Automatikus feldolgozás

A nemzeti bíróságokkal folytatott elektronikus kommunikáció jelenlegi helyzetéről szóló tájékoztatás


Az utóbbi években egyre több tagállam vezetett be olyan jogszabályi változásokat, amelyek lehetővé teszik a modern információs és kommunikációs technológiák alkalmazását a polgári bírósági eljárásokban. E változások következtében az igazságügyi hatóságok és az eljárásokban érintett felek új csatornákon – például interneten – keresztül is kommunikálhatnak egymással.

Egyes esetekben például a felperes a bíróságnak interneten megküldött elektronikus kérelemmel is megindíthatja az eljárást; más esetekben a bíróságok elektronikus úton is kézbesíthetik a felek részére a bírósági dokumentumokat; megint más esetekben pedig valamennyi kommunikáció elektronikus úton zajlik. Egyes tagállamokban az internetes kommunikáció csaknem valamennyi típusú polgári eljárásban elfogadott, más tagállamokban pedig meghatározott típusú eljárásokra korlátozódik.

A modern kommunikációs technológiák polgári eljárásokban történő alkalmazása nem veszélyeztetheti az érintett felek alapvető jogait. Az igazságszolgáltatáshoz való jog gyakorlásának nem lehet akadálya az, hogy a fél nem rendelkezik egy bizonyos kommunikációs technológiai eszközzel. A nemzeti jogszabályoknak emellett azt is biztosítaniuk kell, hogy az internetes kommunikáció ne veszélyeztesse az eljárások során felhasznált érzékeny adatok megfelelő védelmét.

Ha szeretne részletesebben tájékozódni valamelyik tagállamról, válassza ki a kívánt ország zászlaját.


A honlapot az Európai Bizottság tartja fenn. Az ezen az oldalon található információ nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság hivatalos álláspontját. A Bizottság semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal az e dokumentumban foglalt vagy említett információk és adatok tekintetében. Kérjük, az európai oldalak szerzői jogi szabályai vonatkozásában vegye figyelembe a jogi nyilatkozatot.
A Bizottság megkezdte a portál tartalmának frissítését, amire az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése miatt van szükség. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 18/01/2019

Automatikus feldolgozás - Belgium

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

A témát az ún. „Phenix-törvények” szabályozzák, konkrétan:

  • az elektronikus úton folytatott bírósági eljárásokról szóló 2006. július 10-i törvény (loi relative à la procédure par voie électronique) (Belga Hivatalos Közlöny, 2006. szeptember 7.);
  • a belga igazságszolgáltatási törvénykönyv egyes, az elektronikus úton folytatott bírósági eljárásokról szóló rendelkezéseit módosító 2006. augusztus 5-i törvény (loi modifiant certaines dispositions du Code judiciaire en vue de la procédure par voie électronique) (Belga Hivatalos Közlöny, 2006. szeptember 7.).

A „Phenix-törvények” az azonos nevű informatikai projektről kapták a nevüket, amelynek célja valamennyi belga bíróság számítógépes elérhetőségének biztosítása annak érdekében, hogy végül a teljes bírósági eljárás lefolytatható legyen elektronikus úton.

2012. december 31. óta két törvény lépett fokozatosan hatályba a fent említett „Phenix-törvények” mellett. Ezek a következők:

  • 2012. december 31-i törvény, amely különböző, elsősorban az igazságszolgáltatásra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz (loi portant dispositions diverses, spécialement en matière de justice);
  • 2012. december 31-i törvény, amely az igazságszolgáltatásra vonatkozó különböző rendelkezéseket tartalmaz (loi portant dispositions diverses en matière de justice).

Azonban a fokozatos hatálybalépés még nem jelenti a bírósági eljárások elektronikus úton lefolytathatóvá tételét, hiszen elsősorban olyan rendelkezésekről van szó, amelyek az írásbeli eljárásokra is alkalmazhatóak. Ezért egyelőre továbbra is a „hagyományos”, nem elektronikus úton folytatott jogi eljárások maradnak meghatározóak.

A bírósági és ügyészségi hivatalokat és kezelőirodákat olyan ügyviteli informatikai alkalmazással látták el, amely lehetővé teszi valamennyi dokumentum és információ elektronikus úton történő feldolgozását. Továbbá számos különböző lehetőséget tanulmányoznak, amelyek lehetővé teszik az eljárási iratok és bizonyítékok elektronikus úton történő továbbítását a bíróságok hivatalai részére.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Tárgytalan.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Tárgytalan.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Tárgytalan.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Tárgytalan.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Tárgytalan.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Tárgytalan.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Tárgytalan.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Tárgytalan.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Tárgytalan.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Tárgytalan.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Az igazságszolgáltatási törvénykönyv (Code judiciaire) 32b. cikke úgy rendelkezik, hogy a bíróságok, ügyészségi vagy bírósági szolgálatok (ideértve a bírósági hivatalokat és ügyészségi titkárságokat is) részére történő bármely értesítés, közlés és iratbenyújtás, vagy ez utóbbiak által ügyvédek, bírósági alkalmazottak vagy közjegyzők részére, illetve ügyvédek, bírósági alkalmazottak vagy közjegyzők által ügyvédek, bírósági alkalmazottak vagy közjegyzők részére történő bármely értesítés vagy közlés foganatosítható az igazságügyi informatikai rendszer igénybevételével.

E rendelkezés alapján hozták létre az e-Box (elektronikus postafiók-)hálózatot az értesítések vagy közlések megtétele és iratok benyújtása céljából, valamint az e-Deposit (elektronikus irattár-)rendszert kifejezetten a polgári és büntetőjogi indítványok, beadványok és iratok benyújtása céljából.

Ezeket az eszközöket kizárólag miniszteri rendeletben meghatározott bíróságok használhatják.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

Tárgytalan.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Tárgytalan.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Tárgytalan.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Tárgytalan.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Tárgytalan.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 04/09/2019

Automatikus feldolgozás - Bulgária

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

A bolgár jog nem rendelkezik ilyen lehetőségről. A kérelmeket – amelyeket bolgár nyelven kell írni – írásban a bírósági hivatalnál kell előterjeszteni. A kérelmeket postai úton is meg lehet küldeni, azonban faxon és e-mailben ez nem lehetséges.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Lásd az 1. kérdésre adott választ.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Lásd az 1. kérdésre adott választ.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Lásd az 1. kérdésre adott választ.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Lásd az 1. kérdésre adott választ.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Lásd az 1. kérdésre adott választ.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Lásd az 1. kérdésre adott választ.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Lásd az 1. kérdésre adott választ.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Lásd az 1. kérdésre adott választ.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Lásd az 1. kérdésre adott választ.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Lásd az 1. kérdésre adott választ.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

A bolgár jog szerint a felek eljárási cselekményei polgári és kereskedelmi ügyekben nem tekintendők érvényesnek, amennyiben azokat elektronikusan teljesítik és elektronikus aláírással látják el. A felek bolgár nyelven írt, aláírással ellátott kérelemmel fordulhatnak bírósághoz. A kérelmet az érintett bíróság titkárságának irodájában lehet benyújtani vagy pedig a bíróságnak címezve postán megküldeni.

A polgári perrendtartás (GPK) 184. cikke lehetővé teszi elektronikus és papíralapú dokumentumok bizonyítékként történő előterjesztését polgári és kereskedelmi ügyekben. Az elektronikus dokumentum a bíróságon papíralapon is előterjeszthető. Amennyiben az ellenérdekű fél azt vitatja, a dokumentumot elektronikus adathordozón kell benyújtani. Amennyiben a bírósági tárgyaláson az elektronikus dokumentum másolásához szükséges berendezés és személyzet nem áll rendelkezésre, a bíróság az elektronikus dokumentumot előterjesztő felet felhívhatja, hogy bocsássa az elektronikus másolatot a többi fél rendelkezésére.

Az elektronikus dokumentummal kapcsolatos kifogásolási eljárást – különösen az elektronikus dokumentum kötelező tartalmi kellékét jelentő elektronikus aláírás kifogásolását – az elektronikus iratról és az elektronikus aláírásról szóló törvény szabályozza.

Az online eljárásokkal kapcsolatban a polgári perrendtartásban rögzített egyetlen rendelkezés a végrehajtási eljárás adósa követeléseinek lefoglalására vonatkozik. Ez a szabályozás a végrehajtási eljárás része, és a cselekményt a végrehajtó folytatja le.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

A polgári perrendtartás 42. cikkének (4) bekezdése lehetővé teszi polgári és kereskedelmi ügyekben a felek részére e-mail útján történő kézbesítést. A nyilatkozatok akkor minősülnek kézbesítettnek, ha azokat bejegyzik a különös informatikai rendszerbe, és a törvény 44. cikkének (3) bekezdése szerint a megfelelő elektronikus nyilvántartás tanúsítja a kézbesítést.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Lásd a 13. kérdésre adott választ.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Lásd a 13. kérdésre adott választ.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

A bolgár jog nem rendelkezik ilyen lehetőségről. Lásd a 12. kérdésre adott válasz utolsó albekezdését.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

A bírósági határozatok a nyilvánosság számára a Bolgár Köztársaság Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsának weboldalán érhetők el (regisztráció nélkül): A link új ablakot nyit meghttp://legalacts.justice.bg/. A bírósági határozatok számos szempont alapján kereshetők, nevezetesen „bíróság”, „ügytípus”, „év”, „ügyszám”, és „kulcsszavak” alapján. Az összetett kereséssel ennél pontosabb kritériumokra is rá lehet keresni. A keresés eredményeként az ügyben szereplő fél vagy képviselője „.doc” formátumban töltheti le a bírósági ítéletet. A határozatokat a személyes adatok védelméről szóló törvény és a minősített adatok védelméről szóló törvény által előírt követelményeknek megfelelően a meghozataluk időpontjában teszik közzé. A határozatok közzétételére olyan módon kerül sor, hogy az azokban szereplő természetes és jogi személyeket ne lehessen felismerni. A személyek polgári vagy egészségügyi státuszára vonatkozó határozatokat azok indokolása nélkül kell közzétenni.

Emellett minden bíróság weboldala lehetővé teszi a folyamatban lévő ügyek és az azokhoz kapcsolódó bírósági határozatok nyomon követését. A bírósági határozatok és az ügyek állásával kapcsolatos információk a fent említett keresési szempontok használatával kereshetők, a határozatok pedig a bemutatott módon kerülnek közzétételre. A keresés eredményeként az ügyben szereplő fél vagy képviselője „.doc” formátumban töltheti le a bírósági határozatot.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 25/06/2018

Automatikus feldolgozás - Csehország

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Igen, a Cseh Köztársaságban minden keresetet be lehet nyújtani elektronikusan.

A kereseteket a) hitelesített elektronikus aláírással ellátott e-mailben, vagy b) adattárolókba – vagyis az aktusok hivatalos szerveknek való megküldésére és végrehajtására létrehozott speciális elektronikus tárolókba – való megküldéssel lehet benyújtani. Ezek a módszerek egyenértékűek a klasszikus írásbeli formával. A keresetet egyszerű, hitelesített elektronikus aláírás nélküli e-mailen keresztül is be lehet nyújtani, de ez esetben három napon belül klasszikus írásbeli, vagy a fenti a) és b) pontokban meghatározott formában is be kell nyújtani az azonos tartalmú keresetet. Ezeket a módszereket részletesebben a 6. kérdésre adott válasz mutatja be.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Minden esetben lehetséges a kereset elektronikus úton történő benyújtása. Az elektronikus fizetési meghagyásos eljárás kizárólag elektronikusan indítható.

Az elektronikus fizetési meghagyásos eljárás rövidített eljárás. A felperes az ePodatelna A link új ablakot nyit meghttp://epodatelna.justice.cz/ weboldalán található elektronikus formanyomtatvány kitöltésével és annak hitelesített elektronikus aláírásával nyújthatja be keresetét. A felperes 1 millió CZK-ig terjedő összeget követelhet és az elektronikus fizetési meghagyás kibocsátásának feltétele közé tartozik a formanyomtatvány helyes kitöltése, valamint a bírósági illeték megfizetése. A feltételek teljesítése esetén a bíróság elektronikus fizetési meghagyást bocsáthat ki. A bíróság ebben felszólítja az alperest, hogy a kézhezvételtől számított 15 napon belül fizesse meg a követelés és az eljárás költségeinek összegét, vagy fellebbezzen az azt kibocsátó bíróságnál. A fellebbezéssel meg nem támadott elektronikus fizetési meghagyás a jogerős ítélettel azonos joghatásokat vált ki. Amennyiben bármely alperes a meghatározott időben fellebbezést terjeszt be, az elektronikus fizetési meghagyást teljes mértékben törlik és a bíróság elrendeli a tárgyalást.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Elektronikus keresetet bármikor be lehet nyújtani.

A kereset hitelesített elektronikus aláírással ellátott e-mailben való benyújtása esetén az ePodatelna A link új ablakot nyit meghttp://epodatelna.justice.cz/ weboldalát lehet alkalmazni (az oldal azonban csak cseh nyelven érhető el). A keresetet a megfelelő bírósági hivatal e-mail címére való megküldéssel is be lehet nyújtani. A hivatalok e-mail címét a A link új ablakot nyit meghttp://portal.justice.cz/Justice2/Uvod/Soudy.aspx weboldalon találja.

A bírósági adattárolóba megküldött keresetek esetén a megfelelő bíróság adattárolóinak azonosítói a nyilvános igazgatási weboldalon, az adattárolók tulajdonosainak listáján (A link új ablakot nyit meghttp://seznam.gov.cz/) – az „Állami igazgatási testületek” részben, vagy az Igazságügy Minisztérium A link új ablakot nyit meghttps://www.justice.cz/ weboldalán, az egyes bíróságok elérhetőségei között találhatók.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Főszabály szerint az ügyletek végrehajtására bármilyen formában sor kerülhet, kivéve, ha egyes aktusokra vonatkozóan jogszabály meghatározott formát ír elő. A legfontosabb, hogy a beadvány érthető és egyértelmű legyen.

Egyes elektronikus eljárások alkalmazása során a felpereseket kötik a különböző kommunikációs formákra vonatkozó műszaki jellemzők. Például az ePodatelna A link új ablakot nyit meghttp://epodatelna.justice.cz/ weboldal használatakor (lásd a 2., 3. és 6. kérdéseket) a mellékletek maximális mérete 10 MB, és a támogatott fájl formátumok a pdf, rtf, xls, doc és txt. Hasonló módon az adattárolóknak megküldött üzenetek mérete szintén 10 MB-ra korlátozott, és az adattárolókba küldött üzenetek támogatott formátumai a pdf, PDF/A, xml (amennyiben az megfelel az üzenet címzettje által közzétett, nyilvánosan elérhető XSD sémának), fo/zfo, html/htm, odt, ods, odp, txt, rtf, doc/docx, xls/xslx, ppt/pptx, jpg/jpeg/jfif, png, tif/tiff, gif, mpeg1/mpeg2, wav, mp2/mp3, isdoc/isdocx, edi, dwg, shp/dbf/shx/prj/qix/sbn/sbx, dgn és gml/gfs/xsd. Az e-mailben benyújtott üzeneteket HTML formátumban, ISO-8559-2, ISO - 8559-1(LATIN-1),Unicode vagy UTF-8 kódolt szövegű PLAIN TEXT formátumban kell létrehozni. Az e-mail mérete, csatolmányokkal együtt maximum 5 MB lehet. A támogatott operációs rendszerek: Windows 98, Windows 2000, Windows 2003, Windows XP, Windows Vista (Windows Vista esetén problémák merülhetnek fel az elektronikus hitelesített igazolások egyes HW tárolásával [pl. az SCR3320 intelligens kártya olvasó], ezen olvasó alkalmazásával jelenleg nem lehet elektronikusan aláírni vagy benyújtani dokumentumokat – a benyújtott dokumentumot alá lehet írni és be lehet küldeni, ha a Java Appletben meghatározásra kerül a pfx fájl [12. o.] és megadásra kerül a privát kulcshoz tartozó jelszó). Az ePodatelna weboldal vagy adattároló használata mellett döntő felperes a megfelelő weboldalon található kézikönyvekhez és használati útmutatókhoz fordulhat további információért.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

A bíróságok és a bírósági végrehajtók a személyes adatok védelmét szabályozó jogszabálynak (különösen a személyes adatok védelméről szóló 101/2000. sz. törvénynek) és más jogszabályoknak megfelelően járnak el.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

A rendes polgári eljárásokban három különböző elektronikus eljárást lehet alkalmazni a kereset benyújtásához:

Először, a keresetet be lehet nyújtani hitelesített elektronikus aláírással ellátott e-mailben. A hitelesített elektronikus aláírás definícióját az elektronikus aláírásokról szóló 227/2000. sz. törvény 11. cikke tartalmazza; az elektronikus aláírás a) valamely akkreditált cseh igazolás-kiállító szolgáltató által elkészített minősített igazoláson alapuló, és az aláíró személyét vitathatatlanul tanúsító hitelesített aláírás (a Cseh Köztársaság akkreditált szolgáltatóinak listáját a cseh Belügyminisztérium weboldalán találja A link új ablakot nyit meghttp://www.mvcr.cz/clanek/prehled-udelenych-akreditaci.aspx), vagy b) valamely akkreditált külföldi igazolás-kiállító szolgáltató által elkészített minősített igazoláson alapuló hitelesített aláírás, ha a minősített igazolást a megbízható igazoló szolgáltatók listáján szereplő szervezet olyan szolgáltatás keretében bocsátotta ki, amelyre vonatkozóan akkreditálásra került, vagy amelynek szolgáltatását a megfelelő uniós jogszabályok szerint felügyelik. Ez a fajta benyújtás a klasszikus írásbeli formátummal egyenértékű. Annak a felperesnek, aki így kívánja benyújtani keresetét, az ePodatelna A link új ablakot nyit meghttp://epodatelna.justice.cz/ weboldalát kell felkeresnie. A követelést a megfelelő bírósági hivatal e-mail címére való megküldéssel is be lehet nyújtani. A hivatalok e-mail címét a A link új ablakot nyit meghttp://portal.justice.cz/Justice2/Uvod/Soudy.aspx weboldal bíróságok elérhetőségei pontjában találja.

Másodszor, alkalmazható adattároló, amely a Cseh Köztársaságban az aktusok hivatalos szerveknek való megküldésére és végrehajtására létrehozott speciális elektronikus tároló. Az adattárolókat elsősorban az elektronikus aktusokról és a jóváhagyott dokumentum átalakításról szóló 300/2008. sz. törvény szabályozza. Ez a fajta benyújtás a klasszikus írásbeli formátummal egyenértékű. Az adattároló rendszerre vonatozó részletes információt a A link új ablakot nyit meghttp://www.datoveschranky.info/ weboldalon, a felhasználói fiókhoz való hozzáférést pedig a A link új ablakot nyit meghttps://www.mojedatovaschranka.cz/ weboldalon találja. Minden bíróság rendelkezik adattárolóval. Az egyes bíróságok adattárolóinak azonosítói a nyilvános igazgatási weboldalon, az adattárolók tulajdonosainak listáján (A link új ablakot nyit meghttp://seznam.gov.cz/) – az „Állami igazgatási testületek” részben, vagy az Igazságügy Minisztérium A link új ablakot nyit meghttps://www.justice.cz/ weboldalán, az egyes bíróságok elérhetőségei között találhatók.

Harmadszor, a követelést hitelesített aláírás nélküli egyszerű e-mailben is be lehet nyújtani. Ez esetben azonban három napon belül klasszikus írásos formában vagy a fent meghatározott formában is be kell nyújtani az azonos tartalmú keresetet, különben a bíróság azt figyelmen kívül hagyja (a polgári perrendtartás 42. cikke).

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Igen, a bírósági eljárások illetékkötelesek. A felperes – az illetéktáblában meghatározott összegű – illetéket az érintett bíróság cseh Nemzeti Banknál vezetett számlájára való átutalással, vagy – ha az összeg 5 000 CZK-nál kevesebb – illetékbélyegen fizetheti meg. Amennyiben a követelés benyújtásakor nem fizetik meg az illetéket, a bíróság felszólítja a felperest annak megfizetésére, határidőt köt ki a fizetésre és értesíti őt a nem fizetés következményeiről. A határidő elteltét követően az eljárást felfüggesztik.

Az elektronikusan megindított eljárások illetéke és az illetékfizetés módja nem különbözik a klasszikusan megindított eljárásokban való fizetési módoktól. Ez alól az elektronikus fizetési meghagyásos eljárás kivétel, amelyben a bírósági illeték kevesebb mint a rendes polgári eljárásokban.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Igen. Az interneten benyújtott dokumentumot ugyanúgy lehet visszavonni, ahogy a klasszikus módon benyújtott dokumentumot. A visszavonásra elektronikus vagy klasszikus módon is sor kerülhet.

Keresetét a felperes a bíróság ítéletének jogerőssé válásáig egészben vagy részben visszavonhatja. Amennyiben a keresetet visszavonják, a bíróság – egészében, vagy a visszavont kereset mértékéig – felfüggeszti az eljárást. Amennyiben az eljárást megindító keresetet a bíróság ítélethozatalát követően vonják vissza, de az ítélet még nem emelkedett jogerőre, a visszavont kereset mértékéig a bíróság dönt, hogy visszavonja-e a határozatát. Amennyiben a másik felek indokoltan nem értenek egyet a kereset visszavonásával, a bíróság – egyes különös eljárások kivételével – elutasíthatja a visszavonást. (A polgári perrendtartás 96. szakasza)

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Az alperes az interneten keresztül is kommunikálhat, de nem köteles így eljárni.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Amennyiben az alperes az elektronikus fizetési meghagyásra megfelelő időben válaszol, az elektronikus fizetési meghagyást teljes mértékben törlik, a bíróság tárgyalást tartását rendeli el és a bírósági eljárás a szokásos módon folyik, vagyis első fokú rendes polgári bírósági eljárásra kerül sor.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Amennyiben az alperes az elektronikus fizetési meghagyásra megfelelő időben nem válaszol, az elektronikus fizetési meghagyás a jogerős ítélettel megegyező joghatást vált ki.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

A dokumentumokat bármely típusú eljárásban meg lehet küldeni a bíróságnak elektronikusan. Az e módszerekre vonatkozó műszaki leírást részletesebben a 4. kérdésre adott válasz mutatja be.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

A bíróság az adattárolókat alkalmazó szervezeteknek az adattárolóba kézbesíti a dokumentumokat. Az adattárolókról részletesebben a 6. kérdésre adott válaszban olvashat.

A bíróság hitelesített aláírással ellátott e-mailben is kézbesítheti a dokumentumokat és ítéleteket a címzett által a bíróság tudomására hozott címre, feltéve, hogy a címzett kérte a dokumentumok bíróság által történő ilyen módú kézbesítését, vagy ahhoz hozzájárult és feltéve, hogy meghatározta azt az akkreditált aláírás-hitelesítő szolgáltatót, amely elkészítette a minősített igazolást és azt nyilvántartja, vagy benyújtotta saját, érvényes, hitelesített igazolását. A minősített igazolásokról részletesebben a 6. kérdésre adott válaszban olvashat. Ahhoz, hogy a kézbesítés joghatásai érvényesüljenek, a címzettnek a dokumentum megküldését követő 3 napon belül hitelesített elektronikus aláírással ellátott üzenetben meg kell erősítenie a kézhezvételt (pl. a megfelelő bíróság e-mail címére).

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Az adattárolókat alkalmazó szervezeteknek az adattárolóba kézbesítik a dokumentumokat. Az adattárolókról részletesebben a 6. kérdésre adott válaszban olvashat.

A bíróság a bírósági határozatokat is kézbesítheti hitelesített aláírással ellátott e-mailben a címzett által a bíróság tudomására hozott címre, feltéve, hogy a címzett kérte a dokumentumok bíróság által történő ilyen módú kézbesítését, vagy ahhoz hozzájárult és feltéve, hogy meghatározott egy akkreditált aláírás hitelesítő szolgáltatót, amely elkészítette a minősített igazolást és azt nyilvántartja, vagy benyújtotta saját, érvényes, hitelesített igazolását. A minősített igazolásokról részletesebben a 6. kérdésre adott válaszban olvashat. Ahhoz, hogy a kézbesítés joghatásai érvényesüljenek, a címzettnek a dokumentum megküldését követő 3 napon belül hitelesített elektronikus aláírással ellátott üzenetben meg kell erősítenie a kézhezvételt (pl. a megfelelő bíróság e-mail címére).

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Igen, fellebbezni a kereset benyújtásához hasonló módon elektronikusan is lehet. Lásd a 6. kérdést.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Igen, a kereset benyújtásához hasonló módon elektronikusan is sor kerülhet a végrehajtási eljárás megindítására.

Amennyiben a felperes bírósági végrehajtó által kívánja elérni a teljesítés kikényszerítését, a 6. kérdésre adott válasz értelemszerűen alkalmazandó. A bírósági végrehajtók listája azok e-mail címével és adattároló-azonosítójával együtt a A link új ablakot nyit meghttp://www.ekcr.cz/ weboldalon található.

Bírósági végrehajtás esetében a 6. kérdésre adott válasz hivatkozható.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

A cseh bírósági titkárságok általában e-mailben vagy telefonon tartják a kapcsolatot a felekkel és azok jogi képviselőivel az ügy státuszára vonatkozó kérdések kezelése érdekében.

Az InfoSoud alábbi weboldalán az eljárás folyamatára vonatkozó (személyes adatok nélküli) általános információ található: A link új ablakot nyit meghttp://infosoud.justice.cz/InfoSoud/public/search.jsp (kizárólag cseh nyelven érhető el). A jövőbeli eljárásokra vonatkozó információt az InfoJednání weboldalán talál: A link új ablakot nyit meghttp://infojednani.justice.cz/InfoSoud/public/searchJednani.jsp. A rendszerhez való hozzáféréshez meg kell adni a bíróság nevét és az ügyszámot.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 25/03/2020

Automatikus feldolgozás - Észtország

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Igen, kezdeményezhető bírósági eljárás az elektronikus eljárási információs rendszeren (e-akta rendszer) keresztül.

A rendszer elérhető ezen a linken: A link új ablakot nyit meghttps://www-e-toimik.ee/

Az e-akta rendszer használatát bemutató videó az alábbi internetes oldalon érhető el: A link új ablakot nyit meghttps://www.youtube.com/watch?v=Qu9azQs_Ctc&t=3s%20..

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Az e-akta rendszert a felek polgári és közigazgatási jogi eljárásokban, valamint büntetőeljárásokban és szabálysértési eljárásokban egyaránt használhatják. Polgári és közigazgatási bírósági eljárások esetén lehetőség van az eljárás kezdeményezésére, valamint dokumentumok és fellebbezések benyújtására. Büntető- és szabálysértési eljárások esetén lehetőség van korlátozott számú dokumentum benyújtására a folyamatban lévő bírósági eljárásokban.

Követelések gyorsított behajtására vagy tartási követelésre vonatkozó fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem csak az interneten keresztül nyújtható be.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Igen, az eszköz mindig rendelkezésre áll.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Bírósági eljárás kezdeményezéséhez a megadott formanyomtatványokat kell kitölteni a megfelelő szöveggel illetve adatokkal kiegészítve. Az eljárás és a kérvény fajtájától függően eltérnek, de a formátumuk hasonló: meg kell adni az ügyre vonatkozó általános információkat, a felekkel kapcsolatos részleteket, a kérvényhez csatolt dokumentumokat és az állami illeték megfizetésével kapcsolatos részleteket.

A gyorsított fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem benyújtására szolgáló formanyomtatvány részletesebb, és a kérelmet teljes egészében metaadatok formájában kell benyújtani.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Annak érdekében, hogy a rendszer felismerje a bejelentkező személyt, az e-akta rendszerbe a személyazonosító igazolvánnyal vagy a mobilazonosítóval kell bejelentkezni. A (személyazonosító igazolvánnyal vagy a mobilazonosítóval a) portálra történő bejelentkezéskor a felhasználók csak a velük kapcsolatos eljárásokhoz és adatokhoz férnek hozzá. Az eljárásban nem érintett személyek nem férhetnek hozzá más személyek bírósági eljárásaihoz. Az adatok továbbítása a nemzeti informatikai rendszer „X-road” adatcsere-rétegének használatával történik. Ez olyan műszaki és szervezeti környezet, amely lehetővé teszi az állami információs rendszerek közötti biztonságos internetalapú adatcserét.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Ha a jogszabályok bizonyos típusú dokumentumok aláírását követelik meg, erre elektronikusan, a személyazonosító igazolvány használatával kerül sor. Az eljárási iratok az e-akta rendszeren keresztül digitális aláírás alkalmazásával nyújthatók be. Ha az ügyet a bírósághoz továbbítják, az e-akta rendszer automatikusan elmenti a bírósági eljárás megindításának dátumát. A bírósághoz eljárást kezdeményező iratot vagy egyéb eljárási iratot az e-akta rendszerben továbbító személy automatikus kézbesítési visszaigazolást kap e-mailben, amelyben szerepel az iratok bíróságra történő beérkezésének napja és időpontja.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Illetéket kell fizetni minden olyan cselekmény elvégzéséért, amely jogszabály szerint illetékköteles. Főszabály szerint az illetéket általában a cselekmény elvégzése iránti kérelem benyújtása előtt kell megfizetni. Az illeték fizethető banki átutalással az e-akta rendszeren belül, illetve a rendszeren kívüli internetes banki átutalással vagy a bankfiókokban.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

A felperes az előzetes eljárás végéig visszavonhatja követelését, ha visszavonás iránti kérelmet nyújt be a bírósághoz. A kereset az alperes beleegyezésével visszavonható a kapcsolódó bírósági határozat hatálybalépéséig. A bíróságot írásban tájékoztatni kell a kereset visszavonásáról, vagy feljegyzést kell készíteni róla a jegyzőkönyvben. A kérelem az e-akta rendszeren keresztül is benyújtható a bírósághoz.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Nem kötelező az interneten keresztül válaszolni. Az alperes válaszolhat az interneten, elektronikus úton, vagy írásban.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Nincs különbség az interneten vagy a bármilyen más módon kezdeményezett eljárások között. Az eljárások kezelésének módja az eljárást folytató testület által végrehajtott későbbi cselekményektől függ, és az eljárás, illetve a kereset típusától függően változhat.

Ha a gyorsított fizetési meghagyásos eljárás során az adós ellentmondást jelent be, a bíróság tovább tárgyalja az ügyet vagy megszünteti az eljárást. Ez a kérelmező kívánságától függ.

A polgári peres ügyek rendezhetők írásbeli eljárásban, ha a felek erre vonatkozó kérelmet nyújtanak be, vagy a bíróság határozhat úgy, hogy tárgyalást tart az ügyben. Az eljárás módja függ a kereset típusától és az alperesi ellenkérelemtől.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Gyorsított fizetési meghagyás esetében, ha a kötelezett nem válaszol a fizetési javaslatra, azaz nem nyújt be ellentmondást, a bíróság a megfelelő összegre vonatkozóan bocsátja ki a fizetési meghagyást. Ez a végzés azonnal végrehajtható, így a bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy a kötelezett megkapta a fizetési javaslatot.

Más polgári peres eljárásokban, ha a bíróság az alperest adott határidőn belüli válaszadásra kötelezte, de az alperes ezt nem tette meg, a bíróság a felperes kérelmére bizonyos esetekben mulasztási ítéletet hozhat. Ha a bíróság ezt nem tartja lehetségesnek, új határidőt szabhat az alperes számára a válaszadásra, vagy új tárgyalást tűzhet ki. A mulasztási ítélet iránti kérelem benyújtható a keresetlevéllel együtt. A bíróság a jogszabályokban meghatározott esetekben nem hoz mulasztási ítéletet.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

A kérelmek és iratok benyújthatók a bírósághoz elektronikus úton e-mailben vagy a kifejezetten erre a célra létrehozott információs rendszeren (az e-akta rendszeren) keresztül.

A polgári és közigazgatási eljárásokkal kapcsolatos valamennyi dokumentum benyújtható az e-akta rendszeren keresztül, valamint korlátozott számú dokumentum a büntetőeljárások és a szabálysértési eljárások során. Az eljárási iratok az e-akta rendszeren keresztül digitális aláírás alkalmazásával nyújthatók be.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

A bírósági ítéletek, határozatok és idézések kézbesíthetők az eljárásban részt vevő feleknek az e-akta rendszeren keresztül, vagy a felek elsődleges e-mail-címére, illetve egyéb olyan e-mail-címére, amelyről tájékoztatták a bíróságot. Az iratok címzettjének értesítenie kell a bíróságot a kézhezvételről az iratok e-mailben történő kézbesítése esetén, ha pedig az e-akta rendszeren keresztül kézbesítették őket, a rendszer automatikusan regisztrálja, mikor kapta meg és nyitotta meg őket a címzett.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Polgári és közigazgatási eljárásokban a bíróság a határozatokat kibocsáthatja elektronikus úton, a bíró digitális aláírásával védve vagy más hasonló, technikailag biztonságos módon.

A fizetési meghagyásra vonatkozó gyorsított eljárás során valamennyi bírósági dokumentum – beleértve a határozatokat is – automatizált módon jön létre az információs rendszerben.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Az e-akta rendszeren keresztül benyújtható a fellebbezés, valamint lehetőség van a polgári és közigazgatási eljárásokban hozott releváns határozatok kézbesítésére.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Lehet végrehajtási eljárást kezdeményezni az e-akta rendszeren keresztül. A végrehajtási törvény 2. szakasza (1) bekezdésének 1)–4). pontjai szerinti további végrehajtható okiratok kereshetők az e-akta rendszerben, majd végrehajtás iránti kérelmet lehet kitölteni, és szükség esetén további fájlokat hozzáadni. A kitöltött végrehajtás iránti kérelmet a jogosultnak digitálisan alá kell írnia. Ezt követően a kérelem a kiválasztott végrehajtható okiratokkal és a további iratokkal együtt megküldésre kerül a végrehajtó e-mail-címére.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Az ügyek online nyomon követhetők az e-akta rendszeren keresztül. A felhasználónak személyazonosító igazolvány vagy mobil azonosító alkalmazás használatával be kell jelentkeznie a rendszerbe a személyazonossága ellenőrzésének biztosítása érdekében. A polgári és közigazgatási eljárásokban a rendszer megjelenít a felek számára minden olyan dokumentumot, amelyet a személyazonossági adatok miatt bizalmasként nem jelöltek meg, és amelyet hozzáférhetővé tettek.

A gyorsított fizetési meghagyásos eljárások teljes egészében lefolytathatók az e-akta rendszeren keresztül.

Büntetőügyek és szabálysértési ügyek esetében az e-akta rendszer csak korlátozott információkat jelenít meg.

Kapcsolódó hivatkozások

Az e-akta rendszer

A link új ablakot nyit meghttps://www.e-toimik.ee/

Jogi segítségnyújtási portál – Kérelmek benyújtása a bíróságokhoz

A link új ablakot nyit meghttps://v1.juristaitab.ee/et/oigusnoustamine

Az észt igazságszolgáltatási rendszer

A link új ablakot nyit meghttp://www.kohus.ee/2434

Riigi Teataja [az észt Hivatalos Lap]

A link új ablakot nyit meghttps://www.riigiteataja.ee/


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 03/09/2020

Automatikus feldolgozás - Írország

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Igen. Egyes eljárások – köztük a kis értékű követelések eljárása – az interneten keresztül megindíthatóak.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

A kis értékű (vagyis maximum 2 000 EUR összegű) követeléseket igénylő kérelmezők választhatják kérelmük elektronikus feldolgozását. A A link új ablakot nyit megkis értékű követelések eljárása a kis értékű követelés vonatkozásában történő polgári peres eljárás indításának és lefolytatásának alternatív módszere. Ezt a szolgáltatást a kerületi bíróságok hivatalai biztosítják, és célja a fogyasztói igények olcsón, az eljárásban ügyvéd részvétele nélkül történő rendezése.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Az eszköz mindig rendelkezésre áll.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Nem. Az egyetlen előírás, hogy a követelés részleteinek leírása az 1 500 szó terjedelmet ne haladja meg.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Az információt biztonságosan tárolják tűzfalak segítségével, a kommunikációra SSL (Secure Socket Layer) biztonsági protokollt használnak, a tárhelyoldalt behatolásjelző rendszer védi, felhasználói fiókvédelmet alkalmaznak stb.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Nem.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

A kis értékű követelések eljárásának bírósági illetékét hitel- vagy betétikártyával lehet megfizetni, az összeg (2012-ben 25 EUR) pedig azonos a kis értékű követelések elektronikus és nem elektronikus eljárására egyaránt.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Igen. Ha a követelést a bíróság még nem iktatta, az visszavonható a kis értékű követelések nyilvántartásáért felelős hivatalvezetőnek küldött e-maillel, amelyben a követelés visszavonását kérik.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Igen, az alperes adhat választ az interneten keresztül.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

A kis értékű követelések nyilvántartásáért felelős hivatalvezető legnagyobb igyekezettel megpróbálja rendezni a követelés kérdését, mielőtt azt a bíróság előtti tárgyalásra szignálja.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

A kérelmet nem vitatottként kezelik, és a kérelmező kérheti az ítélethozatalt a bírósági tárgyaláson való megjelenés elmulasztása alapján.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Nem, nem lehet az iratokat a bírósághoz elektronikus úton benyújtani.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

Nem.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Nem.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Nem.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Nem.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

A követelést igénylők saját kérelmeik helyzetét online nyomon követhetik.

Kapcsolódó linkek

A link új ablakot nyit meghttps://www.csol.ie/ccms/welcome.html


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 18/11/2019

Automatikus feldolgozás - Görögország

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

A jogi dokumentumok görög Államtanácshoz és athéni elsőfokú bírósághoz való benyújtásának céljából létrehoztak egy jelenleg is működő alkalmazást. Továbbra is lehetőség van a következőkre: a) az athéni elsőfokú bírósághoz elektronikusan vagy klasszikus módon benyújtott jogi dokumentumokra vonatkozó információ nyomon követése, b) a jogi dokumentum státuszának elektronikus nyomon követése a pireuszi és a szaloníki elsőfokú bíróságon, akkor is, ha azt a klasszikus módon nyújtották be. Emellett létrehoztak egy alkalmazást a jogi dokumentumok közigazgatási bíróságokhoz (dioikitika dikastiria) való benyújtása érdekében, és egy hasonló alkalmazás megalkotása folyamatban van a Számvevőszék (Elenktiko Synedrio) tekintetében is.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Bármely polgári eljárásban be lehet nyújtani a jogi dokumentumokat elektronikusan, az eljárásokat fokozatosan veszik fel az online funkciók közé. A dokumentumok státuszát minden eljárásban nyomon lehet követni elektronikusan. Jelenleg nincs olyan ügytípus, amelyet kizárólag az interneten keresztül lehet intézni.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

A jogi dokumentumok státuszát elektronikusan napi 24 órában nyomon lehet követni. Az athéni elsőfokú bírósághoz jelenleg munkanapokon, munkaidőben lehet elektronikusan benyújtani jogi dokumentumokat, ez a lehetőség azonban hamarosan a hát minden napján 24 órában rendelkezésre fog állni.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

A jogi dokumentum elektronikus benyújtásához a rendszerhasználónak (jogásznak) ki kell tölteni az elektronikus formanyomtatványt, és azt a követelés szövegét tartalmazó WORD fájllal együtt be kell nyújtania a bírósághoz. A benyújtási eljárást követően e dokumentumokat ugyanabban a „zárolt” formátumban, „benyújtott” jelöléssel ellátva visszaküldik a feladónak.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

A rendszerhez jelenleg és a teljes működőképesség elérését követően is meghatározott jelszóval és elektronikus aláírással lehet hozzáférni.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Az elektronikus aláírások használata a rendszer részét képezi.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

A bírósági illetéket általában elektronikusan kell megfizetni, amely befizetés a jogi dokumentumok elektronikus benyújtásának egyik lépése. Az illeték mértéke megegyezik a klasszikus benyújtás során érvényesülő összeggel.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Nem. A jogi dokumentum visszavonására a polgári perrendtartás szabályai szerint kizárólag a klasszikusan benyújtott jogi dokumentumokra vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően kerülhet sor.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

A 142/2013. sz. köztársasági elnöki rendelet szabályozza a keresetek és azokhoz kapcsolódó dokumentumok polgári bíróságokhoz való elektronikus benyújtását. Ez a lehetőség technikailag még nem elérhető. Egy munkacsoport jelenleg is a megfelelő műszaki infrastruktúra felállításán dolgozik. Az alperesek nem kötelesek kizárólag az interneten keresztül válaszolni.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

A tárgyalás során az ügyre vonatkozó minden jogi és egyéb dokumentum a bíróság rendelkezésére bocsátandó.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Amennyiben az alperes semmilyen módon nem nyújt be ellenkérelmet, nélküle kerül sor a tárgyalásra.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

A 142/2013. sz. köztársasági elnöki rendelet szabályozza (a keresetek elektronikus benyújtása mellett) a kapcsolódó dokumentumok polgári bíróságokhoz való elektronikus benyújtását.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

Még nem. Jelenleg vizsgálják.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Még nem. Jelenleg vizsgálják.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Még nem. Jelenleg vizsgálják.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Nem.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Lásd az 1. kérdésre adott választ.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 03/05/2018

Automatikus feldolgozás - Spanyolország

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Igen, részben.

Azon területek kivételével, ahol ez még nem lehetséges a jogi képviselők számára, a bírósági eljárásban eljáró képviselőknek (procuradores) és más jogi képviselőknek kötelezően így kell eljárniuk.

Egyes területeken ez a magánszemélyek és a jogi személyek számára is kötelező. Ezzel szemben máshol, ahol a rendszer még fejlesztés alatt áll, egyelőre műszaki okokból ez a lehetőség nincs meg, bár konkrét eljárástípusok esetében előfordulhat, hogy lehetséges vagy kötelező így eljárni.

A magánszemélyek esetében a lehetőség 2017. január 1. óta áll fenn, azonban egyes területeken, ahol a rendszer még fejlesztés alatt áll, egyelőre műszaki okokból ez a lehetőség nincs meg.

Az Igazságügyi Minisztérium elektronikusan elérthető nyilvántartást vezet a releváns módozatokról és címekről.

A dokumentumok tartalmi hitelességének biztosítása, valamint a küldés és a kézhezvétel tanúsítása érdekében a dokumentumokat regisztrált elektronikus aláírással kell ellátni.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Ez minden polgári eljárásban lehetséges, bár bizonyos területek és eljárások esetében csak korlátozottan.

Az európai fizetési meghagyási eljárást és a kis értékű követelések eljárását elindító dokumentumot bizonyos területek esetében interneten keresztül is be lehet nyújtani; míg mások esetében a rendszer még frissítés alatt áll.

A magánszemélyek hozzáférésének lehetővé tétele még folyamatban van, és egyes területeken előfordulhat, hogy erre ideiglenesen csak nemzeti szintű eljárások esetében, például a fizetési meghagyásos vagy a szóbeli eljárásokban, vagy a szociális jogi keresetek vagy eljárások esetében van lehetőség, és nincs lehetőség az eljárási iratok interneten keresztüli benyújtására.

A bírósági eljárásban eljáró képviselőknek és más jogi képviselőknek kötelezően minden eljárást az interneten keresztül kell kezdeményezniük, és általában véve – kevés kivételtől eltekintve – ez a rendszer már az egész országban üzemel.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

A szolgáltatás általános szabályként napi 24 órában, a hét minden napján elérhető. Mivel nem minden nap munkanap, így ha az eljárást nem munkanapon indítják meg, akkor az csak a következő munkanapon kerül feldolgozásra.

Emellett a rendszert egyes munkaszüneti napokon – különösen augusztus hónapban – esetenként műszaki vagy karbantartási célból leállítják.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Az ajánlott fájlformátumok a következők: .pdf, .rtf, .jpeg, .jpg, .tiff, .odt, .zip. A tömörített .zip fájlok csak a következő fájlformátumokat tartalmazhatják: .pdf, .rtf, .jpeg, .jpg, .tiff, .odt. A LexNET rendszeren keresztül nem nyújthatók be audio- és videofájlok, sem olyan tömörített .zip fájlok, amely az előzőekben megjelölttől eltérő formátumú fájlokat tartalmaznak.

Amennyiben az elektronikus dokumentum túl nagy és túlterheli a rendszert, azt nyomtatott formában kell benyújtani, és nem szabad több dokumentumot mesterségesen egyetlen fájlba rendezve benyújtani.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

A megfelelő elektronikus rendszerek kialakítása az illetékes hatóságok feladata; a biztonságot egy, a jogi képviselők és a magánszemélyek elektronikus aláírásának előzetes hitelesítését végző rendszer biztosítja, a meghatalmazott tisztviselők pedig kriptográfiai kártyák és elektronikus tanúsítványok segítségével férhetnek hozzá a szolgálatáshoz. A rendszernek biztosítania kell a tartalom hitelességét, és tanúsítania kell a küldést és a kézhezvételt.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Igen, előzetes hitelesítés segítségével.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Bírósági illetéket a jogi személyektől érkező keresetek után kell fizetni, a magánszemélyek keresetei után nem.

Az illetéket az interneten keresztül, elektronikusan kell megfizetni, és a fizetési igazolást csatolni kell a keresethez (e követelmény teljesítésének elmulasztása utólag orvosolható).

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

A benyújtott kereset nem vonható vissza.

Az interneten keresztül benyújtott hivatalos visszavonási kérelem útján azonban lehetőség van a visszavonásra.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Nem, minden fél a fentiek szerint, a saját helyzetének megfelelő eljárás szerint válaszol.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Semmi. Az elektronikus eljárás csak az iratok benyújtására és a felek képviselői számára kézbesített értesítésekre terjed ki. A bíróság eljárása nem kerül automatikusan feldolgozásra.

A bíróság az iratokat az alkalmazandó szabályokat és a felek választását követve elektronikusan és/vagy nyomtatott formában készíti el.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

N/A. A bíróság eljárása nem kerül automatikusan feldolgozásra. A bíróság az iratokat az alkalmazandó szabályokat és a felek választását követve elektronikusan és/vagy nyomtatott formában készíti el és az interneten keresztül vagy fizikai úton kézbesíti.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Igen, a dokumentumok benyújtása a kereset és az iratok benyújtása kapcsán a fentiekben ismertetett szabályok szerint lehetséges. Korlátozás egyedül a dokumentum típusára és méretére vonatkozik.

A lehetőség mindenfajta eljárásban fennáll, bár a magánszemélyek hozzáférése még nem mindenhol lehetséges; mivel a rendszer még fejlesztés alatt áll, műszaki okokból egyes területeken ideiglenes korlátozások vannak érvényben, míg másutt egyáltalán nincs még meg a lehetőség.

Feltétel a jogi képviselő elektronikus aláírásával történő előzetes hitelesítés.

A bíróság kérésére az eredeti dokumentumot is be kell nyújtani, ez esetben lehetőség van a postai úton történő benyújtásra.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

Igen. A felek jogi képviselői esetében ez kötelező.

Egyes területeken szintén kötelező mind a magánszemélyek, mind pedig a jogi személyek esetében. Máshol, ahol a rendszer még fejlesztés alatt áll, előfordulhat, hogy ez műszaki okokból még nem lehetséges.

A magánszemélyek esetében az internet használata előzetes hitelesítéshez kötött lehetőség, de csak ott, ahol a rendszer már kiépült.

Ha a felek a keresetet és az iratokat az interneten keresztül nyújtották be, akkor a bíróság is ugyanezen az úton értesíti őket a határozatairól.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Igen. A felek jogi képviselői esetében ez kötelező.

Egyes területeken szintén kötelező mind a magánszemélyek, mind pedig a jogi személyek esetében. Máshol, ahol a rendszer még fejlesztés alatt áll, előfordulhat, hogy ez műszaki okokból még nem lehetséges.

A magánszemélyek esetében az internet használata előzetes hitelesítéshez kötött lehetőség, de csak ott, ahol a rendszer már kiépült.

Ha a felek a keresetet és az iratokat az interneten keresztül nyújtották be, akkor a bíróság is ugyanezen az úton értesíti őket a határozatairól.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Igen. A felek jogi képviselői esetében ez kötelező.

Egyes területeken szintén kötelező mind a magánszemélyek, mind pedig a jogi személyek esetében. Máshol, ahol a rendszer még fejlesztés alatt áll, előfordulhat, hogy ez műszaki okokból még nem lehetséges.

A magánszemélyek esetében az internet használata előzetes hitelesítéshez kötött lehetőség, de csak ott, ahol a rendszer már kiépült.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Igen. A felek jogi képviselői esetében ez kötelező.

Egyes területeken szintén kötelező mind a magánszemélyek, mind pedig a jogi személyek esetében. Máshol, ahol a rendszer még fejlesztés alatt áll, előfordulhat, hogy ez műszaki okokból még nem lehetséges.

A magánszemélyek esetében az internet használata előzetes hitelesítéshez kötött lehetőség, de csak ott, ahol a rendszer már kiépült.

Az Igazságügyi Minisztérium elektronikusan elérthető nyilvántartást vezet a releváns módozatokról és címekről.

A dokumentumok tartalmi hitelességének biztosítása, valamint a küldés és a kézhezvétel tanúsítása érdekében a dokumentumokat regisztrált elektronikus aláírással kell ellátni.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Csak az ország egy részében.

Aragóniában, Navarrában, Kantábriában és Valencia Autonóm Közösség területén a felek jogi képviselői betekinthetnek az ügy irataiba az interneten keresztül.

Andalúziában a felek és jogi képviselőik bizonyos információkhoz hozzáférnek (mint például a felek, az eljárás aktuális szakasza, az ügyrend).

Másutt, például a Baleár-szigeteken vagy Katalóniában a rendszer még kiépítés alatt áll, és a közeljövőben válik hozzáférhetővé a jogi képviselők számára.

Megint másutt a jogi képviselők esetében sem tervezik ezt a fajta szolgáltatást.

Az ügyek irataihoz a magánszemélyek az interneten keresztül jelenleg nem férhetnek hozzá.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 31/08/2020

Automatikus feldolgozás - Horvátország

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Nem lehetséges.

A kereseteket, ellenkérelmeket, jogorvoslatokat és más tárgyaláson kívüli nyilatkozatokat, javaslatokat és hirdetményeket írásos formában kell benyújtani (beadványok). A felek, azaz képviselőik, aláírják a beadványokat legalul.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Tárgytalan.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Tárgytalan.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Tárgytalan.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Tárgytalan.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Tárgytalan.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Tárgytalan.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Tárgytalan.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Tárgytalan.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Tárgytalan.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Tárgytalan.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

A polgári perrendtartásról szóló törvény (Zakon o parničnom postupku)(Narodne Novine [NN; a Horvát Köztársaság Hivatalos Lapja] 53/91, 91/92, 112/99, 129/00, 88/01, 117/03, 88/05, 2/07, 84/08, 96/08, 123/08, 57/11, 25/13, 89/14 és 70/19 sz.) a dokumentumok informatikai rendszeren keresztül történő elektronikus benyújtásának lehetőségéről rendelkezik. Az elektronikusan benyújtott dokumentumokat a külön jogszabályban meghatározottak szerint minősített elektronikus aláírással kell ellátni. Ugyanakkor a kormányzati szervek, ügyészségek, jogászok, jegyzők, bírósági szakértők, ülnökök, bírósági tolmácsok, vagyonkezelők, bírósági megbízottak és jogalanyok esetében a dokumentumok benyújtását mindig elektronikusan kell elvégezni.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

Kifejlesztettek és megvalósítottak egy olyan elektronikus hirdetőtábla szolgáltatást (e-Oglasna ploča), amely informatikai megoldások alkalmazásával lehetővé teszi a bírósági dokumentumok hirdetőtáblán keresztüli kézbesítését a bírósági eljárásban részt vevő felek számára.

Az elektronikus hirdetőtáblán a polgári perrendtartásról szóló törvény (Zakon o parničnom postupku) (Narodne Novine [NN; a Horvát Köztársaság Hivatalos Lapja] 53/91, 91/92, 112/99, 129/00, 88/01, 117/03, 88/05, 2/07, 96/08, 84/08, 96/08, 123/08, 57/11, 25/13, 89/14 és 70/19 sz.) 335. cikkében meghatározott feltételekkel összhangban ítéleteket, valamint a végrehajtási törvény (Ovršni zakon) (Narodne Novine [NN; a Horvát Köztársaság Hivatalos Lapja] 112/12, 25/13, 93/14, 55/16 és 73/17 sz.) 8. cikkének hatálya alá eső összes dokumentumot teszik közzé.

Az elektronikus hirdetőtáblán továbbá minden olyan dokumentumot is közzétesznek, amelyet az eljárási szabályok szerint a bírósági hirdetőtáblán tesznek közzé.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Nem lehetséges.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

A fellebbezés interneten keresztül történő benyújtása nem lehetséges. A jogszabályban előírt feltételek teljesülése esetén a felet értesíteni lehet az elektronikus hirdetőtáblán keresztül az őt érintő döntésről.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Nem lehetséges.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Tárgytalan.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 03/09/2020

Automatikus feldolgozás - Olaszország

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Igen, lehetséges polgári eljárásokat indítani minden bíróság és fellebbviteli bíróság előtt. A tárgyalás megelőző ideiglenes intézkedések esetén, bármely bíróság előtt, kötelező.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

A bíróságok és a fellebbviteli bíróságok előtt zajló peres és peren kívüli polgári eljárásokban és végrehajtási eljárásokban a korábban létrehozott felek tanácsa csak elektronikusan tehet eljárási cselekményeket és nyújthat be dokumentumokat. Ugyanez vonatkozik az igazságügyi hatóságok által kijelölt vagy kiküldött személyek által végzett cselekményekre és benyújtott dokumentumokra. Minden egyéb cselekmény tekintetében az elektronikus eljárás minden esetben megengedett.

A tárgyalást megelőző ideiglenes intézkedéseket kizárólag elektronikusan kezelik.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

A dokumentumok elektronikus benyújtására vonatkozó szolgáltatás éjjel-nappal elérhető.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Igen, a betartandó műszaki előírásokat egy 2014. április 16-i intézkedés tartalmazza. Ezek a következő linken találhatóak:

A link új ablakot nyit meghttp://pst.giustizia.it/PST/resources/cms/documents/SpecificheTecnicheTestoCoordinatoArticolato.pdf

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

A bírósági iratot és mellékleteit tartalmazó „informatikai boríték” (busta telematica) titkosított, így biztosítva, hogy annak tartalmát csak a megkeresett bíróság olvashassa.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Szükség van elektronikus aláírásra; időbélyegző használata nem szükséges.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

A törvény által előírt egységes illetéket (contributo unificato) elektronikusan is be lehet fizetni, egy e célra létrehozott online eljárás segítségével, amelyhez olaszországi intelligens kártyával való hitelesítés szükséges. Az illeték ugyanannyi, mint a nem elektronikus eljárások esetében.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Igen, a papíralapú dokumentummal megegyező elektronikus dokumentummal.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

A kérelem benyújtását illetően az alperes belátásának megfelelően szabadon cselekedhet; kötelező azonban az elektronikus úton való benyújtás a bíróságok és fellebbviteli bíróságok előtt zajló eljárások során.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Azonos eljárási szabályok érvényesülnek a papír alapú és az elektronikus eljárás esetében. Az alperes csak akkor védekezhet elektronikus úton a követelés ellen, ha a bíróság jogosult az adott eljárástípus és dokumentum esetében online benyújtott kérelmek fogadására.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Azonos eljárási szabályok érvényesülnek a papír alapú és az elektronikus eljárás esetében.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Lásd az 1. és 2. kérdésre adott választ.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

A felek ügyvédjeinek címzett közleményeket és értesítéseket kizárólag interneten keresztül küldik meg (az olasz szabályoknak megfelelő hitelesített elektronikus levélben (PEC)).

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Igen. A tárgyalás megelőző ideiglenes intézkedések kizárólag elektronikus úton kerülnek kibocsátásra (2014. június 30-tól).

A polgári bíróságok havonta mintegy 300 000 határozatot bocsátanak ki elektronikus úton.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Fellebbezés benyújtható az interneten keresztül is. A fellebbezésre vonatkozó határozatot kizárólag interneten keresztül teszik hozzáférhetővé (az olasz szabályoknak megfelelő hitelesített elektronikus levélben (PEC)).

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Igen.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Igen, ha (olasz intelligens kártya használatával) azonosítják magukat valamely engedélyezett hozzáférési pontnál vagy az Igazságügyi Minisztérium online szolgáltatási portálján.

Kapcsolódó hivatkozások

A link új ablakot nyit meghttp://pst.giustizia.it/PST/


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 26/08/2020

Automatikus feldolgozás - Ciprus

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Nem.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Nem értelmezhető.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Nem értelmezhető.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Nem értelmezhető.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Nem értelmezhető.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Nem értelmezhető.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Nem értelmezhető.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Nem értelmezhető.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Nem értelmezhető.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Nem értelmezhető.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Nem értelmezhető.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Nem értelmezhető.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

Nem értelmezhető.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Nem értelmezhető.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Nem értelmezhető.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Nem értelmezhető.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Nem értelmezhető.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 31/08/2020

Automatikus feldolgozás - Lettország

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Lettországban nincsen külön keret az eljárások és a polgári perek interneten keresztüli megindításához. Nem áll rendelkezésre külön automatizált eljárás vagy honlap az ilyen eljárások elektronikus környezetben való végrehajtására.

Elektronikus dokumentumok interneten keresztüli küldésére van lehetőség.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Nem áll rendelkezésre külön automatizált eljárás vagy honlap az ilyen eljárások elektronikus környezetben való végrehajtására.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Nem áll rendelkezésre külön automatizált eljárás vagy honlap az ilyen eljárások elektronikus környezetben való végrehajtására.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Nem áll rendelkezésre külön automatizált eljárás vagy honlap az ilyen eljárások elektronikus környezetben való végrehajtására.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Nem áll rendelkezésre külön automatizált eljárás vagy honlap az ilyen eljárások elektronikus környezetben való végrehajtására.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Nem áll rendelkezésre külön automatizált eljárás vagy honlap az ilyen eljárások elektronikus környezetben való végrehajtására.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Nem áll rendelkezésre külön automatizált eljárás vagy honlap az ilyen eljárások elektronikus környezetben való végrehajtására.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Nem áll rendelkezésre külön automatizált eljárás vagy honlap az ilyen eljárások elektronikus környezetben való végrehajtására.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Nem áll rendelkezésre külön automatizált eljárás vagy honlap az ilyen eljárások elektronikus környezetben való végrehajtására.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Nem áll rendelkezésre külön automatizált eljárás vagy honlap az ilyen eljárások elektronikus környezetben való végrehajtására.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Nem áll rendelkezésre külön automatizált eljárás vagy honlap az ilyen eljárások elektronikus környezetben való végrehajtására.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Lettországban van lehetőség elektronikus dokumentumok küldésére.

Az elektronikus aláírásra vonatkozó közösségi keretfeltételekről szóló, 1999. december 13-i 1999/93/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv értelmében a bíróságok kötelesek elfogadni az elektronikusan aláírt dokumentumokat.

Az elektronikus dokumentumokkal foglalkozó lett nemzeti jogszabály, az elektronikus dokumentumokról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy az elektronikus dokumentumoknak hitelesítés céljából tartalmazniuk kell dokumentumhitelesítő adatokat és az aláíró személyazonosságát, továbbá a dokumentum akkor minősül az adott személy által aláírtnak, ha e személy biztonságos elektronikus aláírással látta el azt. Elektronikus dokumentumok használatakor az adatbiztonságról az elektronikus dokumentumokról szóló törvény rendelkezéseinek és a személyes adatok védelmére vonatkozó lett szabályoknak megfelelően a biztonságos elektronikus aláírási szolgáltatók gondoskodnak. Az érintett személynek külön hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a bírósággal folytatott levelezés során elektronikus aláírást használjanak. Ennek értelmében a bíróság az általa készített dokumentumokat elektronikus formában küldi meg.

Megjegyzendő, hogy bármilyen kereset benyújtható biztonságos elektronikus aláírással hitelesített dokumentum formájában, kivéve ha jogszabály külön eljárásrendet állapít meg az eljárás megindítására. Az elektronikus dokumentumok cseréjére vonatkozó eljárás egyes ingatlan-, család- és öröklési jogi szerződéstípusokra, valamint bizonyos kezességi szerződésekre nem terjed ki.

A jogszabály esetenként előírja, hogy egyes dokumentumoknak az egyéb követelmények teljesítésén felül kizárólag akkor lesz joghatása, ha pecséttel látják el: elektronikus dokumentumoknál ez a követelmény biztonságos elektronikus aláírás és időbélyegző használatával teljesíthető, illetve kizárólag az elektronikus aláírás is elegendő, ha a felek írásban megállapodtak arról, hogy az elektronikus dokumentumok az elektronikus dokumentumokról szóló törvénynek megfelelően aláírhatók elektronikusan.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

Nem áll rendelkezésre külön honlap az ilyen eljárások egységes folyamat keretében, elektronikus környezetben való végrehajtására.

A bírósági dokumentumok akkor kézbesíthetők elektronikusan, ha a felperes keresetében nyilatkozott, hogy kész elektronikus levelek és egyéb küldemények útján levelezni a bírósággal.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

A bírósági dokumentumok, köztük az ítéletek akkor kézbesíthetők elektronikusan, ha a felperes keresetében nyilatkozott, hogy kész elektronikus levelek és egyéb küldemények útján levelezni a bírósággal.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Nem áll rendelkezésre külön honlap az ilyen eljárások egységes folyamat keretében, elektronikus környezetben való végrehajtására.

Az érintett személynek külön hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a bírósággal folytatott levelezés során elektronikus aláírást használjanak. Ennek értelmében a bíróság az általa készített dokumentumokat elektronikus formában küldi meg.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Nem áll rendelkezésre külön honlap az ilyen eljárások egységes folyamat keretében, elektronikus környezetben való végrehajtására.

Az érintett személy használhat elektronikusan aláírt dokumentumokat a végrehajtóval folytatott levelezés során.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Nem áll rendelkezésre külön honlap az ilyen eljárások egységes folyamat keretében, elektronikus környezetben való végrehajtására. Az ügyek előrehaladása nyomon követhető a bíróságok internetes portálján keresztül, ahol a nyilvánosan hozzáférhető információk találhatók meg.

Az ügyben részt vevő felek a A link új ablakot nyit meghttp://www.tiesas.lv/ címen elérhető bírósági portálon, a Manas lietas (Saját ügyek) részben meghallgathatják a bírósági meghallgatásról készült hangfelvételt, amennyiben a bíróság bevitte a hangfájlt a bírósági információs rendszerbe. E rendszer a bevitt fájlokat az adatok szinkronizálása után 24 óránként továbbítja a A link új ablakot nyit meghttp://www.tiesas.lv/ portál adatmegosztási rendszerébe. A felhasználók regisztrációt követően azokról az ügyekről kérhetnek információkat, amelyekben a bíróság peres félként tartja őket nyilván, emellett megnyithatják és meghallgathatják az ezen ügyek dokumentumaihoz hozzáadott hangfájlokat. Az ügyben részt vevő felek elektronikus aláírás vagy elektronikus személyazonosító igazolvány használatával férhetnek hozzá a A link új ablakot nyit meghttp://www.tiesas.lv/ portál Manas lietas (Saját ügyek) részéhez, vagy a Bírósági Hivatalhoz (Tiesu administrācija) küldött kérelemmel kell hozzáférési jogot igényelniük.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 08/05/2020

Automatikus feldolgozás - Litvánia

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

2013. július 1-je óta lehetséges a polgári követelések elektronikus benyújtása a litván bírósági információs rendszeren (LITEKO) keresztül, amely a nyilvános elektronikus szolgáltatások (PES) alrendszerben a A link új ablakot nyit meghttp://www.teismai.lt/ és a A link új ablakot nyit meghttp://www.epaslaugos.lt/ weboldalon a litván bíróságok e-szolgáltatásainak portáljára vezető linken keresztül érhető el.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

A különböző polgári jogi követelések, valamint közigazgatási eljárásokban az egyes aktusokkal szembeni kifogások és keresetek elektronikus úton is benyújthatók. A bírósághoz új és meglévő papír alapú aktákhoz kapcsolódó elektronikus dokumentumokat is be lehet nyújtani. Amennyiben meglévő papír alapú aktához kapcsolódóan nyújtják be az elektronikus dokumentumot,a kérelmezőnek be kell nyújtania a papír alapú dokumentumot is az előírt példányszámban (egy példány a papír alapú aktához csatolás érdekében, és egy-egy példány minden eljárásban résztvevő félnek, amelyet a bíróság küld ki).

2014. január 1-je óta kizárólag az elektronikus formátumot lehet alkalmazni a bírósági végzésekre vonatkozó, körzeti bíróságok előtt folyó polgári ügyekben, amennyiben 2013. július 1-jén vagy azt követően információs és elektronikus kommunikációs technológia segítségével nyújtották be a bírósági eljárást megindító keresetet;

1.2. a körzeti bíróságok előtt folyó polgári ügyekben, amennyiben 2014. január 1-jén vagy azt követően információs és elektronikus kommunikációs technológia segítségével nyújtották be a bírósági eljárás alapját képező eljárási dokumentumot;

1.3. az első fokon megyei bíróságok előtt folyó polgári ügyekben, első fokon a közigazgatási bíróságok előtt folyó közigazgatási ügyekben, amennyiben 2013. július 1-jén vagy azt követően információs és elektronikus kommunikációs technológia segítségével nyújtották be a bírósági eljárás alapját képező eljárási dokumentumot;

1.4. az általános hatáskörrel rendelkező bíróságok és a különös hatáskörű bíróságok előtt folyó bármely fellebbezési vagy megsemmisítés iránti eljárásban, amennyiben 2014. január 1-jén vagy azt követően olyan ügyben hozott ítélettel vagy határozattal szemben nyújtották be a jogorvoslati kérelmet, amelyet kizárólag elektronikus formában bíráltak el.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Ez a szolgáltatás mindig rendelkezésre áll.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Az eljárási dokumentumokat a LITEKO PES alrendszerben található formanyomtatványok kitöltésével vagy a rendszer által támogatott alábbi fájlformátumokban lévő dokumentumok feltöltésével lehet benyújtani: a szöveges dokumentumok formátuma: doc, docx, odt, rtf, txt.; a táblázatok formátuma: xls, xlsx, ods; a prezentációk formátuma: ppt, pptx, ppsx, odp; vektor grafikus képek és szövegek formátuma: pdf, alkalmazás/pdf, ADOC; dot mátrix képek formátuma: tif, tiff, jpg, jpeg, jfif, png, gif, bmp; videók formátuma: avi, mpg, 3gp, 3g2, asf, asx, swx, swf, flv, vob, wmv, mov, rm.; hangfájlok formátuma: wav, aif, mp3, mid, wma, flac, aac.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

A bírósági eljárásokra vonatkozó elektronikus adatok kezelése, nyilvántartása és tárolása az Igazságszolgáltatási Tanács (Teisėjų taryba) által a litván Országos Levéltárral (Lietuvos vyriausiasis archyvaras) egyetértésben meghatározott szabályok szerint, információs és elektronikus kommunikációs technológiák segítségével történik.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Az elektronikus szolgáltatási portál az e-kormányzati portálon szereplő alábbi eszközök segítségével érhető el: elektronikus bankolás, személyi azonosító kártya vagy elektronikus aláírás alkalmazásával. A rendszer emellett időbélyegző funkcióval is rendelkezik.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Az elektronikus dokumentumot benyújtó felek 25%-os kedvezményben részesülnek az illetékből; nem kell kinyomtatniuk vagy postai úton a bíróságnak megküldeni az eljárási dokumentumokat, nem kell bankba menniük az illeték megfizetése érdekében vagy fizetési igazolást bemutatniuk.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Az interneten benyújtott követelésekre ugyanazok a polgári eljárási szabályok vonatkoznak, mint a rendes követelésekre. A polgári perrendtartás (Civilinio proceso kodeksas) 139. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a felperes addig vonhatja vissza keresetét, amíg azt a bíróság nem kézbesíti az alperesnek. Ezt követően a keresetet csak akkor lehet visszavonni, ha ahhoz az alperes hozzájárul és a kereset visszavonására az első fokon eljáró bíróság határozatának meghozatala előtt kerül sor. A kérelem nyilvántartásba vételéig azt egyszerűen törléssel is vissza lehet vonni. A nyilvántartásba vételt követően a keresetet a rendszeren keresztül kizárólag visszavonásra irányuló kérelemmel lehet visszavonni.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

A bírósághoz mind papír alapú, mind elektronikus dokumentumokat be lehet nyújtani.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

A polgári eljárásokban az elektronikus hírközlés alkalmazása nincs hatással a polgári eljárás szabályaira.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

A polgári eljárásokban az elektronikus hírközlés alkalmazása nincs hatással a polgári eljárás szabályaira.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Elektronikus dokumentumokat mind a már meglévő papír alapú aktákra, mind az elektronikus aktákra vonatkozóan be lehet nyújtani.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

Igen.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

A bírósági végzések kibocsátására irányuló ügyek és az Igazságügyi Tanács által meghatározott ügyek kezelése, és a bírósági eljárásokra vonatkozó tájékoztatás megvalósulhat elektronikus úton is. Amennyiben elektronikus aktát hoztak létre, a bíróságnak megküldött vagy a bíróság által küldött nyomtatott információkat a bíróság digitalizálja, a nyomtatott dokumentumokat pedig az Igazságügyi Tanács által a litván Országos Levéltárral egyetértésben meghatározott szabályok szerint kezelik, tárolják vagy megsemmisítik.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Igen, polgári és közigazgatási ügyekben is lehet az interneten keresztül fellebbezni. A bírósági határozatok kézbesítése történhet elektronikusan vagy külön jogszabályokban meghatározott egyéb módon.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

A polgári perrendtartásnak a bírósági végrehajtók tevékenysége során az információs és elektronikus kommunikációs technológiák használatára vonatkozó módosítása 2013. július 1-jén lépett hatályba, de az eljárások interneten való megindításának lehetősége még nem áll rendelkezésre. A bírósági végrehajtók elektronikus információs rendszere 2015 áprilisában kezdi meg működését.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

2013. július 1-jétől az ügyvédek és jogi asszisztensek elektronikus hírközlés útján is megkaphatják a bírósági eljárási dokumentumokat.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 21/10/2019

Automatikus feldolgozás - Luxemburg

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Nem, a luxemburgi jogban bírósági eljárás csak papír alapon kezdeményezhető.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Nem értelmezhető.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Nem értelmezhető.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Nem értelmezhető.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Nem értelmezhető.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Nem értelmezhető.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Nem értelmezhető.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Nem értelmezhető.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Nem értelmezhető.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Nem értelmezhető.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Nem értelmezhető.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Nem.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

Nem, az ügytől függően bírósági végrehajtó kézbesíti őket (személyesen vagy postai úton) vagy a hivatalvezető küld értesítést róluk (postai úton).

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Nem, a bírósági határozatokról az ügyvédeken keresztül értesítik a feleket. Főszabály szerint erre az értesítésre akkor kerül sor, amikor a hivatalvezető elhelyezi a határozatot az érintett eljárás postafiókjában. Minden eljáráshoz tartozik egy postafiók, amely egy zárt levélszekrény a Cité Judiciaire-ben. A felek postai úton közvetlenül értesíthetők a bírósági határozatokról.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Nem.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Nem.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Nem.

Kapcsolódó hivatkozások

A link új ablakot nyit meghttp://www.legilux.lu/


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 09/01/2020

Automatikus feldolgozás - Magyarország

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Igen, kezdeményezhető. A bíróságokkal való elektronikus kapcsolattartás egyes részletszabályai a A link új ablakot nyit meghttps://birosag.hu/e-per-2018/e-kapcsolattartas-altalanos-tajekoztato, valamint a hozzá kapcsolódó linkeken elérhetők.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Az interneten kezdeményezhető eljárások vonatkozásában fontos változás a korábbi szabályozáshoz képest, hogy a 2018. január 1-jén vagy azt követően indult peres és nemperes eljárásokban bizonyos körben a feleknek nemcsak lehetőségük van az elektronikus ügyintézésre, hanem ez kötelességük is. Így főszabály szerint elektronikus ügyintézésre kötelezett az ügyfélként eljáró gazdálkodó szervezet, állam, önkormányzat, költségvetési szerv, ügyész, jegyző, köztestület, az egyéb közigazgatási szerv, valamint az ügyfél jogi képviselője.

Az ügyintézés ezen felül bizonyos ügyfajtákban az eljáró felek fenti minőségétől függetlenül is csak elektronikusan bonyolítható. Például a cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás kizárólag elektronikus úton kezdeményezhető, a civil nyilvántartási eljárásokban pedig kizárólag elektronikus úton adható be a kérelem például, ha a kérelmező az egyszerűsített nyilvántartásba vételi (változásbejegyzési) eljárás lefolytatását kéri, ha egy szervezet közhasznú szervezetté minősítés iránti kérelmet terjeszt elő, továbbá a már a közhasznú szervezetek is beadványaikat ezen időpontot követően kizárólag elektronikus úton terjeszthetik elő.

Amennyiben a kérelmező nem kötelezett az elektronikus útra, kérelmét választása szerint elektronikus úton is beadhatja.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Igen, elérhető. Kivételt az informatikai rendszerek tervezett karbantartási ideje, illetve az előre nem tervezett üzemzavarok időszaka képez. A törvényi, illetve a bíróság által napokban és munkanapokban megállapított határidőbe nem számít bele az a nap - hónapokban és években megállapított határidő esetén az a lejárati nap -, amely során legalább négy órán át jogszabályban meghatározottak szerinti üzemzavar vagy üzemszünet állt fenn. Ha az órákban megállapított határidő jogszabályban meghatározott üzemzavar vagy üzemszünet fennállása alatt járna le, a határidő a következő munkanapon, a hivatali idő kezdetét követő első óra leteltével jár le. Az elektronikus ügyintézés egy munkanapot meghaladó szünetelése esetén az elektronikus ügyintézést biztosító szerv köteles biztosítani az ügyfelek beadványainak elektronikus utat nem igénylő módon történő fogadását és feldolgozását, abban az esetben is, ha az adott eljárástípusban a vonatkozó jogszabály alapján kizárólag elektronikus ügyintézésre van lehetőség.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Amennyiben a kereset (beadvány) vagy a melléklete előterjesztésére űrlap kerül rendszeresítésre, úgy azt nem lehet megváltoztatni, így az adatok formátuma sem változtatható meg. Az űrlapok a A link új ablakot nyit meghttps://birosag.hu/ oldalon megtekinthetők, és az Általános Nyomtatványkitöltő Program segítségével kitölthetők. Az egyes bírósági e-aktákba illeszthető fájlformátumok – az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII.19.) Korm. rendelet és az Országos Bírói Hivatal rendelkezése szerint – .odt, .doc, .docx, .pdf, .txt, .xlsx, .ods, .tif, .tiff, .bmp, .jpg, .jpeg, .png, .mp4, .m4a, .avi, .mp3, .wav. Az űrlapokhoz .dosszie, .dossirt, .es3, .etv, .eak, .et3, .nsack, .pdf, .asic és .asice formátumban csatolható melléklet. Fontos, hogy az űrlapokhoz tartozó fájlok egyenkénti mérete a 150 MB-ot, az űrlapokhoz csatolt valamennyi melléklet együttes mérete pedig a 300 MB-ot nem haladhatja meg. Ha a nyomtatványhoz, beadványhoz csatolni kívánt mellékletek együttes mérete a 300 MB méretkorlátot mégis meghaladja, a csatolni kívánt fájlok elektronikus adathordozón nyújthatók be, egy erre rendszeresített P28-as számú külön nyomtatvány mellékleteként, eggyel több példányban, mint ahány fél a perben érdekelve van. Ilyen adathordozóként a bíróság kizárólag CD R-, CD R+, DVD R-, DVD R+ és USB PenDrive eszközön benyújtott beadványokat fogad be.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Az elektronikus úton folytatott eljárásokban az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát a kommunikációs, kézbesítési rendszerek és a belső ügyviteli rendszerek informatikai eszközökkel történő védelmével biztosítják. Elektronikus ügyintézésre kizárólag ügyfélkapun, cégkapun vagy hivatali kapun keresztül van lehetőség, előzetes regisztrációt követően. Az adatok tárolásának, továbbításának biztonságát védik például az elektronikus azonosítási -, a biztonságos kézbesítési -, az elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatás, illetve az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban meghatározott szigorú rendelkezések.

Az elektronikus úton kapcsolatot tartónak lehetősége van pl. arra is, hogy a beadványát a bíróság által közzétett titkosító kulcs használata mellett a saját titkosító kulcsával titkosítva is megküldheti a bíróság részére. Az elektronikus úton kapcsolatot tartó beadványa részeként a bíróság részére megküldi titkosító kulcsát, ebben az esetben a bíróság a bírósági iratot az elektronikus úton kapcsolatot tartó titkosító kulcsával titkosítva kézbesíti az elektronikus úton kapcsolatot tartó részére.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

A bíróságra elektronikus úton benyújtott beadványt úgy kell előterjeszteni, hogy

• az elektronikus okiraton az aláíró a minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírását vagy bélyegzőjét helyezte el, és - amennyiben jogszabály úgy rendelkezik - azon időbélyegzőt helyez el,

• az elektronikus okiratot az aláíró az azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés szolgáltatással hitelesíti, vagy

• az elektronikus okirat olyan szolgáltatás keretében jött létre, ahol a szolgáltató az okiratot a kiállító azonosításán keresztül a kiállító személyéhez rendeli, és a személyhez rendelést a kiállító saját kezű aláírására egyértelműen visszavezethető adattal együtt vagy az alapján hitelesen igazolja, továbbá a szolgáltató az egyértelmű személyhez rendelésről kiállított igazolást elektronikus dokumentumba kapcsolt, elválaszthatatlan záradékba foglalja és azt az okirattal együtt legalább fokozott biztonságú elektronikus bélyegzővel és legalább fokozott biztonságú időbélyegzővel látja el.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

A bírósági eljárások illetéke, illetve az eljárásokért fizetendő díjak mértéke megegyezik a papír alapon és az elektronikus úton való eljárás esetében.

Amennyiben illetékfizetési kötelezettség áll fenn, a keresetlevélben való feltüntetés mellett, a beküldeni szándékozott űrlapon is ki kell tölteni a megfelelő összeggel a „Fizetendő illeték” rovatot, majd az illetékfizetésnek az űrlap beküldését követően automatikusan megérkező érkeztetési igazolásban foglaltak szerint lehet eleget tenni Az illetékfizetés történhet az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer (EFER) útján, mellyel VPOS/házibank felületről teljesíthető a fizetési kötelezettség az Igazságügyi Fizetési Portálon. További módja az illetékfizetésnek, ha azt az érintett törvényszéknek a Magyar Államkincstárnál vezetett illetékbevételi számlájára utalja át.

A cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban az eljárási illetéket és a közzétételi költségtérítést elektronikus úton kell megfizetni a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem benyújtását megelőzően, a céginformációs szolgálat honlapjáról letöltött illeték, valamint költségtérítési ügyazonosító szám feltüntetésével. Az illetéket a cégbíróságnak a kincstárnál vezetett illetékbevétele számlájára, a közzétételi költségtérítést pedig az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak a kincstárnál vezetett számlájára kell utalni.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Nincs olyan informatikai lehetőség, melynek alkalmazásával a benyújtott irat visszavonható lenne. A keresettől való elállásra (illetve az egyéb kérelmek, a fellebbezés visszavonására) kizárólag az eljárásjog által előírt szabályok szerint van lehetőség. A félnek elektronikus úton való eljárás esetén ugyanazok az eljárási jogai, illetve kötelezettségei, mintha a kérelmét papír alapon nyújtotta volna be.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Az elektronikus ügyintézés nem a felperes ügyintézési formájától függ, hanem attól, hogy az alperes elektronikus ügyintézésre kötelezett-e vagy sem. Amennyiben az alperes a 2. pont szerinti elektronikus ügyintézésre kötelezett személy, úgy főszabály szerint csak interneten keresztül, a jogszabályban meghatározott feltételek szerint nyilatkozhat a keresetre, különben a beadványa hatálytalan. Egyéb esetben az alperes szabadon eldöntheti, hogy papír alapon, vagy elektronikus úton kíván-e eljárni. Amennyiben az alperes az elektronikus úton való eljárást választja (beadványát elektronikus úton küldi meg), úgy a továbbiakban az eljárás folyamán a bírósággal a kapcsolatot elektronikus úton kell tartania és a bíróság is valamennyi bírósági iratot elektronikusan kézbesít a részére. Ha a jogi képviselő nélkül eljáró fél, vagy jogi képviselőnek nem minősülő képviselője vállalta, hogy a bírósággal a kapcsolatot elektronikus úton tartja, utóbb, a beadvány papír alapú benyújtásával egyidejűleg kéreti a bíróságtól a papír alapú eljárásra történő áttérés engedélyezését. A kérelemben valószínűsíteni kell, hogy a fél, illetve képviselője körülményeiben olyan változás következett be, amely miatt az elektronikus úton történő eljárás a továbbiakban számára aránytalan megterhelést jelentene.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Azonos eljárási szabályok érvényesülnek a papír alapú és az elektronikus úton való eljárás esetében.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Lásd a 9. és 10. kérdésre adott választ.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Amennyiben az ügyben a fél számára az elektronikus ügyintézés kötelező, vagy a fél az ügyintézés ezen formáját választotta, a beadványt és mellékletét - ha e célból űrlap került rendszeresítésre - űrlapon kell előterjeszteni, azaz ebben az esetben az űrlapot kell alkalmazni, s annak formátuma nem változtatható meg. Amennyiben a beadvány vagy a melléklete előterjesztésére nincs űrlap rendszeresítve, a félnek a beadványt és mellékletét az Országos Bírósági Hivatal elnöke által elfogadott – és a 4. pontban ismertetett – dokumentumformátumok valamelyikén kell benyújtania az ott megjelölt szabályok szerint. (Az iratok elektronikus úton való benyújtásának kötelezettsége alóli kivételeket a törvény határozza meg, így jelenleg az elektronikus úton való benyújtási kötelezettség alóli kivételt jelenti, ha az eljárásban az okirat papír alapú bemutatása, megtekintése szükséges; erre különösen akkor kerülhet sor, ha a papír alapú okirat valódisága vitás.)

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

Igen, van mód. A bíróság a bírósági iratokat elektronikus úton kézbesíti annak a félnek, aki a 2. és a 9. pontban kifejtett szabályok alapján elektronikus úton jár el. Az elektronikusan küldött bírósági iratok a beküldő ügyfélkapujának, hivatali kapujának vagy cégkapujának az értesítési tárhelyébe érkeznek, ahol az iratot az iratra mutató internetes hivatkozás megnyitásával lehet átvenni. A megnyitással az irat kézbesítettnek minősül, és a rendszer egy elektronikus tértivevényt, igazolást generál, ami automatikusan megküldésre kerül a bíróság részére.

A hivatalos elérhetőségre kézbesített küldemény kézbesítettnek minősül akkor is, ha a hivatalos elérhetőséget biztosító szolgáltató azt igazolja vissza, hogy a küldemény átvételét a címzett megtagadta, a megtagadásra vonatkozó igazolásban feltüntetett időpontban, vagy ha a hivatalos elérhetőséget biztosító szolgáltató azt igazolja vissza, hogy a küldeményt a címzett kétszeri értesítése ellenére nem vette át, a második értesítés igazolásban feltüntetett időpontját követő ötödik munkanapon.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Igen. lásd 13. pontra adott választ.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett vagy a korábban elektronikus kapcsolattartást választó félnek a fellebbezést is elektronikus úton kell benyújtania, az a fél pedig, aki a fellebbezés benyújtásáig papír alapon járt el, a fellebbezés benyújtásakor is áttérhet az elektronikus ügyintézésre. A fellebbezés alapján hozott határozatot a bíróság is elektronikus úton kézbesíti az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett vagy a kapcsolattartás ezen módját választó fél részére a 13. pontban ismertetett szabályok alapján.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Igen, kezdeményezhető. Amennyiben törvény az elektronikus ügyintézést kötelezővé teszi, úgy az eljárás ilyen módon való kezdeményezése is természetesen kötelező. Az a fél is jogosult az eljárás elektronikus úton való kezdeményezésére, akit nem terhel ilyen kötelezettség, neki azonban előzetesen írásban el kell fogadnia a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar kézbesítési rendszerének felhasználási szabályzatát.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Egyes eljárásokban, például a cégeljárásban igen.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 19/04/2019

Automatikus feldolgozás - Málta

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Igen, lehetséges, azonban e lehetőség attól a bíróságtól/törvényszéktől függ, amely előtt az eljárást meg kell indítani.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

A következő eljárásokat lehet kereset interneten keresztül történő benyújtásával kezdeményezni:

  • a kisértékű perek bírósága előtti eljárást;
  • a közigazgatási felülvizsgálati bíróság előtti eljárást; valamint
  • a (máltai) alsóbb szintű bíróság és a (gozói) alsóbb szintű bíróság előtti eljárást.

Nincs kizárólag az interneten keresztül elérhető eljárás.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Ez a lehetőség napi 24 órában, a hét minden napján rendelkezésre áll, azonban a kérelmet/keresetet a bírósági hivatali időben, azaz (október 1. és június 15. között) 9 és 15 óra között, illetve (június 16. és szeptember 30. között) 8 és 12 óra között bírálják el. Ha a kérelmet/keresetet a bírósági hivatali idő lejártát követően nyújtják be, úgy kell tekinteni, mintha azt a következő munkanapon a fentiekben említett időpontokban nyújtották volna be.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

A kisértékű perek bírósága előtti perek tekintetében az online elérhető, megfelelő űrlapot kell azokkal az adatokkal kitölteni, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a keresetet elbírálás érdekében be lehessen nyújtani.

A közigazgatási felülvizsgálati bírósághoz, valamint a (máltai) alsóbb szintű bírósághoz és a (gozói) alsóbb szintű bírósághoz a hatáskörébe tartozó ügyben benyújtott kereset esetében az adatokat elsőként az e-űrlapnak megfelelően kell megadni, majd a kérelem szkennelt másolatát az iratokkal együtt (ha vannak ilyenek) a törvényben meghatározott formában kell csatolni.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Az adatok továbbítására kódolt csatornán keresztül kerül sor, megőrzésüket pedig kormányzati politika szabályozza.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

A kisértékű perek bírósága előtt érvényesített igények esetében nem szükséges semmiféle elektronikus aláírás. Az e bírósághoz benyújtott válaszokat, viszontkeresetre adott válaszokat és fellebbezéseket azonban elektronikus aláírással látják el, mivel e beadványok esetében be kell jelentkezni az elektronikus személyi igazolvánnyal.

A közigazgatási felülvizsgálati bíróság, valamint a (máltai) alsóbb szintű bíróság és a (gozói) alsóbb szintű bíróság előtti keresetindítás esetében a keresetet automatikusan elektronikus aláírással látják el, mivel kizárólag az ügyvédek és jogi képviselők részére azt követően nyújtott szolgáltatásról van szó, hogy e szolgáltatás igénybevétele érdekében az elektronikus személyi igazolvánnyal nyilvántartásba vetették magukat.

Az idő tekintetében megállapítható, hogy az időt és a dátumot közvetlenül a kérelem/kereset benyújtását követően, automatikusan generálják.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Igen, az online benyújtott iratok esetében a díjakat is online kell befizetni. A díjak megegyeznek az iratok nem elektronikusan benyújtása esetén fizetendő díjakkal.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

A kérelem online nem vonható vissza. Annak, aki vissza kíván vonni valamely kérelmet, személyesen kell a bíróság hivatalát felkeresnie.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

A kisértékű perek bírósága, valamint a (máltai) alsóbb szintű bíróság és a (gozói) alsóbb szintű bíróság előtti eljárás esetében kizárólag az eljárás kezdeményezéshez lehetséges online. Egyelőre még nem lehetséges ezen típusú eljárás esetében interneten keresztül válaszolni.

A kisértékű perek bírósága előtti eljárás esetében az eljárás kezdeményezéséhez hasonlóan a válasz, a viszontkeresetre adott válasz és a fellebbezés is benyújtható online módon.

Az alperes nem köteles az interneten keresztül válaszolni.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Függetlenül attól, hogy érkezett-e válasz a kérelemre, az ügyet kitűzik tárgyalásra.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Függetlenül attól, hogy érkezett-e válasz a kérelemre, a válaszadásra nyitva álló határidő leteltét követően az ügyet kitűzik tárgyalásra.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Akkor lehet iratokat elektronikusan benyújtani, ha azokat a szintén elektronikusan benyújtott eredeti kérelemmel együtt nyújtják be.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

A máltai jog szerint a határozatokat nem kell kézbesíteni.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Valamennyi előzetes és jogerős ítéletet nyilvános tárgyaláson hirdetnek ki, annak egy példányát pedig a tárgyaláson jelen lévő felek vagy jogi képviselők részére átadják. Az ítéletet azonban – amint alább kifejtésre kerül – elektronikus formában is meg lehet kapni.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

A fellebbezést interneten keresztül kizárólag a kisértékű perek bírósága által hozott határozattal szemben lehet benyújtani, az ítélet azonban nem közölhető interneten keresztül.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Nem lehetséges.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Az A link új ablakot nyit megigazságügyi szolgáltatások weboldala jogi képviselők és a lakosság által ingyenesen hozzáférhető online szolgáltatást biztosít a határozatok tekintetében.

Ezen a weboldalon felül a jogi szakemberek az elektronikus személyigazolványuk használatával előfizethetnek e-bírósági szolgáltatásra a A link új ablakot nyit meghttp://ecourts.gov.mt/onlineservices honlapon, ahol hozzáférhetnek az ügyekhez, bírósági határozatokhoz és végzésekhez.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 09/03/2020

Automatikus feldolgozás - Hollandia

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

2017. szeptember 1-jétől kezdve a Közép-Hollandia és Gelderland körzeti bíróságai előtti, kötelező jogi képviselet alá tartozó polgári ügyekben (25 000 euró feletti követelések esetén) elektronikus eljárást kell alkalmazni (lásd a A link új ablakot nyit megDe Rechtspraak weboldalát).

2019. október 1-jétől az elektronikus eljárásra csak azon ügyekben van lehetőség, amelyekben az eljárást 2017. szeptember 1-je után elektronikusan kezdeményezték Közép-Hollandia és Gelderland körzeti bíróságai előtt. E bíróságok előtt 2019. október 1-jétől új eljárás nem kezdeményezhető elektronikus úton.

A vagyonfelügyelők és a csődgondnokok az elszámolásokat és a kimutatásokat benyújthatják elektronikusan is a járási digitális szolgáltatóponton (Digitaal loket kanton) keresztül. Az éves beszámoló és a kimutatások (az előző évi bevételek, kiadások, eszközök, követelések és kötelezettségek áttekintései) elektronikus nyomtatvány segítségével is elkészíthetők és elküldhetők a járási bíróság részére, ha az nem határoz másként. A nyomtatvány benyújtásához digitális azonosítás (DigID belépési kód) szükséges.

2017 novemberében a hivatásos vagyonfelügyelők felkérést kaptak arra, hogy a vagyonfelügyelettel kapcsolatos eljárásokban a továbbiakban elektronikus úton érintkezzenek a bíróságokkal. Ezt az elektronikus eljárást fokozatosan, hivatalonként eltérő időpontban vezetik be (lásd a A link új ablakot nyit megDe Rechtspraak weboldalát).

A legfelsőbb bíróságon (Hoge Raad) a polgári jogi ügyekben a felülvizsgálati kérelmet mindig elektronikusan kell benyújtani (lásd a A link új ablakot nyit megHoge Raad der Nederlanden weboldalát).

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

2017. szeptember 1-jétől 2019. október 1-jéig a Közép-Hollandia és Gelderland körzeti bíróságai előtti, kötelező jogi képviselet alá tartozó polgári ügyekben elektronikus eljárást kellett alkalmazni. Más bíróságokon nem lehetséges elektronikus úton eljárást kezdeményezni. A Közép-Hollandia és Gelderland körzeti bíróságai előtt az említett időszakban elektronikusan kezdeményezett eljárásokat főszabályként elektronikusan fogják lefolytatni. (Lásd a 3–16. kérdésre adott válaszokat is.)

A holland bírósági szervezet (de Rechtspraak) jelenleg dolgozik egy újfajta digitális hozzáférés megvalósításán, amely a polgári ügyekben lesz igénybe vehető. A megvalósítás előrehaladásáról a A link új ablakot nyit megDe Rechtspraak weboldala nyújt tájékoztatást.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

A fenti 2. kérdésre adott válaszban megjelölt időszakban Közép-Hollandia és Gelderland körzeti bíróságai előtt indított, kötelező jogi képviselet alá tartozó polgári ügyekben az elektronikus eljárás a nap 24 órájában, a hét minden napján elérhető. A bírósági szervezet ügyfélszolgálata (rechtsspraakservicecentrum) elektronikusan és telefonon 8:00 és 20:00 között érhető el.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Igen, az eljárást az eljárásindító iratnak (procesinleiding) a bírósági szervezet weboldalán keresztül történő benyújtásával lehet megindítani.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Az eljárási szabályokat lásd a A link új ablakot nyit megDe Rechtspraak weboldalán.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Igen, a dokumentumok benyújtásához elektronikus azonosításra van szükség. Az ügyvédek erre a célra az ügyvédi igazolványukat használják, a magánszemélyek számára elérhető lehetőségek között pedig megemlítendő a DigiD belépési kód vagy (a vállalkozások esetében) az elektronikus azonosító használata. Az alkalmazható azonosítási eszközökről jogszabály rendelkezik.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Igen, minden eljárásban bírósági illetéket kell fizetni. Az ügyvédek az igazságszolgáltatási rendszer javára folyószámlát tartanak fent. Elektronikus eljárások esetén a bírósági illetéket elektronikusan kell megfizetni. Fizetés hiányában az eljárás nem folytatható (tovább).

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Igen, a jogszabály és a bírósági rendszer eljárási szabályzata határozzák meg, hogy hogyan lehet visszavonni a követelést.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Igen, amennyiben az elektronikus eljárásokra vonatkozó jogszabályt kell alkalmazni, az alperes online is válaszolhat. Amennyiben az alperes ügyvéddel jár el, a választ online kell megküldeni. Amennyiben az alperes személyesen is eljárhat, a válaszát papír alapon is benyújthatja.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Az elektronikus eljárások teljes mértékben online folynak. Az alperes e-mail értesítést kap minden, az elektronikus aktába feltöltött új dokumentumról. Az alperesek feltölthetik saját dokumentumaikat és elektronikusan hozzáférhetnek az ügyhöz. A bírósági ítéleteket elektronikusan küldik meg a feleknek.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Amennyiben a keresetet megfelelően kézbesítették a másik félnek, távolmaradás esetén mulasztási ítélet hozható. A másik felet írásban értesíteni kell az eljárási lépésekről.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Lásd az 1. kérdésre adott választ. Üzenetek és dokumentumok e-mailben történő megküldésére nincs lehetőség, mert nem garantálható azok megfelelő biztonsága.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

Nem, bírósági iratokat nem lehet interneten keresztül kézbesíteni vagy azokról értesítést küldeni. Számos ítéletet közzétesznek azonban a A link új ablakot nyit megDe Rechtspraak weboldalán, amely ítéletek a gyorsabb keresés érdekében ECLI azonosítót kapnak. Általában a bírósági tanács elnöke dönt arról, hogy az ítéletet közzéteszik-e ezen a weboldalon. Nem minden ítélet kerül fel az internetre, csak az igazságszolgáltatási szempontból különösen fontosak, valamint azok, amelyek iránt kiemelten nagy a (média)érdeklődés.

Az ítéletben szereplő személyek neve adatvédelmi okokból anonimizált. A bíróság eljárásában szakmai minőségükben szereplő vállalkozásokat és magánszemélyeket nem kell anonimizálni.

Azokban az esetekben, amelyekben az eljárást kötelező elektronikusan lefolytatni, vagy erre lehetőség van, az ítéletet feltöltik az elektronikus aktába. Ilyen módon az ítéletről a felek is értesülnek.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Nem, az interneten való közzétételre a feleknek való megküldést követően, vagyis az ítélet meghozatalát követően kerül sor. Lásd még a 13. kérdésre adott választ.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Nincs lehetőség a fellebbezés elektronikus úton történő benyújtására. Kizárólag a bíróság előtti megjelenés nélkül, elektronikusan lefolytatott eljárások esetében van lehetőség a jogorvoslati kérelem elektronikus úton történő benyújtására.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Nem.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Nem, az elektronikusan lefolytatott eljárásokban kizárólag az ügyvéd tekinthet bele bármikor az iratokba.

Néhány formanyomtatvány PDF formátumban letölthető a A link új ablakot nyit megDe Rechtspraak weboldaláról, de ahhoz, hogy ezeket a dokumentumokat az eljárás során figyelembe lehessen venni, rendes postai úton is meg kell érkezniük a bíróságokhoz. E dokumentumok közé tartoznak a vagyon elkülönítésére, az öregségi nyugdíj felosztására, a szülői felelősség és a nagykorú személyek feletti gondnokság módosítására, a vagyon pénzügyi kezelésére és felügyeletére, a szakértők és tolmácsok nyilatkozataira, a fizetésképtelenségre, az európai fizetési meghagyásos eljárásokra, a kis értékű követelések európai eljárására, valamint a fellebbezési eljárásokban a panaszokra vonatkozó formanyomtatványok.

A bírósági eljárásokban esetlegesen releváns információkat és a bírók függetlenségét biztosító információkat központilag tartják nyilván, és azokhoz a A link új ablakot nyit megDe Rechtspraak weboldalon bárki nyilvánosan hozzáférhet. Online hozzá lehet férni: a nagykorú személyek feletti gondnokság központi nyilvántartásához (Centraal Curateleregister), a fizetésképtelenséggel kapcsolatos központi nyilvántartáshoz (Centraal Insolventieregister), a házassági vagyonjogi nyilvántartáshoz (huwelijksgoederenregister), valamint a bírák által viselt egyéb tisztségek nyilvántartásához (register met nevenfuncties Rechterlijke Macht).


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 28/08/2020

Automatikus feldolgozás - Ausztria

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Igen, bírósági eljárást interneten keresztül is lehet kezdeményezni, az osztrák e-igazságszolgáltatás (Elektronischer Rechtsverkehr, ERV) platformon. Ehhez azonban regisztrálni kell a lehetséges adattovábbítók valamelyikénél, amely továbbítja az adatokat az igazságszolgáltatási rendszernek. A regisztráció nem ingyenes. Az alapdíj kb. 20,00 EUR havonta, plusz feltöltésenként körülbelül 0,30 EUR-nak megfelelő díjat kell fizetni. Az ajánlott levél költsége Ausztriában mintegy 3,00 EUR.

Az állampolgári kártya használatával ingyenes feltöltési szolgáltatás is elérhető. Azonban szemben az osztrák e-igazságszolgáltatási platformmal, ez csak egyirányú szolgáltatást nyújt.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Az osztrák e-igazságszolgáltatási platform lehetővé teszi egyrészről a bíróságok és az ügyészségek, másrészről pedig a peres felek közötti online kommunikációt, a papíralapú kommunikációhoz hasonlóan. Ezt bármilyen típusú eljárásnál fel lehet használni. Nincsen olyan eljárás, amelyet kizárólag online kell indítani.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

A szolgáltatás a nap 24 órájában, a hét 7 napján elérhető.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

A követelés alapját és az eljáráshoz szükséges minden adatot fel kell tölteni az előírt XML-struktúrába (vagy PDF-csatolmányként).

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Az osztrák e-igazságszolgáltatási platformon keresztüli adatátvitel biztonságát https-protokoll alkalmazásával védik. Valamennyi érintett fél hitelesítésére tanúsítványokat használnak. A szerverek közötti kommunikáció is tanúsítvány alapján zajlik. Nagyobb biztonságot nyújt, hogy a felhasználóknak egy hozzáférési ponton kell regisztrálniuk (lásd a fenti 1. pontot).

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Lásd a fenti 5. pontot (tanúsítványok). Elektronikus aláírás nem szükséges. Központi időbélyeg szolgáltatás csak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéseknél érhető el, az érvényes beadványról visszaigazolást adnak.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Az online feltöltésekért beszedési megbízással kell megfizetni a bírósági illetéket. Általános szabályként az eljárások online történő kezdeményezésének díja megegyezik a papíron kezdeményezett eljárásokéval. Bizonyos esetekben az elektronikus benyújtás után jár kedvezmény.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Nincs különbség az online és az offline változat között. A polgári perrendtartás szabályai egyaránt vonatkoznak az osztrák e-igazságszolgáltatási platformon keresztül folytatott eljárásokra is. A követeléseket akkor is vissza lehet vonni az interneten keresztül, ha nem online nyújtották be azokat.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Igen, követelések megvédésére, fellebbezések benyújtására, stb. használható az internet. Az osztrák e-igazságszolgáltatási platform használata általában nem kötelező; azonban az ügyvédek, közjegyzők, bankok, biztosítótársaságok, társadalombiztosítási alapok, a Szövetségi Pénzügyi Hivatal (Finanzprokuratur) és az ügyvédi kamarák kötelesek használni az osztrák e-igazságszolgáltatási platformot.

Szakértők és tolmácsok számára bizonyos körülmények fennállása esetén kötelező az osztrák e-igazságszolgáltatási platform használata.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

A polgári perrendtartás szabályai egyaránt vonatkoznak az interneten keresztül folytatott eljárásokra is.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

A polgári perrendtartás szabályai egyaránt vonatkoznak az interneten keresztül folytatott eljárásokra is.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Igen, az osztrák e-igazságszolgáltatási platformon keresztül bármilyen dokumentumot be lehet nyújtani a bíróságokhoz. Az ingatlan-nyilvántartási és cégjegyzékkel kapcsolatos eljárásokhoz akár interneten keresztül is be lehet nyújtani az eredeti okiratokat.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

Igen, az osztrák e-igazságszolgáltatási platformon keresztül.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Igen, az osztrák e-igazságszolgáltatási platformon keresztül.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Igen, az osztrák e-igazságszolgáltatási platformon keresztül.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Igen, az osztrák e-igazságszolgáltatási platformon keresztül.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Igen, a felek és jogi képviselőik valamennyi polgári és végrehajtási eljárásnál betekinthetnek az ügy aktájába az adattovábbítókon keresztül, de csak a saját ügyeikben. A betekintési jogosultságot a jogosultsággal rendelkező személyekhez rendelt egyedi címkód alapján ellenőrzik.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 28/08/2020

Automatikus feldolgozás - Lengyelország

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Az eljárás interneten keresztüli kezdeményezésére a fizetési felszólítással induló elektronikus eljárás (elektroniczne postępowanie upominawcze, EPU) esetében van lehetőség. Ezen eljárás első szakaszát az adós részvétele nélkül kell lefolytatni. Az adós csak a fizetési meghagyás kibocsátását és számára való kézbesítését követően védekezhet.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárás pénzügyi követelésekre vonatkozó ügyekben indítható, a jogvita tárgyának értékétől függetlenül.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban a kereset bármikor benyújtható az e-bírósághoz (e-sąd).

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Az e-bíróság erre kialakított szoftvere automatikusan átalakítja a keresetet tartalmazó szöveges fájlt az e-bíróság által megkívánt formátumba és adatrendszerbe.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Az adatokat több fejlett informatikai megoldás is védi, ideértve a CAPTCHA rendszert (az emberek és a számítógépek megkülönböztetésére szolgáló teljesen automatizált nyilvános Turing-tesztet) is. A CAPTCHA olyan, weboldalakon alkalmazott biztonsági elem, amely csak az emberek által feltöltött adatok továbbítását teszi lehetővé. Ez esetben a CAPTCHA védi a weboldalt a gépek által létrehozott felhasználói fiókokkal szemben. A rendszer ezt úgy erősíti meg, hogy egy képen szereplő szöveg begépelését kéri a felhasználótól. A szöveg szándékosan torzítva van, úgy, hogy ne lehessen optikai karakterfelismerés (karakterek és szövegek A link új ablakot nyit meggrafikus vagy A link új ablakot nyit megraszterformátumú A link új ablakot nyit megszámítógépes fájlokban való felismerését lehetővé tévő műszaki megoldások és A link új ablakot nyit megszoftverek) segítségével elolvasni, de az emberek számára olvasható legyen. A képről leolvasott kódot kis- vagy nagybetűkkel kell a megfelelő mezőbe begépelni.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban a keresetet elektronikus aláírással kell aláírni. Az alábbi aláírások alkalmazhatók:

a) Általános elektronikus aláírás, amely az EPU weboldaláról térítésmentesen beszerezhető.
Előzetesen felhasználói fiókot kell létrehozni. A felhasználói fiók aktiválását követően igényelni kell az EPU hitelesítő központ által kiállított tanúsítványt, és meg kell várni a tanúsítvány kiállításának megerősítését (körülbelül 2 óra). Ezt követően le kell tölteni a tanúsítványt. Ahhoz, hogy a tanúsítványt megfelelően telepíteni lehessen az operációs rendszerben, a tanúsítványhoz tartozó jelszóra is szükség van. A jelszót e-mailben küldik meg. Amennyiben a letöltést követően valaki elveszíti a tanúsítványt, újból igényelnie kell a tanúsítvány kiállítását. Az általános elektronikus aláírás kizárólag az e-eljárásokban alkalmazható. Az általános elektronikus aláírásra vonatkozó tanúsítvány egy évig érvényes.

b) Minősített elektronikus aláírás. A felhasználói fiók létrehozatalát követően automatikusan használhatja a minősített elektronikus aláírást. Ehhez azonban először a minősített elektronikus aláírást saját magának kell beszereznie.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban a bírósági illeték kizárólag elektronikusan, pénzforgalmi szolgáltatón keresztül fizethető be. Összege a fizetési felszólítással induló hagyományos eljárásban fizetendő illeték egynegyede.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban a felperes az eljárás jogerős határozattal való lezárásáig visszavonhatja keresetét. E célból kérelmet kell benyújtani.
A kérelem tartalmazza a felperes nyilatkozatát a követelés visszavonásáról és a bankszámlaszámot. A felperes a keresetét visszavonhatja teljes egészében – ez esetben a felperes lemond a keresetben szereplő összes követelés (és azok teljes összegének) jogvédelméről. A kereset emellett részben is visszavonható, ezt a kereset részleges visszavonásának nevezik. A kereset visszavonása esetén a felperes egyben lemondhat az érvényesíteni kívánt követelésről. A kereset visszavonására irányuló kérelemnek az illeték visszafizetése érdekében meg kell jelölnie egy bankszámlaszámot. A bírósági illeték visszafizetésére akkor kerül sor, ha a keresetet a fizetési meghagyás kibocsátása előtt vonják vissza.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban az alperes nem válaszolhat az interneten keresztül. A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban az első dokumentum, amelyet az alperesnek kézbesítenek, a fizetési meghagyás. Az alperes a fizetési meghagyást indokolással ellátott ellentmondás (hagyományos vagy elektronikus módon történő) benyújtásával kifogásolhatja.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban az alperes nem válaszolhat a keresetre. A fizetési meghagyás kifogásolásának egyetlen módja az indokolással ellátott ellentmondásnak a bírósághoz (hagyományos vagy elektronikus módon) történő benyújtása. Ez esetben a fizetési meghagyás hatályát veszti és nem vált ki joghatást. Az ügy az e-bíróságtól az alperes lakóhelye szerint illetékességgel rendelkező bírósághoz kerül és annak tárgyalására másik eljárásban kerül sor.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban kibocsátott fizetési meghagyás az alperesnek történő kézbesítést követő két hét elteltével emelkedik jogerőre. A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban kibocsátott, az informatikai rendszerbe felvett jogerős fizetési meghagyás végrehajtható okirat. A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban kibocsátott fizetési meghagyást a bíróság elektronikus végrehajtási végzéssel nyilvánítja végrehajthatóvá.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban a kérelemhez nem csatolhatók elektronikus módon dokumentumok.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban a bírósági intézkedéseket a felperesnek elektronikus módon kézbesítik. Miután a keresetnek az e-bíróság honlapján való benyújtásával kezdeményezte az eljárást, a felperes hozzáférést szerez az e-bíróság honlapjának meghatározott részéhez, amely lehetővé teszi számára, hogy a bíróságtól érkező üzeneteket fogadja. A felperes számára a fizetési felszólítással induló elektronikus eljárást támogató adatátviteli rendszeren keresztül kézbesítik a bírósági intézkedéseket (a bírósági intézkedések elektronikus kézbesítése). Az alperes számára kizárólag akkor kézbesíthetők elektronikusan a bírósági intézkedések, ha hozzájárult a bírósági intézkedések kézbesítésének e formájához.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban a bírósági határozatok elektronikusak.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Igen, kizárólag a fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Amennyiben a végrehajtási záradék fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban hozott bírósági határozatra vonatkozik, a végrehajtási eljárás megindítására irányuló kérelem elektronikus úton is benyújtható.
A kérelmet a fizetési felszólítással induló elektronikus eljárást támogató adatátviteli rendszeren keresztül kell benyújtani.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

A fizetési felszólítással induló elektronikus eljárásban a felek teljes mértékben hozzáférnek az ügyükben folyó eljárás irataihoz. A hozzáférést az eljárást támogató adatátviteli rendszer biztosítja. Emellett lehetőség van a hozzáférhető dokumentumok kinyomtatására is. Minderre nincs lehetőség a fizetési felszólítással induló elektronikus eljárástól különböző eljárásokban.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 01/09/2020

Automatikus feldolgozás - Románia

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

A polgári perrendtartás 199. cikkének (1) bekezdése szerint a keresetet személyesen vagy képviselő útján, postán, faxon, a szkennelt példány e-mailben való megküldésével vagy elektronikus dokumentumként lehet benyújtani.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Polgári ügyekben a kereseteket a szkennelt példány e-mailben való megküldésével vagy elektronikus dokumentumként lehet benyújtani. Nincs olyan eljárás, amely kizárólag az interneten keresztül folyik.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Ez az eszköz mindig rendelkezésre áll.

A polgári perrendtartás 199. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a személyesen vagy képviselő útján postai, csomagküldő, fax szolgáltatással, szkennelt és e-mail-ben elküldött vagy elektronikus dokumentumként benyújtott kérelmeket nyilvántartásba kell venni és azok számára a bélyegzőlenyomat elhelyezésével konkrét időpontot kell kijelölni. A nyilvántartásba vételt követően a kérelmet és annak kísérő dokumentumait adott esetben a bírósághoz való benyújtásuk módjának bizonyítékaival együtt a bíróság elnökének vagy az általa kijelölt személynek kell átadni, aki azonnal intézkedik bírósági tanács jogszabályban meghatározott véletlenszerű kijelöléséről.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

A polgári perrendtartás nem írja elő a jogi követelések benyújtásának hivatalos formáját. A polgári eljárás általános szabályai határozzák meg néhány polgári jogi követelés (például kereset, védekezés, viszontkereset) tartalmát.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Az adatátvitel és tárolás biztonságát az e-mail rendszerekbe beépített IT eszközök – például tűzfalak, tanúsítványok, vírusirtók, tisztség szerinti belépési ellenőrzések, stb. – segítségével biztosítják, amelyeket a területre vonatkozó bevált gyakorlatok egészítenek ki.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

A polgári perrendtartás 148. cikkének (2) és (5) bekezdései szerint a bírósághoz elektronikus dokumentum formájában is be lehet nyújtani a keresetet, feltéve, hogy annak jogi feltételei teljesülnek. A keresetnek aláírást is tartalmaznia kell. Az aláírás szerepelhet a szkennelt és e-mailben megküldött dokumentumon. Az aláírás akkor lehet elektronikus, ha a kereset elektronikus dokumentum formájában kerül benyújtásra.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Igen, a bírósági illetéket a bírósági illetékbélyegről szóló 80/2013. sz. sürgősségi kormányrendelet szerint kell megfizetni, de azok összege nem különbözik. Az illetékbélyeget az annak megfizetésére köteles személy készpénzben, banki átutalással vagy online fizeti be az erre elkülönített „Bírósági illetékbélyeg és egyéb illetékbélyegek” helyi költségvetési számlára, amelyet az a helyi igazgatási szerv vezet, amelynek területén a természetes személy lakóhelye vagy tartózkodási helye, vagy a jogi személy bejegyzett székhelye található. Amennyiben a bírósági illetékbélyeg fizetésére kötelezett személynek nincs Románia területén lakóhelye, tartózkodási helye vagy adott esetben, székhelye, az illetékbélyeg díját annak a helyi igazgatási szervnek a helyi költségvetésébe kell befizetni, ahol az a bíróság található, ahol a keresetet benyújtották.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Igen, ugyanazokkal a feltételekkel, amelyek szerint a felperes visszavonhatja a keresetét. A polgári perrendtartás 406. cikke szerint a felperes a tárgyaláson szóban, vagy bármikor máskor írásban visszavonhatja keresetét.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Az alperesnek nem kötelező az internetet használnia.

A polgári perrendtartás 149. cikkének (4) bekezdése és 154. cikkének (6) bekezdése szerint az idézések és az eljárási dokumentumok kézbesítését a bírósági tisztségviselők vagy más alkalmazottak, illetve a címzett személy szerinti kerületek bíróságainak alkalmazottai vagy ügynökei hivatalból végzik. Az idézések és más eljárási dokumentumok kézbesítése történhet a bírósági titkár által, vagy fax és e-mail útján, illetve olyan egyéb módokon, amelyek biztosítják, hogy a dokumentum szövege megküldésre kerül és annak kézhezvétele megerősíthető, feltéve, hogy a fél megadta a bíróságnak az ehhez szükséges elérhetőségeit. A bíróságnak megerősítés céljából az eljárási dokumentum mellett az alábbiakat tartalmazó formanyomtatványt kell megküldenie: a bíróság neve, a kézbesítés dátuma, a kézbesített dokumentumok kézbesítéséért és az arra vonatkozó információnyújtásért felelős bírósági titkár neve. A címzett kiegészíti a formanyomtatványt a kézhezvétel napjával, az olvasható nevével és a dokumentum átvételéért felelős személy aláírásával és fax, e-mail vagy más módszerek segítségével megküldi azt a bíróságnak. Amennyiben a keresetet a jogszabály szerint faxon vagy e-mailben küldik meg, a bírósági titkár hivatalból köteles arról másolatokat készíteni. Ennek költségeit az a fél fizeti meg, akinek másolatokat kell biztosítania.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

A védekezést az eljárási dokumentumok kézbesítésére vonatkozó szabályok szerint kell kézbesíteni. Lásd a 9. kérdésre adott választ.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

A polgári perrendtartás 208. cikke szerint a védekezés – megfelelő időben történő – benyújtása elmulasztásának szankciója a benyújtás módjától függetlenül minden esetben ugyanaz. A védekezés benyújtásának elmulasztása következtében, jogszabály ellenkező rendelkezésének hiányában az alperes elveszti a további bizonyítékok beterjesztésére, valamint a nem a közrenddel kapcsolatos kifogások emelésére vonatkozó jogát.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Lásd a 9. kérdésre adott választ.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

Lásd a 9. kérdésre adott választ.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Lásd a 9. kérdésre adott választ.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Lásd az 1. és 9. kérdésre adott választ.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

A végrehajtási eljárásban kibocsátott bírósági dokumentumokra ugyanazok az általánosan alkalmazandó kézbesítési szabályok vonatkoznak, mint az eljárási dokumentumokra. Lásd a 1. kérdésre adott választ.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Tárgytalan.

A bíróságok weboldala ( A link új ablakot nyit meghttp://portal.just.ro/SitePages/acasa.aspx) vagy az egyes bíróságokon található információs ügyfélszolgálatok az ügyszám, az ügy tárgya és a felek neve szerint elérhetővé teszik az ítéletek összefoglalóit. A jövőre nézve tervezik a bírósági akták díj ellenében, otthonról történő elérhetővé tételét is.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 04/05/2018

Automatikus feldolgozás - Szlovénia

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Igen, a polgári perrendtartásról szóló törvénykönyv (Zakon o pravdnem postopku, ZPP) lehetővé teszi, hogy polgári eljárás során a kérelmeket elektronikus formában nyújtsák be, és a bírósági eljárást interneten keresztül kezdeményezzék.

Közelebbről, a 105b. cikk kimondja, hogy a polgári eljárás során a kérelmeket írásban kell benyújtani, ahol írásbeli kérelemnek a kézzel írott kérelmeket vagy a nyomtatott és a kérelmező által saját kezűleg aláírt kérelmeket (írásbeli kérelem) vagy az elektronikus formában benyújtott és a kézzel írott aláírással egyenértékű elektronikus aláírással ellátott kérelmeket kell tekinteni. Az írásbeli kérelem postai úton vagy kommunikációs technológia alkalmazásával, közvetlenül az adott szervnek vagy a kérelmek benyújtásával hivatásszerűen foglalkozó személy (üzleti szolgáltató/poslovni ponudnik) útján kézbesítve is benyújtható. Az elektronikus formában benyújtott kérelmet elektronikus úton továbbítják a igazságszolgáltatási informatikai rendszerbe, és az informatikai rendszer automatikusan visszaigazolja a kérelem beérkezését.

A valamennyi polgári és kereskedelmi eljárásra vonatkozó, hatályos jogi rendelkezések (törvények és végrehajtási rendeletek) sérelme nélkül jelenleg csak az e-igazságszolgáltatás (e-Sodstvo) weboldalon található eljárások kezdeményezhetők az interneten keresztül vagy elektronikus úton: a végrehajtási eljárásban a végrehajtás iránti és egyéb kérelmek elektronikus formában is benyújthatók, valamint a jogi iratok kibocsátása és kézbesítése is történhet elektronikus formában, ahol néhány címzett esetében (közjegyzők, ügyvédek) az elektronikus kézbesítés kötelező; emellett a fizetésképtelenségi eljárásokban van lehetőség a kérelmek elektronikus úton történő benyújtására és a határozatok elektronikus úton történő kibocsátására, valamint a földhivatali eljárásokban a földhivatali kérelmek elektronikus úton történő benyújtására és a határozatok elektronikus úton történő kibocsátására.

Ezt a célt szolgálja az e-igazságszolgáltatás honlap Szlovéniában, amely lehetővé teszi az írásbeli anyagok elektronikus formában történő benyújtását: A link új ablakot nyit meghttps://evlozisce.sodisce.si/esodstvo/index.html

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Polgári perben és egyéb polgári bírósági eljárásokban lehetőség van a kérelmek elektronikus úton történő benyújtására és az iratok elektronikus úton történő kézbesítésére; ez esetben a polgári perrendtartásról szóló törvény szabályait kell alkalmazni.

Ingatlan-nyilvántartási eljárás kizárólag online kezdeményezhető, mivel az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény (Zakon o zemljiški knjigi, ZZK-1) 125a. cikke kötelezővé teszi a dokumentumok elektronikus úton történő benyújtását; a kérelmező ugyanakkor a tulajdonjog saját javára – a kérelem benyújtásának megfelelő ranghellyel – történő bejegyzése iránti kérelmét személyesen is benyújthatja a kérelem tárgyát képező ingatlan helye szerint illetékes földhivatalhoz annak hivatali ideje alatt, ha ehhez az összes olyan dokumentumot benyújtják a földhivatalhoz, amely a törvény 142. cikkének (1) bekezdése alapján kért bejegyzés alapjául szolgál, és egyidejűleg befizették a kérelem eljárási illetékét. Az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés iránti kérelmet elektronikus úton saját maga benyújtó fél, valamint az ingatlan-nyilvántartási eljárásban valamely felet képviselő közjegyző, ügyvéd, ingatlanokkal foglalkozó vállalkozás vagy ügyészség köteles az adott fél összes kérelmét elektronikus úton benyújtani (az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény 125a. cikkének (4) bekezdése).

Egyéb, elektronikusan kezdeményezhető eljárások esetében a jogszabályok továbbra is lehetővé teszik a kérelmek papíralapú benyújtását.

Végrehajtás: A követelések végrehajtásáról és biztosításáról szóló törvény (Zakon o izvršbi a zavarovanju, ZIZ) 29. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy az igazságügyi miniszter meghatározza a végrehajtási eljárások azon típusait, amelyek során a végrehajtás iránti és egyéb kérelmek elektronikus úton is benyújthatók és az informatikai rendszerben automatikusan kezelhetők, valamint ezen eljárások menetét is. A fenti cikk értelmében a végrehajtási eljárás formáira, típusaira és az automatizált végrehajtási eljárásokra vonatkozó szabályzat 5. melléklete megállapítja, hogy a kérelmező mely kérelmeket nyújthatja be elektronikus úton az e-igazságszolgáltatás honlapon keresztül (e-végrehajtás/e-Izvršba aloldal). A felek az e-igazságszolgáltatás honlap e-végrehajtás aloldalán keresztül minden kérelmet elektronikus formában nyújthatnak be.

Fizetésképtelenségi eljárások: A csődgondnok elektronikus formában, minősített tanúsítvánnyal ellenőrzött, biztonságos elektronikus aláírással ellátva köteles a bírósághoz benyújtani saját jelentéseit, az igazolt követelések listáját és egyéb dokumentumokat (a pénzügyi műveletekről, a fizetésképtelenségről és a kötelező megszűnésről szóló törvény/Zakon o finančnem poslovanju, postopkih zaradi insolventnosti a prisilnem prenehanju, ZFPPIPP 98. cikke). A fizetésképtelenségi eljárásban érintett felet képviselő ügyvéd a követelésekről szóló értesítéseket és e fél egyéb kérelmeit elektronikus formában, minősített tanúsítvánnyal ellenőrzött, biztonságos elektronikus aláírással ellátva köteles benyújtani (a pénzügyi műveletekről, a fizetésképtelenségről és a kötelező megszűnésről szóló törvény 123a. cikke); ha ezt elmulasztja, a bíróság elutasítja a kérelmet. A fizetésképtelenségi eljárásban a felet képviselő ügyvédnek és a csődgondnoknak minden dokumentumot elektronikus úton, biztonságos e-mail címre kézbesítenek.

A fizetésképtelenségi eljárásban a bíróság is elektronikus úton, a bíró minősített tanúsítvánnyal ellenőrzött, biztonságos elektronikus aláírásával ellátva bocsátja ki a meghozott eredeti határozatot vagy végzést (a pénzügyi műveletekről, a fizetésképtelenségről és a kötelező megszűnésről szóló törvény 124. cikke).

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Az e-igazságszolgáltatási információs rendszernek minden munkanapon 08:00 és 20:00 óra között lehetővé kell tennie az elektronikus műveletek elvégzését. Az e-igazságszolgáltatási informatikai rendszer felhasználói alapvetően a hét bármely napján, bármikor elvégezhetik elektronikus műveleteiket, mert a fenti korlátozások olyan esetekre vonatkoznak, amikor a rendszeren műszaki frissítést végeznek.

A polgári perrendtartásról szóló törvény 112. cikke kimondja, hogy az elektronikus úton benyújtott kérelmek esetében az informatikai rendszerbe történő beérkezés időpontját kell a címzett bírósághoz történő kézbesítés időpontjának tekinteni. Végrehajtási rendelkezésként a polgári bírósági eljárásokban alkalmazott elektronikus műveletekre vonatkozó végrehajtási szabályzat kimondja, hogy ha egy kérelem elektronikus úton történő benyújtására határidő vonatkozik, a kérelmet az arra a szerverre való beérkezésének időpontjában kell benyújtottnak tekinteni, amelyen az azon polgári bírósági eljárástípusra vonatkozó e-nyilvántartási modul fut, amelyre a kérelmet az e-igazságügy informatikai rendszeren keresztül benyújtották (a szabályzat 18. cikke).

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Ha az elektronikus úton benyújtott kérelem szövegének nem szabványosított része eredetileg elektronikus dokumentumként íródott, azt PDF/A formában az elektronikus művelethez kell csatolni. A felhasználónak az elektronikus úton benyújtott kérelem eredetileg írásbeli dokumentumként készült, nem szabványosított részét, valamint bármely, írásbeli dokumentumként készült mellékletet szkennelés útján elektronikus formátumúvá kell átalakítania annak érdekében, hogy azt az elektronikus művelethez tudja csatolni. Az ily módon létrejött elektronikus dokumentumnak az alábbi követelményeknek kell megfelelnie:

  • PDF/A formátumú, fekete-fehér;
  • a felbontása 240dpi és 300dpi közötti;
  • ha az írásbeli dokumentum több oldalból áll, egyetlen PDF-fájlnak kell tartalmaznia minden oldalt úgy, hogy közte ne legyenek üres oldalak;
  • két vagy több csatolt dokumentum esetén minden dokumentumot külön PDF-fájlnak kell tartalmaznia.

Ha az elektronikus művelethez csatolt elektronikus dokumentum nem felel meg ezeknek a követelményeknek, az elektronikus úton benyújtott kérelmet hiányosnak kell tekinteni (a polgári bírósági eljárásokban alkalmazott elektronikus műveletekre vonatkozó szabályzat 19. cikke).

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Az e-igazságszolgáltatási informatikai rendszer a védett kormányzati hálózaton (HKOM) található, az adatokat pedig a HKOM-hálózat központi szerverén tárolják.

Az adathozzáférési jogokat a Szlovén Köztársaság legfelsőbb bíróságának (Vrhovno sodišče Republike Slovenije) informatikai központja által szabályozott jogosultsági rendszeren keresztül kezelik, a polgári bírósági eljárásokban alkalmazott elektronikus műveletekre vonatkozó szabályzattal összhangban. Az elektronikus művelet elvégzése előtt az e-igazságszolgáltatási informatikai rendszer és a többi három aloldal minden felhasználójának regisztrálnia kell a biztonsági rendszerben. A felhasználói csoportokat az informatikai rendszerben való képviseletük szintje alapján különböztetik meg (rendes felhasználók, regisztrált felhasználók és minősített felhasználók). A weboldalon és az aloldalakon érvényesíthető felhasználói jogosultságok (elektronikus műveletek) száma attól függ, hogy az adott felhasználó mely felhasználói csoporthoz tartozik.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Minden elektronikus kérelmet a kérelmező elektronikus aláírásával kell ellátni (minősített digitális tanúsítvány). Az e-igazságszolgáltatási informatikai rendszer minden elektronikus kérelmet időbélyegzővel lát el annak beérkezésekor, a kérelmező pedig automatizált elektronikus igazolást kap, amely tartalmazza a kérelem e-igazságügyi informatikai rendszerbe történő beérkezésének időpontját.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Az eljárási illeték megfizetésére vonatkozó általános szabályozás az eljárási illetékekről szóló törvény (Zakon o sodnih taksah, ZST-1), amely kimondja, hogy a szlovéniai bíróságokon e törvény rendelkezései értelmében eljárási illetéket kell fizetni. A törvény főszabályként nem tesz különbséget az elektronikus és a nem elektronikus eljárások között, de a végrehajtási eljárásoknál ösztönzi a kérelem elektronikus úton történő benyújtását azzal, hogy a kérelem elektronikus úton történő benyújtása esetén az illeték összege 20%-kal kisebb a papír alapú kérelem benyújtása esetén fizetendő illetéknél.

Végrehajtási eljárások:

A fizetési meghagyást a kérelem elektronikus úton történő benyújtását követően bocsátják ki, és a meghagyásban felhívják a kérelmező felet, hogy a meghagyás kézhezvételétől számított 8 napon belül fizesse meg az eljárási illetéket az összegnek a vonatkozó számlaszámra történő átutalásával és a meghagyásban megjelölt hivatkozási szám feltüntetésével. Az eljárási illetékre vonatkozó fizetési meghagyást kézbesítettnek kell tekinteni, ha a kérelmező vagy képviselője a kérelmet elektronikus úton nyújtotta be.

Ha a kérelmező a fizetési meghagyásban foglaltaknak megfelelően a meghagyás kézbesítésétől számított nyolc napon belül nem fizeti meg az eljárási illetéket, és az illeték alóli mentességre, halasztott fizetésre vonatkozó feltételek nem állnak fenn, a kérelmet visszavontnak kell tekinteni. Az egyetlen kivétel az elektronikus úton benyújtott, hiteles okiraton alapuló végrehajtás iránti kérelem, amely esetében az illetékfizetési kötelezettség akkor keletkezik, amikor a kérelem bekerül az informatikai rendszerbe. A kérelmezőnek nem fizetési meghagyást bocsátanak ki, hanem megkapja az eljárási illeték megfizetéséhez szükséges adatokat. Amennyiben a kérelmező a kérelem benyújtását követő nyolc napon belül nem fizeti be a központi okmányhitelesítő osztály (centralni oddelek za verodostojno listino, COVL) felelősségi körébe tartozó hiteles okiraton alapuló végrehajtás iránti kérelem eljárási illetékének összegét, a kérelmet be nem nyújtottnak kell tekinteni.

Nincs különbség az általános és az azon elektronikus kérelmek után fizetendő eljárási illeték megfizetése között, amelyek nem hiteles okiraton alapuló végrehajtás iránti kérelmek. Ha a hiteles okiraton alapuló végrehajtás iránti kérelmet papíralapon nyújtják be, és a kérelmező az igénylőlapon feltüntetett hivatkozásnak megfelelően nem fizeti meg eljárási illetéket, a bíróság fizetési meghagyást küld a részére.

Ingatlan-nyilvántartási eljárások: Amennyiben az ingatlan-nyilvántartási kérelemért vagy más elektronikus kérelemért eljárási illetéket kell fizetni, a kérelem elektronikus úton történő benyújtásakor a kérelmező részére fizetési meghagyást bocsátanak ki, amely szerint a kérelmező a meghagyás kézbesítésétől számított nyolc napon belül köteles az eljárási illetéket a meghagyásban található hivatkozási szám feltüntetésével a vonatkozó számlaszámra átutalni. Az eljárási illetékre vonatkozó fizetési meghagyást kézbesítettnek kell tekinteni, ha a kérelmező vagy képviselője a kérelmet elektronikus úton nyújtotta be. Ha a kérelmező a fizetési meghagyásban foglaltaknak megfelelően a meghagyás kézbesítésétől számított nyolc napon belül nem fizeti meg az eljárási illetéket, a kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Az elektronikus úton benyújtott kérelmek visszavonására ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a papír alapú kérelmek visszavonására. Az elektronikus végrehajtási, fizetésképtelenségi és ingatlan-nyilvántartási eljárásoknál a benyújtott kérelem elektronikus úton is visszavonható.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

A fenti 1. pontban említettek szerint a kérelmek elektronikus úton történő benyújtására vonatkozó jogi rendelkezések megléte ellenére nem minden polgári eljárásban lehetséges még a kérelmek elektronikus úton történő benyújtása.

A végrehajtási eljárás formáira, típusaira és az automatizált végrehajtási eljárásokra vonatkozó szabályzat tartalmazza azon kérelmek és egyéb dokumentumok listáját, amelyek a végrehajtási eljárás során elektronikus úton is beküldhetők. Amennyiben a végrehajtási eljárásban az adós az e-igazságszolgáltatás honlapon (e-végrehajtás aloldal) keresztül kíván választ vagy elektronikus kérelmet benyújtani, azoknak meg kell felelniük az e-igazságszolgáltatási informatikai rendszer minősített külső felhasználóira vonatkozó feltételeknek (nyílt biztonságos elektronikus postafiók, minősített digitális tanúsítvány adószámmal rendelkező szlovén tanúsítótól), valamint a felhasználói csoportjától függő egyéb feltételeknek (a polgári bírósági eljárásokban alkalmazott elektronikus műveletekre vonatkozó szabályzat 12. cikke).

Az egyes résztvevőknek a dokumentumok elektronikus úton történő benyújtására vonatkozó kötelezettségeit és a fizetésképtelenségi eljárás feleinek kötelezettségeit illetően lásd a 2. pontban szereplő választ.

A kifogás vagy más jogorvoslati kérelem interneten keresztül is benyújtható az ingatlan-nyilvántartási és bizonyos típusú végrehajtási eljárások során. Az ingatlan-nyilvántartási eljárások során egyes résztvevők (ügyvédek, közjegyzők, állami szervek, ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások) minden dokumentumot kötelesek elektronikus úton benyújtani.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Az elektronikus eljárás az ellenérdekű fél válaszának hiánya esetén ugyanúgy folytatódik, mint hasonló esetben az írásbeli eljárás. Az alperes vagy adós rendelkezésére álló válaszadási határidő lejártát követően a bíróság döntést hoz.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Lásd a 10. pontot – azonos kérdés.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

A polgári perrendtartásról szóló törvény 16a. cikke kimondja, hogy az elektronikus forma az írásos formával egyenértékű, ha az elektronikus formátumú adatokat a bíróság fel tudja dolgozni, az adatok hozzáférhetők és később felhasználhatók; az elektronikus formátumú adatok pedig nem tekinthetők bizonyító erővel nem rendelkező adatoknak csak azért, mert elektronikus formátumúak. Ugyanezt írja elő az elektronikus műveletekről és az elektronikus aláírásról szóló törvény (Zakon o elektronskem poslovanju a elektronskem podpisu, 13. cikk (1) bekezdése).

A követelések végrehajtására és biztosítására irányuló eljárásoknál a dokumentumokat és bizonyítékokat elektronikus formában is be lehet nyújtani. Ami az elektronikus dokumentumokra (csatolmányokra) – és nem az elektronikus kérelmekre – vonatkozó műszaki követelményeknek való megfelelést illeti, az elektronikus dokumentumokra vonatkozó szabályzat 19. cikkének (1) és (2) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Lásd még a 4. pontban adott választ.

A dokumentumok elektronikus formában is benyújthatók. Az elektronikus kérelem olyan elektronikus dokumentum, amely a polgári bírósági eljárás peres felének kérelmét tartalmazza (a polgári bírósági eljárásban alkalmazott elektronikus műveletekre vonatkozó szabályzat). Ugyanezen szabályzat meghatározza az „elektronikus csatolmány” fogalmát is, ami tudniillik az elektronikus kérelemhez csatolt, elektronikus formátumúvá átalakított írott dokumentum.

Elektronikus kérelem benyújtásához a felhasználó az e-igazságszolgáltatás honlapon kiválasztja az elektronikus kérelem benyújtására szolgáló megfelelő elektronikus műveletet, és a képernyőn található (online) űrlap megfelelő mezőjében megadja a kérelem szövegének szabványosított részéből a szükséges információkat. Ahol az elektronikus kérelem a törvény értelmében vagy a kérelmező döntése szerint magyarázó részt is tartalmaz, a felhasználó olyan külön elektronikus dokumentumot hoz létre a magyarázó rész szövegéből (az elektronikus kérelem szövegének nem szabványosított részéből), amely megfelel a polgári bírósági eljárásokban alkalmazott elektronikus műveletekre vonatkozó szabályzat 19. cikkében említett követelményeknek, és ezt az elektronikus dokumentumot csatolja az e-végrehajtási művelethez. A felhasználó az elektronikus kérelmet saját biztonságos elektronikus aláírásával látja el. Ugyanez vonatkozik az elektronikus kérelmek elektronikus csatolmányaira. Lásd még a fenti válaszokat.

A jogbiztonság érdekében, valamint arra tekintettel, hogy az elektronikus formátumúvá átalakított dokumentum jellege megegyezik az eredeti példány jellegével (bizonyító erejével), külön szabály vonatkozik az ingatlan-nyilvántartási eljárásokra; eszerint csak közjegyző – mint közbizalmat élvező személy – alakíthatja a magánjogi okiratokat (szerződéseket) elektronikus formátumúvá. A közjegyző a közjegyzői letétre vonatkozó szabályok szerint köteles e dokumentumot megőrizni, amíg a bejegyzés jogerőre nem emelkedik. A peres fél/kérelmező saját maga is elektronikus formátumúvá alakíthatja a bejegyzés alapjául szolgáló egyéb dokumentumokat (bírósági határozatok és egyéb állami szerv határozatai).

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

A polgári bírósági eljárásban alkalmazott elektronikus műveletekre vonatkozó szabályzat szerint az elektronikus bírósági határozatot eredeti bírósági határozatnak kell tekinteni. A bírósági határozat elektronikus kézbesítése során az elektronikus bírósági határozat egy példányát elektronikus dokumentumként küldik el. A bírósági határozat postai kézbesítése során az elektronikus bírósági határozat kinyomtatott példányát küldik el.

*Meg kell jegyezni, hogy a gyakorlatban és az érvényes jogi rendelkezések ellenére jelenleg – a fizetésképtelenségi és az ingatlan-nyilvántartási eljárás kivételével – a polgári és kereskedelmi jogi ügyekben a dokumentumok nem továbbíthatók elektronikus úton. 2014. április 10. óta a bírósági dokumentumokat is elektronikus formában, azaz elektronikus úton küldik meg az ügyvédek és végrehajtók részére.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Igen. Az elektronikus formában kibocsátott ítéletet vagy határozatot a bírói testület elnöke saját biztonságos elektronikus aláírásával és a bíróság biztonságos elektronikus aláírásával látja el, amelyet minősített tanúsítvánnyal igazoltak. Ha a bírói testület elnökének biztonságos elektronikus aláírását olyan minősített tanúsítvánnyal igazolták, amely a bíróság megnevezését is tartalmazza, a bíróság saját biztonságos elektronikus aláírására nincs szükség. Az informatikai rendszerben automatikusan kezelt ítéleteken a pecsét és aláírás helyén azok másolata is elhelyezhető.

Papír alapon vagy elektronikus formában kibocsátott határozat hiteles másolatban, elektronikus (szkennelt) példányban vagy elektronikus formában is kézbesíthető a felek részére. Lásd még a 13. pontra adott válaszhoz tartozó megjegyzést.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Mint már említettük, a meglévő jogi rendelkezések ellenére nem minden eljárásban lehet elektronikus kérelmeket, például fellebbezéseket benyújtani, bár az elektronikus úton történő benyújtásra a végrehajtási, a fizetésképtelenségi és az ingatlan-nyilvántartási eljárások esetében lehetőség van, ha a kérelmező megfelel az e-igazságügyi informatikai rendszer felhasználóira vonatkozó feltételeknek. Lásd még a fenti válaszokat.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

Igen, az e-igazságszolgáltatás honlapon keresztül lehetséges az elektronikus végrehajtás (e-végrehajtás) is. A kérelmező mint regisztrált és külső minősített felhasználó az e-igazságszolgáltatás honlapon (az e-végrehajtás aloldalon keresztül) hiteles okiraton alapuló, végrehajtás iránti kérelmet nyújthat be. A kérelmező az e-végrehajtás aloldalon keresztül csak külső minősített felhasználóként nyújthat be végrehajtási jogcímen alapuló végrehajtási kérelmet, illetve a követelések biztosítására irányuló kérelmet. Ki kell emelni, hogy ez a követelések végrehajtására és biztosítására vonatkozó nemzeti szabályozás (a követelések végrehajtásáról és biztosításáról szóló törvény) alapján lefolytatott eljárás.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

A félnek jogában áll az informatikai rendszerben elektronikus formában tárolt fájlt megtekinteni és lemásolni, ha személyazonosságát minősített tanúsítvánnyal ellenőrzött elektronikus aláírással tudja igazolni.

A követelésekre vonatkozóan a helyi bíróságok (okrajna sodišča) előtt zajló végrehajtási és biztosítási eljárásokban az e-végrehajtási aloldalon keresztül elektronikus kérelmet benyújtó felhasználók megtekinthetik saját dokumentumaikat, valamint az üggyel kapcsolatos azon eljárási cselekmények dokumentumait, amelyekre vonatkozóan az elektronikus kérelmet benyújtották, és amelyeknél résztvevőként szerepelnek. A végrehajtási eljárás formáira, típusaira és az automatizált végrehajtási eljárásokra vonatkozó szabályzat határozza meg, hogy mely felhasználói csoport felhasználói rendelkeznek betekintési jogosultsággal.

Az iratokba való betekintés az ingatlan-nyilvántartási eljárásokban is engedélyezett. Az ingatlan-nyilvántartási és a végrehajtási eljárások közötti egyik különbség az, hogy minden regisztrált felhasználó (azaz nemcsak a kérelmezők és egyéb résztvevők) számára megengedett az adott fájlba történő betekintés mindaddig, amíg az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés jogerőre nem emelkedik. Betekintés céljából csak az eljárási iratok (kérelem, bírósági határozat stb.) hozzáférhetők mindenki számára; a csatolmányokat, vagyis a dokumentumokat a résztvevők személyes adatainak védelme miatt nem lehet megtekinteni.

Kapcsolódó linkek

A link új ablakot nyit meghttps://evlozisce.sodisce.si/esodstvo/index.html

A link új ablakot nyit meghttp://www.pisrs.si/Pis.web/

A link új ablakot nyit meghttps://www.uradni-list.si/

A link új ablakot nyit meghttp://www.dz-rs.si/wps/portal/Home/deloDZ/zakonodaja/preciscenaBesedilaZakonov

A link új ablakot nyit meghttp://www.sodisce.si/


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 10/02/2020

Automatikus feldolgozás - Szlovákia

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Bírósági eljárást az interneten keresztül is lehet indítani, pontosabban a kereseteket és egyéb beadványokat elektronikusan is be lehet nyújtani, feltéve, hogy azok hitelesített elektronikus aláírással vannak ellátva.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

A dokumentumok elektronikus benyújtására minden fajta kereset és beadvány tekintetében lehetőség van. Amennyiben az ügyben hitelesítés (hitelesített elektronikus aláírás) nélkül nyújtanak be elektronikusan dokumentumot, azt ezt követően 10 napon belül papíron vagy hitelesített elektronikus aláírással ellátott elektronikus formában is meg kell küldeni, különben a bíróság figyelmen kívül hagyja a dokumentumot. A bíróság nem szólítja fel kifejezetten a benyújtót, hogy küldje meg ismételten a dokumentumot.

A nemperes ügyekben a dokumentumot bármely járásbírósághoz be lehet nyújtani, a bíróság pedig köteles a beadványt nyilvántartásba venni és haladéktalanul megküldeni az illetékes bíróságnak. Az ilyen benyújtás ugyanolyan joghatásokat vált ki, mint az illetékes bírósághoz történő benyújtás.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Mindig.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Nem követelnek meg meghatározott formát; a kereseteket azok tartalma alapján kell elbírálni. Amennyiben a keresetből valamely elem hiányzik, a bíróság felszólítja a felet, hogy legalább 10 napos határidőn belül javítsa ki vagy egészítse ki keresetét.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Az adatok tárolására és átvitelére vonatkozó feltételeket a járásbíróságok, a törvényszékek, a különös hatáskörű bíróság és a katonai bíróságok eljárási és hivatali szabályairól szóló módosított 543/2005. sz. törvény (zák. č. 543/2005 Z. z. v znení neskorších zmien doplnení – Spravovacom a kancelárskom poriadku pre okresné súdy, krajské súdy, Špeciálny súd a vojenské súdy) (a továbbiakban: eljárási és hivatali szabályokról szóló törvény) tartalmazza.

a) Az interneten érkezett, hitelesített elektronikus aláírással ellátott dokumentumok elfogadására irányuló eljárást az elektronikus aláírásról és egyes törvények módosításáról szóló, a 679/2004. sz. törvénnyel módosított 2015/2002. sz. törvény (zák. č. 215/2002 Z. z. o elektronickom podpise a o zmene a doplnení niektorých zákonov v znení zákona č. 679/2004 Z .z.), valamint az üzleti és közigazgatási jogviszonyokban az elektronikus aláírások alkalmazásának módjáról és eljárásáról szóló 542/2002. sz. NBU rendelet (vyhláška NBÚ č. 542/2002 z. z. o spôsobe a postupe používania elektronického podpisu v obchodnom) szabályozza. Az így beérkezett dokumentumokat a postakezelő részleghez kell továbbítani, amely az eljárási és hivatali szabályokról szóló törvény 129. cikke szerint folytatja le eljárását. A bírósági postakezelő részleg szoftveres alkalmazást használ a benyújtott dokumentumok nyilvántartására;

b) A hitelesített elektronikus aláírás nélkül beküldött dokumentumokat haladéktalanul továbbítani kell a postakezelő részleghez, annak érdekében, hogy az az eljárási és hivatali szabályokról szóló törvény 129. cikke szerint eljárhasson.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Amennyiben hitelesített elektronikus aláírás nélkül nyújtanak be elektronikusan dokumentumot, azt ezt követően 10 napon belül papíron vagy hitelesített elektronikus aláírással ellátott elektronikus formában is meg kell küldeni, különben a bíróság figyelmen kívül hagyja a dokumentumot. Amennyiben a benyújtott dokumentum hitelesített elektronikus aláírással van ellátva, azt nem kell kiegészíteni. A benyújtott dokumentum beérkezésének pontos idejét fel kell jegyezni és nyilvántartásba kell venni.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Igen, bírósági illetéket kell fizetni, amely a bírósági aktát kitevő keresetnek és mellékleteinek, valamint a feleknek kézbesítendő keresetnek és mellékleteinek másolása tekintetében, ha a követelést elektronikusan nyújtották be és az elektronikus aláírásról és egyes törvények módosításáról szóló, 679/2004. sz. törvénnyel módosított 215/2002. sz. törvény, valamint az üzleti és közigazgatási jogviszonyokban az elektronikus aláírások alkalmazásának módjáról és eljárásáról szóló 542/2002. sz. NBU rendelet szerint hitelesített elektronikus aláírással látták el, oldalanként 0,1 EUR, de benyújtott keresetenként vagy eljárás megindítására irányuló kérelmenként és azok mellékleteiként legalább 10 EUR, és legalább 3 EUR minden más benyújtott dokumentumonként és annak mellékleteiként (a bírósági illetékről szóló, módosított 71/1992. sz. törvény [zákon č. 71/1992 Zb. o súdnych poplatkoch v znení neskorších zmien a doplnení] mellékletének 20a. pontja).

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Igen, benyújtási módjától függetlenül minden benyújtott dokumentumot részben vagy egészben vissza lehet vonni – a követelés visszavonása.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Az alperes élhet ezzel a lehetőséggel, de nem köteles erre.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

A dokumentumok elektronikus benyújtására vonatkozó eljárást a járásbíróságok, törvényszékek, a különös hatáskörű bíróság és katonai bíróságok eljárási és hivatali szabályairól szóló módosított 543/2005. sz. törvény szabályozza.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

A dokumentumok elektronikus benyújtására vonatkozó eljárást a járásbíróságok, törvényszékek, a különös hatáskörű bíróság és katonai bíróságok eljárási és hivatali szabályairól szóló módosított 543/2005. sz. törvény szabályozza.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Bizonyíték minden olyan módszer, amelynek segítségével az ügy lényegi kérdései megállapíthatóak, bizonyítási eszköz minden olyan eszköz, amelynek segítségével az ügy lényegi kérdései megállapíthatóak. Ezek az eljárások minden típusa esetén engedélyezettek. Bírósághoz dokumentumot benyújtani a polgári perrendtartás (Civilný sporový poriadok) 125. cikkében meghatározott feltételek szerint lehet.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

A polgári perrendtartás 105. cikkének értelmében írásbeli dokumentumot az interneten keresztül is kézbesíteni lehet. A bíróságtól származó dokumentum a küldését követő ötödik napon minősül kézbesítettnek, akkor is, ha azt a címzett nem olvasta el.

Az interneten keresztül történő kézbesítés kizárt azonban az ítéletek, más bírósági határozatok, idézések és más olyan írásbeli dokumentumok tekintetében, amelyek személyes kézbesítését jogszabály előírja. Az ítéletet kizárólag személyesen lehet kézbesíteni; annak interneten történő kézbesítése nem lehetséges.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Nem. Az ítélet meghozatalára számítógépes technológia segítségével, előre nyomtatott, a Szlovák Köztársaság állami címerével ellátott sablonra, a következő szöveg hozzáadásával kerül sor: „A Szlovák Köztársaság nevében hozott ítélet”. Az írásbeli ítéletet a bírósági tanács elnöke vagy az egyesbíró aláírja.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Fellebbezés benyújtható az interneten keresztül is. Amennyiben hitelesített elektronikus aláírás nélkül nyújtják be elektronikusan a fellebbezést, azt ezt követően 10 napon belül papíron vagy hitelesített elektronikus aláírással ellátott elektronikus formában is meg kell küldeni. Amennyiben a fellebbező ezt nem teszi meg, a bíróság figyelmen kívül hagyja a dokumentumot. A fellebbezésről szóló határozatot nem lehet az interneten keresztül meghozni; azt kizárólag papíron lehet elkészíteni.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

A határozat végrehajtására irányuló kérelmet az interneten keresztül is be lehet nyújtani. Amennyiben az ügyben hitelesített elektronikus aláírás nélkül nyújtják be elektronikusan a kérelmet, azt ezt követően 10 napon belül papíron vagy hitelesített elektronikus aláírással ellátott elektronikus formában is meg kell küldeni. Amennyiben a fél ezt nem teszi meg, a bíróság figyelmen kívül hagyja a kérelmet.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

A felek és képviselőik kizárólag személyesen, csak bírósági tisztviselő jelenlétében tekinthetnek be az ügyiratokba.

A Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának (Ministerstvo spravodlivosti Slovenskej republiky) honlapja lehetővé teszi a bírósági határozatok adatbázisában való keresést. Bárki indíthat keresést és megtekintheti a bírósági határozatokat; a határozatok között azok kibocsátási dátuma, kibocsátó bírósága, ügyszáma, a határozat formája, a határozat jellege, a jogterület, az alkalmazott jogszabályi rendelkezések, a bíró vagy határozatot kibocsátó bírósági tisztviselő neve szerint, vagy a határozatban használt kifejezések begépelésével lehet keresni.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 10/02/2020

Automatikus feldolgozás - Finnország

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Igen.

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Az automatikus feldolgozás a következő esetekben áll rendelkezésre: kereseti kérelmek benyújtása nem vitatott követelések esetében, költségmentesség iránti kérelmek (és védőügyvéd vagy jogsegélyszolgálatot ellátó ügyvéd kirendelésére irányuló kérelem, valamint az ügyvédi díjnak és költségeknek az állam által való megtérítésére irányuló kérelem), továbbá végrehajtási kérelmek (a kerületi bíróság (käräjäoikeus) ítéletén vagy határozatán alapuló adósságok végrehajtására irányuló magánjogi kérelmek esetében).

Finnországban nincs kizárólag az interneten keresztül elérhető eljárás.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

A szolgáltatás minden időpontban elérhető.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

XML-sablon érhető el azon vállalatok és szervezetek számára, amelyek gyakran nyújtanak be kereseti kérelmet. Külön elektronikus online űrlap érhető el a polgárok és a vállalkozások számára.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

A finn bíróságok automatikus feldolgozó szolgáltatását titkosított https fájlátviteli protokoll biztosítja. A bíróságok által benyújtott adatokat biztonságos szerveren tárolják, ahonnan az érdekelt felek letölthetik a dokumentumokat.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

A fájlok biztonságos szerverről való letöltéséhez a felhasználóknak be kell jelentkezniük.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Az elektronikus eljárások esetében fizetendő díjak megegyeznek a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjakkal.  A kerületi bíróságok minden eljárás végén díjat számítanak fel a kérelmezőknek és a felpereseknek. A díj összege függ az ügy jellegétől és az eljárás összetettségétől.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Ugyanazok az elvek vonatkoznak az elektronikus eljárásokra, mint a hagyományos, nem elektronikus úton benyújtott kérelmekre.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Az alperesek internetes úton is válaszolhatnak, de az internet használata nem kötelező.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Polgári ügyekben nincs különbség az elektronikus és nem elektronikus eljárások között.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Polgári ügyekben nincs különbség az elektronikus és nem elektronikus eljárások között.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Igen.  A kereseti kérelmeket, válaszokat és egyéb bírósági dokumentumokat e-mailben is meg lehet küldeni a bíróságoknak.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

Az átvételi elismervényt nem igénylő dokumentumokat (például a válaszokat, az előzetes és a főtárgyalásra vonatkozó idézéseket és a bírósági összefoglalókat) e-mailben is meg lehet küldeni az érdekelt feleknek.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

A bírósági döntéseket kérésre elektronikusan is meg lehet küldeni az érdekelt felek részére.  A bírósági határozatok online felületről való letöltéséhez a címzettnek vagy képviselőjének be kell jelentkeznie.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Jelenleg nincs lehetőség a fellebbezés elektronikus úton való benyújtására.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

A bírósági határozaton alapuló adósság behajtására irányuló kérelmeket elektronikus úton is be lehet nyújtani. Az automatikus feldolgozás a kerületi bíróság ítéletén vagy határozatán alapuló adósságok behajtására irányuló magánjogi kérelmek esetén lehetséges.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Igen. Amennyiben az eljárást interneten keresztül kezdeményezték, a felperesek nyomon tudják követni ügyük előrehaladását, ha bejelentkeznek az online felületre.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 14/03/2018

Automatikus feldolgozás - Svédország

TARTALOMJEGYZÉK


1 Interneten keresztül kezdeményezhető bírósági eljárás?

Jelenleg nincs lehetőség a polgári jogi kereset interneten keresztül történő benyújtására. Írásban kell benyújtani a keresetet, a felperes vagy képviselője saját kezű aláírásával. Az aláírási kötelezettség azt jelenti, hogy a kereset elektronikus úton nem nyújtható be.

Az egyszerűsített eljárásban a fizetési meghagyás iránti kérelmek interneten keresztül is benyújthatók a A link új ablakot nyit megsvéd végrehajtási hatósághoz (Kronofogdemyndigheten).

2 Ha igen, ez milyen ügytípusok esetében lehetséges? Van olyan eljárás, amelyet kizárólag interneten keresztül lehet intézni?

Ahogyan az az 1. kérdésre adott válaszból kitűnik, ez csak egyszerűsített eljárásban lehetséges.

3 A szolgáltatás minden időpontban elérhető (vagyis napi 24 órában, a hét minden napján) vagy csak bizonyos időszakokban? Ha igen, melyek ezek az időszakok?

Interneten keresztül nem nyújtható be kereset.

4 A keresetben szereplő adatok formátumára nézve van kötelező előírás?

Interneten keresztül nem nyújtható be kereset.

5 Hogyan védik az adatok továbbításának és tárolásának biztonságát?

Interneten keresztül nem nyújtható be kereset.

6 Szükséges bármiféle elektronikus aláírás és/vagy időbélyegző használata?

Interneten keresztül nem nyújtható be kereset.

7 Fizetni kell bírósági illetéket? Ha igen, ezek hogyan fizethetők meg, és eltérnek-e a nem elektronikus eljárások esetében fizetendő díjaktól?

Interneten keresztül nem nyújtható be kereset.

A svéd végrehajtási hatósághoz elektronikusan benyújtott fizetési meghagyás iránti kérelmeket fokozott biztonságú elektronikus aláírással kell ellátni a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. július 23-i 910/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikke szerint.

A svéd végrehajtási hatóság mentességet adhat az aláírásra vonatkozó követelmény alól, ha valamely személy esetében nagyszámú kérelem benyújtása várható biztonságos és technikailag megfelelő módon. Ha a fizetési meghagyás iránti kérelmet rendes ügyként a bíróság elé terjesztik, nem szükséges a fizikai aláírás az elektronikus kérelem mellett.

8 Visszavonható az interneten keresztül benyújtott kereset?

Interneten keresztül nem nyújtható be kereset.

9 Amennyiben a felperes az eljárást interneten keresztül indítja meg, úgy lehetséges és/vagy kötelező az alperes számára, hogy szintén az interneten keresztül válaszoljon?

Interneten keresztül nem nyújtható be kereset. Ahogyan azonban az a 12. kérdésre adott válaszból kitűnik, ellenkérelmek és egyéb bírósági eljárási dokumentumok általában benyújthatók interneten keresztül, amennyiben nem igényelnek saját kezűleg történő aláírást.

10 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes válaszol a keresetre?

Interneten keresztül nem nyújtható be kereset.

11 Mi történik az elektronikus eljárás során, ha az alperes nem válaszol a keresetre?

Interneten keresztül nem nyújtható be kereset.

12 Benyújthatók-e iratok a bírósághoz elektronikus úton, és ha igen, ez milyen fajta eljárások esetén és milyen feltételek mellett lehetséges?

Azok a dokumentumok, amelyeket nem kell saját kezűleg aláírni, elektronikus úton is benyújthatók. Ez azt jelenti, hogy a kereset kivételével főszabály szerint valamennyi dokumentum benyújtható elektronikus úton. A bíróság ugyanakkor egyedi esetekben úgy határozhat, hogy a benyújtójának az eredeti, aláírt dokumentum bemutatásával meg kell erősítenie az elektronikus úton benyújtott dokumentumot.

13 Van mód bírósági iratok, különösen ítéletek internetes kézbesítésére?

A bíróságok például küldhetnek dokumentumokat elektronikus úton, és e-mailben megerősíthetik azok kézhezvételét, amennyiben ezt a személyes adatokra stb. vonatkozó, hatályos rendelkezések értelmében megfelelőnek ítélik.

14 Közölhetők-e bírósági határozatok elektronikus úton?

Az ítéletet postai úton küldik ki, kivéve, ha a fél ettől eltérő tartalmú kérelmet terjesztett elő. Adott esetben például – a személyes adatokra vonatkozó, hatályos rendelkezések alapján – faxon vagy e-mailben is megküldhetők a dokumentumok, vagy elektronikus formában más módon is rendelkezésre bocsáthatók.

15 Interneten keresztül van-e mód fellebbezésre és a fellebbezés alapján hozott határozat kézbesítésére?

Van lehetőség a fellebbezés e-mailben történő benyújtására. Szükség esetén a bíróság kérheti, hogy a fellebbezést benyújtó erősítse meg a fellebbezést az eredeti, aláírt dokumentum bemutatásával.

A kézbesítés vonatkozásában lásd a 13. kérdésre adott választ.

16 Interneten keresztül kezdeményezhető-e végrehajtási eljárás?

A jogosult fél vagy képviselője a végrehajtás iránti kérelmet szóban vagy írásban is előterjesztheti. Szóbeli kérelem esetén a kérelmezőnek (a végrehajtást kérő félnek) a svéd végrehajtási hatósághoz kell fordulnia. Az írásbeli kérelmet a kérelmezőnek vagy a képviselőjének alá kell írnia. A svéd végrehajtási hatóság ugyanakkor a nagyszámú kérelmet benyújtó felek számára engedélyezheti az elektronikus úton történő benyújtást.

17 A felek vagy jogi képviselőik hozzáférhetnek az ügyek irataihoz interneten keresztül? Ha igen, hogyan?

Nem.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 02/09/2020