Költségek

Görögország

Ez az oldal tájékoztatást nyújt a Görögországban érvényes jogi költségekről.

Tartalomszolgáltató:
Görögország

A jogi szakemberek díjaira vonatkozó szabályozási keret

Ügyvédek

Az ügyvédi díjakról a 4194/2013. sz. törvény, azaz az ügyvédekről szóló törvénykönyv 58. és azt követő cikkei rendelkeznek (Kormányzati Közlöny, I. sorozat, 208. sz.). E rendelkezéseknek megfelelően az ügyvéd szabadon határozza meg a díját a megbízójával vagy annak képviselőjével kötött írásbeli megállapodás útján; a munkadíj a teljes eljárásra vagy annak egy részére vonatkozik, illetve vonatkozhat konkrét eljárási cselekményekre vagy bármilyen jogi feladatra is, mind a bíróságok előtt, mind azokon kívül.

Ha a díj összegét nem foglalták írásbeli megállapodásba, az összeget a jogvita tárgyának értéke alapján kell meghatározni (63. cikk (1) bekezdés), és amennyiben a jogvita tárgya nem fejezhető ki pénzben, a díjat az ügyvédekről szóló törvénykönyv I. melléklete (I. MELLÉKLET – A jogi eljárások során alkalmazott ügyvédi díjak) szerint kell kiszámítani (63. cikk (2) bekezdés).

Jogi tanácsadók – Jogtanácsosok

E szakmák képviselői nincsenek különböztetve az ügyvédektől.

Bírósági végrehajtók

A bírósági végrehajtók díjazására külön rendelkezések vonatkoznak. A bírósági végrehajtók díjairól a 4336/2015. sz. törvény (Kormányzati Közlöny, I. sorozat, 94. sz.) 2. cikke által módosított 2318/1995. sz. törvény, azaz a bírósági végrehajtókról szóló törvénykönyv (Kormányzati Közlöny, I. sorozat, 126. sz.) 50. és azt követő cikkei rendelkeznek. E rendelkezéseknek megfelelően a bírósági végrehajtók díjait a pénzügyminiszter és az igazságügyi miniszter közös határozata rögzíti. A jelenleg hatályos határozat a 2016. március 11-i 21798. sz. határozat (Kormányzati Közlöny, II. sorozat, 709/2016. sz.). A díjak azonban az adott feladat összetettsége alapján megállapodás útján növelhetők.

Közjegyzők

A közjegyzői díjakat külön rendelkezések rögzítik, amelyek a 2830/2000. sz. törvény 40. cikkében találhatók.

Fix költségek

Fix költségek a büntetőeljárásban

A felek fix költségei a büntetőeljárás során

A büntetőügyekkel kapcsolatos ügyvédi díjakról az ügyvédekről szóló törvénykönyv rendelkezik (az 58. és azt követő cikkeiben).

A büntetőeljárás mely szakaszában kell a fix költségeket megfizetni?

Az ügyvédek és az ügyfeleik közötti megállapodás tárgyát képezi, hogy mikor kell kifizetni az ügyvédi díjakat. A szóban forgó díjakat általában részletekben kell kifizetni, az eljárás előrehaladásával párhuzamosan.

Fix költségek az alkotmányossági eljárásokban

A felek fix költségei az alkotmányossági eljárások során

A jogi szakemberek díjaira a közigazgatási jogvitákban is a fent ismertetett szabályok vonatkoznak.

Az alkotmányossági eljárások mely szakaszában kell a feleknek a fix költségeket megfizetni?

Az ügyvédek és az ügyfeleik közötti megállapodás tárgyát képezi, hogy mikor kell kifizetni az ügyvédi díjakat. A szóban forgó díjakat általában részletekben kell kifizetni, az eljárás előrehaladásával párhuzamosan.

Az ügyvédek által előzetesen nyújtandó tájékoztatás

A felek jogai és kötelezettségei

Az ügyvédi magatartási kódex konkrét kötelezettségeket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az ügyvédeknek milyen módon kell teljesíteniük az ügyfeleikkel szemben fennálló kötelezettségeiket. E kötelezettségek bármilyen megsértése fegyelmi vétségnek minősül. A díjakat nem említik meg kifejezetten e kötelezettségek között.

A költségekkel kapcsolatos információk forrásai

Hol találok tájékoztatást arról, hogy Görögországban hogyan állapítják meg a költségeket?

Az ügyvédi díjakról az ügyvédekről szóló törvénykönyvben található információ, valamint az ügyvédi kamaráknál is tájékozódhat.

A közjegyzői díjakról az igazságügyi minisztérium közjegyzői irodákkal és földhivatalokkal kapcsolatos ügyekkel foglalkozó osztályától (Tmima Symvolaiografeion kai Ypothikofilakeion) vagy a közjegyzői szervezetektől (Symvolaiografiki Syllogoi) (a közjog által szabályozott jogi személyek) szerezhető információ.

Milyen nyelveken érhető el tájékoztatás arról, hogy Görögországban hogyan állapítják meg a költségeket?

Csak görögül érhetők el a költségek megállapítására vonatkozó információk.

Hol lehet tájékozódni a közvetítői/békéltetési eljárásokról?

Kérjük, tekintse meg a portál megfelelő oldalán közölt információkat, különösen a görögországi közvetítői eljárásokkal kapcsolatban.

Hol található további információ a költségekről?

A költségekkel kapcsolatos információkat tartalmazó weboldal

Nincs ilyen információkat tartalmazó weboldal.

Hol találok tájékoztatást a különböző eljárások átlagos időtartamáról?

Görögország esetében nem áll rendelkezésre ilyen információ.

Hol találok tájékoztatást arról, hogy egy adott eljárásnak mennyi az átlagos összköltsége?

Görögország esetében nem áll rendelkezésre információ az eljárások összköltségéről.

Hozzáadottérték-adó

Hogyan érhető el ezzel kapcsolatban információ?

Az ügyvédek szolgáltatásai héakötelesek. A vonatkozó információk beszerezhetők a pénzügyminisztérium illetékes adóügyi osztályától (Τmima Forologias) és az ügyvédi kamaráktól.

Az adó alkalmazandó mértéke

24%.

Költségmentesség és jogi segítségnyújtás

A költségmentesség tekintetében alkalmazandó jövedelemküszöb a polgári ügyekben

A polgári perrendtartás 194. és azt követő cikkei szerint azok a személyek részesülhetnek költségmentességben, akik igazolják, hogy saját vagy családjuk megélhetésének veszélyeztetése nélkül nem tudják megfizetni az eljárás költségeit.

Az említett cikkekben meghatározott feltételek szerint a költségmentesség külföldi állampolgároknak és hontalanoknak is biztosítható.

Polgári ügyekben a költségmentesség az alacsony jövedelmű állampolgároknak biztosított a 4689/2020. sz. törvény 41. és azt követő cikkeinek megfelelően. (A polgári és kereskedelmi ügyekben költségmentességre jogosult alacsony jövedelmű állampolgárok azok, akik esetében az éves családi jövedelem nem haladja meg a hatályos jogszabályban meghatározott éves minimáljövedelem kétharmadát.) A fenti törvény 41. cikkének (3) bekezdésében említett bűncselekmények áldozatai szinténjogosultak költségmentességre bármely általuk indított büntető vagy polgári ügyben.

A költségmentesség kiterjed az eljárási költségekre, valamint a közjegyzők, a bírósági végrehajtók és az ügyvédek díjaira is (a 4055/2012. sz. törvénnyel módosított polgári perrendtartás 199. cikke).

A büntetőügyek terheltjeinek költségmentessége tekintetében alkalmazandó jövedelemküszöb

A büntetőeljárási törvénykönyv 340. cikke szerint a jogi képviselővel nem rendelkező terhelt mellé a helyi ügyvédi kamara megfelelő listájáról kell ügyvédet kirendelni.

Büntetőügyekben a költségmentesség az alacsony jövedelmű állampolgároknak biztosított a 4689/2020. sz. törvénynek megfelelően.

A büntetőügyek sértettjeinek költségmentessége tekintetében alkalmazandó jövedelemküszöb

A 4689/2020. törvény rendelkezései lehetővé teszik a költségmentesség biztosítását az uniós tagállamok alacsony jövedelmű állampolgárainak, valamint az alacsony jövedelmű harmadik országbeli állampolgároknak és a hontalanoknak is, amennyiben hivatalos lakcímük vagy szokásos tartózkodási helyük az EU-ban található.

A sértetteknek nyújtott költségmentesség egyéb feltételei

Költségmentesség biztosítható az uniós tagállamok alacsony jövedelmű állampolgárainak, valamint az alacsony jövedelmű harmadik országbeli állampolgároknak és a hontalanoknak is, amennyiben hivatalos lakcímük vagy szokásos tartózkodási helyük az EU-ban található. Nincsenek egyéb feltételekről szóló rendelkezések.

A terhelteknek nyújtott költségmentesség egyéb feltételei

Nincsenek ilyenek.

Ingyenes bírósági eljárások

Nincsenek ilyenek.

Milyen esetben köteles a pervesztes fél a pernyertes fél költségeinek viselésére?

A bíróság határozatának meghozatalát követően a pervesztes fél általában köteles megfizetni a pernyertes fél jogi költségeit és kiadásait, a felek pernyertességének, illetve pervesztességének mértékétől függően. A bíróság a határozat ezen részét is köteles végrehajthatóvá tenni. A költségeket és a kiadásokat a fenti szabályok szerint kell kiszámítani, különös figyelemmel a jogi szakemberek díjaira vonatkozó rendelkezésekre és a peres felek polgári eljárások során esetlegesen felmerülő fix költségeire. A kiszámított összeg általában kevesebb, mint a tényleges költségek.

Szakértői díjak

A szakértők maguk állapítják meg a díjaikat, amelyeket kérelemre bele kell foglalni a bíróság által megítélt jogi költségekbe.

A fordítók és a tolmácsok díjai

A fordítók és a tolmácsok maguk állapítják meg a díjaikat, amelyeket kérelemre bele kell foglalni a bíróság által megítélt jogi költségekbe.

Kapcsolódó linkek

A görög ügyvédi kamarák plenáris ülése

Athéni Ügyvédi Kamara

Pireuszi Ügyvédi Kamara

Szaloniki Ügyvédi Kamara

A görög közjegyzői kamarák koordinációs bizottsága

Szaloniki Közjegyzői Kamara

A görög bírósági végrehajtók szövetsége

Kapcsolódó dokumentumok

Görögország jelentése a költségek átláthatóságáról szóló tanulmányhoz  PDF (849 Kb) en

Utolsó frissítés: 25/04/2023

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.