelet (1931:429) 1. szakasza alapján a skandináv kereten belül.

A gondnokságra és vagyonkezelésre vonatkozó különös szabályokat tartalmaz a házasság és a gondnokság vonatkozásában bizonyos nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1904:26, 1. o.) 4. és 5. fejezete, valamint a házasság, az örökbefogadás és a gondnokság vonatkozásában bizonyos nemzetközi jogviszonyokról szóló rendelet (1931:429) 14–21a. szakasza.

A szerződéskötési képességre alkalmazandó jog kérdését részben a „Róma I.” rendelet 13. cikke szabályozza. A váltókat vagy csekkeket magukban foglaló ügyletek megkötésének képességére a váltókról szóló törvény 79. szakaszában és a csekkekről szóló törvény 58. szakaszában foglalt különös szabályok az irányadók.

Az aktív és passzív perképességre vonatkozó különös szabály található a bírósági eljárásról szóló törvénykönyv (rättegångsbalken) 11. fejezetének 3. szakaszában, amely szerint a saját országában jogi eljárás lefolytatására való képességgel nem rendelkező külföldi Svédországban eljárást indíthat, ha arra a svéd jog alapján képességgel rendelkezik.

A svéd nemzetközi magánjog a névviseléssel kapcsolatos kérdéseket a személyes jogállásba tartozónak tekinti. Ez azt jelenti például, hogy az egyik házastárs által a másik házastárs nevének felvétele nem a házasság személyes szférában kifejtett joghatása kérdésének minősül. A személynevekről szóló törvény (2016:1013) (lagen om personnamn) 31. szakasza szerint a törvény nem vonatkozik olyan svéd állampolgárokra, akiknek lakóhelye Dániában, Norvégiában vagy Finnországban van. Ez a contrario arra enged következtetni, hogy az máshol tartózkodó svéd állampolgárokra alkalmazandó. A 32. szakasz értelmében a törvény a Svédországban lakóhellyel rendelkező külföldi állampolgárokra is vonatkozik.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

A svéd anyagi jog nem tesz különbséget törvényes és törvénytelen gyermekek között, és a svéd nemzetközi magánjog nem tartalmaz a gyermek házasságon belüli vagy azon kívüli születésének megállapítására vagy a házasságon kívül született gyermek törvényesítésére vonatkozó konkrét jogválasztási szabályokat.

Ami az apaság megállapítására alkalmazandó jogot illeti, az apaság vélelmére és az apaság bíróság általi megállapítására eltérő szabályok vonatkoznak. Az apaság vélelmére a nemzetközi apasági kérdésekről szóló törvény (1985:367) 2. szakasza az irányadó. E rendelkezés szerint a gyermek anyjával házasságban élő vagy élt férfit a gyermek apjának kell tekinteni, amennyiben a gyermek születéskori lakóhelye szerinti állam jogából vagy – ha e jog senkit nem tekint apának – a gyermek születéskori állampolgársága szerinti állam jogából ez következik. Amennyiben azonban a gyermek lakóhelye születésekor Svédországban volt, a kérdést mindig a svéd joggal összhangban kell eldönteni. Amennyiben az apaságot bíróságon kell megállapítani, a bíróság általában azon ország jogát alkalmazza, amelyben a gyermek az elsőfokú ítélet meghozatalakor lakóhellyel rendelkezett.

A nemzetközi helyzetekben történő örökbefogadásról szóló törvény (2018:1289) 3. szakasza alapján az örökbefogadási kérelmet elbíráló svéd bíróságnak a svéd jogot kell alkalmaznia.

A Svédországban érvényes külföldi örökbefogadási határozatok a svéd örökbefogadási határozatokkal azonos joghatással bírnak.

A gyermektartásra alkalmazandó jog kérdését a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 2007. évi hágai jegyzőkönyv szabályozza. Főszabály szerint a tartási kötelezettségekre a gyermek lakóhelye szerinti állam joga az irányadó. Amennyiben a gyermek e jog alapján nem tudja megszerezni a tartást a tartás nyújtására kötelezett féltől, a bíróság helye szerinti ország jogát kell alkalmazni. Amennyiben a gyermek egyik említett jog alapján sem tudja megszerezni a tartást a tartás nyújtására kötelezett féltől, és mindkét fél ugyanazon állam állampolgára, ez utóbbi állam jogát kell alkalmazni.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

A házasságkötési képességet illetően lásd a fenti 3.3. pontot. Főszabály szerint a házasság akkor minősül alakilag érvényesnek, ha az érvényes a megkötésének helye szerinti országban; lásd a házasság és a gondnokság vonatkozásában bizonyos nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1904:26, 1. o.) 1. fejezetének 7. szakaszát.

A házasság joghatásai két fő kategóriára oszthatók: a személyes szférát és a házastársak vagyonát érintő joghatásokra (lásd a lenti 3.6. pontot). A személyes vonatkozásokat illetően a házasság fő joghatása, hogy a házastársak egymással szemben kölcsönösen tartásra kötelesek. A svéd nemzetközi magánjogban a házastársak örökléshez való jogának, a másik házastárs neve felvételének vagy a másik házastárs gyermekeinek tartására vonatkozó kötelezettségnek a kérdései nem minősülnek a házasság joghatásainak, és az alkalmazandó jogot az öröklésre, a személynevekre stb. irányadó jogválasztási szabályok alapján kell meghatározni.

A házastársi tartásra alkalmazandó jog kérdését a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 2007. évi hágai jegyzőkönyv szabályozza. Főszabály szerint a tartási kötelezettségekre a tartási kötelezettséggel terhelt fél lakóhelye szerinti állam joga az irányadó. Amennyiben bármelyik házastárs kifogásolja e jog alkalmazását, és a házassághoz másik állam (különösen a házastársak legutolsó közös lakóhelye szerinti állam) jogát szorosabb kapcsolat fűzi, e másik állam jogát kell alkalmazni.

A házasság felbontása tekintetében a házasság és a gondnokság vonatkozásában bizonyos nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1904:26, 1. o.) 3. fejezete 4. szakaszának (1) bekezdése a svéd bíróságok számára a svéd jog alkalmazását írja elő. A 4. szakasz (2) bekezdése ez alól kivételt tesz, amennyiben mindkét házastárs külföldi állampolgár, és egyikük sem rendelkezett Svédországban lakóhellyel legalább egy évig.

A svéd anyagi jog nem tartalmazza a különválás vagy a házasság érvénytelenítésének jogintézményeit. A különválást követő vagyonmegosztás szabályait a házastársak vagy élettársak közötti vagyonjogi viszonyokkal kapcsolatos bizonyos nemzetközi kérdésekről szóló törvény (2019:234) 2. fejezetének 6. szakasza és 3. fejezetének 13. szakasza határozza meg.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A házassági vagyonjogi rendszerekre irányadó joggal kapcsolatos kérdéseket házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló, 2016. június 24-i (EU) 2016/1103 tanácsi rendelet III. fejezete szabályozza. A bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló, 2016. június 24-i (EU) 2016/1104 tanácsi rendelet III. fejezete hasonló szabályokat tartalmaz a bejegyzett élettársakra vonatkozóan. A házastársak vagy élettársak közötti vagyonjogi viszonyokkal kapcsolatos bizonyos nemzetközi kérdésekről szóló törvény (2019:234) 2. fejezete az európai uniós rendeleteket kiegészítő rendelkezéseket határoz meg (lásd többek között a 2. fejezet 4. és 5. szakaszát).

A házastársak vagy élettársak közötti vagyonjogi viszonyokkal kapcsolatos bizonyos nemzetközi kérdésekről szóló törvény (2019:234) 3. fejezete külön rendelkezéseket foglal magában a skandináv országok esetében a házassági vagyonjogi rendszerre irányadó jogra vonatkozóan (lásd többek között a 3. fejezet 8–11. szakaszát).

3.7 Öröklés, végintézkedések

A végrendeletekkel és az örökléssel kapcsolatos jogválasztási kérdést az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szabályozza. A rendeletben szereplő jogválasztási szabályok attól függetlenül alkalmazandók, hogy a nemzetközi kapcsolat tagállammal vagy más állammal áll-e fenn.

Ugyanakkor a végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló 1961. évi hágai egyezményt a svéd jogba átültető, a nemzetközi helyzetekben történő öröklésről szóló törvény (2015:417) (lagen om arv i internationella situationer) 2. fejezetének 3. szakasza külön rendelkezéseket foglal magában a végrendelet alaki érvényességét illetően. A végrendeletet akkor minősül érvényesnek, ha eleget tesz a végrendelkező általi megtételének helye vagy a végrendelkező lakóhelye szerinti jog vagy azon állam joga alakiságra vonatkozó követelményeinek, amelynek állampolgárságával a végrendelkező a végrendelet megtételének vagy az elhalálozásának időpontjában rendelkezett. Ingatlannal kapcsolatos rendelkezés alaki szempontból akkor minősül érvényesnek, ha eleget tesz az ingatlan fekvésének helye szerinti jog alakiságra vonatkozó követelményeinek. Ugyanezen szabályok vonatkoznak a végrendeletek visszavonására is. A visszavonás akkor minősül érvényesnek, ha eleget tesz bármely olyan jog a visszavonás alakiságára vonatkozó követelményeinek, amely szerint a végrendelet alaki szempontból érvényes.

3.8 Ingatlan

A vagyonjog területén kizárólag a hajókat és légi járműveket, a pénzügyi eszközöket és a jogellenesen elvitt kulturális tárgyakat érintő egyes esetekre és a skandináv fizetésképtelenségi egyezmény, valamint a fizetésképtelenségi rendelet által szabályozott bizonyos helyzetekre léteznek kodifikált jogválasztási szabályok.

Az ingóság vagy ingatlan megvásárlására vagy jelzáloggal való megterhelésére vonatkozó vagyonjogi hatásokat például azon ország joga szerint kell megítélni, amelynek területén a vagyontárgy a vétel vagy jelzáloggal való megterhelés időpontjában található. E jog határozza meg a vagyoni jogok természetét, a vagyoni jogok keletkezésének és megszűnésének módját, az esetleges alaki követelményeket, és hogy adott tulajdoni jog harmadik felekkel szemben milyen jogokat biztosít.

Ami a külföldi biztosítéki jogokat illeti, az ítélkezési gyakorlat szerint amennyiben a biztosítéki jog keletkezésének időpontjában az eladó tudta, hogy a vagyontárgy Svédországba kerül (és hogy a biztosítéki jog Svédországban nem érvényes), a svéd jogban foglalt követelményeket teljesítő biztosítékot kell beszereznie. Ezenfelül a külföldi biztosítéki jog nem rendelkezik joghatással, ha a vagyontárgy Svédországba hozását követően eltelt bizonyos idő. Ilyen esetekben a külföldi hitelezőnek volt ideje új biztosíték beszerzésére vagy az adósság behajtására.

3.9 Fizetésképtelenség

A 2015. évi fizetésképtelenségi rendelet megállapítja az Európai Unió más tagállamaival (Dánia kivételével) kapcsolatosan alkalmazandó jogot szabályozó szabályokat.

Azon skandináv országok vonatkozásában, amelyekre nem vonatkozik a 2015. évi fizetésképtelenségi rendelet, az alkalmazandó jogra vonatkozó külön rendelkezések vonatkoznak, amelyek a fizetésképtelenségről szóló 1933. évi skandináv egyezményen alapulnak, és amelyeket egy 1981-ben hatályba léptetett jogszabály ültetett át a svéd jogba (azonban Izland vonatkozásában az 1934. évi korábbi jogszabály alkalmazandó). A fizetésképtelenségről szóló skandináv egyezményben szereplő általános szabály szerint a valamely szerződő államban (abban az országban, ahol a fizetésképtelenségi eljárásra sor kerül) folyó fizetésképtelenségi eljárás hatálya kiterjed az adósnak egy másik szerződő államban fekvő vagyontárgyára is. Fő szabály szerint az ilyen vagyonnal kapcsolatos kérdésekre, például az adós vagyona feletti ellenőrzési jogához és a fizetésképtelenségi eljárás alá vont vagyon tartalmához hasonló kérdésekre a fizetésképtelenségi eljárás helye szerinti ország joga az irányadó.

A fizetésképtelenségi eljárásra vonatkozó svéd nemzetközi jog nagy része a fent említett szabályokon kívül nincsen más jogszabályban rögzítve. Az alapvető feltételezés az, hogy annak az országnak a jogát kell alkalmazni, ahol a fizetésképtelenségi eljárás folyik (lex fori concursus). Ez többek között azt jelenti, hogy svéd fizetésképtelenségi helyzetben a svéd jog alkalmazandó magára az eljárásra és a fizetésképtelenségre vonatkozó joggal kapcsolatos minden egyéb kérdésre is.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

Angliában és Walesben az alkalmazandó jogról rendelkező kollíziós szabályok forrásai elsősorban a közvetlenül alkalmazandó uniós rendeletek. Polgári és kereskedelmi ügyekben ezek a következők: a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet („Róma I.”) és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 864/2007/EK rendelet („Róma II.”). A szerződésekről (alkalmazandó jog) szóló 1990. évi törvény (amely az 1980. évi római egyezményt hajtotta végre) továbbra is releváns a 2009. december 17. előtt megkötött szerződések vonatkozásában (a Róma I. rendelet az ezen a napon vagy azt követően kötött szerződésekre vonatkozik). A nemzetközi magánjogról (vegyes rendelkezések) szóló 1995. évi törvény csak azokra az esetekre vonatkozik, amelyekre nem terjed ki a Róma II. rendelet (a rendelet azokra az esetekre alkalmazandó, amikor a kár 2009. január 11. után következett be). A common law hagyományos szabályai továbbra is alkalmazandók a jó hírnév megsértésével kapcsolatos jogellenes károkozásra, valamint az öröklési és a tulajdonjogra.

Családjogi ügyekben – néhány kivételtől eltekintve – általában a common law az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok forrása. A common law – például a házasság érvénytelenségével kapcsolatban – vagy törvény – például a tartást elrendelő határozatokról (végrehajtás) szóló 1920. évi törvény és a tartást elrendelő határozatokról (kölcsönös végrehajtás) szóló 1972. évi törvény – által meghatározott kevés kivételtől eltekintve általában az angol jogot alkalmazzák a családjogi ügyekben. A 2201/2003/EU rendelet és az 1996. október 19-i Hágai Egyezmény hatálya alá tartozó, szülői felelősséggel és gyermekvédelemmel kapcsolatos ügyekben a szülői felelősségről és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekről (nemzetközi kötelezettségek [Anglia, Wales és Észak-Írország]) szóló 2012. évi rendelet és az 1996. évi egyezmény 15. cikke tartalmazza az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályokat, azaz kevés kivételtől eltekintve az angol jogot kell alkalmazni.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

A végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló 1961. évi hágai egyezmény.

A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi római egyezmény (a 2009. december 17-én vagy azt követően kötött szerződések vonatkozásában a Róma I. rendelet váltotta fel).

A bizalmi vagyonkezelésre és elismerésére alkalmazandó jogról szóló, 1985. július 1-jei hágai egyezmény.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Nincs tudomásunk az alkalmazandó jog megválasztására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó olyan kétoldalú egyezményről, amelynek az Egyesült Királyság a szerződő fele.

Megjegyzendő azonban, hogy bár az 1980. évi Római Egyezmény és a Hágai Egyezmény lehetővé teszi valamely állam számára, hogy az alkalmazandó jog megválasztására más szabályozást alkalmazzon a „belső” összeütközések esetén – például az angol, walesi és skót jogszabályok összeütközése esetén –, az Egyesült Királyság nem él ezzel a lehetőséggel. A Római Egyezmény (a 2009. december 17. előtt megkötött szerződések vonatkozásában) és a Hágai Egyezmény szabályai ezért alkalmazandók az Egyesült Királyság különböző államai közötti összeütközésekre, valamint a nemzetközi összeütközésekre.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

Az általános álláspont az, hogy a kollíziós szabályokat kizárólag akkor alkalmazzák, ha legalább az egyik fél arra hivatkozik, hogy alkalmazni kellene ezeket a szabályokat. Ha nem hivatkoznak erre, vagy nincs elegendő bizonyíték a külföldi jog tartalmára, a bíró általában az angol jogot alkalmazza az adott ügyben. Ez a szabály a bizonyításra és az eljárásra vonatkozik, ezért az uniós rendeletek nem érintik azt.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

Az uniós rendeletek kizárják a vissza- és továbbutalás (renvoi) alkalmazását azokban az esetekben, amelyekre az uniós kollíziós szabályok vonatkoznak, és ez volt az uralkodó nézet a nemzetközi magánjogról (vegyes rendelkezések) szóló 1995. évi törvény és a szerződésekre alkalmazandó jogról szóló 1990. évi törvény szerint is. Ennélfogva, ha a gondatlanságból elkövetett jogellenes károkozás esetén az angol kollíziós szabály a francia jogra utal, akkor a francia jogot kell alkalmazni még abban az esetben is, ha a francia bíróság valamely más ország jogát alkalmazta volna. A vissza-és továbbutalás kizárásának egyik indoka ezeken a területeken az, hogy a vissza- és továbbutalás alkalmazása felborítaná a törvények által meghatározott összetett szabályok közötti egyensúlyt.

Napjainkban a vissza- és továbbutalás szerepe a további jogterületeken kissé korlátozott, és egyes esetekben nem teljesen egyértelmű. Elmondható, hogy a vissza- és továbbutalás a külföldön található földterület esetén alkalmazandó, amelyre az angol jog a dolog fekvési helye szerinti jogot alkalmazza. Ezen esetek mögött az a gyakorlati igény húzódik, hogy annak a bíróságnak a jogát alkalmazzák, amelynek illetékességi területén az ingatlan található, növelve annak esélyét, hogy az ingatlannal kapcsolatban hozott bármely angol határozat ténylegesen érvényesülhessen. A külföldön található ingó vagyontárgyak tekintetében az elsőfokú bírósági döntések kiegyensúlyozottságát az adja, hogy a dolog fekvési helye szerinti jogra történő hivatkozás nem foglalja magába a vissza-és továbbutalást.

Családjogi ügyekben van néhány eset az ítélkezési gyakorlatban, amely szerint bizonyos körülmények között alkalmazható a vissza-és továbbutalás elve, de a kérdés nagyon ritkán merül fel, mivel általában az angol jogot alkalmazzák a családjogi ügyekben.

Megjegyzendő azonban, hogy sok esetben a külföldi kollíziós szabályok tartalmának bizonyítása drága, és a felek gyakran úgy döntenek, hogy nem hivatkoznak azok alkalmazására (lásd a fenti 2.1. pontot).

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Ezt a problémát úgy kezelik, hogy az egyes kollíziós szabályokban meghatározzák a kapcsoló tényező megállapításának időpontját. Ingó vagyontárgy átruházása esetén például az alkalmazandó jog az átruházás időpontjában a szóban forgó ingó vagyontárgy fekvési helyén alkalmazandó jog.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A hagyományos szabályok alapján az angol bíróságok megtagadhatják a külföldi jog alkalmazását, ha az ellentétes az angol közrenddel. A küszöb azonban nagyon magas: ha ez például olyan eredményre vezetne, amely „teljesen idegen az angol bíróságok általi igazságszolgáltatás alapvető követelményeitől”. Az angol közrend tartalmát az Egyesült Királyság nemzetközi kötelezettségei, különösen az emberi jogok európai egyezménye befolyásolja; az emberi jogok megsértése az egyik közismert példa a közrendi kivételre, a másik példa, amikor a jog „az alapvető fontosságú nemzetközi jogi szabályok súlyos megsértését” jelenti (például amikor Irak 1990-ben megtámadta Kuvaitot).

Ezenkívül mind a Róma I., mind a Róma II. rendelet biztosítja az eljáró bíróság országának joga szerint feltétlen érvényesülést kívánó kötelező szabályok alkalmazását, függetlenül a szerződésre egyébként alkalmazandó jogtól. Általában a fogyasztóvédelmi és a foglalkoztatási területen vagy valamely nemzetközi egyezményt kiegészítő jogszabályban találhatók ezek a szabályok.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A külföldi jog tartalmát úgy kell bizonyítani, mintha az tény lenne. Így a felek feladata bizonyítani a külföldi jog tartalmát; a bírák nem vizsgálhatják a külföldi jog tartalmát. A felek által benyújtott bizonyítékok közötti ellentmondás esetén a bíró értékelheti a szakértők hitelességét, és figyelembe veheti az elsődleges bizonyítékokat (például külföldi jogszabályokat és jogeseteket), különösen akkor, ha azok angol nyelvűek, és egy angol bíró számára ismerős jogintézményeket alkalmaznak.

Általában szakértői bizonyítás útján bizonyítják a külföldi jog tartalmát. Nem elegendő előterjeszteni a bírósághoz a külföldi jogszabály, jogeset szövegét vagy a hatáskörre vonatkozó szöveget. Szakértői bizonyítékot nyújthat a külföldi jogról bárki, aki „tudása vagy tapasztalata alapján megfelelően képzett”, függetlenül attól, hogy jogosult-e jogászként eljárni az érintett másik államban. Mindazonáltal a szakértők általában tudományos szakemberek vagy jogászok az adott államban. Ha egy korábbi angol bírósági ügyben már meghatározták a külföldi jog tartalmát, akkor a külföldi jog tartalmának bizonyítékaként lehet hivatkozni erre az ügyre, és az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a külföldi jog tartalma megegyezik az adott ügyben megállapított tartalommal.

A bizonyítási teher a külföldi jogra hivatkozó félre hárul. Ha a külföldi jogot nem bizonyítják megfelelően, az általános szabály szerint az angol jogot kell alkalmazni. Azokban az esetekben azonban, amikor nincs ok azt feltételezni, hogy a külföldi jog valamilyen módon hasonlít az angol joghoz (például egy másik európai állam adójogszabálya), a keresetet el lehet utasítani.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A szerződéses kötelezettségekre és ezekhez kapcsolódóan az alkalmazandó jog megválasztására minden esetben a Róma I. rendelet közvetlenül alkalmazandó. A Róma I. rendeletben foglalt kollíziós szabályok alkalmazhatók azokra az esetekre is, amelyeket az angol jog nem ismer el szerződéses jogviszonynak (például, amikor a megállapodás nem jár ellenszolgáltatással, úgymint az ajándékozási szerződéseknél).

Az eljáró bíróság országa szerinti jogot alkalmazzák az eljárási kérdésekben. Ennélfogva eljáró bíróság országa szerinti jog szabályozza a kár mértékének (de nem a kárnak a) megállapítását és a bizonyítási eszközöket. Az elévülési idő anyagi jogi jellegű, ezért szerződéses kötelezettségek esetén a Róma I. rendelet alapján alkalmazandó jog határozza meg azt. A legjelentősebb anyagi jogi szabályokat az alábbiakban foglaljuk össze.

Azokban az esetekben, amikor a felek kifejezetten megválasztották az alkalmazandó jogot, vagy ez kellő bizonyossággal megállapítható, ez a jog alkalmazandó. Kellő bizonyossággal megállapítható a választott jog a felek közötti korábbi ügyletek alapján, vagy ha a szerződést olyan típusszerződés formájában kötik, amelyről köztudott, hogy arra egy adott jog az irányadó (például Lloyd's tengeri biztosítási kötvénye). Joghatósági megállapodás esetén ez gyakran elegendő azon következtetés levonására, hogy a felek az adott ország jogát kívánták választani, de ez nem minden esetben van így. Választottbírósági megállapodás esetén, ha a választottbírák kiválasztási feltételeit meghatározták, ez könnyebben lehetővé teszi az alkalmazandó jog megválasztására vonatkozó következtetést, de ha a választottbírákat valamilyen nemzetközi testületre hivatkozva határozzák meg, akkor sokkal kevésbé valószínű, hogy kellő bizonyossággal megállapítható a választott jog.

A jogválasztás szabadsága több szempontból is körülhatárolt. Először is, a fogyasztói és a munkaszerződésekben az alkalmazandó jog megválasztása nem foszthatja meg a fogyasztót vagy a munkavállalót azon jog kötelező szabályai által nyújtott védelemtől, amely – ha nem választották volna meg kifejezetten az alkalmazandó jogot – alkalmazandó lenne az adott esetre. Másodszor, ha egy adott ügy minden eleme egy országhoz kapcsolódik, akkor egy másik alkalmazandó jog választása nem foszthatja meg hatékony érvényesülésétől az adott ország kötelező szabályait. A biztosítási szerződésekkel kapcsolatban is léteznek fogyasztóvédelmi szabályok. Megjegyzendő az is, hogy amennyiben nincs egyetértés a jogválasztás érvényességével kapcsolatban – például kényszerre hivatkoznak –, akkor a vélt alkalmazandó jog (vagyis az alkalmazandó jog érvényes megválasztása esetében a szerződésre irányadó jog) határozza meg azt, hogy a jogválasztás érvényes volt-e, kivéve, ha ez „észszerűtlen” lenne (ebben az esetben a hozzájárulás hiányára hivatkozó fél szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazható).

Azokban az esetekben, amikor nem választották meg kifejezetten az alkalmazandó jogot, vagy kellő bizonyossággal nem állapítható meg a választott jog, a Róma I. rendelet a szerződés típusától függően külön szabályokat tartalmaz, de ha ezek a szabályok nem egyértelműek, akkor általában a szerződés jellegéből adódó teljesítést végző fél szokásos tartózkodási helye szerinti jog az alkalmazandó jog. Nem könnyű minden esetben megállapítani a szerződés jellegéből adódó teljesítést végző felet, de általában az a fél, aki nem fizeti meg az áru vagy szolgáltatás ellenértékét (például a termék értékesítője, banki ügyletben a hitelező, kezességvállalási szerződés esetén a kezes). Ez a vélelem megdönthető azon ország javára, amelyhez a szerződés szorosabban kapcsolódik.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A legtöbb esetben a Róma II. rendeletet kell alkalmazni a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra. A nemzetközi magánjogról (vegyes rendelkezések) szóló 1995. évi törvény csak azokra a jogellenes károkozással kapcsolatos esetekre vonatkozik, amelyekre nem terjed ki a Róma II. rendelet, így a jó hírnév megsértésére továbbra is a common law irányadó (lásd lentebb). Az alkalmazandó jog határozza meg az elévülési időt is.

A Róma II. rendelet értelmében az általános szabály az, hogy a kár bekövetkezésének helye szerinti jogot kell alkalmazni. Külön szabályok határozzák meg az alkalmazandó jogot a szerződésen kívüli kötelmi viszonyok bizonyos típusaira, ideértve a termékfelelősséget, a tisztességtelen versenyt, a környezetvédelmi károkozást és a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos károkozást. A Róma II. rendelet azt is lehetővé teszi a felek számára, hogy bizonyos körülmények között megválasszák az alkalmazandó jogot, de ez a rendelkezés nem használható fel az uniós vagy a nemzeti jog kötelező szabályainak elkerülésére. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kár mértékének megállapítására az alkalmazandó jog vonatkozik.

Amint azt a fentiekben említettük, a jó hírnév megsértésére – amely magában foglalja a tulajdonra vonatkozó valótlan tényállítást, az árura vonatkozó valótlan tényállítást, a rosszhiszemű valótlan tényállítást és minden olyan külföldi jog szerinti követelést, amely „megegyezik vagy jellegében azonos az [ilyen] követeléssel” – továbbra is a common law az irányadó. Ebben az esetben a kettős perindítási szabály alkalmazandó: a jogellenes károkozás csak akkor érvényesíthető Angliában és Walesben, ha polgári jogi kereset terjeszthető elő annak a külföldi államnak a joga szerint, amelyben a cselekmény (általában a közzététel) bekövetkezett, és ha a cselekmény Angliában és Walesben következett volna be, akkor az angol jog szerint polgári jogi keresetet lehetne előterjeszteni. Ezt a szabályt megtartották, miután a médiumok nyomást gyakoroltak az elnyomó külföldi jog alkalmazásától félve. E szabály alól azonban van egy kivétel: ha egy másik országnak jelentősebb kapcsolata van az eseménnyel és a felekkel, akkor ennek az országnak a jogát kell alkalmazni. Felhívjuk a figyelmet, hogy ez a terület különösen bizonytalan.

A bizalmi vagyonkezelés tekintetében az alkalmazandó jogot a bizalmi vagyonkezelés elismeréséről szóló 1987. évi törvény szabályozza, amely végrehajtja a bizalmi vagyonkezelésre és elismerésére alkalmazandó jogról szóló hágai egyezményt. E törvény értelmében az alkalmazandó jog a vagyonrendelő által választott jog vagy – ilyen választás hiányában – az a jog, amelyhez a bizalmi vagyonkezelés a legszorosabban kapcsolódik. Ez a jog határozza meg a bizalmi vagyonkezelés érvényességét, értelmezését, joghatásait és végrehajtását.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

Születéskor a gyermek lakóhelye (születéskori lakóhelye) megegyezik a gyermek apjának a gyermek születésekor fennálló lakóhelyével, ha a gyermek házasságból született. Ha a gyermek nem házasságból született, vagy az apa elhunyt a gyermek születése előtt, a gyermek lakóhelye megegyezik a gyermek anyjának lakóhelyével. Ez a szabály alkalmazandó a gyermek 16 éves koráig (azaz a gyermek lakóhelye az apa vagy az anya lakóhelyével együtt változik).

A 16 évesnél idősebb személyek esetében továbbra is a születéskori lakóhely alkalmazandó, kivéve, ha más lakóhelyet választanak. A lakóhelyválasztás elfogadásához ténylegesen az adott állam területén kell lakni, és határozatlan ideig vagy állandó jelleggel ott tartózkodni. Ha e feltételek bármelyike megszűnik, a választott lakóhely már nem alkalmazandó, és a születéskori lakóhelyet kell alkalmazni.

A feleség lakóhelyét már nem a férje lakóhelye határozza meg: azt önállóan kell vizsgálni.

A cselekvőképességet (például szerződéskötési, végintézkedési, házasságkötési képesség) az adott területre vonatkozó szabályok határozzák meg, és az adott részeknél fejtjük ki.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

A szülői felelősséggel és gyermekvédelemmel kapcsolatos ügyekre általában az angol jog alkalmazandó, amely alól kevés kivétel van, például az 1996. évi Hágai Egyezmény és a Brüsszel IIa. rendelet hatálya alá tartozó (a fentiekben ismertetett) ügyek. Általában – bizonyos kivételektől eltekintve – az angol jog határozza meg a házasságból született gyermekkel és az örökbefogadással kapcsolatos kérdéseket is.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

Általában – bizonyos kivételektől eltekintve – a házasságkötés helye szerinti jog irányadó a házasság alaki feltételeire.

A személyek házasságkötési képességét általában az adott személynek közvetlenül a házasságkötés előtti lakóhelye határozza meg. Ez a jog olyan kérdésekre irányadó, mint például a felek beleegyezése, az életkorra vonatkozó követelmények, valamint hogy a tágabb családon belül mely személyek nem házasodhatnak össze. Az életkort illetően a házasság nem érvényes, ha a felek egyike 16 évesnél fiatalabb volt a házasságkötéskor, és a lakóhelye Angliában és Walesben van.

Általában – kevés kivételtől eltekintve – az angol jogot kell alkalmazni a házasság felbontására és a különválásra.

Általában – bizonyos kivételektől eltekintve – az angol jogot kell alkalmazni a tartási kötelezettségekre.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A common law nem ismeri a házassági vagyonjogi rendszer intézményét. Az angol bíróságok általában – kevés kivételtől eltekintve – az angol jogot alkalmazzák a házasság felbontása vagy különválás esetén a vagyoni viszonyok rendezésével és a semmissé nyilvánítással kapcsolatban vagy a tartással kapcsolatos ügyekben.

3.7 Öröklés, végintézkedések

Törvényes – vagyis végintézkedés hiányában történő – öröklés esetében a végrendelkezőnek az elhalálozás időpontjában fennálló lakóhelye szerinti jog alkalmazandó az ingó vagyon öröklésére; míg az ingatlan öröklésére annak az országnak a joga irányadó, amelynek területén a vagyontárgy található.

Végintézkedésen alapuló öröklés esetében a végrendelkezőnek a végintézkedés megtételekor fennálló lakóhelye szerinti jog határozza meg a végrendelkező ingó vagyonra vonatkozó végintézkedési képességét. A hagyományos akkor szerezheti meg az ingó vagyontárgyat, ha saját lakóhelye vagy a végrendelkező lakóhelye szerinti jog szerint rendelkezik cselekvőképességgel. Az ingatlanokkal kapcsolatban nincs külön rendelkezés, de az a legvalószínűbb, hogy a dolog fekvési helye szerinti jogot kell alkalmazni, ami feltehetőleg meghatározza a hagyományosnak az ingatlan megszerzésére való képességét is.

A végintézkedésről szóló 1963. évi törvény alapján, ha a végrendelkező 1964. január 1-jén vagy azt követően hunyt el, a végintézkedés alakilag érvényes (például megfelelő számú tanú előtt tették), ha megfelel az alábbi jogok valamelyikének: a végintézkedés megtételekor a végintézkedés megtételének helye (általában az aláírás és a tanúkkal hitelesítés helye) szerinti jog; a végintézkedés megtételekor a végrendelkező lakóhelye, szokásos tartózkodási helye vagy állampolgársága szerinti ország joga; az elhalálozás időpontjában a végrendelkező lakóhelye, szokásos tartózkodási helye vagy állampolgársága szerinti ország joga. Az ingatlan juttatásáról rendelkező végintézkedés alakilag akkor is érvényes, ha megfelel az ingatlan fekvési helye szerinti ország jogának (így mégis kizárt a vissza- és továbbutalás elvének alkalmazása az ingatlanokkal kapcsolatban).

Az ingó javakra vonatkozó végintézkedés anyagi jogilag akkor érvényes (például a végintézkedés alapján juttatható összeg korlátozása), ha megfelel a végrendelkezőnek az elhalálozás időpontjában fennálló lakóhelye szerinti jognak; az ingatlanokra vonatkozó végintézkedés anyagi jogilag akkor érvényes, ha megfelel az ingatlan fekvési helye szerinti ország jogának, vagyis a nemzeti jogrendszertől függetlenül a dolog fekvési helye szerinti jogot kell alkalmazni.

A végintézkedést a végrendelkező szándékának megfelelő jog alapján értelmezik, amelynek a végintézkedés megtételekor fennálló lakóhely szerinti jogot kell vélelmezni. Ez a vélelem egy első látásra elfogadható szabály, amely megdönthető annak bizonyításával, hogy a végrendelkező egyértelműen azt tervezte, és a szándéka arra irányult, hogy végintézkedését egy másik jogrendszer alapján értelmezzék. Az ingatlanok vonatkozásában további korlátozást jelenthet az, ha ebből az értelmezésből eredő érdeket a dolog fekvési helye szerinti jog nem engedélyez vagy nem ismer el, akkor ez utóbbi jog az irányadó.

A végintézkedés visszavonásának érvényességét a végrendelkezőnek a visszavonás időpontjában fennálló lakóhelye szerinti jog határozza meg (meg kell jegyezni, hogy az angol jog szerint, ha ez a szabály alkalmazandó, a házasságkötés érvényteleníti a végintézkedést, kivéve, ha bizonyítják, hogy a végintézkedést kifejezetten a házasságkötésre figyelemmel tették). Ha azonban arra hivatkoznak, hogy a végintézkedést egy későbbi végintézkedéssel vonták vissza (például nem tépték szét a végintézkedést), a második végintézkedés alaki érvényességére vonatkozó jog határozza meg, hogy ez a második végintézkedés visszavonja-e a korábbit. Ha nem egyértelmű, hogy a második végintézkedés visszavonja-e a korábbit, a végrendelkező szándékának megfelelő jog alapján kell értelmezni ezt a kérdést, amelynek a végintézkedés megtételekor fennálló lakóhely szerinti jogot kell vélelmezni.

3.8 Ingatlan

A vagyonnal kapcsolatos ügyek fel vannak osztva ingó és ingatlan vagyon szerint; a dolog fekvési helye szerinti jog határozza meg, hogy az adott vagyontárgy ingó vagy ingatlan vagyontárgynak minősül-e.

Ingatlan esetében az alkalmazandó jog az ingatlan fekvési helye szerinti jog, és a vissza- és továbbutalás elvét alkalmazni kell. Ez az ügylettel kapcsolatos minden kérdésre vonatkozik, ideértve a cselekvőképességet, az alaki követelményeket és az anyagi jogi érvényességet. Meg kell jegyezni, hogy természetesen megkülönböztetik a földterület vagy más ingatlan átruházását az átruházásra irányuló, a felek jogait és kötelezettségeit szabályozó szerződéstől – ez utóbbira az alkalmazandó jogra vonatkozó külön szabályok irányadóak (különösen a Róma I. rendelet alapján).

Az ingó vagyontárgyak átruházására vonatkozó dologi jogi (azaz nem szerződéses) kérdésekre általában annak a helynek a joga irányadó, ahol a vagyontárgy a tulajdonjogot érintő esemény bekövetkezésének időpontjában volt. Nem egyértelmű, hogy a vissza- és továbbutalás alkalmazandó-e ebben az esetben, de az angol bíróságok elsőfokú döntéseinek általános joghatásából arra lehet következtetni, hogy nem alkalmazandó ez az elv. Az ezen általános szabály szerint megszerzett ingó vagyontárgy tulajdonjogát akkor ismerik el érvényesnek Angliában, ha az ingó vagyontárgyat ezután elviszik abból az országból, amelyben a tulajdonjog megszerzésének időpontjában volt, kivéve, ha – és addig, ameddig – a tulajdonjog helyébe annak az országnak a jogával összhangban megszerzett új tulajdonjog lépett, ahová az ingó vagyontárgyat vitték. Az ingó vagyontárgyakra vonatkozó általános szabály alól kivételt jelent az az eset, amikor az ingó vagyontárgy szállítás alatt áll, és helye a felek számára nem ismert vagy ideiglenes, ebben az esetben az átruházásra alkalmazandó jog szerint érvényes átruházás Angliában is érvényes lesz.

Az ingó immateriális javak engedményezése esetén a Róma I. rendeletet kell alkalmazni, ha az engedményező és az engedményes között szerződéses viszony van (mint a legtöbb tartozás esetében), és az ügy kizárólag az engedményezés érvényességére és joghatására vonatkozik.

Meg kell jegyezni, hogy az immateriális javak átruházására és engedményezésére vonatkozó kollíziós szabályokat nehéz összefoglalni, és nem egyetlen jogválasztási szabály vonatkozik rájuk, különösen azért, mert az immateriális javak kategóriája a jogok nagyon széles körét fedi le, amelyek nem mindegyike szerződéses eredetű. Javasoljuk, hogy immateriális ingó javak esetében kérjen tanácsot egy szakértőtől.

3.9 Fizetésképtelenség

Az Egyesült Királyságban alkalmazandó a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 1346/2000/EK tanácsi rendelet, amely meghatározza a vonatkozó szabályokat azokban az eljárásokban, amelyekben az adóst a vagyona feletti rendelkezési jogától teljes mértékben vagy részlegesen megfosztják, és felszámolót jelölnek ki, ha az adós fő érdekeltségei egy uniós tagállamban (Dánia kivételével) találhatók. Ha az angol bíróságok rendelkeznek joghatósággal (ez az eset áll fenn, ha az adós fő érdekeltségeinek központja – amelynek a bejegyzett székhelyet kell vélelmezni – Angliában és Walesben található), akkor az angol jogot kell alkalmazni.

Az 1346/2000/EK rendelet hatálya alá nem tartozó esetekben az angol jogot kell alkalmazni, ha az angol bíróságok rendelkeznek joghatósággal (ez az eset áll fenn, ha a gazdasági társaságot Angliában és Walesben jegyezték be, vagy ha vannak olyan személyek Angliában és Walesben, akiknek érdekük fűződik a felszámoláshoz, és nincs megfelelő indok a joghatóság elutasítására). A tartozás Angliában való elengedése – a tartozásra irányadó jogtól függetlenül – érvényes.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

Észak-Írországban az alkalmazandó jogról rendelkező kollíziós szabályok forrásai elsősorban a közvetlenül alkalmazandó uniós rendeletek. Polgári és kereskedelmi ügyekben ezek a következők:

• a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. július 17-i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma I.”); valamint

• a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11-i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma II.”).

A szerződésekről (alkalmazandó jog) szóló 1990. évi törvény (amely az 1980. évi római egyezményt hajtotta végre) továbbra is releváns a 2009. december 17. előtt megkötött szerződések vonatkozásában (a Róma I. rendelet az ezen a napon vagy azt követően kötött szerződésekre vonatkozik).

A nemzetközi magánjogról (vegyes rendelkezések) szóló 1995. évi törvény csak azokra az esetekre vonatkozik, amelyekre nem terjed ki a Róma II. rendelet (a rendelet azokra az esetekre alkalmazandó, amikor a kár 2009. január 11. után következett be).

A common law hagyományos szabályai továbbra is alkalmazandók a jó hírnév megsértésével kapcsolatos jogellenes károkozásra, valamint az öröklési és a tulajdonjogra.

Családjogi ügyekben – néhány kivételtől eltekintve – általában a common law az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok forrása. A common law – például a házasság érvénytelenségével kapcsolatban – vagy törvény – például a tartást elrendelő határozatokról (végrehajtás) szóló 1920. évi törvény és a tartást elrendelő határozatokról (kölcsönös végrehajtás) szóló 1972. évi törvény – által meghatározott kevés kivételtől eltekintve általában az észak-ír jogot alkalmazzák a családjogi ügyekben. A 2201/2003/EU rendelet és az 1996. október 19-i Hágai Egyezmény hatálya alá tartozó, szülői felelősséggel és gyermekvédelemmel kapcsolatos ügyekben a szülői felelősségről és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekről (nemzetközi kötelezettségek [Anglia, Wales és Észak-Írország]) szóló 2010. évi rendelet és az 1996. évi egyezmény 15. cikke tartalmazza az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályokat, azaz kevés kivételtől eltekintve az észak-ír jogot kell alkalmazni.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

• A végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló 1961. évi hágai egyezmény

• A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi római egyezmény (amint azt fentebb említettük, a 2009. december 17-én vagy azt követően kötött szerződésekre a Róma I. rendelet alkalmazandó)

• A bizalmi vagyonkezelésre és elismerésére alkalmazandó jogról szóló 1985. évi hágai egyezmény

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Nincs tudomásunk az alkalmazandó jog megválasztására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó olyan kétoldalú egyezményről, amelynek az Egyesült Királyság a szerződő fele.

Meg kell jegyezni, hogy bár az 1.2. pontban említett egyezmények lehetővé teszik valamely állam számára, hogy az alkalmazandó jog megválasztására más szabályozást alkalmazzon a saját „területi egységei” tekintetében, az Egyesült Királyság nem él ezzel a lehetőséggel. Ennek megfelelően az 1.2. pontban felsorolt egyezmények az Egyesült Királyságot alkotó államok közötti összeütközésekre, valamint a nemzetközi összeütközésekre is kiterjednek, Észak-Írország pedig Angliától, Walestől és Skóciától eltérő külföldi államnak tekintendő.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A kollíziós szabályokat általában kizárólag akkor alkalmazzák, ha legalább az egyik fél arra hivatkozik, hogy alkalmazni kellene ezeket a szabályokat. Ha nem hivatkoznak erre, vagy nincs elegendő bizonyíték a külföldi jog tartalmára, a bíró általában az észak-ír jogot alkalmazza az adott ügyben. Ez a szabály a bizonyításra és az eljárásra vonatkozik, ezért az uniós rendeletek nem érintik azt.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

Az uniós rendeletek kizárják a vissza- és továbbutalás (renvoi) alkalmazását azokban az esetekben, amelyekre az uniós kollíziós szabályok vonatkoznak, és ez volt az uralkodó nézet a nemzetközi magánjogról (vegyes rendelkezések) szóló 1995. évi törvény és a szerződésekre alkalmazandó jogról szóló 1990. évi törvény szerint is. Ennélfogva, ha az észak-ír kollíziós szabály például a francia jogra utal, akkor a francia jogot kell alkalmazni még abban az esetben is, ha a francia bíróság valamely más ország jogát alkalmazta volna. A vissza-és továbbutalás kizárásának egyik indoka ezeken a területeken az, hogy a vissza- és továbbutalás alkalmazása felborítaná a törvények által meghatározott összetett szabályok közötti egyensúlyt.

Napjainkban a vissza- és továbbutalás szerepe a további jogterületeken kissé korlátozott, és egyes esetekben nem teljesen egyértelmű. Elmondható, hogy a vissza-és továbbutalás a külföldön található földterület esetén alkalmazandó, amelyre az észak-ír jog a dolog fekvési helye szerinti jogot alkalmazza. Ezen esetek mögött az a gyakorlatias szándék húzódik, hogy annak a bíróságnak a jogát kell alkalmazni, amelynek illetékességi területén az ingatlan található, növelve annak esélyét, hogy az ingatlannal kapcsolatban hozott bármely határozat hatékonyan érvényesülhessen. A külföldön található ingó vagyontárgyak tekintetében az elsőfokú bírósági döntések kiegyensúlyozottságát az adja, hogy a dolog fekvési helye szerinti jogra történő hivatkozás nem foglalja magába a vissza-és továbbutalást. Megjegyzendő azonban, hogy sok esetben a külföldi kollíziós szabályok tartalmának bizonyítása drága, és a felek gyakran úgy döntenek, hogy nem hivatkoznak azok alkalmazására (lásd a fenti 2.1. pontot).

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Ezt a problémát úgy kezelik, hogy az egyes kollíziós szabályokban meghatározzák a kapcsoló tényező megállapításának időpontját. Ingóságok átruházása esetén például az alkalmazandó jog az átruházás idején a szóban forgó ingóság fekvési helyén alkalmazandó jog.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A hagyományos szabályok alapján az észak-ír bíróságok megtagadhatják bármely ország vagy terület jogának alkalmazását, ha az ellentétes a közrenddel. Az Egyesült Királyság nemzetközi kötelezettségei, különösen az emberi jogok európai egyezménye befolyásolja a közrend fogalmát.

Ezenkívül mind a Róma 1., mind a Róma II. rendelet biztosítja az eljáró bíróság országának joga szerint feltétlen érvényesülést kívánó kötelező szabályok alkalmazását, függetlenül a szerződésre egyébként alkalmazandó jogtól. Általában a fogyasztóvédelmi és a foglalkoztatási területen vagy valamely nemzetközi egyezményt kiegészítő jogszabályban találhatók ezek a szabályok.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

Valamely Észak-Írországon kívüli ország vagy terület jogának tartalmát úgy kell bizonyítani, mintha az ténybeli elem lenne. A bíró feladata azonban meghatározni az adott jog vonatkozásában előterjesztett bizonyítékok joghatását.

Az észak-ír bíróságok előtti eljárásban a tudása vagy tapasztalata alapján megfelelően képzett személy nyújthat szakértői bizonyítékot valamely Észak-Írországon kívüli ország vagy terület joga tekintetében, függetlenül attól, hogy eljárt-e vagy jogosult-e jogászként eljárni az érintett másik államban vagy területen.

Bizonyos körülmények között az észak-ír bíróság figyelembe veheti valamely angol bíróság korábbi határozatát vagy megállapítását bármely Észak-Írországon kívüli ország vagy terület joga tekintetében. Írásban értesíteni kell a többi felet vagy ügyvédjeiket arról, ha valamelyik fél egy korábbi határozatra kíván hivatkozni.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A szerződéses kötelezettségekre és ezekhez kapcsolódóan az alkalmazandó jog megválasztására minden esetben a Róma I. rendelet közvetlenül alkalmazandó. A Róma I. rendeletben foglalt kollíziós szabályok alkalmazhatók azokra az esetekre is, amelyeket az észak-ír jog nem ismer el szerződéses jogviszonynak (például, amikor a megállapodás nem jár ellenszolgáltatással, úgymint az ajándékozási szerződéseknél).

Az eljáró bíróság országa szerinti jogot alkalmazzák az eljárási kérdésekben. Ennélfogva eljáró bíróság országa szerinti jog szabályozza a kár mértékének (de nem a kárnak a) megállapítását és a bizonyítási eszközöket. Az elévülési idő anyagi jogi jellegű, ezért szerződéses kötelezettségek esetén a Róma I. rendelet alapján alkalmazandó jog határozza meg azt.

Azokban az esetekben, amikor a felek kifejezetten megválasztották az alkalmazandó jogot, vagy ez kellő bizonyossággal megállapítható, ez a jog alkalmazandó. Kellő bizonyossággal megállapítható a választott jog a felek közötti korábbi ügyletek alapján, vagy ha a szerződést olyan típusszerződés formájában kötik, amelyről köztudott, hogy arra egy adott jog az irányadó. Joghatósági megállapodás esetén ez gyakran elegendő azon következtetés levonására, hogy a felek az adott ország jogát kívánták választani, de ez nem minden esetben van így. Választottbírósági megállapodás esetén, ha a választottbírák kiválasztási feltételeit meghatározták, ez könnyebben lehetővé teszi az alkalmazandó jog megválasztására vonatkozó következtetést, de ha a választottbírákat valamilyen nemzetközi testületre hivatkozva határozzák meg, akkor sokkal kevésbé valószínű, hogy kellő bizonyossággal megállapítható a választott jog.

A jogválasztás szabadsága több szempontból is körülhatárolt. Először is, a fogyasztói és a munkaszerződésekben az alkalmazandó jog megválasztása nem foszthatja meg a fogyasztót vagy a munkavállalót azon jog kötelező szabályai által nyújtott védelemtől, amely alkalmazandó lenne az adott esetre, ha nem választották volna meg kifejezetten az alkalmazandó jogot. Másodszor, ha egy adott ügy minden eleme egy országhoz kapcsolódik, akkor egy másik alkalmazandó jog választása nem foszthatja meg hatékony érvényesülésétől az adott ország kötelező szabályait. A biztosítási szerződésekkel kapcsolatban is léteznek fogyasztóvédelmi szabályok. Megjegyzendő az is, hogy amennyiben nincs egyetértés a jogválasztás érvényességével kapcsolatban – például kényszerre hivatkoznak –, akkor a vélt alkalmazandó jog (vagyis az alkalmazandó jog érvényes megválasztása esetében a szerződésre irányadó jog) határozza meg azt, hogy a választás érvényesnek minősül-e, kivéve, ha ez „észszerűtlen” lenne (ebben az esetben a hozzájárulás hiányára hivatkozó fél szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazható).

Azokban az esetekben, amikor nem választották meg kifejezetten az alkalmazandó jogot, vagy kellő bizonyossággal nem állapítható meg a választott jog, a Róma I. rendelet a szerződés típusától függően külön szabályokat tartalmaz. Ha azonban ezek a szabályok nem egyértelműek, akkor általában a szerződés jellegéből adódó teljesítést végző fél szokásos tartózkodási helye szerinti jog az alkalmazandó jog. Nem könnyű minden esetben megállapítani a szerződés jellegéből adódó teljesítést végző felet, de általában az a fél, aki nem fizeti meg az áru vagy szolgáltatás ellenértékét (például a termék értékesítője, banki ügyletben a hitelező, kezességvállalási szerződés esetén a kezes). Ez a vélelem megdönthető azon ország javára, amelyhez a szerződés szorosabban kapcsolódik.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A legtöbb esetben a Róma II. rendeletet kell alkalmazni a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra. A nemzetközi magánjogról (vegyes rendelkezések) szóló 1995. évi törvény csak azokra a jogellenes károkozással kapcsolatos esetekre vonatkozik, amelyekre nem terjed ki a Róma II. rendelet, így a jó hírnév megsértésére továbbra is a common law irányadó (lásd lentebb).

Az alkalmazandó jog határozza meg az elévülési időt is.

A Róma II. rendelet értelmében az általános szabály az, hogy a kár bekövetkezésének helye szerinti jogot kell alkalmazni. Külön szabályok határozzák meg az alkalmazandó jogot a szerződésen kívüli kötelmi viszonyok bizonyos típusaira, ideértve a termékfelelősséget, a tisztességtelen versenyt, a környezetvédelmi károkozást és a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos károkozást. A Róma II. rendelet azt is lehetővé teszi a felek számára, hogy bizonyos körülmények között megválasszák az alkalmazandó jogot, de ez a rendelkezés nem használható fel az uniós vagy a nemzeti jog kötelező szabályainak elkerülésére. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kár mértékének megállapítására az alkalmazandó jog vonatkozik.

Amint azt a fentiekben említettük, a jó hírnév megsértésére – amely magában foglalja a tulajdonra vonatkozó valótlan tényállítást, az árura vonatkozó valótlan tényállítást, a rosszhiszemű valótlan tényállítást és minden olyan külföldi jog szerinti követelést, amely „megegyezik vagy jellegében azonos az [ilyen] követeléssel” – továbbra is a common law az irányadó. Ebben az esetben a kettős perindítási szabály alkalmazandó: a jogellenes károkozás csak akkor érvényesíthető Észak-Írországban, ha polgári jogi kereset terjeszthető elő annak a külföldi államnak a joga szerint, amelyben a cselekmény (általában a közzététel) bekövetkezett, és ha a cselekmény Észak-Írországban következett volna be, akkor az észak-ír jog szerint polgári jogi keresetet lehetne előterjeszteni. E szabály alól azonban van egy kivétel: ha egy másik országnak jelentősebb kapcsolata van az eseménnyel és a felekkel, akkor ennek az országnak a jogát kell alkalmazni. Felhívjuk a figyelmet, hogy ez a terület különösen bizonytalan.

A bizalmi vagyonkezelés tekintetében az alkalmazandó jogot a bizalmi vagyonkezelés elismeréséről szóló 1987. évi törvény szabályozza, amely végrehajtja a bizalmi vagyonkezelésre és elismerésére alkalmazandó jogról szóló hágai egyezményt. E törvény értelmében az alkalmazandó jog a vagyonrendelő által választott jog vagy – ilyen választás hiányában – az a jog, amelyhez a bizalmi vagyonkezelés a legszorosabban kapcsolódik. Ez a jog határozza meg a bizalmi vagyonkezelés érvényességét, értelmezését, joghatásait és végrehajtását.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

Születéskor a gyermek lakóhelye (születéskori lakóhelye) megegyezik az apjának a gyermek születésekor fennálló lakóhelyével, ha a gyermek házasságból született. Ha a gyermek nem házasságból született, vagy az apa elhunyt a gyermek születése előtt, a gyermek lakóhelye megegyezik az anyja lakóhelyével. Ez a szabály alkalmazandó a gyermek 16 éves koráig (azaz a gyermek lakóhelye az apa vagy az anya lakóhelyével együtt változik).

A 16 évesnél idősebb személyek esetében továbbra is a születéskori lakóhely alkalmazandó, kivéve, ha más lakóhelyet választanak. A lakóhelyválasztás elfogadásához ténylegesen az adott állam területén kell lakni, és határozatlan ideig vagy állandó jelleggel ott tartózkodni. Ha e feltételek bármelyike megszűnik, a választott lakóhely már nem alkalmazandó, és a születéskori lakóhelyet kell alkalmazni.

A feleség lakóhelyét már nem a férje lakóhelye határozza meg: azt önállóan kell vizsgálni.

A cselekvőképességet (például szerződéskötési, végintézkedési, házasságkötési képesség) az adott területre vonatkozó szabályok határozzák meg, és az adott részeknél fejtjük ki.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

A szülőnek a kiskorú (18 év alatti gyermek) iránti felelősségét az észak-ír jog határozza meg azokban az esetekben, amikor az észak-ír bíróságok rendelkeznek joghatósággal, még abban az esetben is, ha a gyermek külföldön tartózkodik és külföldi állampolgár. A 2201/2003/EU rendelet értelmében az észak-ír bíróság azonban csak akkor rendelkezik joghatósággal, ha a gyermek Észak-Írországban lakik, vagy ha a gyermek egy másik tagállamban tartózkodik, és ha legalább az egyik házastárs szülői felelősséget gyakorol, és joghatóságot a házastárs elfogadta.

A gyermek akkor lesz házasságból született, ha törvényes házasságból született bármely országban, vagy ha mindkét szülőnek a gyermek születésekor fennálló lakóhelye szerinti jog alapján házasságból született gyermeknek minősül.

Az észak-ír bíróság az észak-ír jogot alkalmazza valamely természetes személynek a gyermek gyámjaként való kirendelésére, ha joghatósággal rendelkezik (a joghatóság akkor áll fenn, ha a kérelmező Egyesült Királyság állampolgára, vagy ha Észak-Írországban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik vagy ott tartózkodik).

Az észak-ír bíróság az észak-ír jogot alkalmazza örökbefogadási ügyekben minden olyan esetben, amikor joghatósággal rendelkezik (amely akkor áll fenn, ha a kérelmező a kérelem benyújtásának időpontjában Észak-Írországban rendelkezik lakóhellyel, de a bíróság figyelembe veszi a határozat külföldi elismerésének valószínűségét is, ha ez a joghatósága gyakorlása szempontjából jelentőséggel bír). Az ilyen határozat joghatása az, hogy minden felelősség átruházásra kerül a szülőktől az örökbefogadó szülőkre.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

A házasságkötés helye szerinti jog irányadó a házasság alaki feltételeire. Ez a jog kiterjed a házasságkötés érvényességére és elemeire, például bizonyos szöveget kell-e mondani, a házasságot egy adott épületben kell-e megkötni, szükség van-e szülői hozzájárulásra, meghatalmazás útján lehet-e házasságot kötni. E szabály alól kivételt képez néhány eset: különösen, ha a házasságot nem lehet megkötni a helyi formában. Különleges szabályok vonatkoznak a fegyveres erők azon tagjaira is, akik külföldi, a Nemzetközösség területén kívüli országban szolgálnak.

A személyek házasságkötési képességét az adott személynek közvetlenül a házasságkötés előtti lakóhelye határozza meg. Ez a jog olyan kérdésekre irányadó, mint például a felek beleegyezése, az életkorra vonatkozó követelmények, valamint hogy a tágabb családon belül mely személyek nem házasodhatnak össze. Az életkort illetően a házasság nem érvényes, ha a felek egyike 16 évesnél fiatalabb volt a házasságkötéskor, és a lakóhelye Észak-Írországban van.

Az észak-ír jog nem rendelkezik az azonos neműek házasságáról. Bizonyos körülmények között azonban a más országból származó azonos neműek közötti élettársi kapcsolat bejegyzett élettársi kapcsolatnak minősülhet az észak-ír jog szerint.

A házasság felbontása tekintetében az észak-ír bíróság kizárólag a 2201/2003/EK tanácsi rendelet alapján rendelkezik joghatósággal a házasság felbontására irányuló eljárások lefolytatására. Ha az alábbi követelmények egyike teljesül: a házastársak szokásos tartózkodási helye vagy lakóhelye Észak-Írországban található, a házastársak szokásos tartózkodási helye Észak-Írországban volt, és egyikük még mindig ott tartózkodik, az alperes szokásos tartózkodási helye Észak-Írországban található, a felperes a kérelem benyújtását megelőzően legalább egy évig Észak-Írországban tartózkodott (vagy legalább hat hónapig, ha a felperes valamely tagállam állampolgára). Ha e feltételek egyike sem teljesül, és egyetlen másik tagállam sem rendelkezik joghatósággal, a nemzeti jog az észak-ír bíróságokra ruházza a joghatóságot, ha a felek legalább egyikének a házasság felbontására irányuló eljárás megindításakor Észak-Írországban volt a lakóhelye. Ha egy észak-ír bíróság rendelkezik joghatósággal, akkor az észak-ír jogot alkalmazza a házasság felbontására irányuló eljárásban. A házasság érvénytelenségének megállapítása iránti határozat meghozatalakor a fent említett jogot (a házasságkötés helye szerinti jogot vagy a fél lakóhelye szerinti jogot) kell alkalmazni az érvénytelenség okától függően. A házasság külföldön történő felbontását akkor ismerik el, ha a külföldi eljárás idején az egyik félnek a szokásos tartózkodási helye vagy a lakóhelye az adott országban volt, vagy az adott ország állampolgára volt.

A tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18-i 4/2009/EK tanácsi rendelet alkalmazandó a tartási kötelezettségekkel kapcsolatban. Az észak-ír bíróság joghatósággal rendelkezik, ha joghatósággal rendelkezik a házasság felbontására, vagy ha a házasság felbontása külföldi eljárásban történt, és az egyik fél lakóhelye Észak-Írországban volt a házasság külföldi felbontása idején, vagy ha szokásos tartózkodási helye Észak-Írországban volt ezt az időpontot megelőzően egy évig, vagy ha valamelyik félnek vagyoni érdekeltsége fűződik az Észak-Írországban található korábbi házastársi közös lakáshoz. Az észak-ír jogot kell alkalmazni ezekben az esetekben.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

Házassági szerződés vagy egyezség hiányában a házastársaknak a házasságkötéskor fennálló lakóhelye szerinti jog határozza meg a férj és a feleség egymás – akár a házasság előtt, akár a házasság alatt megszerzett – ingó vagyonához fűződő jogait. Ha a férj és a feleség lakóhelye megegyezik, ez lesz a házastársak lakóhelye. Ha a férj és a feleség lakóhelye eltér, akkor az a jog irányadó, amelyhez a felek és a házasság a legszorosabban kapcsolódik. A felek házasságkötéskori szándéka csak akkor releváns, ha az hallgatólagos jogválasztásra utal. Valószínűleg ugyanez a szabály vonatkozik az ingatlanokra is.

Házassági szerződés vagy egyezség esetén a szerződés jogát kell alkalmazni: ez a házastársak lakóhelye szerinti jog, ha nem utal semmi körülmény más alkalmazandó jogra.

3.7 Öröklés, végintézkedések

Törvényes – vagyis végintézkedés hiányában történő – öröklés esetében a végrendelkezőnek az elhalálozás időpontjában fennálló lakóhelye szerinti jog alkalmazandó az ingó vagyon öröklésére; míg az ingatlan öröklésére annak az országnak a joga irányadó, amelynek területén a vagyontárgy található.

Végintézkedésen alapuló öröklés esetében a végrendelkezőnek a végintézkedés megtételekor fennálló lakóhelye szerinti jog határozza meg a végrendelkező ingó vagyonra vonatkozó végintézkedési képességét. A hagyományos akkor szerezheti meg az ingó vagyontárgyat, ha saját lakóhelye vagy a végrendelkező lakóhelye szerinti jog szerint rendelkezik cselekvőképességgel. Az ingatlanokkal kapcsolatban nincs külön rendelkezés, de az a legvalószínűbb, hogy a dolog fekvési helye szerinti jogot kell alkalmazni, ami feltehetőleg meghatározza a hagyományosnak az ingatlan megszerzésére való képességét is.

A végintézkedésről szóló 1963. évi törvény alapján, ha a végrendelkező 1964. január 1-jén vagy azt követően hunyt el, a végintézkedés alakilag érvényes (például megfelelő számú tanú előtt tették), ha megfelel az alábbi jogok valamelyikének: a végintézkedés megtételekor a végintézkedés megtételének helye (általában az aláírás és a tanúkkal hitelesítés helye) szerinti jog; a végintézkedés megtételekor a végrendelkező lakóhelye, szokásos tartózkodási helye vagy állampolgársága szerinti ország joga; az elhalálozás időpontjában a végrendelkező lakóhelye, szokásos tartózkodási helye vagy állampolgársága szerinti ország joga. Az ingatlan juttatásáról rendelkező végintézkedés alakilag akkor is érvényes, ha megfelel az ingatlan fekvési helye szerinti ország jogának (így mégis kizárt a vissza- és továbbutalás elvének alkalmazása az ingatlanokkal kapcsolatban).

Az ingó javakra vonatkozó végintézkedés anyagi jogilag akkor érvényes (például a végintézkedés alapján juttatható összeg korlátozása), ha megfelel a végrendelkezőnek az elhalálozás időpontjában fennálló lakóhelye szerinti jognak; az ingatlanokra vonatkozó végintézkedés anyagi jogilag akkor érvényes, ha megfelel az ingatlan fekvési helye szerinti ország jogának, vagyis a nemzeti jogrendszertől függetlenül a dolog fekvési helye szerinti jogot kell alkalmazni.

A végintézkedést a végrendelkező szándékának megfelelő jog alapján értelmezik, amelynek a végintézkedés megtételekor fennálló lakóhely szerinti jogot kell vélelmezni. Ez a vélelem egy első látásra elfogadható szabály, amely megdönthető annak bizonyításával, hogy a végrendelkező egyértelműen azt tervezte, és a szándéka arra irányult, hogy végintézkedését egy másik jogrendszer alapján értelmezzék. Az ingatlanok vonatkozásában további korlátozást jelenthet az, ha ebből az értelmezésből eredő érdeket a dolog fekvési helye szerinti jog nem engedélyez vagy nem ismer el, akkor ez utóbbi jog az irányadó.

A végintézkedés visszavonásának érvényességét a végrendelkezőnek a visszavonás időpontjában fennálló lakóhelye szerinti jog határozza meg (meg kell jegyezni, hogy az angol jog szerint, ha ez a szabály alkalmazandó, a házasságkötés érvényteleníti a végintézkedést, kivéve, ha bizonyítják, hogy a végintézkedést kifejezetten a házasságkötésre figyelemmel tették). Ha azonban arra hivatkoznak, hogy a végintézkedést egy későbbi végintézkedéssel vonták vissza (például nem tépték szét a végintézkedést), a második végintézkedés alaki érvényességére vonatkozó jog határozza meg, hogy ez a második végintézkedés visszavonja-e a korábbit. Ha nem egyértelmű, hogy a második végintézkedés visszavonja-e a korábbit, a végrendelkező szándékának megfelelő jog alapján kell értelmezni ezt a kérdést, amelynek a végintézkedés megtételekor fennálló lakóhely szerinti jogot kell vélelmezni.

3.8 Ingatlan

A vagyonnal kapcsolatos ügyek fel vannak osztva ingó és ingatlan vagyon szerint; a dolog fekvési helye szerinti jog határozza meg, hogy az adott vagyontárgy ingó vagy ingatlan vagyontárgynak minősül-e.

Ingatlan esetében az alkalmazandó jog az ingatlan fekvési helye szerinti jog, és a vissza- és továbbutalás elvét alkalmazni kell. Ez az ügylettel kapcsolatos minden kérdésre vonatkozik, ideértve a cselekvőképességet, az alaki követelményeket és az anyagi jogi érvényességet. Meg kell jegyezni, hogy természetesen megkülönböztetik a földterület vagy más ingatlan átruházását az átruházásra irányuló, a felek jogait és kötelezettségeit szabályozó szerződéstől – ez utóbbira az alkalmazandó jogra vonatkozó külön szabályok irányadóak (különösen a Róma I. rendelet alapján).

Az ingó vagyontárgyak átruházására vonatkozó dologi jogi (azaz nem szerződéses) kérdésekre általában annak a helynek a joga irányadó, ahol a vagyontárgy a tulajdonjogot érintő esemény bekövetkezésének időpontjában volt. Nem egyértelmű, hogy a vissza- és továbbutalás alkalmazandó-e ebben az esetben, de az angol bíróságok elsőfokú döntéseinek általános joghatásából arra lehet következtetni, hogy nem alkalmazandó ez az elv. Az ezen általános szabály szerint megszerzett ingó vagyontárgy tulajdonjogát akkor ismerik el érvényesnek Angliában, ha az ingó vagyontárgyat ezután elviszik abból az országból, amelyben a tulajdonjog megszerzésének időpontjában volt, kivéve, ha – és addig, ameddig – a tulajdonjog helyébe annak az országnak a jogával összhangban megszerzett új tulajdonjog lépett, ahová az ingó vagyontárgyat vitték. Az ingó vagyontárgyakra vonatkozó általános szabály alól kivételt jelent az az eset, amikor az ingó vagyontárgy szállítás alatt áll, és helye a felek számára nem ismert vagy ideiglenes, ebben az esetben az átruházásra alkalmazandó jog szerint érvényes átruházás Angliában is érvényes lesz.

Az ingó immateriális javak engedményezése esetén a Róma I. rendeletet kell alkalmazni, ha az engedményező és az engedményes között szerződéses viszony van (mint a legtöbb tartozás esetében), és az ügy kizárólag az engedményezés érvényességére és joghatására vonatkozik.

Meg kell jegyezni, hogy az immateriális javak átruházására és engedményezésére vonatkozó kollíziós szabályokat nehéz összefoglalni, és nem egyetlen jogválasztási szabály vonatkozik rájuk, különösen azért, mert az immateriális javak kategóriája a jogok nagyon széles körét fedi le, amelyek nem mindegyike szerződéses eredetű. Javasoljuk, hogy immateriális ingó javak esetében kérjen tanácsot egy szakértőtől.

3.9 Fizetésképtelenség

Az Egyesült Királyságban alkalmazandó a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 1346/2000/EK tanácsi rendelet, amely meghatározza a vonatkozó szabályokat azokban az eljárásokban, amelyekben az adóst a vagyona feletti rendelkezési jogától teljes mértékben vagy részlegesen megfosztják, és felszámolót jelölnek ki, ha az adós fő érdekeltségei egy uniós tagállamban (Dánia kivételével) találhatók. Ha Észak-Írország felsőbírósága rendelkezik joghatósággal (ez az eset áll fenn, ha az adós fő érdekeltségeinek központja – amelynek a bejegyzett székhelyet kell vélelmezni – Észak-Írországban található), akkor az észak-ír jogot kell alkalmazni.

Az 1346/2000/EK rendelet hatálya alá nem tartozó esetekben az észak-ír jogot kell alkalmazni, ha az észak-ír bíróságok rendelkeznek joghatósággal (ez az eset áll fenn, ha a gazdasági társaságot Észak-Írországban jegyezték be, vagy ha vannak olyan személyek Észak-Írországban, akiknek érdekük fűződik a felszámoláshoz, és nincs megfelelő indok a joghatóság elutasítására).

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

Skócia önálló és „vegyes” jogrendszerrel rendelkezik. Az európai jogrendszerek, valamint a common law jelentősen befolyásolja az „alkalmazandó jog” területét. Skócia külön jogrendszert képez az Egyesült Királyságon belül, és az Egyesült Királyságon belüli, valamint a ténylegesen nemzetközi esetek meghatározásához is szükség van a kollíziós szabályokra. Amikor az Egyesült Királyság részes felévé válik egy alkalmazandó jogra vonatozó szabályokat tartalmazó nemzetközi megállapodásnak, általában úgy döntenek, hogy ugyanazokat a szabályokat alkalmazzák az Egyesült Királyságon belüli összeütközésekre is, bár erre általában nincs kötelezettség. A skót jogban nemzetközi magánjognak vagy kollíziós jognak nevezik ezt a jogterületet.

Angliához és Waleshez hasonlóan a közvetlenül alkalmazandó uniós rendeletekből ered számos szabály. Polgári és kereskedelmi ügyekben ezek a következők: a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet („Róma I.”) és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 864/2007/EK rendelet („Róma II.”). A szerződésekről (alkalmazandó jog) szóló 1990. évi törvény (amely az 1980. évi római egyezményt hajtotta végre) továbbra is releváns a 2009. december 17. előtt megkötött szerződések vonatkozásában (a Róma I. rendelet az ezen a napon vagy azt követően kötött szerződésekre vonatkozik). A nemzetközi magánjogról (vegyes rendelkezések) szóló 1995. évi törvény csak azokra az esetekre vonatkozik, amelyekre nem terjed ki a Róma II. rendelet (a rendelet azokra az esetekre alkalmazandó, amikor a kár 2009. január 11. után következett be).

Más jogterületeken általában a common law alkalmazandó. Skóciában a családjog forrása a common law, a törvények (gyakran a Skót Jogi Bizottság ajánlásait követik), valamint az uniós és a nemzetközi kötelezettségek.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

A végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló 1961. évi hágai egyezmény.

A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi római egyezmény (a 2009. december 17-én vagy azt követően kötött szerződések vonatkozásában a Róma I. rendelet váltotta fel).

A bizalmi vagyonkezelésre és elismerésére alkalmazandó jogról szóló, 1985. július 1-jei hágai egyezmény.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Nincs tudomásunk az alkalmazandó jog megválasztására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó olyan kétoldalú egyezményről, amelynek az Egyesült Királyság a szerződő fele.

Megjegyzendő azonban, hogy bár az 1980. évi Római Egyezmény és a Hágai Egyezmény lehetővé teszi valamely állam számára, hogy az alkalmazandó jog megválasztására más szabályozást alkalmazzon a „belső” összeütközések esetén – például az angol, walesi és skót jogszabályok összeütközése esetén –, az Egyesült Királyság nem él ezzel a lehetőséggel. A Római Egyezmény (a 2009. december 17. előtt megkötött szerződések vonatkozásában) és a Hágai Egyezmény szabályai ezért alkalmazandók az Egyesült Királyság különböző államai közötti összeütközésekre, valamint a nemzetközi összeütközésekre.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A skót bíróságokon a külföldi (azaz nem skót) jogot csak akkor alkalmazzák, ha azok a nemzeti kollíziós szabályok szerint alkalmazhatók, és kizárólag abban az esetben, ha a rá hivatkozni szándékozó fél hivatkozik rá és bizonyítja. Ez a szabály a bizonyításra és az eljárásra vonatkozik, ezért az uniós rendeletek nem váltják fel.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

A vissza- és továbbutalás az az eljárás, amelynek során az eljáró bíróság elfogadja a külföldi jogot kollízió esetén. Ez lényeges lehet számos jogterületen, például az öröklési jogban és a családjogban, bár a skót ítélkezési gyakorlat kevésbé foglalkozik a vissza- és továbbutalással. Az uniós rendeletek (például a Róma I. és Róma II. rendelet) kizárják a vissza-és továbbutalás alkalmazását, és ezt a megközelítést követi a nemzetközi magánjogról (vegyes rendelkezések) szóló 1995. évi törvény a jogellenes károkozás tekintetében.

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Ezt a kérdést úgy kezelik, hogy meghatározzák azt az adott időpontot, amikor alkalmazni kell a kapcsoló tényezőt. Az ingó vagyontárgyak átruházására annak a helynek a joga irányadó, ahol a vagyontárgy a tulajdonjogot átruházó esemény bekövetkezésének időpontjában volt.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A skót bíróság megtagadhatja az egyébként alkalmazandó külföldi jog alkalmazását, ha az ellentétes a skót közrenddel. Noha a „nemzetközi közrend” kifejezést ebben a szövegkörnyezetben nem használjuk, a „skót közrenddel ellentétes” kifejezés azt jelenti, hogy a kérdéses jogot elfogadhatatlannak tekintik még abban az esetben is, ha olyan nemzetközi ügyről van szó, amelyben a skót jogot nem kellene alkalmazni. A skót közrend forrásai néhány esetben a nemzetközi megállapodások vagy normák, különösen az emberi jogok európai egyezménye.

Ezenkívül mind a Róma I., mind a Róma II. rendelet biztosítja az eljáró bíróság országának joga szerint feltétlen érvényesülést kívánó kötelező szabályok alkalmazását, függetlenül a szerződésre egyébként alkalmazandó jogtól. A skót jogban nem sok ilyen szabály létezik, és ezek főleg az Egyesült Királyság egész területén érvényes törvényekben találhatók. Példaként említhetjük a jogosulatlan személyek által vagy azok útján, vagy az ügyfél jogellenes tájékoztatását követően kötött befektetési megállapodások végrehajthatatlanságát a pénzügyi szolgáltatásokról és piacokról szóló 2000. évi törvény 26. és 30. §-a alapján.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A külföldi jog tartalma ténybeli elem, és a feleknek kell előterjeszteni a bizonyítékokat, és a bírónak e bizonyítékok elemzése alapján kell következtetéseket levonni. A bíró önállóan nem vizsgálhatja és alkalmazhatja a külföldi jogot. Ha a bizonyítékok ellentmondásosak, a bírónak kell eldönteni, melyik fél véleménye tűnik elfogadhatóbbnak, és ennek érdekében megvizsgálhatja a külföldi jogszabályokat és jogeseteket, amelyekre bizonyítékként hivatkoztak.

Azon szabály alól, hogy a külföldi jog ténybeli elem, az egyetlen kivételt az jelenti, ha az Egyesült Királyság valamely részéről fellebbezést terjesztenek elő az Egyesült Királyság legfelsőbb bíróságához, a legfelsőbb bíróság bármely más, Egyesült Királyságon belüli állam jogát alkalmazhatja, annak ellenére, hogy nem bizonyították bizonyítékokkal a jog tartalmát. Ennek oka, hogy a legfelsőbb bíróság az Egyesült Királyság valamennyi államának bíráiból áll, és alkalmasnak tartja magát, hogy alkalmazza bármely ilyen állam jogát.

Ha bizonyítani kell a külföldi jogot, ezt általában szakértő tanúk útján teszik. Nem elegendő egyszerűen egy szöveget, például egy külföldi törvényt a bíróság elé terjeszteni, a bíróság ugyanis nem tartja magát alkalmasnak arra, hogy a külföldi joganyagot értelmezze vagy alkalmazza olyan személy iránymutatása nélkül, aki megfelelően ismeri az adott jogrendszert. Szakértői bizonyítékot nyújthat bárki, aki megfelelő tudással vagy tapasztalattal rendelkezik, még abban az esetben is, ha nem jár el jogászként az érintett másik államban. Felkérhetők például tudományos szakemberek.

Ha a felek nem értenek egyet a külföldi jog tartalmával kapcsolatban, ezt általában szakértők szóbeli bizonyítékaival kell bizonyítani, amelyek során hivatkozhatnak iratokra, amelyek a bíróság elé terjeszthetők. Ha nincs vita a felek között, a felek egyszerűen megállapodhatnak egymással, vagy bizonyító erejű írásbeli nyilatkozatot nyújthatnak be.

Azt vélelmezik, hogy a külföldi jog megegyezik a skót joggal. Ez a vélelem nyilvánvalóan megdönthető olyan bizonyítékokkal, amelyek meggyőzően bizonyítják a külföldi jog (eltérő) tartalmát.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

Kollízió esetén polgári és kereskedelmi ügyekben a szerződéses kötelezettségekre a Róma I. rendelet (a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet) közvetlenül alkalmazandó. Az univerzalitás elve azt jelenti, hogy a Róma I. rendeletben meghatározott bármely jogot alkalmazni kell, függetlenül attól, hogy az valamely uniós tagállam joga-e.

A Róma I. rendelet nem vonatkozik a bizonyítási vagy az eljárási kérdésekre; ezekre továbbra is az eljáró bíróság országa szerinti jog az irányadó. Kivételt képeznek a bizonyítási teher meghatározására vonatkozó szabályok, amelyekre a Róma I. rendelet értelmében a szerződéses kötelezettségre a rendelet alapján irányadó jog az irányadó. Többek között az elévülésre és a határidő lejártához fűződő jogvesztésre, az értelmezésre, a szerződéssel létrehozott kötelezettségek teljesítésére és a kötelezettségszegés következményeire a Róma I. rendelet alapján alkalmazandó jog az irányadó.

A Róma I. rendelet legjelentősebb szabályait az alábbiakban foglaljuk össze. Ha a felek kifejezetten megválasztották az alkalmazandó jogot, vagy az a szerződés rendelkezéseiből vagy az eset körülményeiből kellő bizonyossággal megállapítható, ez a jog alkalmazandó.

A jogválasztás szabadságának vannak korlátai. A Róma I. rendelet 3. cikke alapján, ha a felek megválasztották az alkalmazandó jogot, de valamennyi, „a jogviszonyra vonatkozó egyéb lényeges tényállási elem” más országhoz kapcsolódik, a jogválasztás nem szüntetheti meg a másik állam azon jogszabályi rendelkezéseinek hatékony érvényesülését, amelyektől megállapodás útján nem lehet eltérni. A 9. cikk értelmében alkalmazni kell valamely állam imperatív rendelkezéseit abban az esetben is, ha a felek nem éltek a jogválasztás szabadságával. Továbbá, a fogyasztói és a munkaszerződésekben a választott jog nem foszthatja meg a fogyasztót vagy a munkavállalót azon jogrendszer kötelező szabályai által nyújtott védelemtől, amelyet jogválasztás hiányában alkalmaznának.

Kifejezett jogválasztás hiányában, vagy ha az nem állapítható meg kellő bizonyossággal, a Róma I. rendelet 4. cikke további szabályokat állapít meg az irányadó jog meghatározására, amely gyakran annak a félnek a szokásos tartózkodási helyéhez kapcsolódik, aki nem fizeti meg az áru vagy szolgáltatás ellenértékét, például az eladó adásvételi szerződés esetén, a kölcsönadó bankkölcsön esetén vagy a kezes kezességvállalási szerződés esetén. Ez a vélelem megdönthető azon ország javára, amelyhez a szerződés nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik. A Római Egyezménnyel kapcsolatos esetjog, amely adott esetben továbbra is releváns marad a Róma I. rendelet értelmezésével összefüggésben, megerősíti, hogy a vélelem megdöntéséhez legalább a tényezőknek egyértelműen túlsúlyban kell lenniük a másik ország javára. A Caledonia Subsea kontra Microperi SA precedensértékű skót ügyben a bírák többsége tovább ment, és kijelentette, hogy a vélelmet csak akkor lehet megdönteni, ha az eset kivételes körülményei között a szerződés jellegéből adódó teljesítést végző fél szokásos tartózkodási helyének nincs valódi jelentősége.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A Róma II. rendelet (a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 864/2007/EK rendelet) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra terjed ki kollízió esetén polgári és kereskedelmi ügyekben. A kárnak be kell következnie vagy valószínűleg be kell következnie ahhoz, hogy a Róma II. rendeletben meghatározott szabályok alkalmazhatók legyenek. A kár fogalmát úgy határozza meg a Róma II. rendelet, hogy az magában foglalja a jogellenes károkozásból, a jogalap nélküli gazdagodásból, a megbízás nélküli ügyvitelből (megfelelő felhatalmazás nélkül, más személy ügyeivel kapcsolatban végrehajtott cselekményből eredő szerződésen kívüli kötelmi viszony) vagy a culpa in contrahendóból (a szerződéskötést megelőző cselekményekből származó szerződésen kívüli kötelmi viszony) származó valamennyi következményt. A Róma II. rendelet nem terjed ki a jó hírnév megsértésével kapcsolatos ügyekre vagy a külföldi jog szerint az ezzel egyenértékű követelésekre.

A Róma II. rendelet értelmében a jogellenes károkozásra vonatkozóan az általános szabály az, hogy a kár bekövetkezésének helye szerinti jogot kell alkalmazni. Külön szabályok határozzák meg az alkalmazandó jogot a szerződésen kívüli kötelmi viszonyok bizonyos típusaira, ideértve a termékfelelősséget, a tisztességtelen versenyt, a környezetvédelmi károkozást és a szellemi tulajdonjogok megsértését. A Róma II. rendelet szabályokat állapít meg a jogalap nélküli gazdagodással, a megbízás nélküli ügyvitellel és a culpa in contrahendóval kapcsolatban is. A Róma II. rendelet lehetővé teszi a felek számára, hogy bizonyos körülmények között megválasszák az alkalmazandó jogot. A Róma II. rendelet azonban korlátokat állapít meg az eljáró bíróság országának jogában meghatározott szabályok – a rendelet szabályainak alkalmazása révén történő – elkerülésével, valamint a választott országtól eltérő ország szabályainak elkerülésével kapcsolatban, amennyiben a kárt okozó esemény bekövetkezésének idején valamennyi jelentős tényállási elem az adott országban található.

Skóciában vannak bizonyos esetek, amelyekre nem a Róma II. rendelet, hanem a nemzetközi magánjogról (vegyes rendelkezések) szóló 1995. évi törvény vagy a common law alkalmazandó.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

Lakóhely

Skóciában a 2006. évi skót családjogi törvény 21. §-a eltörölte a házasságon kívül született gyermek jogállását. Ennek következtében a 2006. évi törvény 22. §-ának (2) bekezdése előírja, hogy amennyiben a) a 16 év alatti gyermek szüleinek lakóhelye ugyanabban az országban található; és b) a gyermek az egyik vagy mindkét szülővel él együtt, a gyermek lakóhelyének ugyanabban az országban kell lenni, mint a szülei lakóhelyének. Egyéb esetekben a 22. § (3) bekezdése előírja, hogy a gyermek lakóhelye abban az országban van, amelyhez az adott időpontban a legszorosabb kapcsolat fűzi a gyermeket.

A 16 évesnél idősebb személyek esetében továbbra is a korábbi lakóhely alkalmazandó, kivéve, ha más lakóhelyet választanak. A választott lakóhely elfogadásához a természetes személynek ténylegesen át kell költözni abba az új országba, ahol tartózkodni szeretne, valamint a szándékának arra kell irányulni, hogy feladja a korábbi lakóhelyét, és állandó jelleggel az új országban lakik. Ha a választott lakóhelyet elhagyják, a születéskori lakóhely feléled, hogy kiküszöbölje a lakóhely hiányát, amíg új lakóhelyet nem választanak.

A házas személy lakóhelyét a másik házastárstól függetlenül vizsgálják.

A lakóhelyről és a házassági eljárásról szóló 1973. évi törvény 1. §-a értelmében a házas nő a lakóhely tekintetében ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint bármely más személy. Ha azonban a házas nő az 1973. évi törvény előtt kötött házasságot (és ezáltal a korábbi jogszabály alapján a férje állandó lakóhelyét szerezte meg), akkor továbbra is megtartja ezt a lakóhelyét, kivéve, ha azt elhagyja, vagy új választott lakóhelyet szerez.

Név

A gyermek nevének meghatározásához való jog a szülői felelősség és jogok része. A gyermekekről szóló 1995. évi skót törvény 11. §-a előírja a bíróság számára a szülői felelősséggel és jogokkal kapcsolatos minden jogvitában, hogy kiemelt szempontként kezelje a gyermek jólétét.

Skóciában a nagykorú személyek általában tetszőleges néven hívhatják magukat, feltéve, hogy nincsenek csalárd szándékaik. Bármely 16 éven felüli személy, akinek a születését Skóciában anyakönyvezték, vagy akit Skóciában fogadtak örökbe, névváltoztatást kérhet a Skót Nemzeti Anyakönyvi Hivataltól. E szolgáltatás igénybevétele azonban nem kötelező. A névváltoztatásról további információk találhatók a Skót Nemzeti Anyakönyvi Hivatal honlapján.

Szerződéskötési képesség

A szerződéskötési, végintézkedési stb. képességet különböző jogszabályok szabályozzák attól függően, hogy mivel kapcsolatban merül fel a cselekvőképesség kérdése. A cselekvőképességhez szükséges életkorról szóló 1991. évi skót törvény bizonyos körülmények között bír jelentőséggel. A cselekvőképességhez szükséges életkorról szóló 1991. évi skót törvény értelmében 16 éves vagy annál idősebb személy cselekvőképességgel rendelkezik bármely ügylet megkötésére. Az ennél fiatalabb személy bizonyos – a törvényben meghatározott – esetekben rendelkezik cselekvőképességgel.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

A skót jog szülői jogokkal és felelősséggel ruházza fel a szülőket (és bizonyos más személyeket, akik cselekvőképességgel rendelkeznek a gyermek gondozása tekintetében). A gyermekekről szóló 1995. évi skót törvény tartalmazza a szülői jogokkal és felelősséggel kapcsolatos rendelkezéseket. A skót jog alkalmazandó, ha a skót bíróságok rendelkeznek joghatósággal az 1996. évi Hágai Egyezményben és a Brüsszel IIa. rendeletben foglalt szabályok alapján. Az örökbefogadásról és a gyermekekről szóló 2007. évi skót törvény szabályozza az örökbefogadási ügyeket.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

Skóciában a házasság csak bizonyos feltételek teljesülése esetén válik érvényessé. A házasságkötésnek nem lehet akadálya egyik fél esetében sem, mindkét félnek teljes körű cselekvőképességgel kell rendelkezni, és teljes mértékben bele kell egyezni a házasságba.

A 2006. évi skót családjogi törvény 38. §-ának (1) bekezdése előírja továbbá, hogy a házasságkötésnek meg kell felelni a házasságkötés helye szerinti jog által megkövetelt alakiságoknak. Ez kiterjed a házasságkötés érvényességére és elemeire, például bizonyos szöveget kell-e mondani, a házasságot egy adott helyen kell-e megkötni, meghatalmazás útján lehet-e házasságot kötni.

Valamely személynek közvetlenül a házasságkötés előtti lakóhelye szerinti jog határozza meg, hogy az adott személy rendelkezett-e házasságkötési képességgel, valamint azt, hogy teljes mértékben beleegyezett-e a házasságba (2006. évi törvény 38. §-ának (2) bekezdése). Skóciában a házasságkötés alsó korhatára 16 év. A beleegyezést illetően valódi és megfontolt beleegyezésre van szükség mindkét házasulandó részéről.

Skócia a házasságról és a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2014. évi skót törvény elfogadását követően elismeri az azonos neműek házasságát. Az elismerés kiterjed az azonos neműek Skóciában és más országban kötött házasságára is.

Feltéve, hogy a házasságnak nincs jogi akadálya, bárki köthet házasságot Skóciában. A lakóhelyre vonatkozóan nincs követelmény a Skóciában házasságot kötő párok számára, bár az Európai Unión kívülről érkező személyek számára szükség lehet bevándorlási ellenőrzésre.

Bejegyzett élettársi kapcsolat és azonos neműek közötti házasság

A skót jog a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2004. évi törvény értelmében elismeri a bejegyzett élettársi kapcsolatot is. A 2004. évi törvény 85. §-a előírja, hogy bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre, amikor a jelen lévő két azonos nemű személy két, legalább 16 éves tanú és egy meghatalmazott anyakönyvvezető előtt aláírja a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó kitöltött formanyomtatványt.

A 2004. évi törvény külön rendelkezéseket tartalmaz az Egyesült Királyságon kívül létrejött bejegyzett élettársi kapcsolatokról is. Az azonos neműek között az Egyesült Királyságon kívül jogszerűen megkötött élettársi kapcsolatot Skóciában bejegyzett élettársi kapcsolatnak kell tekinteni, feltéve, hogy megfelel a 2004. évi törvényben meghatározott feltételeknek.

Együttélés

Skóciában általános szabály, hogy ha egy pár úgy él együtt, mintha házasok lennének, az együttélés bizonyos jogokat és kötelességeket hoz létre. A 2006. évi skót családjogi törvény rendelkezik az együttélő párok jogairól (amelyek egyformán vonatkoznak mind az azonos, mind a különböző nemű párokra). Például a 26. § rendelkezik bizonyos háztartási ingóságokkal kapcsolatos jogokról; a 27. § a pénzeszközökkel és vagyonnal kapcsolatos bizonyos jogokra hivatkozik; a 28. § rendelkezik a különválás esetén a vagyoni viszonyok rendezéséről; a 29. § rendelkezéseket tartalmaz a vagyoni viszonyok rendezéséről, ha az egyik élettárs végintézkedés tétele nélkül hunyt el; valamint a 30. § rendelkezik a bántalmazással szembeni védelem érdekében a védelmi intézkedést elrendelő bírósági határozatról.

A házasság felbontása és a különválás

A házasság felbontása és a különválás tekintetében az Egyesült Királyság jogszabályai – nevezetesen a lakóhelyről és a házassági eljárásról szóló 1973. évi törvény, valamint a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2004. évi törvény – rendelkeznek arról, mikor rendelkeznek joghatósággal a skót bíróságok a házasság felbontása és az élettársi kapcsolat megszüntetése ügyében. További tájékoztatás található a Skót Bírósági Szolgálat honlapján.

Tartás

A tartással kapcsolatban a Munka‐ és Nyugdíjügyi Minisztérium törvényben előírt gyermektartási szolgálatot működtet Nagy-Britanniában.

Skóciában az 1985. évi skót családjogi törvény is rendelkezik a családtagokkal (például házastársakkal és gyermekekkel) szembeni tartási kötelezettségekről. A tartási kötelezettség az adott körülmények között észszerű támogatás nyújtásának kötelezettsége.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

Skóciában törvényi rendszer van a házasság felbontása vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetése esetén a vagyoni viszonyok rendezésére. A skót jog meghatározza azokat az elveket, amelyeket figyelembe kell venni a vagyoni viszonyok rendezése és a házassági vagyon felosztása során, és ezeket az elveket az 1985. évi skót családjogi törvény tartalmazza.

A skót törvény általános szabálya az, hogy a házassági vagyon nettó értékét méltányosan kell megosztani a felek között, kivéve, ha a méltányos és egyenlő megosztással szemben nem áll fenn indok. A házassági vagyonhoz tartozik a házastársak vagy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő élettársak tulajdonát képező minden olyan vagyontárgy, amelyet a házasság vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése előtt vagy annak tartama alatt szereztek. Az 1985. évi törvény 9. §-a meghatározza azokat az elveket, amelyeket figyelembe kell venni a házasság felbontása vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetése esetén a vagyoni viszonyok rendezésekor. Ezek az elvek segítséget nyújtanak annak eldöntésében, hogy a házassági vagyont egyenlően kell-e megosztani a felek között, vagy az egyik házastársnak vagy élettársnak nagyobb részt kell-e juttatni, mint a másiknak.

3.7 Öröklés, végintézkedések

Törvényes – vagyis végintézkedés hiányában történő – öröklés esetében a végrendelkezőnek az elhalálozás időpontjában fennálló lakóhelye szerinti jog alkalmazandó az ingó vagyon öröklésére, míg ingatlan vagyon öröklésére azon ország joga irányadó, amelyben az adott ingatlan található az elhalálozás időpontjában. Ugyanezek a szabályok érvényesek a „törvényes jogokkal” (vagyis bizonyos családtagok azon joga, hogy az elhunyt hagyatékából részesüljenek, amely végintézkedéssel nem zárható ki) kapcsolatban is. Mind a törvényes, mind a végintézkedésen alapuló örökléskor figyelembe kell venni a törvényes jogokat. Megjegyzendő, hogy a hatályos skót törvények szerint törvényes jogok csak az ingó vagyonból származnak, ezért csak akkor lehet azokra hivatkozni, ha az örökhagyó lakóhelye a halálakor Skóciában volt. Végintézkedésen alapuló öröklés esetében a végrendelkező végintézkedési képességére a végrendelkezőnek a végintézkedés megtételekor fennálló lakóhelye szerinti jog alkalmazandó az ingó vagyon tekintetében, míg ingatlan vagyon tekintetében az ingatlan fekvési helye szerinti ország joga irányadó.

A végintézkedésről szóló 1963. évi törvény alapján végintézkedés akkor tehető érvényesen („alakilag érvényes”) (például megfelelő formában, megfelelő számú tanú előtt tették a végintézkedést), ha megfelel az alábbi belső jogok bármelyikének: a végintézkedés megtételének helye (az aláírás és a tanúkkal hitelesítés helye) szerinti jog; a végintézkedés megtételekor a végrendelkező lakóhelye, szokásos tartózkodási helye vagy állampolgársága szerinti ország joga; az elhalálozás időpontjában a végrendelkező lakóhelye, szokásos tartózkodási helye vagy állampolgársága szerinti ország joga. Ingatlan tekintetében a végintézkedés alakilag akkor is érvényes, ha megfelel az ingatan fekvési helye szerinti ország jogának.

Ingó vagyon tekintetében a végintézkedés rendelkezései akkor érvényesek és végrehajthatók („anyagi jogilag érvényesek”) (például a hagyatékból végintézkedéssel érvényesen juttatható örökrésszel kapcsolatos korlátozások), ha megfelelnek a végrendelkezőnek az elhalálozás időpontjában fennálló lakóhelye szerinti jognak. Az ingatlan vagyonra vonatkozó végintézkedés anyagi jogilag akkor érvényes, ha megfelel azon ország jogának, amelyben az adott ingatlan található az elhalálozás időpontjában.

A végintézkedést a végrendelkező szándékának megfelelő jog alapján értelmezik, és ez a szándék lehet kifejezett vagy a végintézkedés szövegéből kikövetkeztethető. Egyéb esetben azt kell vélelmezni, hogy ez a jog a végrendelkezőnek az elhalálozás időpontjában fennálló lakóhelye szerinti jog az ingó vagyon tekintetében. Ez a szabály feltehetőleg az ingatlanokra is vonatkozik. Kivételes esetekben – amikor a végintézkedés nem jelöl meg egyértelműen jogot – a végrendelkezőnek az elhalálozás időpontjában fennálló lakóhelye szerinti jogot alkalmazzák.

Megjegyzendő, hogy az 1963. évi törvény 4 §-a így rendelkezik:

„A végintézkedés értelmezését nem módosíthatja az a körülmény, hogy a végrendelkező lakóhelye megváltozott a végintézkedés megtétele után.”

A végintézkedés visszavonásának anyagi jogi érvényességét a végrendelkezőnek a visszavonás időpontjában fennálló lakóhelye szerinti jog határozza meg ingó vagyon tekintetében, míg ingatlan vagyon tekintetében az ingatlan fekvési helye szerinti jog, ha a visszavonás érinti az adott vagyontárgyat. Az a végintézkedés, amely egy korábbi érvényes végintézkedést vagy egy korábbi érvényes végintézkedés valamely rendelkezését kívánja visszavonni, akkor tekinthető alakilag érvényesnek, ha a korábbi végintézkedést visszavonó végintézkedés megfelel bármely olyan ország jogának, amelyben úgy tekintették volna, hogy megfelelően tették a visszavont végintézkedést vagy rendelkezést.

3.8 Ingatlan

A dolog fekvési helye szerinti jog határozza meg, hogy az adott vagyontárgy ingó vagy ingatlan vagyontárgynak minősül-e.

Ingatlan esetében az alkalmazandó jog az ingatlan fekvési helye szerinti jog. Ez az ügylettel kapcsolatos minden kérdésre vonatkozik, ideértve a cselekvőképességet, az alaki követelményeket és az anyagi jogi érvényességet. Megkülönböztetik a földterület vagy más ingatlan átruházását, az átruházásra irányuló, a felek jogait és kötelezettségeit szabályozó szerződéstől – ez utóbbira az alkalmazandó jogra vonatkozó külön szabályok irányadóak (különösen a Róma I. rendelet alapján).

A materiális ingó vagyontárgyak esetében annak a helynek a joga irányadó, ahol a vagyontárgy a tulajdonjogot érintő esemény bekövetkezésének időpontjában volt. Skóciában általában érvényesnek ismerik el az említett általános szabály szerint megszerzett materiális ingó vagyontárgyak tulajdonjogát. A szerződéses kérdéseket természetesen a Róma I. rendelet szabályozza.

3.9 Fizetésképtelenség

Az Egyesült Királyságban alkalmazandó a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 1346/2000/EK tanácsi rendelet, amely meghatározza a vonatkozó szabályokat azokban az eljárásokban, amelyekben az adóst a vagyona feletti rendelkezési jogától teljes mértékben vagy részlegesen megfosztják, és felszámolót jelölnek ki, ha az adós fő érdekeltségei egy uniós tagállamban (Dánia kivételével) találhatók. Ha a skót bíróságok rendelkeznek joghatósággal (ez az eset áll fenn, ha az adós fő érdekeltségeinek központja – amelynek a bejegyzett székhelyet kell vélelmezni – Skóciában található), akkor a skót jogot kell alkalmazni.

Az 1346/2000/EK rendelet hatálya alá nem tartozó esetekben a skót jogot kell alkalmazni, ha a skót bíróságok rendelkeznek joghatósággal és gyakorolják is azt.

1 A hatályos jogszabályok forrásai

1.1 Nemzeti szabályok

Gibraltáron az alkalmazandó jogról rendelkező kollíziós szabályok forrásai elsősorban a közvetlenül alkalmazandó uniós rendeletek. Polgári és kereskedelmi ügyekben ezek a következők: a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet („Róma I.”) és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 864/2007/EK rendelet („Róma II.”). A szerződésekről (alkalmazandó jog) szóló törvény (amely az 1980. évi római egyezményt hajtotta végre) továbbra is releváns a 2009. december 17. előtt megkötött szerződések vonatkozásában (a Róma I. rendelet az ezen a napon vagy azt követően kötött szerződésekre vonatkozik). Ez a rendelet azokra az esetekre alkalmazandó, amelyeknél a kár 2009. január 11. után következett be. A common law hagyományos szabályai továbbra is alkalmazandók a jó hírnév megsértésével kapcsolatos jogellenes károkozásra, valamint az öröklési és a tulajdonjogra. Például a szerződésekről (alkalmazandó jog) szóló törvény végrehajtja a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi római egyezményt.

Családjogi ügyekben – néhány kivételtől eltekintve – általában a common law az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok forrása. A common law – például a házasság érvénytelenségével kapcsolatban – vagy törvény – például a tartásról szóló törvény és a tartást elrendelő határozatokról (kölcsönös végrehajtás) szóló törvény – által meghatározott kevés kivételtől eltekintve általában a gibraltári jogot alkalmazzák a családjogi ügyekben. A 2201/2003/EU rendelet és az 1996. október 19-i Hágai Egyezmény hatálya alá tartozó esetekben az 1996. évi Hágai Egyezményt végrehajtó, a családjogi eljárásról (gyermekekről) szóló 2011. évi szabályok és az 1996. évi egyezmény 15. cikke tartalmazza az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályokat, azaz kevés kivételtől eltekintve a gibraltári jogot kell alkalmazni.

A gibraltári kollíziós szabályok forrásai a törvények és a common law (ítélkezési gyakorlat), és ezek egyensúlya jogterületenként változik. Jelenleg például a szerződésekről (alkalmazandó jog) szóló rendelet határozza meg a szerződésekre alkalmazandó jog megválasztását. Megjegyzendő viszont, hogy ezen törvények némelyike nemzetközi megállapodást hajt végre (a közvetlen hatályú uniós jogszabályoktól eltérően az ilyen megállapodások esetében törvényt kell elfogadni, hogy az Egyesült Királyságban és kiterjesztve Gibraltáron is hatályba lépjenek). Például a szerződésekről (alkalmazandó jog) szóló rendelet végrehajtja a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi római egyezményt.

1.2 Többoldalú nemzetközi egyezmények

A végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló 1961. évi hágai egyezmény, amelynek hatályát 1964-ben terjesztették ki Gibraltárra.

A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi római egyezmény, amelynek hatályát 1994-ben terjesztették ki Gibraltárra (a 2009. december 17-én vagy azt követően kötött szerződések vonatkozásában a Róma I. rendelet váltotta fel).

A bizalmi vagyonkezelésre és elismerésére alkalmazandó jogról szóló, 1985. július 1-jei hágai egyezmény, amelynek hatályát 1989-ben terjesztették ki Gibraltárra.

1.3 Főbb kétoldalú egyezmények

Nincs tudomásunk az alkalmazandó jog megválasztására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó olyan kétoldalú egyezményről, amelynek az Egyesült Királyság a szerződő fele.

Megjegyzendő azonban, hogy bár az 1980. évi Római Egyezmény és a Hágai Egyezmény lehetővé teszi valamely állam számára, hogy az alkalmazandó jog megválasztására más szabályozást alkalmazzon a „belső” összeütközések esetén – például az angol, walesi és skót jogszabályok összeütközése esetén –, az Egyesült Királyság nem él ezzel a lehetőséggel. A Római Egyezmény (a 2009. december 17. előtt megkötött szerződések vonatkozásában) és a Hágai Egyezmény szabályai ezért alkalmazandók az Egyesült Királyság különböző államai közötti összeütközésekre, valamint a nemzetközi összeütközésekre.

2 A kollíziós jogi szabályok végrehajtása

2.1 A bírák hivatalból kötelesek-e alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

Az általános álláspont az, hogy a kollíziós szabályokat kizárólag akkor alkalmazzák, ha legalább az egyik fél arra hivatkozik, hogy alkalmazni kellene ezeket a szabályokat. Ha nem hivatkoznak erre, vagy nincs elegendő bizonyíték a külföldi jog tartalmára, a bíró általában a gibraltári jogot alkalmazza az adott ügyben. Ez a szabály a bizonyításra és az eljárásra vonatkozik, ezért az uniós rendeletek, az 1980. évi Római Egyezmény stb. nem érintik azt.

2.2 Vissza- és továbbutalás (Renvoi)

Az uniós rendeletek kizárják a vissza-és továbbutalás (renvoi) alkalmazását azokban az esetekben, amelyekre az uniós kollíziós szabályok vonatkoznak, és ez volt az uralkodó nézet a szerződésekről (alkalmazandó jog) szóló törvény szerint is. Ennélfogva, ha a gondatlanságból elkövetett jogellenes károkozás esetén a gibraltári kollíziós szabály a francia jogra utal, akkor a francia jogot kell alkalmazni még abban az esetben is, ha a francia bíróság valamely más ország jogát alkalmazta volna. A vissza-és továbbutalás kizárásának egyik indoka ezeken a területeken az, hogy a vissza- és továbbutalás alkalmazása felborítaná a törvények által meghatározott összetett szabályok közötti egyensúlyt.

Napjainkban a vissza- és továbbutalás szerepe a további jogterületeken kissé korlátozott, és egyes esetekben nem teljesen egyértelmű. Elmondható, hogy a vissza-és továbbutalás a külföldön található földterület esetén alkalmazandó, amelyre a gibraltári jog a dolog fekvési helye szerinti jogot alkalmazza. Ezen esetek mögött az a gyakorlatias szándék húzódik, hogy annak a bíróságnak a jogát kell alkalmazni, amelynek illetékességi területén az ingatlan található, növelve annak esélyét, hogy az ingatlannal kapcsolatban hozott bármely gibraltári határozat hatékonyan érvényesülhessen. A külföldön található ingó vagyontárgyak tekintetében az elsőfokú bírósági döntések kiegyensúlyozottságát az adja, hogy a dolog fekvési helye szerinti jogra történő hivatkozás nem foglalja magába a vissza-és továbbutalást.

Családjogi ügyekben van néhány eset az ítélkezési gyakorlatban, amely szerint bizonyos körülmények között alkalmazható a vissza-és továbbutalás elve.

Meg kell azonban jegyezni, hogy sok esetben a külföldi kollíziós szabályok tartalmának bizonyítása drága, és a felek gyakran úgy döntenek, hogy nem hivatkoznak azok alkalmazására (lásd a fenti 2.1. pontot). A vissza-és továbbutalás alkalmazása erőteljes tudományos vita tárgyát képezi. A kollíziós jogszabályokban a vissza-és továbbutalást elutasító álláspont érvényesült. Ennélfogva, ha a gondatlanságból elkövetett jogellenes károkozás esetén a gibraltári kollíziós szabály a francia jogra utal, akkor a francia jogot kell alkalmazni még abban az esetben is, ha a francia bíróság valamely más ország jogát alkalmazta volna. A vissza-és továbbutalás kizárásának egyik indoka ezeken a területeken az, hogy a vissza- és továbbutalás alkalmazása felborítaná a törvények által meghatározott összetett szabályok közötti egyensúlyt.

Úgy tűnik azonban, hogy a vissza-és továbbutalás alkalmazandó az ingó és az ingatlan vagyon öröklésére, és általában az ilyen vagyon esetleges átruházására, ha a gibraltári jogválasztási szabályok a lakóhely szerinti jogra vagy az ingatlan fekvési helye szerinti jogra utalnak, továbbá a családjogi ügyekben (amely a lakóhely szerinti jogra utal). Ezen esetek mögött az a gyakorlatias szándék húzódik, hogy annak a bíróságnak a jogát kell alkalmazni, amelynek illetékességi területén az ingatlan található, növelve annak esélyét, hogy az ingatlannal kapcsolatban hozott bármely gibraltári határozat hatékonyan érvényesülhessen. Megjegyzendő azonban, hogy sok esetben a külföldi kollíziós szabályok tartalmának bizonyítása drága, és a felek gyakran úgy döntenek, hogy nem hivatkoznak azok alkalmazására (lásd a fenti 2.1. pontot).

2.3 A kapcsoló tényező megváltozása

Ezt a problémát úgy kezelik, hogy az egyes kollíziós szabályokban meghatározzák a kapcsoló tényező megállapításának időpontját. Ingó vagyontárgy átruházása esetén például az alkalmazandó jog az átruházás idején a szóban forgó ingó vagyontárgy fekvési helyén alkalmazandó jog, ha a szóban forgó jogi aktus érintette az ingó vagyontárgy tulajdonjogát.

2.4 Kivételek a kollíziós jogi szabályok általános alkalmazása alól

A hagyományos szabályok alapján a gibraltári bíróság megtagadhatja a külföldi jog alkalmazását, ha az ellentétes a gibraltári közrenddel. A küszöb azonban nagyon magas: ha ez például olyan eredményre vezetne, amely „teljesen idegen a gibraltári bíróságok általi igazságszolgáltatás alapvető követelményeitől”. A gibraltári közrend tartalmát az Egyesült Királyság nemzetközi kötelezettségei, különösen az emberi jogok európai egyezménye befolyásolja; az emberi jogok megsértése az egyik közismert példa a közrendi kivételre, a másik példa, amikor a jog „az alapvető fontosságú nemzetközi jogi szabályok súlyos megsértését” jelenti (például amikor Irak 1990-ben megtámadta Kuvaitot).

Ezenkívül mind a Róma I., mind a Róma II. rendelet biztosítja az eljáró bíróság országának joga szerint feltétlen érvényesülést kívánó kötelező szabályok alkalmazását, függetlenül a szerződésre egyébként alkalmazandó jogtól. Általában a fogyasztóvédelmi és a foglalkoztatási területen vagy valamely nemzetközi egyezményt kiegészítő jogszabályban találhatók ezek a szabályok.

2.5 A külföldi jog bizonyítása

A külföldi jog tartalmát úgy kell bizonyítani, mintha az ténybeli elem lenne. Így a felek feladata bizonyítani a külföldi jog tartalmát; a bírák nem vizsgálhatják a külföldi jog tartalmát. A felek által benyújtott bizonyítékok közötti ellentmondás esetén a bíró értékelheti a szakértők hitelességét, és figyelembe veheti az elsődleges bizonyítékokat (például külföldi jogszabályokat és jogeseteket) különösen, ha azok angol nyelvűek, és egy gibraltári bíró számára ismerős jogintézményeket alkalmaznak.

Általában szakértői bizonyítás útján bizonyítják a külföldi jog tartalmát. Nem elegendő előterjeszteni a bírósághoz a külföldi jogszabály, jogeset szövegét vagy a hatáskörre vonatkozó szöveget. Szakértői bizonyítékot nyújthat a külföldi jogról bárki, aki „tudása vagy tapasztalata alapján megfelelően képzett”, függetlenül attól, hogy jogosult-e jogászként eljárni az érintett másik államban. Mindazonáltal a szakértők általában tudományos szakemberek vagy jogászok az adott államban. Ha egy korábbi gibraltári vagy angol bírósági ügyben már meghatározták a külföldi jog tartalmát, akkor a külföldi jog tartalmának bizonyítékaként lehet hivatkozni erre az ügyre, és az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a külföldi jog tartalma megegyezik az adott ügyben megállapított tartalommal.

A bizonyítási teher a külföldi jogra hivatkozó félre hárul. Ha a külföldi jogot nem bizonyítják megfelelően, az általános szabály szerint a gibraltári jogot kell alkalmazni. Azokban az esetekben azonban, amikor nincs ok azt feltételezni, hogy a külföldi jog valamilyen módon hasonlít a gibraltári joghoz (például egy másik európai állam adójogszabálya), a keresetet el lehet utasítani.

3 Kollíziós jogi szabályok

3.1 Szerződéses kötelmek és jogi aktusok

A szerződéses kötelezettségekre és ezekhez kapcsolódóan az alkalmazandó jog megválasztására minden esetben a Róma I. rendelet közvetlenül alkalmazandó. A Róma I. rendeletben foglalt kollíziós szabályok alkalmazhatók azokra az esetekre is, amelyeket a gibraltári jog nem ismer el szerződéses jogviszonynak (például, amikor a megállapodás nem jár ellenszolgáltatással, úgymint az ajándékozási szerződéseknél).

Az eljáró bíróság országa szerinti jogot alkalmazzák az eljárási kérdésekben. Ennélfogva eljáró bíróság országa szerinti jog szabályozza a kár mértékének (de nem a kárnak a) megállapítását és a bizonyítási eszközöket. Az elévülési idő anyagi jogi jellegű, ezért szerződéses kötelezettségek esetén a Róma I. rendelet alapján alkalmazandó jog határozza meg azt. A legjelentősebb anyagi jogi szabályokat az alábbiakban foglaljuk össze.

Azokban az esetekben, amikor a felek kifejezetten megválasztották az alkalmazandó jogot, vagy ez kellő bizonyossággal megállapítható, ez a jog alkalmazandó. Kellő bizonyossággal megállapítható a választott jog a felek közötti korábbi ügyletek alapján, vagy ha a szerződést olyan típusszerződés formájában kötik, amelyről köztudott, hogy arra egy adott jog az irányadó (például Lloyd's tengeri biztosítási kötvénye). Joghatósági megállapodás esetén ez gyakran elegendő azon következtetés levonására, hogy a felek az adott ország jogát kívánták választani, de ez nem minden esetben van így. Választottbírósági megállapodás esetén, ha a választottbírák kiválasztási feltételeit meghatározták, ez könnyebben lehetővé teszi az alkalmazandó jog megválasztására vonatkozó következtetést, de ha a választottbírákat valamilyen nemzetközi testületre hivatkozva határozzák meg, akkor sokkal kevésbé valószínű, hogy kellő bizonyossággal megállapítható a választott jog.

A jogválasztás szabadsága több szempontból is körülhatárolt. Először is, a fogyasztói és a munkaszerződésekben az alkalmazandó jog megválasztása nem foszthatja meg a fogyasztót vagy a munkavállalót azon jog kötelező szabályai által nyújtott védelemtől, amely – ha nem választották volna meg kifejezetten az alkalmazandó jogot – alkalmazandó lenne az adott esetre. Másodszor, ha egy adott ügy minden eleme egy országhoz kapcsolódik, akkor egy másik alkalmazandó jog választása nem foszthatja meg hatékony érvényesülésétől az adott ország kötelező szabályait. A biztosítási szerződésekkel kapcsolatban is léteznek fogyasztóvédelmi szabályok. Megjegyzendő az is, hogy amennyiben nincs egyetértés a jogválasztás érvényességével kapcsolatban – például kényszerre hivatkoznak –, akkor a vélt alkalmazandó jog (vagyis az alkalmazandó jog érvényes megválasztása esetében a szerződésre irányadó jog) határozza meg azt, hogy a jogválasztás érvényes volt-e, kivéve, ha ez „észszerűtlen” lenne (ebben az esetben a hozzájárulás hiányára hivatkozó fél szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazható).

Azokban az esetekben, amikor nem választották meg kifejezetten az alkalmazandó jogot, vagy kellő bizonyossággal nem állapítható meg a választott jog, a Róma I. rendelet a szerződés típusától függően külön szabályokat tartalmaz, de ha ezek a szabályok nem egyértelműek, akkor általában a szerződés jellegéből adódó teljesítést végző fél szokásos tartózkodási helye szerinti jog az alkalmazandó jog. Nem könnyű minden esetben megállapítani a szerződés jellegéből adódó teljesítést végző felet, de általában az a fél, aki nem fizeti meg az áru vagy szolgáltatás ellenértékét (például a termék értékesítője, banki ügyletben a hitelező, kezességvállalási szerződés esetén a kezes). Ez a vélelem megdönthető azon ország javára, amelyhez a szerződés szorosabban kapcsolódik.

3.2 Szerződésen kívüli kötelmi viszonyok

A legtöbb esetben a Róma II. rendeletet kell alkalmazni a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra. A törvény csak azokra a jogellenes károkozással kapcsolatos esetekre vonatkozik, amelyekre nem terjed ki a Róma II. rendelet, így a jó hírnév megsértésére továbbra is a common law irányadó (lásd lentebb). Az alkalmazandó jog határozza meg az elévülési időt is.

A Róma II. rendelet értelmében az általános szabály az, hogy a kár bekövetkezésének helye szerinti jogot kell alkalmazni. Külön szabályok határozzák meg az alkalmazandó jogot a szerződésen kívüli kötelmi viszonyok bizonyos típusaira, ideértve a termékfelelősséget, a tisztességtelen versenyt, a környezetvédelmi károkozást és a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos károkozást. A Róma II. rendelet azt is lehetővé teszi a felek számára, hogy bizonyos körülmények között megválasszák az alkalmazandó jogot, de ez a rendelkezés nem használható fel az uniós vagy a nemzeti jog kötelező szabályainak elkerülésére. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kár mértékének megállapítására az alkalmazandó jog vonatkozik.

Amint azt a fentiekben említettük, a jó hírnév megsértésére – amely magában foglalja a tulajdonra vonatkozó valótlan tényállítást, az árura vonatkozó valótlan tényállítást, a rosszhiszemű valótlan tényállítást és minden olyan külföldi jog szerinti követelést, amely „megegyezik vagy jellegében azonos az [ilyen] követeléssel” – továbbra is a common law az irányadó. Ebben az esetben a kettős perindítási szabály alkalmazandó: a jogellenes károkozás csak akkor érvényesíthető Gibraltáron, ha polgári jogi kereset terjeszthető elő annak a külföldi államnak a joga szerint, amelyben a cselekmény (általában a közzététel) bekövetkezett, és ha a cselekmény Gibraltáron következett volna be, akkor a gibraltári jog szerint polgári jogi keresetet lehetne előterjeszteni. Ezt a szabályt megtartották, miután a médiumok nyomást gyakoroltak az elnyomó külföldi jog alkalmazásától félve. E szabály alól azonban van egy kivétel: ha egy másik országnak jelentősebb kapcsolata van az eseménnyel és a felekkel, akkor ennek az országnak a jogát kell alkalmazni. Felhívjuk a figyelmet, hogy ez a terület különösen bizonytalan.

A bizalmi vagyonkezelés tekintetében az alkalmazandó jogot a bizalmi vagyonkezelésről szóló törvény szabályozza, amely végrehajtja a bizalmi vagyonkezelésre és elismerésére alkalmazandó jogról szóló hágai egyezményt. E törvény értelmében az alkalmazandó jog a vagyonrendelő által választott jog vagy – ilyen választás hiányában – az a jog, amelyhez a bizalmi vagyonkezelés a legszorosabban kapcsolódik. Ez a jog határozza meg a bizalmi vagyonkezelés érvényességét, értelmezését, joghatásait és végrehajtását.

3.3 A személyi állapot, valamint annak a családi állapottal kapcsolatos vonatkozásai (név, lakóhely, cselekvőképesség)

Születéskor a gyermek lakóhelye (születéskori lakóhelye) megegyezik a gyermek apjának a gyermek születésekor fennálló lakóhelyével, ha a gyermek házasságból született. Ha a gyermek nem házasságból született, vagy az apa elhunyt a gyermek születése előtt, a gyermek lakóhelye megegyezik a gyermek anyjának lakóhelyével. Ez a szabály alkalmazandó a gyermek 16 éves koráig (azaz a gyermek lakóhelye az apa vagy az anya lakóhelyével együtt változik).

A 16 évesnél idősebb személyek esetében továbbra is a születéskori lakóhely alkalmazandó, kivéve, ha más lakóhelyet választanak. A lakóhelyválasztás elfogadásához ténylegesen az adott állam területén kell lakni, és határozatlan ideig vagy állandó jelleggel ott tartózkodni. Ha e feltételek bármelyike megszűnik, a választott lakóhely már nem alkalmazandó, és a születéskori lakóhelyet kell alkalmazni.

A feleség lakóhelyét már nem a férje lakóhelye határozza meg: azt önállóan kell vizsgálni.

A cselekvőképességet (például szerződéskötési, végintézkedési, házasságkötési képesség) az adott területre vonatkozó szabályok határozzák meg, és az adott részeknél fejtjük ki.

3.4 Szülő-gyermek kapcsolat megállapítása, ideértve az örökbefogadást is

A szülői felelősséggel és gyermekvédelemmel kapcsolatos ügyekre általában a gibraltári jog alkalmazandó, amely alól kevés kivétel van, például az 1996. évi Hágai Egyezmény és a Brüsszel IIa. rendelet hatálya alá tartozó (a fentiekben ismertetett) ügyek. Általában – bizonyos kivételektől eltekintve – az angol jog határozza meg a házasságból született gyermekkel és az örökbefogadással kapcsolatos kérdéseket is.

3.5 Házasság, házasság nélkül együtt élő párok, élettársi kapcsolatok, házasság felbontása, különválás, tartási kötelezettségek

Általában – bizonyos kivételektől eltekintve – a házasságkötés helye szerinti jog irányadó a házasság alaki feltételeire.

A személyek házasságkötési képességét általában az adott személynek közvetlenül a házasságkötés előtti lakóhelye határozza meg. Ez a jog olyan kérdésekre irányadó, mint például a felek beleegyezése, az életkorra vonatkozó követelmények, valamint hogy a tágabb családon belül mely személyek nem házasodhatnak össze. Az életkort illetően a házasság nem érvényes, ha a felek egyike 16 évesnél fiatalabb volt a házasságkötéskor, és a lakóhelye Gibraltáron van. Házasságot köthetnek azonban, ha a házasságkötés előtt külön házassági engedélyt kérnek.

Általában – kevés kivételtől eltekintve – a gibraltári jogot kell alkalmazni a házasság felbontására és a különválásra.

Általában – bizonyos kivételektől eltekintve – a gibraltári jogot kell alkalmazni a tartási kötelezettségekre.

3.6 Házassági vagyonjogi rendszerek

A common law nem ismeri a házassági vagyonjogi rendszer intézményét. A gibraltári bíróságok általában – kevés kivételtől eltekintve – a gibraltári jogot vagy – amennyiben módjukban áll – Anglia és Wales ítélkezési gyakorlatát alkalmazzák a házasság felbontása vagy különválás esetén a vagyoni viszonyok rendezésével és a semmissé nyilvánítással kapcsolatban vagy a tartással kapcsolatos ügyekben.

3.7 Öröklés, végintézkedések

Törvényes – vagyis végintézkedés hiányában történő – öröklés esetében a végrendelkezőnek az elhalálozás időpontjában fennálló lakóhelye szerinti jog alkalmazandó az ingó vagyon öröklésére; míg az ingatlan öröklésére annak az országnak a joga irányadó, amelynek területén a vagyontárgy található.

Végintézkedésen alapuló öröklés esetében a végrendelkezőnek a végintézkedés megtételekor fennálló lakóhelye szerinti jog határozza meg a végrendelkező ingó vagyonra vonatkozó végintézkedési képességét. A hagyományos akkor szerezheti meg az ingó vagyontárgyat, ha saját lakóhelye vagy a végrendelkező lakóhelye szerinti jog szerint rendelkezik cselekvőképességgel. Az ingatlanokkal kapcsolatban nincs külön rendelkezés, de az a legvalószínűbb, hogy a dolog fekvési helye szerinti jogot kell alkalmazni, ami feltehetőleg meghatározza a hagyományosnak az ingatlan megszerzésére való képességét is.

A végintézkedésről szóló 2009. évi törvény alapján a végintézkedés alakilag érvényes (például megfelelő számú tanú előtt tették), ha megfelel az alábbi jogok valamelyikének: a végintézkedés megtételekor a végintézkedés megtételének helye (általában az aláírás és a tanúkkal hitelesítés helye) szerinti jog; a végintézkedés megtételekor a végrendelkező lakóhelye, szokásos tartózkodási helye vagy állampolgársága szerinti ország joga; az elhalálozás időpontjában a végrendelkező lakóhelye, szokásos tartózkodási helye vagy állampolgársága szerinti ország joga. Az ingatlan juttatásáról rendelkező végintézkedés alakilag akkor is érvényes, ha megfelel az ingatlan fekvési helye szerinti ország jogának (így mégis kizárt a vissza- és továbbutalás elvének alkalmazása az ingatlanokkal kapcsolatban).

Az ingó javakra vonatkozó végintézkedés anyagi jogilag akkor érvényes (például a végintézkedés alapján juttatható összeg korlátozása), ha megfelel a végrendelkezőnek az elhalálozás időpontjában fennálló lakóhelye szerinti jognak; az ingatlanokra vonatkozó végintézkedés anyagi jogilag akkor érvényes, ha megfelel az ingatlan fekvési helye szerinti ország jogának, vagyis a nemzeti jogrendszertől függetlenül a dolog fekvési helye szerinti jogot kell alkalmazni.

A végintézkedést a végrendelkező szándékának megfelelő jog alapján értelmezik, amelynek a végintézkedés megtételekor fennálló lakóhely szerinti jogot kell vélelmezni. Ez a vélelem egy első látásra elfogadható szabály, amely megdönthető annak bizonyításával, hogy a végrendelkező egyértelműen azt tervezte, és a szándéka arra irányult, hogy végintézkedését egy másik jogrendszer alapján értelmezzék. Az ingatlanok vonatkozásában további korlátozást jelenthet az, ha ebből az értelmezésből eredő érdeket a dolog fekvési helye szerinti jog nem engedélyez vagy nem ismer el, akkor ez utóbbi jog az irányadó.

A végintézkedés visszavonásának érvényességét a végrendelkezőnek a visszavonás időpontjában fennálló lakóhelye szerinti jog határozza meg (meg kell jegyezni, hogy a gibraltári jog szerint, ha ez a szabály alkalmazandó, a házasságkötés érvényteleníti a végintézkedést, kivéve, ha bizonyítják, hogy a végintézkedést kifejezetten a házasságkötés tervezése során tették). Ha azonban arra hivatkoznak, hogy a végintézkedést egy későbbi végintézkedéssel vonták vissza (például nem tépték szét a végintézkedést), a második végintézkedés alaki érvényességére vonatkozó jog határozza meg, hogy ez a második végintézkedés visszavonja-e a korábbit. Ha nem egyértelmű, hogy a második végintézkedés visszavonja-e a korábbit, a végrendelkező szándékának megfelelő jog alapján kell értelmezni ezt a kérdést, amelynek a végintézkedés megtételekor fennálló lakóhely szerinti jogot kell vélelmezni.

3.8 Ingatlan

A vagyonnal kapcsolatos ügyek fel vannak osztva ingó és ingatlan vagyon szerint; a dolog fekvési helye szerinti jog határozza meg, hogy az adott vagyontárgy ingó vagy ingatlan vagyontárgynak minősül-e.

Ingatlan esetében az alkalmazandó jog az ingatlan fekvési helye szerinti jog, és a vissza- és továbbutalás elvét alkalmazni kell. Ez az ügylettel kapcsolatos minden kérdésre vonatkozik, ideértve a cselekvőképességet, az alaki követelményeket és az anyagi jogi érvényességet. Meg kell jegyezni, hogy természetesen megkülönböztetik a földterület vagy más ingatlan átruházását az átruházásra irányuló, a felek jogait és kötelezettségeit szabályozó szerződéstől – ez utóbbira az alkalmazandó jogra vonatkozó külön szabályok irányadóak (különösen a Róma I. rendelet alapján).

Az ingó vagyontárgyak átruházására vonatkozó dologi jogi (azaz nem szerződéses) kérdésekre általában annak a helynek a joga irányadó, ahol a vagyontárgy a tulajdonjogot érintő esemény bekövetkezésének időpontjában volt. Nem egyértelmű, hogy a vissza- és továbbutalás alkalmazandó-e ebben az esetben, de a gibraltári bíróságok elsőfokú döntéseinek általános joghatásából arra lehet következtetni, hogy nem alkalmazandó ez az elv. Az ezen általános szabály szerint megszerzett ingó vagyontárgy tulajdonjogát akkor ismerik el érvényesnek Gibraltáron, ha az ingó vagyontárgyat ezután elviszik abból az országból, amelyben a tulajdonjog megszerzésének időpontjában volt, kivéve, ha – és addig, ameddig – a tulajdonjog helyébe annak az országnak a jogával összhangban megszerzett új tulajdonjog lépett, ahová az ingó vagyontárgyat vitték. Az ingó vagyontárgyakra vonatkozó általános szabály alól kivételt jelent az az eset, amikor az ingó vagyontárgy szállítás alatt áll, és helye a felek számára nem ismert vagy ideiglenes, ebben az esetben az átruházásra alkalmazandó jog szerint érvényes átruházás Gibraltáron is érvényes lesz.

Az ingó immateriális javak engedményezése esetén a Róma I. rendeletet kell alkalmazni, ha az engedményező és az engedményes között szerződéses viszony van (mint a legtöbb tartozás esetében), és az ügy kizárólag az engedményezés érvényességére és joghatására vonatkozik.

Meg kell jegyezni, hogy az immateriális javak átruházására és engedményezésére vonatkozó kollíziós szabályokat nehéz összefoglalni, és nem egyetlen jogválasztási szabály vonatkozik rájuk, különösen azért, mert az immateriális javak kategóriája a jogok nagyon széles körét fedi le, amelyek nem mindegyike szerződéses eredetű. Javasoljuk, hogy immateriális ingó javak esetében kérjen tanácsot egy szakértőtől.

3.9 Fizetésképtelenség

Az Egyesült Királyságban – és kiterjesztve – Gibraltáron alkalmazandó a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 1346/2000/EK tanácsi rendelet, amely meghatározza a vonatkozó szabályokat azokban az eljárásokban, amelyekben az adóst a vagyona feletti rendelkezési jogától teljes mértékben vagy részlegesen megfosztják, és felszámolót jelölnek ki, ha az adós fő érdekeltségei egy uniós tagállamban (Dánia kivételével) találhatók. Ha a gibraltári bíróságok rendelkeznek joghatósággal (ez az eset áll fenn, ha az adós fő érdekeltségeinek központja – amelynek a bejegyzett székhelyet kell vélelmezni – Gibraltáron található), akkor a gibraltári jogot kell alkalmazni.

Az 1346/2000/EK rendelet hatálya alá nem tartozó esetekben a gibraltári jogot kell alkalmazni, ha a gibraltári bíróságok rendelkeznek joghatósággal (ez az eset áll fenn, ha a gazdasági társaságot Gibraltáron jegyezték be, vagy ha vannak olyan személyek Gibraltáron, akiknek érdekük fűződik a felszámoláshoz, és nincs megfelelő indok a joghatóság elutasítására).