Bezárás

MÁR ELÉRHETŐ A PORTÁL BÉTA VERZIÓJA!

Látogasson el az európai igazságügyi portál béta verziójának felületére, és mondja el nekünk, milyennek találja!

 
 

Navigációs útvonal

menu starting dummy link

Page navigation

menu ending dummy link

Tagállami szintű cégnyilvántartások - Görögország


Mit kínál a görög cégnyilvántartás?

Görögországban a cégnyilvántartás elnevezése Általános Elektronikus Kereskedelmi Nyilvántartás (Γενικό Εμπορικό Μητρώο, Γ.Ε.ΜΗ., GEMI), amelyet a 3419/2005. sz. törvény (Kormányzati Lap, I. sorozat, 297/06-12-2005. sz.) szabályoz. A nyilvántartásban valamennyi közzétett üzleti dokumentum és információ szerepel. Az Általános Elektronikus Kereskedelmi Nyilvántartás weboldala a kereskedelmi információk közzététele céljából létrehozott hivatalos lap. A személyeknek, illetve személyegyesüléseknek a 3419/2005. sz. törvény 1. cikkének (1) bekezdésében említett típusait fel kell venni a nyilvántartásba.

A weboldalon az alábbi típusú vállalkozások által közzétett információkra kereshet:

a) Természetes személy kereskedők, akik Görögországban telephellyel vagy szervezettel rendelkeznek, vagy görögországi tevékenységi központon vagy másodlagos telephelyen keresztül kereskednek.

b) Görögországi tevékenységi központon vagy másodlagos telephelyen keresztül kereskedő szervezetek, és valamennyi kereskedelmi vállalkozás, amennyiben a görög jog alapján hozták létre azokat – közkereseti társaságok, betéti társaságok, a polgári jog hatálya alá tartozó szövetkezetek (ideértve a kölcsönös biztosító társaságokat és a hitelszövetkezeteket), valamint részvénytársaságok és korlátolt felelősségű társaságok – továbbá a 27.11/14.12.1926 elnöki rendelet 39. cikke szerint beszámolási kötelezettség alá tartozó magánszemélyek.

c) A 2137/1985/EGK rendelet (HL L 199., helyesbítés: L 247.) előírásai szerinti európai gazdasági egyesülések, amelyek székhelye Görögországban van.

d) A 2157/2001/EK rendelet (HL L 294.) előírásai szerinti európai részvénytársaságok, amelyek székhelye Görögországban van.

e) Az 1435/2003/EK rendelet (HL L 207.) előírásai szerinti európai szövetkezetek, amelyek székhelye Görögországban van.

f) A fent említett feleknek, amelyek anyalétesítménye vagy székhelye Görögországban van, a görögországi fióktelepeiket is nyilvántartásba kell vetetniük.

g) A 2003/58/EK irányelv (HL L 221.) 1. cikke által módosított 68/151/EGK irányelv (HL L 65.) 1. cikkében említett típusú külföldi vállalkozásoknak, amelyeknek a székhelye egy uniós tagállamban van, nyilvántartásba kell vetetniük görögországi fióktelepeiket és ügynökségeiket.

h) Azoknak a harmadik országbeli székhellyel rendelkező külföldi vállalkozásoknak, amelyek jogi formája hasonlít a fenti g) pontban említett egyik külföldi vállalkozáséra, nyilvántartásba kell vetetniük görögországi fióktelepeiket és ügynökségeiket.

i) Azon egyéb természetes, illetve jogi személyek vagy személyek társulásai, akik/amelyek anyalétesítménye vagy székhelye külföldön van, és amelyek nem tartoznak a g) és a h) pont hatálya alá, nyilvántartásba kell vetetniük azon fióktelepeiket és ügynökségeiket, amelyek révén kereskedelmi tevékenységet végeznek Görögországban.

j) Közös vállalkozások.

k) A polgári törvénykönyv 784. cikkében említetett, a polgári jog által szabályozott vállalkozások.

i) Azon természetes, illetve jogi személyek vagy személyek társulásai, akik/amelyek anélkül kívánnak gazdasági vagy szakmai tevékenységet folytatni, hogy kereskedővé válnának.

Milyen dokumentumokat vesznek nyilvántartásba a görög cégjegyzékben?

A vállalkozásokra vonatkozó bejegyzésekben a következő információkat kell nyilvántartásba venni:

a) A vállalkozás, fióktelep vagy ügynökség cégjegyzékszáma.

b) Az a nyilvántartási hivatal vagy szervezeti egység, amely a kezdeti bejegyzést vagy a későbbi nyilvántartásba vételt végezte, valamint a felelős tisztviselő teljes neve.

c) A bejegyzési kérelem hivatkozási száma és a bejegyzési kód.

d) Amennyiben a hatályos jogszabály szerint kereskedői engedélyre, szakmai engedélyre vagy telepengedélyre és működési engedélyre van szükség a vállalkozás létrehozásához vagy a kereskedelmi tevékenységhez, az illetékes hatóság vagy szervezeti egység által hozott, ennek megadására vonatkozó határozat adatai.

e) A vállalatot fizetésképtelenné nyilvánító vagy a hitelezők követeléseinek kielégítésére irányuló egyeztetési eljárás, illetve más kollektív eljárás alá helyező bírósági határozatok. A bejegyezés tartalmazza továbbá a vállalati felszámolók, kijelölt vagyonfelügyelők, vagyonkezelők, fizetésképtelenségi szakértők teljes nevét, szüleik teljes nevét, személyazonosítóigazolvány- vagy útlevélszámát, születési helyét és idejét, állampolgárságát és lakcímét.

f) A fenti e) pontban említett jogi helyzeteket megszüntető, felfüggesztő vagy semmissé nyilvánító bírósági határozatok adatai.

g) A fizetésképtelenségről szóló törvény szerint közzéteendő információk.

h) A fizetésképtelenségi, illetve egyeztetési vagy más kollektív eljárás iránti függőben lévő kérelmek adatai.

i) A vállalkozás görögországi fióktelepeinek vagy ügynökségeinek száma, valamint ezek címe és cégjegyzékszáma.

j) A vállalkozás külföldi fióktelepeinek vagy ügynökségeinek száma, címe és adatai.

I. A következő információkat veszik nyilvántartásba és teszik közzé a Görögországban letelepedett vállalkozások tekintetében:

a) alapító okirat vagy alapszabály;

b) az alapító okirat vagy alapszabály módosításai, amelyek kiterjednek a vállalkozás időtartamának esetleges meghosszabbítására, valamint az alapító okirat vagy alapszabály bármely későbbi módosítására, feltüntetve a teljes szöveget az eddigi módosításokkal;

c) azon személyek adatai, kinevezése és felmentése, akik a törvény alapján létrehozott szervként vagy ilyen szerv tagjaként:

aa) meghatalmazással rendelkeznek a vállalkozás képviseletére a harmadik felekkel folytatott ügyletek során; abban az esetben, ha ez több személyre vonatkozik, a vonatkozó bejegyzésben közölni kell, hogy e személyek egyedül is eljárhatnak vagy együttesen kell eljárniuk;

bb) ellátják a vállalkozás bíróság előtti képviseletét;

cc) részt vesznek a vállalkozás igazgatásában, felügyeletében vagy ellenőrzésében;

d) legalább évente egyszer a jegyzett tőke összege, amennyiben az alapító okirat vagy alapszabály említést tesz az engedélyezett tőkéről, kivéve ha a jegyzett tőke emeléséhez az alapszabály módosítására van szükség;

e) az egyes pénzügyi évekre vonatkozó számviteli bizonylatok, amelyeket a 78/660/EGK (HL L 222., 1978.8.14.), a 83/349/EGK (HL L 193., 1983.7.18.), a 86/635/EGK (HL L 372., 1986.12.31.) és a 91/674/EGK (HL L 374., 1991.12.31.) tanácsi irányelveknek megfelelően közzé kell tenni;

f) a székhely megváltozása,

g) a vállalkozás felszámolása;

h) a vállalkozás bíróságok általi semmissé nyilvánítása;

i) a felszámolók kinevezése és adatai;

j) a felszámolás befejezése és a cégnyilvántartásból való törlés.

II. A következő információkat veszik nyilvántartásba és teszik közzé a 2003/58/EK irányelv (HL L 221.) 1. cikkével módosított, 68/151/EGK irányelv (HL L 65.) 1. cikkében említett azon külföldi vállalkozások tekintetében, amelyek központi irodája egy uniós tagállamban van:

a) a fióktelep címe;

b) a fióktelep tevékenységének tárgyára vonatkozó hivatkozás;

c) azon tagállam cégnyilvántartása, amelyben a vállalkozás aktáját vezetik, és a vállalkozás nyilvántartási száma ebben a cégnyilvántartásban,

d) a vállalkozás neve és jogi formája, valamint a fióktelep neve, ha az eltér a vállalkozás nevétől;

e) azon személyek kinevezése, hivatali idejének lejárta és adatai, akik meghatalmazással rendelkeznek a vállalkozás képviseletére a harmadik felekkel folytatott ügyletek és jogi eljárások során:

aa) ha e személyek a vállalkozás törvény alapján létrehozott igazgató szervének vagy e szerv tagjainak tekintendők, összhangban a vállalat számára a 2009/101/EK irányelv (HL L 258., 2009.10.1.) 2. cikkének (1) bekezdésében előírt közzétételi kötelezettséggel;

bb) a vállalkozás állandó képviselőjeként a fióktelep tevékenysége tekintetében, a hatáskör terjedelmének megjelölésével;

f) a vállalkozás felszámolása, a felszámolók kinevezése, adatai és hatásköre, valamint a felszámolás befejezése, beleértve a tagállami cégnyilvántartásra, a felszámolási eljárásokra, a megállapodásokra, egyezségekre vagy bármely hasonló eljárásra vonatkozó hivatkozást, amelynek hatálya alatt áll a vállalkozás;

g) a vállalkozás számviteli bizonylatai, amelyek azon tagállam joga szerint készültek, kerültek ellenőrzésre és közzétételre, amelynek szabályozása a 78/660/EGK (HL L 222., 1978.8.14.), a 83/349/EGK (HL L 193., 1983.7.18.) és a 84/253/EGK (HL L 126., 1984.12.5., 20. o.) irányelvnek megfelelően kiterjed a vállalkozásra.

h) a fióktelep bezárása.

Hogyan kereshet a görög cégnyilvántartásban?

A vállalkozásra vonatkozó alábbi információk egyike elegendő ahhoz, hogy keresést végezhessen az A link új ablakot nyit megÁltalános Elektronikus Cégnyilvántartás weboldalán található kereskedelmi közzétételek között:

  1. adóazonosító szám (Α.Φ.Μ.) vagy
  2. cégjegyzékszám (Γ.Ε.ΜΗ.) vagy
  3. a vállalkozás neve vagy
  4. rövid neve.

Ingyenes-e a görög cégnyilvántartásba való betekintés?

Bárki ingyenesen betekinthet a A link új ablakot nyit megNyilvántartásban szereplő, vállalkozásokra vonatkozó bejegyzésekbe, továbbá saját elektronikus eszközén digitálisan tárolhat és kinyomtathat vagy más módon többszörözhet bármely dokumentumot, információt vagy közleményt amelyet a Nyilvántartás weboldalon a Nyilvántartás vagy erre köteles személyek nyilvános betekintés céljából tettek közzé. Ha a hivatalos (hiteles) tanúsítványt vagy másolatot kívánunk kapni a Nyilvántartásban szereplő, egy adott vállalkozás bejegyzésében rögzített dokumentumról vagy adatról, ingyenesen regisztrálhatunk a A link új ablakot nyit megNyilvántartás Átláthatósági Osztályán.

A dokumentumokra és adatokra vonatkozó hivatalos tanúsítványok vagy másolatok beszerzéséhez díjat kell fizetni a releváns online alkalmazás segítségével. Az érintett dokumentumokra vagy adatokra vonatkozó tanúsítványokat vagy másolatokat kétféleképpen juttatják el a címzetthez: digitálisan a Nyilvántartás átláthatósági alkalmazása útján, vagy postai úton az egész világon.

Hogyan ellenőrizhető a görög cégnyilvántartás által kiadott hivatalos tanúsítványok vagy másolatok hitelessége?

Az érintett hivatalos tanúsítványok vagy másolatok hitelessége ellenőrizhető a A link új ablakot nyit megGörög Általános Elektronikus Cégnyilvántartásban.

Ha az érintett személy beírja a tanúsítvány vagy másolat referenciaszámát, a vállalkozás cégjegyzékszámát és azt a nyilvántartási szervezeti egységet, amely a dokumentumot kiállította, a dokumentum megjelenik a képernyőn.

Milyen mértékben lehet a nyilvántartásban szereplő dokumentumokra támaszkodni?

A vállalkozások bejegyzéseiben felsorolt dokumentumokra támaszkodni lehet, mivel a Nyilvántartás az egyetlen, kereskedelmi közzététel céljából rendelkezésre álló weboldal, amely a 2009/101/EK irányelv 3. cikkének (5) bekezdés értelmében vett kereskedelmi információk közzététele céljából „kijelölt nemzeti hivatalos lapnak” minősül. Az Általános Elektronikus Cégnyilvántartás kapcsolódik a többi tagállam – e jogszabályban említett – nyilvántartásaihoz (nemzeti nyilvántartások), a 2012/17/EU irányelv szerinti nyilvántartások összekapcsolására szolgáló rendszer részét képező központosított IT-eszközök (az európai központi platform) útján. A dokumentumokat és az adatokat azt követően rögzítik az Általános Elektronikus Cégnyilvántartásban, hogy a Nyilvántartás személyzete ellenőrzi azok törvényességét, pontosságát, egyértelműségét és teljességét, valamint azt, hogy megfizették-e a hatályos jogszabályban előírt összes vonatkozó díjat. Amennyiben ez az ellenőrzés semmi olyat nem tár fel, ami akadályozhatná a nyilvántartásba vételt, a Nyilvántartás felelős szervezeti egysége beviszi a vonatkozó információt a vállalkozásra vonatkozó nyilvántartásba. Ha a kérelem, a csatolt dokumentumok és bármely egyéb igazoló dokumentum nem felel meg a törvényi feltételeknek vagy nem pontos és hiánytalan, a Nyilvántartás felelős szervezeti egysége írásban fax vagy e-mail útján felszólítja az érintett személyt, hogy öt munkanapos határidőn belül tegye meg a kérelem, az igazoló dokumentáció vagy a csatolt dokumentumok szükséges pontosításait, javításait vagy kiegészítéseit. A határidő egy hónaposra hosszabbítható, ha a körülmények és a nyilvántartásba veendő információk típusa ezt diktálják. Az e típusú határidő meghosszabbítása következtében az információk nyilvántartásba vételére vonatkozó bármely egyéb jogi határidő is meghosszabbodik. Ha az ötnapos határidőn belül nem érkezik válasz, vagy nem biztosítják a meghosszabbítást, illetve ha az érintett személy olyan információkat nyújt be, amelyek nem tekinthetők a jogi követelmények teljesítésének, vagy nem pontosak és hiánytalanok, a szervezeti egység indokolt határozatával elutasítja a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet, és az érintett regisztrálási díjat jóváírják a Nyilvántartás javára. A közkereseti társaságok és a betéti társaságok, a részvénytársaságok és a korlátolt felelősségű társaságok, a polgári jog hatálya alá tartozó szövetkezetek, a görögországi székhelyű, a 2137/1985/EGK (HL 199., helyesbítés 247.) rendelet előírásai szerinti európai gazdasági egyesülések, a görögországi székhelyű, 2157/2001/EK rendelet (HL L 294.) előírásai szerinti európai részvénytársaságok, a görögországi székhelyű, az 1435/2003/EK rendelet (HL L 207.) előírásai szerinti európai szövetkezetek, valamint a polgári törvénykönyv 784. cikkében említetett polgári jogi vállalkozások esetében, a tényeknek, nyilatkozatoknak, dokumentumoknak és egyéb információknak az Általános Elektronikus Cégnyilvántartásban való nyilvántartásba vétele a következő hatásokat fejti ki:

a) A fent említett, a létrehozatal szakaszában lévő jogi személyek jogi személyiségre tesznek szert.

b) A társaságok átalakulását szabályozó hatályos jogszabály konkrét rendelkezéseitől alapján, az átalakulást regisztráltató vállalkozások az esettől függően részvénytársasággá, korlátolt felelősségű társasággá, polgári jog hatálya alá tartozó szövetkezetté, európai gazdasági egyesüléssé, európai részvénytársasággá vagy európai szövetkezetté alakulnak át.

c) Módosul a vállalkozás alapító okirata vagy alapszabálya.

d) Egyesülésre vagy szétválásra kerül sor, kizárólag azzal a feltétellel, hogy megtörténik a nyilvántartásba vétel, és a beolvadt vagy a szétválással megszűnő vállalkozás törlésre kerül a cégnyilvántartásból.

e) A partnerek döntését vagy a megfelelő közigazgatási aktus kiadását követően a vállalkozás felszámolásra kerül.

f) A vállalkozás újraindul.

Végül pedig, a 3419/2005. sz. törvény 4. bekezdésének kifejezett rendelkezése szerint vélelmezni kell a Nyilvántartás vonatkozó bejegyzéseinek jogszerűségét és helyességét.

Létezik-e bármely különleges információ, amelyről tudnom kell a görög cégnyilvántartással kapcsolatosan?

Az Általános Elektronikus Cégnyilvántartás weboldala a 2009. szeptember 16-i 2009/101/EK irányelv (HL L 258.) 3. cikkének (5) bekezdése értelmében a közzététel céljából „kijelölt nemzeti hivatalos lap”. A Nyilvántartás weboldalán közzéteszik a vállalkozások nevét, a bejegyzéseket és a nyilvántartás használatához a nagyközönség számára szükséges minden egyéb információt tartalmazó általános listát. Bárki ingyenesen betekinthet a Nyilvántartásba, továbbá saját elektronikus eszközén digitálisan tárolhat és kinyomtathat vagy más módon többszörözhet bármely dokumentumot, információt vagy közleményt amelyet az Általános Elektronikus Cégnyilvántartás weboldalán a Nyilvántartás vagy erre köteles személyek nyilvános betekintés céljából tettek közzé.

A nyilvántartások összekapcsolására szolgáló rendszer részeként az Általános Elektronikus Cégnyilvántartás: a) e-mailben kommunikál a többi nemzeti nyilvántartással, valamint aa) információkat kap a többi nemzeti nyilvántartásban tárolt adatokról azon vállalatok tekintetében, amelyek székhelye egy uniós tagállamban van és fióktelepekkel rendelkeznek egy másik uniós tagállamban, továbbá bb) információkat közöl a 3419/2005. sz. törvény 6. cikkének (2a) és (2b) bekezdésében említett adatokról azon vállalatok tekintetében, amelyek székhelye vagy fióktelepei Görögországban vannak, az ugyanazon törvény (1) bekezdésének g) pontjában említettek szerint; valamint b) megválaszolja a nyilvántartások összekapcsolására szolgáló rendszer (a portál) egységes európai elektronikus hozzáférési pontjának egyedi felhasználói által benyújtott, az a) pont bb) alpontja szerinti információkkal kapcsolatos kérdéseket.

A Piaci Főigazgatóság Vállalati és Nyilvántartási Osztálya (Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Főtitkárság, Gazdasági, Fejlesztési és Idegenforgalmi Minisztérium) felelős az európai elektronikus portálon keresztül benyújtott, a 3419/2005. sz. törvény 6. cikkének (2a) és (2b) bekezdésében említett azon kérdések megválaszolásáért, amelyek az Athéni Értéktőzsdén jegyzett vállalatokra, bankokra és e bankoknak az uniós tagállamokban és a harmadik országokban működő fióktelepeire, részvénytársasági formában biztosítókra és e biztosítóknak az uniós tagállamokban és a harmadik országokban működő fióktelepeire, részvénytársasági formában működő befektetési alapokra, részvénytársasági formában működő befektetésialap-kezelési vállalatokra, részvénytársasági formában működő ingatlanbefektetésialap-kezelési vállalatokra, részvénytársasági formában működő eszköz-forrás menedzsment vállalatokra, részvénytársasági formában működő befektető vállalkozásokra, valamint részvénytársasági formában működő sport (futball és kosárlabda) vállalkozásokra vonatkoznak.

Ezenfelül a Nyilvántartás szervezeti egysége üzemelteti mindegyik görögországi kereskedelmi kamarát, és felelős többek között az európai elektronikus portálon keresztül benyújtott, a 3419/2005. sz. törvény 6. cikkének (2a) és (2b) bekezdésében említett, a fent említettektől eltérő valamennyi jogi formában működő vállalattal kapcsolatos dokumentumokra és információkra vonatkozó kérdések megválaszolásáért.

Megjegyzés: A fentiekben szolgáltatott információk pusztán áttekintést nyújtanak, amely arra szolgál, hogy tájékoztassa a feleket a görög cégnyilvántartás és az uniós tagállamok többi nemzeti nyilvántartása közötti kapcsolatról. A jogi keretre vonatkozó részletesebb információk az A link új ablakot nyit megÁltalános Elektronikus Cégnyilvántartás weboldalán találhatók.

Kapcsolódó linkek

A link új ablakot nyit megAz Általános Elektronikus Cégnyilvántartás elektronikus közleményei

A link új ablakot nyit megA lakosság regisztrációja az Általános Elektronikus Cégnyilvántartási Szolgálat szolgáltatásainak igénybevétele céljából

A link új ablakot nyit megA vállalkozások regisztrációja az Általános Elektronikus Cégnyilvántartásban

A link új ablakot nyit megAz Általános Elektronikus Cégnyilvántartás által kiadott tanúsítványok és másolatok hitelességének ellenőrzése

Az Általános Elektronikus Cégnyilvántartásról szóló jogszabály

Az Általános Elektronikus Cégnyilvántartás elektronikus szolgáltatásairól szóló körlevél, valamint Az Általános Elektronikus Cégnyilvántartásról szóló körlevél


E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 25/06/2018