Az eljárások költsége

Ha egy polgár bírósághoz kíván fordulni vagy egy bírósági ítéletet szeretne végrehajtatni, az adott tagállamban felmerülő eljárási költségekre vonatkozó információnak rendelkezésére kell állnia.

Az eljárások költsége

A polgári és kereskedelmi perek költségeit a nemzeti jogszabályok határozzák meg, e költségek uniós szintű harmonizálására nem került sor. Így a költségek tagállamonként eltérően alakulnak.

Az egyes tagállamokban felmerülő eljárási költségekre vonatkozó részletes tájékoztatás, valamint az Európai Bizottság megbízásából készített esettanulmányok megtekintéséhez kérjük, válasszon a jobb oldalon szereplő zászlók közül.

Ha Ön nem rendelkezik a peres eljárás költségeinek fedezéséhez szükséges forrásokkal, igényelhet költségmentességet.

További információkat találhat a csatolt tanulmányban (csak angol és francia nyelven áll rendelkezésre), amelynek célja, hogy azonosítsa a polgári peres eljárások során felmerülő költségek forrásait az egyes tagállamokban, az alábbi módszerek segítségével:

  • az azonosított költségforrások által képviselt arány meghatározása a polgári peres eljárás összes költségén belül,
  • a peres feleknél a különböző tagállamokban felmerülő költségek összehasonlítása,
  • az egyes költségforrások és -összegek terén mutatkozó eltérések azonosítása,
  • annak meghatározása, hogy a peres eljárások költségeinek átláthatósága és a költségforrások és -összegek terén mutatkozó különbségek korlátozása hogyan segítheti elő az igazságszolgáltatáshoz való nagyobb mértékű hozzáférést,
  • ajánlások tétele esetleges uniós szintű intézkedésekre, adott esetben minimumkövetelmények megállapításával, a polgári igazságszolgáltatás költségei átláthatóságának javítása útján az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében,
  • általában véve – ahol helyénvaló és releváns – az igazságszolgáltatás költségei és a polgárok igazságszolgáltatáshoz való hozzáférése közötti összefüggések azonosítása, valamint
  • a határon átnyúló jogvitákhoz kapcsolódó sajátos problémák azonosítása.

A tanulmány pillanatfelvételt nyújt az Európai Unióban egy adott időpontban – 2007 decemberében – fennálló helyzetről.

Kapcsolódó dokumentumok

Tanulmány a polgári peres eljárások költségeinek átláthatóságáról az Európai UnióbanPDF(2615 Kb)en– angol nyelvű változat

Tanulmány a polgári peres eljárások költségeinek átláthatóságáról az Európai UnióbanPDF(2665 Kb)fr – francia nyelvű változat

1. melléklet: A nyilvános kérdőív eredményeiPDF(1700 Kb)en

Nemzeti jelentés - BelgiumPDF(829 Kb)en

Nemzeti jelentés - BulgáriaPDF(566 Kb)en

Nemzeti jelentés - Cseh KöztársaságPDF(703 Kb)en

Nemzeti jelentés - DániaPDF(560 Kb)en

Nemzeti jelentés - NémetországPDF(565 Kb)en

Nemzeti jelentés - ÉsztországPDF(872 Kb)en

Nemzeti jelentés - ÍrországPDF(400 Kb)en

Nemzeti jelentés - GörögországPDF(849 Kb)en

Nemzeti jelentés - SpanyolországPDF(640 Kb)en

Nemzeti jelentés - FranciaországPDF(1312 Kb)en

Nemzeti jelentés - OlaszországPDF(772 Kb)en

Nemzeti jelentés - CiprusPDF(555 Kb)en

Nemzeti jelentés - LettországPDF(742 Kb)en

Nemzeti jelentés - LitvániaPDF(950 Kb)en

Nemzeti jelentés - LuxemburgPDF(551 Kb)en

Nemzeti jelentés - MagyarországPDF(533 Kb)en

Nemzeti jelentés - MáltaPDF(742 Kb)en

Nemzeti jelentés - HollandiaPDF(702 Kb)en

Nemzeti jelentés - AusztriaPDF(829 Kb)en

Nemzeti jelentés - LengyelországPDF(396 Kb)en

Nemzeti jelentés - PortugáliaPDF(781 Kb)en

Nemzeti jelentés - RomániaPDF(544 Kb)en

Nemzeti jelentés - SzlovéniaPDF(723 Kb)en

Nemzeti jelentés - SzlovákiaPDF(872 Kb)en

Nemzeti jelentés - FinnországPDF(504 Kb)en

Nemzeti jelentés - SvédországPDF(457 Kb)en

Nemzeti jelentés - Egyesült KirályságPDF(448 Kb)en

A honlapot az Európai Bizottság tartja fenn. Az ezen az oldalon található információ nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság hivatalos álláspontját. A Bizottság semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal az e dokumentumban foglalt vagy említett információk és adatok tekintetében. Kérjük, az európai oldalak szerzői jogi szabályai vonatkozásában vegye figyelembe a jogi nyilatkozatot.

Utolsó frissítés: 18/01/2019

Az eljárások költsége - Belgium

Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: franciaholland.

Ezen az oldalon tájékoztatást talál a Belgiumban jellemző bírósági költségekről. Ha részletesebb elemzést szeretne olvasni az eljárási költségekről, kérjük, tekintse át az alábbi esettanulmányokat:

A link új ablakot nyit megCsaládjog - Válás

A link új ablakot nyit megCsaládjog - Szülői felügyeleti jog

A link új ablakot nyit megCsaládjog - Tartásdíj

A link új ablakot nyit megKereskedelmi jog – Szerződés

A link új ablakot nyit megKereskedelmi jog – Felelősség

Az eljárások költsége

A jogi szakmák képviselőinek díjazására vonatkozó rendelkezések

Bírósági végrehajtók

Polgári ügyek

A bírósági végrehajtók polgári és kereskedelmi ügyek során történő eljárásának díjazását egy 1976. november 30-i királyi rendelet szabályozza. A 2009-es díjszabás a Moniteur belge 2008. december 31-i számában jelent meg.

A vonatkozó szövegek és a díjszabások a következő honlapokon tekinthetők meg: A link új ablakot nyit megBelgiumi Bírósági Végrehajtók Országos Kamarája („Tarifs et taux d’intérêt” – Díjak és kulcsok, majd „Toutes affaires” – Minden ügy menüpont) vagy A link új ablakot nyit megBelgium igazságszolgáltató hatalmi ágának portálja („Législation” – Jogszabályok menüpont).

Büntetőügyek

A bírósági végrehajtók büntetőügyek során történő eljárásának díjazását egy 1950. december 28-i királyi rendelet és egy 2009. január 22-i miniszteri körlevél szabályozza. A 2009-es díjszabás a Moniteur belge 2009. január 12-i számában jelent meg.

A vonatkozó szövegek és a díjszabások a következő honlapokon tekinthetők meg: A link új ablakot nyit megBelgiumi Bírósági Végrehajtók Országos Kamarája („Tarifs et taux d’intérêt” – Díjak és kulcsok, majd „Affaires pénales” – Büntetőügyek menüpont) vagy A link új ablakot nyit megBelgium igazságszolgáltató hatalmi ágának portálja („Législation” – Jogszabályok” menüpont).

Ügyvédek

Az ügyvédi díjazás nincs szabályozva. Az ügyvéd szabadon határozza meg díjazását, amelyet az ügyfelével meg is vitathat, ugyanakkor a megállapított díjazásnak az ésszerű mérsékletesség határain belül kell maradnia. Az ügyvédi kamara ellenőrizheti, hogy az ügyvédek ne lépjék túl e határokat.

Többféle módszer lehetséges a díjazás kiszámítására: óradíj alkalmazása, szolgáltatásonkénti díjazás, az ügy értéke szerinti díjazás (a pertárgyérték bizonyos százaléka) stb. A belga bírósági szabályzat 446. cikke tiltja a kizárólagosan a jogvita eredményétől függő díjazásról szóló megállapodásokat. Az ügyvéd köteles előzetesen tájékoztatni ügyfelét az által alkalmazott díjszámítási módszerről. Belgiumban az ügyvédi díj után nem kell HÉA-t fizetni.

Állandó bírósági költségek

Állandó költségek a polgárjogi ügyek során

A jogalanyok állandó költségei a polgárjogi ügyek során

Belgiumban a bírósági költségek állandóak. A költségek az ügyet kezelő bírósági joghatóság és a per szakasza (első fok vagy fellebbvitel) szerint változnak.

A bírósági eljárás költségének elnevezése „perköltség”, amelyről a bírósági szabályzat 1017. és azt követő cikkei rendelkeznek. A 1018. cikk részletesen felsorolja a perköltség elemeit. A perköltség a következőket foglalja magában:

  • különféle illetékek: irodai és bejegyzési illeték. Az irodai illeték magában foglalja a nyilvántartásba vételi, fogalmazási és postázási illetékeket, amelyekről részleteiben a bejegyzési-, jelzálog- és bírósági irodai illetékek törvénykönyvének 268. és azt követő cikkei rendelkeznek.
  • a bírósági ténykedéshez kapcsolódó költségek, munkadíjak és fizetések,
  • ítélet feladásának költsége,
  • vizsgálati intézkedések költségei, többek között a tanúk illetménye és a szakértők díjazása. A tanúkra vonatkozóan az 1972. július 27-i királyi rendelet határozza meg az illetmény és a költségtérítés mértékét.
  • a bírók, a bírósági titkárok és a felek utazási és tartózkodási költségei, amennyiben utazásukat a bíró rendeli el, valamint a ténykedési költségek, amennyiben ezekre kizárólag a per miatt került sor,
  • a 1022. cikkben előírt eljárási költségtérítés,
  • a 1734. cikk értelmében kijelölt közvetítő díjazása és költségei.

A 1019. cikk leszögezi, hogy a perköltségek részét képező bejegyzés illeték a következő elemeket foglalja magában:

  • állandó általános díj,
  • állandó különleges díjak és
  • az elítélésről, vagy összegek és ingó javak felszámolásáról vagy sorrendiségének megállapításáról szóló ítéletek illetékei.

Bizonyos esetekben, ha az eljárás felperese vagy egyéb eljáró fél nem belgiumi illetőségű, és a alperes belga illetőségű, felmentést előíró nemzetközi egyezmény és különleges körülmények hiányában ez utóbbi fél kérelmezheti, hogy a felperes vagy az egyéb eljáró fél biztosítékot szolgáltasson a perből származó károk megfizetésére. E rendelkezést a bírósági szabályzat 851. cikke tartalmazza.

Mindezeken kívül adott esetben tekintettel kell lenni a bírósági végrehajtói, az ügyvédi (lásd fentebb), a tolmács és fordítói (lásd alább) költségekre is.

Mikor kell a polgárjogi eljárás során a résztvevő félnek megfizetnie az állandó költségeket?

Bizonyos költségeket a kereset benyújtása előtt kell megfizetni. Ilyen költség a bírósági irodai illeték, amelyet a bejegyzéskor kell kiegyenlíteni.

Az eljárás során felmerülő költségeket általában az eljárás közben kell megfizetni.

Bizonyos költségekre tartalékot kell képezni. Így például a szakértők díjazását a vizsgálatot kérelmező fél által képzett tartalék fedezi. Ehhez hasonlóan a 953. cikkely azt írja elő, hogy a tanú meghallgatását kérő félnek a meghallgatás előtt a bírósági irodai titkárnál el kell helyeznie az illetmény és a költségtérítés (utazás, stb.) összegének megfelelő tartalékot.

Előfordul, hogy a bírósági költségeket az ügyvéd megelőlegezi, majd költség- és díjjegyzékében feltünteti azokat.

Állandó költségek a büntetőjogi ügyek során

Minden fél által megfizetendő állandó költségek a büntetőeljárás során

A büntetőeljárások során megfizetendő állandó költségek kérdését az 1950. december 28-i királyi rendelet 91. és azt követő cikkei szabályozzák.

Mikor kell a büntetőeljárás során a résztvevő félnek megfizetnie az állandó költségeket?

A büntetőeljárások során megfizetendő állandó költségek kérdését az 1950. december 28-i királyi rendelet 91. és azt követő cikkei szabályozzák.

Eljárási költségek alkotmányjogi ügyek esetén

A jogalanyok állandó költségei alkotmányjogi ügyek során

Az alkotmányjogi ügyek során a feleket terhelő egyedüli a költség az ajánlott levél feladási költsége.

Milyen előzetes tájékoztatást várhatunk a jogi képviselőnktől (ügyvédünktől)?

A felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó tájékoztatás

A szakma etikai szabályai ügyfeleikkel szemben tájékoztatási és tanácsadási kötelezettséget írnak elő az ügyvédek számára. Ebből kifolyólag az ügyvédnek tájékoztatnia kell ügyfelét jogairól és kötelességeiről.

Az ügyvédnek többek között ismertetnie kell ügyfelével díjazásának kiszámítási módszerét.

Bírósági költségekre vonatkozó információforrások

Hol találhatunk információkat a Belgiumban alkalmazott bírósági költségekről?

Ebben a témakörben a következő honlapokon áll rendelkezésünkre információ: A link új ablakot nyit megSzövetségi Igazságügyi Közszolgálat, A link új ablakot nyit megBírói Testület Modernizációs Bizottsága („Info juridique” – Jogi információ menüsor) vagy a különböző jogi szakmák internetes honlapjain.

A vonatkozó tájékoztatást megtalálhatjuk a jogszabályok szövegeiben, illetve felvilágosításért a bírósági iroda titkárához és ügyvédünkhöz is fordulhatunk.

Milyen nyelveken találhatunk információkat a Belgiumban alkalmazott bírósági költségekről?

Ezen információk flamand és francia nyelveken állnak rendelkezésre.

Hol találhatok a közvetítésre vonatkozó információkat?

A közvetítésre vonatkozó információk a következő honlapokon állnak rendelkezésre: A link új ablakot nyit megSzövetségi Igazságügyi Közszolgálat („publications” – publikációk menüsor) valamint Szövetségi Közvetítési Bizottság.

Hol találhatok a költségekre vonatkozó további információkat?

Bírósági költségekre vonatkozó internetes honlap

Lásd feljebb.

Hol találhatok az eljárások átlagos hosszára vonatkozó információkat?

Ügyvéd tud felvilágosítást adni az eljárás hosszára vonatkozó becslés felállításával. Az időtartam függ az indítandó eljárás típusától és a Bíróságtól, amely előtt az eljárást le kívánjuk folytatni.

Hol találhatok egy eljárás átlagos összesített költségére vonatkozó információkat?

Ügyvéd tud felvilágosítást adni az eljárás költségére vonatkozó becslés felállításával. A költség mértéke függ az indítandó eljárás típusától és a Bíróságtól, amely előtt az eljárást le kívánjuk folytatni.

Hozzáadottérték-adó (HÉA)

Hol találhatok információkat erről a témáról? Milyen kulcsokat kell alkalmazni?

A költségekről közzétett információknál a megadott költségek nem tartalmazzák a HÉA-t. Az alkalmazandó HÉA-kulcs 21 %.

Jogi segítség

Milyen jövedelemhatárokkal vehető igénybe a jogi segítség polgári ügyekben?

A belga bírósági szabályzat 508/1. és azt követői cikkei rendelkeznek e kérdésben.

Az első szintű jogi segítség mindenki számára ingyenes. Előzetes jogi tanácsadásról van szó, a következő tartalommal:

  • gyakorlati információk,
  • jogi tájékoztatás,
  • előzetes jogi szakvélemény vagy szakosodott szervezet felé való irányítás.

Ezt az előzetes tanácsadást jogi szakemberek szolgáltatják és a jövedelemszinttől függetlenül teljesen ingyenes.

A második szintű jogi segítség teljes vagy részleges fedezetet biztosít az ügyvédi szolgáltatásra azok számára, akiknek jövedelme nem tenné lehetővé, hogy ügyükben ügyvéd közreműködését vegyék igénybe. Ebben az esetben egy ügyvéd tanácsot ad és biztosítja a segítségben részesülő védelmét. Egy 2003. december 18-i királyi rendelet határozza meg a második szintű jogi segítség és a hatósági jogsegély teljes vagy részleges ingyenességének feltételeit.

Szociális helyzetük alapján a következők részesülhetnek teljesen ingyenesen jogi segítségben:

  • minden egyedülálló személy, akinek nettó havi jövedelme 944 EUR-nál alacsonyabb,
  • minden, eltartott személyről gondoskodó egyedülálló személy, akinek nettó havi jövedelme 1 213 EURnál (+ 163,47 EUR eltartott személyenként) alacsonyabb,
  • minden (házastársként vagy élettársként) közös háztartásban élő személy, ahol a háztartás nettó havi jövedelme 1 213 EUR-nál (+ 163,47 EUR eltartott személyenként) alacsonyabb,
  • minden szociális beilleszkedési segélyben vagy szociális segélyben részesülő személy,
  • minden idősek garantált jövedelmében (GRAPA) részesülő személy,
  • minden integrációs járadékban nem részesülő, rokkantak jövedelempótló járadékában részesülő személy,
  • minden családi pótlékban részesülő eltartott gyermeket nevelő személy;
  • minden szociális bérlakásban lakó, aki Flandriában és a Brüsszel fővárosi régióban az alap bérleti díj felét, illetve aki a Vallon Régióban a minimális bérleti díjat fizeti,
  • minden kiskorú,
  • minden külföldi, aki tartózkodási engedély iránti kérelmet, illetve közigazgatási vagy bírósági jogorvoslatot kíván benyújtani a külföldiek belépéséről, tartózkodásáról, letelepedéséről és kitoloncolásáról szóló törvények alkalmazásával hozott határozat ellen,
  • minden menedékkérő, minden menekült jogállást bejelentő vagy annak elismerését kérelmező személy, és minden olyan személy, aki lakóhelyét elhagyni kényszerülő személy jogállást kérelmez,
  • kollektív adósságrendezési eljárásban résztvevő vagy olyan személy, aki kollektív adósságrendezés iránti kérelmet kíván benyújtani.

Elégtelen jövedelem vélelmezése miatt ingyenes jogi segítségben a következő személyek részesülhetnek (a vélelem megdönthető):

  • minden fogvatartott személy vagy a gyorsított eljárásról szóló törvény által érintett gyanúsított, akiről ellenkező bizonyíték hiányában feltételezhető, hogy nem rendelkezik elégséges jövedelemmel,
  • minden szellemi fogyatékkal élő személy, aki érintett a szellemi fogyatékkal élők személyiségvédelméről szóló, 1990. június 26-i törvény által előírt intézkedés által, és akiről ellenkező bizonyíték hiányában feltételezhető, hogy nem rendelkezik elégséges jövedelemmel,
  • a gyorsított eljárásról szóló törvény által érintett terhelt.

A közreműködés részlegesen ingyenes (ebben az esetben az ügyvéd mérsékelt díjazást kérhet szolgáltatásainak fedezésére) a következő személyek számára:

  • minden egyedülálló személy. akinek nettó havi jövedelme 944 EUR és 1 213 EUR között van,
  • minden, eltartott személyről gondoskodó egyedülálló személy, akinek nettó havi jövedelme 1 213 EUR és 1 480 EUR (+ 163,47 EUR eltartott személyenként) között van,
  • minden, házastársával vagy más személlyel együtt lakó, vele egy háztartást alkotó személy, ahol a háztartás nettó havi jövedelme 1 213 EUR és 1 480 EUR (+ 163,47 EUR eltartott személyenként) között van.

A fentiekben megjelölt összegek minden évben a fogyasztói árindex változásának megfelelően módosulnak.

A hatósági jogsegély a bírósági költségekre vonatkozik. Ha az ügyfél nem tudja fedezni a bírósági költségeket, saját maga vagy ügyvéd közbenjárásával a hatósági jogsegélynyújtó irodához fordulhat. Ezáltal, fizetésképtelensége mértékétől függően, teljesen vagy részlegesen mentesülhet a bírósági végrehajtói, szakértői stb. költségek megfizetése alól. Ezt a kérdést a bírósági szabályzat 664. és azt követő cikkei szabályozzák.

Milyen feltételekkel vehető igénybe a hatósági jogsegély büntetőper vádlottjaként, bűncselekmény áldozataként vagy bűncselekmény vádlottjaként?

A hatósági jogsegély igénybevételének feltételei büntetőper vádlottjaként, bűncselekmény áldozataként vagy bűncselekmény vádlottjaként megegyeznek a fentiekben bemutatott feltételekkel.

Vannak-e költségmentes eljárások?

Igen, például a kollektív adósságrendezés vagy perben félként való szereplés érdekében indított eljárás költségmentes.

Milyen esetekben viseli a pervesztes fél a pernyertes fél bírósági költségeit?

Polgári és kereskedelmi ügyek

A 1017. és azt követő cikkek értelmében a perköltséget alkotó kiadásokat (bírósági végrehajtói, szakértői, bírósági stb. költségek) elviekben a pert elveszítő fél viseli az ítéli kihirdetése után.

A pernyertes fél ügyvédi költségein belül egy átalányösszeg is a pervesztes fél által viselendő perköltség részét képezi. Ezen összeg elnevezése „eljárási költségtérítés”, és egy olyan átalányösszeget jelent, amely egy az ügyben érintett összegektől függően megállapított díjszabás-táblázat segítségével számítható ki. Az eljárási költségtérítés nem feltétlenül fedezi a teljes ügyvédi költséget. Összegét egy 2007. október 26-i királyi rendelet határozza meg. A rendelet minimum és maximum összegeket ír elő, és a bíró határozza meg a költségtérítés összegét e sávon belül.

Bizonyos esetekben lehetséges, hogy a bíróság nem a pervesztes felet kötelezi a perköltség megfizetésére, hanem másként oldja meg ezt a kérdést (költségek megosztása stb.).

Büntetőügyek

Amennyiben a vádlott és a polgári jogi felelősséggel tartozó személyek ellen ítélet születik, az eljárás költségeit, valamint az eljárási költségtérítést (a pernyertes fél ügyvédi költségein belül egy átalányösszeg – lásd fent a polgári és kereskedelmi ügyeknél) elméletileg nekik kell viselniük. Ellenben ha a vádlott és a polgári jogifelelősséggel tartozó személyek ellen nem születik ítélet, és a pert a magánvádló fél veszíti el, utóbbit kötelezni lehet vagy kötelezni kell az eljárás költségeinek teljes vagy részleges megfizetésére az állam és a vádlott számára, valamint az eljárási költségtérítés megfizetésére. Bizonyos esetekben az eljárási költségeket az állam viseli. E szabályokat a büntetőeljárási törvénykönyv tartalmazza.

Szakértői díjak

Polgárjogi és kereskedelmi ügyek

A szakértők díjazását törvényi előírás nem szabályozza, a szakértők szabadon határozzák meg díjazásuk összegét. A bíró saját belátása szerint ellenőrzi e szakértői díjakat (a felek és a szakértő közötti egyet nem értés esetén közbeléphet), de nincs olyan törvényszöveg, amely megszabja a szakértői díjak összegét. Ezt a kérdést a bírósági szabályzat 987. és azt követő cikkelyei valamint az 1933. május 24-i királyi rendelet szabályozza.

A 2003. november 14-i királyi rendelet azonban meghatározza a munkaügyi bíróságok által orvosi szakvélemény felállítására kijelölt szakértők díjazását a következő esetekben:

  • fogyatékkal élők támogatásaira vonatkozó jogviták,
  • alkalmazott dolgozók és független dolgozók családi juttatásaira vonatkozó jogviták,
  • munkanélküliségi biztosításra vonatkozó jogviták,
  • kötelező egészségbiztosításra vonatkozó jogviták.

Büntetőjogi ügyek

A szakértők büntetőjogi ügyek során történő eljárásának díjazását az 1950. december 28-i Királyi Rendelet és a 2009. január 22-i miniszteri körlevél szabályozza. A 2009-es díjszabás a Moniteur belge 2009. január 12-i számában jelent meg.

A jogszabályok szövegei a következő honlapokon tekinthetők meg: A link új ablakot nyit megBírói Testület Modernizációs Bizottsága („infos juridiques” – jogi információk, - „professionnels” – szakemberek, - „tarifs” – díjszabás, „frais de justice” – bírósági költségek menüsorok) valamint A link új ablakot nyit megBelgium igazságszolgáltató hatalmi ágának portálja („Législation” – törvényhozás menüsor).

Fordítók és tolmácsok díja

Előfordul, hogy az eljárás folyamán fordítóhoz vagy tolmácshoz kell fordulnunk. Erre akkor van szükség, ha a bemutatott dokumentumok nem az eljárás során használt nyelven íródtak, vagy ha egy tanú más nyelven fejezi ki magát. Akkor is ez az eset áll fenn, ha az egyik fél az eljárás nyelvétől eltérő nyelvet beszél, és nem érti az eljárás nyelvét, vagy ha a bíró nem érti a fél által használt nyelvet. Az alkalmazandó szabályokat a nyelvek bírósági használatáról szóló, 1935. június 15-i törvény tartalmazza.

Büntetőjogi ügyek

A tolmácsok és fordítók büntetőjogi ügyek során történő eljárásának díjazását az 1950. december 28-i Királyi Rendelet és a 2009. január 22-i miniszteri körlevél szabályozza. A 2009-es díjszabás a Moniteur belge 2009. január 12-i számában jelent meg.

A jogszabályok szövegei a következő honlapokon tekinthetők meg: A link új ablakot nyit megBírói Testület Modernizációs Bizottsága (jogi információk, - szakemberek, - díjszabás, – bírósági költségek menüsorok) valamint A link új ablakot nyit megBelgium igazságszolgáltató hatalmi ágának portálja („Législation” – törvényhozás menüsor).

Kapcsolódó linkek

A link új ablakot nyit megSzövetségi Igazságügyi Közszolgálat

A link új ablakot nyit megBírói Testület Modernizációs Bizottsága

Kapcsolódó dokumentumok

Belgium jelentése a költségek átláthatóságáról szóló tanulmányrólPDF(829 Kb)en

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 08/12/2015

1. esettanulmány – családjog – a házasság felbontása - Belgium

E családjogi, a válásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a válókeresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár összeházasodik. Később külön költöznek, és megegyeznek abban, hogy elválnak.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy tagállam („A” tagállam) két állampolgára összeházasodik. A házasságot „A” tagállamban kötik meg. Az esküvő után a pár egy másik tagállamba („B” tagállam) költözik, ahol letelepednek. Nem sokkal ezután a pár külön költözik, a feleség visszatér „A” tagállamba, a férj pedig „B” tagállamban marad. A pár megegyezik abban, hogy elválnak. „A” tagállamba való visszatértét követően a feleség azonnal válókeresetet nyújt be „B” tagállam bíróságához.

Az eljárások költsége

Fontos előzetes megjegyzés: Belgiumban nem szabályozzák az ügyvédek díjazását (az az ügy nehézségétől és fontosságától, az ügyvéd hírnevétől, az eset sürgősségétől, az ügy eredményétől stb. függ). Ugyanakkor az ügyvédeket Belgiumban a szakmai etika szabályai kötik, és jogszerűen kötelesek a költségeket és a díjazást az ésszerű mértékletesség határain belül megbecsülni (lásd fentebb).

Az alábbiakban megadott költségek pusztán tájékoztató jellegűek.

Költségek Belgiumban

Eljárási és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés (MARC) költségei

Gyakorlati példa

Per

Fellebbviteli eljárás

Alternatív vitarendezés (MARC)

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e az ilyen típusú esetekben?

Költségek

A. példa

82 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

186 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

nem

B. példa

82 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

186 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

nem

Az ügyvédi, bírósági végrehajtói és szakértői díjak

Gyakorlati példa

Ügyvéd

Bírósági végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező az igénybevétele?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező a közbenjárásuk?

Költségek

A. példa

nem

körülbelül 2 500 EUR

nem

körülbelül 250 EUR

körülbelül 250 EUR

nem

B. példa

nem

körülbelül 3 500 EUR

nem

körülbelül 350 EUR

körülbelül 350 EUR

nem

A tanúnak járó költségtérítés, eskü vagy más biztosíték és más releváns díjak

Gyakorlati példa

A tanúnak járó költségtérítés

Eskü vagy más biztosíték

Egyéb díjak

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez, és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Költség

Leírás

Költség

A. példa

igen

15,65 és 48,24 EUR között

Polgári eljárásban főszabály szerint perindításkor a polgári perrendtartás 851. cikkében leírt esetben állhat fenn biztosítékadási kötelezettség. Itt a külföldi felperes általi biztosítékadási kifogásról van szó, amelynek alapján a belga alperes kérheti, hogy a külföldi felperes vagy beavatkozó adjon biztosítékot. A 852. cikk meghatározza, hogy a biztosítékot milyen formában lehet nyújtani (pénzösszeg, kezesség stb.). Lásd a költségek átláthatóságáról szóló tájékoztatót.

A jogi segítségnyújtás költségei és más költségek megtérítése

Lásd az eljárási költségek oldalán található „Jogi segítség” fejezetet.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Gyakorlati példa

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

Hozzávetőleges költsége?

A. példa

amikor a dokumentumok szükségesek az eljáráshoz

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

amikor az alperes nem érti az eljárás nyelvét

óránként 31,61 és 54,62 EUR között

B. példa

amikor a dokumentumok szükségesek az eljáráshoz

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

amikor az alperes nem érti az eljárás nyelvét

óránként 31,61 és 54,62 EUR között

a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás költsége

körülbelül 100 EUR

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 08/12/2015

2. esettanulmány – családjog – szülői felügyeleti jog - Belgium

E családjogi, a gyermekek fölötti felügyeleti jogra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. A bíróság az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya keresetet indít az apa kapcsolattartási jogának korlátozása érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy közös gyermekük, azonban közvetlenül a gyermek születése után külön költöztek. A „B” tagállamban hozott bírósági határozat az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik (ezt a bíróság határozata lehetővé tette), az apa pedig „B” tagállamban marad. Néhány évvel később az anya keresetet indít „A” tagállamban az apa kapcsolattartási jogának megváltoztatása érdekében.

Az eljárások költsége

Fontos előzetes megjegyzés: Belgiumban nem szabályozzák az ügyvédek díjazását (az az ügy nehézségétől és fontosságától, az ügyvéd hírnevétől, az eset sürgősségétől, az ügy eredményétől stb. függ). Ugyanakkor az ügyvédeket Belgiumban a szakmai etika szabályai kötik, és jogszerűen kötelesek a költségeket és a díjazást az ésszerű mértékletesség határain belül megbecsülni (lásd fentebb).

Az alábbiakban megadott költségek pusztán tájékoztató jellegűek.

Költségek Belgiumban

Eljárási és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés (MARC) költségei

Gyakorlati példa

Per

Fellebbviteli eljárás

Alternatív vitarendezés (MARC)

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e az ilyen típusú esetekben?

Költségek

A. példa

52 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

186 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

nem

B. példa

52 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

186 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

nem

Az ügyvédi, bírósági végrehajtói és szakértői díjak

Gyakorlati példa

Ügyvéd

Bírósági végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező az igénybevétele?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező a közbenjárásuk?

Költségek

A. példa

nem

körülbelül 1 500 EUR

nem

52 EUR

körülbelül 100 EUR

nem

B. példa

nem

körülbelül 1 000 EUR

3. esettanulmány – családjog – tartásdíj - Belgium

E családjogi, tartásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek a alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. Egy bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az egyetlen fennmaradó vitás kérdés az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozik. Az anya emiatt keresetet indít.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy három éves közös gyermekük. Külön költöznek. Egy „B” tagállamban hozott bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az apa hozzájárulásával az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik, ahol letelepednek.

Egy vitás kérdés marad fenn, ez az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozik. Az anya emiatt keresetet indít „A” tagállamban.

Az eljárások költsége

Fontos előzetes megjegyzés: Belgiumban nem szabályozzák az ügyvédek díjazását (az az ügy nehézségétől és fontosságától, az ügyvéd hírnevétől, az eset sürgősségétől, az ügy eredményétől stb. függ). Ugyanakkor az ügyvédeket Belgiumban a szakmai etika szabályai kötik, és jogszerűen kötelesek a költségeket és a díjazást az ésszerű mértékletesség határain belül megbecsülni (lásd fentebb).

Az alábbiakban megadott költségek pusztán tájékoztató jellegűek.

Költségek Belgiumban

Eljárási és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés (MARC) költségei

Gyakorlati példa

Per

Fellebbviteli eljárás

Alternatív vitarendezés (MARC)

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e az ilyen típusú esetekben?

Költségek

A. példa

27 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

82 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

nem

B. példa

27 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

82 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

nem

Az ügyvédi, bírósági végrehajtói és szakértői díjak

Gyakorlati példa

Ügyvéd

Bírósági végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező az igénybevétele?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező a közbenjárásuk ?

Költségek

A. példa

nem

körülbelül
1 000 EUR

nem

körülbelül 27 EUR

körülbelül 60 EUR

4. esettanulmány – kereskedelmi jog – szerződés - Belgium

E kereskedelmi jogi, szerződésre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák az eladót a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy vállalat 20 000 EUR értékű árut szállított. A vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak.

Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít a vételár teljes megfizettetése érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy vállalat, amelynek székhelye „B” tagállamban található, 20.000 EUR értékű árut szállított egy „A” tagállambeli vevőnek. A szerződésre „B” tagállam joga irányadó, és „B” tagállam nyelvén fogalmazták meg. Az „A” tagállambeli vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak. Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít „A” tagállamban a vevővel kötött szerződés alapján a vételár teljes megfizettetése érdekében.

Az eljárások költsége

Fontos előzetes megjegyzés: Belgiumban nem szabályozzák az ügyvédek díjazását (az az ügy nehézségétől és fontosságától, az ügyvéd hírnevétől, az eset sürgősségétől, az ügy eredményétől stb. függ). Ugyanakkor az ügyvédeket Belgiumban a szakmai etika szabályai kötik, és jogszerűen kötelesek a költségeket és a díjazást az ésszerű mértékletesség határain belül megbecsülni (lásd fentebb).

Az alábbiakban megadott költségek pusztán tájékoztató jellegűek.

Költségek Belgiumban

Eljárási és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés (MARC) költségei

Gyakorlati példa

Per

Fellebbviteli eljárás

Alternatív vitarendezés (MARC)

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e az ilyen típusú esetekben?

Költségek

A. példa

82 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

186 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

Igen

Lásd a „Közvetítés költsége” részt a Közvetítés Belgiumban oldalon

B. példa

52 EUR (Európai Fizetési Meghagyás)

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

186 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

Igen

Lásd a „Közvetítés költsége” részt a Közvetítés Belgiumban oldalon

Az ügyvédi, bírósági végrehajtói és szakértői díjak

Gyakorlati példa

Ügyvéd

Bírósági végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező az igénybevétele?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező a közbenjárásuk?

A. példa

nem

körülbelül 2 000 EUR

nem

körülbelül 250 EUR

körülbelül 250 EUR

nem

B. példa

nem

körülbelül 2 000 EUR

nem

körülbelül 52 EUR

körülbelül 100 EUR

nem

A tanúnak járó költségtérítés, elkötelezettségi eskü vagy más biztosíték és más releváns díjak

Gyakorlati példa

A tanúnak járó költségtérítés

Elkötelezettségi eskü vagy más biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez, és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

A. példa

igen

15,65 és 48,24 EUR között

Polgári eljárásban főszabály szerint perindításkor a polgári perrendtartás 851. cikkében leírt esetben állhat fenn biztosítékadási kötelezettség. Itt a külföldi felperes általi biztosítékadási kifogásról van szó, amelynek alapján a belga alperes kérheti, hogy a külföldi felperes vagy beavatkozó adjon biztosítékot. A 852. cikk meghatározza, hogy a biztosítékot milyen formában lehet nyújtani (pénzösszeg, kezesség stb.). Lásd a költségek átláthatóságáról szóló tájékoztatót.

B. példa

igen

15,65 és 48,24 EUR között

Polgári eljárásban főszabály szerint perindításkor a polgári perrendtartás 851. cikkében leírt esetben állhat fenn biztosítékadási kötelezettség. Itt a külföldi felperes általi biztosítékadási kifogásról van szó, amelynek alapján a belga alperes kérheti, hogy a külföldi felperes vagy beavatkozó adjon biztosítékot. A 852. cikk meghatározza, hogy a biztosítékot milyen formában lehet nyújtani (pénzösszeg, kezesség stb.). Lásd a költségek átláthatóságáról szóló tájékoztatót.

A jogi segítségnyújtás költségei és más költségek megtérítése

Lásd az eljárási költségek oldalán található „Jogi segítség” fejezetet.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Gyakorlati példa

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

Hozzávetőleges költsége?

A. példa

amikor a dokumentumok szükségesek az eljáráshoz

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

amikor az alperes nem érti az eljárás nyelvét

óránként 31,61 és 54,62 EUR között

B. példa

amikor a dokumentumok szükségesek az eljáráshoz

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

amikor az alperes nem érti az eljárás nyelvét

óránként 31,61 és 54,62 EUR között

a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás költsége

körülbelül 100 EUR

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 08/12/2015

5. esettanulmány – kereskedelmi jog – felelősség - Belgium

E kereskedelmi jogi, felelősségre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy adjanak tanácsot a fogyasztónak a perköltséget illetően, az alábbi helyzetek mérlegelése érdekében:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy szerelőnek. A szerelő tovább értékesíti a fűtőberendezést egy fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a biztosítók ellen.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy „B” tagállambeli fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy „C” tagállambeli szerelőnek. A szerelő a fűtőberendezést tovább értékesíti egy „A” tagállambeli fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli azt). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) saját tagállamabeli biztosítótársaságnál rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít „A” tagállamban a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és az „A” tagállambeli biztosítótársaság ellen.

Az eljárások költsége

Fontos előzetes megjegyzés: Belgiumban nem szabályozzák az ügyvédek díjazását (az az ügy nehézségétől és fontosságától, az ügyvéd hírnevétől, az eset sürgősségétől, az ügy eredményétől stb. függ). Ugyanakkor az ügyvédeket Belgiumban a szakmai etika szabályai kötik, és jogszerűen kötelesek a költségeket és a díjazást az ésszerű mértékletesség határain belül megbecsülni (lásd fentebb).

Az alábbiakban megadott költségek pusztán tájékoztató jellegűek.

 Költségek Belgiumban

Eljárási és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés (MARC) költségei

Gyakorlati példa

Per

Fellebbviteli eljárás

Alternatív vitarendezés (MARC)

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e az ilyen típusú esetekben?

Költségek

A. példa

82 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

186 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

igen

Lásd a „Közvetítés költsége” részt a Közvetítés Belgiumban oldalon

B. példa

82 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

186 EUR

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

igen

Lásd a „Közvetítés költsége” részt a Közvetítés Belgiumban oldalon

Az ügyvédi, bírósági végrehajtói és szakértői díjak

Gyakorlati példa

Ügyvéd

Bírósági végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező az igénybevétele?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező a közbenjárásuk?

A. példa

nem

körülbelül 3 000 EUR

nem

körülbelül 500 EUR

körülbelül 250 EUR

nem

B. példa

nem

körülbelül 3 000 EUR

nem

körülbelül 500 EUR

körülbelül 250 EUR

nem

A tanúnak járó költségtérítés, eskü vagy más biztosíték és más releváns díjak

Gyakorlati példa

A tanúnak járó költségtérítés

Eskü vagy más biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez, és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

A. példa

igen

15,65 és 48,24 EUR között

Polgári eljárásban főszabály szerint perindításkor a polgári perrendtartás 851. cikkében leírt esetben állhat fenn biztosítékadási kötelezettség. Itt a külföldi felperes általi biztosítékadási kifogásról van szó, amelynek alapján a belga alperes kérheti, hogy a külföldi felperes vagy beavatkozó adjon biztosítékot. A 852. cikk meghatározza, hogy a biztosítékot milyen formában lehet nyújtani (pénzösszeg, kezesség stb.). Lásd a költségek átláthatóságáról szóló tájékoztatót.

B. példa

igen

15,65 és 48,24 EUR között

Polgári eljárásban főszabály szerint perindításkor a polgári perrendtartás 851. cikkében leírt esetben állhat fenn biztosítékadási kötelezettség. Itt a külföldi felperes általi biztosítékadási kifogásról van szó, amelynek alapján a belga alperes kérheti, hogy a külföldi felperes vagy beavatkozó adjon biztosítékot. A 852. cikk meghatározza, hogy a biztosítékot milyen formában lehet nyújtani (pénzösszeg, kezesség stb.). Lásd a költségek átláthatóságáról szóló tájékoztatót.

A jogi segítségnyújtás költségei és más költségek megtérítése

Lásd az eljárási költségek oldalán található „Jogi segítség” fejezetet.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Gyakorlati példa

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

Hozzávetőleges költsége?

A. példa

amikor a dokumentumok szükségesek az eljáráshoz

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

amikor az alperes nem érti az eljárás nyelvét

óránként 31,61 és 54,62 EUR között

B. példa

amikor a dokumentumok szükségesek az eljáráshoz

oldalanként 7,57 és 34,48 EUR között

amikor az alperes nem érti az eljárás nyelvét

óránként 31,61 és 54,62 EUR között

a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás költsége

körülbelül 100 EUR

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 08/12/2015

Az eljárások költsége - Bulgária

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata bolgár nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

Ez az oldal a bolgár igazságszolgáltatás költségeiről közöl információkat.

Az eljárások költsége

A jogi szakmák képviselőinek díjazására vonatkozó jogszabályi keretek

Ügyvédek

A bolgár ügyvédi törvény (legutolsó módosítása: SG 69/2008.08.05.) értelmében:

A 36. cikk kimondja:

  1. Az ügyvédeknek joguk van munkájukért díjazásban részesülni.
  2. A díjazás összegét az ügyvéd és ügyfele közötti szerződésben kell megállapítani. A szerződésben szereplő összegnek méltányosnak és indokoltnak kell lennie, és nem lehet kevesebb, mint a vállalt munka típusára előirányzott összeg (a Legfelsőbb Ügyvédi Tanács specifikus végrehajtási rendelete).
  3. Szerződés hiányában az ügyvéd vagy ügyfele kérésére az Ügyvédi Tanács állapítja meg a díjazás összegét (a Legfelsőbb Ügyvédi Tanács specifikus végrehajtási rendelete).
  4. A díjazást abszolút formában és/vagy az eljárás eredményétől függően a bíróság által megítélt összeg százalékában kell meghatározni. Ez alól kivételt képeznek a büntetőügyek és az olyan polgári ügyek, melyek nem anyagi érdeket érintenek.

A 38. cikk kimondja:

  1. Az ügyvédek jogi segítséget és együttműködést nyújthatnak az alábbiak részére:
  • tartásdíjra jogosult személyek;
  • pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek;
  • szülők, barátok és más ügyvédek.
  1. Olyan esetben, amikor az eljárásban ellenérdekű felet a költségek megfizetésére kötelezik, az ügyvéd díjazásra jogosult. A bíróság olyan összegben határozza meg a díjazás mértékét, mely a (specifikus végrehajtási rendelet 36. cikkének (3) bekezdésében) előirányzottnál nem alacsonyabb, és a másik felet annak megfizetésére kötelezi.

A díjazást (díjat) a Legfelsőbb Ügyvédi Tanács 2004. évi 1. specifikus végrehajtási rendelete szabályozza. A minimumdíjak az alábbiak:

  1. Tanácsadásért, tájékoztatásért, iratok és szerződések előkészítéséért:
    • fix díjak – körülbelül 10 EUR-tól 300 EUR-ig;
    • az ügyhöz kötődő anyagi érdek szerinti fix díj (körülbelül 75 EUR-tól 350 EUR-ig) + az anyagi érdek százaléka (0,1-től 1%-ig).
      1. A polgári és közigazgatási eljárásokban eljárási fokonként:
    • fix díjak (körülbelül 50 EUR-tól 250 EUR-ig);
    • az ügyhöz kötődő anyagi érdek szerinti fix díj (körülbelül 50 EUR-tól 325 EUR-ig) + az anyagi érdek százaléka (2-től 6%-ig).
      1. A bírósági határozatok érvényesítésére irányuló eljárások esetében
    • a 2. szakaszban meghatározott díjak fele.
      1. Büntető- és szabálysértési eljárások esetén eljárási fokonként csak fix díjak:
    • a tárgyalást megelőző szakaszban körülbelül 150 EUR;
    • a tárgyalási szakaszban körülbelül 150–900 EUR, az állítólagos bűncselekmény súlyától függően;
    • szabálysértési ügyekben 75 EUR.
      1. A különleges jogszabályok (gyermekvédelem, családjogi törvény, családon belüli erőszak, kiadatás és európai elfogatóparancs stb.) hatálya alá tartozó eljárások díjai:
    • csak fix díjak (körülbelül 75 EUR-tól 125 EUR-ig).

Végrehajtók

A végrehajtói tevékenységeket Bulgáriában 2006 óta önálló végrehajtók és állami tisztviselők látják el. Mindkettőjükre jogszabályban rögzített díjszabás vonatkozik.

  1. Az állami tisztviselők díjait szabályozzák (a 2008. évi polgári eljárásjogi törvény értelmében a bíróságok által begyűjtött állami díjakra vonatkozó díjszabás II. szakaszában).
  2. Az önálló végrehajtók díjait szabályozzák (az önálló végrehajtókról szóló törvény 78. cikkében, valamint az önálló végrehajtókról szóló törvényben a végrehajtási díjakra és költségekre vonatkozó díjszabásban).

A két díjszabásban meghatározott díjak megegyeznek.

Az önálló végrehajtók a rendes díjon felül annak további 50 százalékát kérik el a nem munkanapokon, illetve az ünnepnapokon történő iratküldésért, az idézések postán történő kiküldéséért, valamint másolatok készítéséért a panaszokról, értesítésekről és írásos dokumentumokról.

Fix költségek

A polgári eljárások fix költségei

A polgári eljárások peres feleinek fix költségei

A polgári eljárások díjait (a 2008. évi polgári eljárásjogi törvény értelmében a bíróságok által begyűjtött állami díjakra vonatkozó díjszabás I. szakaszában) az alábbiak szerint határozzák meg: A díjak összege a következő:

  • polgári kereset esetében a követelt összeg 4 százaléka, de legalább 25 EUR;
  • erkölcsi károkozásra vonatkozó keresetnél legfeljebb 40 EUR, de legalább 15 EUR;
  • válási ügyekben (a kölcsönös egyetértéssel rendezett ügyeket is beleértve) a mindkét félre eső rész háromévnyi összegének 2 százaléka (a házastársi tulajdon és a tartásdíj megosztásáról rendelkező megállapodás értelmében);
  • végrehajtási végzésnél az anyagi érdek 2 százaléka, de legalább 12,5 EUR;
  • örökbefogadási ügyek esetében 12,5 EUR;
  • a keresetben követelt tulajdon biztosításáért 20 EUR;
  • bizonyíték biztosításáért 10 EUR;
  • fizetésképtelenségi ügyekben egyszemélyes gazdasági társaság esetében 25 EUR, cég esetében 125 EUR.

A polgári eljárásban a fix költségek megfizetésére szolgáló szakasz

A díjakat az eljárások megkezdése vagy a szükséges lépések megtétele előtt kell befizetni (a polgári eljárásjogi törvény 76. cikke).

A büntetőeljárások fix költségei

A büntetőeljárások peres feleinek fix költségei

A büntetőeljárásokkal kapcsolatos költségek és díjazások fedezését a büntetőeljárási törvény szabályozza:

187. cikk: A költségek fedezése

  1. A büntetőeljárások költségeit az adott intézmény költségvetésében meghatározott összegből kell fedezni, a törvényben meghatározott esetek kivételével.
  2. Magánvádas büntetőügyekben a magánvádlónak előzetesen letétbe kell helyeznie a költségek összegét. Amennyiben az összeget nem helyezi letétbe, hét nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy ezt megtegye.
  3. Magánvádas ügyekben a vádlott által kezdeményezett bizonyítási eljárás költségeit a bíróság költségvetéséből kell fedezni.

A büntetőeljárások fix költségeit a bíróságok, az ügyészségek, a nyomozóhivatalok és az Igazságügyi Minisztérium által begyűjtött állami díjakról szóló, legutóbb 2005-ben módosított törvény 1. sz. díjszabása az alábbiak szerint határozza meg:

  • magánjellegű büntetőeljárást eredményező panaszok esetében – 6 EUR;
  • magánjellegű büntetőeljárásban magánkeresetek esetében – 2,5 EUR;
  • rehabilitációra irányuló kérelmek esetében, amikor az ügyet nem zárják le – 3 EUR.

A büntetőeljárásban a fix költségek megfizetésére szolgáló szakasz

A fenti költségeket a magánvádló előzetesen letétbe helyezi (a büntetőeljárási törvénynek megfelelően). Amennyiben az összegeket nem helyezi letétbe, hét nap áll rendelkezésére arra, hogy ezt megtegye.

Az alkotmányos eljárások fix költségei

Az alkotmányos eljárások peres feleinek fix költségei

A bolgár jogrendszerben nincs alkotmányos eljárás.

A jogi képviselő által nyújtandó előzetes tájékoztatás

A felek jogai és kötelezettségei

Az ügyvédi törvény 40. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy az ügyvédek kötelesek pontos tájékoztatást nyújtani ügyfeleik számára jogaikról és kötelezettségeikről. Az ügyfeleik részére a jogi eljárások során előreláthatóan felmerülő költségekről nyújtandó tájékoztatást kifejezett kötelezettségként nem írják elő. Azonban az ügyvédek etikai kódexe nem kifejezetten ugyan, de tartalmazza ezt a kötelezettséget.

A költségekre vonatkozó információk

Bulgáriában hol találhatók információk a költségekre vonatkozóan?

Egy ügyet a bíróság elé vinni kívánó természetes vagy jogi személy nem talál olyan nyilvános információt, amely elmagyarázná, hogy ez mennyibe kerülne, mivel nincs olyan hivatalos vagy nem hivatalos internetes oldal vagy más közszolgálati szerv, amely erre vonatkozóan összefoglaló információt nyújtana. Így az ügyfelek főként ügyvédjüktől várják, hogy a költségekről tájékoztassa őket.

Mindazonáltal az állampolgárok az alábbi internetes oldalakon megtalálhatják a jogi eljárások díjairól és költségeiről szóló jogszabályokat, és maguk is kiszámolhatják az összegeket. Ezek: a A link új ablakot nyit megnemzeti jogszabályok, a A link új ablakot nyit megLegfelsőbb Ügyvédi Tanács honlapja, a A link új ablakot nyit megLegfelsőbb Igazságügyi Tanács honlapja, valamint a A link új ablakot nyit megNemzeti Költségmentességi Hivatal honlapja, melyek mindegyike jelenleg csak bolgár nyelven elérhető.

Milyen nyelven kaphatok tájékoztatást a bulgáriai költségekről?

A fenti internetes oldalak mindegyike jelenleg csak bolgár nyelven érhető el.

Hol találhatok a közvetítésre vonatkozó információkat?

Erről a bolgár A link új ablakot nyit megIgazságügyi Minisztérium honlapján találhat információkat.

Hol találhatok a költségekre vonatkozó további információkat?

Hol találhatok az egyes eljárások átlagos hosszára vonatkozó információkat?

A A link új ablakot nyit megLegfelsőbb Igazságügyi Tanács honlapján éves és féléves jelentéseket találhat a valamennyi szinten folytatott bírósági tevékenységekről. A honlap információkat tartalmaz az elmúlt 3 hónapban, 6 hónapban, 1 évben, 2 évben vagy még régebben lezárt ügyek számáról. A Legfelsőbb Igazságügyi Tanács statisztikai osztálya elemzéssel és információkkal szolgál a polgári, büntetőjogi és közigazgatási ügyekben folytatott bírósági eljárások átlagos hosszáról.

Hol találhatok egy meghatározott eljárás átlagos összesített költségeire vonatkozó információkat?

Erről szóló hivatalos, nyilvános információ nem áll rendelkezésre.

Hozzáadottérték-adó

Hogyan kaphatok erről tájékoztatást? Melyek az alkalmazandó adókulcsok?

A költségek tartalmazzák a héát (a fenti díjszabások és rendelkezések értelmében).

Költségmentesség

A polgári igazságszolgáltatás terén érvényes jövedelemküszöb

A költségmentességről szóló törvény értelmében a polgári és büntetőjogi ügyekre ugyanazon feltételek érvényesek (lásd alább):

22. cikk:

  • Költségmentességet (a 21. cikk 1. és 2. pontja értelmében) olyan személyek kaphatnak, akik megfelelnek a havonta folyósított szociális segélyre vonatkozó jogosultság feltételeinek (a szociális segélyről szóló törvény alkalmazására vonatkozó rendelkezésekben meghatározott eljárásnak megfelelően), valamint azok, akiket szociális szolgáltatásokat nyújtó szakosodott intézményekben helyeztek el.
  • Költségmentességet (a 21. cikk 1. és 2. pontja értelmében) kell biztosítani az olyan nevelőcsaládok, családok, illetve barátok és rokonok részére, akiknél gyermeket helyeztek el (a A link új ablakot nyit meggyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott eljárásoknak megfelelően).
  • A gyermek elhelyezéséről szóló határozatot adott esetben a szociális segéllyel foglalkozó igazgatóság igazgatójának vagy bírósági határozatnak kell igazolnia. Azoknak, akik nem igényelték a (a szociális segélyről szóló törvény alkalmazására vonatkozó rendelkezésekben meghatározott eljárás értelmében) nekik járó havi szociális segélyt, a szociális segéllyel foglalkozó igazgatóság igazgatója által kiállított igazolást kell benyújtaniuk a Nemzeti Költségmentességi Hivatalhoz, melyben az igazgató elismeri, hogy az érintett személy megfelel a havonta folyósított szociális segélyre vonatkozó jogosultság feltételeinek.

Polgári és közigazgatási ügyekben további feltételeket is teljesíteni kell.

23. cikk:

  1. Polgári és közigazgatási ügyekben abban az esetben adnak költségmentességet – a releváns illetékes hatóságok által benyújtott bizonyítékok alapján –, amikor a bíróság megállapítja, hogy a fél nem tudja kifizetni az ügyvédi segítséget. Ennek eldöntéséhez a bíróság az alábbiakat veszi figyelembe:
  • a személy vagy a család jövedelme;
  • nyilatkozattal igazolt vagyoni helyzet;
  • családi állapot;
  • egészségügyi állapot;
  • foglalkoztatási állapot;
  • életkor;
  • egyéb ellenőrzött körülmények.

A vádlottak esetében a büntetőjogi igazságszolgáltatás terén érvényes jövedelemküszöb

A büntetőügyek esetében megállapított feltételeken (a költségmentességről szóló törvény fentebb leírt 22. cikke) felül az alábbi kritériumok érvényesek:

23. cikk:

  1. A (21. cikk 3. pontjában említett) költségmentességi rendszer olyan ügyekre érvényes, melyekben kötelezően biztosítandó a védelem, illetve a jogi tanácsadó általi képviselet.
  2. A költségmentességi rendszernek továbbá olyan ügyekre is ki kell terjednie, melyekben egy gyanúsított, vádlott, megvádolt személy, alperes, illetve büntető-, polgári vagy közigazgatási ügy részes fele nem tudja kifizetni az ügyvédi segítséget, kíván ilyen segítséggel élni, és az igazságszolgáltatás érdeke ezt megkívánja.
  3. Büntetőügyekben ezt az értékelést az illetékes hatóság az ügyvédi segítséget kifizetni nem tudó személy/vádlott vagyoni helyzete alapján végzi.

A sértettek esetében a büntetőjogi igazságszolgáltatás terén érvényes jövedelemküszöb

Az érvényes küszöb megegyezik a büntetőeljárásokban érintett egyéb felek esetében alkalmazott küszöbbel (ld. fentebb).

A költségmentesség sértettek részére történő megadásának egyéb feltételei

A bűncselekmények sértettjeire vonatkozóan a törvényben nincsenek külön feltételek. A büntetőügyek esetében a költségmentességre vonatkozó általános szabályok érvényesek (a költségmentességről szóló törvény 22. és 23. cikke).

A költségmentesség vádlottak részére történő megadásának egyéb feltételei

A vádlottakra vonatkozóan a törvényben nincsenek külön feltételek. A büntetőügyek esetében a költségmentességre vonatkozó általános szabályok érvényesek (a költségmentességről szóló törvény 22. és 23. cikke).

Költségmentes bírósági eljárások

83. cikk: A díjak és költségek alóli mentesség

  1. A perek kezeléséhez kötődő díjakat és költségeket nem kell letétbe helyezni(e):
    • a felpereseknek – munkavállalóknak, alkalmazottaknak, illetve munkajogi viszonyból eredő csoportos követelések résztvevőinek;
    • a felperesek javára tartási követelések esetében;
    • ügyészi keresetek esetében;
    • a felpereseknek – bűncselekményből eredő károkozásra vonatkozó olyan kártérítési követelések esetén, melyekkel kapcsolatban jogerős ítélet létezik;
    • olyan fél kijelölt különleges képviselőjének, melynek lakcíme ismeretlen.
      1. A természetes személyeknek nem kell letétbe helyezniük a díjakat és költségeket olyan eljárások esetében, melyekben a bíróság elismeri, hogy nem rendelkeznek a megfizetésükhöz szükséges elégséges forrásokkal. A mentességi kérelemben a bíróság az alábbiakat veszi figyelembe:
    • a személynek és családjának a jövedelme;
    • nyilatkozattal igazolt vagyoni helyzet;
    • családi állapot;
    • egészségügyi állapot;
    • foglalkoztatási állapot;
    • életkor;
    • egyéb releváns körülmények.
      1. Az 1. és 2. pontban foglalt esetekben az eljárás költségeit a bíróság költségvetésében szereplő összegből kell fedezni.

84. cikk: Mentesség különleges esetekben

Az alábbiak mentesülnek az állami díj megfizetése alól, az eljárási költségek megfizetése alól azonban nem:

  1. az állam és az állami intézmények, kivéve az állami magántulajdonhoz kötődő ügyeket, illetve a privát állami követelésekre és jogosultságokra vonatkozó követeléseket (mód. – SG 50/08, 2008.03.01-i hatállyal; az Alkotmánybíróság 2008/3. ügyben hozott határozatával – SG 63/08 – módosítva);
  2. a bolgár Vöröskereszt;
  3. önkormányzatok, kivéve a privát önkormányzati követelésekkel és tulajdonjogi követelésekkel kapcsolatos követeléseket – önkormányzati magántulajdon.

Milyen esetekben viseli a pervesztes fél a pernyertes fél költségeit?

Polgári ügyek

78. cikk: Költségfizetési kötelezettség megállapítása

  1. A felperes által fizetett díjakat (ideértve az eljárási költségeket, valamint az egy ügyvédnek – ha a felperesnek volt ügyvédje – járó díjazást) az alperesnek a követelés megítélt összegével arányban kell megfizetnie.
  2. Amennyiben az alperes nem adott okot a perre, a felperes számára kell költségfizetési kötelezettséget megállapítani.
  3. Az alperesnek ahhoz is joga van, hogy a követelés megtagadott részével arányos költségek megfizetését igényelje.
  4. Az alperes továbbá a per megszüntetése esetén jogosult költségeinek megtérítésére.
  5. Amennyiben a fél által fizetett ügyvédi díj összege az ügy tényleges jogi és tárgyi nehézségéhez képest aránytalanul magas, a bíróság a másik fél kérésére alacsonyabb díjat állapíthat meg, amely azonban nem lehet kevesebb az ügyvédi törvény 36. cikke szerinti minimális összegnél.
  6. Ha az ügyben olyan személy javára döntenek, aki mentesül az állami díjak vagy eljárási költségek megfizetése alól, a beperelt személyt terheli valamennyi díj és költség megfizetésének kötelezettsége. Ezen összegek a bíróságot illetik meg.
  7. Ha egy költségmentességben részesülő személy keresetének helyt adnak, a megbízott ügyvédnek járó díjat a Nemzeti Költségmentességi Hivatal javára kell odaítélni, a követelés elismert részének arányában. Elmarasztaló határozat esetén a költségmentességben részesülő személynek a követelés megtagadott részével arányos költségfizetési kötelezettsége keletkezik.
  8. Az ügyvédi díjazást olyan jogi személyek és egyéni vállalkozók javára is megítélik, amelyek védelmét valamely alkalmazottjuk, például jogtanácsosuk látta el.
  9. Ha az ügy megállapodással zárul, a letétbe helyezett állami díj felét vissza kell téríteni a felperesnek. Az eljárás és a megállapodás költségeit eltérő megállapodás hiányában továbbra is meg kell fizetni.

10.   Harmadik részt vevő személy* számára nem állapítanak meg költségfizetési kötelezettséget, azonban ki kell fizetnie az általa indított eljárások költségeit.

11.   Ha a peres eljárás ügyész részvételével zajlik, a költségfizetési kötelezettséget az állam számára kell megállapítani, illetve a költségeket az államnak kell megfizetnie.

*A harmadik részt vevő személy a polgári peres eljárásban részt vevő külön fél, aki a polgári eljárásjogi törvényben meghatározott jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik.

Büntetőügyek

Büntetőeljárási törvény – Költségek és díjak

187. cikk: A költségek fedezése

  1. A büntetőeljárások költségeit az adott intézmény költségvetésében meghatározott összegből kell fedezni, a törvényben meghatározott esetek kivételével.
  2. Magánvádas büntetőügyekben a költségek összegét a magánvádlónak előzetesen letétbe kell helyeznie. Amennyiben az összeget nem helyezi letétbe, hét nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy ezt megtegye.
  3. Magánvádas ügyekben a vádlott által kezdeményezett bizonyítási eljárás költségeit a bíróság költségvetéséből kell fedezni.

188. cikk: Költségek megállapítása

  1. A költségek összegét a bíróságnak vagy a tárgyalást megelőző eljárás során eljáró szervnek kell megállapítania.
  2. A tanúk – dolgozók vagy alkalmazottak – díjazását a bíróságnak kell megállapítani

189. cikk: Döntés a költségekről

  1. Ítéletének vagy végzésének meghozatalakor a bíróságnak döntenie kell a költségek viseléséről.
  2. A tárgyalást megelőző eljárás során végzett fordítás költségeit az adott szervnek, a bírósági eljárás során felmerülő fordítási költségeket pedig a bíróságnak kell viselnie.
  3. Ha a vádlottat bűnösnek találják, a bíróság kötelezi a per költségeinek megfizetésére, beleértve a hivatalból kijelölt védőügyvéd díját és egyéb költségeit. Ez magában foglalja a magánvádlónak és képviselőjének a költségeit is, amennyiben azok ezt kérték. Több elítélt személy esetén a bíróság felosztja közöttük a költségeket.
  4. Ha a vádlottat valamely vádpontban nem találják bűnösnek, a bíróság a vádlottat csak az azon vádpontokkal kapcsolatban felmerült költségek megfizetésére kötelezi, amelyekben bűnösnek találták.

190. cikk: Költségfizetési kötelezettség megállapítása

  1. Ha a vádlottat felmentik vagy a büntetőeljárást megszüntetik, közvádas ügyekben valamennyi költséget az állam, magánvádas ügyekben pedig a magánvádló viseli.
  2. Az elsőfokú bíróságnak a költségviselési kötelezettséget megállapító végrehajtási végzést kell kibocsátania.

Szakértői díjak

A polgári eljárásjogi törvény általános szabályt határoz meg a polgári eljárások tekintetében a szakértői díjakról:

75. cikk: A költségek megállapítása

”….a szakértői díjakat a bíróság állapítja meg, figyelembe véve az elvégzett munkát és a felmerült költségeket.”

A Legfelsőbb Igazságügyi Tanács által kibocsátott, a szakértők nyilvántartásáról, képesítéséről és díjazásáról szóló 2008/1. rendeletet kell alkalmazni a polgári, a büntető- és a közigazgatási ügyekre. Ennek 29. cikke értelmében a szakértői díjakat a szakmai hatóságoknak kell meghatározniuk, az alábbiak alapján:

  1. a feladat összetettsége;
  2. a szakértő szakértelme és képzettsége;
  3. a feladat elvégzésére fordított idő;
  4. a munka mennyisége;
  5. a szükséges kiadások, például anyagok, fogyóeszközök, szerszámok, berendezések stb. költsége;
  6. az elvégzett munkát befolyásoló egyéb körülmények – pl. határidők betartása, munkaidőn kívül és nemzeti ünnepnapokon végzett munka stb.

Fordítók és tolmácsok díja

Polgári ügyek

A szakértőkre vonatkozó szabályok a fordítókra is alkalmazandók – lásd fent.

Büntetőügyek

Büntetőeljárási törvény: 189. cikk (2) bekezdés

A tárgyalást megelőző eljárás során végzett fordítás költségeit az adott szervnek, a bírósági eljárás során felmerülő fordítási költségeket pedig a bíróságnak kell viselnie.

Kapcsolódó dokumentumok

Bulgária jelentése a költségek átláthatóságáról szóló tanulmányrólPDF(566 Kb)en

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 17/12/2018

Az eljárások költsége - Csehország

Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: cseh.

Ezen az oldalon a Cseh Köztárságban alkalmazott igazságszolgáltatási költségekről található tájékoztatás. Ha részletesebb elemzést szeretne olvasni az eljárási költségekről, kérjük, tekintse át az alábbi esettanulmányokat:

A link új ablakot nyit megCsaládjog – Válás

A link új ablakot nyit megCsaládjog – a gyermekek felügyelete és tartásdíj

A link új ablakot nyit megKereskedelmi jog – szerződés

A link új ablakot nyit megKereskedelmi jog – felelősség

Az eljárások költsége

A jogi hivatások képviselőinek díjazására vonatkozó jogszabályi keretek

Ügyvédek

Az ügyvédi hivatásnak csak egy formája létezik a Cseh Köztársaságban.

Az A link új ablakot nyit megIgazságügyi Minisztérium 1996. június 4-ei 177/1996 Sb. számú rendelete foglalkozik a jogi szolgáltatásokért az ügyvédek részére fizetendő díjakkal és fizetésekkel (az ügyvédi díjak). A rendelet angol nyelven a Cseh Ügyvédi Kamara honlapján érhető el.

Az érintett felek személyesen is megállapodhatnak az ügyvédi díjakról.

A legtöbb polgári jogi ügyben (ideértve a családi és a kereskedelmi ügyeket is) a jogi képviselet nem kötelező.

Rögzített költségek

Rögzített költségek a polgári eljárásokban

A jogi eljárások rögzített költségei a polgári eljárásokban

A bírósági illetékekről szóló 549/1991 Coll. számú törvény (angol nyelvű változat nem áll rendelkezésre) szabályozza a polgári eljárásokkal kapcsolatban fizetendő költségeket. A költségek az eljárás típusa szerint változnak. Bizonyos esetekben rögzített díjakat alkalmaznak; más esetekben a fizetendő díjat százalékos alapon számítják ki.

A költségeket minden esetben cseh valutában (CZK) kell megfizetni, amelyek banki átutalással is eljuttathatók az állam (vagy a bíróság) számlájára. 5000 CZK összeghatárig a költségek illetékbélyeg (kolek) formájában is megfizethetők, az illetékbélyegek a postahivatalokban és más helyeken vásárolhatók meg.

A bíróságnak tájékoztatnia kell a keresetet benyújtó személyt az általa fizetendő konkrét összeg nagyságáról.

A polgári eljárás szakasza, amelyben a rögzített költséget meg kell fizetni

A költségeket az értesítés keltétől számított három napon belül, az első tárgyalás előtt kell megfizetni.

Rögzített költségek a büntetőeljárásokban

A jogi eljárások rögzített költségei a büntetőeljárásokban

A büntetőjogi eljárások mindig hivatalból indulnak (az államügyészség kezdeményezésére), és az alperes csak a jogi képviselet költségeit fizeti.

A büntetőeljárás szakasza, amelyben a rögzített költséget meg kell fizetni

A büntetőlejárások esetében nincsenek bírósági illetékek.

Rögzített költségek az alkotmányjogi eljárásokban

A jogi eljárások rögzített költségei az alkotmányjogi eljárásokban

A Cseh Köztársaság Alkotmánybírósága elé vitt ügyek esetében nincsenek rögzített bírósági illetékek, de az ügyvéd általi képviselet kötelező.

Az alkotmányjogi eljárás szakasza, amelyben a rögzített költséget meg kell fizetni

Nincsenek rögzített bírósági illetékek.

A jogi képviselő által nyújtandó előzetes tájékoztatás

A felek jogai és kötelezettségei

A jogi képviselők nem kötelesek előzetes tájékoztatást adni.

A felek jogai és kötelezettségei egyeztethetők az ügyvéd és az ügyvéd ügyfele között.

A költségek megállapításának jogalapjai

Hol találhatok költségekre vonatkozó információkat a Cseh Köztársaságban?

Minden konkrét ügyben célszerű ügyvéddel konzultálni. Ha egy eljárás megkezdődött, a bíróság feladata a fizetendő bírósági illeték összegéről történő tájékoztatás.

Milyen nyelven találhatok költségekre vonatkozó információkat a Cseh Köztársaságban?

Mivel a Cseh Köztársaság egyetlen hivatalos nyelve a cseh, nincs jogi kötelezettség a más nyelveken történő tájékoztatásra. Így a tájékoztatás minősége a tájékoztatást adó személy hajlandóságától és jártasságától függ.

Hol találhatok a közvetítésre vonatkozó információkat?

A közvetítésre vonatkozó információk a A link új ablakot nyit megCseh Köztársaság Közvetítői Szövetségének (AMČR) honlapján találhatók.

Hol találhatok a költségekre vonatkozó további információkat?

A költségekre vonatkozó információkat tartalmazó internetes honlap

Nincs költségekre vonatkozó információkat tartalmazó hivatalos internetes honlap.

Hol találhatok az egyes eljárások átlagos hosszára vonatkozó információkat?

Különböző statisztikák állnak rendelkezésre az Igazságügyi Minisztérium honlapján, de sok függ a konkrét esettől. Egyes jogszabályok csak a bíróság különleges határozataival kapcsolatban írnak elő határidőket (például előzetes döntés).

Hol találhatok egy meghatározott eljárás átlagos összesített költségeire vonatkozó információkat?

A fizetendő költségek az egyes ügyek körülményeitől függnek, ezért nem lehet előre ilyen információkat adni.

Hozzáadottérték-adó

Hogyan adnak erről tájékoztatást?

A bírósági illetékek héamentesek, összegük pedig behatárolt. Az ügyvédi díj nem tartalmazza a héát. Egyes héaköteles ügyvédi irodák azonban 19%-os héát számítanak a díjhoz.

Melyek az alkalmazható adókulcsok?

Lásd a héával kapcsolatos fenti pontot.

Költségmentesség

Alkalmazható jövedelmi küszöb a polgári igazságszolgáltatás területén

Nincs meghatározott jövedelmi küszöb. Kérésre azonban a bírák minden helyzetet egyedileg vizsgálhatnak. A bírósági illeték megfizetése alól részleges vagy teljes mentesség is adható, ha a felperes által indított per nem ésszerűtlen. A bíróság jogtanácsost jelölhet ki a felperes mellé, ha a jogi képviselet kötelező.

Ingyenes jogi segítséget nyújtanak az arra szakosodott nem kormányzati szervezetek (a tárgytól függően), illetve a Cseh Ügyvédi Kamara. Különös esetekben a Cseh Ügyvédi Kamara ügyvédet jelölhet ki ingyenes jogi szolgáltatás nyújtására. A költségmentességre való jogosultságnál nem csak az adott személy jövedelmét, hanem háztartásának általános pénzügyi helyzetét is figyelembe veszik.

Alkalmazható jövedelmi küszöb a büntetőjogi igazságszolgáltatás területén, az alperes esetében

Nincs meghatározott jövedelmi szint. A bíróságok minden olyan esetben ügyvédet jelölnek ki az alperes mellé, amikor a jogi képviselet kötelező, és az alperesnek nincs saját ügyvédje.

Alkalmazható jövedelmi küszöb a büntetőjogi igazságszolgáltatás területén, az áldozatok esetében

Csak bizonyos nem kormányzati szervezetek nyújtanak ingyenes jogi segítséget az áldozatoknak. Az áldozatok csak néhány speciális esetben felei a büntetőjogi eljárásoknak. Más esetekben kötelesek pert indítani (a polgári igazságszolgáltatás területén a költségmentességre alkalmazható, fent jelzett jövedelmi küszöb érvényesül itt is).

Az áldozatok költségmentességének egyéb feltételei

Az áldozatok kártérítést kérhetnek az Igazságügyi Minisztériumtól (a 209/1997 Coll. számú törvény alapján).

Az alperesek költségmentességének egyéb feltételei

A büntetőjogi igazságszolgáltatás területén az alperesek esetében a költségmentességre alkalmazható, fent jelzett jövedelmi küszöb érvényesül itt is.

Díjmentes bírósági eljárások

Az Alkotmánybíróság elé vitt keresetek díjmentesek. Bizonyos (a bírósági illetékekről szóló 549/1991 Coll. számú törvény 11. cikkében meghatározott) eljárási módok esetében sem rónak ki bírósági illetéket, például ha a felperes kiskorú, illetve bizonyos más esetekben (például ha az állam vagy valamely állami szerv az eljárás egyik résztvevő fele; ha külföldi menedéket kér, vagy más olyan ügyekben, amelyekben ún. „gyengébb helyzetű” felek vesznek részt).

Milyen esetekben viseli a pervesztes fél a pernyertes fél költségeit?

Ezt minden egyes esetben a bíró dönti el (végleges döntésében); a bíró elrendelheti, hogy a pervesztes fél fizesse meg az összes költséget vagy annak egy részét. Ez azonban nem alkalmazható a válási ügyekben. A költségekre vonatkozó határozatok kiterjedhetnek az ügyvédi költségekre is.

Szakértői díjak

A bíróság fizeti az általa kijelölt szakértők díjait. A pereskedő felek csak akkor kötelesek a szakértői díjakat megfizetni, ha ők maguk kérik egy szakértő szolgáltatását. Egyes különös esetekben a bíróság dönthet úgy is, hogy a pervesztes félnek kell a szakértői díjat megfizetnie.

Fordítók és tolmácsok díja

A bíróság feladata a bírósági eljárások során alkalmazott fordítók vagy tolmácsok díjainak megfizetése. Ha az érintett fél külföldi, és nem érti a cseh nyelvet, akkor jogában áll, hogy anyanyelvén szólaljon meg a bíróság előtt.

Kapcsolódó dokumentumok

A Cseh Köztársaság jelentése a költségek átláthatóságáról szóló tanulmányrólPDF(703 Kb)en

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 13/05/2019

1. esettanulmány – családjog – a házasság felbontása - Cseh Köztársaság

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata cseh nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E családjogi, a válásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a válókeresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár összeházasodik. Később külön költöznek, és megegyeznek abban, hogy elválnak.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy tagállam („A” tagállam) két állampolgára összeházasodik. A házasságot „A” tagállamban kötik meg. Az esküvő után a pár egy másik tagállamba („B” tagállam) költözik, ahol letelepednek. Nem sokkal ezután a pár külön költözik, a feleség visszatér „A” tagállamba, a férj pedig „B” tagállamban marad. A pár megegyezik abban, hogy elválnak. „A” tagállamba való visszatértét követően a feleség azonnal válókeresetet nyújt be „B” tagállam bíróságához.

Az eljárások költsége

Költségek a Cseh Köztársaságban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

Nyitva áll ez a lehetőség az ilyen típusú ügyben?

Költségek

A eset

1000 CZK

Nem alkalmazható (n.a.)

n.a.

1000 CZK

n.a.

n.a.

Igen (nem kötelező)

Szerződéses (általában 1000 CZK/óra, 3 óra)

B eset

1000 CZK

n.a.

n.a.

1000 CZK

n.a.

n.a.

Igen (nem kötelező)

Szerződéses

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A eset

Nem.

Szerződéses, de az ügyvédek szerint a tarifa 1500 CZK mindegyik szakaszban (rendszerint 5).

Nem (postai úton)

Nem.

350 CZK/óra

B eset

Nem.

Szerződéses

Nem (a másik érintett országtól függ).

Nem.

350 CZK/ óra

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és más releváns díjak

Eset

tanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Egyéb díjak

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Költség

Leírás

Költség

A eset

Igen. A felmerült tényleges költségeket fizetik ki.

Minden helyzetben más.

Nem.

B eset

Igen. A felmerült tényleges költségeket fizetik ki.

Minden helyzetben más.

Nem.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Költségek megtérítése

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

Mikor teljes a támogatás?

Feltételek?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A eset

Csak nem kormányzati szervezet

Nem.

Az összes költség válási ügyekben

Nincsenek.

B eset

Lásd a határon átnyúló jogviták költségmentességgel járó költségeiről szóló irányelvet.

Nem.

Az összes költség válási ügyekben

Nincsenek.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor, milyen feltételekkel szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

Hozzávetőleges költsége?

A eset

Az eljáráshoz szükséges eredeti dokumentumok idegen nyelven

350 CZK/oldaltól (nyelvtől függően)

B eset

Az eljáráshoz szükséges eredeti dokumentumok idegen nyelven

Minimum 350 CZK/oldal (nyelvtől függően)

Ha valamelyik fél vagy tanú külföldi, vagy nem érti a cseh nyelvet.

350 CZK/óra

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 13/05/2019

2. esettanulmány – családjog – szülői felügyeleti jog - Cseh Köztársaság

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata cseh nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E családjogi, a gyermekek fölötti felügyeleti jogra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. A bíróság az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya keresetet indít az apa kapcsolattartási jogának korlátozása érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy közös gyermekük, azonban közvetlenül a gyermek születése után külön költöztek. A „B” tagállamban hozott bírósági határozat az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik (ezt a bíróság határozata lehetővé tette), az apa pedig „B” tagállamban marad. Néhány évvel később az anya keresetet indít „A” tagállamban az apa kapcsolattartási jogának megváltoztatása érdekében.

Az eljárások költsége

Költségek a Cseh Köztársaságban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

Nyitva áll ez a lehetőség az ilyen típusú ügyben?

Költségek

A eset

0 CZK

Nem alkalmazható (n.a.)

n.a.

0 CZK

n.a.

n.a.

Igen.

500–1000 CZK/óra

B eset

0 CZK

Nem alkalmazható (N/A)

n.a.

0 CZK

n.a.

n.a.

Igen.

500–1000 CZK/óra

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A eset

Nem.

Rendszerint szerződéses, a bírósági tárgyalások számától függ

(5000 CZK-tól).

Nem

Nem.

350 CZK/óra

B eset

Nem.

Általában szerződéses, a körülményeknek megfelelően.

Nem (a másik országtól függ).

Nem.

350 CZK/óra

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és más vonatkozó díjak

Eset

tanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Egyéb díjak

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Költség

Leírás

Költség

A eset

Igen, valós költségeinek függvényében.

Minden helyzetben más.

Ennél az eljárási fajtánál nem.

B eset

Igen, valós költségeinek függvényében.

Minden helyzetben más.

Ennél az eljárási fajtánál nem.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Eset

tanulmány

Költségmentesség

Költségek megtérítése

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

Mikor teljes a támogatás?

Feltételek?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A eset

Csak nem kormányzati szervezet

Általában nem (csak különleges esetekben, amikor a pernyertes fél jövedelme nagyon alacsony).

Nincs bírósági illeték, így a visszatérítés csak az ügyvédi díjakhoz kapcsolódhat.

Nincsenek.

B eset

Lásd a határon átnyúló jogviták költségmentességgel járó költségeiről szóló irányelvet.

Nem

Nincsenek.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Eset

tanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

Hozzávetőleges költsége?

A eset

Az eljáráshoz szükséges eredeti dokumentumok idegen nyelven

Minimum 350 CZK/oldal

B eset

Az eljáráshoz szükséges eredeti dokumentumok idegen nyelven

Minimum 350 CZK/oldal

Ha valamelyik fél vagy tanú külföldi, vagy nem érti a cseh nyelvet.

350 CZK/óra

-

-

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 13/05/2019

4. esettanulmány – kereskedelmi jog – szerződés - Cseh Köztársaság

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata cseh nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E kereskedelmi jogi, szerződésre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák az eladót a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy vállalat 20 000 EUR értékű árut szállított. A vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak.

Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít a vételár teljes megfizettetése érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy vállalat, amelynek székhelye „B” tagállamban található, 20.000 EUR értékű árut szállított egy „A” tagállambeli vevőnek. A szerződésre „B” tagállam joga irányadó, és „B” tagállam nyelvén fogalmazták meg. Az „A” tagállambeli vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak. Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít „A” tagállamban a vevővel kötött szerződés alapján a vételár teljes megfizettetése érdekében.

Az eljárások költsége

Költségek a Cseh Köztársaságban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

Nyitva áll ez a lehetőség az ilyen típusú ügyben?

Költségek

A eset

Az összeg 4%-a (800 eurónak megfelelő összeg CZK-ban)

Nem alkalmazható (n.a.)

Nem.

Az összeg 4%-a (800 eurónak megfelelő összeg CZK-ban)

Nem alkalmazható (n.a.)

Nem.

Igen (nem kötelező).

Szerződéses (általában 1000 CZK/óra, 3 óra)

B eset

Az összeg 4%-a (800 eurónak megfelelő összeg CZK-ban)

Nem alkalmazható (n.a.)

Nem.

Az összeg 4%-a (800 eurónak megfelelő összeg CZK-ban)

Nem alkalmazható (n.a.)

Nem.

Igen (nem kötelező).

Szerződéses

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A eset

Nem.

Szerződéses

Nem.

Nem.

Szerződéses (min. 350 CZK/óra)

B eset

Nem.

Szerződéses

Nem.

Nem.

Szerződéses (min. 350 CZK/óra)

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és más vonatkozó díjak

Eset

tanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Egyéb díjak

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Költség

Leírás

Költség

A eset

Igen. A felmerült tényleges költségeket fizetik ki.

Minden helyzetben más.

Kereskedelmi ügyekben, amikor ideiglenes intézkedést kérnek.

100 000 CZK

B eset

Igen. A felmerült tényleges költségeket fizetik ki.

Minden helyzetben más.

Kereskedelmi ügyekben, amikor ideiglenes intézkedést kérnek.

100 000 CZK

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Eset

tanulmány

Költségmentesség

Költségek megtérítése

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

Mikor teljes a támogatás?

Feltételek?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A eset

Csak nem kormányzati szervezet

Igen.

Az ügy körülményeitől függ.

Az összes költség megtéríthető.

Nem.

B eset

Lásd a határon átnyúló jogviták költségmentességgel járó költségeiről szóló irányelvet.

Igen.

Az ügy körülményeitől függ.

Az összes költség megtéríthető.

Nem.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Eset

tanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

A eset

Az eljáráshoz szükséges eredeti dokumentumok idegen nyelven

Minimum 350 CZK/oldal

B eset

Az eljáráshoz szükséges eredeti dokumentumok idegen nyelven

Minimum 350 CZK/oldal

Ha valamelyik fél vagy tanú külföldi, vagy nem érti a cseh nyelvet.

350 CZK/óra

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 13/05/2019

5. esettanulmány – kereskedelmi jog – felelősség - Cseh Köztársaság

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata cseh nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E kereskedelmi jogi, felelősségre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy adjanak tanácsot a fogyasztónak a perköltséget illetően, az alábbi helyzetek mérlegelése érdekében:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy szerelőnek. A szerelő tovább értékesíti a fűtőberendezést egy fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a biztosítók ellen.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy „B” tagállambeli fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy „C” tagállambeli szerelőnek. A szerelő a fűtőberendezést tovább értékesíti egy „A” tagállambeli fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli azt). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) saját tagállamabeli biztosítótársaságnál rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít „A” tagállamban a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és az „A” tagállambeli biztosítótársaság ellen.

Az eljárások költsége

Költségek a Cseh Köztársaságban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

Nyitva áll ez a lehetőség az ilyen típusú ügyben?

Költségek

A eset

Az összeg 4%-a (biztosítás szükséges)

Nem alkalmazható (n.a.)

Nem.

Az összeg 4%-a

Nem alkalmazható (n.a.)

Nem.

Igen (nem kötelező)

Szerződéses (általában 1000 CZK/óra, 3 óra)

B eset

Az összeg 4%-a (biztosítás szükséges)

Nem alkalmazható (n.a.)

Nem.

Az összeg 4%-a

Nem alkalmazható (n.a.)

Nem.

Igen (nem kötelező)

Szerződéses

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A eset

Nem.

Szerződéses

Nem.

Nem.

Szerződéses (min. 350 CZK/óra)

B eset

Nem.

Szerződéses

Nem.

Nem.

Szerződéses (min. 350 CZK/óra)

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és más vonatkozó díjak

Eset

tanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Egyéb díjak

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Költség

Leírás

Költség

A eset

Igen. A felmerült tényleges költségeket fizetik ki.

Minden helyzetben más.

Ha ideiglenes intézkedés szükséges.

50 000 CZK

B eset

Igen. A felmerült tényleges költségeket fizetik ki.

Minden helyzetben más.

Ha ideiglenes intézkedés szükséges.

50 000 CZK

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Eset

tanulmány

Költségmentesség

Költségek megtérítése

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

Mikor teljes a támogatás?

Feltételek?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A eset

Fogyasztóvédelmi központok, más nem kormányzati szervezetek

Igen.

Az ügy körülményeitől függ.

Az összes költség megtéríthető.

Nincsenek.

B eset

Lásd a határon átnyúló jogviták költségmentességgel járó költségeiről szóló irányelvet; Európai Fogyasztói Központ

Igen.

Az ügy körülményeitől függ.

Az összes költség megtéríthető.

Nincsenek.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Eset

tanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

A eset

Az eljáráshoz szükséges eredeti dokumentumok idegen nyelven

Minimum 350 CZK/oldal

B eset

Az eljáráshoz szükséges eredeti dokumentumok idegen nyelven

Minimum 350 CZK/oldal

Ha valamelyik fél vagy tanú külföldi, vagy nem érti a cseh nyelvet.

350 CZK/óra

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 13/05/2019

Az eljárások költsége - Dánia

Ez az oldal a dániai bírósági költségekről nyújt tájékoztatást.

Az eljárások költsége

A jogi szakemberek díjazására vonatkozó jogszabályi keret

A jogi szakemberek díjazására alapvetően nem vonatkoznak jogszabályok. A felsőbíróság (landsret) azonban iránymutatást adott egyes díjak mértékére vonatkozóan, amely a nyilvánosság számára hozzáférhető. Az ügyvédi díjakkal kapcsolatosan az Ügyvédi Fegyelmi Tanácsnál (A link új ablakot nyit megAdvokatnævnet) bárki élhet panasszal.

Rögzített bírósági költségek

Rögzített bírósági költségek a polgári eljárásban

A feleket terhelő rögzített bírósági költségek a polgári eljárásban

A dán jog úgy rendelkezik, hogy a kereset benyújtásakor a felperesnek illetéket kell fizetnie. Az illeték kiindulási összege 500 DKK. Az 50 000 DKK-nál magasabb perértékű ügyekben az illeték 750 DKK, továbbá az 50 000 DKK feletti összeg 1,2 %-a.

Az 50 000 DKK feletti perértékű ügyekben a tárgyalásért emellett további illeték is fizetendő. Ez az illeték megegyezik a kereset benyújtásakor fizetendő összeggel. Ezért a felperesnek 750 DKK-t, továbbá a követelés 50 000 DKK feletti összege 1,2 %-ának megfelelő összeget kell fizetnie a tárgyalásért is.

A bírósági illeték felső határa mindkét illetéktípus (vagyis a kereset benyújtásakor fizetendő illeték és a tárgyalásért fizetendő illeték) vonatkozásában egyaránt 75 000 DKK. Egyes (pl. hatósági jogkör gyakorlásával kapcsolatos) ügyekben a felső határ azonban csak 2 000 DKK.

Egyes polgári ügyekben – ideértve a családjogi ügyeket is – nem kell bírósági illetéket fizetni.

A polgári eljárás mely szakaszában kell a feleknek rögzített költségeket fizetniük?

Mint azt fentebb jeleztük, a kereset benyújtásakor kell a felperesnek illetéket fizetnie.

A tárgyalási illetéket a tárgyalás kitűzött időpontjáig, legkorábban azonban a tárgyalás előtt három hónappal kell megfizetni.

Rögzített bírósági költségek a büntetőeljárásban

A feleket terhelő rögzített bírósági költségek a büntetőeljárásban

A büntetőügyek rendszerint illetékmentesek. Néhány büntetőügy azonban magánvádas, mely esetben a polgári ügyek bírósági illetékeire vonatkozó szabályok irányadók.

Rögzített bírósági költségek az alkotmányjogi eljárásban

A feleket terhelő rögzített bírósági költségek az alkotmányjogi eljárásban

Az alkotmányjogi ügyek polgári és büntetőügyek is lehetnek. Dániában nem vonatkoznak külön szabályok az alkotmányjogi eljárásra.

A jogi képviselő által a bírósági költségek tárgyában nyújtandó tájékoztatás

A felek jogai és kötelezettségei

A Dán Ügyvédi Kamara és Jogászegylet magatartási szabályzatának (Advokatsamfundets advokatetiske regler) 16.8. pontja a következőképpen rendelkezik:

„Az ügyvédnek az ügyfél jogvitájával kapcsolatosan mindenkor a legköltséghatékonyabb megoldás elérésére kell törekednie, az ügyfél kívánságait és utasításait figyelembe véve.”

A költségek megállapításának jogalapjai

Hol találhatok a költségek megállapításának dániai jogalapjaira vonatkozó információkat?

A költségekre vonatkozó információk a Dán Ügyvédi Kamara és Jogászegylet (A link új ablakot nyit megAdvokatsamfundet) és a dán bíróságok (A link új ablakot nyit megDanmarks Domstole) honlapján állnak rendelkezésre.

Milyen nyelven érhetőek el a költségek megállapításának dániai jogalapjaira vonatkozó információk?

A bírósági illetékek jogalapjaira vonatkozó információk dán és angol nyelven érhetők el.

Hol találhatok közvetítésre vonatkozó információkat?

A közvetítésre (retsmægling) vonatkozó információk a dán bíróságok weboldalán érhetők el: A link új ablakot nyit megDanmarks Domstole.

Hol találhatok a költségekre vonatkozó további információkat?

A költségekre vonatkozó információkat tartalmazó weboldalak

A Dán Bírósági Hivatal weboldala (A link új ablakot nyit megDomstolsstyrelsen) általános tájékoztatást nyújt a dán igazságszolgáltatási rendszerről, és elérhetőségi adatokat is tartalmaz.

Hol találhatok az egyes eljárások átlagos hosszára vonatkozó információkat?

A különböző típusú eljárások átlagos időtartamára vonatkozó információk a dán bíróságok weboldalán (A link új ablakot nyit megDanmarks Domstole) érhetők el.

Hozzáadottérték-adó

Hol találhatok erre vonatkozó információkat?

A közzétett adatok rendszerint tartalmazzák a héát.

Költségmentesség

Jogosultsági jövedelemhatár a polgári igazságszolgáltatás területén

A költségmentességre való jogosultság jövedelemhatárát évente egyszer kiigazítják. 2013-ban a következő jövedelemhatárok érvényesültek:

  • Egyedülálló személy: 294 000 DKK
  • Házasságban vagy azzal egyenértékű kapcsolatban élő kérelmező: 374 000 DKK
  • Ehhez gyermekenként hozzáadott további összeg:  51 000 DKK.

A jogi segítségnyújtással foglalkozó intézményeknél (advokatvagten és retshjælpen) alapvető szóbeli jogi tanácsadásra mindenki ingyenesen jogosult, jövedelmi viszonytól függetlenül.

Terheltekre vonatkozó jogosultsági jövedelemhatár a büntető igazságszolgáltatás területén

A terhelt jogi képviselethez való joga nem a terhelt jövedelmétől, hanem az ügy jellegétől függ. Ha a terhelt bűnösségét megállapítják, a védőügyvéd díját általában – jövedelmi viszonyaitól függetlenül – a terheltnek kell megfizetnie.

Sértettekre vonatkozó jogosultsági jövedelemhatár a büntető igazságszolgáltatás területén

A sértett jogi képviselethez való joga nem a sértett jövedelmétől, hanem az ügy jellegétől függ. Az igazságszolgáltatás igazgatásáról szóló törvény 741. szakaszának a) pontja értelmében a sértettek elsősorban az erőszakos és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények esetén jogosultak jogi képviseletre. Ilyen esetben az ügyvédi díjat az állam fizeti.

A sértettek számára biztosítandó költségmentesség egyéb feltételei

Lásd a sértettekre a büntető igazságszolgáltatás területén vonatkozó jogosultsági jövedelemhatár tekintetében adott fenti választ.

A terheltek számára biztosítandó költségmentesség egyéb feltételei

Lásd a terheltekre a büntető igazságszolgáltatás területén vonatkozó jogosultsági jövedelemhatár tekintetében adott fenti választ.

Vannak olyan bírósági eljárások, amelyek ingyenesek?

Mint azt fentebb említettük (lásd a polgári eljárásban a feleket terhelő rögzített költségek tekintetében adott választ), egyes polgári eljárások teljesen illetékmentesek. Az eljárás során azonban egyéb költségek (pl. ügyvédi díjak) merülhetnek fel.

Milyen esetekben viseli a pervesztes fél a pernyertes fél költségeit?

Az igazságszolgáltatás igazgatásáról szóló törvény (retsplejeloven) 30. fejezete tartalmazza a polgári ügyekben a költségek megtérítésére vonatkozó szabályokat.

Főszabály szerint a pernyertes fél költségeit a pervesztes félnek kell megfizetnie. Bizonyos körülmények fennállása esetén azonban a bíróság dönthet úgy, hogy a pervesztes felet teljes mértékben vagy részben mentesíti a pernyertes fél költségeinek viselése alól.

A feleket csak a jóhiszemű pervitel érdekében felmerült költségek viselésére lehet kötelezni.

Szakértői díjak

A szakértői díjakat a felperesnek kell megfizetnie, ha ő kérte a szakértői véleményt egy adott kérdéssel kapcsolatosan.

Az ügy befejezésekor a bíróság dönt arról, hogy az alperesnek kell-e viselnie a szakértő díját. Ez az ügy kimenetelétől függ.

Fordítók és tolmácsok díja

Polgári ügyekben főszabály szerint a peres feleknek kell viselniük a tolmácsolás díját.
Büntetőügyekben a tolmácsolás díját az állam viseli.

Vonatkozó dokumentumok

Dánia jelentése a bírósági költségek átláthatóságáról: Danmarks rapport om undersøgelsen af åbenheden om sagsomkostninger

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 07/10/2014

Az eljárások költsége - Németország

Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: német.

Ez az oldal a németországi bírósági eljárási költségekről nyújt tájékoztatást. Ha részletesebb elemzést szeretne olvasni az eljárási költségekről, kérjük, tekintse át az alábbi esettanulmányokat:

A link új ablakot nyit megCsaládjog - Válás

A link új ablakot nyit megCsaládjog – Gyermekelhelyezés

A link új ablakot nyit megCsaládjog – Tartás

A link új ablakot nyit megKereskedelmi jog – Szerződés

A link új ablakot nyit megKereskedelmi jog – Felelősség

Az eljárások költsége

A jogi szakmák képviselőinek díjazására vonatkozó jogszabályi keretek

Ügyvédek

Németországban egyetlen kategória létezik az ügyvédek megjelölésére.

Németországban az ügyvédi díjak megállapítása az ügyvédek díjazásáról szóló törvény [Rechtsanwaltsvergütungsgesetz] (RVG) rendelkezéseinek megfelelően vagy az ügyvéd és a megbízó megállapodása szerint történik. A díjazásra vonatkozó megállapodások főszabály szerint mindig lehetséges alternatívát jelentenek a jogszabályban előírt díjakhoz képest. Figyelemmel kell lenni azonban a szövetségi ügyvédi rendtartás [Bundesrechtsanwaltsordnung (BRAO)] 49b. §-ának rendelkezéseire és az ügyvédek díjazásáról szóló törvény 3a-4b. §-ára. Ha az ügyvéd bíróságon képviseli ügyfelét, a megállapodott díj a törvényben meghatározottnál csak magasabb lehet, alacsonyabb nem.

Az RVG-hez csatolt (az RVG 1. mellékletét képező) díjtáblázat az egyes tevékenységekre vonatkozóan rögzített díjakat vagy díjsávokat ír elő. A díj összege rendszerint a pertárgy értékétől függ. A pertárgyértéken alapuló díjsávok a fizetendő díj legalacsonyabb és legmagasabb összegét jelölik ki. A pertárgyértéken alapuló díjak összegét a díjtáblázat (az RVG 2. melléklete) tartalmazza. Az előírt díjsávon belüli megfelelő díjat minden esetben méltányosan kell meghatározni, figyelemmel az összes körülményre, különösen az ügyvéd által végzett munka mennyiségére és nehézségére, az ügy jelentőségére, valamint az ügyfél jövedelmi és vagyoni viszonyaira. Ha az ügyvéd különösen nagy felelősségi kockázatot vállal, díjának megállapításakor ez is figyelembe vehető. A díjsávokat egyebek mellett büntető- és társadalombiztosítási ügyekben alkalmazzák.

Végrehajtók

A bírósági végrehajtók csak a bírósági végrehajtók költségeiről szóló törvényben [Gerichtsvollzieherkostengesetz] (GvKostG)] meghatározott költségeket számíthatják fel. A végrehajtó minden egyes tevékenységéért meghatározott díjat kap.

Költségek

Költségek a polgári eljárásban

Költségek a polgári perben

A bíróság részére rendszerint a követelés összegéhez igazodó eljárási illeték fizetendő; ezt polgári ügyekben a bírósági eljárási költségekről szóló törvény [Gerichtskostengesetz] (GKG) és a családjogi ügyekben fizetendő bírósági eljárási költségekről szóló törvény [Gesetz über Gerichtskosten in Familiensachen] (FamGKG) határozza meg. A díjak összegét a költségjegyzék (a vonatkozó törvény 1. melléklete) tartalmazza. A pertárgyértéken alapuló díjak mértékét a díjtáblázat (a vonatkozó törvény 2. melléklete) tartalmazza. Az eljárási illeték általános polgári ügyekben és családjogi, így különösen tartási ügyekben 3%, házassági ügyekben pedig 2%. A gyermekekkel kapcsolatos – köztük a szülői felügyeletet és láthatást érintő – perekben az illeték 0,5%. A pertárgyérték meghatározása a következőképpen történik:

  • Házassági ügyekben a pertárgy értékét mérlegelés alapján határozzák meg, figyelemmel a konkrét ügy összes körülményére, különösen az ügy terjedelmére és jelentőségére, valamint a házastársak jövedelmi és vagyoni viszonyaira. A jövedelmi viszonyok tekintetében a két házastárs nettó jövedelmének háromszorosát kell figyelembe venni. A bíróságok rendszerint a nettó jövedelem háromszorosában határozzák meg a pertárgy értékét.
  • Családjogi ügyekben az érték főszabály szerint a követelés összegéhez igazodik. Tartási ügyekben az érték alapja a jövőben teljesítendő tartásdíj összege, de legfeljebb egy évi tartásdíj; a kérelem benyújtásáig felmerült hátralékot figyelembe veszik a számításkor.
  • A gyermekekkel kapcsolatos – köztük a szülői felügyeletet és láthatást érintő – perekben a pertárgy értéke 3000 euró.

A bíróság előtti ügyvédi képviseletért járó díjazásra vonatkozó megállapodás hiányában értékalapú díjazás jár. Ez az érték általában a bírósági illeték meghatározásához használt pertárgyértékhez igazodik. Az ügyvédek díjazásáról szóló törvény az egyes eljárástípusok szerint részletesen meghatározza az alkalmazandó díjak körét és mértékét. A pertárgyértéken alapuló díjak összegét a díjtáblázat (az RVG 2. melléklete) tartalmazza. Az elsőfokú polgári eljárásban az ügyvéd rendszerint 1,3-es szorzójú eljárási díjat és 1,2-es szorzójú tárgyalási díjat kap. Ha a felek első fokon egyezséget kötnek, akkor az ügyvéd külön egyezségi díjban részesül, amelynek szorzója 1.

A polgári eljárás mely szakaszában kell a költségeket megfizetni?

Az általános polgári ügyekben, tartási és házassági ügyekben a bírósági illetéket a kereset vagy a kérelem benyújtásával egyidejűleg kell megfizetni. Családjogi perekben az illeték az eljárás végén fizetendő. Eltérő megállapodás hiányában az ügyvédi díjat a megbízás teljesítése után kell megfizetni. Az ügyvéd azonban a törvény alapján előleget kérhet.

Költségek a büntetőeljárásban

Költségek a büntetőeljárásban érintett felek számára

Büntetőügyekben a bíróság csak az elítélést követően rendeli el az eljárási költség viselését. A díj összegét a kiszabott büntetés mértéke szerint határozzák meg, összege 120 és 900 euró között változhat. Díjazásra vonatkozó megállapodás hiányában az ügyvéd (a vádlott védőjeként és a magánvádló képviselőjeként is) meghatározott tevékenységek után, összeghatárok keretei között részesül díjazásban. A vonatkozó összeghatárokat minden esetben törvény írja elő.

A büntetőeljárás mely szakaszában kell a költségeket megfizetni?

Az eljárási díjat az elítélést követően kell megfizetni. Eltérő megállapodás hiányában az ügyvédi díjat a megbízás teljesítése után kell megfizetni. Az ügyvéd azonban a törvény alapján előleget kérhet.

Költségek az alkotmánybírósági eljárásban

Költségek az alkotmánybírósági eljárás résztvevői számára

A visszaélésszerűen benyújtott kérelmek kivételével a szövetségi alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht) előtti eljárás költségmentes (a szövetségi alkotmánybíróságról szóló törvény [Bundesverfassungsgerichtsgesetz] 34. §-a). Jogi képviselőre, különösen ügyvédre csak szóbeli tárgyalás esetén van szükség a szövetségi alkotmánybíróság előtt (a szövetségi alkotmánybíróságról szóló törvény 22. §-a).

Az alkotmánybírósági eljárás mely szakaszában kell a költségeket megfizetni?

Eltérő megállapodás hiányában az ügyvédi díjat a megbízás teljesítése után kell megfizetni. Az ügyvéd azonban a törvény alapján előleget kérhet.

Az ügyvéd / jogi tanácsadó tájékoztatási kötelezettsége

A felek jogai és kötelezettségei

Az ügyvéd köteles az ügyfelet teljes körű tájékoztatással és tanácsadással ellátni, és köteles a kívánt cél elérésének legbiztonságosabb és legkevésbé kockázatos módját javasolni ügyfelének. Az ügyvédnek fel kell hívnia a figyelmet az üggyel kapcsolatos valamennyi kockázatra annak érdekében, hogy az ügyfél a helyzet teljes ismeretében tudjon döntést hozni. Az ügyvéd által nyújtandó tájékoztatás mértéke attól függ, hogy az ügyvéd meglátása szerint az ügyfélnek mely információkra van szüksége. Az ügyvéd köteles az ügyfél kérdéseire teljes körű és a valóságnak megfelelő választ adni. Keresetindítás előtt az ügyvéd köteles tájékoztatni ügyfelét a per kilátásairól és kockázatairól. Ebbe a költségkockázattal és a pernyertességgel kapcsolatos kilátások is beletartoznak.

Az ügyvédet bizonyos esetekben különleges tájékoztatási kötelezettség terheli:

  • Ha az ügyvédi díj a pertárgyértéken alapul, az ügyvéd köteles erre a megbízás elfogadása előtt felhívni a figyelmet (a szövetségi ügyvédi rendtartás 49b. §-ának (5) bekezdése).
  • Ha az ügyvéd díjazására vonatkozó megállapodás születik, akkor az ügyvéd köteles felhívni a figyelmet arra, hogy a költségek megítélése esetén csak a törvényes díjakat fogják megtéríteni (az ügyvédek díjazásáról szóló törvény 3a. §-a (1) bekezdésének harmadik mondata).
  • Ha az ügyvéd és az ügyfél közötti megállapodás értelmében az ügyvéd sikerdíjat kap, az ügyvéd köteles felhívni az ügyfél figyelmét arra, hogy e megállapodás nem érinti az ügyfél által esetlegesen fizetendő egyéb költségeket (az ügyvédek díjazásáról szóló törvény 4a. §-a (3) bekezdésének második mondata).
  • Mielőtt az ügyvéd abban állapodna meg ügyfelével, hogy munkaügyi bíróság előtt képviseli őt, köteles felhívni az ügyfél figyelmét arra, hogy az ügyvédi díj megtérítésére nem kerülhet sor (a munkaügyi bíróságokról szóló törvény [Arbeitsgerichtsgesetz] 12a. §-a (1) bekezdésének második mondata).

A költségek megállapításának jogalapjai

Hol találhatók információk a költségekre vonatkozó németországi jogszabályokról?

A vonatkozó jogszabályok szövege beszerezhető könyvesboltokban, legfrissebb változatuk pedig ingyenesen letölthető az internetről.

Mely nyelveken kapható tájékoztatás a költségekre vonatkozó németországi jogszabályokról?

Német nyelven.

Hol találhatók további információk az eljárási költségekről?

Az eljárási költségekre vonatkozó, interneten elérhető információk

A A link új ablakot nyit megjogszabályok legújabb változatai elérhetők a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium weboldalán. A költségekre vonatkozó különböző jogszabályok a vonatkozó rövidítés (GKG, FamGKG, GvKostG és RVG) beírása után letölthetők.

Hol találhatók információk az egyes eljárások átlagos hosszáról?

A Szövetségi Statisztikai Hivatal [Statistisches Bundesamt] összeállítja az igazságszolgáltatásra vonatkozó statisztikai közlemények éves sorozatát. A 10. sorozat 2.1. alsorozata például egész Németországra vonatkozóan tartalmaz a polgári eljárások időtartamával kapcsolatos adatokat, a tartományok és a tartományi fellebbviteli bíróságok (Oberlandesgerichte) körzeteire lebontva. Külön adatokat tartalmaz a helyi bíróságokra (Amtsgerichte), a tartományi bíróságokra (Landgerichte), valamint a tartományi fellebbviteli bíróságokra vonatkozóan, továbbá az első- és másodfokú eljárások tekintetében. A sorozat a különféle ügytípusokban lefolytatott egyes eljárások időtartamára vonatkozó statisztikát nem tartalmaz.

Hol találhatók információk az egyes eljárástípusok átlagos összesített költségeiről?

Vásárolhatók olyan könyvek, amelyek bemutatják a polgári eljárások átlagos költségkockázatát.

Hozzáadottérték-adó

Hol kaphatok tájékoztatást a hozzáadottérték-adóról? Melyek az alkalmazandó adókulcsok?

A bíróságok és a bírósági végrehajtók nem alanyai a hozzáadottérték-adónak. Az ügyvédeknek 19%-os forgalmi adót kell alkalmazniuk, amit az ügyvédi díj nem tartalmaz. Az adót külön költségként számítják fel.

Költségkedvezmények

A polgári ügyekben alkalmazandó jövedelemhatár

Kérelem alapján perköltségkedvezményben részesül mindenki, aki személyi vagy vagyoni viszonyaira tekintettel az eljárás költségeit nem, vagy csak részben, vagy csak részletekben tudja megfizetni. A szándékolt pervitelnek vagy védekezésnek ésszerű esélyt kell kínálnia a sikerre, és nem gyakorolható rosszhiszeműen. A felek – ésszerű mértékben – a saját forrásaikat is kötelesek igénybe venni. A félnek jövedelmi viszonyaitól függően a költségkedvezmények keretében biztosítható (visszafizetési kötelezettség nélküli) teljes költségmentesség vagy részletfizetés. A Szövetségi Igazságügyi Minisztérium „Jogi tanácsadás és költségkedvezmények” [Beratungshilfe und Prozesskostenhilfe] című kiadványa példákkal együtt tartalmazza a leggyakoribb kérdésekre adott válaszokat.

A büntetőügyekben a terheltekre vonatkozó jövedelemhatár

A gyanúsítottakra vagy vádlottakra nem vonatkoznak jövedelemhatárok. Az ő költségmentességük egyéb feltételektől függ.

A büntetőügyekben a sértettekre vonatkozó jövedelemhatár

A költségmentesség engedélyezése a jövedelem függvénye. Ezek rugalmasak, és az ügy várható költségei, valamint a kérelmező szociális helyzete (tartási kötelezettségek, lakhatási költségek) alapján kerülnek meghatározásra. A költségkedvezmények körében részletfizetés is engedélyezhető.

A sértetteknek járó költségkedvezmények egyéb feltételei

Egyes súlyos bűncselekmények sértettjei pénzügyi viszonyaiktól függetlenül ingyenes jogi tanácsadó kirendelését kérelmezhetik.

A terhelteknek járó költségkedvezmények egyéb feltételei

A gyanúsítottaknak/vádlottaknak járó költségkedvezmények megadása (a bíróság által kijelölt védő kirendelése) nem a jövedelemtől, hanem meghatározott jogi feltételektől függ. Ezek elsősorban a bűncselekmény súlyosságával és bizonyos jogkövetkezmények (például a foglalkozástól eltiltás, pszichiátriai vagy neurológiai kényszergyógykezelés) valószínűségével függnek össze, továbbá azzal, hogy a vádlott őrizetben vagy előzetes letartóztatásban van-e, hogy a korábbi védőt kizárták-e az eljárásból, hogy a ténybeli és jogi helyzet mennyire összetett, és hogy a terhelt maga képtelen-e a védekezésre.

Költségmentesség

A szociális bíróságokról szóló törvény (SGG) 183. §-a értelmében a szociális bíróságok előtti eljárásban költségmentességet élveznek az ellátásra jogosult személyek (vagyis a biztosítottak, az ellátásban – köztük az özvegyi ellátásban – részesülő személyek, fogyatékossággal élő személyek és örököseik, feltéve, hogy e minőségükben, felperesként vagy alperesként alanyai a bírósági eljárásnak). A 183. § hatálya alá nem tartozó felpereseknek és alpereseknek az SGG 184. §-a értelmében minden büntetőügyben díjat kell fizetniük (150 euró a szociális bíróságok [Sozialgerichte] eljárásaiban, 225 euró a tartományi szociális bíróságok [Landessozialgerichte] eljárásaiban és 300 euró a szövetségi szociális bíróság [Bundessozialgericht] eljárásaiban). Az SGG 197a. §-a e különös szabályoktól való eltérésről rendelkezik. Eszerint a szociális bíróságok eljárásaira is a bírósági eljárási költségekről szóló törvény alapján általában fizetendő költségek vonatkoznak, ha sem a felperes, sem az alperes nem tartozik az SGG 183. §-ában említett személyek közé.

A büntetőeljárásokra az alábbiak vonatkoznak: ha a vádlottat felmentik, ha az ügy nem kerül bíróság elé, vagy ha az eljárást megszüntetik, az állami kiadásokat és a terhelt/vádlott szükséges kiadásait az állam viseli.

Milyen esetekben viseli a pervesztes fél a pernyertes fél költségeit?

A pervesztes fél annyiban köteles megtéríteni a pernyertes fél költségeit, amennyiben azok szükségesek voltak a per megfelelő viteléhez vagy a jogi képviselethez. Ide tartoznak a pernyertes fél törvényes költségei és ügyvédi kiadásai, az utazási költségek, valamint a bíróság előtti megjelenésből eredő jövedelemkiesés.

Szakértői díjak

A bíróság által kirendelt szakértők óradíj alapján számított, az igazságügyi díjazásról és költségtérítésről szóló törvényben (JVEG) meghatározott díjazásban részesülnek, amelyet az eljárásban részes felek kötelesek megfizetni.

A valamely fél által a per előkészítése érdekében önként felkért szakértő költségei nem tartoznak azon eljárási költségek közé, amelyek megtérítéséről az ítélet rendelkezik. E költségek megtérítését ezért külön kell igényelni. Ha a fél a per során felvilágosítás céljából kér fel szakértőt, a költségek megtérítése attól függ, hogy ez a konkrét esetben szükséges volt-e. A bíróság által a szakértői bizonyítás érdekében kirendelt szakértő költségeit a pervesztes fél viseli, részleges pernyertesség esetén pedig mindkét fél pernyertességének, illetve pervesztességének arányában viseli a költségek rá eső hányadát.

Fordítók és tolmácsok díja

A bíróság által kirendelt tolmácsok és fordítók az igazságügyi díjazásról és költségtérítésről szóló törvény [Justizvergütungs- und –entschädigungsgesetz] (JVEG) szerinti díjazásban részesülnek. Ezt az eljárásban részes feleknek kell megfizetniük. A tolmácsok díjazása óradíj alapján történik; a fordítók soronkénti díjat kapnak.

A büntetőeljárásban a terhelt vagy az érdekelt felek tolmácsolási és fordítási költségeit – amennyiben ezek a védekezéshez vagy az eljárási jogok gyakorlásához szükségesek – az állam viseli.

Kapcsolódó linkek

A link új ablakot nyit megSzövetségi Igazságügyi Minisztérium

A link új ablakot nyit megA német ügyvédi egyesület közvetítői munkaközössége

A link új ablakot nyit megSzövetségi Családjogi Közvetítő Munkaközösség

A link új ablakot nyit megSzövetségi Közvetítő Egyesület

A link új ablakot nyit megSzövetségi Gazdasági és Munkaügyi Közvetítő Egyesület

A link új ablakot nyit megCfM

A link új ablakot nyit megKereskedelmi bankok ombudsmanja

A link új ablakot nyit megLakossági bankok ombudsmanja

A link új ablakot nyit megA német központi bank egyeztető testülete

A link új ablakot nyit megA német szövetkezeti bankcsoport ombudsmanja

A link új ablakot nyit megMagán-lakástakarékpénztárak ombudsmanja

A link új ablakot nyit megTartományi lakás-takarékpénztárak ombudsmanja

A link új ablakot nyit megInternetes kereskedelemmel kapcsolatos viták online békéltető szolgálata

A link új ablakot nyit megAz orvosi kamarák tanácsadó és békéltető testületei

A link új ablakot nyit megMobilitás békéltető testülete

A link új ablakot nyit megTurizmus békéltető testülete

A link új ablakot nyit megÉszak-Rajna-Vesztfália helyi közlekedési békéltető testülete

A link új ablakot nyit megEgészségügyi és ápolási magánbiztosítások ombudsmanja

A link új ablakot nyit megNémet temetkezési vállalkozások szövetségének békéltető testülete

A link új ablakot nyit megSzövetségi hálózati ügynökség békéltető testülete

A link új ablakot nyit megA német ingatlanszövetség ingatlanügyi ombudsmanja

A link új ablakot nyit megA kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testületek

A link új ablakot nyit megDíjazási és közbeszerzési egyeztető bizottság

A link új ablakot nyit megNémet gépjármű-kereskedelem központi egyesülete

A link új ablakot nyit megA jogszabályok legújabb változatai

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 13/04/2018

1. esettanulmány – családjog – a házasság felbontása - Németország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata német nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E családjogi, a válásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a válókeresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár összeházasodik. Később külön költöznek, és megegyeznek abban, hogy elválnak.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy tagállam („A” tagállam) két állampolgára összeházasodik. A házasságot „A” tagállamban kötik meg. Az esküvő után a pár egy másik tagállamba („B” tagállam) költözik, ahol letelepednek. Nem sokkal ezután a pár külön költözik, a feleség visszatér „A” tagállamba, a férj pedig „B” tagállamban marad. A pár megegyezik abban, hogy elválnak. „A” tagállamba való visszatértét követően a feleség azonnal válókeresetet nyújt be „B” tagállam bíróságához.

Az eljárások költsége

Költségek Németországban

Bírósági és jogorvoslati költségek

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

A eset

A jövedelmi és vagyoni helyzettől függ

A jövedelmi és vagyoni helyzettől függ

B eset

A jövedelmi és vagyoni helyzettől függ

A jövedelmi és vagyoni helyzettől függ

Az ügyvédi díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Átlagos költségek

A eset

A jövedelmi és vagyoni helyzettől függ

B eset

A jövedelmi és vagyoni helyzettől függ

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

A eset

Igen, de tanúkra rendszerint nincs szükség.

Nem

B eset

Igen, de tanúkra rendszerint nincs szükség.

Nem

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Költségek megtérítése

Mikor, milyen feltételek mellett vehető igénybe?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A eset

A jövedelmi és vagyoni helyzettől függ

Igen

Felére

Ha a személy jövedelmi és vagyoni helyzete javul, valamint részletfizetés esetén.

B eset

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

A eset

B eset

A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik

Általában 1,85 euró / 55 leütés + költségek és forgalmi adó

A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik

55 euró / óra + költségek és forgalmi adó

Az iratok külföldre történő kézbesítése

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 13/04/2018

2. esettanulmány – családjog – szülői felügyeleti jog - Németország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata német nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E családjogi, a gyermekek fölötti felügyeleti jogra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. A bíróság az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya keresetet indít az apa kapcsolattartási jogának korlátozása érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy közös gyermekük, azonban közvetlenül a gyermek születése után külön költöztek. A „B” tagállamban hozott bírósági határozat az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik (ezt a bíróság határozata lehetővé tette), az apa pedig „B” tagállamban marad. Néhány évvel később az anya keresetet indít „A” tagállamban az apa kapcsolattartási jogának megváltoztatása érdekében.

Az eljárások költsége

Költségek Németországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

A eset

44,50 euró 

Fellebbezés:
89,00 euró 
Felülvizsgálati kérelem:
133,50 euró 

B eset

44,50 euró 

Fellebbezés:
89,00 euró 
Felülvizsgálati kérelem:
133,50 euró 

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A eset

Nem

Első fokon:
590,00 euró 

A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik

85.00 euró/óra + költségek és forgalmi adó

B eset

Nem

Első fokon:
590,00 euró 

A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik

85.00 euró/óra + költségek és forgalmi adó

A tanúnak járó költségtérítés

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

A eset

Igen

Jövedelemkiesés (legfeljebb 17 euró/óra), utazási és egyéb költségek

B eset

Igen

Jövedelemkiesés (legfeljebb 17 euró/óra), utazási és egyéb költségek

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Költségek megtérítése

Mikor, milyen feltételek mellett vehető igénybe?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A eset

A jövedelmi és vagyoni helyzettől függ

Igen

Ha a személy jövedelmi és vagyoni helyzete javul, valamint részletfizetés esetén.

B eset

A jövedelmi és vagyoni helyzettől függ

Igen

Ha a személy jövedelmi és vagyoni helyzete javul, valamint részletfizetés esetén.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

Hozzávetőleges költsége?

A eset

B eset

A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik

Általában 1,85 euró/55 leütés + költségek és forgalmi adó

A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik

55 euró/ óra + költségek és forgalmi adó

Az iratok külföldre kézbesítésének költségei

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 13/04/2018

3. esettanulmány – családjog – tartásdíj - Németország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata német nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E családjogi, tartásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek a alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. Egy bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az egyetlen fennmaradó vitás kérdés az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozik. Az anya emiatt keresetet indít.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy három éves közös gyermekük. Külön költöznek. Egy „B” tagállamban hozott bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az apa hozzájárulásával az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik, ahol letelepednek.

Egy vitás kérdés marad fenn, ez az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozik. Az anya emiatt keresetet indít „A” tagállamban.

Az eljárások költsége

Költségek Németországban

Bírósági és jogorvoslati költségek

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

A eset

Az igényelt tartásdíj mértékétől függ

Az igényelt tartásdíj mértékétől függ

B eset

Az igényelt tartásdíj mértékétől függ

Az igényelt tartásdíj mértékétől függ

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A eset

Igen

Az igényelt tartásdíj mértékétől függ

Nem

A végrehajtási intézkedés típusától függ

A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik

Óradíj alapján, összege tevékenységenként változik, de legfeljebb 100 euró + költségek és forgalmi adó

55 euró/óra + költségek és forgalmi adó

Az iratok külföldre történő kézbesítése

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 13/04/2018

4. esettanulmány – kereskedelmi jog – szerződés - Németország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata német nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E kereskedelmi jogi, szerződésre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák az eladót a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy vállalat 20 000 EUR értékű árut szállított. A vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak.

Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít a vételár teljes megfizettetése érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy vállalat, amelynek székhelye „B” tagállamban található, 20.000 EUR értékű árut szállított egy „A” tagállambeli vevőnek. A szerződésre „B” tagállam joga irányadó, és „B” tagállam nyelvén fogalmazták meg. Az „A” tagállambeli vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak. Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít „A” tagállamban a vevővel kötött szerződés alapján a vételár teljes megfizettetése érdekében.

Az eljárások költsége

Költségek Németországban

Bírósági és jogorvoslati költségek

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

A eset

864,00 euró

Fellebbezés:
1.152,00 euró
Felülvizsgálati kérelem: 1.440,00 euró

B eset

864,00 euró

Fellebbezés:
1.152,00 euró
Felülvizsgálati kérelem: 1.440,00 euró

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A eset

Igen

Első fokon:
1.950 euró 

Nem

A végrehajtási intézkedés típusától függ

Nem

Óradíj alapján, összege tevékenységenként változik, de legfeljebb 100 euró + költségek és forgalmi adó

B eset

Igen

Első fokon:
1.950 euró

Nem

Nem

Óradíj alapján, összege tevékenységenként változik, de legfeljebb 100 euró + költségek és forgalmi adó

A tanúnak járó költségtérítés

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

A eset

Igen

Jövedelemkiesés (legfeljebb 17 euró/óra), utazási és egyéb költségek

B eset

Igen

Jövedelemkiesés (legfeljebb 17 euró/óra), utazási és egyéb költségek

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Költségek megtérítése

Mikor, milyen feltételek mellett vehető igénybe?

Mikor teljes körű a támogatás?

Feltételek?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A eset

Főszabály szerint nem jár költségmentesség az EU-n kívüli jogi személyeknek

Általános követelmények:

Ha a fél anyagi helyzete rossz (vagyis nélkülözni kényszerül), és a megindítani kívánt perben valószínűleg nyertes lesz, továbbá a per láthatólag nem a másik fél zaklatására irányul

Ha a rossz anyagi helyzetű félnek és családtagjainak járadékai, valamint további lakhatási költségek stb. levonása után megmaradó összeg legfeljebb 15 euró

Más esetben is lehetőség van az összes költség megfizetése alóli mentesítésre, ilyenkor viszont részletekben vissza kell fizetni; az egyes részletek összege a fennmaradó jövedelem nagyságától függ.

1. Kérelem előterjesztése (a kérelem előterjesztéséhez ügyvéd igénybevétele nem kötelező)

2. Az eljárás még nem fejeződött be

3. Lásd még az 1. oszlopot

Igen, a pernyertesség arányában

Azok a költségek, amelyek nem voltak szükségesek a kereset megfelelő érvényesítéséhez vagy a védekezéshez

Lásd a 2. oszlopot

B eset

Lásd a fenti A esetet

Lásd a fenti A esetet

Lásd a fenti A esetet

Lásd a fenti A esetet

Lásd a fenti A esetet

Lásd a fenti A esetet

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

A eset

B eset

Főszabály szerint a bírósághoz benyújtott valamennyi beadvány és a bizonyítékként benyújtott valamennyi irat esetében. A bíróság eltekinthet az iratok lefordításának elrendelésétől, ha az ügy elbírálásában részt vevő valamennyi bíró ért az adott nyelven

Általában 1,85 euró/55 leütés + költségek és forgalmi adó

A bírósági eljárás nyelve a német; ha az adott idegen nyelvet valamennyi érintett fél jól ismeri, akkor tolmács igénybevételére nincs szükség.

55 euró/óra + költségek és forgalmi adó

Az iratok külföldre történő kézbesítése

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 13/04/2018

5. esettanulmány – kereskedelmi jog – felelősség - Németország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata német nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E kereskedelmi jogi, felelősségre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy adjanak tanácsot a fogyasztónak a perköltséget illetően, az alábbi helyzetek mérlegelése érdekében:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy szerelőnek. A szerelő tovább értékesíti a fűtőberendezést egy fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a biztosítók ellen.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy „B” tagállambeli fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy „C” tagállambeli szerelőnek. A szerelő a fűtőberendezést tovább értékesíti egy „A” tagállambeli fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli azt). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) saját tagállamabeli biztosítótársaságnál rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít „A” tagállamban a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és az „A” tagállambeli biztosítótársaság ellen.

Az eljárások költsége

Költségek Németországban

Bírósági és jogorvoslati költségek

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

A eset

Az igényelt kártérítés összegétől függ

Az igényelt kártérítés összegétől függ

B eset

Az igényelt kártérítés összegétől függ

Az igényelt kártérítés összegétől függ

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A eset

Igen

Az igényelt kártérítés összegétől függ

Nem

A végrehajtási intézkedés típusától függ

Jogilag nem kötelező, de attól függ, hogy a bíróság szükségesnek véli-e a szakértő bevonását, ebben ez esetben a gyakorlatban igen valószínű.

Óradíj alapján, összege tevékenységenként változik, de legfeljebb 100 euró + költségek és forgalmi adó

B eset

Igen

Az igényelt kártérítés összegétől függ

Nem

A végrehajtási intézkedés típusától függ

Lásd fent

Óradíj alapján, összege tevékenységenként változik, de legfeljebb 100 euró + költségek és forgalmi adó

A tanúnak járó költségtérítés

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

A eset

Igen

Jövedelemkiesés (legfeljebb 17 euró/óra), utazási és egyéb költségek

B eset

Igen

Jövedelemkiesés (legfeljebb 17 euró/óra), utazási és egyéb költségek

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Költségek megtérítése

Mikor, milyen feltételek mellett vehető igénybe?

Mikor teljes körű a támogatás?

Feltételek?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A eset

Lásd a fenti 4. esettanul-mányt

Lásd a fenti 4. esettanul-mányt

Lásd a fenti 4. esettanul-mányt

Lásd a fenti 4. esettanul-mányt

Lásd a fenti 4. esettanul-mányt

Lásd a fenti 4. esettanul-mányt

B eset

Lásd a fenti 4. esettanul-mányt

Lásd a fenti 4. esettanul-mányt

Lásd a fenti 4. esettanul-mányt

Lásd a fenti 4. esettanul-mányt

Lásd a fenti 4. esettanul-mányt

Lásd a fenti 4. esettanul-mányt

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

A eset

B eset

Lásd a fenti 4. esettanulmányt

Általában 1,85 euró/55 leütés + költségek és forgalmi adó

Lásd a fenti 4. esettanulmányt

55 euró/óra + költségek és forgalmi adó

Az iratok külföldre történő kézbesítése

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 13/04/2018

Az eljárások költsége - Észtország

Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: észt.

Ez az oldal tájékoztatást nyújt az észtországi igazságszolgáltatási költségekről.

Az eljárások költsége

A jogi szakmák képviselőinek díjazására vonatkozó jogszabályi keretek

Jogi tanácsadók

A jogi tanácsadók díjazására Észtországban nincs szabályozás.

Jogászok

A jogászok díjazására Észtországban nincs szabályozás.

Jogtanácsosok

A jogtanácsosok díjazására Észtországban nincs szabályozás.

Végrehajtók

A végrehajtók díjazását Észtországban a A link új ablakot nyit megvégrehajtókról szóló törvény szabályozza. A végrehajtó díja az eljárás megindításáért járó díjból, az eljárásért járó alapdíjból és a végrehajtási cselekményekért járó kiegészítő díjból áll. A végrehajtó szakmai szolgáltatás nyújtásáért is jogosult díjat felszámítani.

Ügyvédek

Az ügyvédi díjakra Észtországban nincs szabályozás, azokat az ügyféllel kötött megállapodásban határozzák meg. Az ügyvédi irodát vezető személy vagy az ügyvéd tesz árajánlatot az ügyfélnek, és elmagyarázza, hogyan állt elő az adott összeg. Az ügyfél megtéríti az ügyvédnél vagy az ügyvédi irodát vezető személynél a jogi szolgáltatások nyújtása során felmerült költségeket.

Rögzített költségek

Rögzített költségek a polgári eljárásban

A peres felek rögzített költségei a polgári eljárásban

A polgári eljárásban részt vevő peres feleknek az alábbi rögzített költségei merülnek fel:

  • illeték;
  • a határozat megsemmisítése esetére fizetendő biztosíték;
  • biztosíték mulasztási ítélet hatályon kívül helyezésére vonatkozó kérelem esetére;
  • biztosíték az eljárás újraindítása vagy valamely határidő újrakezdése esetére;
  • az eljárási iratokat kézbesítő végrehajtók költségei;
  • idézéseknek és értesítéseknek az Ametlikud Teadaanded (Hivatalos Közlemények) című hivatalos kiadványban vagy valamely újságban való közzétételének költsége;
  • a szakértők, tolmácsok és fordítók díja;
  • az ügy tárgyalásának egyéb költségei és bíróságon kívüli költségek.

A polgári eljárás mely szakaszában kell rögzített költséget fizetni?

Az elindítandó eljárást vagy végrehajtandó eljárási cselekményeket kérő fél köteles megelőlegezni az alábbi költségeket:

  • illeték;
  • a határozat megsemmisítése esetére fizetendő biztosíték;
  • biztosíték mulasztási ítélet hatályon kívül helyezésére vonatkozó kérelem esetére;
  • biztosíték az eljárás újraindítása vagy valamely határidő újrakezdése esetére;
  • az eljárási iratokat továbbító végrehajtók költségei;
  • idézéseknek és értesítéseknek az Ametlikud Teadaanded (Hivatalos Közlemények) című hivatalos lapban vagy valamely újságban való közzétételének költsége;
  • az ügy felülvizsgálatának költségei a bíróság által meghatározott mértékben.

A bíróság eltérő rendelkezése hiányában a szakértők, tolmácsok és fordítók díját annak az eljárásban részt vevő félnek kell előlegeznie, aki a költséget keletkeztető beadványt benyújtotta.

Rögzített költségek a büntetőeljárásban

A felek rögzített költségei a büntetőeljárásban

A felek rögzített költségeit a büntetőeljárásban a A link új ablakot nyit megbüntetőeljárásról szóló törvénykönyv határozza meg; azok lehetnek eljárási költségek, egyedi költségek és további költségek.

Eljárási költségek:

  • a választott védőnek vagy képviselőnek fizetett ésszerű díjazás és az eljárásban részt vevő félnek a büntetőeljárással összefüggésben felmerült egyéb szükséges költségei;
  • a sértetteknek, a tanúknak, a szakértőknek és a képesített személyeknek a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 178. szakasza alapján fizetendő összegek, kivéve a törvénykönyv 176. szakasza (1) bekezdésének 1) albekezdésében említett költségeket;
  • igazságügyi szakértői intézetnél vagy más kormányzati szervnél vagy jogi személynél a szakértői vizsgálat lefolytatásával vagy az alkoholos/kábítószeres befolyásoltság megállapításával összefüggésben felmerült költségek;
  • a kirendelt védő díjazása, valamint indokolt és megfelelő mértékű kiadásai;
  • a bűnügyi akta anyagairól készült másolatok védőnél felmerült költsége a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 224. szakaszának (1) bekezdése alapján;
  • a bizonyítékok tárolásával, megküldésével és megsemmisítésével kapcsolatos költségek;
  • a lefoglalt vagyontárgy tárolásával, szállításával és megsemmisítésével kapcsolatos költségek;
  • a polgári jogi igény érvényesítésének eredményeként előállt költségek;
  • a büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet alapján fizetendő kártérítés;
  • egyéb költségek, amelyek a büntetőeljárást lefolytató szervnél ezen eljárás lefolytatásával összefüggésben merülnek fel, kivéve a büntetőeljárásról szóló törvénykönyvvel összhangban egyedi vagy további költségnek tekintett költségeket.

Amennyiben az eljárásban részt vevő valamely fél több védővel vagy képviselővel rendelkezik, a számukra fizetendő díjazást annyiban számítják be az eljárási költségek közé, amennyiben nem haladják meg a szokásosan egy védőnek vagy képviselőnek fizetett díjazás ésszerű szintjét.

Amennyiben a gyanúsított vagy vádlott maga látja el saját védelmét, a védelem szükséges költségeit belefoglalják az eljárási költségekbe. Azokat a rendkívüli költségek, amelyek nem merültek volna fel védő megbízása esetén, nem számítják bele az eljárási költségekbe.

Az eljárásban részt vevő feleken kívüli személyeknél szakértői elemzések lefolytatása keretében felmerült költségeket az igazságügyi vizsgálatról szóló törvényben meghatározott feltételek és szabályok szerint térítik meg.

Egyedi költségek egy bírósági tárgyalás elnapolásához kapcsolódó költségek, ha az eljárásban részt vevő egyik fél nem jelenik meg, valamint a kötelező megjelenés költségei.

További költségek:

  • az eljárásban részt nem vevő félnek valamely bizonyítékhoz kapcsolódó tényekre vonatkozó információkért fizetett díj;
  • egy gyanúsított vagy a vádlott fogva tartásának költségei;
  • a tolmácsoknak és fordítóknak a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 178. szakaszával összhangban fizetett összegek;
  • a büntetőeljárásban az állam által a szabadságtól való jogellenes megfosztással a személyeknek okozott kárért járó kártalanításról szóló törvény értelmében fizetett összegek;
  • az állami vagy helyi önkormányzati szerveknél a büntetőeljárással összefüggésben felmerült azon költségek, amelyeket a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 175. szakasza (1) bekezdésének 1) vagy 10) albekezdése nem említ;
  • a tanúk képviselőjének a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 671. szakaszával összhangban fizetett összegek.

A büntetőeljárás mely szakaszában fizetendőek a feleket terhelő rögzített költségek?

  • Felmentés esetében az eljárási költségeket az állam megtéríti. Büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet esetén az eljárási költségeket az elítélt téríti meg. Részleges felmentés esetén a költségeket az állam abban a mértékben téríti meg, amilyen mértékben a vádlottat felmentették. Az eljárási költségek megtérítésének kötelezettsége akkor merül fel, amikor a jogerős határozat hatályossá válik.
  • A polgári jogi igény elutasítása esetén a polgári jogi igény érvényesítéséhez kapcsolódó eljárási költségeket a sértett téríti meg. Ha a polgári jogi igénynek teljes mértékben helyt adnak, a polgári jogi igény érvényesítésével kapcsolatban felmerült eljárási költségeket az elítélt vagy a vádlott fizeti meg. Ha a polgári jogi igénynek csak részben adnak helyt, akkor a polgári jogi igény érvényesítésével kapcsolatban felmerült eljárási költségeket a bíróság az eset összes körülményét mérlegelve megosztja a sértett és az elítélt/vádlott között. Ha elutasítják a polgári jogi igény vizsgálatát, akkor a polgári jogi igény érvényesítéséhez kapcsolódó eljárási költségeket az állam téríti meg.

Rögzített költségek az alkotmányjogi eljárásban

A felek rögzített költségei az alkotmányjogi eljárásban

Észtországban egyének nem nyújthatnak be alkotmányossági felülvizsgálat iránti kérelmet. A felülvizsgálat költségeit az állami költségvetés fedezi. A bírósági eljárásban részt vevő szakértők költségeit az állami költségvetés fedezi, ugyanolyan feltételek mellett, mint amelyek mellett a polgári eljárásokban részt vevő szakértők díját is fizetik.

Az alkotmányjogi eljárás mely szakaszában fizetendőek a feleket terhelő rögzített költségek?

Az alkotmányjogi eljárásban a feleknek nem keletkezik rögzített költsége.

A jogi képviselő által nyújtandó előzetes tájékoztatás

A felek jogai és kötelezettségei

Az ügyvédeknek tájékoztatniuk kell az ügyfeleiket a jogi szolgáltatáshoz kapcsolódó tevékenységek teljes köréről, valamint az összes felmerülő költségről. Az ügyvédi irodát vezető személy vagy az ügyvéd tesz árajánlatot az ügyfélnek, és elmagyarázza, hogyan állt elő az adott összeg.

Az eljárásokban való részvétel költségei

A pernyertes fél által viselt költségek

A pernyertes fél abban a mértékben viseli a jogi képviselő vagy jogi tanácsadó díjazásával kapcsolatban felmerülő költségeket, amilyen mértékben a bíróság úgy ítéli meg, hogy a költségek ésszerűek, és azokat nem szükségszerűen kell a pervesztes félnek viselnie.

A pervesztes fél által viselt költségek

Az eljárási költségek megállapításáról szóló határozat szerint a pervesztes félnek meg kell térítenie a pernyertes fél által viselt eljárási költségeket, beleértve:

  • az illetéket;
  • a biztosítékot;
  • a tanúk, szakértők, tolmácsok és fordítók díját; és az eljárásban félként nem részes személy által végzett szakértői elemzés azon költségeit, amelyeket igazságügyi szakértői vizsgálatokról szóló törvény értelmében meg kell téríteni;
  • az okirati és tárgyi bizonyítékok beszerzésével kapcsolatos költségeket;
  • a szemle költségeit, beleértve a bíróság szükséges útiköltségét is;
  • az eljárási iratok kézbesítésének, továbbításának és kiállításának költségeit;
  • idézéseknek és értesítéseknek az Ametlikud Teadaanded című hivatalos lapban vagy valamely újságban való közzétételének költségét;
  • a polgári jogi kereset értékének megállapításához kapcsolódó költségeket;
  • az eljárásban részt vevő felek képviselőivel és tanácsadóival kapcsolatos költségeket;
  • az eljárásban részt vevő felek által az eljárással kapcsolatban viselt utazási, postai, kommunikációs, szállással kapcsolatos és más hasonló kiadásokat;
  • az eljárás résztvevőinek kieső keresetét vagy más állandó jövedelmét;
  • a tárgyalás előtti eljárás törvényben meghatározott költségeit, kivéve, ha a keresetet a tárgyalás előtti eljárás befejezését követő hat hónap elteltével nyújtották be;
  • a végrehajtónak az igényérvényesítéssel kapcsolatos díját és az igényérvényesítésről szóló határozat végrehajtásával kapcsolatos költségeit;
  • a végrehajtó által az eljárási iratok kézbesítéséért felszámított díjat;
  • a költségmentesség iránti kérelem elbírálásának költségeit
  • a gyorsított fizetési meghagyásos eljárás költségeit;
  • a békéltetési eljárásban való részvétel költségeit, ha a bíróság a polgári eljárásról szóló 4. szakaszának (4) bekezdése alapján kötelezte a feleket az abban való részvételre, illetve, ha az eljárás kötelező, a békéltetésről szóló törvény 1. szakaszának (4) bekezdése szerinti, tárgyalást megelőző békéltetési eljárás költségeit.

Ha az eljárási költségek megosztásáról szóló bírósági határozat szerint az eljárásban részes egyik fél köteles viselni a másik félnél a jogi képviselőhöz vagy tanácsadóhoz kapcsolódóan felmerült költségeket, akkor a bíróság által megállapítandó költségek összegének indokoltnak kell lennie, és az összeg nem haladhatja meg a szükséges mértéket. Több képviselő megbízása esetén az ehhez kapcsolódó költségeket csak akkor térítik meg, ha azok az ügy összetettsége vagy a képviselők személyében bekövetkezett szükséges változások következtében merülnek fel.

A költségek megállapításának jogalapjai

Hol találhatok a költségek megállapításának észtországi jogalapjaira vonatkozó információkat?

A költségek megállapításának jogalapját a következők képezik:

  • a polgári eljárási törvénykönyv;
  • a végrehajtókról szóló törvény;
  • az illetékekről szóló törvény;
  • a polgári eljárási törvénykönyv alapján kibocsátott jogi eszközök.

Milyen nyelveken kaphatok információt a költségek megállapításának észtországi jogalapjairól?

A költségek megállapításának jogalapjaira vonatkozó információk észt nyelven érhetők el.

A költségekre és megállapításuk jogalapjaira vonatkozó információkat meghatározó észt jogszabályok angol nyelvű fordításai elérhetők a A link új ablakot nyit megRiigi Teataja (Állami Közlöny) weboldalán.

Hol találhatok a közvetítésre vonatkozó információkat?

Az Igazságügyi Minisztérium felelős a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló A link új ablakot nyit meg2008/52/EK irányelv átültetéséért. A közvetítéssel kapcsolatos általános kérdéseket a minisztérium e-mail címére lehet küldeni: A link új ablakot nyit meginfo@just.ee.

A polgári ügyekben való békéltetési eljárásokat a békéltetésről szóló törvény szabályozza, amely meghatározza a közvetítők jogait és kötelezettségeit, továbbá iránymutatást nyújt a közvetítő segítségével megkötött megállapodások végrehajtására és érvényesítésére vonatkozóan. A törvény szerint az alábbi személyek jogosultak békéltetési eljárást lefolytatni:

természetes személyek, akiket az eljárás felei az eljárás lefolytatásának feladatával bíztak meg;

ügyvédek;

közjegyzők;

a törvényben meghatározott esetben, állami vagy helyi önkormányzati békéltető testület.

A közigazgatási ügyekben való békéltetési eljárásokat a közigazgatási bírósági eljárási törvénykönyv, büntető- és szabálysértési ügyekben pedig a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv szabályozza.

Ami a közvetítés családjogi ügyekben való igénybevételét illeti, a Szociális Minisztérium támogatja a családi közvetítők tevékenységének fejlesztését. A A link új ablakot nyit megKözvetítők Észt Szövetségének honlapja észt és angol nyelven is tartalmaz információkat. Hasonlóképpen, az A link új ablakot nyit megÉszt Gyermekjóléti Unió – a gyermekek jogait támogató nonprofit egyesület – is tanácsot ad a különköltözni vagy válni kívánó szülőknek, és arra ösztönzi őket, hogy gyermekeik érdekeinek védelme érdekében békéltető szolgáltatásokat vegyenek igénybe. Az egyesület képzéseket is szervez a családi közvetítés területén.

Hol találhatok a költségekre vonatkozó további információkat?

A költségekről szóló internetes oldal

A bírósági eljárásokhoz kapcsolódó költségek és az érintett összegek a bírósági ügy hosszától és jellegétől függenek. A bírósági eljárásokhoz kapcsolódó költségekre vonatkozóan az elsődleges információforrások a bírósági eljárásokat szabályozó törvénykönyvek és az állami díjakról szóló törvény. Az Igazságügyi Minisztérium adja ki és kezeli a A link új ablakot nyit megRiigi Teataját (az Állami Közlönyt), amely hozzáférést biztosít:

  • a törvényekhez és rendeletekhez;
  • a köztársasági elnök rendeleteihez;
  • a Legfelsőbb Bíróság határozataihoz és a nemzetközi szerződésekhez;
  • a helyi önkormányzati rendeletekhez.

A Riigi Teataja tartalmazza a törvények, kormányrendeletek és -utasítások, miniszteri rendeletek, az Eesti Pank (az észt központi bank) elnöke rendeleteinek és a Nemzeti Választási Bizottság rendeleteinek, a parlament határozatainak, a települési és városi képviselőtestületek rendleleteinek, és a települési és városi önkormányzatok rendeleteinek hivatalos, egységes szerkezetbe foglalt változatait. A Riigi Teatajában megjelent jogszabályok és más dokumentumok 1990-től érhetők el.

A Legfelsőbb Bíróság A link új ablakot nyit meghonlapján a polgári jogi eljárásokkal kapcsolatos költségek megállapításának gyakorlatára vonatkozó elemzést tettek közzé.

Hol találhatok az egyes eljárások átlagos hosszára vonatkozó információkat?

Az elsőfokú és másodfokú bíróságokon lefolytatott eljárásokra vonatkozó, 1996-tól rendelkezésre álló statisztikai adatok elérhetők a bíróságok A link új ablakot nyit meghonlapján.

Hol találhatok egy meghatározott eljárás átlagos összesített költségeire vonatkozó információkat?

Hozzáadottérték-adó

Hogyan kaphatok tájékoztatást?

A végrehajtói díjakat 20%-os mértékű héa is terheli. Az eljárási költségeket terhelő héa visszaigényléséhez a nyilatkozattevőnek igazolnia kell, hogy nincs héaalanyként nyilvántartásba véve, vagy hogy bármilyen más okból nem képes a héa visszaigénylésére.

Mi az alkalmazandó adókulcs?

2009. július 1-jétől Észtországban 20%-os héa alkalmazandó.

Költségmentesség

A polgári igazságszolgáltatás terén alkalmazandó jövedelemküszöb

Költségmentességre akkor van lehetőség, ha a jogi szolgáltatások költségei meghaladják a kérelmezőnek a kérelem benyújtását megelőző négy hónap átlagos havi jövedelme alapján számított átlagos havi jövedelmének a kétszeresét.

Az adókat és a kötelező biztosítási díjakat, valamint a tartási kötelezettség teljesítéséhez szükséges összegeket és az ésszerű háztartási és közlekedési kiadásokat levonják a kiszámított összegből.

A sértettek számára biztosított költségmentesség egyéb feltételei

Az állam a polgári eljárási törvénykönyvnek megfelelően eljárási támogatást biztosíthat. Az állam által biztosított költségmentesség típusait, és az ilyen jellegű költségmentességben részesülés feltételeit és szabályait az állami költségmentességről szóló törvény szabályozza.

Költségmentesség azon természetes személy számára biztosítható, aki a kérelmének benyújtásakor Észtországban vagy az Európai Unió más tagállamában lakóhellyel vagy állampolgársággal rendelkezik. A személyek lakóhelyét a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK tanácsi rendelet 59. cikke alapján határozzák meg. Más természetes személyek számára kizárólag akkor biztosítható költségmentesség, ha ez a joguk nemzetközi megállapodásból származik.

Az állam nem biztosít költségmentességet, ha:

  • a kérelmező maga képes a saját jogainak védelmére;
  • a kérelmező nem rendelkezik azzal a joggal, amelynek védelme érdekében költségmentességet kér;
  • a kérelmező a meglévő – és minden nagyobb nehézség nélkül értékesíthető – vagyonából fedezni tudná a jogi szolgáltatások költségeit;
  • a jogi szolgáltatások költségei várhatóan nem haladják meg a kérelmezőnek a kérelem benyújtását megelőző négy hónap átlagos havi jövedelme alapján, az adózási és kötelező biztosítási kifizetések, a tartásra vonatkozó jogi kötelezettségek teljesítésének költségei, valamint a lakhatással és a közlekedéssel kapcsolatos ésszerű költségek levonásával számított átlagos havi jövedelmének a kétszeresét;
  • a körülmények alapján egyértelmű, hogy a kérelmezőnek csekély esélye van jogainak megvédésére;
  • a kérelmet azért fogalmazták meg, hogy nem anyagi károkra vonatkozó kártérítési igényt nyújtsanak be, valamint nem valósul meg kényszerítő közérdek az ügyben;
  • a jogvita a kérelmező gazdasági tevékenységével kapcsolatos, és nem érinti a kérelmezőnek az adott gazdasági tevékenységhez nem kapcsolódó jogait;
  • a kérelmet egy védjegy, szabadalom, használati minta, integrált áramkör topográfiája vagy más típusú szellemi tulajdon védelme érdekében nyújtják be, kivéve a szerzői jogi törvényből eredő jogokat;
  • a kérelmező érdeke nyilvánvalóan egy olyan személy érdekével azonos, aki nem jogosult költségmentességre; ebben az esetben fennáll a kockázata annak, hogy a költségmentesség arra nem jogosult személyre történő átruházására kerülhetne sor;
  • a kérelmet a kérelmezőre átruházott jog védelme érdekében nyújtották be, és megalapozottan feltételezhető, hogy a jogot állami költségmentesség megszerzése érdekében ruházták át a kérelmezőre;
  • a jogi szolgáltatások nyújtását garantálja a kérelmező által kötött, jogi kiadásokra szóló biztosítási szerződés, vagy kötelező biztosítás alapján fedezik azt;
  • a kérelmezőnél az ügy eredményeképp jelentkező potenciális előny ésszerűtlenül kicsi az állam által viselendő várható költségekhez képest ahhoz, hogy költségmentességet biztosítsanak.

Az Észt Ügyvédi Kamara weboldalán további tájékoztatást találhat az állami költségmentességről.

A gyanúsítottaknak és vádlottaknak nyújtott költségmentesség egyéb feltételei

A gyanúsítottaknak vagy vádlottaknak nyújtott költségmentesség engedélyezéséhez kapcsolódó feltételek ugyanazok, mint a sértettek esetében.

Illetékmentes bírósági eljárások

Az illetékekről szóló törvény meghatározza azokat a körülményeket, amelyek mellett lehetséges az illetékfizetés alóli mentesség. Bírósági ügyekben a következő cselekmények illetékmentesek:

  • olyan fellebbezés vagy panasz vizsgálata, amelynek célja díjazás vagy bérezés követelése, munkaszerződés megszüntetése semmisségének megállapítása, munkaviszony visszaállítása vagy elbocsátás alapjára vonatkozó megfogalmazás megváltoztatása;
  • tartási igényt tartalmazó fellebbezés vizsgálata, valamint gyermekekre vonatkozó tartási igény esetén gyorsított fizetési meghagyásos eljárás iránti kérelem vizsgálata;
  • büntetőjogi felelősséget megállapító jogellenes ítélet, jogellenes büntetőeljárás, jogellenes előzetes letartóztatás és a szabadság egyéb indokolatlan megvonása miatti kártérítési igény vizsgálata, valamint szabálysértés miatti büntetés jogellenes kiszabása által okozott vagyoni kár megtérítésére irányuló igény vizsgálata;
  • büntetőügyre vonatkozó bírósági iratok első kibocsátása;
  • eljárás lefolytatása egy személy zárt intézményben való elhelyezése érdekében;
  • jogellenes elnyomással összefüggésben elkobzott vagy elhagyott tárgyak visszaszolgáltatására irányuló igény és kártérítési igény vizsgálata;
  • nyugdíjra jogosító szolgálati idő hosszának igazolását érintő ügy vizsgálata;
  • tiltakozás vizsgálata közigazgatási ügyben;
  • a közjegyzői díjak megfizetése alóli mentesség iránti kérelem vizsgálata, és kifogás benyújtása az ilyen ügyben hozott bírósági végzés ellen;
  • költségmentesség iránti igény vizsgálata, és kifogás benyújtása az ilyen ügyben hozott bírósági végzés ellen;
  • a fő kereső testi sérülése, más rendellenessége vagy halála által okozott kárhoz kapcsolódó fellebbezés vagy panasz vizsgálata;
  • a közigazgatási ügy eljárási iratairól legfeljebb öt oldalas másolat készítése.

A következők illetékmentesek:

  • kiskorú által benyújtott kifogás egy bírósági végzés ellen olyan ügyben, amelyben a kiskorút a törvény értelmében független fellebbezési jog illeti meg;
  • nyugdíjat vagy támogatást kérelmező személy által indított olyan ügy, amely a nyugdíj vagy támogatás helytelen kifizetését vagy kifizetésének elmaradását érinti;
  • természetes személy által egy választási bizottság határozata ellen benyújtott panasz;
  • gyámsági intézmény által a szülői felügyelet megvonása vagy kiskorú részére gyám kinevezése érdekében benyújtott kérelem, vagy bármilyen más kérelem, amelyet olyan gyermek érdekében nyújtanak be, akiért az intézmény felelős;
  • csődeljárás adóhatóságok általi megindítása vagy fizetésképtelenségi eljáráshoz kapcsolódó más kérelem benyújtása, valamint az adó mértékének megállapítását célzó ügyekben benyújtott kérelmek;
  • megyei önkormányzat által a földreformról szóló törvényből eredő szabályoknak megfelelően benyújtott fellebbezés, amelynek célja, hogy az állam javára létesített jelzáloghoz kapcsolódó ügyben a jelzálog-hitelező teljesítse kötelezettségeit;
  • végrehajtó által a bírósághoz benyújtott, egy végrehajtási eljárásnak a végrehajtási eljárási törvénykönyv alapján való lefolytatásához kapcsolódó kérvény, valamint a polgári eljárásjogi törvénykönyv 599. szakasza szerinti végrehajtási eljáráshoz kapcsolódó bírósági végzés elleni kifogás.

Milyen esetekben viseli a pervesztes fél a pernyertes fél költségeit?

Az ügyben eljáró bíróság a határozatában vagy az eljárást lezáró végzésében meghatározza, hogy az eljárási költségek hogyan oszlanak meg a felek között. A bíróságnak meg kell jelölnie, hogy melyik félnek milyen eljárási költségeket vagy – adott esetben – az eljárási költségek milyen hányadát kell viselnie. Ha egy magasabb szintű bíróság megváltoztatja az ítéletet, vagy az ügy ismételt tárgyalásra utalása nélkül hoz új ítéletet, a bíróságnak szükség esetén ennek megfelelően módosítania kell az eljárási költségek megosztását is.

A bírósági eljárásban részt vevő fél jogosult az ügyben ítéletet hozó elsőfokú bíróságtól azt kérni, hogy a költségek bírói ítéletben előírt arányos megosztása alapján határozza meg a pénzben kifejezett eljárási költséget. Ezt a költségek megosztásáról szóló határozat hatálybalépésétől számított 30 napon belül teheti meg. A kérelemhez mellékelni kell a költségeket igazoló dokumentumokat, amelyek az eljárási költségek felsorolását is megadják. A bíróság határidőt tűzhet ki, amelyen belül az eljárásban részes feleknek további információkat kell adniuk a megtérítendő költségekről, vagy kötelezheti a feleket a költségeket igazoló dokumentumok benyújtására. Az eljárási költségek meghatározására irányuló kérelmet a bíróság az eljárási költségek felsorolásával és az igazoló dokumentumokkal együtt haladéktalanul továbbítja az ellenérdekű félnek.

Az ellenérdekű fél a kérelem kézbesítését követően kifogásokat nyújthat be. A válaszadásra rendelkezésre álló idő nem lehet hét napnál rövidebb. A költségmentesség megadása nem zárja ki vagy korlátozza a költségmentességet élvező fél azon kötelezettségét, amely szerint bírósági ítélet alapján köteles megtéríteni az ellenérdekű félnél felmerült költségeket. Az eljárási költségeket akkor is teljes egészében a pervesztes fél viseli, ha mentesül az eljárási költségek megfizetésének kötelezettsége alól, vagy azok megfizetésére költségmentességben részesült.

Ha egy ügy lezárul, a bíróság elrendeli, hogy az alperes fizesse meg az állam számára az eljárási költségek azon részét, amelynek megfizetése alól a felperes mentesült, vagy amelyek tekintetében részletfizetést engedélyeztek a felperes számára. Ez az összeg arányban áll az ügy elbírált részével.

Szakértői díjak

A bíróság eltérő rendelkezése hiányában az eljáráshoz kapcsolódó elengedhetetlen költségeket a bíróság által elrendelt mértékben annak a félnek kell megfizetnie, aki a költségeket keletkeztető kérelmet benyújtotta. Ha mindkét fél nyújt be kérelmet, vagy ha a bíróság rendel ki szakértőt, a költségeket egyenlő arányban osztják meg a felek között.

A szakértőket kötelezettségük teljesítése alapján díjazzák. Az óradíjakat kormányrendeletben megállapított minimális és maximális óradíj között lehet meghatározni. A szakértőnek a szakértői elemzésért járó díj a minimális óradíj 10–40-szerese. A kifizetendő óradíj megállapításánál a bíróság a következőket veszi figyelembe:

  • a szakértő képzettsége;
  • a munka összetettsége;
  • a szükséges eszközök használata miatt elkerülhetetlenül felmerülő költségek;
  • a megkövetelt feladat szakértő általi elvégzésének valamennyi különleges körülménye.

A szakvélemény elkészítéséhez és összeállításához kapcsolódó költségeket – beleértve a támogató személyzet és a vizsgálathoz felhasznált anyagok és eszközök költségeit, valamint a bírósági eljárás következtében felmerült bármely szükséges kiadást, mindenekelőtt a szállás- és ellátási költségeket – szintén meg kell téríteni.

A szakértőnek fizetendő díj és a megtérítendő szakértői kiadások összegét ugyanaz a bíróság állapítja meg határozatában, amely a szakértőt kirendelte.

A szakértőket kizárólag költségigény alapján díjazzák. Ha a szakértő teljesítette a feladatát, a bíróság attól függetlenül megfizeti a neki járó díjat, hogy az eljárásban részt vevő felek megelőlegezték-e a költségeket, vagy hogy a bíróság elrendelte-e a költségek felek általi megtérítését.

Az állami törvényszéki intézet által végzett szakértői vizsgálat lefolytatásával összefüggő szakértői díjak és kiadások részét képezik az eljárási költségeknek, és a pervesztes fél az eljárási költségek megtérítésével azonos módon megfizeti azokat.

Fordítók és tolmácsok díja

A bírósági eljárásban részt vevő nem bírósági tolmácsoknak a tolmácsolásért óradíjat fizetnek, amely a legkisebb nemzeti óradíj 2–40-szerese lehet. A fordítók díját lefordított oldalanként számítják ki, és az legfeljebb a legkisebb óradíj 20-szorosa lehet.

A tolmácsok vagy fordítók díját, valamint a megtérítendő költségeket ugyanaz a bíróság állapítja meg határozatában, amely a tolmácsot vagy fordítót kirendelte.

A fizetendő óradíj megállapításakor a bíróság figyelembe veszi a tolmács vagy fordító képzettségét, a munka összetettségét, a felmerült feltétlenül szükséges költségeket, valamint azokat a különleges körülményeket, amelyek között a tolmácsolást vagy fordítást teljesíteni kellett.

A tolmácsokat és a fordítókat kizárólag költségigény alapján díjazzák. A bíróság attól függetlenül megfizeti a tolmácsnak vagy fordítónak járó díjat, hogy az eljárásban részt vevő felek megelőlegezték-e a költségeket, vagy hogy a bíróság elrendelte-e a költségek felek általi megtérítését.

A tolmácsok és fordítók díja az eljárási költség részét képezi, és a pervesztes fél az eljárási költségek megtérítésével azonos módon megfizeti azt a pernyertes félnek.

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 08/08/2018

Az eljárások költsége - Írország

Ez az oldal a bírósági eljárások írországi költségeiről nyújt tájékoztatást.

Az eljárások költsége

A jogi hivatás képviselőinek díjazására vonatkozó jogszabályi keretek

Jogtanácsosok (solicitor)

A jogtanácsosoknak fizetendő díjak alapja aszerint csoportosítható, hogy peres ügyről (contentious business) (egy jogvitával kapcsolatos tanácsadás és képviselet bíróság, közigazgatási döntőbíróság [tribunal] vagy választottbíró előtt) vagy nem peres ügyről (non-contentious business) van-e szó. Peres ügyben való eljárás esetében a költségek tovább oszthatók a jogtanácsos (solicitor) és ügyfél viszonylatában felmerült költségekre (a fél által az őt képviselő jogtanácsos részére fizetendő költségek), valamint a felek viszonylatában felmerült költségekre (az eljárás egyik fele részére megítélt és a másik fél által megfizetendő költségek).

Peres ügyek esetében

Főbb elsődleges jogi aktusok*

  • Az ügyvédekről és jogtanácsosokról szóló, 1849. évi törvény (Attorneys’ and Solicitors’ Act);
  • Az ügyvédekről és jogtanácsosokról szóló, 1870. évi törvény (Attorneys’ and Solicitors’ Act);
  • A jogtanácsosokról szóló, 1994. (módosító) törvény (Solicitors’ [Amendment] Act) 68. szakasza;
  • A bíróságról szóló, 1924. évi törvény (Courts of Justice Act) 94. szakasza;
  • A bíróságról szóló, 1936. évi törvény (Courts of Justice Act) 78. szakasza;
  • A bíróságokról szóló (kiegészítő rendelkezések), 1961. évi törvény (Courts [Supplemental Provisions] Act) nyolcadik mellékletének 8. pontja;
  • A bíróságokról szóló 1981. évi törvény (Courts Act) 17. szakasza;
  • A bíróságokról szóló, 1991. évi törvény (Courts Act) 14. szakasza;
  • A jogtanácsosokról szóló, 1994. évi (módosító) törvény (Solicitors’ [Amendment] Act) 68. szakasza;
  • A bíróságokról és bírósági tisztviselőkről szóló, 1995. évi törvény (Courts and Court Officers Act) 27. és 46. szakasza.

Főbb másodlagos jogi aktusok*

  • A Legfelsőbb Bíróságok Eljárási Szabályzata (Rules of the Superior Courts) 22. szakaszának 4., 6. cikke, 14. cikke (3) bekezdése; 27. szakaszának 1A. cikke, 99. szakasza és W. melléklete;
  • A Körzeti Bírósági Eljárási Szabályzat (Circuit Court Rules) 15. szakaszának 14., 15., és 21. cikke és 66. szakasza;
  • A Kerületi Bírósági Eljárási Szabályzat (District Court Rules) 51. és 52. szakasza és E. melléklete.

Ítélkezési gyakorlat

  • Az érintett jogszabályokat értelmező bírósági határozatok.

Nem peres ügyek esetében

Főbb elsődleges jogi aktusok*

A jogtanácsosok díjazásáról szóló, 1881. évi törvény (Solicitors’ Remuneration Act)

Főbb másodlagos jogi aktusok*:

  • A jogtanácsosok díjazásáról szóló,1884. évi általános rendelet (Solicitors’ Remuneration General Order);
  • A jogtanácsosok díjazásáról szóló,1960. évi általános rendelet;
  • A jogtanácsosok díjazásáról szóló,1964. évi általános rendelet;
  • A jogtanácsosok díjazásáról szóló,1970. évi általános rendelet;
  • A jogtanácsosok díjazásáról szóló,1972. évi általános rendelet;
  • A jogtanácsosok díjazásáról szóló,1978. évi általános rendelet;
  • A jogtanácsosok díjazásáról szóló,1982. évi általános rendelet;
  • A jogtanácsosok díjazásáról szóló,1984. évi általános rendelet;
  • A jogtanácsosok díjazásáról szóló,1986. évi általános rendelet;
  • Az 1972. évi ingatlan-nyilvántartási eljárási szabályzat (Land Registration Rules) 210. és 239. cikke.

Ítélkezési gyakorlat

  • Az érintett jogszabályokat értelmező bírósági határozatok.

* A jogszabályokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy e hivatkozások a törvényekre, a rendeletekre és a szabályzatokra azok módosított formájában utalnak. Az 1922 után elfogadott jogszabályokat az A link új ablakot nyit megonline ír Törvénytár honlapján és A link új ablakot nyit mega Parlament (Oireachtas) Házai honlapján lehet elérni.

Ügyvédek (lawyer)

„Ügyvédek” alatt az ír jogrendszerben az ügyvédek két csoportját kell együttesen érteni, mégpedig a jogtanácsosokat (solicitor) és a tárgyalóügyvédeket (barrister).

Tárgyalóügyvédek (barrister)

A tárgyalóügyvédek díját úgy kell tekinteni, hogy e díjat számukra az a jogtanácsos folyósítja, aki számára ezen összeget átutalták, ezért ez a díj a jogtanácsos általi kifizetésnek minősül, és rá a jogtanácsosok díjazására vonatkozó jogszabályok, valamint a jogtanácsosok díjazásának engedélyezésére vonatkozó bírósági határozatok irányadóak: lásd különösen a bíróságokról és bírósági tisztviselőkről szóló, 1995. évi törvény 27. szakaszát, valamint a Kelly kontra Breen [1978] I.L.R.M. 63; az Ír Állam (Gallagher Shatter & Co.) kontra de Valera [1991] 2 I.R. 198; a Superquinn kontra Bray U.D.C. (No. 2) [2001] 1 I.R. 459 ügyeket.

Végrehajtók

A bíróság végrehajtható határozatának végrehajtására vonatkozóan a rendőrkapitány (sheriff), a bírósági végrehajtó (court messenger) és a végrehajtó (bailiff) díját a rendőrkapitányok díjáról és költségeiről szóló, 2005. évi rendelet (Sheriff's Fees and Expenses Order) szabályozza, amely a végrehajtható határozat iránti kérelem benyújtásának díjára, a végrehajtói díjra, az útiköltségekre, valamint a lefoglalt áruk vagy haszonállatok elszállítására, tárolására/megőrzésére vonatkozó költségekre nézve tartalmaz rendelkezéseket.

Ügyvédek (advocate)

Az ír jogrendszer az angolul advocate-nek nevezett ügyvédi kategóriát nem ismeri.

Rögzített költségek

Rögzített költségek polgári peres eljárásokban

Polgári perek feleit terhelő rögzített költségek

A 27. szakasz 1A. cikkének (3) bekezdésében és 9. cikkében foglalt költségelemek (azon fél által megfizetendő költségek, aki azt követően nyújtott be kérelmet, hogy a másik fél már keresetet nyújtott be mulasztási ítélet meghozatala iránt az adott kérelem benyújtásának elmaradásával összefüggésben), valamint a Legfelsőbb Bíróságok Eljárási Szabályzatának W. mellékletében és a Körzeti Bírósági Eljárási Szabályzat (District Court Rules) E. mellékletében foglalt költségelemek kivételével a költségelemek általában szabadon meghatározhatók.

A megfizetendő költségek köre a Legfelsőbb Bíróság és a Felsőbíróság, valamint a Körzeti Bíróság és a Kerületi Bíróság illetékekre vonatkozó rendeleteiben rögzített bírósági illetékekre is kiterjed.

A A link új ablakot nyit megbírósági illetékek mértékére vonatkozóan itt tájékozódhat részletesebben.

A polgári peres eljárás melyik szakaszában fizetendők a rögzített költségek?

A 27. szakasz 1A. cikkének (3) bekezdésében és 9. cikkében foglalt esetben (azon fél által fizetendő költségek, aki azt követően nyújtott be egy kérelmet, hogy a másik fél már keresetet nyújtott be mulasztási ítélet meghozatala iránt az adott kérelem benyújtásának elmaradásával összefüggésben) a költségeket az érintett kérelem tekintetében benyújtott mulasztási ítélet iránti kérelem bíróság általi elintézését követően kell megfizetni.

A Legfelsőbb Bíróságok Eljárási Szabályzatának W. mellékletében jelölt költségelemek megtérítését követelheti:

  • a jogtanácsos az ügyféltől a költségeket tartalmazó számla ellenében a számla kézhezvételét követően egy hónapon belül, amennyiben az ügyfél ez idő alatt nem kezdeményezte a költségek megállapítását (az ügyvédekről és jogtanácsosokról szóló, 1849. évi törvény 2. szakasza). Az ügyfélnek egyébként a számla kézhezvételét követően minden esetben tizenkét hónap áll rendelkezésére, hogy kezdeményezze a költségek megállapítását, és hogy az meg is történjen. A tizenkét hónap elteltét követően vagy a számla összegének kifizetését követően a bíróság, amennyiben az ügy egyedi körülményei úgy kívánják és amennyiben az erre vonatkozó kérelmet a kifizetést követő tizenkét hónapon belül benyújtották, rendelkezhet úgy, hogy a számlát a költségek megállapítása céljából be kell nyújtani;
  • az a fél, akinek a javára a bíróság a költségek másik fél általi megfizetését ítélte meg, a költségeket megállapító igazolás alapján vagy a felek közötti, a költségek megfizetésére vonatkozó megállapodásnak megfelelően.

A Körzeti Bírósági Eljárási Szabályzat E. mellékletében jelölt költségelemeket:

  • amennyiben anélkül hoznak ítéletet, hogy az alperes védekezést terjesztett volna elő, az ítéletben marasztalt fél fizeti meg,
  • egyéb költségek esetében a bíróság által erre vonatkozó határozata alapján az a fél fizeti meg, akit a bíróság a költségek megtérítésére kötelezett.

Rögzített költségek büntetőeljárásokban

A büntetőeljárás feleit terhelő rögzített költségek

A büntetőeljárásokban nincsenek rögzített költségek. Büntetőeljárásokban bírósági illetékek nem kerülnek kiszabásra.

A kerületi bíróság egyszerűsített büntetőeljárásokban elrendelheti a költségeknek – a legfőbb ügyész, illetve a vádhatóságot képviselő rendőrtiszt kivételével – az egyik fél általi megfizetését. A Körzeti Bíróság és a Központi Büntető Bíróság (amelyek vádemelés esetében hatáskörrel rendelkeznek az ügyekben eljárni) szabad mérlegelési jogkörben határozhatnak a költségek megfizetéséről:

  • felmentő ítélet esetében (a bíróság költségekről rendelkező határozatával szemben ilyen esetben a Büntető Fellebbviteli Bírósághoz [Court of Criminal Appeal] lehet fellebbezést benyújtani);
  • amennyiben a vádirat szükségtelen elemeket tartalmaz vagy indokolatlanul hosszú, illetve ha tartalmilag hibás;
  • amennyiben a tárgyalást a vádirat módosítása miatt elhalasztják vagy
  • amennyiben az egyik vádpont tekintetében külön tárgyalást kell tartani.

Rögzített költségek alkotmányos eljárásokban

Az alkotmányos eljárások feleit terhelő rögzített költségek

Alkotmányos eljárásokban a Felsőbíróságnak, valamint a Legfelsőbb Bíróságnak van hatásköre eljárni. Az ilyen eljárásokban a költségekre és az illetékekre nézve nincs külön szabályozás. Az ilyen eljárásokban megengedett rögzített költségek a Legfelsőbb Bíróságok Eljárási Szabályzatának W. mellékletében felsorolt rögzített költségek. A fizetendő illetékeket a Legfelsőbb Bíróság és a Felsőbíróság (illetékekre vonatkozó) rendelete állapítja meg.

A A link új ablakot nyit megbírósági illetékek mértékére vonatkozóan itt tájékozódhat részletesebben.

Az alkotmányos eljárás mely szakaszában fizetendők a rögzített költségek?

A bírósági illetékeket általában az érintett dokumentum benyújtásakor kell megfizetni.

A jogi képviselő által nyújtandó előzetes tájékoztatás

A felek jogai és kötelezettségei

A jogtanácsosokról szóló, 1994. évi (módosító) törvény 68. cikke értelmében:

  1. „68.(1) A jogtanácsos az ügyfél számára jogi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megbízás elfogadásakor vagy ezt követően a lehető leghamarabb köteles az ügyfelet írásban részletesen tájékoztatni:
    1. a tényleges díjakról vagy
    2. amennyiben az adott körülmények között a tényleges díjak részleteiről tájékoztatást adni nem lehetséges vagy nem megoldható, a (lehetőség szerinti legpontosabb) megbecsülhető díjakról vagy
    3. amennyiben az adott körülmények között a tényleges vagy becsült díjak részleteiről tájékoztatást adni nem lehetséges vagy nem megoldható, a jogtanácsos vagy irodája által a kérdéses típusú jogi szolgáltatás nyújtásáért kért díjak számításának alapjáról, amennyiben az ilyen jogi szolgáltatások peres ügyek vitelére is kiterjednek, továbbá írásban azokról a körülményekről, amelyek alapot adhatnak arra, hogy az ügyfél a másik fél vagy felek költségeit megfizesse, valamint adott esetben azokról a körülményekről, amelyek fennállása esetén a jogtanácsos által az ügyfélnek nyújtott szolgáltatások díját nem fedezi az az esetleges összeg, amelyet peres ügyben a másik fél vagy felek (vagy a felek biztosítója) az ügyfél részére meg kell, hogy térítsenek.
  2. A jogtanácsos (nem kizárólag pénztartozás vagy meghatározott pénzösszeg megfizetésére irányuló eljárással kapcsolatos) peres ügyek esetében nem vállalhatja ügyfele képviseletét azon az alapon, hogy az ügyfél által fizetendő díjat az ügyfél részére esetlegesen megfizetésre kerülő kártérítés vagy egyéb pénzösszeg adott százalékában vagy arányában határozza meg; az olyan díjak, amelyeket e bekezdés megsértésével határoztak meg, nem kényszeríthetők ki az ügyféllel szemben az ilyen díjak megfizetése iránt indított eljárásban.
  3. A jogtanácsos díjának egy részét vagy egészét nem állapíthatja meg az ügyfele számára egy általa képviselt peres ügy következtében megítélt kártérítés vagy más pénz összegéből történő levonás vagy arányosítás útján.
  4. E cikk (3) bekezdése nem zárja ki, hogy a jogtanácsos és ügyfele bármikor megállapodjanak arról, hogy a jogtanácsos vagy irodája által az ügyfél érdekében képviselt peres ügy következtében az ügyfél számára megfizetendő kártérítés vagy más pénz összegéből egy összeget a jogtanácsos díj címén megkapjon.
  5. A (4) bekezdés értelmében létrejött megállapodás a jogtanácsos ügyfelével szemben csak akkor kényszeríthető ki, amennyiben írásba foglalták és amennyiben tartalmaz egy (lehetőség szerint kifejezetten pontos) becslést arra nézve, hogy amennyiben az ügyfél az ilyen peres ügy következtében kártérítéshez vagy más pénzösszeghez jut, a jogtanácsos meglátása szerint, a jogtanácsos díja vonatkozásában ésszerűen mekkora összeg fedezhető a másik fél vagy felek (vagy az ilyen fél vagy felek biztosítója) által.
  6. A jogtanácsosnak – az erről rendelkező egyéb jogszabályi előírások sérelme nélkül – az ügyfél számára az általa az ügyfél érdekében képviselt peres ügy lezárultát követő lehető legrövidebb időn belül megküldendő számlán fel kell tüntetnie
    1. az adott peres ügy kapcsán az ügyfélnek nyújtott jogi szolgáltatások összefoglalását;
    2. az adott peres ügy következtében az ügyfél által megkapott kártérítés vagy más pénzösszeg teljes összegét, valamint
    3. az arra a díjra vagy annak egy részére vonatkozó részleteket, amelyet az ügyfél a jogtanácsos részére egy másik fél vagy felek (vagy az ilyen fél vagy felek biztosítója) általi kifizetésből térített meg;
    4. ezen felül pedig a költségeket tartalmazó számlán külön fel kell tüntetni az egyes összegeket az ezekkel a jogi szolgáltatások nyújtásával kapcsolatban felmerült vagy felmerülő illetékek, költségek, kifizetések és kiadások tekintetében.
  7. E cikk senkit nem foszt meg azon törvény által biztosított jogának a gyakorlásától, hogy felhívja a jogtanácsost a költségeket tartalmazó számlának a költségek megállapíttatása végett való benyújtására, függetlenül attól, hogy a költségek a felek egymás közötti viszonylatában vagy a jogtanácsos és ügyfele viszonylatában merültek fel, valamint nem korlátozza senkinek, sem pedig a Jogászegyletnek az e törvény 9. cikke alapján fennálló jogait.
  8. Amennyiben a jogtanácsos az ügyfél részére a jogi szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos költségek számláját kiállította, és az ügyfél az ezen a számlán szereplő összeget (vagy annak egy részét) vitatja, a jogtanácsosnak
    1. meg kell tennie minden szükséges lépést ahhoz, hogy az ügy az ügyféllel való megállapodás útján rendezhető legyen, valamint
    2. írásban tájékoztatnia kell az ügyfelet

i)  az ügyfél azon jogáról, hogy felhívja a jogtanácsost a költségeket tartalmazó számlának vagy annak egy részének a Felsőbíróság díjmegállapító titkárához (Taxing Master of the High Court) a költségek jogtanácsos és saját ügyfelek közötti viszonylat alapul vételével történő megállapítása érdekében, valamint

ii) az ügyfél jogáról, hogy e törvény 9. cikke értelmében panaszt tegyen a Jogászegyletnél arról, hogy olyan költségeket tartalmazó számlát állítottak ki részére, amelyet túlzónak tart.

  1. E cikk alkalmazásában a „díjak" az illetékeket, költségeket, kifizetéseket és kiadásokat foglalják magukban.
  2. E cikk rendelkezéseit az ügyvédekről és jogtanácsosokról szóló, 1849. évi (ír) törvény, valamint az ügyvédekről és jogtanácsosokról szóló, 1871. évi törvény rendelkezéseinek sérelme nélkül kell alkalmazni.”

Az Írországi Tárgyalóügyvédi Kamara Általános Tanácsa (General Council of the Bar) Magatartási Kódexe 12. cikkének (6) bekezdése értelmében:

„12 (6) A tárgyalóügyvéd az ügyfél számára jogi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megbízás elfogadásakor vagy ezt követően a lehető leghamarabb – erre irányuló kérelem esetén – köteles az ügyben eljáró jogtanácsost vagy a Közvetlen Szakmai Kapcsolattartási Rendszer (Direct Professional Access Scheme) szerinti kapcsolattartás esetén, az ügyfelet írásban részletesen tájékoztatni:

    1. a tényleges díjakról vagy
    2. amennyiben az adott körülmények között a tényleges díjak részleteiről nem lehetséges vagy nem megoldható tájékoztatást adni, egy (lehetőség szerint kifejezetten pontos) becslést a díjakról vagy
    3. amennyiben a tényleges vagy becsült díjakról az adott körülmények között nem lehetséges vagy nem megoldható tájékoztatást adni, a díjak megállapításának alapjáról.

Ezeknek az adatoknak a formátumát a tárgyalóügyvéd szabadon határozhatja meg.”

A költségek megállapításának jogalapjai

Hol találhatok a költségek megállapításának jogalapjaira vonatkozóan információt Írországban?

Információt a A link új ablakot nyit megDíjmegállapító Titkár Hivatala honlapján találhat, letölthető szakirodalommal együtt.

Milyen nyelveken juthatok információhoz a költségek megállapításának jogalapjaira vonatkozóan Írországban?

A költségek megállapításának jogalapjaira vonatkozó információk Írországban angolul érhetők el.

Hol találhatok a közvetítésre vonatkozó információkat?

  • A bíróság előtti különválásról és a családjogi reformról szóló, 1989. évi törvény (Judicial Separation and Family Law Reform Act) 7. cikkének (1) bekezdése értelmében bírói különválás iránti kérelemnek a bírósághoz történő benyújtása esetében a bíróságnak meg kell fontolnia az érintett élettársak/házasfelek békítésének lehetőségét, és ezért az eljárást bármennyi időre elnapolhatja, hogy biztosítsa az élettársaknak/házasfeleknek, hogy amennyiben mindketten így kívánják, fontolják meg harmadik személy segítsége nélkül a békülés lehetőségét. A 7. cikk (3) bekezdése értelmében a bíróság elnapolhatja az eljárást, hogy lehetővé tegye a feleknek, hogy amennyiben mindketten így kívánják, harmadik személy segítségével vagy anélkül – a lehetséges mértékben – megállapodásra jussanak a különválás feltételeiről.
  • A családjogról (a házasság felbontásáról) szóló, 1996. évi törvény (Family Law (Divorce) Act) 8. cikkének (1) és (3) bekezdése hasonló rendelkezéseket tartalmaz a házasság felbontása iránti eljárásokban.
  • A polgári jogi felelősségről és a bíróságokról szóló, 2004. évi törvény (Civil Liability and Courts Act) 15. és 16. cikke lehetővé teszi a közvetítői eljárás igénybevételét személyi sérülésekkel kapcsolatos jogviták esetében.
  • A 63A. szakasz 6. cikke (1) bekezdésének (xiii) pontja, valamint a 63B. szakasz 6. cikke (1) bekezdésének (xiii) pontja lehetővé teszi a kereskedelmi ügyek jegyzékének (Commercial List) bírája, valamint a Felsőbíróság előtt versenyjogi eljárásokban eljáró bíró számára, hogy az egyik fél kérelmére vagy hivatalból elnapolja az eljárást vagy az abban érintett valamely kérdés tárgyalását egy huszonnyolc napot meg nem haladó, a bíró által ahhoz kellően hosszú időnek tartott időszakra, hogy lehetővé tegye a felek számára annak megfontolását, hogy az ügyet vagy az abban érintett valamely kérdést közvetítés, békéltetés vagy választott bíróság útján rendezzék, és amennyiben a felek így döntenek, meghosszabbíthatja ezt a határidőt, hogy felek meg tudjanak felelni a bíróság szabályzatának vagy rendeleteinek.

A közvetítésre vonatkozóan további tájékoztatást a A link új ablakot nyit megCsaládvédelmi Hatóság honlapján találhat.

Hol találhatok a költségekre vonatkozó további információkat?

A költségekre vonatkozó információkra nézve honlap áll rendelkezésre.

Hol találhatok az egyes eljárások átlagos hosszára vonatkozó információkat?

További információkat a A link új ablakot nyit megBírósági Szolgálat éves jelentéseiben találhat.

Hozzáadottérték-adó

Hogyan lehet ehhez az információhoz hozzájutni? Melyek az alkalmazandó százalék-arányok?

Tájékoztatást az A link új ablakot nyit megír Adó- és Vámhivatal honlapján találhat.

Költségmentesség

Alkalmazandó jövedelemhatár a polgári igazságszolgáltatásban

A hozzátartozóknak nyújtott, meghatározott összegű juttatások, lakhatási költségek, adók és társadalombiztosítási járulékok kifizetése utáni rendelkezésre álló jövedelem határa polgári ügyekben 18 000 EUR.

További információt az A link új ablakot nyit megIgazságügyi, Esélyegyenlőségi és Jogreformügyi Minisztérium és a A link új ablakot nyit megKöltségmentességi Tanács honlapján találhat.

Vádlottak esetében alkalmazandó jövedelemhatár a büntető igazságszolgáltatásban

Az Igazságügyi, Esélyegyenlőségi és Jogreformügyi Minisztérium által működtetett A link új ablakot nyit megBüntető Költségmentességi Rendszer (Criminal Legal Aid Scheme) értelmében – bizonyos körülmények fennállása esetén – az elegendő anyagi eszközökkel nem rendelkező személyek védelmének biztosítására büntetőeljárásokban költségmentesség nyújtható. Jövedelemhatár nincs. A vádlottat a bíróságnak, amely előtt megjelenik, tájékoztatnia kell a vádlott költségmentességhez való jogáról. A költségmentesség keretében a költségmentességet igénylő személynek a védekezés vagy fellebbezés előkészítése és előadása során joga van jogtanácsos, illetve bizonyos esetekben két jogtanácsos szolgáltatásainak igénybevételére. A költségmentességet a bírói karon keresztül a bíróságok nyújtják. Költségmentesség iránti igényt a bírósághoz a) személyesen; b) a kérelmező jogi képviselője útján vagy c) a bíróság hivatalvezetőjének címzett levélben lehet előterjeszteni.

A költségmentességet igénylő személynek meg kell győznie a bíróságot arról, hogy anyagi eszközei nem elegendőek ahhoz, hogy költségeit maga viselje. Az erről való döntés teljes mértékben a bíróság szabad mérlegelési jogkörébe tartozik és nem vonatkoznak rá pénzügyi jogosultsági iránymutatások. A bíróságnak arról is meg kell győződnie, hogy a „bűncselekmény súlyossága” vagy „különös körülmények” miatt az igazságszolgáltatás érdeke szempontjából fontos-e, hogy a költségmentességet igénylő személy költségmentességben részesüljön. Ugyanakkor, amennyiben az elkövetett bűncselekmény emberölés vagy az ügy a Büntető Fellebbviteli Bíróság határozatával szemben a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott fellebbezést érint, a költségmentességet pusztán az anyagi eszközök elégtelensége alapján is megítélik.

A költségmentességet igénylő személy részére a bíróság előírhatja, hogy anyagi eszközeiről tegyen nyilatkozatot. Ha a kérelmező a költségmentesség megítélése céljából tudatosan hamis nyilatkozatot tesz vagy jelentős tényt elhallgat, bűncselekményt követ el. Az ilyen bűncselekmény pénzbüntetés, szabadságvesztés vagy mindkettő együttes kiszabásával büntethető.

Áldozatok esetében alkalmazandó jövedelemhatár a büntető igazságszolgáltatásban

A rendelkezésre álló jövedelem tekintetében nem érvényesül jövedelemhatár nemi erőszak olyan áldozatai esetében, akik olyan büntető ügyekben fordulnak a Költségmentességi Tanácshoz költségmentességért, amelyekben a védelem ki fog térni az áldozat korábbi nemi életére.

A költségmentesség áldozatok részére történő megítélésének egyéb feltételei

Egyes, nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények áldozatai számára a költségmentességet automatikusan biztosítják. A többi áldozatnak ugyanazoknak a feltételeknek kell megfelelniük, mint bárki másnak.

A költségmentesség vádlottak részére történő megítélésének egyéb feltételei

Nincsenek egyéb feltételek, a kiskorúakra pedig nem érvényesülnek külön szabályok.

Költségmentes bírósági eljárások

Bizonyos esetekben – ideértve családjogi, esetenként pedig kiskorúakat érintő eljárásokat is – a bírósági illetékek megfizetése alól mentesülni lehet. a tájékoztatásért, A bírósági szolgálat honlapján található illetékrendeletekben találhatók részletes információk azokra az esetekre vonatkozóan, amelyekben nem kell bírósági illetéket fizetni.

További részleteket a Bírósági Szolgálat honlapján találhat, az A link új ablakot nyit megilletékekről szóló rendeleteket és a mentességeket ismertető részben.

Milyen esetekben viseli a pervesztes fél a pernyertes fél költségeit?

A költségekről való rendelkezés a bíróságok szabad mérlegelési jogkörébe tartozik. E jogkört a bíróságok ítélkezési gyakorlatából fakadó, fokozatosan rögzült szabályokkal és elvekkel összhangban kell gyakorolni. A főszabály például az, hogy a költségek osztják az ügy sorsát, vagyis a pervesztes fél fizeti a pernyertes fél költségeit. Ez alól lehetnek az ügy körülményeitől függően kivételek. Előfordulhat például, hogy a pernyertes fél valamennyi költségének megtérítését nem ítéli meg a bíróság, amennyiben az a bíróság álláspontja szerint késleltette vagy szükségtelenül elhúzta az eljárást, vagy amennyiben a per megnyerése ellenére az ügy egyes részkérdései tekintetében veszített. Bizonyos esetekben – például alkotmányos kérdéseket felvető vagy közérdek szempontjából jelentős ügyekben – a pervesztes fél költségeit vagy azoknak egy részét megtéríthetik.

Szakértői díjak

A Tanács a polgári ügyekben nyújtott költségmentesség vonatkozásában díjszabást állapít meg, amelyet a szakértők különböző kategóriái esetében alkalmaz. Ezen felül, a Tanács külön díj alkalmazásáról is szabadon dönthet, amennyiben az ügy különös jellemzői bizonyos vagy speciális szaktudással rendelkező szakértő igénybevételét teszik szükségessé. Ilyen esetekben a díjat a szakértővel eseti alapon kell megtárgyalni az érintett munkára, a szükséges szaktudás szintjére, valamint arra az értékre tekintettel, amelyet az ügy a költségmentességben részesülő személy számára képvisel.

Olyan büntető ügyekben, amelyekben költségmentességi igazolást adtak, a Büntető Költségmentességi Rendszer a védelmet ellátó jogtanácsos eljárása során felmerült megfelelő és ésszerű kiadásokra terjed ki, ideértve a szakértők díját is.

Fordítók és tolmácsok díja

Polgári jogvitákban a fordítók és tolmácsok díjáról a fordítónak/tolmácsnak és az érintett jogvita felének általában az első fokú eljárásban kell megállapodnia. Amennyiben ugyanakkor a felek költségeit a bíróság határozata értelmében egy másik félnek kell megfizetnie, a fordítónak/tolmácsnak fizetendő díjakat a (a jogi költségeket felmérő) díjmegállapító titkárnak kell megállapítania (felmérnie).

Polgári ügyekben nyújtott költségmentesség esetében a Tanács pályázati felhívást tesz közzé, és a megfelelő fordítót/tolmácsot a pályázaton kiválasztott szervezetek közül választja ki.

Olyan büntető ügyekben, amelyekben költségmentességi igazolást adtak, a Büntető Költségmentességi Rendszer a védelmet ellátó jogtanácsos eljárása során felmerült megfelelő és ésszerű kiadásokra terjed ki, ideértve a fordítók és tolmácsok díját is.

Kapcsolódó dokumentumok

A költségek átláthatóságára vonatkozó tanulmány Írországra vonatkozó jelentésePDF(400 Kb)en

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 21/11/2018

Az eljárások költsége - Görögország

Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: görög.

Ez az oldal a görög igazságszolgáltatási költségekről nyújt tájékoztatást.

Az eljárások költsége

A jogi szakmák képviselőinek díjazására irányadó keretszabályok

Ügyvédek

A ügyvédi díjakra vonatkozó általános rendelkezéseket a 2011. évi 3919. törvény által módosított 1954. évi 3026. törvényerejű rendelet 91-180. cikke tartalmazza. Az ügyvédek ennek megfelelően szabadon állapodhatnak meg írásban ügyfeleikkel a díjaikról, a törvény sem legalacsonyabb, sem legmagasabb díjat nem határoz meg.

Írásos megegyezés hiányában a (perértéken alapuló) perköltség, a perben való képviseletért és a jogsegélyért felszámítható ügyvédi díj stb. törvényben megállapított díjrendszer alapján kerül kiszámításra.

Barristerek, jogi tanácsadók és solicitorok

E jogi szakmák képviselői a díjazás tekintetében nem különböznek az ügyvédektől.

Bírósági végrehajtók

A bírósági végrehajtók díjait külön jogszabály írja elő. A díjak azonban megállapodás alapján a feladat bonyolultságától függően növelhetők is. Az 1995. évi 2318. törvény 50. cikke értelmében a bírósági végrehajtók díjait közös pénzügyminiszteri és igazságügyminiszteri határozat szabályozza. A jelenleg hatályos határozat a 2008. évi 2/54638 sz. határozat (a B 1916. sz. határozattal módosított B 1716. sz. határozat).

Közjegyzők

A közjegyzők díjait külön jogszabály, a 2000. évi 2830. törvény 40. cikke határozza meg.

Rögzített költségek

Rögzített költségek a polgári jogi eljárásban

A polgári peres felek rögzített költségei

Családjogi perekben az ügyvédi díjakra a fenti szabályok vonatkoznak.

Pénzben kifejezhető értékű pereknél (például kereskedelmi jogviták esetében) az ügyvédi díjakra a fenti szabályok vonatkoznak.

Magánokiratok vagy közokiratok szerkesztéséért az ügyvédek a fent említett megállapodás szerinti díjat számíthatják fel.

A polgári eljárás mely szakaszában kell rögzített költséget fizetni?

Az ügyvédek megállapodnak ügyfeleikkel az ügyvédi díj megfizetésének időpontjában; ez rendszerint az eljárás különböző szakaszaiban, több részletben történik.

Rögzített költségek a büntetőeljárásban

A büntetőeljárásban érintett felek rögzített költségei

A jogász szakemberek díjaira az előzőekben bemutatott szabályozás alkalmazandó.

A büntetőeljárás mely szakaszában kell rögzített költséget fizetni?

A jogász szakemberek díjaira az előzőekben bemutatott szabályozás alkalmazandó.

Rögzített költségek a közigazgatási eljárásban

A közigazgatási eljárásban érintett felek rögzített költségei

A jogász szakemberek díjaira közigazgatási jogviták esetén is az előzőekben bemutatott szabályozás alkalmazandó.

A közigazgatási eljárás mely szakaszában kell rögzített költséget fizetni?

A jogász szakemberek díjaira a polgári jogi eljárásokra vonatkozó szabályozással azonos szabályok alkalmazandók.

A jogi képviselő által nyújtandó előzetes tájékoztatás

A felek jogai és kötelezettségei

Az ügyvédi etikai kódex az ügyvédekre különleges kötelezettségeket ró abban a tekintetben, hogy ügyfeleik viszonylatában miként kell feladatukat ellátniuk. E kötelezettségek bármiféle megszegése fegyelmi vétségnek minősül. A kódex a kötelezettségek között nem említi meg kifejezetten a díjakat.

A költségek megállapításának jogalapjai

Hol találhatok a költségek megállapításának görögországi jogalapjaira vonatkozó további információt?

Az ügyvédi díjakra vonatkozó információk az ügyvédekről szóló törvénykönyvben találhatók, vagy az ügyvédi kamaráktól szerezhetők be.

A közjegyzői díjakkal kapcsolatos információk az Igazságügyi Minisztérium Közjegyzői Főosztályától (Τμήμα Συμβολαιογράφων) vagy a közjog hatálya alá tartozó közjegyzői kamaráktól (Συμβολαιογραφικοί Σύλλογοι) szerezhetők be.

Mely nyelveken kaphatok tájékoztatást a költségek megállapításának görögországi jogalapjairól?

A költségek megállapításának jogalapjaira vonatkozó információk csak görög nyelven érhetők el.

Hol találhatok a közvetítésre vonatkozó információt?

Lásd a görögországi közvetítésre vonatkozó külön tájékoztatást.

Hol találhatok a költségekre vonatkozó további információt?

A költségekre vonatkozó információkat tartalmazó elérhető honlap

Nincs ilyen tájékoztató honlap.

Hol találhatok az egyes eljárások átlagos hosszára vonatkozó információkat?

Görögország vonatkozásában nincs ilyen információ.

Hol találhatok egy konkrét eljárás átlagos összköltségére vonatkozó információkat?

A görögországi eljárások átlagos összköltségére vonatkozóan nincs információ.

Hozzáadottérték-adó

Miként kaphatok erre vonatkozó tájékoztatást?

Az ügyvédi díjakat hozzáadottérték-adó terheli. Az ezzel összefüggő tájékoztatás a Pénzügyminisztérium Adóügyi Főosztályától (Τμήμα Φορολογίας) és az ügyvédi kamaráktól szerezhető be.

Melyek az alkalmazandó adókulcsok?

23%.

Költségmentesség

A polgári jogi ügyekben alkalmazandó jövedelmi küszöbérték

A polgári eljárásról szóló törvénykönyv 194. cikkének megfelelően költségmentesség nyújtható azon személyeknek, akik bizonyítják, hogy a jogi eljárások költségeit saját vagy családjuk megélhetésének veszélyeztetése nélkül nem képesek megfizetni.

Viszonosság esetén költségmentesség nyújtható továbbá külföldi állampolgároknak, valamint hontalan személyeknek.

A 2004. évi 3226. törvény értelmében polgári eljárásokban költségmentesség adható alacsony jövedelmű személyeknek, amennyiben a család éves jövedelme nem haladja meg az országos kollektív szerződésben rögzített éves minimálbér kétharmadát.

A költségmentesség az eljárási költségekre, a közjegyzői és bírósági végrehajtói díjakra, valamint az ügyvédi díjakra terjed ki (a polgári eljárásról szóló törvénykönyv 199. cikke).

Büntetőügyekben a terheltre vonatkozó jövedelmi küszöbérték

A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 340. cikkének rendelkezése szerint abban az esetben, ha a terheltnek nincs jogi képviselője, számára a helyi ügyvédi kamara névjegyzékéből védőt kell kirendelni.

A 2004. évi 3226. törvény értelmében büntetőeljárásban a fent írt költségmentesség nyújtható alacsony jövedelmű személyeknek.

Büntetőügyekben a sértettre vonatkozó jövedelmi küszöbérték

A bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/80/EK tanácsi irányelvet a görög jogba a 2009. évi 3811. törvény ültette át.

Az áldozatoknak járó költségmentesség egyéb feltételei

A költségmentes jogi szolgáltatásokat nyújtó ügyvédek, közjegyzők és bírósági végrehajtók díjának megtérítéséről miniszteri határozat rendelkezik (2004. évi 3226. törvény 14. cikk).

A költségmentesség büntetőügyekben védő kirendelésére is kiterjed.

A költségmentesség polgári ügyekben a perköltségek megfizetése alóli részleges vagy teljes mentességet foglalja magában.

Az alpereseknek nyújtott költségmentesség egyéb feltételei

Nincs

Költségmentes peres eljárások

Nincs

Milyen esetekben viseli a pervesztes fél a pernyertes fél költségeit?

A bíróság határozatának meghozatalát követően a pernyertes fél oldalán felmerült eljárási költségek és kiadások – a pernyertesség mértékétől függően – általában a pervesztes felet terhelik. A bíróságnak végrehajthatóvá kell tennie a határozat költségviselésről rendelkező részét is. A kiadásokat és költségeket a fenti szabályok alapján kell kiszámolni, figyelembe véve különösen a jogász szakemberek díjaira vonatkozó előírásokat és a polgári perben felmerülő esetleges rögzített költségeket is. Az ily módon számított összeg rendszerint a tényleges költségek alatt marad.

Szakértői díjak

A szakértői díjakat a szakértők maguk határozzák meg, ezeket kérelmük esetén a bíróság belefoglalja az általa megítélt eljárási költségekbe.

Fordítási és tolmácsolási díjak

A fordítási és tolmácsolási díjakat a fordítók és tolmácsok maguk határozzák meg, ezeket kérelmük esetén a bíróság belefoglalja az általa megítélt eljárási költségekbe.

Kapcsolódó linkek

A link új ablakot nyit megAthéni Ügyvédi Kamara

A link új ablakot nyit megPireuszi Ügyvédi Kamara

A link új ablakot nyit megSzaloniki Közjegyzői Kamara

A link új ablakot nyit megGörög Közjegyzői Kamara

A link új ablakot nyit megSzaloniki Ügyvédi Kamara

Kapcsolódó dokumentumok

Görög országjelentés a költségek átláthatóságáról szóló tanulmányhozPDF(849 Kb)en

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 25/06/2018

Az eljárások költsége - Spanyolország

Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: spanyol.

Ez az oldal a spanyolországi bírósági eljárások költségeiről nyújt tájékoztatást. Ha részletesebb elemzést szeretne olvasni az eljárási költségekről, kérjük, tekintse át az alábbi esettanulmányokat:

A link új ablakot nyit megCSALÁDJOG – VÁLÁS

A link új ablakot nyit megCSALÁDJOG – GYERMEKFELÜGYELET

A link új ablakot nyit megCSALÁDJOG – TARTÁSDÍJ

A link új ablakot nyit megKERESKEDELMI JOG – SZERZŐDÉSEK

A link új ablakot nyit megKERESKEDELMI JOG – FELELŐSSÉG

Az eljárások költsége

A jogi szakmák képviselőinek díjazására vonatkozó jogszabályi keretek

Ügyvédek

Spanyolországban csak egyféle ügyvédi kategória létezik: az ügyvédek (abogados) kamarai tagságuk létrejöttét követően bármilyen típusú eljárásban és bármely bíróság előtt közreműködhetnek.

Az ügyvédek a szakmai kamarák által közzétett iránymutatások alapján állapítják meg tiszteletdíjukat. Az ügyvédi költségek megállapítása tekintetében e szabályokat bizonyos általános szempontok – az eset bonyolultsága, arányosság stb.– alapján állapítják meg, amelyekhez a számla kiállításakor minden ügyvéd tartja magát.

A szabályok ugyanakkor mindig különbséget tesznek aszerint, hogy milyen bíróság előtt zajlik a per.

Rögzített költségek

A polgári eljárás rögzített költségei

A polgári eljárásban részt vevő peres felek rögzített költségei

A polgári perrendtartás (Ley de Enjuiciamiento Civil) 241.1.1 cikke a költségmegállapítás egyik tételeként külön utal az ügyvédek tiszteletdíjára azokban az esetekben, amelyekben közreműködésük előírt.

A polgári perrendtartás előírja, hogy az ügyvédeknek tiszteletdíjaikat szakmai szervezetük szabályaival összhangban kell megállapítaniuk.

Az a polgári eljárási szakasz, amelyben a peres feleknek rögzített költségeket kell fizetniük:

Az ügyvédi tiszteletdíj mindenkor az ügyfelet terheli. Az összeg nagyságrendje kezdettől fogva ismert, azonban az ügyvédi költség pontos összege csak a per végén derül ki. Az ügyvéd akár különeljárás – fedezetnyújtás (provisión de fondos, az eljárás ideje alatt) vagy az elszámolások hitelesítése (jura de cuentas, az eljárás végét követően) – jogcímén követelhet fizetést ügyfelétől.

A gyakorlatban általában az történik, hogy az ügyfél a per indulásakor előleget fizet, majd megvárják a bíróság költségek fizetésére vonatkozó érdemi állásfoglalását. Amennyiben a tiszteletdíj a másik felet terheli, az ügyvéd és az ügyész a bíróság elé terjesztik költségeiket, amelyeket – jóváhagyásuk után – a másik félre terhelnek.

A 10/2012. sz. törvény hatálybalépése óta bírósági illetéket kötelező fizetni.

Mi a bírósági eljárási illeték?

A bírósági eljárási illeték egy nemzeti adó, amelyet a természetes személyeknek és a jogi személyeknek is meg kell fizetniük bizonyos esetekben, amikor bírósághoz fordulnak és igénybe veszik az igazságszolgáltatási rendszer szolgáltatásait. Jogilag a Pénzügyi és Közigazgatási Minisztérium felel az adó kezeléséért. A bírósági eljárási illeték megfizetésének követelményét 2003. április 1-jén vezették be, és jelenleg a 2013. február 22-i 3/2013. sz. királyi törvényerejű rendelettel módosított, az igazságszolgáltatással, valamint a Nemzeti Toxikológiai és Igazságügyi Szakértői Intézet eljárásával kapcsolatos meghatározott díjak szabályozásáról szóló, 2012. november 20-i 10/2012. sz. törvény az irányadó rá nézve.

Mikor kötelező bírósági eljárási illetéket fizetni? (adóztatandó tényállás)

A 10/2012. sz. törvény 1. cikke értelmében a polgári, közigazgatási (contencioso-administrativo) és munkaügyi perekben az igazságszolgáltatás igénybevételéért fizetendő illeték olyan nemzeti adó, amelyet egész Spanyolországban egységesen szabnak ki a törvényben meghatározott körülmények fennállása esetén az autonóm közösségek által a vonatkozó pénzügyi hatáskörük gyakorlása során kiszabott egyéb illetékek és adók sérelme nélkül. Ezek nem vethetők ki ugyanarra az adóztatandó tényállásra.

A 2. cikk értelmében a fizetendő illeték vonatkozásában adóztatandó tényállás az igazságszolgáltatás alábbi eljárási lépésekből következő igénybevétele:

  • Keresetlevél benyújtása bármilyen típusú deklaratív jellegű eljárásban, illetve polgári ügyekben a bíróságon kívül végrehajtható okiratok végrehajtására irányuló eljárásban, ellenkérelem benyújtása és fizetési meghagyásos és európai fizetési meghagyásos eljárást elindító keresetlevél benyújtása.
  • Csődeljárás során a kötelező fizetésképtelenségi és kiegészítő kérelmek benyújtása.
  • Közigazgatási hatósági ügyekben eljárás indítása.
  • Polgári eljárások során eljárási szabálytalanságra irányuló rendkívüli jogorvoslati kérelem benyújtása.
  • Polgári és közigazgatási hatósági ügyekben jogorvoslati kérelem (apelación vagy casación) benyújtása.
  • Munkaügyekben jogorvoslati kérelem (suplicación vagy casación) benyújtása.
  • Bírósági határozatok megtámadása.

Kinek kell bírósági illetéket fizetnie?

A 3. cikk kimondja, hogy bármely személy, aki az igazságszolgáltatáshoz fordul, és így előidézi az adóztatandó tényállást, bírósági eljárási illetéket köteles fizetni.

Az előző bekezdés alkalmazásában egyszeri adóztatandó tényállás akkor áll fenn, ha az adóztatandó tényállást előidéző eljárási lépést megindító keresetlevél több fő keresetet lefed, amelyek nem ugyanabból az eszközből származnak. Ebben az esetben az illeték mértéke az egyes közös keresetek után fizetendő összegek összeadásával számolható ki.

Az illetéket a jogi képviselő (procurador) vagy az ügyvéd (abogado) fizeti meg az adófizetésre köteles személy nevében, különösen akkor, ha ez utóbbi nem rendelkezik spanyolországi lakhellyel. A spanyolországi lakhellyel nem rendelkező személyeknek nem szükséges adóazonosító számot kérniük az adó bevallásához. Sem a jogi képviselőnek, sem az ügyvédnek nem keletkezik adófizetési kötelezettsége az illeték megfizetése után.

Kivételek:

  • Az alábbi cselekménykategóriák kivételt képeznek:
    • A polgári perrendtartás IV. könyvének I. címében foglalt, a cselekvőképességgel, leszármazással, házassággal és kiskorúakkal kapcsolatos ügyekhez kapcsolódó keresetlevelek és későbbi jogorvoslati kérelmek benyújtása. A polgári perrendtartás IV. könyve I. címének IV. fejezetében foglalt eljárások – amelyeket nem a két fél közös hozzájárulásával vagy nem az egyik fél által és a másik fél beleegyezésével indították – illetékkötelesek még akkor is, ha kiskorúak is részt vesznek az eljárásban (kivéve, ha a kért intézkedések kizárólag kiskorúakat érintenek).
    • A kifejezetten az alapvető jogokat és egyetemes szabadságjogokat védő eljárásokhoz kapcsolódó keresetlevelek és későbbi jogorvoslati kérelmek, továbbá a választások lebonyolítását támadó jogorvoslati kérelmek benyújtása.
    • Az adós által benyújtott, önkéntes fizetésképtelenségi eljárás megindítása iránti kérelem benyújtása.
    • A köztisztviselők által a törvényben rögzített jogaik védelme érdekében benyújtott, közigazgatási-peres eljárás megindítása iránti kérelem benyújtása.
    • Fizetési meghagyásos eljárást elindító keresetlevél benyújtása és deklaratív jellegű ítélet iránti kérelem 2 000 EUR-t meg nem haladó kártérítés követelése tárgyában. Ez a kivétel nem alkalmazható akkor, ha a fent említett eljárások iránti kérelmek alapja a polgári perrendtartás 517. cikke értelmében egy bíróságon kívül végrehajtható okirat (2000. január 7-i 1/2000. sz. törvény).
    • A közigazgatási hatóság válaszadásának hiányára vagy cselekvésének elmaradására irányuló közigazgatási-peres eljárás megindítása iránti kérelem benyújtása.
    • A választottbíróságok által hozott választottbírósági ítéletek végrehajtása iránti kérelem benyújtása.
    • Olyan kérelmek benyújtása, amelyeket a kereskedelmi bíróság engedélyével a felszámoló nyújt be a csődvagyon védelme érdekében.
    • A vagyon bírósági úton történő felosztása iránti eljárások, kivéve azokat az eseteket, amikor kifogást emelnek, vagy vitatják egyes eszközök bevonását vagy figyelmen kívül hagyását. Az illetéket a meghallgatásra és a vitatott összegre, illetve a vagyonmegosztás másik fél általi megtámadásából eredő összegre kell megfizetni. Amennyiben mindkét fél kifogást emel, mindkét fél köteles megfizetni az illeték rá vonatkozó részét.
  • Az alábbi személykategóriák kivételt képeznek:
    • A költségmentességet élvező személyek, akik igazolni tudják, hogy megfelelnek a törvényben foglalt követelményeknek.
    • A Főügyészség.
    • A központi kormányzat és az autonóm közösségi kormányzatok, a helyi hatóságok és a hatáskörük alá tartozó valamennyi hivatalos szerv.
    • A spanyol parlament és az autonóm közösségek törvényhozó gyűlései.

Végül munkajogi ügyekben a dolgozók (alkalmazottak vagy önfoglalkoztatók) mentesülnek a jogorvoslati kérelmek benyújtásáért fizetendő illeték 60%-a alól. Közigazgatási peres ügyekben a törvényben rögzített jogaikat védő köztisztviselők mentesülnek a jogorvoslati kérelmek benyújtásáért fizetendő illeték 60%-a alól.

A büntetőeljárások rögzített költségei

Büntetőeljárásban részt vevő peres felek rögzített költségei

A kérdést a büntetőeljárásról szóló törvény szabályozza.

Minden olyan személy, akit bármiféle eljárásban bűncselekmény vádlottja, a vádemelés, letartóztatás, más védelmi intézkedések foganatosításának, illetve az eljárás indításának pillanatától kezdve gyakorolhatja a védelemhez való jogát, melynek érdekében e jogáról tájékoztatást kap.

E jog gyakorlása során az érdekelt személyek képviseletét az ügyész (procurador), a védelmet az ügyvéd (abogado) látja el: őket hivatalból kell kijelölni akkor, ha azt a személyek kérik, de nem neveznek meg senkit név szerint, illetve ha ennek megtételére jogilag alkalmatlanok.

Amennyiben a részt vevő peres felek nem élveznek költségmentességet, a jogvita valamennyi résztvevőjének kötelezettsége a képviseletüket, illetve védelmüket ellátó jogi képviselők illetve ügyvédek, és a bíróság számára keresetükkel kapcsolatos szakvéleményt készítő szakértők tiszteletdíját, valamint a megjelenő tanúk költségtérítéseit – amennyiben a szakértők és a tanúk vallomástételkor költségtérítést kértek és a bíró, illetve a bíróság azt megítéli – megfizetni.

Amennyiben a bíróság ítélete erre nem kötelezi őket, sem a jogvita alatt, sem annak vége után nem kötelesek a többi eljárási díjat megfizetni.

A jogvitában résztvevők által kijelölt ügyész – amennyiben képviseletüket elfogadta – köteles az ügyfelek által a védelem ellátására igénybe vett ügyvédek tiszteletdíját kifizetni.

Ügyvédet vagy ügyészt a költségmentességre jogosult személyek is választhatnak maguknak. Ebben az esetben azonban – akárcsak az erre nem jogosultaknak – maguknak kell azok tiszteletdíját kifizetni, azzal a különbséggel, hogy a szabadon választott szakemberek a költségmentességről szóló törvény (Ley de Asistencia Jurídica Gratuita) 27. cikkében meghatározott feltételek fennállása esetén lemondanak a tiszteletdíjról.

Az a büntetőeljárási szakasz, amelyben a peres feleknek rögzített költségeket kell fizetniük

Az eljárás végén készített, az ügyvédi költségeket tartalmazó számlákat mindig az ügyfél fizeti. Hivatalból történő kirendel és esetén nem szükséges előleget fizetni, mivel az eljárás ebben az esetben általában költségmentes.

Figyelmet érdemel, hogy gyakori a hivatalból történő kirendelés. Így ha az ügyfél költségmentességben részesül, nem kell kifizetnie az ügyvédi költségeket, mivel azokat az állam átvállalja, kivéve, ha az ügyfél anyagi körülményei három éven belül javulnak (a leggyakoribb azonban az, hogy semmit nem fizet).

A jogi képviselő által nyújtandó tájékoztatás

A felek jogai és kötelezettségei

A felet képviselő ügyész (procurador) köteles az ügyfelet az eljárásban történtekről tájékoztatni.

Az ügyfél felszólítására az ügyvéd és az ügyész egyaránt köteles az ügyfelet tájékoztatni.

Költségek

Hol találhatok a spanyolországi költségekre vonatkozó információkat?

Nincs olyan weboldal, amely kifejezetten a spanyolországi bírósági eljárások költségeiről nyújtana információt. Vannak azonban olyan weboldalak – mint például az ügyvédi kamarák weblapjai –, amelyeken tagjaik díjszabásairól lehet olvasni.

Milyen nyelven kaphatok tájékoztatást a spanyolországi költségekről?

A tájékoztatás nyelve általában a kasztíliai spanyol. Emellett az autonóm közösségek hivatalos nyelvein is található információ.

Ezenfelül egyes oldalak angol nyelvű információkat is közölnek.

Hol találhatok a közvetítésre/békéltetésre vonatkozó információkat?

Lásd „A közvetítés a tagállamokban – Spanyolország” és „Közvetítőt keres – Spanyolország” vonatkozó információit.

Hozzáadottérték-adó

Hogyan szolgáltatják ezeket az információkat?

Ezek az információk a spanyol adóhivatal (Agencia Tributaria)A link új ablakot nyit megweblapján olvashatók.

Melyek az alkalmazandó adókulcsok?

Ezek az információk a spanyol adóhivatal (Agencia Tributaria)A link új ablakot nyit megweblapján olvashatók.

Költségmentesség

Mit jelent a költségmentesség?

A spanyol Alkotmány 119. cikkének továbbfejlesztéseként bevezetett eljárás, amelynek révén azok számára, akik igazolhatóan nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel – főként az ügyvédi és bírósági ügyvédi tiszteletdíjaknak, a szakértői vizsgálatok költségeinek, az óvadékok összegének stb. elengedése – különböző támogatásokat biztosítanak.

A költségmentesség általában az alábbi támogatásokat jelenti:

- díjmentes segítségnyújtás és tájékoztatás az eljárás megindítása előtt;

- a letartóztatott vagy fogva tartott személynek nyújtott ügyvédi segítség;

- díjmentes ügyvédi, illetve ügyészi védelem, illetve képviselet a bírósági eljárásban;

- a hivatalos újságokban a büntetőper során kötelezően közzéteendő hirdetmények, rendeletek díjmentes megjelentetése;

- Fellebbezés benyújtása esetén letétfizetési kötelezettség alóli felmentés;

- díjmentes szakértői segítség a per ideje alatt;

- másolatok, igazolások, közjegyzői okiratok és jegyzőkönyvek díjmentes elkészítése;

- bizonyos közjegyzői tevékenységek díjának 80%-os csökkentése.

- bizonyos ingatlan- és cégnyilvántartási tevékenységek díjának 80%-os csökkentése.

A költségmentességről szóló törvénynek a 2002/8/EK irányelv átültetését megvalósító 2005. július 18-i 16/2005. sz. törvény általi reformjából következően és kizárólag a határokon átnyúló viták esetében a fentiek az alábbiakkal egészülnek ki:

  1. Tolmácsolás.
  2. Iratok fordítása.
  3. Útiköltség, ha személyes megjelenésre van szükség.
  4. Amennyiben a felek egyenlőségének biztosítása érdekében a bíróság így rendelkezik, ügyvédi védelem és ügyészi képviselet még akkor is, ha az nem lenne kötelező.

Ki igényelheti a költségmentességet?

Költségmentességre általában azok a polgárok tarthatnak igényt, akik valamilyen bírósági eljárásban vesznek részt, vagy bírósági eljárást szeretnének indítani, de nem rendelkeznek a pereskedéshez szükséges pénzügyi eszközökkel.

Természetes személyek pénzeszközei akkor tekinthetők elégtelennek, ha az évente, családonként megállapított eszközeik és bevételeik igazoltan nem haladják meg a kérelem benyújtásakor érvényes állami jövedelemmutató (IPREM) értékének kétszeresét.

Jogi személyek esetében a költségmentességi jogosultság akkor állapítható meg, ha éves társasági adóalapjuk nem éri el az IPREM háromszorosát.

Minden esetben figyelembe veszik a kérelmező tényleges pénzügyi teherbíró képességének egyéb külső jeleit is.

A fenti jövedelmi küszöbök kivételes esetekben a természetes személyek fogyatékossága és/vagy más családi körülményektől függően túlléphetők. (Jelenleg a 2009. évi általános államháztartási törvény [LPGE] huszonnyolcadik kiegészítő rendelkezésével összhangban a 2009. évi IPREM évi 7 381,33 euró).

Ez azt jelenti, hogy költségmentességre az alábbiak tarthatnak igényt:

  1. Azok a spanyol állampolgárok, az Európai Unió többi tagállamának állampolgárai és spanyolországi lakóhellyel rendelkező külföldiek, akik igazolják, hogy nem rendelkeznek a pereskedéshez szükséges pénzeszközökkel.
  2. A szociális biztonsági rendszer vezető szervei és szolgáltatásai.
  3. A következő jogi személyek, amennyiben igazolják, hogy nem rendelkeznek a pereskedéshez szükséges pénzeszközökkel:

Közhasznú társaságok.

A vonatkozó közigazgatási nyilvántartásba bejegyzett alapítványok.

  1. Munkaügyi eljárásokban: a szociális biztonsági rendszer munkavállalói és kedvezményezettjei.
  2. Büntetőeljárásokban: minden polgárt – így a külföldieket is – megilleti a díjmentes ügyvédi védelem és a képviselethez való jog, amennyiben igazolják, hogy nem rendelkeznek a pereskedéshez szükséges pénzeszközökkel.
  3. A közigazgatási ügyekben: a menedékkérelemmel vagy a külföldiekről szóló törvénnyel kapcsolatos eljárásokban (ideértve az előzetes közigazgatási-peres eljárásokat) a külföldi állampolgárokat – még akkor is, ha hivatalos lakóhelyük nem spanyol területen található – megilleti a díjmentes ügyvédi segítségnyújtás, a védelem és a képviselet joga, amennyiben igazolják, hogy nem rendelkeznek a pereskedéshez szükséges pénzeszközökkel.

Kiegészítő információk

A költségmentességi kérelem feltételei

Természetes személyek esetében:

Ha évente, családonként megállapított forrásaik és bevételeik igazoltan nem haladják meg a kérelem benyújtásakor érvényes állami jövedelemmutató (IPREM) értékének kétszeresét.

Ha a pénzeszközök meghaladják az IPREM kétszeresét, de nem haladják meg annak négyszeresét, és a költségmentességi bizottság – figyelemmel a kérelmező családi körülményeire, a kérelmező által eltartott családtagok vagy gyermekek számára, egészségi állapotára, esetleges fogyatékosságára, pénzügyi kötelezettségeire, az eljárásindítással kapcsolatos költségekre, vagy más körülményekre, illetve minden olyan esetben, ha a kérelmező különleges kategóriába tartozó nagycsalád feje – úgy dönt, hogy a költségmentességet kivételesen alapon engedélyezi.

Ha saját jogai és érdekei védelmében pereskedik.

Jogi személyek esetében:

Ha azok közhasznú társaságok vagy a vonatkozó közigazgatási nyilvántartásba bejegyzett alapítványok.

Éves társasági adóalapjuk nem érheti el az IPREM háromszorosát.

A nemi erőszak elleni teljes védelemre irányuló intézkedésekről szóló, 2004. december 28-i 1/2004. sz. organikus törvény (Ley Orgánica 1/2004 de Medidas de Protección Integral contra la Violencia de Género) hatályba lépésével elismerték, hogy az említett erőszak áldozataivá vált nők jogosultak az azonnali, és az ítélet teljes körű végrehajtásáig tartó teljes ügyvédi segítség igénybevételére a költségmentesség külön kérelmezése nélkül – nemcsak a bírósági eljárások mindegyikében, hanem valamennyi olyan közigazgatási eljárásban is (ideértve a rendőrségi eljárásokat is), amelyeket alapvetően a nemi erőszak miatt indítottak. Ez azt jelenti, hogy a költségmentes igazságszolgáltatás foganatosítása nem akadályozhatja a hatékony védelemhez és jogorvoslathoz való jogot, amelyet az áldozatnak akkor is meg kell adni, ha nincs folyamatban költségmentességre irányuló kérelme. A költségmentesség viszont csak akkor marad érvényben, ha az érdekelt a bírósági eljárásban vagy a posteriori hitelt érdemlően igazolja, hogy fennállnak a jogosultság elismeréséhez szükséges azon körülmények, amelyeket a költségmentességről szóló általános jogszabály, vagyis az 1/2004. sz. organikus törvény hatodik záró rendelkezése által e tekintetben módosított költségmentességi törvény és annak végrehajtási rendelete ír elő.

Milyen esetekben viseli a pervesztes fél az eljárás költségeit?

A polgári igazságszolgáltatás területén a perköltségek viseléséről a polgári perrendtartás 394–398. cikke rendelkezik.

Az ítéletre irányuló eljárásokban az elsőfokú eljárás költségeit a pervesztes fél viseli, kivéve, ha az ügy mind ténybeli mind jogbeli szempontból komoly tisztázandó kétségeket támaszt.

Részleges pernyertesség esetében a felek fedezik saját követeléseik költségeit, a közös eljárások költségeit pedig fele-fele arányban fizetik, kivéve, ha az egyik felet gondatlan pereskedés miatt a költségek megtérítésére kötelezik.

A költségek viselésére ítélt pervesztes félnek a díjszabások által nem kötött ügyvédek és más szakértők költségeire a perben részt vevő minden fél után átalányt kell fizetnie, amelynek teljes összege nem haladhatja meg az eljárás teljes költségének egyharmadát. E célból az értékhez nem kötött követelések összege 18 000 EUR-ra értékelendő, kivéve, ha az ügy bonyolultsága miatt a bíróság másképp rendelkezik.

Az előző bekezdés rendelkezései nem alkalmazandók abban az esetben, ha a bíróság kimondja a peres fél gondatlan eljárását és kötelezi a költségek megfizetésére.

Ha a költségek megfizetésére ítélt felet költségmentesség illeti meg, csak a szemben álló fél védelmének kiadásait kell a költségmentességi törvény által kifejezetten megjelölt esetekben megtérítenie.

Azokban az eljárásokban, amelyekben a vádhatóság félként részt vesz, az semmilyen esetben sem kötelezhető a költségek viselésére.

Szakértői díjak

Az eljárásban részt vevő szakértőket igazságügyi szakértőknek nevezik. Az igazságügyi szakértők nyilvántartása minden felsőfokú bíróságon megtalálható.

A polgári perrendtartás 241. szakasza (1) bekezdésének 4. pontja rendelkezik arról, hogy a költségek megállapításakor az „igazságügyi szakértők költségeit és az eljárásban résztvevő személyek kiadásait” külön tételként kell figyelembe venni. A kérdéses rendelkezés azon személyek költségeire vonatkozik, akik az eljárásban félként nem vesznek részt, de valamely szolgáltatás nyújtása céljából személyes megjelenésükre szükség van.

A polgári perrendtartás 243. cikke előírja, hogy bármely eljárás vagy kereset vonatkozásában a költségeket az eljárást vagy a fellebbezést lefolytató bírósági ügyintéző állapítja meg. Költségként nem veszik figyelembe a használhatatlan, felesleges, illetve törvény által nem engedélyezett okmányokat és iratokat, valamint azokat az ügyvédi költségeket sem, amelyeket nem részleteztek, vagy amelyek olyan díjakról szólnak, amelyeket a per során merültek fel.

Amennyiben a kérelmezett összegek meghaladják a pertárgy érétkének egyharmadát, és a díjfizetésre kötelezett peres fél gondatlansága nem nyert megállapítást, a bírósági ügyintéző csökkenti a díjszabások által nem kötött ügyvédek és más szakértők költségeit.

A költségelszámolásba azon eljárási cselekmények költségei sem számítanak bele, amelyek a főeljárás költségeinek viseléséről szóló határozat értelmében a pernyertes felet terhelik.

Fordítók és tolmácsok díja

Spanyolországban a hites fordítások és tolmácsolások díja nincs megszabva. A hites tolmácsok szabadon állapítják meg a munkájukért kért tiszteletdíjat, azonban az általuk alkalmazott díjszabást jelenteniük kell a tolmácsirodának és az illetékes tartományi kormányhivatalnak. Ezt minden év januárjában kell megtenniük.

Kapcsolódó hivatkozások

A link új ablakot nyit megSpanyolország Adóhatóságának Állami Ügynöksége/héa

Kapcsolódó mellékletek

Spanyolország jelentése a költségek átláthatóságáról készített tanulmányrólPDF(640 Kb)en

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 12/03/2019

1. esettanulmány – családjog – a házasság felbontása - Spanyolország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata spanyol nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: bolgárnémetangolfranciaportugál.

E családjogi, a válásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a válókeresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár összeházasodik. Később külön költöznek, és megegyeznek abban, hogy elválnak.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy tagállam („A” tagállam) két állampolgára összeházasodik. A házasságot „A” tagállamban kötik meg. Az esküvő után a pár egy másik tagállamba („B” tagállam) költözik, ahol letelepednek. Nem sokkal ezután a pár külön költözik, a feleség visszatér „A” tagállamba, a férj pedig „B” tagállamban marad. A pár megegyezik abban, hogy elválnak. „A” tagállamba való visszatértét követően a feleség azonnal válókeresetet nyújt be „B” tagállam bíróságához.

Az eljárások költsége

Költségek Spanyolországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Peres eljárás

Jogorvoslati eljárás

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Általános költségek

Más díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Általános költségek

Más díjak

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e ebben az esettípusban?

Költségek

„A” eset

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek. Ügyvédi és ügyészi letét, kivéve, ha költségmentességet élvez (a költségmentességről szóló 1/1996. sz. törvény által szabályozva).

Nem kell bírósági eljárási illetéket fizetni például a házasság közös akarattal történő felbontása esetében. Peres úton történő válásnál bírósági eljárási illetéket kell fizetni, kivéve, ha a felek által kérelmezett intézkedések kizárólag kiskorúakat érintenek.

Az eljárás általános költségei. A pervesztes fél viseli (lejárati elv), kivéve, ha az ügy komoly kétségeket támaszt mind ténybeli mind jogi szempontból (polgári perrendtartás 394.1. cikk). Részleges pernyertesség esetében a felek fedezik saját követeléseik költségeit, a közös eljárások költségeit pedig fele-fele arányban fizetik.

Peres úton történő válásnál a lejárati elv (polgári perrendtartás 394.2. cikk) érvényesül.

A szakértőkkel és a közjegyzői és állami nyilvántartásokban készült másolatok, igazolások, okmányok és iratok megszerzésével kapcsolatos kiadások.

Ugyanazok, mint az elsőfokú eljárásban.

Ugyanazon szempontok szerint, mint az elsőfokú bíróságokon.

Ugyanazon szempontok szerint, mint az elsőfokú bíróságokon.

Spanyolországban családjogi ügyekben a közvetítés elfogadott, ez azonban az autonóm közösségek hatáskörébe tartozik.

Az autonóm közösségek a közvetítést díjmentesnek tervezik.

„B” eset

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek. Ügyvédi és ügyészi letét, kivéve, ha költségmentességet élvez (a költségmentességről szóló 1/1996. sz. törvény által szabályozva).

Nem kell bírósági eljárási illetéket fizetni például a házasság közös akarattal történő felbontása esetében. Peres úton történő válásnál bírósági eljárási illetéket kell fizetni, kivéve, ha a felek által kérelmezett intézkedések kizárólag kiskorúakat érintenek.

Az eljárás általános költségei. Peres úton történő válásnál ezeket a költségeket a pervesztes fél fizeti (polgári perrendtartás 394.1. cikk).

Bizonyításra vonatkozó indítványok, egyezségi megállapodás tervezete a házasság felbontásáról.

A jogorvoslati kérelemmel élő félnek előzetes letétet kell létesítenie, kivéve, ha megilleti a költségmentesség.

Ugyanazon szempontok szerint, mint az elsőfokú bíróságokon.

Ugyanazon szempontok szerint, mint az elsőfokú bíróságokon.

Spanyolországban családjogi ügyekben a közvetítés elfogadott, ez azonban az autonóm közösségek hatáskörébe tartozik.

Az eljárásban részt vevő szakemberek díjazása.

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvédek

Végrehajtók

Szakértők

Kötelező a jogi képviselet?

Költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező a részvétele?

Költségek

„A” eset

Ügyvédi segítség és ügyész általi képviselet szükséges (polgári perrendtartás 750. cikk).

Letét létrehozása szükséges az ügyvéd és az ügyész költségeinek fedezésére. Peres úton történő válásnál a pervesztes fél kötelezhető a költségek utólagos kifizetésére.

A feleknek nincs képviseletük.

Nincs

Nincs

Ezen eljárás jellege miatt nem szoktak megjelenni.

Tanúk költségei, letét vagy garancia és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letétek

Más díjak

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költségek

Létezik-e ez? Létezik-e ez és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

Költségek

Leírás

Költségek

„A” eset

A tanúk joga, hogy a tanúskodásukat indítványozó fél megtérítse a megjelenésükből eredő káraikat és hátrányaikat (polgári perrendtartás 375.1. cikk).

Egy részüket figyelembe veszik a költségfizetésben.

Nincs előzetes letét.

Nincs

Anyakönyvi igazolások, házasságra vagy gyermekek meglétére vonatkozó igazolások, a jogokat alátámasztó iratok (polgári perrendtartás 777.2. cikk).

Az ezeknek megfelelő költségek.

„B” eset

A tanúk joga, hogy a tanúskodásukat indítványozó fél megtérítse a megjelenésükből eredő káraikat (polgári perrendtartás 375.1. cikk).

Egy részüket figyelembe veszik a költségfizetésben.

Nincs előzetes letét.

Nincs

Anyakönyvi igazolások, házasságra vagy gyermekek meglétére vonatkozó igazolások, a jogokat alátámasztó iratok (polgári perrendtartás 777.2. cikk).

Az ezeknek megfelelő költségek.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Térítések

Mikor és milyen feltételek mellett alkalmazandó?

A költségmentesség mikor teljes körű?

Feltételek?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél vitarendezési költségei?

„A” eset

Azoknak, akik hitelt érdemlően igazolják, hogy nem rendelkeznek a pereskedéshez szükséges pénzeszközökkel (többek között ügyvéd, ügyész).

A felek pénzeszközei akkor tekinthetők elégtelennek, ha az évente, családonként megállapított eszközeik és bevételeik igazoltan nem haladják meg a kérelem benyújtásakor érvényes állami jövedelemmutató (IPREM) értékének kétszeresét.

Az ügyvédjével kötött megállapodás szerint, ha van ilyen.

„B” eset

Azoknak, akik hitelt érdemlően igazolják, hogy nem rendelkeznek a pereskedéshez szükséges pénzeszközökkel (többek között ügyvéd, ügyész).

A felek pénzeszközei akkor tekinthetők elégtelennek, ha az évente, családonként megállapított eszközeik és bevételeik igazoltan nem haladják meg a kérelem benyújtásakor érvényes állami jövedelemmutató (IPREM) értékének kétszeresét.

Az ügyvédjével kötött megállapodás szerint, ha van ilyen.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor és milyen feltételek mellett alkalmazandó?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

„A” eset

„B” eset

A bizonyos jogi feltételek mellett szükséges valamennyi köz- és magánokirat

(hivatalosan elismert hiteles fordító által készített fordítás).

A fordítók maguk állapítják meg díjaikat.

Ha az eljárás szükségessé teszi, tolmácsok igénybevétele.

A tolmácsok maguk állapítják meg díjaikat.

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 12/03/2019

2. esettanulmány – családjog – szülői felügyeleti jog - Spanyolország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata spanyol nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: bolgárnémetangolfranciaportugál.

E családjogi, a gyermekek fölötti felügyeleti jogra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. A bíróság az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya keresetet indít az apa kapcsolattartási jogának korlátozása érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy közös gyermekük, azonban közvetlenül a gyermek születése után külön költöztek. A „B” tagállamban hozott bírósági határozat az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik (ezt a bíróság határozata lehetővé tette), az apa pedig „B” tagállamban marad. Néhány évvel később az anya keresetet indít „A” tagállamban az apa kapcsolattartási jogának megváltoztatása érdekében.

Az eljárások költsége

Költségek Spanyolországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Peres eljárás

Jogorvoslati eljárás

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Általános költségek

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e ebben az esettípusban?

„A” eset

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek: Ügyvédi és ügyészi letétek, kivéve, ha költségmentességre jogosult (a költségmentességről szóló 1/1996. sz. törvény által szabályozva).

Amennyiben az eljárás kizárólag a kiskorú gyámságára és felügyeleti jogára vonatkozik, nem kell illetéket fizetni (10/2012. sz. törvény 4. cikk (1) bekezdés).

Az eljárás általános költségei. A pervesztes fél viseli (polgári perrendtartás 394.1. cikk) a költségek megállapítását követően.

A jogorvoslati kérelemmel élő félnek előzetes letétet kell létesítenie, kivéve, ha megilleti a költségmentesség (a bírói hatalomról szóló organikus törvény 15. kiegészítő rendelkezése).

Amennyiben az eljárás kizárólag a kiskorú gyámságára és felügyeleti jogára vonatkozik, nem kell illetéket fizetni (10/2012. sz. törvény 4. cikk (1) bekezdés).

Fennáll az a lehetőség, hogy a felek más láthatási rendben állapodnak meg. Ez megállapodás útján tehető meg, amelyet az ügyésznek kell bejelentenie és a bíróságnak kell jóváhagynia.

A felek a 2012. július 6-i 5/2012. sz. törvénnyel összhangban közös megegyezéssel kérhetik az eljárás felfüggesztését és közvetítőt vehetnek igénybe.

További információ a közvetítési szolgáltatásokról az igazságügyi adminisztrációs portálon érhető el. A bírósági közvetítés díjmentes.

„B” eset

Lásd: előző eset.

Ua.

Ua.

Ua.

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvédek

Bírósági végrehajtók

Szakértők

Kötelező a jogi képviselet?

Költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező a részvétele?

„A” eset

Ügyvédi segítség és ügyész általi képviselet szükséges (polgári perrendtartás 750. cikk).

Közös megegyezés esetén a felek ugyanazt ügyvédet és ügyészt is felkérhetik.

Letét létrehozása szükséges az ügyvéd és az ügyész költségeinek fedezésére. Peres eljárás esetén a pervesztes fél kötelezhető a költségek utólagos kifizetésére.

A feleknek nincs képviseletük.

Nincsenek.

Nincsenek.

Szükség lehet bizonyos szakértők (pszichológus) bevonására.

A szakértőt felkérő fél fizeti annak díját, kivéve, ha a szakértő a bírósághoz tartozó pszichoszociális központból érkezik.

„B” eset

Lásd: előző eset.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Tanúk költségei, letét vagy garancia és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letétek vagy garanciák

Más díjak

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költségek

Létezik-e ez és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

Költségek

Leírás

„A” eset

A tanúk joga, hogy a tanúskodásukat indítványozó fél megtérítse a megjelenésükből eredő káraikat (polgári perrendtartás 375.1. cikk).

Egy részüket figyelembe veszik a költségfizetésben.

Nincs előzetes letét.

Nincsenek.

A megfelelő anyakönyvi igazolások, például gyermek születési anyakönyvi kivonata (jelenleg díjmentes) vagy a jogokat alátámasztó iratok.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Térítések

Mikor és milyen feltételek mellett alkalmazandó?

Feltételek?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél vitarendezési költségei?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kellene téríteni a költségmentességet biztosító szervnek?

„A” eset

Azoknak, akik hitelt érdemlően igazolják, hogy nem rendelkeznek a pereskedéshez szükséges pénzeszközökkel (többek között ügyvéd, ügyész).

Természetes személyek pénzeszközei akkor tekinthetők elégtelennek, ha az évente, családonként megállapított eszközeik és bevételeik igazoltan nem haladják meg a kérelem benyújtásakor érvényes állami jövedelemmutató (IPREM) értékének kétszeresét.

Az ügyvédjével kötött megállapodás szerint, ha van ilyen. Amennyiben ilyen megállapodást kötöttek, bizonyos eseteket kivéve a pervesztes fél fizeti (polgári perrendtartás 394.1. cikk).

Visszatéríthető az ügyvéd tiszteletdíja (amennyiben az a kártérítés összegének egyharmadát nem haladja meg), az ügyész tiszteletdíja és bármely egyéb költség, amely azok megállapítását követően visszaigényelhető.

„B” eset

Lásd: előző eset.

Ua.

Ua.

Ua.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

„B” eset

A bizonyos jogi feltételek mellett szükséges valamennyi köz- és magánokirat (hivatalosan elismert hiteles fordító által készített fordítás).

A tolmácsok megbízási díja változó.

Ha az eljárás szükségessé teszi, tolmácsok igénybevétele. Tolmács igénybevétele szükséges, amennyiben egy, az adott nyelvet nem beszélő személynek meghallgatáson kell részt vennie, tanúvallomást kell tennie vagy értesíteni kell őt a bíróság határozatáról. Amennyiben a tolmácsot a bíróság kérte fel, a díjat nem a felek viselik. Bármely személy, aki az adott nyelvet ismeri és előzetesen esküt vagy eskü erejével bíró nyilatkozatot tett, hogy pontosan fordít, tolmácsként kinevezhető.

Egyéb esetekben a tolmács díja változó.

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 12/03/2019

3. esettanulmány – családjog – tartásdíj - Spanyolország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata spanyol nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: németangolfranciaportugál.

E családjogi, tartásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek a alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. Egy bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az egyetlen fennmaradó vitás kérdés az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozik. Az anya emiatt keresetet indít.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy három éves közös gyermekük. Külön költöznek. Egy „B” tagállamban hozott bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az apa hozzájárulásával az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik, ahol letelepednek.

Egy vitás kérdés marad fenn, ez az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozik. Az anya emiatt keresetet indít „A” tagállamban.

Az eljárások költsége

Költségek Spanyolországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Peres eljárás

Jogorvoslati eljárás

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Általános költségek

Más díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Általános költségek

Más díjak

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e ebben az esettípusban?

Költségek

„A” eset

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek: Ügyvédi és ügyészi letétek, kivéve, ha költségmentességre jogosult (a költségmentességről szóló 1/1996. sz. törvény által szabályozva).

Az eljárás általános költségei. Peres úton történő válásnál a pervesztes fél fizeti (polgári perrendtartás 394.1. cikk).

A családjogban bevett gyakorlat szerint a költségek megfizetését nem ítélik oda a feleknek, hanem azokat a felek között megosztják úgy, hogy minden fél csak a saját költségeit fizeti. Bizonyos esetekben azonban elrendelhetik, hogy a pervesztes fél viselje az eljárás költségeit.

Részleges pernyertesség esetén a felek csak a saját költségeiket fizetik.

Amennyiben az ügy kizárólag gyermek tartásának a megfizetésére irányul, nem kell illetéket fizetni (10/2012. sz. törvény 4. cikk (1) bekezdés).

Bizonyításra vonatkozó indítványok, egyezségi megállapodás tervezete. Szakértői bizonyíték igénylése esetén a szakértő díját meg kell fizetni. Közös megegyezés esetén a megállapodás tervezetének költségét általában tartalmazzák az ügyvédnek fizetendő összköltségek.

A jogorvoslati kérelemmel élő félnek előzetes letétet kell létesítenie, kivéve, ha megilleti a költségmentesség.

Ugyanazon szempontok szerint, mint az elsőfokú bíróságokon.

Ugyanazon szempontok szerint, mint az elsőfokú bíróságokon.

Lehetőség van különélési megállapodás kidolgozására, amelyben a tartás mértékét önkéntesen állapítják meg. A megállapodást az ügyésznek kell bejelentenie és a bíróságnak kell jóváhagynia.

A tárgyalási folyamatban részt vevő szakértők díjai.

„B” eset

Lásd: előző eset.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvédek

Bírósági végrehajtók

Szakértők

Kötelező a jogi képviselet?

Költségek

Kötelező a jogi képviselet?

A tárgyalás előtti költségek

A tárgyalás utáni költségek

Kötelező a részvétele?

Költségek

„A” eset

Ügyvédi segítség és ügyész általi képviselet szükséges (polgári perrendtartás 750. cikk).

Közös megegyezés esetén a felek felkérhetik ugyanazt ügyvédet és ügyészt, hogy közöttük létrejött megállapodást nyújtsanak be.

Letét létrehozása szükséges az ügyvéd és az ügyész költségeinek fedezésére. Peres eljárás esetén a pervesztes fél kötelezhető a költségek utólagos kifizetésére.

A feleknek nincs képviseletük.

Ezen eljárás jellege miatt nem szoktak megjelenni.

Nincs

Nincs

Ezen eljárás jellege miatt nem szoktak megjelenni.

Nincs.

Szakértői vélemény igénylése esetén a szakértő díját meg kell téríteni, kivéve, ha a szakértő a bírósághoz tartozó pszichoszociális központból érkezik.

„B” eset

Ügyvédi segítség és ügyész általi képviselet szükséges (polgári perrendtartás 750. cikk).

Közös megegyezés esetén a felek felkérhetik ugyanazt ügyvédet és ügyészt, hogy közöttük létrejött megállapodást nyújtsanak be.

Letét létrehozása szükséges az ügyvéd és az ügyész költségeinek fedezésére. Peres eljárás esetén a pervesztes fél kötelezhető a költségek utólagos kifizetésére.

A feleknek nincs képviseletük.

Ezen eljárás jellege miatt nem szoktak megjelenni.

Nincs

Nincs

Ezen eljárás jellege miatt nem szoktak megjelenni.

Nincs.

Szakértői vélemény igénylése esetén a szakértő díját meg kell téríteni, kivéve, ha a szakértő a bírósághoz tartozó pszichoszociális központból érkezik.

Tanúk költségei, letét vagy garancia és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letétek vagy garanciák

Más díjak

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költségek

Létezik-e ez és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

Költségek

Leírás

Költségek

„A” eset

A tanúk joga, hogy a tanúskodásukat indítványozó fél megtérítse a megjelenésükből eredő káraikat (polgári perrendtartás 375.1. cikk).

Egy részüket figyelembe veszik a költségfizetésben.

Nincs előzetes letét.

Nincs

Anyakönyvi igazolások, házasságra vagy gyermekek meglétére vonatkozó igazolások, a jogokat alátámasztó iratok (polgári perrendtartás 777.2. cikk).

Az ezeknek megfelelő költségek.

„B” eset

A tanúk joga, hogy a tanúskodásukat indítványozó fél megtérítse a megjelenésükből eredő káraikat (polgári perrendtartás 375.1. cikk).

Egy részüket figyelembe veszik a költségfizetésben.

Nincs előzetes letét.

Nincs

Anyakönyvi igazolások, házasságra vagy gyermekek meglétére vonatkozó igazolások, a jogokat alátámasztó iratok (polgári perrendtartás 777.2. cikk).

Az ezeknek megfelelő költségek.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Jogsegély

Térítések

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

A költségmentesség mikor teljes körű?

Feltételek?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél vitarendezési költségei?

„A” eset

Azoknak, akik hitelt érdemlően igazolják, hogy nem rendelkeznek a pereskedéshez szükséges pénzeszközökkel (többek között ügyvéd, ügyész).

Természetes személyek pénzeszközei akkor tekinthetők elégtelennek, ha az évente, családonként megállapított eszközeik és bevételeik igazoltan nem haladják meg a kérelem benyújtásakor érvényes állami jövedelemmutató (IPREM) értékének kétszeresét.

Az állami jövedelemmutató (IPREM) Spanyolországban többek között a juttatások, ösztöndíjak, támogatások és az álláskeresési járadék odaítélésének referenciájaként alkalmazott mutató. A mutató az alábbi linken számolható ki:A link új ablakot nyit meghttp://www.iprem.com.es

A pernyertes fél vitarendezési költségei megtéríthetők, amennyiben a másik felet kötelezték a költségek megtérítésére.

„B” eset

Azoknak, akik hitelt érdemlően igazolják, hogy nem rendelkeznek a pereskedéshez szükséges pénzeszközökkel (többek között ügyvéd, ügyész).

Természetes személyek pénzeszközei akkor tekinthetők elégtelennek, ha az évente, családonként megállapított eszközeik és bevételeik igazoltan nem haladják meg a kérelem benyújtásakor érvényes állami jövedelemmutató (IPREM) értékének kétszeresét.

Az állami jövedelemmutató (IPREM) Spanyolországban többek között a juttatások, ösztöndíjak, támogatások és az álláskeresési járadék odaítélésének referenciájaként alkalmazott mutató. A mutató az alábbi linken számolható ki: A link új ablakot nyit meghttp://www.iprem.com.es/

A pernyertes fél vitarendezési költségei megtéríthetők, amennyiben a másik felet kötelezték a költségek megtérítésére.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

„A” eset

„B” eset

A bizonyos jogi feltételek mellett szükséges valamennyi köz- és magánokirat (hivatalosan elismert hiteles fordító által készített fordítás).

A fordítók maguk állapítják meg díjaikat.

Ha az eljárás szükségessé teszi, tolmácsok igénybevétele.

A tolmácsok maguk állapítják meg díjaikat.

Amennyiben a tolmácsot a bíróság kérte fel, a díjat nem a felek viselik.

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 12/03/2019

4. esettanulmány – kereskedelmi jog – szerződés - Spanyolország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata spanyol nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: bolgárnémetangolfranciaportugál.

E kereskedelmi jogi, szerződésre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák az eladót a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy vállalat 20 000 EUR értékű árut szállított. A vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak.

Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít a vételár teljes megfizettetése érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy vállalat, amelynek székhelye „B” tagállamban található, 20 000 EUR értékű árut szállított egy „A” tagállambeli vevőnek. A szerződésre „B” tagállam joga irányadó, és „B” tagállam nyelvén fogalmazták meg. Az „A” tagállambeli vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak. Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít „A” tagállamban a vevővel kötött szerződés alapján a vételár teljes megfizettetése érdekében.

Az eljárások költsége

Költségek Spanyolországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Peres eljárás

Jogorvoslati eljárás

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Általános költségek

Más díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Általános költségek

Más díjak

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e ebben az esettípusban?

Költségek

„A” eset

A polgári perrendtartás 812. cikkében et seq. megállapított fizetési meghagyásos eljárásoknál a kártérítés összegétől függetlenül elvben nem szükséges ügyvéd közreműködése az adósságra vonatkozó első keresetlevél benyújtásához.

A deklaratív jellegű eljárásokban a 2 000 EUR-t meghaladó összegű kártérítésre irányuló eljárásokban szükség van az ügyvéd és az ügyész közreműködésére.

Amennyiben az adós kifogással él, és az összeg meghaladja a polgári perrendtartásban meghatározott összeget (jelenleg 2 000 EUR), szükség van az ügyvéd és az ügyész közreműködésére.

Ezen felül illeték is fizetendő, amely az eljárás típusától és a kártérítés összegétől függően változik, feltéve, hogy a kártérítés a 2 000 EUR-t meghaladja, kivéve, ha a felperes költségmentességet élvez (a költségmentességről szóló 1/1996. sz. törvény által szabályozva).

Az eljárás általános költségei. A pervesztes a fél fizeti (polgári perrendtartás 394.1. cikk).

Bizonyításra vonatkozó indítványok.

A tanúnak járó költségtérítés.

Szakértői vélemények.

Ha az adós nem vitatja a követelést, az eljárás alig jár költségekkel. Ha kifogással él, az általános szabályokat kell alkalmazni, azaz a pert indító félnek előzetes letétet kell létrehoznia, kivéve, ha költségmentességre jogosult.

Ugyanazon szempontok szerint, mint az elsőfokú bíróságokon.

Ugyanazon szempontok szerint, mint az elsőfokú bíróságokon.

A perben részt vevő felek harmadik fél közbeavatkozása nélkül is megegyezhetnek a kártalanítás összegében, ez esetben a bíróságnak jóvá kell hagynia a megállapodást, és a felek az eljárás megindítása után is rendezhetik vitájukat közvetítés útján. A polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítésről szóló, 2012. július 6-i 5/2012. sz. törvény ülteti át a 2008. május 21-i 2008/52/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet. Ez a törvény állapítja meg a közvetítésre vonatkozó minimális jogi keretet az autonóm közösségek által jóváhagyott rendelkezések sérelme nélkül.
E törvény értelmében az előzetes meghallgatás során fel lehet hívni a felek figyelmét a vita közvetítés igénybevételével történő rendezésére. Az ügy jellegétől függően a bíróság felkérheti a feleket, hogy az eljárás lezárása érdekében próbáljanak megegyezni. A 19. cikk (4) bekezdésével összhangban a felek is kérhetik az eljárás felfüggesztését és közvetítés vagy választottbíróság igénybevételét.

A felek megegyezése esetén a bírósági díj 60%-át visszatérítik.
A bírósági közvetítés általában díjmentes.
Amennyiben a bíróság nem biztosít közvetítést, a felek szabadon dönthetnek közvetítő igénybevételéről, és a közvetítő költségeit megállapodás alapján fizetik. Az 5/2012. sz. törvény alapján függetlenül attól, hogy a közvetítés megegyezéshez vezet-e vagy sem, a közvetítési díjat eltérő megállapodás hiányában a két fél között egyenlően kell megosztani.

„B” eset

Lásd: előző eset.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvédek

Bírósági végrehajtók

Szakértők

Kötelező a jogi képviselet?

Költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező a részvétele?

Költségek

„A” eset

Fizetési meghagyást csak akkor alkalmaznak, ha az adós él ellentmondással.
Amennyiben a deklaratív jellegű eljárásokban, illetve a fizetési meghagyásos eljárásokban a 2 000 EUR-t meghaladó kártérítések esetében az adós ellenkezik, kötelező a képviselet. Ügyvédi segítség és ügyész általi képviselet szükséges (polgári perrendtartás 31. cikk).

Az összegtől és az eljárástól függően változnak.

Nincs jogi képviselet.

Nem, azonban egyes esetekben tanácsos a szakértők bevonása, akiket a kérelmező fél fizet.

A kiadandó szakértői vélemény alkalmazási körétől és tárgyától függően változnak.

„B” eset

Lásd: előző eset.

Ua.

Ua.

Ua.

Tanúk költségei, letét vagy garancia és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letétek vagy garanciák

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költségek

Létezik-e ez? Létezik-e ez és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

Költségek

„A” eset

A tanúk joga, hogy a tanúskodásukat indítványozó fél megtérítse a megjelenésükből eredő káraikat (polgári perrendtartás 375.1. cikk).

A költségeket a bírósági ügyintéző állapítja meg a tanú kérelme alapján (utazási költség, ellátás stb.), amelyeket megfelelően rögzítenek.

Nincs előzetes letét. Letét csak bizonyos határozatok elleni jogorvoslati kérelmek esetében szükséges.

A megtámadott határozattól függően változnak. 25 EUR és 50 EUR között lehetnek.

„B” eset

Lásd: előző eset.

Ua.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Térítések

Mikor és milyen feltételek mellett alkalmazandó?

A költségmentesség mikor teljes körű?

Feltételek?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél vitarendezési költségei?

Mikor és milyen feltételek mellett alkalmazandó?

A költségmentesség mikor teljes körű?

Feltételek?

„A” eset

Azoknak, akik hitelt érdemlően igazolják, hogy nem rendelkeznek a pereskedéshez szükséges pénzeszközökkel (többek között ügyvéd, ügyész, szakértő).

A költségmentességi bizottság határozza meg azon szolgáltatások körét, amelyekre költségmentesség adható. Költségmentesség a törvény által biztosított szolgáltatások közül kizárólag egy szolgáltatásra igényelhető (pl. a bírósági eljárási illeték fedezésére).

Természetes személyek pénzeszközei akkor tekinthetők elégtelennek, ha az évente, családonként megállapított eszközeik és bevételeik igazoltan nem haladják meg a kérelem benyújtásakor érvényes állami jövedelemmutató (IPREM) értékének kétszeresét.

Általában az ügyvéd tiszteletdíjának (amennyiben a kártérítés összegének egyharmadát nem haladja meg), az ügyész tiszteletdíjának és az ezekhez a költségekhez kapcsolódó letéteknek, valamint az adott ügytől függően a szakértők tiszteletdíjának egy része vagy egésze visszatéríthető.

Amennyiben a felperes részére költségek megfizetését rendelték el (polgári perrendtartás 394. cikk) a költségek bírósági ügyintéző általi megállapítását követően.

Költségek megfizetésének elrendelése a másik fél részére.

„B” eset

Lásd: előző eset.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Eset

tanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

„A” eset

A nem spanyol nyelven (vagy adott esetben az eljárás helye szerinti autonóm közösség nyelvétől eltérő nyelven) benyújtott dokumentumok fordítását is mellékelni kell. A dokumentum fordítása magánúton is intézhető. Amennyiben valamelyik fél úgy véli, hogy a fordítás nem pontos, és az eltéréseket indoklással alátámasztja, a bírósági ügyintéző a fordítást benyújtó fél költségére elrendeli a vitatott rész hivatalos fordítását. Amennyiben a hivatalos fordítás lényegében megegyezik a privát úton intézett fordítással, a hivatalos fordítás költségeit a fordítást megtámadó félnek kell viselnie.

A fordítandó témától függően változik.

Amennyiben egy természetes személynek részt kell vennie az eljárásban azért, hogy meghallgatáson vegyen részt, tanúvallomást tegyen vagy személyesen értesítsék egy bírósági határozatról és nem beszél spanyol nyelven vagy adott esetben az eljárás helye szerinti autonóm közösség másik hivatalos nyelvén, bármely személy, aki az adott nyelvet ismeri és előzetesen esküt vagy eskü erejével bíró nyilatkozatot tett, hogy pontosan fordít, tolmácsként kinevezhető.

Attól függ, hogy hivatásos tolmácsot alkalmaztak-e vagy sem.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 12/03/2019

5. esettanulmány – kereskedelmi jog – felelősség - Spanyolország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata spanyol nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: bolgárnémetangolfranciaportugál.

E kereskedelmi jogi, felelősségre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy adjanak tanácsot a fogyasztónak a perköltséget illetően, az alábbi helyzetek mérlegelése érdekében:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy szerelőnek. A szerelő tovább értékesíti a fűtőberendezést egy fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a biztosítók ellen.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy „B” tagállambeli fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy „C” tagállambeli szerelőnek. A szerelő a fűtőberendezést tovább értékesíti egy „A” tagállambeli fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli azt). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) saját tagállamabeli biztosítótársaságnál rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít „A” tagállamban a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és az „A” tagállambeli biztosítótársaság ellen.

Az eljárások költsége

Költségek Spanyolországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Peres eljárás

Jogorvoslati eljárás

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Általános költségek

Más díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Általános költségek

Más díjak

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e ebben az esettípusban?

„A” eset

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek: Ügyvédi és ügyészi letétek, és általánosságban az eljárás típusától, valamint a követelt kártérítési összegtől – feltéve, hogy a 2 000 EUR-t meghaladja – függően fizetendő illetékek, kivéve, ha költségmentességet élvez (a költségmentességről szóló 1/1996. sz. törvény által szabályozva).

Az eljárás általános költségei. A pervesztes a fél fizeti (polgári perrendtartás 394.1. cikk).

Bizonyításra vonatkozó indítványok:

– Tanúk költségtérítése

– Szakértői vélemények.

A jogorvoslati kérelemmel élő félnek előzetes letétet kell létesítenie, kivéve, ha megilleti a költségmentesség.

Ugyanazon szempontok szerint, mint az elsőfokú bíróságokon.

Ugyanazon szempontok szerint, mint az elsőfokú bíróságokon.

A perben részt vevő felek harmadik fél közbeavatkozása nélkül is megegyezhetnek a kártalanítás összegében, ez esetben a bíróságnak jóvá kell hagynia a megállapodást, és a felek az eljárás megindítása után is rendezhetik vitájukat közvetítés útján.

„B” eset

Lásd: előző eset.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvédek

Bírósági végrehajtók

Szakértők

Kötelező a jogi képviselet?

Költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Kötelező a részvétele?

„A” eset

Amennyiben a kártérítési összeg meghaladja a 2 000 EUR-t, ügyvédi segítség és ügyész általi képviselet szükséges (polgári perrendtartás 31. cikk).

A kártalanítási összeg nagyságától és az eljárás típusától függ.

A feleknek nincs képviseletük.

Tanácsos szakértők bevonása (kárfelmérés); a szakértői véleményért a kérelmező fél fizet.

„B” eset

Lásd: előző eset.

Ua.

Ua.

Ua.

Tanúk költségei, letét vagy garancia és más releváns díjak

Esettanulmány

Tanúk költségtérítése

Letétek vagy garanciák

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költségek

Létezik-e ez és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

„A” eset

A tanúk joga, hogy a tanúskodásukat indítványozó fél megtérítse a megjelenésükből eredő káraikat (polgári perrendtartás 375.1. cikk).

Nincs előzetes letét.

„B” eset

Lásd: előző eset.

Ua.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Jogsegély

Térítések

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

A költségmentesség mikor teljes körű?

Feltételek

Megtéríthetők-e a pernyertes fél vitarendezési költségei?

„A” eset

Azoknak, akik hitelt érdemlően igazolják, hogy nem rendelkeznek a pereskedéshez szükséges pénzeszközökkel (többek között ügyvéd, ügyész).

Természetes személyek pénzeszközei akkor tekinthetők elégtelennek, ha az évente, családonként megállapított eszközeik és bevételeik igazoltan nem haladják meg a kérelem benyújtásakor érvényes állami jövedelemmutató (IPREM) értékének kétszeresét.

Az ügyvédjével kötött megállapodás szerint, ha van ilyen. Az ügyvédi költségek jelentős részét, gyakran a teljes összeget visszatérítik, amennyiben a visszatérített összeg nem haladja meg a kártérítés egyharmadát. A felek jogi képviselőinek kifizetett díjak és letétek, valamint a szakértői költségek (adott esetben) a költségek megállapítását követően megtéríthetők.

„B” eset

Lásd: előző eset.

Ua.

Ua.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

„A” eset

A nem spanyol nyelven (vagy adott esetben az eljárás helye szerinti autonóm közösség nyelvétől eltérő nyelven) benyújtott dokumentumokhoz fordítást is kell mellékelni. A dokumentum fordítása magánúton is intézhető; amennyiben valamelyik fél úgy véli, hogy a fordítás nem pontos, és az eltéréseket indoklással alátámasztja, a bírósági ügyintéző a fordítást benyújtó fél költségére elrendeli a vitatott rész hivatalos fordítását. Amennyiben a hivatalos fordítás lényegében megegyezik a magánúton intézett fordítással, a hivatalos fordítás költségeit a fordítást megtámadó félnek kell viselnie.

Változó

Amennyiben egy természetes személynek részt kell vennie az eljárásban azért, hogy meghallgatáson vegyen részt, tanúvallomást tegyen vagy személyesen értesítsék egy határozat létrejöttéről és nem beszél spanyol nyelven vagy adott esetben az eljárás helye szerinti autonóm közösség másik hivatalos nyelvén, bármely személy, aki az adott nyelvet ismeri és előzetesen esküt vagy eskü erejével bíró nyilatkozatot tett, hogy pontosan fordít, tolmácsként kinevezhető.

„B” eset

Ua.

Ua.

Nehéz előre meghatározni.

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 12/03/2019

Az eljárások költsége - Franciaország

Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: francia.

Ebben a szakaszban a Franciaországban alkalmazandó eljárási költségek áttekintését találja meg. Ha részletesebb elemzést szeretne olvasni az eljárási költségekről, kérjük, tekintse át az alábbi esettanulmányokat:

A link új ablakot nyit megCsaládjog - Válás

A link új ablakot nyit megCsaládjog - Gyermekfelügyelet

A link új ablakot nyit megCsaládjog - Tartásdíj

A link új ablakot nyit megKereskedelmi jog - Szerződés

A link új ablakot nyit megKereskedelmi jog - Felelősség

Az eljárások költsége

A jogi szakmák képviselőinek díjazására vonatkozó rendelkezések

A díjtételek állandó díjakból és (gyakran a jogvita összegének százalékában kifejezett) változó díjakból állnak.

Különbséget kell tenni a következők között:

  • az igazságszolgáltatási segédszemélyzet (ügyvédek, jogi képviselők), akiknek a javadalmazása csak részben történik díjszabás alapján. A díjazásról túlnyomórészt szabadon állapodnak meg az ügyféllel;
  • a közhivatalnokok vagy igazságügyi közhivatalnokok, akik javadalmazása a francia kormány rendeletalkotó hatásköre keretében kerül megállapításra.

Másodfokú bíróság előtt eljáró jogi képviselők (avoué)

A fellebbviteli bíróságok mellett működő jogi képviselők (avoué), az igazságszolgáltatási segédszemélyzet, illetve az ügyvédek díjazását az1980. július 30-i 80-608. sz. rendelet állapítja meg.

A jogalanyokat első fokon képviselő ügyvédek bíróság előtti eljárásának díját közigazgatási végrehajtási rendeletek rögzítik (az 1972. augusztus 25-i 72-784. sz. rendelet és az 1975. augusztus 21-i 75-785. sz. rendelet).

Végrehajtók

A végrehajtók idézésért, valamint a keresetlevelek és bírósági határozatok kézbesítéséért járó díjazásáról az 1996. december 12-i 96-1080. sz. rendelet rendelkezik.

Az állandó bírósági költségek

Állandó költségek a polgári eljárásban

A polgári eljárás peres feleinek állandó költségei

Polgári ügyekben vannak a peres eljárás lefolytatásához jogilag elengedhetetlen költségek, amelyek összege – vagy rendeleti úton, vagy bírói határozat értelmében – díjszabás tárgyát képezi. Ezek a költségek perköltségnek minősülnek.

A következőket foglalják magukban:

  1. a bíróságok titkárságai vagy az adóhatóságok által beszedett illetékek, adók, díjak vagy illetmények. Az ilyen illetékek és adók nem gyakoriak, az 1977. december 30-i 77-1468. sz. törvény ugyanis bevezette a polgári és a közigazgatási bíróságok előtti eljárások ingyenességének elvét;
  2. az okiratok fordítási költségei, ha azt a törvény vagy nemzetközi kötelezettségvállalás szükségessé teszi;
  3. a tanúk költségtérítése;
  4. a technikai szakemberek javadalmazása;
  5. a díjként felszámított költségek (a végrehajtók, a másodfokú bíróságok előtt eljáró jogi képviselők (avoué), az ügyvédek díja);
  6. a közhivatalnokok vagy igazságügyi közhivatalnokok illetménye;
  7. az ügyvédek javadalmazása, amennyiben az szabályozott, beleértve a szóbeli előterjesztés díjait is;
  8. valamely okirat külföldre történő kézbesítése miatt felmerült költségek;
  9. a bíróságok kérésére – a polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködéséről szóló, 2001. május 28-i 1206/2001/EK tanácsi rendelet keretében – külföldön végrehajtott pervezető intézkedések által szükségessé tett tolmácsolási és fordítási költségek;
  10. a családügy, valamint a nagykorúak és a kiskorúak jogvédelme területén elrendelt szociális vizsgálatok;
  11. a bíró által a kiskorú meghallgatására kijelölt személy javadalmazása.

A polgári eljárás azon szakasza, amelyben állandó költségeket kell fizetni

A polgári eljárás költségei a felek által egy-egy eljárás előtt vagy során fizetett vagy fizetendő valamennyi összeget tartalmazzák.

Ilyenek például az eljárás megindítása előtt a jogászok, technikai szakemberek tanácsadási költségei, az utazási költségek.

Az eljárás során ezek a költségek vonatkozhatnak az igazságszolgáltatási segédszemélyzetnek, az igazságügyi közhivatalnokoknak fizetett eljárási költségekre, az állam által beszedett illetékekre és a tanácsadási díjakra.

Az eljárást követően ez vonatkozhat a határozat végrehajtási költségeire.

Alkotmányjogi bírósági költségek

Az alkotmányjogi eljárás peres feleinek állandó költségei

A jelenlegi francia eljárásjog szerint, mivel az Alkotmánytanács egyéni megkereséséről nincs rendelkezés, e kérdés megválaszolása nem indokolt.

Milyen előzetes tájékoztatást várhatok a jogi képviselőmtől (ügyvédemtől)?

A felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó tájékoztatás

Az igazságszolgáltatási segédszemélyzet szakmai etikája magában foglalja, hogy releváns információkat kell szolgáltatniuk ügyfeleik számára a jogaikról és kötelezettségeikről.

A bírósági költségekre vonatkozó információforrások

Hol találhatok a franciaországi bírósági költségekre vonatkozó információkat?

Az A link új ablakot nyit megIgazságügyi Minisztérium és a A link új ablakot nyit megkülönböző szakmák honlapjain.

Milyen nyelveken találhatok a franciaországi bírósági költségekre vonatkozó információkat?

Az információk franciául állnak rendelkezésre.

Hol találhatok a költségekre vonatkozó egyéb információkat?

Nincs olyan internetes honlap, amely közzétenné az eljárási költségeket.

Hozzáadottérték-adó (HÉA)

Hol találhatok ezzel kapcsolatos információkat? Melyek az alkalmazandó adókulcsok?

A díjtételeket nettó értékben adják meg. Az alkalmazandó HÉA-kulcs mindig 19,6%, a költségmentesség kedvezményezettjeinek nyújtott szolgáltatások kivételével (5,5%).

Költségmentesség

Melyek a polgári igazságszolgáltatás területén alkalmazandó jövedelmi küszöbök a költségmentesség megszerzéséhez?

A költségmentesség nem tesz különbséget a jogvita tárgya – azaz aszerint, hogy polgári vagy büntetőügyről van-e szó – és természete szerint. A költségmentesség megítélésénél vagy elutasításánál kizárólag a kérelmező jövedelmére összpontosít.

Így minden francia állampolgárságú természetes személy és az Európai Unió tagállamainak állampolgárai, valamint azok a nonprofit jogi személyek, amelyek bíróság előtt kívánják jogaikat érvényesíteni és nem rendelkeznek elegendő forrással, igényt tarthatnak a költségmentességre.

Hasonlóképpen, azok a külföldi állampolgárságú személyek, akik szokásosan és jogszerűen Franciaországban tartózkodnak, polgári ügyekben jogosultak a költségmentesség jelentette kedvezményre. Ez a jogszerű tartózkodásra vonatkozó feltétel azonban büntetőügyben nem követelmény. Nem érvényesíthető kiskorúakkal szemben sem, függetlenül attól, hogy milyen eljárásban (polgári, közigazgatási vagy büntetőeljárásban) érintettek.

A figyelembe vett jövedelem a költségmentességet kérelmező személy legutóbbi naptári évben szerzett havi átlagjövedelme, valamint adott esetben a szokásosan a vele egy háztartásban élő személyek jövedelme. Ez utóbbi esetben a költségmentességre való jogosultság felső határa a családi kiadásokra vonatkozó korrigáló tényezőkkel emelkedik.

A bizonyos szociális segélyekben (a Nemzeti Szolidaritási Alap kiegészítő támogatásában, minimálbérben) részesülő személyeknek azonban nem kell igazolniuk elégtelen jövedelmüket.

Ezenkívül a különböző szociális jellegű támogatásokat nem számítják bele a jövedelmekbe (családi ellátások, szociális ellátások, lakhatási támogatás).

A költségmentesség a jövedelmektől függően teljes vagy részleges lehet. A jogosultsághoz szükséges felső jövedelemhatárokat évente aktualizálja a pénzügyi törvény. 2009-re a 2008-ban szerzett jövedelmek havi átlagának egyedülálló személy esetében:

  • legfeljebb 911 eurónak kell lennie a teljes költségmentességhez;
  • 912 és 1367 EUR közöttinek kell lennie a részleges költségmentességhez.

Ezek a felső határok a kérelmezővel egy háztartásban élő első két eltartott személy mindegyike (gyermekek, házastárs, élettárs, polgári együttélési szerződés szerinti partner, felmenő ági rokon stb.) után 164 euróval, a harmadik eltartott személytől kezdődően pedig 104 euróval emelkednek.

Léteznek-e más feltételek a költségmentesség sértettként történő megszerzésére?

A peres fél minőségét (például sértett vagy vádlott) elvileg nem veszik figyelembe. A költségmentesség megítélésekor, illetve elutasításakor nem kezelik eltérően a sértetteket, a vádlottakat, a felpereseket, illetve az alpereseket.

Az igazságszolgáltatás irányának meghatározásáról és programozásáról szóló, 2002. szeptember 9-i törvény azonban javította a személyek élete vagy épsége ellen irányuló, annak legsúlyosabb szándékos megsértését jelentő bűncselekmények (a büntető törvénykönyv 221-1–221-5., 222-1–222-6., 222-8., 222-10., 222-14. (1. és 2. bekezdés), 222-23–222-26., 421-1. (1. bekezdés) és 421-3. cikkében (1–4. bekezdés) előírt és szankcionált bűncselekmények) áldozatainak, valamint az áldozatok jogán jogosultak – a személyi sérelmekből eredő károk megtérítése iránti polgári kereset indítása érdekében – igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésének feltételeit, azáltal, hogy a költségmentességben való részesüléshez mentesítette őket jövedelmük igazolása alól. Ez a rendelkezés többek között a 15 év alatti kiskorú vagy a különösen veszélyeztetett személyek ellen elkövetett, halált vagy tartós fogyatékosságot okozó nemi erőszak vagy rendszeres erőszak áldozataira alkalmazandó.

A jövedelemre vonatkozó feltételtől egyébként – a költségmentesség kérelmezőjének minőségétől függetlenül (felperes/alperes, áldozat/vádlott) – kivételesen el lehet térni minden olyan alkalommal, amikor úgy tűnik, hogy annak helyzete a jogvita tárgya vagy a peres eljárás előrelátható kiadásai tekintetében különös figyelmet érdemel.

Ez a rendelkezés különösen a bűncselekmény elkövetési körülményeire való tekintettel alkalmazható a bűncselekmény áldozatára.

Léteznek-e egyéb feltételek, amelyek mellett vádlottként megszerezhető a költségmentesség?

Elvben nincs olyan különleges feltétel, amely az eljárás alpereseinek biztosított költségmentesség feltételeit szabályozná.

Jogorvoslati lehetőség (fellebbezés, kifogásolás, felülvizsgálati kérelem) igénybevétele esetén azonban a jogorvoslattal élő alperesek helyzete javul, ha már részesültek költségmentességben.

Ezek a személyek ugyanis a saját védelmük érdekében szükségképpen megőrzik a költségmentességre való jogosultságukat.

Azonban emlékeztetni kell arra az eljárás felperesére és alperesére egyaránt alkalmazandó általános szabályra, amely szerint a költségmentességet nem ítélik meg, ha az általa fedezett költségeket jogvédelmi biztosítási szerződés vagy azzal egyenértékű védelmi rendszer keretében állják.

Vannak-e költségmentes eljárások ?

A kis értékű jogvitákkal foglalkozó bíróság (juridiction de proximité) és a kerületi bíróság (tribunal d’instance – TI) előtt a felek nem kötelesek ügyvédet megbízni. Amennyiben a kereset összege 4 000 euró alatti, ezekhez a bíróságokhoz egyszerűsített módon lehet fordulni, amely mentesíti a feleket a végrehajtó igénybevétele alól.

A szülői felügyelet gyakorlásával kapcsolatos intézkedések felülvizsgálatára irányuló kérelmek, valamint az örökbefogadási kérelmek, ha a gyermeket 15 éves kora előtt fogadták be, a házasság felbontása utáni intézkedések, a tartásdíj-fizetési kötelezettségekre vonatkozó kérelmek ügyvéd nélkül, egyszerű keresetlevél útján elvégezhetők.

Mint a polgári bíróságok előtti valamennyi eljárás esetében, ezek a bíróságok nem szednek be perindítási, illetve határozatkiadási költségeket.

Milyen esetekben viseli a pervesztes fél a pernyertes fél költségeit?

Polgári ügyekben az eljárást lezáró bármely ítéletnek vagy határozatnak rendelkeznie kell az eljárás keretében felmerült költségteherről.

A perköltségek (díjként felszámított költségek – lásd fentebb) elvileg a pervesztes felet terhelik. A bíró azonban indokolással ellátott határozat útján azt részben vagy teljes egészében egy másik félre terhelheti.

Az egyik fél azonban kérheti azt is, hogy a vele ellenérdekű fél teljes egészében vagy részben viselje az általa okozott és a perköltségben nem szereplő költségeket. Ilyen például az ügyvédje tiszteletdíja és szóbeli előterjesztésének díja, a végrehajtók költségei és tényállásfelvétele, valamint utazási költségei. Ebben az esetben a bíró a perköltség megfizetésére kötelezett felet vagy ennek hiányában a pervesztes felet arra ítéli, hogy fizesse meg a másik félnek azt az összeget, amelyet a felmerült és a perköltségben nem szereplő költségként határoz meg. Figyelembe veszi a méltányosságot vagy a fizetésre ítélt fél gazdasági helyzetét. Ugyanezen megfontolásokból levezetett indokok miatt – hivatalból is – kimondhatja, hogy ennek az ítéletnek nincs helye.

Szakértői díjak

Polgári ügyekben a bíró által kijelölt szakértők javadalmazását bírósági határozat állapítja meg.

Ha a bíró valamely feladatot szakértőre bíz, megállapít egy, a szakértő javadalmazására érvényesítendő céltartalékot. A céltartalék az előrelátható végleges javadalmazásához a lehető legközelebb áll. Meghatározza azt a felet vagy azokat a feleket, akinek vagy akiknek letétbe kell helyeznie vagy helyezniük a céltartalékot a bíróság hivatalánál.

Amint megtörtént a szakértői jelentés letétbe helyezése, a bíró – többek között a teljesített kérelmektől, a megadott határidők betartásától és a szolgáltatott munka minőségétől függően – megállapítja a szakértő javadalmazását. Engedélyt ad a szakértőnek arra, hogy a hivatalnál letétbe helyezett összegekből a neki járó összeget felvegye, és adott esetben kiegészítő összegek folyósítását rendeli el a szakértőnek, feltüntetve az azokat viselő felet vagy feleket.

Az eljárást lezáró ítélet vagy határozat rendelkezik a szakértőnek járó javadalmazás költségterhéről. Elvi szinten ez a pervesztes felet terheli, kivéve, ha a bíró – indokolással ellátott határozat útján – azt teljes egészében vagy részben egy másik félre terheli.

A nem a bíró által kijelölt szakértők díjáról ugyanakkor a szakértő és az ügyfele szabadon állapodnak meg. Ez a díj nem szerepel a perköltségek között. A felek kérhetik a bírótól, hogy a pervesztes felet vagy ennek hiányában a perköltségek megfizetésére kötelezett felet kötelezze arra, hogy az így felmerült díj címén egy adott összeget fizessen a részére. A bíró a méltányosság vagy a fizetésre ítélt fél gazdasági helyzetének figyelembevételével hoz határozatot.

Fordítók és tolmácsok díja

Ezek a költségek a pervesztes felet terhelik, kivéve, ha a bíró – indokolással ellátott határozat útján – azokat teljes egészében vagy részben egy másik félre terheli.

Kapcsolódó dokumentumok

Franciaország jelentése a költségek átláthatóságára vonatkozó tanulmányrólPDF(1312 Kb)en

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 10/07/2010

1. esettanulmány – családjog – a házasság felbontása - Franciaország

Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E családjogi, a válásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a válókeresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár összeházasodik. Később külön költöznek, és megegyeznek abban, hogy elválnak.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy tagállam („A” tagállam) két állampolgára összeházasodik. A házasságot „A” tagállamban kötik meg. Az esküvő után a pár egy másik tagállamba („B” tagállam) költözik, ahol letelepednek. Nem sokkal ezután a pár külön költözik, a feleség visszatér „A” tagállamba, a férj pedig „B” tagállamban marad. A pár megegyezik abban, hogy elválnak. „A” tagállamba való visszatértét követően a feleség azonnal válókeresetet nyújt be „B” tagállam bíróságához.

Az eljárások költsége

Költségek Franciaországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Peres eljárás

Jogorvoslati eljárás

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e ebben az esettípusban?

Költségek

„A” eset

Nem

Nem

Nem

Nem

Nem

Nem

A közvetítés annak érdekében lehetséges, hogy a felek adott esetben figyelembe vegyék a házasságfelbontás következményeit, de a házasságfelbontás kimondásánál minden esetben léteznie kell bírói határozatnak.

A közvetítés a feleket terheli, de költségei költségmentesség címén is átvállalhatók.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező a részvétele?

Költségek

„A” eset

Igen

A tiszteletdíjak szabadon megállapíthatók.

Igen, idézés esetén.

Nem, közös kereset esetén.

Idézés: 18,70 EUR

Kézbesítés: 26,70 EUR

Kézbesítés: 26,70 EUR

Közjegyző részvételére van szükség, ha ingatlan kerül a vagyonközösségbe.

Díjként felszámított.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Másik tagállamból származó okirat: 50 EUR.

Másik tagállamnak szánt okirat: 36,30 EUR.

Másik tagállamból származó okirat: 50 EUR.

Másik tagállamnak szánt okirat: 36,30 EUR.

Ua.

Ua.

A tanúnak járó költségtérítés, eskü vagy más garancia és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Eskü vagy más garancia

Más díjak

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

Költség

Leírás

Költség

„A” eset

Nem

Nem

Nem

Nem

Nem

Nem

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Mikor és milyen feltételek mellett alkalmazandó?

A költségmentesség mikor teljes körű?

Feltételek?

„A” eset

A költségmentességet az egyik házastárs kérheti az eljárás előtt vagy során. A költségmentességet akkor ítélik meg, ha

a házastárs által indított válókereset nem tűnik nyilvánvalóan elfogadhatatlannak vagy megalapozatlannak;

- a bevallott jövedelme nem haladja meg a törvényben meghatározott felső határértékeket;

- a válóper költségeit nem fedezi jogvédelmi biztosítás;

Az állam átvállal minden perköltséget, ha a házastárs teljes körű költségmentességben részesül.

A költségmentességet teljes körűen biztosítják, ha a költségmentességet kérelmező személy által bevallott havi jövedelem nem haladja meg a havi 911 eurót a teljes költségmentességnél.

Ezen összeg felett, és 1367 EUR erejéig a költségmentességet részlegesen biztosítják.

A jövedelem felső határa 164 euróval emelkedik az első két eltartott személy után, és 104 euróval a harmadik és a további személyek után.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Esettanulmány

Költségek megtérítése

Megtéríthetők-e a pernyertes fél vitarendezési költségei?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kellene téríteni a költségmentességet biztosító szervnek?

„A” eset

Nem, a felek megegyezése esetén az elv a költségek megosztása, a felek megállapodása, illetve a bíró ellentétes határozata kivételével.

Amennyiben a házasságot felbontó ítélet a költségmentességben nem részesülő házastársat ítéli a költségek viselésére, ez utóbbi köteles az Államkincstárnak megtéríteni a költségmentességben részesülő házastárs védelmére az állam által megelőlegezett költségeket.

„B” eset

Ua.

Ua.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

„A” eset

A lefordított okiratokat be kell nyújtani a bírónak.

Nem állnak rendelkezésre a költségekre vonatkozó statisztikák.

Ha a bíró nem ismeri azt a nyelvet, amelyen a felek kommunikálnak.

A bíró állapítja meg.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 10/07/2010

2. esettanulmány – családjog – szülői felügyeleti jog - Franciaország

Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E családjogi, a gyermekek fölötti felügyeleti jogra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. A bíróság az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya keresetet indít az apa kapcsolattartási jogának korlátozása érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy közös gyermekük, azonban közvetlenül a gyermek születése után külön költöztek. A „B” tagállamban hozott bírósági határozat az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik (ezt a bíróság határozata lehetővé tette), az apa pedig „B” tagállamban marad. Néhány évvel később az anya keresetet indít „A” tagállamban az apa kapcsolattartási jogának megváltoztatása érdekében.

Az eljárások költsége

Költségek Franciaországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Peres eljárás

Jogorvoslati eljárás

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Más díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Más díjak

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e ebben az esettípusban?

Költségek

„A” eset

Nem

Nem

Nem

Nem

Nem

Nem

A bírósági közvetítés lehetséges.

A bíróságon kívüli közvetítés szintén lehetséges.

A közvetítés a feleket terheli. A tiszteletdíjat a bíró állapítja meg, de a költség költségmentesség jogcímén is vállalható.

A közvetítőnek és a feleknek célszerű a tiszteletdíjra vonatkozó megállapodást kötniük.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező a részvétele?

Költségek

„A” eset

Nem

Nem

Igen, idézés esetén.

Nem, keresetlevél esetén.

Idézés: 18,70 EUR

Kézbesítés: 26,70 EUR

Ha a hivatal nem kézbesíti a határozatot, a végrehajtó általi kézbesítés díja: 26,70 EUR

Nem

A bíró állapítja meg.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Másik tagállamból származó okirat: 50 EUR.

Másik tagállamnak szánt okirat: 36,30 EUR.

Másik tagállamból származó okirat: 50 EUR

Másik tagállamnak szánt okirat: 36,30 EUR. 36,30 EUR

Ua.

Ua.

A tanúnak járó költségtérítés, eskü vagy más garancia és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Eskü vagy más garancia

Más díjak

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Létezik-e ez és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

Létezik-e ez és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

Költség

Leírás

Költség

„A” eset

Nem

Nem

Nem

Nem

Nem

Nem

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Mikor és milyen feltételek mellett alkalmazandó?

A költségmentesség mikor teljes körű?

Feltételek?

„A” eset

A költségmentesség az eljárás előtt vagy során kérelmezhető. A költségmentességet akkor ítélik meg, ha a szülő által bevallott jövedelem nem haladja meg a törvényben meghatározott felső határértékeket.

Az állam átvállal minden perköltséget, ha a szülő teljes körű költségmentességben részesül.

A költségmentességet teljes körűen biztosítják, ha a költségmentességet kérelmező személy által bevallott havi jövedelem nem haladja meg a havi 911 eurót a teljes költségmentességnél.

Ezen összeg felett, és 1 367 EUR erejéig a költségmentességet részlegesen ítélik meg.

A jövedelem felső határa 164 euróval emelkedik az első két eltartott személy után, és 104 euróval a harmadik és a további személyek után.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

„A” eset

A lefordított okiratokat be kell nyújtani a bírónak.

Nem állnak rendelkezésre statisztikák.

Ha a bíró nem ismeri azt a nyelvet, amelyen a felek kommunikálnak.

A javadalmazást a bíró állapítja meg.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 10/07/2010

3. esettanulmány – családjog – tartásdíj - Franciaország

Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E családjogi, tartásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek a alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. Egy bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az egyetlen fennmaradó vitás kérdés az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozik. Az anya emiatt keresetet indít.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy három éves közös gyermekük. Külön költöznek. Egy „B” tagállamban hozott bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az apa hozzájárulásával az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik, ahol letelepednek.

Egy vitás kérdés marad fenn, ez az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozik. Az anya emiatt keresetet indít „A” tagállamban.

Az eljárások költsége

Költségek Franciaországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Peres eljárás

Jogorvoslati eljárás

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Más díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Más díjak

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e ebben az esettípusban?

Költségek

„A” eset

Nem

Nem

Nem

Nem

Nem

Nem

A bírósági közvetítés lehetséges.

A bíróságon kívüli közvetítés szintén lehetséges.

A közvetítés a feleket terheli, a tiszteletdíjat a bíró állapítja meg, de költségei a költségmentesség címén is átvállalhatók.

A közvetítőnek és a feleknek célszerű a tiszteletdíjra vonatkozó megállapodást kötniük.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.         

Ua.

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező a részvétele?

Költségek

„A” eset

Nem

Nem      

Nem

Nem

Nem

Nem

A bíró állapítja meg.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

A tanúnak járó költségtérítés, eskü vagy más garancia és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Eskü vagy más garancia

Más díjak

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

Költség

Leírás

Költség

„A” eset

Nem

Nem

Nem

Nem

Nem

Nem

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Mikor és milyen feltételek mellett alkalmazandó?

A költségmentesség mikor teljes körű?

Feltételek?

„A” eset

A költségmentességet az anya kérheti az eljárás előtt vagy során. A költségmentességet akkor biztosítják, ha a bevallott jövedelem nem haladja meg a törvényben meghatározott felső határértékeket.

Az állam átvállal minden perköltséget, ha az anya teljes körű költségmentességben részesül.

A költségmentességet teljes körűen biztosítják, ha az anya által bevallott havi jövedelem nem haladja meg a havi 911 eurót a teljes költségmentességnél.

Ezen összeg felett, és 1367 EUR erejéig a költségmentességet részlegesen biztosítják.

A jövedelem felső határa 164 euróval emelkedik az anya által eltartott első két személy után, és 104 euróval a harmadik és a további személyek után.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Esettanulmány

Költségek megtérítése

Megtéríthetők-e a pernyertes fél vitarendezési költségei?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kellene téríteni a költségmentességet biztosító szervnek?

„A” eset

Igen, ha van ilyen értelmű bírói határozat.

Amennyiben a családjogi bíró határozata a költségmentességben nem részesülő apát ítéli a költségek viselésére, ez utóbbi köteles az Államkincstárnak megtéríteni a költségmentességben részesülő anya védelmére az állam által megelőlegezett költségeket

„B” eset

Ua.

Ua.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

„A” eset

A lefordított okiratokat be kell nyújtani a bírónak.

Nem állnak rendelkezésre statisztikák.

Ha a bíró nem ismeri azt a nyelvet, amelyen a felek kommunikálnak.

A javadalmazást a bíró állapítja meg.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Ua.

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 10/07/2010

4. esettanulmány – kereskedelmi jog – szerződés - Franciaország

E kereskedelmi jogi, szerződésre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák az eladót a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy vállalat 20 000 EUR értékű árut szállított. A vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak.

Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít a vételár teljes megfizettetése érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy vállalat, amelynek székhelye „B” tagállamban található, 20.000 EUR értékű árut szállított egy „A” tagállambeli vevőnek. A szerződésre „B” tagállam joga irányadó, és „B” tagállam nyelvén fogalmazták meg. Az „A” tagállambeli vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak. Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít „A” tagállamban a vevővel kötött szerződés alapján a vételár teljes megfizettetése érdekében.

Az eljárások költsége

Költségek Franciaországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Peres eljárás

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Más díjak

„A” eset

Megyei bíróság (Tribunal de grande instance – TGI): nem, nincsenek kezdeti költségek.

Cégbíróság: igen, vannak kezdeti költségek, melyek minimális összege eléri a 69,97 eurót.

Megyei bíróság (TGI): nincsenek

Megyei bíróság (TGI): nincsenek

„B” eset

Megyei bíróság (TGI): nem, nincsenek kezdeti költségek.

Cégbíróság: igen, vannak kezdeti költségek, melyek minimális összege eléri a 69,97 eurót.

Megyei bíróság (TGI): nincsenek

Megyei bíróság (TGI): nincsenek.

Esettanulmány

Jogorvoslati eljárás

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Más díjak

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e ebben az esettípusban?

Költségek

„A” eset

Nem

Nem

Nem

Igen

Békéltetés

Bírósági közvetítés

Bíróságon kívüli közvetítés

Ingyenes

A bíró által megállapított tiszteletdíj

Megállapodás a felek és a közvetítő között

„B” eset

Nem

Nem

Nem

Igen

Békéltetés

Bírósági közvetítés

Bíróságon kívüli közvetítés

Ingyenes

A bíró által megállapított tiszteletdíj

Megállapodás a felek és a közvetítő között

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező a részvételük?

Költségek

„A” eset

Megyei bíróság (TGI): igen

Cégbíróság: nem.

Fellebbviteli bíróság: igen

Ügyvédek:

Nem áll rendelkezésre statisztika

Másodfokú bíróság előtt eljáró jogi képviselők (avoué):

983 EUR

Igen

Idézés: 18,70 EUR

Kézbesítés: 26,70 EUR

Kézbesítés: 26,70 EUR

Nem

A bíró által megállapított javadalmazás

A tanúnak járó költségtérítés, eskü vagy más garancia

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Eskü vagy más garancia

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Létezik-e ez és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

„A” eset

Igen (a tanúk díjazásának felülvizsgálatáról szóló, 1920. december 27-i rendelet)

Nem

„B” eset

Igen (a tanúk díjazásának felülvizsgálatáról szóló, 1920. december 27-i rendelet)

Nem

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Mikor és milyen feltételek mellett alkalmazandó?

A költségmentesség mikor teljes körű?

Feltételek?

„A” eset

A profitorientált jogi személyek (például gazdasági társaságok) nem részesülhetnek költségmentességben. Franciaországban ezt ugyanis csak a természetes személyeknek biztosítják, valamint bizonyos feltételek mellett a nonprofit jogi személyeknek és a társasházi közös képviselőknek.

Az állam átvállal minden perköltséget, ha az anya teljes körű költségmentességben részesül.

A költségmentességet teljes körűen biztosítják, ha a költségmentességet kérelmező személy által bevallott havi jövedelem nem haladja meg a havi 911 eurót a teljes költségmentességnél.

Ezen összeg felett, és 1367 EUR erejéig a költségmentességet részlegesen biztosítják.

A jövedelem felső határa 164 euróval emelkedik az első két eltartott személy után, és 104 euróval a harmadik és a további személyek után.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Esettanulmány

Költségek megtérítése

Megtéríthetők-e a pernyertes fél vitarendezési költségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kellene téríteni a költségmentességet biztosító szervnek?

„A” eset

Igen

A díjként felszámított összes költség megtérítése, kivéve, ha a bíró másképpen határoz.

Nem díjként felszámított költségek: a bíró által méltányosság szerint megállapított költségtérítés.

Amennyiben a bíró határozata a költségmentességben nem részesülő felet ítéli a költségek viselésére, ez utóbbi köteles az Államkincstárnak megtéríteni a költségmentességben részesülő peres fél védelmére az állam által megelőlegezett költségeket.

„B” eset

Igen

A díjként felszámított összes költség megtérítése, kivéve, ha a bíró másképpen határoz.

Nem díjként felszámított költségek: a bíró által méltányosság szerint megállapított költségtérítés.

Ua.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

„A” eset

Szükség van a bírónak benyújtott okiratok fordítására.

Nem állnak rendelkezésre statisztikák.

Ha a bíró nem ismeri azt a nyelvet, amelyen a felek kommunikálnak.

A bíró által megállapított javadalmazás

„B” eset

Szükség van a bírónak benyújtott okiratok fordítására

A 2001. május 28-i 1206/2001. sz. rendelet keretébe tartozó pervezető intézkedés.

Nem állnak rendelkezésre statisztikák.

Ha a bíró nem ismeri azt a nyelvet, amelyen a felek kommunikálnak.

A 2001. május 28-i 1206/2001. sz. rendelet keretébe tartozó pervezető intézkedés.

A bíró által megállapított javadalmazás

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 10/07/2010

5. esettanulmány – kereskedelmi jog – felelősség - Franciaország

E kereskedelmi jogi, felelősségre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy adjanak tanácsot a fogyasztónak a perköltséget illetően, az alábbi helyzetek mérlegelése érdekében:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy szerelőnek. A szerelő tovább értékesíti a fűtőberendezést egy fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a biztosítók ellen.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy „B” tagállambeli fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy „C” tagállambeli szerelőnek. A szerelő a fűtőberendezést tovább értékesíti egy „A” tagállambeli fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli azt). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) saját tagállamabeli biztosítótársaságnál rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít „A” tagállamban a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és az „A” tagállambeli biztosítótársaság ellen.

Az eljárások költsége

Költségek Franciaországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Peres eljárás

Jogorvoslati eljárás

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Más díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Más díjak

Ez a lehetőség rendelkezésre áll-e ebben az esettípusban?

Költségek

„A” eset

Megyei bíróság (TGI): nincsenek kezdeti költségek.

Cégbíróság: igen, vannak kezdeti költségek, melyek minimális összege eléri a 69,97 eurót.

Megyei bíróság (TGI): nincsenek.

Megyei bíróság (TGI): nincsenek.

Nem

Nem

Nem

Igen

Békéltetés

Bírósági közvetítés

Bíróságon kívüli közvetítés

Ingyenes

A bíró által megállapított tiszteletdíj

Megállapodás a felek és a közvetítő között

„B” eset

Megyei bíróság (TGI): nincsenek.

Cégbíróság: igen, vannak kezdeti költségek, melyeknek minimális összege eléri a 69,97 eurót.

Megyei bíróság (TGI): nincsenek.

Megyei bíróság (TGI): nincsenek.

Nem

Nem

Nem

Igen

Békéltetés

Bírósági közvetítés

Bíróságon kívüli közvetítés

Ingyenes

A bíró által megállapított tiszteletdíj

 Megállapodás a felek és a közvetítő között

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező a részvételük?

Költségek

„A” eset

Megyei bíróság (TGI): igen

Cégbíróság: nem

Fellebbviteli bíróság: igen

Ügyvédek:

Nem áll rendelkezésre statisztika.

Másodfokú bíróság előtt eljáró jogi képviselők (avoué):

983 EUR

Igen

Idézés: 18,70 EUR

Kézbesítés: 26,70 EUR

Kézbesítés: 26,70 EUR

Nem

A bíró által megállapított javadalmazás

„B” eset

Megyei bíróság (TGI): igen

Cégbíróság: nem

Fellebbviteli bíróság: igen

Ügyvédek:

Nem áll rendelkezésre statisztika.

Másodfokú bíróság előtt eljáró jogi képviselők (avoué):

983 EUR

Igen

Idézés: 18,70 EUR

Kézbesítés: 26,70 EUR

Kézbesítés: 26,70 EUR

Nem

A bíró által megállapított javadalmazás

A tanúnak járó költségtérítés

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

„A” eset

Igen (a tanúk díjazásának felülvizsgálatáról szóló, 1920. december 27-i rendelet)

„B” eset

Igen (a tanúk díjazásának felülvizsgálatáról szóló, 1920. december 27-i rendelet)

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Mikor és milyen feltételek mellett alkalmazandó?

A költségmentesség mikor teljes körű?

Feltételek?

„A” eset

A költségmentességet a természetes személynek vagy nonprofit jogi személynek minősülő vevő kérheti az eljárás előtt vagy során. A költségmentességet akkor biztosítják, ha:

-  a vevő által indított kereset nem tűnik nyilvánvalóan elfogadhatatlannak vagy megalapozatlannak;

-  a bevallott jövedelem nem haladja meg a törvényben meghatározott felső határértékeket;

-  a perköltségeket nem fedezi jogvédelmi biztosítás.

Az állam átvállal minden perköltséget, ha a vevő teljes körű költségmentességben részesül.

A költségmentességet teljes körűen biztosítják, ha a költségmentességet kérelmező személy által bevallott havi jövedelem nem haladja meg a havi 911 eurót a teljes költségmentességnél.

Ezen összeg felett, és 1367 EUR erejéig a költségmentességet részlegesen biztosítják.

A jövedelem felső határa 164 euróval emelkedik az első két eltartott személy után, és 104 euróval a harmadik és a további személyek után.

„B” eset

Ua.

Ua.

Ua.

Esettanulmány

Költségek megtérítése

Megtéríthetők-e a pernyertes fél vitarendezési költségei?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél vitarendezési költségei?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél vitarendezési költségei?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél vitarendezési költségei?

„A” eset

Igen

A díjként felszámított összes költség megtérítése, kivéve, ha a bíró másképpen határoz.

Nem díjként felszámított költségek: a bíró által méltányosság szerint megállapított költségtérítés.

Amennyiben a bíró határozata a költségmentességben nem részesülő felet ítéli a költségek viselésére, ez utóbbi köteles az Államkincstárnak megtéríteni a költségmentességben részesülő peres fél védelmére az állam által megelőlegezett költségeket.

„B” eset

Igen

A díjként felszámított összes költség megtérítése, kivéve, ha a bíró másképpen határoz.

Nem díjként felszámított költségek: a bíró által méltányosság szerint megállapított költségtérítés.

Ua.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

„A” eset

Szükség van a bírónak benyújtott okiratok fordítására

Nem állnak rendelkezésre statisztikák.

Ha a bíró nem ismeri azt a nyelvet, amelyen a felek kommunikálnak.

A bíró által megállapított javadalmazás

„B” eset

Szükség van a bírónak benyújtott okiratok fordítására.

A 2001. május 28-i 1206/2001. sz. rendelet keretébe tartozó pervezető intézkedés.

Nem állnak rendelkezésre statisztikák.

Ha a bíró nem ismeri azt a nyelvet, amelyen a felek kommunikálnak.

A 2001. május 28-i 1206/2001. sz. rendelet keretébe tartozó pervezető intézkedés.

A bíró által megállapított javadalmazás

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 10/07/2010

Az eljárások költsége - Ciprus

Az eljárások költsége

A jogi szakmák képviselőinek díjazására vonatkozó jogszabályi keretek

A Ciprusi Köztársaságban nincs különbség az ügyvédek különböző kategóriái (barrister, solicitor) között. Az ügyvédi nyilvántartásba bejegyzett valamennyi ügyvédnek egyenlő joga van a nemzeti bíróságok előtti megjelenéshez és általában a jogi hivatás gyakorlásához. Ez attól függetlenül így van, hogy egy ügyvéd külföldön solicitor vagy barrister címet visel-e. Valamennyi gyakorló jogászra az „ügyvéd” megjelölés használatos.

Ügyvédek (Δικηγόροι)

A jogi szolgáltatások díjai a Legfelsőbb Bíróság (Ανώτατο Δικαστήριο) által jóváhagyott bírósági költségjegyzék alapján kerülnek meghatározásra.

A bíróságon kívüli szolgáltatásokért egyes jegyzékek minimális díjat írnak elő.

Az ügyvéd az ügyféllel mindkét esetben megállapodhat magasabb díjban.

Bírósági ügyek esetében ezt hivatalosan be kell jelenteni.

A végrehajtóknak Cipruson két kategóriája van:

  1. Magánvégrehajtók, akik bírósági iratokat kézbesítenek.
  2. Bírósági végrehajtók, akik a bírósági ítéletek (pl. az ingóságok lefoglalását és értékesítését elrendelő határozatok) végrehajtására irányuló eljárások lefolytatásával megbízott köztisztviselők.

A magánvégrehajtók iratkézbesítési díját a kézbesítési cím távolsága alapján számítják ki.

A bírósági végrehajtók köztisztviselők, akik havi illetményt kapnak. A végrehajtási intézkedést kérelmező feleknek az eljárási szabályokban meghatározott illetéket kell megfizetniük, amelynek összege a végrehajtási intézkedés fajtájától és a behajtani kívánt összegtől függ.

Meghatározott díjak

Meghatározott díjak a polgári eljárásban

A peres felek által fizetendő meghatározott díjak a polgári perben

A bírósági eljárás illetéke a per tárgya vagy az eljárás egyéb jellemzője alapján kerül meghatározásra, és azt a kérelem benyújtásakor kell megfizetni. A bírósági eljárás illetékének összege nem rögzített; az az ügy kimenetelétől függ és egy jóváhagyott jegyzék alapján számítják ki.

A polgári eljárás mely szakaszában kell meghatározott díjat fizetni?

A bírósági eljárás illetékét a kérelem benyújtásakor kell megfizetni.

Meghatározott díjak a büntetőeljárásban

Meghatározott díjak a büntetőeljárásban

A vádlottat elítélése esetén kötelezni lehet az eljárási költségek megfizetésére. Ezt szabadságvesztés kiszabása esetén főszabály szerint mellőzni kell, mely esetben a költségeket az állam fedezi, miként a vádlott felmentése esetében is.

A büntetőeljárás mely szakaszában kell meghatározott díjat fizetni?

Az eljárás megindításakor illeték formájában megfizetett összeggel csökkentett költségeket az eljárás végén kell megfizetni.

Meghatározott díjak az alkotmánybírósági eljárásban

Meghatározott díjak az alkotmánybírósági eljárás résztvevői számára

A költségeket a vonatkozó jegyzék alapján számítják.

Az alkotmánybírósági eljárás mely szakaszában kell meghatározott díjat fizetni?

A díjat az eljárás végén kell megfizetni, a bírósági költségek kivételével, amelyeket a kérelem benyújtásakor fizetnek meg.

A jogi képviselő által nyújtandó előzetes tájékoztatás

A felek jogai és kötelezettségei

Az ügyvédek ügyfelekkel szembeni kötelezettségeit a 2002. évi ügyvédi magatartási kódex (Οι περί Δεοντολογίας των Δικηγόρων Κανονισμοί του 2002) (Köztársasági Hivatalos Közlöny, 2002.05.17., 237. sz., C(1) melléklet; 237/2002. sz. rendelet) sorolja fel.

A költségek megállapításának jogalapjai

Hol találhatok a költségek megállapításának ciprusi jogalapjaira vonatkozó további információkat?

A költségek megállapításának legfontosabb jogalapjai megtalálhatók a A link új ablakot nyit megLegfelsőbb Bíróság honlapján.

Az információk görög nyelven érhetők el.

Hol találhatok a költségekre vonatkozó további információkat?

A költségekre vonatkozó információkat tartalmazó internetes honlap:

A A link új ablakot nyit megLegfelsőbb Bíróság honlapja.

Hol találhatok az egyes eljárások átlagos hosszára vonatkozó információkat?

A Ciprusi Köztársaság bíróságainak munkájára vonatkozó statisztikák megtalálhatók a A link új ablakot nyit megLegfelsőbb Bíróság honlapján, görög és A link új ablakot nyit megangol nyelven.

Hozzáadottérték-adó

Hogyan kaphatok tájékoztatást?

Az ügyvédi díjakat 15%-os HÉA terheli, amennyiben a szolgáltatást nyújtó ügyvéd HÉA-körbe tartozik.

Mi az alkalmazandó adókulcs?

Az HÉA-kulcs 15%.

Költségmentesség

A polgári eljárásban irányadó jövedelemhatár

A polgári eljárásban nincs költségmentesség.

A büntetőeljárásban a terheltekre irányadó jövedelemhatár

A büntetőeljárásban a terheltek költségmentességre jogosultak, ha jövedelmük nem elégséges az ügyvédi szolgáltatások fedezéséhez, és a költségmentesség engedélyezése a bíróság megítélése szerint az igazságszolgáltatás érdekeit szolgálja. Nincs előre meghatározott jövedelemhatár. A bíróság az összes bizonyíték alapján megvizsgálja a kérelmet; e bizonyítékok közé tartozik a Szociális Jóléti Szolgáltatások Osztálya (Τμήμα Υπηρεσιών Κοινωνικής Ευημερίας) által a terhelt jövedelmi viszonyairól és szükségleteiről készített jelentés.

A büntetőeljárásban a sértettekre irányadó jövedelemhatár

A büntetőeljárást főszabály szerint nem a bűncselekmény sértettje, hanem az állam kezdeményezi, és a költségeket is az állam fedezi. Ezért a sértettek nem élveznek költségmentességet.

A sértetteknek nyújtandó költségmentesség további előfeltételei

A büntetőeljárást főszabály szerint nem a bűncselekmény sértettje, hanem az állam kezdeményezi, és a költségeket is az állam fedezi. Ezért a sértettek nem élveznek költségmentességet.

A terhelteknek nyújtandó költségmentesség további előfeltételei

A vonatkozó jogszabályok értelmében akkor van lehetőség költségmentességre, ha a vádlott terhére rótt bűncselekmény legalább 12 hónap szabadságvesztéssel büntetendő. Azonban a szóban forgó rendelkezést alkotmányellenesnek nyilvánították, következésképpen vélelmezni kell, hogy a költségmentesség lehetősége minden esetben adott.

Milyen esetekben viseli a pervesztes fél a pernyertes fél költségeit?

Főszabály szerint a pervesztes fél viseli a másik fél költségeit, jóllehet a költségek kérdése a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik, amely másként is rendelkezhet.

Kapcsolódó linkek

A link új ablakot nyit megBírósági díjak és költségek

A link új ablakot nyit megStatisztikai adatok (görögül)

A link új ablakot nyit megStatisztikai adatok (angolul)

Kapcsolódó dokumentumok

A költségek átláthatóságáról szóló tanulmányra vonatkozó ciprusi jelentésPDF(555 Kb)en

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 29/08/2014

Az eljárások költsége - Lettország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata lett nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

Ez az oldal a lettországi igazságszolgáltatási költségekről ad tájékoztatást. Ha részletesebb elemzést szeretne olvasni az eljárási költségekről, kérjük, tekintse át az alábbi esettanulmányokat:

A link új ablakot nyit megCsaládjog - Válás

A link új ablakot nyit megCsaládjog – Gyermekelhelyezés

A link új ablakot nyit megCsaládjog - Tartásdíj

A link új ablakot nyit megKereskedelmi jog - Szerződések

A link új ablakot nyit megKereskedelmi jog - Felelősség

Az eljárások költsége

A jogi szakmák képviselőinek díjazására vonatkozó jogszabályi keretek

1. Bírósági végrehajtók

A bírósági végrehajtók (zvērināti tiesu izpildītāji) díjait A link új ablakot nyit megtörvényi díjszabás alapján állapítják meg. A törvényi díjszabástól eltérő díjban megállapodni tilos.

2. Ügyvédek

A költségmentesség esetét kivéve Lettországban az ügyvédek (zvērināti advokāti) által nyújtott szolgáltatásoknak nincs rögzített díja; az ügyvéd az ügyféllel állapodik meg a díjban.

Az A link új ablakot nyit megügyvédi törvény (Advokatūras likums) 57. §-a értelmében az ügyvéd írásbeli megállapodást köt az ügyféllel az ügy ellátásáról és a kapcsolódó díjakról.

Írásbeli megállapodás hiányában vita esetén az ügyvédi díjként felszámítható összeg a költségmentességről szóló jogszabályokban megjelölt összeg kétszeresében, az egyéb költségek pedig az e jogszabályokban meghatározott keretek között állapíthatók meg.

Az A link új ablakot nyit megügyvédi törvény 12. §-a kimondja, hogy jogszabályban meghatározott esetekben az ügyvédi díjat és egyéb kapcsolódó költségeket az állam viseli. A költségmentességre vonatkozó jogszabály (a A link új ablakot nyit megköltségmentességről szóló törvény [Valsts nodrošinātās juridiskās palidzības likums] és a A link új ablakot nyit megbüntetőeljárásról szóló törvény [Kriminālprocesa likums]) meghatározza azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén – polgári, közigazgatási és büntetőügyekben – költségmentesség biztosítható; ilyenkor a biztosított segítségnyújtás költségeit az állam viseli.

A költségmentes szolgáltatásokat nyújtó személyek, illetve szervezetek költségeit és kiadásait az állam A link új ablakot nyit mega költségmentesség alkalmazási körére, a fizetendő összegekre, a kapcsolódó költségekre és ezek megfizetésének eljárására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2009. december 22-i 1493. sz. kormányrendelet szerint téríti meg. A rendelet rögzített díjazást (konkrét összeget vagy óradíjat) állapít meg, amelyet az állam az előírt eljárásnak megfelelően fizet meg a költségmentes szolgáltatást nyújtó személyek, illetve szervezetek részére. Lásd még az alábbi kérdésekre adott válaszokat.

Rögzített költségek

Rögzített költségek polgári eljárásban

Polgári perek feleit terhelő rögzített költségek

A peres feleket terhelő rögzített költségek közé tartoznak az illetékek, a kancelláriai díj, valamint az ügy megvizsgálásához kapcsolódó költségek.

A polgári eljárásnak az a szakasza, amelyben rögzített költségeket kell megfizetni

A bírósági kérelemhez a jogszabályban meghatározott eljárások szerint csatolni kell az illetékek és egyéb bírósági költségek megfizetését igazoló dokumentumokat.

A bíróság munkájának díját (az illetéket) és a kancelláriai díjat az Államkincstárhoz kell befizetni, a következők szerint:

  • Címzett: Államkincstár (Valsts kase)
  • Címzett adószáma: 90000050138
  • Címzett számlaszáma: LV55TREL1060190911200
  • Címzett bankja: Államkincstár (Valsts kase)
  • Banki azonosító (BIC): TRELLV22
  • Közlemény: itt kell megadni az ügy azonosító adatait.

Az ügy elbírálásáért fizetendő díjakat előzetesen kell megfizetni.

A tanúknak és szakértőknek (a vizsgálatok elvégzéséért vagy a tanúk helyszíni kihallgatásáért) fizetendő összegeket, a bírósági idézések kézbesítésével kapcsolatos költségeket, valamint a sajtóhirdetmények közzétételének és a követelés biztosításának költségeit a kérelmező fél fizeti meg, az ügy elbírálása előtt.

Az ügy elbírálása előtt a kérelmező fél fizeti meg a következő költségeket:

  • tanúknak és szakértőknek fizetendő összegek;
  • helyszíni tanúkihallgatásból vagy helyszíni vizsgálat lefolytatásából eredő költségek;
  • bírósági idézések kibocsátásának és kézbesítésének költségei;
  • az alperes felkutatásával kapcsolatos költségek;
  • sajtóhirdetmények közzétételének költségei;
  • követelés biztosításának költségei.

Az ügynek valamely kerületi vagy városi bíróság (rajona (pilsētas) tiesa), vagy regionális bíróság (apgabaltiesa) általi elbírálásával kapcsolatos összegeket a Bírósági Hivatal számlájára kell befizetni:

  • Címzett: Bírósági Hivatal (Tiesu administrācija)
  • Címzett számlaszáma: LV51TREL2190458019000
  • Címzett adószáma: 90001672316
  • Címzett bankja: Államkincstár (Valsts kase)
  • Banki azonosító (BIC): TRELLV22
  • A fizetéskor feltüntetendő egyéb információk: 21499 (a fizetési kategóriát jelölő kód) és az ügy azonosításához szükséges egyéb információk, például az ügyszám, az alperes neve, valamint annak megjelölése, hogy az alperes természetes vagy jogi személy-e.

Rögzített költségek büntetőeljárásban

A büntetőeljárás feleit terhelő rögzített költségek

A büntetőeljárásban a terhelt nem fizet bírósági díjat. A A link új ablakot nyit megbüntetőeljárásról szóló törvény (Kriminālprocesa likums) nem határoz meg büntetőeljárásban fizetendő díjakat. A törvény átmeneti rendelkezéseinek (8) bekezdése előírja, hogy a törvény hatálybalépése előtt lefolytatott büntetőeljáráshoz kapcsolódó polgári jogi igények a továbbiakban kártérítési igényként kezelendők. Ha a felperes nem a sértett vagy az alperes nem a vádlott, akkor a polgári jogi igényt a továbbiakban a A link új ablakot nyit megpolgári eljárásról szóló törvény (Civilprocesa likums) alapján kell elbírálni. Erről a feleket az eljárás vezetője (procesa virzītājs) tájékoztatja, a törvény hatálybalépése után egy hónappal.

A büntetőeljárásnak az a szakasza, amelyben rögzített költségeket kell megfizetni

Lásd a büntetőeljárás feleit terhelő rögzített költségekre vonatkozó, fenti kérdésre adott választ.

Rögzített költségek alkotmányossági eljárásban

Alkotmányossági eljárás feleit terhelő rögzített költségek

Az alkotmányossági eljárás egyetlen szakaszában sem kell díjat fizetni.

Az alkotmányossági eljárásnak az a szakasza, amelyben rögzített költségeket kell megfizetni

Az alkotmányossági eljárás egyetlen szakaszában sem kell díjat fizetni.

A jogi képviselők által nyújtandó előzetes tájékoztatás

A felek jogai és kötelezettségei

A A link új ablakot nyit meglett ügyvédek etikai kódexének (Latvijas Zvērinātu advokātu Ētikas kodekss) 2.2. cikke értelmében az ügyvédeknek szakértő módon és nyíltan közölniük kell ügyfelükkel az üggyel kapcsolatos véleményüket, és megfelelő jogi segítséget kell nyújtaniuk. A kódex 3.1. cikke továbbá kimondja, hogy az ügyvédek nem dolgozhatnak olyan ügyeken, amelyekre szakértelmük nem terjed ki vagy amelyek tekintetében nem képesek feladataikat megfelelően ellátni. Ezért az ügyvédnek az ügyre vonatkozó megbízás elfogadása előtt meg kell ismernie az ügy konkrét körülményeit, és véleményt kell adnia arról. Az ügyvédekkel szemben az A link új ablakot nyit megügyvédi törvény is megállapít kötelezettségeket; így például minden törvényes eszközt és módszert fel kell használniuk a jogi segítséget kérő személy védelme, valamint jogainak és törvényes érdekeinek képviselete során.

A költségek megállapításának jogalapjai

Hol találhatok információkat a költségek megállapításának lettországi jogalapjairól?

A költségek megállapításának törvényekben és kormányrendeletekben szereplő jogalapjairól az interneten, valamint a bíróságokon beszerezhető tájékoztató kiadványokban találhatók információk.

Milyen nyelveken találhatok információkat a költségek megállapításának lettországi jogalapjairól?

A kereset benyújtásakor fizetendő költségek megállapításának jogalapjairól (konkrét összegek feltüntetése nélkül) az EU valamennyi hivatalos nyelvén található információ a A link új ablakot nyit megpolgári és kereskedelmi ügyekben illetékes Európai Igazságügyi Hálózat weboldalán (lásd a „Bírósághoz fordulás” című részt).

Hol találhatok információkat a közvetítésre (mediációra) vonatkozóan?

A közvetítésről a A link új ablakot nyit megMediācija.lv weboldalon találhatók információk.

Hol találhatok további információkat a költségekről?

A költségekre vonatkozó információkat tartalmazó weboldal

A költségekre vonatkozó információk elérhetők a A link új ablakot nyit meglett bírósági portálon.

Az Igazságügyi Minisztérium is rendelkezik hivatalos weboldallal. Itt egyebek mellett megtalálhatók a bíróságokra, a bírósági eljárásokra, valamint a közigazgatási és egyéb bíróságok határozataira vonatkozó információk.

Hol találhatok az egyes eljárások átlagos hosszára vonatkozó információkat?

Az eljárások hosszával kapcsolatos információkat a bíróságok munkájára vonatkozó statisztikai jelentések tartalmazzák, amelyek a A link új ablakot nyit megBírósági Információs Rendszer (Tiesu informācijas sistēma) weboldalán érhetők el.

Hol találhatok egy meghatározott eljárás átlagos összesített költségeire vonatkozó információkat?

A meghatározott eljárások átlagos összesített költségeire vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre.

Hozzáadottérték-adó

Hogyan adják meg ezt az információt?

Az illetékek és a bírósági díjak héamentesek.

Mi az alkalmazandó adókulcs?

Az illetékek és a bírósági díjak héamentesek.

Költségmentesség

A polgári igazságszolgáltatás területén alkalmazandó jövedelemhatár

A A link új ablakot nyit megköltségmentességről szóló törvény (Valsts nodrošinātās juridiskās palidzības likums) szerint az állam költségmentességet biztosít azoknak a személyeknek,

  • akiket a törvényben meghatározott eljárásnak megfelelően rászorulónak vagy nehéz anyagi helyzetben lévőnek minősítettek;
  • akik váratlanul olyan pénzügyi vagy egyéb helyzetbe kerültek, amely megakadályozza őket jogaik gyakorlásában (pl. természeti csapások, vis maior vagy rajtuk kívül álló egyéb körülmények miatt),
  • akiknek minden bevétele az állami vagy helyi hatóságoktól származik.

Ha az egyéni helyzetre, az anyagi körülményekre vagy a jövedelem szintjére tekintettel valamely személy nem képes saját jogi védelméről gondoskodni, költségmentességben részesülnek azok a személyek is, akik:

  • Lettország nemzetközi kötelezettségei alapján a Lett Köztársaság részéről költségmentességre jogosultak;
  • határokon átnyúló jogviták esetében az Európai Unió valamelyik tagállamában rendelkeznek lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel.

Költségmentesség a közigazgatási ügyekben is igénybe vehető (menekültügyi határozatok elleni fellebbezések, megtámadott hazatelepítési végzések tárgyában hozott határozatok, valamint kiutasítási végzések felülvizsgálata tárgyában hozott határozatok esetében).

A költségmentesség iránti kérelmeket a A link új ablakot nyit megKöltségmentességi Hivatal (Juridiskās palīdzības administrācija) bírálja el, amely döntést hoz a költségmentesség biztosításáról vagy megtagadásáról, és döntéséről értesíti a kérelem előterjesztőjét.

Terheltek esetében alkalmazandó jövedelemhatár a büntető igazságszolgáltatás területén

A A link új ablakot nyit megköltségmentességről szóló törvény 17–19. §-a értelmében a büntetőeljárásban védelemre jogosult személyek a bírósági ítélet jogerőre emelkedése előtt bármikor igényelhetnek költségmentességet. Büntetőeljárásban a költségmentesség a konzultációra, az eljárási dokumentumok megszövegezésére, valamint a pert megelőző és a bíróság előtti képviseletre terjed ki. Bizonyos, a A link új ablakot nyit megbüntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott körülmények között az állam ügyvédet rendel ki a terhelt képviseletére.

A A link új ablakot nyit megbüntetőeljárásról szóló törvény 20. §-a értelmében mindenkinek, aki bűncselekmény gyanúsítottja vagy vádlottja, joga van védelemhez, azaz joga van tudni, milyen bűncselekménnyel gyanúsítják vagy vádolják, és joga van megválasztani védelme ellátásának módját. Az ilyen személyek e jogukat gyakorolhatják saját nevükben eljárva, illetve választásuk szerinti személy meghatalmazása útján is. A képviseletüket ellátó személy ügyvéd is lehet. A törvény meghatároz bizonyos eseteket, amikor kötelező az ügyvédi képviselet. Amennyiben a vádlott anyagi helyzete nem teszi lehetővé ügyvéd megbízását és nem tud megállapodni más jogásszal az ügy ellátásáról, az állam biztosítja az illető képviseletét, elrendeli a védelem költségeinek állami forrásból történő megtérítését, és meghatározza, hogy adott esetben az összeg mekkora részét kell a vádlottnak viselnie.

A A link új ablakot nyit megbüntetőeljárásról szóló törvény 80. §-a értelmében az ügyvéddel a vádlott, vagy az ő nevében más személy köthet megállapodást. Az eljárás vezetője (procesa virzītājs) nem köthet ilyen megállapodást és nem bízhat meg ügyvédet, hanem a szükséges információkat a terhelt rendelkezésére kell bocsátania, és lehetőséget kell neki biztosítania arra, hogy felvegye a kapcsolatot egy ügyvéddel. Ha a vádlott nem kötött megállapodást olyan ügyben, ahol az ügyvédi képviselet kötelező, vagy a vádlott egyébként képviseletet igényel, az eljárás vezetője felkéri a rangidős jogászt egy védőügyvéd kijelölésére. A rangidős jogász az eljárás vezetője által előterjesztett kérelem beérkezésétől számított három napon belül köteles az eljárás vezetőjével közölni az eljáró ügyvéd nevét.

A A link új ablakot nyit megbüntetőeljárásról szóló törvény egyes eljárási lépésekre vonatkozó 81. §-a ezenfelül kimondja, hogy amennyiben a védelemről nem születik megállapodás, vagy a megbízott védőügyvéd képtelen az eljárás szakaszaiban való részvételre, az eljárás vezetőjének – az ügyeletes védőknek a rangidős jogász által az adott bíróság illetékességi területére vonatkozóan összeállított névjegyzékből – ki kell jelölnie egy védőügyvédet az egyes eljárási szakaszok vonatkozásában (minden olyan vizsgálat tekintetében, amelyben a vádlott érintett).

Ezenkívül a A link új ablakot nyit megbüntetőeljárásról szóló törvény 84. §-ának (2) bekezdése szerint amennyiben az adott személy nem kötött megállapodást a védelmére vonatkozóan, a költségmentes szolgáltatást nyújtó ügyvéd díjának és költségeinek összegét és megfizetési módját a kormány állapítja meg (lásd A link új ablakot nyit mega költségmentesség alkalmazási körére, a fizetendő összegekre, a kapcsolódó költségekre és ezek megfizetésének eljárására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2009. december 22-i 1493. sz. kormányrendeletet).

Sértettek esetében alkalmazandó jövedelemhatár a büntető igazságszolgáltatás területén

Büntetőeljárásokban a sértettnek költségmentesség, vagyis ügyvédi képviselet biztosítható a A link új ablakot nyit megbüntetőeljárásról szóló törvényben megállapított eljárás szerint, az ott meghatározott esetekben.

Emellett a A link új ablakot nyit megbüntetőeljárásról szóló törvény 104. cikkének (5) bekezdése értelmében a büntetőeljárás vezetője a következő esetekben ügyvédet rendelhet ki a kiskorú képviseletére:

  • ha a kiskorú jogainak és érdekeinek védelme akadályozott, vagy egyébként nem biztosított,
  • ha a kiskorúval egy háztartásban élő és a felügyeletét ellátó valamely családtagjának (anya, apa vagy gyám, nagyszülő, felnőtt testvér) képviselője, vagy a gyermekek jogait védő intézmény képviselője, vagy bármely, a gyermekek jogainak védelmével foglakozó nem kormányzati szervezet képviselője erre vonatkozó indokolt kérelmet terjeszt elő.

Kivételes körülmények között, ha a rászoruló vagy nehéz anyagi helyzetben lévő sértett jogainak és érdekeinek védelme a büntetőeljárás során egyébként nem lehetséges, az eljárás vezetője dönthet úgy, hogy ügyvédet rendel ki e személy képviseletére. Ilyen esetekben az ügyvédi díjak mértékéről és annak megfizetési módjáról a kormány rendelkezik (lásd A link új ablakot nyit mega költségmentesség alkalmazási körére, a fizetendő összegekre, a kapcsolódó költségekre és ezek megfizetésének eljárására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2009. december 22-i 1493. sz. kormányrendeletet).

Ilyenkor az állam költségmentességet biztosít a sértettként elismert személy számára (segítség az eljárási dokumentumok megszövegezésében, valamint képviselet a pert megelőző eljárásban és a bíróság előtt).

A sértettek számára biztosított költségmentesség egyéb feltételei

Lásd a büntető igazságszolgáltatás területén a sértettek esetében alkalmazandó jövedelemhatárra vonatkozó fenti információkat.

A terheltek számára biztosított költségmentesség egyéb feltételei

Lásd a büntető igazságszolgáltatás területén a terheltek esetében alkalmazandó jövedelemhatárra vonatkozó fenti információkat.

Költségmentes bírósági eljárások

A következő személyek mentességet élveznek a bírósági költségek állam részére történő megfizetése alól:

  • felperesek – a munkavállalók által benyújtott, munkabér megfizetésére irányuló keresetek és egyéb, munkaviszonyból eredő vagy azzal kapcsolatos keresetek esetében;
  • felperesek – vállalkozási szerződésből eredő keresetek esetében, ha a felperes szabadságvesztés-büntetését tölti;
  • felperesek – olyan személyi sérülésekből eredő keresetek esetében, amelyek testi fogyatékosságot, egyéb egészségkárosodást vagy halált okoztak;
  • felperesek – gyermek- vagy szülői tartásdíj megfizetésére irányuló keresetek esetében, valamint az apaság megtámadására irányuló keresetek esetében, ha a keresetet gyermektartásdíj megfizetésére irányuló keresettel együtt terjesztik elő;
  • kérelmezők – gyermek- vagy szülői tartásdíj megfizetésére kötelező külföldi határozat elismerésével, vagy elismerésével és végrehajtásával kapcsolatos ügyekben;
  • felperesek – bűncselekménnyel okozott vagyoni és nem vagyoni kár megtérítésére irányuló keresetek esetében;
  • ügyészek, állami vagy helyi hatóságok, és olyan személyek, akik jogosultak más személyek jogainak és jogilag védett érdekeinek védelme érdekében bíróság előtt eljárni;
  • kérelmezők – egy személyt cselekvőképtelennek nyilvánító, illetve részére gondnokot kirendelő határozattal kapcsolatos ügyekben;
  • kérelmezők – adott személy kicsapongó vagy tékozló életvitele, illetve túlzott mértékű alkohol- vagy kábítószer-fogyasztása miatt e személy gondnokság alá helyezése ügyében;
  • alperesek – bíróság által gyermek vagy szülő részére megítélt tartásdíj, valamint azon tartásdíj csökkentésével kapcsolatos ügyekben, amelyet a bíróság testi fogyatékosságot, egyéb egészségkárosodást vagy halált okozó személyi sérülésekből eredő kereset alapján ítélt meg;
  • kérelmezők – ha a szülő gyermekét jogellenesen vitte külföldre vagy tartja magánál;
  • csődbiztosok – a fizetésképtelenként elismert természetes vagy jogi személyek érdekében benyújtott keresetek, valamint a A link új ablakot nyit megfizetésképtelenségről szóló törvény (Maksātnespējas likums) 51. §-ának (3) bekezdésében meghatározott körülmények fennállása esetén jogi személyek fizetésképtelenségének megállapítása iránt benyújtott kérelmek esetében;
  • pernyertes hitelezők – az állami bevételek behajtását érintő végrehajtási ügyekben;
  • pernyertes hitelezők – olyan okirat alapján zajló végrehajtási ügyekben, amely lehetővé teszi a követelésnek egy megkeresett tagállamban történő végrehajtását;
  • az adóhatóság – a jogi személyek fizetésképtelenné nyilvánítására irányuló kérelmek esetében;
  • az Állampolgársági és Migrációs Ügyek Hivatala (Pilsonības un migrācijas lietu pārvalde) – a lett állampolgárságtól való megfosztás eseteiben;
  • az Állami Társadalombiztosítási Ügynökség (Valsts sociālās apdrošināšanas aģentūra) – olyan ügyekben, amelyek tárgya társadalombiztosítási szolgáltatásokkal kapcsolatos állami költségvetési összegek behajtása, vagy állami szociális ellátások vagy társadalombiztosítási szolgáltatások túlfizetése, vagy közúti balesetekkel kapcsolatos állami szociális ellátások megfizetése.

A felek egyéb, jogszabályban meghatározott esetekben is mentesülhetnek a bírósági költségek állam részére történő megfizetése alól. A bíróság vagy a bíró a természetes személy pénzügyi helyzetének mérlegelése után részben vagy egészben mentesítheti az illetőt a bírósági költségek állam részére történő megfizetése alól, haladékot adhat azok megfizetésére, vagy részletfizetést rendelhet el.

Milyen esetekben viseli a pervesztes fél a pernyertes fél költségeit?

Az a fél, aki számára kedvező ítélet született, valamennyi általa megfizetett bírósági költség megtérítését követelheti a másik féltől. Amennyiben a keresetnek csak részben adtak helyt, a költségek megtérítése olyan arányban követelhető, amilyen arányban a bíróság a keresetnek helyt adott. Az alperes részére megtérítendő költségek mértéke a keresetnek a perben elutasított részével arányos. Mulasztási ítélet esetében nem térítik meg a perújításra, illetve az ügy újbóli elbírálására irányuló kérelmek illetékeit.

Ha a bíróság a felperes keresetének teljes mértékben vagy részben helyt ad, az alperest a jogszabályban előírt mértékben kötelezi a kereset benyújtása következtében felmerült felperesi költségek (például ügyvédi díjak), valamint a bírósági megjelenéssel vagy a bizonyítékok összegyűjtésével kapcsolatos felperesi költségek megtérítésére. A kereset elutasítása esetén a bíróság kötelezi a felperest a keresettel szembeni védekezéssel kapcsolatos alperesi költségek megtérítésére.

Szakértői díjak

A szakértői költségeket az ügyben történő ítélethozatalt megelőzően annak a félnek kell megfizetnie, aki a szakértő kirendelését kérte. A bírósági költségek megfizetése alól mentesülő félnek nem kell megfizetnie a szakértői költségeket. Ilyen esetben a szakértői díjakat a Bírósági Hivatal fizeti (az igazságügyi orvosszakértők kivételével).

Fordítók és tolmácsok díja

Ha az ügyben részes felek nem beszélik az eljárás nyelvét — és nem jogi személyek képviseletében járnak el —, a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy e személyek megismerhessék az ügy iratait, és tolmács segítségével részt vehessenek az eljárásban.

Kapcsolódó mellékletek

A költségek átláthatóságáról szóló tanulmányhoz tartozó lettországi jelentésPDF(742 Kb)en

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 06/01/2016

1. esettanulmány – családjog – a házasság felbontása - Lettország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata lett nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E családjogi (válásra vonatkozó) esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a válókeresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti forgatókönyv: egy pár összeházasodik. Később külön költöznek, és megegyeznek abban, hogy elválnak.

B. ügy – Nemzetközi forgatókönyv: egy tagállam („A” tagállam) két állampolgára összeházasodik. A házasságot „A” tagállamban kötik meg. Az esküvő után a pár egy másik tagállamba („B” tagállam) költözik, ahol letelepednek. Nem sokkal ezután a pár külön költözik, a feleség visszatér „A” tagállamba, a férj pedig „B” tagállamban marad. A pár megegyezik abban, hogy elválnak. „A” tagállamba való visszatértét követően a feleség azonnal válókeresetet nyújt be „B” tagállam bíróságához

Az eljárások költsége

Költségek Lettországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Ügy

Bíróság

Jogorvoslat

A kérelem bírósághoz való benyújtásának díja

Másolatok díja

Egyéb költségek

A kérelem bírósághoz való benyújtásának díja

Másolatok díja

Egyéb költségek

A

100 LVL

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

100 LVL

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

B

100 LVL

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

100 LVL

Másolat: 0,12LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

Az ügyvédi, a bírósági végrehajtói és a szakértői díjak

Ügy

Ügyvéd

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos díjak

Kötelező az igénybevétele?

Díjak

A

Nem.

A természetes személyek bíróság előtt képviselhetik saját magukat, vagy képviselheti őket meghatalmazott képviselő.

A magánszemélyek megállapodás alapján vesznek igénybe hites ügyvédet.

N.B. Az ügyvéd általi jogi tanácsadáshoz kapcsolódó költségek polgári ügyekben megtéríttethetők a pervesztes féllel, a megítélt követelés legfeljebb 5 %-áig, vagy nem pénzügyi jellegű követelések esetében a normál ügyvédi munkadíjnak megfelelő mértékben.

Nem.

A bíróság bármelyik fél kérelmére szakértői vizsgálatot rendel el, amennyiben az üggyel kapcsolatos tények tisztázása speciális tudományos, műszaki, művészeti stb. ismereteket igényel.

A miniszteri kabinet rendeleteinek megfelelően.

B

Nem.

A természetes személyek bíróság előtt képviselhetik saját magukat, vagy képviselheti őket meghatalmazott képviselő

A magánszemélyek megállapodás alapján vesznek igénybe hites ügyvédet.

N.B. Az ügyvéd általi jogi tanácsadáshoz kapcsolódó költségek polgári ügyekben megtéríttethetők a pervesztes féllel, a megítélt követelés legfeljebb 5 %-áig, vagy nem pénzügyi jellegű követelések esetében a normál ügyvédi munkadíjnak megfelelő mértékben.

Nem.

A bíróság bármelyik fél kérelmére szakértői vizsgálatot rendel el, amennyiben az üggyel kapcsolatos tények tisztázása speciális tudományos, műszaki, művészeti stb. ismereteket igényel.

A miniszteri kabinet rendeleteinek megfelelően.

Ügy

Bírósági végrehajtó

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

A

Nem

Nem alkalmazandó

Nem alkalmazandó

B

Nem

Nem alkalmazandó

Nem alkalmazandó

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték, és más releváns díjak

Ügy

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Díjak

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Díjak

A

Igen.

Ha egyik fél sem mentesül a bírósági költségek megfizetése alól, akkor megállapodnak a tanúk számára kifizetendő összegről a számítási eljárás alapján, amelyhez hozzáadódnak az adminisztrációs díjak.

Ez alól kivételt jelent, ha jogszabályi rendelkezés értelmében a bíróság köteles a bizonyítékok összegyűjtésére, illetve beszerzésére.

A miniszteri kabinet rendeleteivel összhangban az alábbiakat térítik meg:

1 ) utazási költségek;

2) szállás;

3) átlagkereset.

Ha valaki okkal feltételezheti, hogy a szükséges bizonyítékoknak a nevében történő benyújtása a későbbiek során lehetetlenné válhat vagy akadályokba ütközhet, kérheti az adott bizonyíték biztosítását.

20 LVL (ha a kérelmet az eljárás megindítása előtt terjesztették be).

A költségek megtérítése

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

A

A válóperben történő ítélethozatalakor a bíróság a bírósági költségeket a felek anyagi helyzetének figyelembevételével osztja meg a felek között.

Ha a felperes eláll a keresettől, akkor meg kell térítenie az alperes bírósági költségeit. Ebben az esetben az alperes nem téríti meg a felperes által megfizetett bírósági költségeket. Ugyanakkor, ha a felperes a kérelem benyújtása után azért vonja vissza a keresetét, mert az alperes önként teljesítette az abban foglaltakat, akkor a bíróság a felperes kérelmére elrendeli a felperes által megfizetett költségek megtérítését.

A határokon átnyúló jogviták egyéb költségei

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége

Leírás

Hozzávetőleges költsége

A

A bírósági eljárásokat az állam hivatalos nyelvén folytatják le.

A bíróság tiszteletben tartja azoknak a feleknek a jogait (a jogi személyek képviselőinek kivételével), akik nem beszélik a bírósági eljárás nyelvét. Ennek keretében lehetővé teszi tolmács szolgáltatásainak igénybevételét az ügy iratainak tanulmányozása és a tárgyalásokon történő részvétel során.

A fordításról a bíróság gondoskodik.

A bíróság kérelemre dönthet úgy, hogy magyarázatot fűz az ítélethez, az ítélet tartalmának megváltoztatása nélkül. Erre akkor kerülhet sor, ha az ítéletet még nem hajtották végre, és a végrehajtására előírt idő még nem telt le.

Nem alkalmazandó.

Az ügyben részes felek az idegen nyelvű dokumentumokat azok hivatalos nyelvű, a jogszabályok által előírt hitelesített fordításával együtt nyújtják be.

Nincs meghatározva.

A fordításról a bíróság gondoskodik. Amennyiben a bizonyítékok összegyűjtése külföldön történik, a fordítási költségek tényleges összegét ki kell fizetni.

A bíróság kérelemre dönthet úgy, hogy magyarázatot fűz az ítélethez, az ítélet tartalmának megváltoztatása nélkül. Erre akkor kerülhet sor, ha az ítéletet még nem hajtották végre, és a végrehajtására előírt idő még nem telt le.

Nem alkalmazandó.

Az ügyben részes felek az idegen nyelvű dokumentumokat azok hivatalos nyelvű, a jogszabályok által előírt hitelesített fordításával együtt nyújtják be.

Nincs meghatározva.

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 06/01/2016

2. esettanulmány – családjog – szülői felügyeleti jog - Lettország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata lett nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E családjogi (a gyermekek fölötti felügyeleti jogra vonatkozó) esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti forgatókönyv: egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor úgy döntenek, hogy külön költöznek. A bíróság az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya keresetet indít az apa kapcsolattartási jogának korlátozása érdekében.

B. ügy – Nemzetközi forgatókönyv, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy közös gyermekük, azonban közvetlenül a gyermek születése után külön költöztek. A „B” tagállamban hozott bírósági határozat az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik (ezt a bíróság határozata lehetővé tette), az apa pedig „B” tagállamban marad. Néhány évvel később az anya keresetet indít „A” tagállamban az apa kapcsolattartási jogának megváltoztatása érdekében.

Az eljárások költsége

Költségek Lettországban

Bírósági és jogorvoslati költségek

Ügy

Bíróság

Jogorvoslat

A kérelem bírósághoz való benyújtásának díja

Másolatok díja

Egyéb költségek

A kérelem bírósághoz való benyújtásának díja

Másolatok díja

Egyéb költségek

A

50 LVL

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

50 LVL

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

B

50 LVL

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

50 LVL

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

Az ügyvédi, a bírósági végrehajtói és a szakértői díjak

Ügy

Ügyvéd

Bírósági végrehajtó

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos díjak

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

A

Nem.

A természetes személyek bíróság előtt képviselhetik saját magukat, vagy képviselheti őket meghatalmazott képviselő.

A magánszemélyek megállapodás alapján vesznek igénybe hites ügyvédet.

N.B. Az ügyvéd általi jogi tanácsadáshoz kapcsolódó költségek polgári ügyekben megtéríttethetők a pervesztes féllel, a megítélt követelés legfeljebb 5 %-áig, vagy nem pénzügyi jellegű követelések esetében a normál ügyvédi munkadíjnak megfelelő mértékben.

Nem.

Nem alkalmazandó.

A bírósági végrehajtói szolgáltatási díjak csak akkor merülnek fel, ha a felek egyike nem tartja be a bíróság által előírt kapcsolattartási rendet, és az egyik félnek a bírósági határozat végrehajtását kell kezdeményeznie:

1) az írásbeli végrehajtható okirat benyújtásának illetéke 2 LVL (a felperes által fizetendő);

2) a hites végrehajtó díjazása 93,70 LVL (a végrehajtást elmulasztó felet terheli);

3) az ítélet végrehajtásához kapcsolódó egyéb költségek (a végrehajtást elmulasztó felet terhelik).

B

Nem.

A természetes személyek bíróság előtt képviselhetik saját magukat, vagy képviselheti őket meghatalmazott képviselő.

A magánszemélyek megállapodás alapján vesznek igénybe hites ügyvédet.

N.B. Az ügyvéd általi jogi tanácsadáshoz kapcsolódó költségek polgári ügyekben megtéríttethetők a pervesztes féllel, a megítélt követelés legfeljebb 5 %-áig, vagy nem pénzügyi jellegű követelések esetében a normál ügyvédi munkadíjnak megfelelő mértékben.

Nem.

Nem alkalmazandó.

Amennyiben az ítélet önkéntes végrehajtására nem kerül sor:

1) az írásbeli végrehajtható okirat benyújtásának illetéke 2 LVL (a felperes által fizetendő;

2) a hites végrehajtó díjazása 93,70 LVL (a végrehajtást elmulasztó felet terheli);

3) az ítélet végrehajtásához kapcsolódó egyéb költségek (a végrehajtást elmulasztó felet terhelik).

Ügy

Szakértő

Kötelező az igénybevétele?

Díjak

A

A bíróság bármelyik fél kérelmére szakértői vizsgálatot rendel el, amennyiben az üggyel kapcsolatos tények tisztázása speciális tudományos, műszaki, művészeti stb. ismereteket igényel.

A miniszteri kabinet rendeleteinek megfelelően.

B

A bíróság bármelyik fél kérelmére szakértői vizsgálatot rendel el, amennyiben az üggyel kapcsolatos tények tisztázása speciális tudományos, műszaki, művészeti stb. ismereteket igényel.

A miniszteri kabinet rendeleteinek megfelelően.

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték, és más releváns díjak

Ügy

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Díjak

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Díjak

A

Igen.

Ha egyik fél sem mentesül a bírósági költségek megfizetése alól, akkor megállapodnak a tanúk számára kifizetendő összegről a számítási eljárás alapján, amelyhez hozzáadódnak az adminisztrációs díjak.

Ez alól kivételt jelent, ha jogszabályi rendelkezés értelmében a bíróság köteles a bizonyítékok összegyűjtésére, illetve beszerzésére.

A miniszteri kabinet rendeleteivel összhangban az alábbiakat térítik meg:

1 ) utazási költségek;

2) szállás;

3) átlagkereset.

Ha valaki okkal tételezheti fel, hogy a szükséges bizonyítékoknak a nevében történő benyújtása a későbbiek során lehetetlenné válhat vagy akadályokba ütközhet, kérheti az adott bizonyíték biztosítását.

20 LVL (ha a kérelmet az eljárás megindítása előtt terjesztették be).

B

Igen.

Ha egyik fél sem mentesül a bírósági költségek megfizetése alól, akkor megállapodnak a tanúk számára kifizetendő összegről a számítási eljárás alapján, amelyhez hozzáadódnak az adminisztrációs díjak.

Ez alól kivételt jelent, ha jogszabályi rendelkezés értelmében a bíróság köteles a bizonyítékok összegyűjtésére, illetve beszerzésére.

A miniszteri kabinet rendeleteivel összhangban az alábbiakat térítik meg:

1 ) utazási költségek;

2) szállás;

3) átlagkereset.

Ha valaki okkal tételezheti fel, hogy a szükséges bizonyítékoknak a nevében történő benyújtása a későbbiek során lehetetlenné válhat vagy akadályokba ütközhet, kérheti az adott bizonyíték biztosítását.

20 LVL (ha a kérelmet az eljárás megindítása előtt terjesztették be).

A költségek megtérítése

Ügy

A költségek megtérítése

Jogosult‑e a pernyertes fél a perköltségek megtérítésére?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

A

Igen.

Az a fél, akire nézve a bíróság ítélete kedvező, az általa fizetett valamennyi költség megtérítését követelheti a másik féltől.

Ha a felperes eláll a keresettől, akkor meg kell térítenie az alperes bírósági költségeit. Ebben az esetben az alperes nem téríti meg a felperes által megfizetett bírósági költségeket. Ugyanakkor, ha a felperes a kérelem benyújtása után azért vonja vissza a keresetét, mert az alperes önként teljesítette az abban foglaltakat, akkor a bíróság a felperes kérelmére elrendeli a felperes által megfizetett költségek megtérítését.

B

Igen.

Az a fél, akire nézve a bíróság ítélete kedvező, az általa fizetett valamennyi költség megtérítését követelheti a másik féltől.

Ha a követelést részben kielégítették, akkor a felperes a követelés kielégített részével arányosan jogosult a költségei megtérítésére. Az alperesnek megtérítendő költségek mértéke arányban áll a követelésnek a perben elutasított részével.

Ha a felperes eláll a keresettől, akkor meg kell térítenie az alperes bírósági költségeit. Ebben az esetben az alperes nem téríti meg a felperes által megfizetett bírósági költségeket. Ugyanakkor, ha a felperes a kérelem benyújtása után azért vonja vissza a keresetét, mert az alperes önként teljesítette az abban foglaltakat, akkor a bíróság a felperes kérelmére elrendeli a felperes által megfizetett költségek megtérítését.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Ügy

Fordítás

Tolmácsolás

A határokon átnyúló jogviták egyéb költségei

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége

Leírás

Hozzávetőleges költsége

A

A bírósági eljárásokat az állam hivatalos nyelvén folytatják le.

A bíróság tiszteletben tartja azoknak a feleknek a jogait (a jogi személyek képviselőinek kivételével), akik nem beszélik a bírósági eljárás nyelvét. Ennek keretében lehetővé teszi tolmács szolgáltatásainak igénybevételét az ügy iratainak tanulmányozása és a tárgyalásokon történő részvétel során.

A fordításról a bíróság gondoskodik.

A bíróság kérelemre dönthet úgy, hogy magyarázatot fűz az ítélethez, az ítélet tartalmának megváltoztatása nélkül. Erre akkor kerülhet sor, ha az ítéletet még nem hajtották végre, és a végrehajtására előírt idő még nem telt le.

Nem alkalmazandó.

Az ügyben részes felek az idegen nyelvű dokumentumokat azok hivatalos nyelvű, a jogszabályok által előírt hitelesített fordításával együtt nyújtják be.

Nincs meghatározva.

B

A bírósági eljárásokat az állam hivatalos nyelvén folytatják le.

A bíróság tiszteletben tartja azoknak a feleknek a jogait (a jogi személyek képviselőinek kivételével), akik nem beszélik a bírósági eljárás nyelvét. Ennek keretében lehetővé teszi tolmács szolgáltatásainak igénybevételét az ügy iratainak tanulmányozása és a tárgyalásokon történő részvétel során.

A fordításról a bíróság gondoskodik. Amennyiben a bizonyítékok összegyűjtése külföldön történik, a fordítási költségek tényleges összegét ki kell fizetni.

A bíróság kérelemre dönthet úgy, hogy magyarázatot fűz az ítélethez, az ítélet tartalmának megváltoztatása nélkül. Erre akkor kerülhet sor, ha az ítéletet még nem hajtották végre, és a végrehajtására előírt idő még nem telt le.

Nem alkalmazandó.

Az ügyben részes felek az idegen nyelvű dokumentumokat azok hivatalos nyelvű, a jogszabályok által előírt hitelesített fordításával együtt nyújtják be.

Nincs meghatározva.

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 06/01/2016

3. esettanulmány – családjog – tartásdíj - Lettország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata lett nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E családjogi (tartásra vonatkozó) esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek a alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti forgatókönyv: egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor úgy döntenek, hogy külön költöznek. Egy bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. A felek között vita van folyamatban az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozóan. Az anya emiatt keresetet indít.

B. ügy – Nemzetközi forgatókönyv, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy három éves közös gyermekük. Külön költöznek. Egy „B” tagállamban hozott bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az apa hozzájárulásával az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik, amely állandó tartózkodási helyük lesz.

A felek között vita van folyamatban az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozóan. Az anya emiatt keresetet indít „A” tagállamban.

Az eljárások költsége

Költségek Lettországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Ügy

Bíróság

Jogorvoslat

A kérelem bírósághoz való benyújtásának díja

Másolatok díja

Egyéb költségek

A kérelem bírósághoz való benyújtásának díja

Másolatok díja

Egyéb költségek

A

50 LVL

(A felperes mentesül e díj megfizetése alól. Az ilyen ügyekben a bírósági költségeket az alperessel téríttetik meg az állam javára.)

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

(A felperes mentesül e díj megfizetése alól. Az ilyen ügyekben a bírósági költségeket az alperessel téríttetik meg az állam javára.)

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

50 LVL

(A felperes mentesül e díj megfizetése alól. Az ilyen ügyekben a bírósági költségeket az alperessel téríttetik meg az állam javára.)

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

(A felperes mentesül e díj megfizetése alól. Az ilyen ügyekben a bírósági költségeket az alperessel téríttetik meg az állam javára.)

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

B

50 LVL

(A felperes mentesül e díj megfizetése alól. Az ilyen ügyekben a bírósági költségeket az alperessel téríttetik meg az állam javára.)

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

(A felperes mentesül e díj megfizetése alól. Az ilyen ügyekben a bírósági költségeket az alperessel téríttetik meg az állam javára.)

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

50 LVL

(A felperes mentesül e díj megfizetése alól. Az ilyen ügyekben a bírósági költségeket az alperessel téríttetik meg az állam javára.)

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

(A felperes mentesül e díj megfizetése alól. Az ilyen ügyekben a bírósági költségeket az alperessel téríttetik meg az állam javára.)

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

Az ügyvédi, a bírósági végrehajtói és a szakértői díjak

Ügy

Ügyvéd

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos díjak

A

Nem.

A természetes személyek bíróság előtt képviselhetik saját magukat, vagy képviselheti őket meghatalmazott képviselő.

A magánszemélyek megállapodás alapján vesznek igénybe hites ügyvédet.

N.B. Az ügyvéd általi jogi tanácsadáshoz kapcsolódó költségek polgári ügyekben megtéríttethetők a pervesztes féllel, a megítélt követelés legfeljebb 5 %-áig, vagy nem pénzügyi jellegű követelések esetében a normál ügyvédi munkadíjnak megfelelő mértékben.

B

Nem.

A természetes személyek bíróság előtt képviselhetik saját magukat, vagy képviselheti őket meghatalmazott képviselő.

A magánszemélyek megállapodás alapján vesznek igénybe hites ügyvédet.

N.B. Az ügyvéd általi jogi tanácsadáshoz kapcsolódó költségek polgári ügyekben megtéríttethetők a pervesztes féllel, a megítélt követelés legfeljebb 5 %-áig, vagy nem pénzügyi jellegű követelések esetében a normál ügyvédi munkadíjnak megfelelő mértékben.

Ügy

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező az igénybevétele?

Díjak

A

Nem.

Nem alkalmazandó.

Amennyiben az ítélet önkéntes végrehajtására nem kerül sor:

1) az írásbeli végrehajtható okirat benyújtásának illetéke 2 LVL;

2) a hites végrehajtó díjazása a tartozásnak a végrehajtási eljárás kezdetekori összegétől függ;

3) az ítélet végrehajtásához kapcsolódó egyéb költségek.

A felperes mentesül a határozat végrehajtásával járó díjak megfizetése alól. Ezeket a költségeket az alperessel téríttetik meg.

Nem.

A bíróság bármelyik fél kérelmére szakértői vizsgálatot rendel el, amennyiben az üggyel kapcsolatos tények tisztázása speciális tudományos, műszaki, művészeti stb. ismereteket igényel.

A miniszteri kabinet rendeleteinek megfelelően.

B

Nem

Nem alkalmazandó

Amennyiben az ítélet önkéntes végrehajtására nem kerül sor:

1) az írásbeli végrehajtható okirat benyújtásának illetéke 2 LVL;

2) a hites végrehajtó díjazása a tartozásnak a végrehajtási eljárás kezdetekori összegétől függ;

3) az ítélet végrehajtásához kapcsolódó egyéb költségek.

A felperes mentesül a határozat végrehajtásával járó díjak megfizetése alól. Ezeket a költségeket az alperessel téríttetik meg.

Nem.

A bíróság bármelyik fél kérelmére szakértői vizsgálatot rendel el, amennyiben az üggyel kapcsolatos tények tisztázása speciális tudományos, műszaki, művészeti stb. ismereteket igényel.

A miniszteri kabinet rendeleteinek megfelelően.

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték, és más releváns díjak

Ügy

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Díjak

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Díjak

A

Igen.

Ha egyik fél sem mentesül a bírósági költségek megfizetése alól, akkor megállapodnak a tanúk számára kifizetendő összegről a számítási eljárás alapján, amelyhez hozzáadódnak az adminisztrációs díjak.

Ez alól kivételt jelent, ha jogszabályi rendelkezés értelmében a bíróság köteles a bizonyítékok összegyűjtésére, illetve beszerzésére.

A miniszteri kabinet rendeleteivel összhangban az alábbiakat térítik meg:

1 ) utazási költségek;

2) szállás;

3) átlagkereset.

Ha okkal feltételezhető, hogy egy bírósági ítélet végrehajtása a későbbiek során akadályokba ütközhet vagy lehetetlenné válhat, a bíróság indokolással ellátott kérelemre határozhat a követelés biztosításáról.

A követelés biztosítása iránti kérelem benyújtása esetén a követelés összegének 0,5 %-a, de legalább 50 LVL.

B

Igen.

Ha egyik fél sem mentesül a bírósági költségek megfizetése alól, akkor megállapodnak a tanúk számára kifizetendő összegről a számítási eljárás alapján, amelyhez hozzáadódnak az adminisztrációs díjak.

Ez alól kivételt jelent, ha jogszabályi rendelkezés értelmében a bíróság köteles a bizonyítékok összegyűjtésére, illetve beszerzésére.

A miniszteri kabinet rendeleteivel összhangban az alábbiakat térítik meg:

1 ) utazási költségek;

2) szállás;

3) átlagkereset.

Ha okkal feltételezhető, hogy egy bírósági ítélet végrehajtása a későbbiek során akadályokba ütközhet vagy lehetetlenné válhat, a bíróság indokolással ellátott kérelemre határozhat a követelés biztosításáról.

A követelés biztosítása iránti kérelem benyújtása esetén a követelés összegének 0,5 %-a, de legalább 50 LVL.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Ügy

A költségek megtérítése

Jogosult‑e a pernyertes fél a perköltségek megtérítésére?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

A

Igen.

Az a fél, akire nézve a bíróság ítélete kedvező, az általa fizetett valamennyi költség megtérítését követelheti a másik féltől.

Ha a követelést részben kielégítették, akkor a felperes a követelés kielégített részével arányosan jogosult a költségei megtérítésére. Az alperesnek megtérítendő költségek mértéke arányban áll a követelésnek a perben elutasított részével.

Ha a felperes eláll a keresettől, akkor meg kell térítenie az alperes bírósági költségeit. Ebben az esetben az alperes nem téríti meg a felperes által megfizetett bírósági költségeket. Ugyanakkor, ha a felperes a kérelem benyújtása után azért vonja vissza a keresetét, mert az alperes önként teljesítette az abban foglaltakat, akkor a bíróság a felperes kérelmére elrendeli a felperes által megfizetett költségek megtérítését.

B

Igen.

Az a fél, akire nézve a bíróság ítélete kedvező, az általa fizetett valamennyi költség megtérítését követelheti a másik féltől.

Ha a követelést részben kielégítették, akkor a felperes a követelés kielégített részével arányosan jogosult a költségei megtérítésére. Az alperesnek megtérítendő költségek mértéke arányban áll a követelésnek a perben elutasított részével.

Ha a felperes eláll a keresettől, akkor meg kell térítenie az alperes bírósági költségeit. Ebben az esetben az alperes nem téríti meg a felperes által megfizetett bírósági költségeket. Ugyanakkor, ha a felperes a kérelem benyújtása után azért vonja vissza a keresetét, mert az alperes önként teljesítette az abban foglaltakat, akkor a bíróság a felperes kérelmére elrendeli a felperes által megfizetett költségek megtérítését.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Ügy

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége

A

A bírósági eljárásokat az állam hivatalos nyelvén folytatják le.

A bíróság tiszteletben tartja azoknak a feleknek a jogait (a jogi személyek képviselőinek kivételével), akik nem beszélik a bírósági eljárás nyelvét. Ennek keretében lehetővé teszi tolmács szolgáltatásainak igénybevételét az ügy iratainak tanulmányozása és a tárgyalásokon történő részvétel során.

Amennyiben a bizonyítékok összegyűjtése külföldön történik, a fordítási költségek teljes összegét fedezik.

A bíróság kérelemre dönthet úgy, hogy magyarázatot fűz az ítélethez, az ítélet tartalmának megváltoztatása nélkül. Erre akkor kerülhet sor, ha az ítéletet még nem hajtották végre, és a végrehajtására előírt idő még nem telt le.

Nem alkalmazandó.

B

A bírósági eljárásokat az állam hivatalos nyelvén folytatják le.

A bíróság tiszteletben tartja azoknak a feleknek a jogait (a jogi személyek képviselőinek kivételével), akik nem beszélik a bírósági eljárás nyelvét. Ennek keretében lehetővé teszi tolmács szolgáltatásainak igénybevételét az ügy iratainak tanulmányozása és a tárgyalásokon történő részvétel során.

Amennyiben a bizonyítékok összegyűjtése külföldön történik, a fordítási költségek teljes összegét fedezik.

A bíróság kérelemre dönthet úgy, hogy magyarázatot fűz az ítélethez, az ítélet tartalmának megváltoztatása nélkül. Erre akkor kerülhet sor, ha az ítéletet még nem hajtották végre, és a végrehajtására előírt idő még nem telt le.

Nem alkalmazandó.

Ügy

A határokon átnyúló jogviták egyéb költségei

Leírás

Hozzávetőleges költsége

A

Az ügyben részes felek az idegen nyelvű dokumentumokat azok hivatalos nyelvű, a jogszabályok által előírt hitelesített fordításával együtt nyújtják be.

Nincs meghatározva.

B

Az ügyben részes felek az idegen nyelvű dokumentumokat azok hivatalos nyelvű, a jogszabályok által előírt hitelesített fordításával együtt nyújtják be.

Nincs meghatározva.

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 06/01/2016

4. esettanulmány – kereskedelmi jog – szerződés - Lettország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata lett nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E kereskedelmi jogi (szerződésre vonatkozó) esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák az eladót a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén.

A. ügy – Nemzeti forgatókönyv: egy vállalat 20 000 EUR értékű árut szállított. A vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg a szerződéses feltételeknek.

Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít az áruk teljes vételárának megfizettetése érdekében.

B. ügy – Nemzetközi forgatókönyv: egy vállalat, amelynek székhelye „B” tagállamban található, 20 000 EUR értékű árut szállított egy „A” tagállambeli vevőnek. A szerződésre „B” tagállam joga irányadó, és „B” tagállam nyelvén fogalmazták meg. Az „A” tagállambeli vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg a szerződéses feltételek. Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít „A” tagállamban az áruk teljes vételárának megfizettetése érdekében.

Az eljárások költsége

Költségek Lettországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslat

A kérelem bírósághoz való benyújtásának díja

Másolatok díja

Egyéb költségek

A kérelem bírósághoz való benyújtásának díja

Másolatok díja

Egyéb költségek

A

394,90 LVL

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

394,90 LVL

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

B

394,90 LVL

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

394,90 LVL

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

2) Perviteli költségek.

Esettanulmány

Alternatív vitarendezés

Igénybe vehető-e ebben a konkrét ügyben?

Díjak

A

A felek megállapodhatnak abban, hogy a vitás ügyet valamelyik választottbíróság elé terjesztik.

Választottbírósági díjak és/vagy a vitás ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek és a választottbíró díja.

A választottbírósági eljárás költségeit, a fizetési határidővel és eljárásokkal együtt a választottbíróság határozza meg a követelés összege, a vita összetettsége, valamint a választottbírósági megállapodás feltételeinek figyelembevételével.

B

A felek megállapodhatnak abban, hogy a vitás ügyet valamelyik választottbíróság elé terjesztik.

Választottbírósági díjak és/vagy a vitás ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek és a választottbíró díja.

A választottbírósági eljárás költségeit, a fizetési határidővel és eljárásokkal együtt a választottbíróság határozza meg a követelés összege, a vita összetettsége, valamint a választottbírósági megállapodás feltételeinek figyelembevételével.

Az ügyvédi, a bírósági végrehajtói és a szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Bírósági végrehajtó

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos díjak

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

A

A jogi személyeket a bíróságon a jogszabályokkal összhangban eljáró tisztviselők, a társaság alapító okiratában, illetve alapszabályában megjelölt képviselők, valamint egyéb meghatalmazott képviselők is képviselhetik.

A magánszemélyek megállapodás alapján vesznek igénybe hites ügyvédet.

NB: Az ügyvéd általi jogi tanácsadáshoz kapcsolódó költségek polgári ügyekben megtéríttethetők a pervesztes féllel, a megítélt követelés legfeljebb 5 %-áig, vagy nem pénzügyi jellegű követelések esetében a normál ügyvédi munkadíjnak megfelelő mértékben.

Nem.

Amennyiben határozatot hoznak a követelés biztosításáról:

1) a követelés biztosítása pénzösszeg hitelintézetnél vagy harmadik feleknél történő lefoglalása útján: 46,90 LVL;

2) a követelés biztosítása az alperesnek az érintett tevékenységtől való tartózkodásra kötelezése útján: 26 LVL

Amennyiben az ítélet önkéntes végrehajtására nem kerül sor:

1) az írásbeli végrehajtható okirat benyújtásának illetéke 2 LVL;

2) a hites végrehajtó díjazása a tartozásnak a jogi eljárás kezdetének időpontjában felhalmozódott összegétől függ;

2) a követelés biztosítása az alperesnek az érintett tevékenységtől való tartózkodásra kötelezése útján: 26 LVL.

Amennyiben az ítélet önkéntes végrehajtására nem kerül sor:

1) az írásbeli végrehajtható okirat benyújtásának illetéke 2 LVL;

2) a hites végrehajtó díjazása a tartozásnak a jogi eljárás kezdetének időpontjában felhalmozódott összegétől függ;

3) az ítélet végrehajtásához kapcsolódó egyéb költségek.

Esettanulmány

Szakértő

Kötelező az igénybevétele?

Díjak

A

A bíróság bármelyik fél kérelmére szakértői vizsgálatot rendel el, amennyiben az üggyel kapcsolatos tények tisztázása speciális tudományos, műszaki, művészeti stb. ismereteket igényel.

A miniszteri kabinet rendeleteinek megfelelően.

B

A bíróság bármelyik fél kérelmére szakértői vizsgálatot rendel el, amennyiben az üggyel kapcsolatos tények tisztázása speciális tudományos, műszaki, művészeti stb. ismereteket igényel.

A miniszteri kabinet rendeleteinek megfelelően.

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték, és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Díjak

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Díjak

A

Igen.

Ha egyik fél sem mentesül a bírósági költségek megfizetése alól, akkor megállapodnak a tanúk számára kifizetendő összegről a számítási eljárás alapján, amelyhez hozzáadódnak az adminisztrációs díjak.

Ez alól kivételt jelent, ha jogszabályi rendelkezés értelmében a bíróság köteles a bizonyítékok összegyűjtésére, illetve beszerzésére.

A miniszteri kabinet rendeleteivel összhangban az alábbiakat térítik meg:

1 ) utazási költségek;

2) szállás;

3) átlagkereset.

Ha okkal feltételezhető, hogy egy bírósági ítélet végrehajtása a későbbiek során akadályokba ütközhet vagy lehetetlenné válhat, a bíróság indokolással ellátott kérelemre határozhat a követelés biztosításáról.

A követelés biztosítása iránti kérelem benyújtása esetén a követelés összegének 0,5 %-a, de legalább 50 LVL.

B

Igen

Ha egyik fél sem mentesül a bírósági költségek megfizetése alól, akkor megállapodnak a tanúk számára kifizetendő összegről a számítási eljárás alapján, amelyhez hozzáadódnak az adminisztrációs díjak.

Ez alól kivételt jelent, ha jogszabályi rendelkezés értelmében a bíróság köteles a bizonyítékok összegyűjtésére, illetve beszerzésére.

A miniszteri kabinet rendeleteivel összhangban az alábbiakat térítik meg:

1 ) utazási költségek;

2) szállás;

3) átlagkereset.

Ha okkal feltételezhető, hogy egy bírósági ítélet végrehajtása a későbbiek során akadályokba ütközhet vagy lehetetlenné válhat, a bíróság indokolással ellátott kérelemre határozhat a követelés biztosításáról.

A követelés biztosítása iránti kérelem benyújtása esetén a követelés összegének 0,5 %-a, de legalább 50 LVL.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

A költségek megtérítése

Jogosult‑e a pernyertes fél a perköltségek megtérítésére?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

A

Igen

Az a fél, akire nézve a bíróság ítélete kedvező, az általa fizetett valamennyi költség megtérítését követelheti a másik féltől.

Ha a követelést részben kielégítették, akkor a felperes a követelés kielégített részével arányosan jogosult a költségei megtérítésére. Az alperesnek megtérítendő költségek mértéke arányban áll a követelésnek a perben elutasított részével.

Ha a felperes eláll a keresettől, akkor meg kell térítenie az alperes bírósági költségeit. Ebben az esetben az alperes nem téríti meg a felperes által megfizetett bírósági költségeket. Ugyanakkor, ha a felperes a kérelem benyújtása után azért vonja vissza a keresetét, mert az alperes önként teljesítette az abban foglaltakat, akkor a bíróság a felperes kérelmére elrendeli a felperes által megfizetett költségek megtérítését.

B

Igen.

Az a fél, akire nézve a bíróság ítélete kedvező, az általa fizetett valamennyi költség megtérítését követelheti a másik féltől.

Ha a követelést részben kielégítették, akkor a felperes a követelés kielégített részével arányosan jogosult a költségei megtérítésére. Az alperesnek megtérítendő költségek mértéke arányban áll a követelésnek a perben elutasított részével.

Ha a felperes eláll a keresettől, akkor meg kell térítenie az alperes bírósági költségeit. Ebben az esetben az alperes nem téríti meg a felperes által megfizetett bírósági költségeket. Ugyanakkor, ha a felperes a kérelem benyújtása után azért vonja vissza a keresetét, mert az alperes önként teljesítette az abban foglaltakat, akkor a bíróság a felperes kérelmére elrendeli a felperes által megfizetett költségek megtérítését.

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége

A

A bírósági eljárásokat az állam hivatalos nyelvén folytatják le.

A bíróság tiszteletben tartja azoknak a feleknek a jogait (a jogi személyek képviselőinek kivételével), akik nem beszélik a bírósági eljárás nyelvét. Ennek keretében lehetővé teszi tolmács szolgáltatásainak igénybevételét az ügy iratainak tanulmányozása és a tárgyalásokon történő részvétel során.

Nincsenek rögzített díjak, a díjak megállapodás tárgyát képezik.

A bíróság kérelemre dönthet úgy, hogy magyarázatot fűz az ítélethez, az ítélet tartalmának megváltoztatása nélkül. Erre akkor kerülhet sor, ha az ítéletet még nem hajtották végre, és a végrehajtására előírt idő még nem telt le.

Nem alkalmazandó.

B

A bírósági eljárásokat az állam hivatalos nyelvén folytatják le.

A bíróság tiszteletben tartja azoknak a feleknek a jogait (a jogi személyek képviselőinek kivételével), akik nem beszélik a bírósági eljárás nyelvét. Ennek keretében lehetővé teszi tolmács szolgáltatásainak igénybevételét az ügy iratainak tanulmányozása és a tárgyalásokon történő részvétel során.

Nincsenek rögzített díjak, a díjak megállapodás tárgyát képezik.

A bíróság kérelemre dönthet úgy, hogy magyarázatot fűz az ítélethez, az ítélet tartalmának megváltoztatása nélkül. Erre akkor kerülhet sor, ha az ítéletet még nem hajtották végre, és a végrehajtására előírt idő még nem telt le.

Nem alkalmazandó.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

A jogviták egyéb költségei?

Leírás

Hozzávetőleges költsége

A

Az ügyben részes felek az idegen nyelvű dokumentumokat azok hivatalos nyelvű, a jogszabályok által előírt hitelesített fordításával együtt nyújtják be.

Nincs meghatározva.

B

Az ügyben részes felek az idegen nyelvű dokumentumokat azok hivatalos nyelvű, a jogszabályok által előírt hitelesített fordításával együtt nyújtják be.

Nincs meghatározva.

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 06/01/2016

5. esettanulmány – kereskedelmi jog – felelősség - Lettország

Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata lett nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.

E kereskedelmi jogi (felelősségre vonatkozó) esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy adjanak tanácsot a fogyasztónak a perköltséget illetően, az alábbi helyzetek fennállása esetén.

A. ügy – Nemzeti forgatókönyv: egy fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy szerelőnek. A szerelő tovább értékesíti a fűtőberendezést egy fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a biztosítók ellen.

B. ügy – Nemzetközi forgatókönyv: egy „B” tagállambeli fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy „C” tagállambeli szerelőnek. A szerelő a fűtőberendezést tovább értékesíti egy „A” tagállambeli fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli azt). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) rendelkezik biztosítással, saját tagállamában. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít „A” tagállamban a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és az „A” tagállambeli biztosítótársaság ellen.

Az eljárások költsége

Költségek Lettországban

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslat

A kérelem bírósághoz való benyújtásának díja

Másolatok díja

Egyéb költségek

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb költségek

A

A követelés összegétől függ

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

1) Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek

2) Perviteli költségek

A fellebbezés illetéke a keresetindítás (különleges eljárás szerint elbírálásra kerülő ügyben benyújtott kereset) illetékéhez igazodik, míg vagyonjogi ügyekben mértéke az elsőfokú bíróság előtti eljárás költségei alapján kerül kiszámításra .

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

Perviteli költségek.

B

A követelés összegétől függ

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

Perviteli költségek.

A fellebbezés illetéke a keresetindítás (különleges eljárás szerint elbírálásra kerülő ügyben benyújtott kereset) illetékéhez igazodik, míg vagyonjogi ügyekben mértéke az elsőfokú bíróság előtti eljárás költségei alapján kerül kiszámításra.

Másolat: 0,12 LVL

Hiteles másolat: 0,61 LVL

Az ügy vizsgálatához kapcsolódó költségek.

Perviteli költségek.

Esettanulmány

Alternatív vitarendezés (AVR)

Igénybe vehető-e ebben a konkrét ügyben?

Díjak

A

A felek megállapodhatnak abban, hogy a vitás ügyet valamelyik választottbíróság elé terjesztik.

A választottbírósági eljárás költségei a vitás ügy vizsgálatához kapcsolódó költségeket és a választottbíró díját foglalják magukban.

A választottbírósági eljárás költségeit, a fizetési határidővel és eljárásokkal együtt a választottbíróság határozza meg a követelés összege, a vita összetettsége, valamint a választottbírósági megállapodás feltételeinek figyelembevételével.

B

A felek megállapodhatnak abban, hogy a vitás ügyet valamelyik választottbíróság elé terjesztik.

A választottbírósági eljárás költségei a vitás ügy vizsgálatához kapcsolódó költségeket és a választottbíró díját foglalják magukban.

A választottbírósági eljárás költségeit, a fizetési határidővel és eljárásokkal együtt a választottbíróság határozza meg a követelés összege, a vita összetettsége, valamint a választottbírósági megállapodás feltételeinek figyelembevételével.

Az ügyvédi, a bírósági végrehajtói és a szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Bírósági végrehajtó

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos díjak

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

A

A jogi személyeket a bíróságon a jogszabályokkal összhangban eljáró tisztviselők, a társaság alapító okiratában, illetve alapszabályában megjelölt képviselők, valamint egyéb meghatalmazott képviselők is képviselhetik.

A magánszemélyek megállapodás alapján vesznek igénybe hites ügyvédet.

N.B. Az ügyvéd általi jogi tanácsadáshoz kapcsolódó költségek polgári ügyekben megtéríttethetők a pervesztes féllel, a megítélt követelés legfeljebb 5 %-áig, vagy nem pénzügyi jellegű követelések esetében a normál ügyvédi munkadíjnak megfelelő mértékben.

Nem

Amennyiben határozatot hoznak a követelés biztosításáról:

1) a követelés biztosítása pénzösszeg hitelintézetnél vagy harmadik feleknél történő lefoglalása útján: 46,90 LVL;

2) a követelés biztosítása az alperesnek az érintett tevékenységtől való tartózkodásra kötelezése útján: 26 LVL

Amennyiben az ítélet önkéntes végrehajtására nem kerül sor:

az írásbeli végrehajtható okirat benyújtásának illetéke 2 LVL;

2) a hites végrehajtó díjazása a tartozásnak a jogi eljárás kezdetének időpontjában felhalmozódott összegétől függ;

3) az ítélet végrehajtásához kapcsolódó egyéb költségek.

B

A jogi személyeket a bíróságon a jogszabályokkal összhangban eljáró tisztviselők, a társaság alapító okiratában, illetve alapszabályában megjelölt képviselők, valamint egyéb meghatalmazott képviselők is képviselhetik.

A magánszemélyek megállapodás alapján vesznek igénybe hites ügyvédet.

N.B. Az ügyvéd általi jogi tanácsadáshoz kapcsolódó költségek polgári ügyekben megtéríttethetők a pervesztes féllel, a megítélt követelés legfeljebb 5 %-áig, vagy nem pénzügyi jellegű követelések esetében a normál ügyvédi munkadíjnak megfelelő mértékben.

Nem

Amennyiben határozatot hoznak a követelés biztosításáról:

1) a követelés biztosítása pénzösszeg hitelintézetnél vagy harmadik feleknél történő lefoglalása útján: 46,90 LVL;

2) a követelés biztosítása az alperesnek az érintett tevékenységtől való tartózkodásra kötelezése útján: 26 LVL

Amennyiben az ítélet önkéntes végrehajtására nem kerül sor:

1) az írásbeli végrehajtható okirat benyújtásának illetéke 2 LVL;

2) a hites végrehajtó díjazása a tartozásnak a jogi eljárás kezdetének időpontjában felhalmozódott összegétől függ;

3) az ítélet végrehajtásához kapcsolódó egyéb költségek.

Esettanulmány

Szakértő

Kötelező az igénybevétele?

Díjak

A

A bíróság bármelyik fél kérelmére szakértői vizsgálatot rendel el, amennyiben az üggyel kapcsolatos tények tisztázása speciális tudományos, műszaki, művészeti stb. ismereteket igényel.

A miniszteri kabinet rendeleteinek megfelelően.

B

A bíróság bármelyik fél kérelmére szakértői vizsgálatot rendel el, amennyiben az üggyel kapcsolatos tények tisztázása speciális tudományos, műszaki, művészeti stb. ismereteket igényel.

A miniszteri kabinet rendeleteinek megfelelően.

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték, és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Díjak

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Díjak

A

Igen.

Ha egyik fél sem mentesül a bírósági költségek megfizetése alól, akkor megállapodnak a tanúk számára kifizetendő összegről a számítási eljárás alapján, amelyhez hozzáadódnak az adminisztrációs díjak.

Ez alól kivételt jelent, ha jogszabályi rendelkezés értelmében a bíróság köteles a bizonyítékok összegyűjtésére, illetve beszerzésére.

A miniszteri kabinet rendeleteivel összhangban az alábbiakat térítik meg:

1) utazási költségek;

2) szállás;

3) átlagkereset.

Ha okkal feltételezhető, hogy egy bírósági ítélet végrehajtása a későbbiek során akadályokba ütközhet vagy lehetetlenné válhat, a bíróság indokolással ellátott kérelemre határozhat a követelés biztosításáról.

A követelés biztosítása iránti kérelem benyújtása esetén a követelés összegének 0,5 %-a, de legalább 50 LVL.

B

Igen.

Ha egyik fél sem mentesül a bírósági költségek megfizetése alól, akkor megállapodnak a tanúk számára kifizetendő összegről a számítási eljárás alapján, amelyhez hozzáadódnak az adminisztrációs díjak.

Ez alól kivételt jelent, ha jogszabályi rendelkezés értelmében a bíróság köteles a bizonyítékok összegyűjtésére, illetve beszerzésére.

A miniszteri kabinet rendeleteivel összhangban az alábbiakat térítik meg:

1 ) utazási költségek;

2) szállás;

3) átlagkereset.

Ha okkal feltételezhető, hogy egy bírósági ítélet végrehajtása a későbbiek során akadályokba ütközhet vagy lehetetlenné válhat, a bíróság indokolással ellátott kérelemre határozhat a követelés biztosításáról.

A követelés biztosítása iránti kérelem benyújtása esetén a követelés összegének 0,5 %-a, de legalább 50 LVL.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

A költségek megtérítése

Jogosult‑e a pernyertes fél a perköltségek megtérítésére?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

A

Igen

Az a fél, akire nézve a bíróság ítélete kedvező, az általa fizetett valamennyi költség megtérítését követelheti a másik féltől.

Ha a követelést részben kielégítették, akkor a felperes a követelés kielégített részével arányosan jogosult a költségei megtérítésére. Az alperesnek megtérítendő költségek mértéke arányban áll a követelésnek a perben elutasított részével.

Ha a felperes eláll a keresettől, akkor meg kell térítenie az alperes bírósági költségeit. Ebben az esetben az alperes nem téríti meg a felperes által megfizetett bírósági költségeket. Ugyanakkor, ha a felperes a kérelem benyújtása után azért vonja vissza a keresetét, mert az alperes önként teljesítette az abban foglaltakat, akkor a bíróság a felperes kérelmére elrendeli a felperes által megfizetett költségek megtérítését.

B

Igen

Az a fél, akire nézve a bíróság ítélete kedvező, az általa fizetett valamennyi költség megtérítését követelheti a másik féltől.

Ha a követelést részben kielégítették, akkor a felperes a követelés kielégített részével arányosan jogosult a költségei megtérítésére. Az alperesnek megtérítendő költségek mértéke arányban áll a követelésnek a perben elutasított részével.

Ha a felperes eláll a keresettől, akkor meg kell térítenie az alperes bírósági költségeit. Ebben az esetben az alperes nem téríti meg a felperes által megfizetett bírósági költségeket. Ugyanakkor, ha a felperes a kérelem benyújtása után azért vonja vissza a keresetét, mert az alperes önként teljesítette az abban foglaltakat, akkor a bíróság a felperes kérelmére elrendeli a felperes által megfizetett költségek megtérítését.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

A

A bírósági eljárásokat az állam hivatalos nyelvén folytatják le.

A bíróság tiszteletben tartja azoknak a feleknek a jogait (a jogi személyek képviselőinek kivételével), akik nem beszélik a bírósági eljárás nyelvét. Ennek keretében lehetővé teszi tolmács szolgáltatásainak igénybevételét az ügy iratainak tanulmányozása és a tárgyalásokon történő részvétel során.

Nincsenek rögzített díjak, a díjak megállapodás tárgyát képezik.

B

A bírósági eljárásokat az állam hivatalos nyelvén folytatják le.

A bíróság tiszteletben tartja azoknak a feleknek a jogait (a jogi személyek képviselőinek kivételével), akik nem beszélik a bírósági eljárás nyelvét. Ennek keretében lehetővé teszi tolmács szolgáltatásainak igénybevételét az ügy iratainak tanulmányozása és a tárgyalásokon történő részvétel során.

Nincsenek rögzített díjak, a díjak megállapodás tárgyát képezik.

Esettanulmány

Tolmácsolás

A határokon átnyúló jogviták egyéb költségei

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

Hozzávetőleges költsége

A

A bíróság kérelemre dönthet úgy, hogy magyarázatot fűz az ítélethez, az ítélet tartalmának megváltoztatása nélkül. Erre akkor kerülhet sor, ha az ítéletet még nem hajtották végre, és a végrehajtására előírt idő még nem telt le.

Nem alkalmazandó.

Az ügyben részes felek az idegen nyelvű dokumentumokat azok hivatalos nyelvű, a jogszabályok által előírt hitelesített fordításával együtt nyújtják be.

Nincs meghatározva.

B

A bíróság kérelemre dönthet úgy, hogy magyarázatot fűz az ítélethez, az ítélet tartalmának megváltoztatása nélkül. Erre akkor kerülhet sor, ha az ítéletet még nem hajtották végre, és a végrehajtására előírt idő még nem telt le.

Nem alkalmazandó.

Az ügyben részes felek az idegen nyelvű dokumentumokat azok hivatalos nyelvű, a jogszabályok által előírt hitelesített fordításával együtt nyújtják be.

Nincs meghatározva.

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 06/01/2016

Az eljárások költsége - Litvánia

Ez az oldal a litvániai bírósági költségekről nyújt tájékoztatást. Ha részletesebb elemzést szeretne olvasni az eljárási költségekről, kérjük, tekintse át az alábbi esettanulmányokat:

A link új ablakot nyit megCsaládi jog – a házasság felbontása

A link új ablakot nyit megCsaládi jog – gyermekelhelyezés

A link új ablakot nyit megCsaládi jog – tartás

A link új ablakot nyit megKereskedelmi jog – szerződés

A link új ablakot nyit megKereskedelmi jog – felelősség

Az eljárások költsége

A jogi szakmák képviselői díjazásának szabályozása

  1. Jogtanácsosok

Litvániában ilyen szakma nincs.

  1. Ügyvédek

Litvániában az ügyvédi díjazást nem szabályozzák. A díjazás az ügy összetettségétől és a ráfordított forrásoktól függ. A díjazás azonban nem haladhatja meg az igazságügyi miniszter és a Litván Ügyvédi Kamara Tanácsa (Lietuvos advokatų tarybos pirmininkas) elnöke által jóváhagyott ajánlásokban meghatározott maximális összeget.

  1. Tárgyalóügyvédek

Litvániában ilyen szakma nincs.

  1. Bírósági végrehajtók

A végrehajtók csak akkor jutnak szerephez, ha az adós az ítéletnek nem tesz eleget, és számára végrehajtható okiratot kell kézbesíteni. A végrehajtási költségek összegét, azok megfizetését és elengedését a bírósági végrehajtásról szóló utasításokban szabályozzák. Valamennyi végrehajtási költség megfizetése az ítéleti hitelezőt terheli. A végrehajtás díját az adóstól kell behajtani az ítélet végrehajtása közben vagy azt követően.

A díj nagysága függ a szükséges végrehajtási cselekmények fajtájától és azok számától. Néhány esetben a költség 60 LTL/óra, máskor a végrehajtás alatt álló eszköz értékének meghatározott százalékában van megállapítva.

Rögzített költségek

Rögzített költségek a polgári eljárásban

A peres feleket terhelő rögzített költségek a polgári eljárásban

A polgári eljárás perköltségét az illeték és más költségek alkotják: képviselet, bírósági iratok kézbesítése, szakértői díjak, tanúdíjak, végrehajtás stb. Az illetéket egyes esetekben a polgári perrendtartás határozza meg, összege pedig rögzített. A perköltségeket a polgári perrendtartás (Civilinio proceso kodeksas) VIII. szakasza határozza meg.

A polgári eljárás mely szakaszában fizetendőek a peres feleket terhelő rögzített költségek?

Az illetéket rendszerint a keresetlevél bíróságra történő benyújtása előtt kell leróni.

Rögzített költségek büntetőeljárásban

Az eljárásban részt vevő feleket terhelő rögzített költségek a büntetőeljárásban

A büntetőeljárásban nincsenek az eljárásban részt vevő feleket terhelő rögzített költségek.

Rögzített költségek alkotmányjogi eljárásban

Az eljárásban részt vevő feleket terhelő rögzített költségek az alkotmányjogi eljárásban

Az alkotmányjogi eljárások ingyenesek, de a lakosság azokat nem veheti igénybe.

A jogi képviselő által nyújtandó előzetes tájékoztatás

Jogszabály ilyen közvetlen kötelezettséget nem ír elő.

A pernyertes fél által viselendő költségek

A polgári eljárás költségeit a polgári perrendtartás VIII. szakasza határozza meg.

A költségek megállapításának jogalapjai

Hol találhatok a költségek megállapításának jogalapjára vonatkozó információkat Litvániában?

Erről bővebb tájékoztatást a költségek átláthatóságáról szóló tanulmány Litvániáról szóló jelentésePDF(950 Kb)en című (csatolt) anyag nyújt.

Milyen nyelven érhetőek el a költségek megállapításának jogalapjára vonatkozó információk Litvániában?

Az információk angol nyelven érhetőek el.

Hol találhatok a közvetítésre/békéltetésre vonatkozó információkat?

Bővebb információk a következő internetes oldalon találhatóak: bírósági közvetítési eljárás.

Költségmentesség

A költségmentesség megadásának feltételei

A litván jogszabályok szerint kétféle, államilag garantált költségmentesség létezik:

  1. Az „elsődleges költségmentesség” (pirminė teisinė pagalba) az államilag garantált költségmentességről szóló törvénynek megfelelően nyújtott költségmentességet, jogi tanácsadást, illetve (az eljárási iratok kivételével) az állami és önkormányzati szerveknek benyújtandó iratok szerkesztését takarja. A költségmentesség magában foglalja a jogvita bíróságon kívüli rendezésére vonatkozó tanácsadást, a jogviták békés rendezésére vonatkozó intézkedéseket és az egyezségi megállapodások elkészítését is.
  2. A „másodlagos költségmentesség” (antrinė teisinė pagalba) magában foglalja az okiratok elkészítését, a bírósági védelmet és képviseletet. Része a végrehajtási eljárás, illetve a jogvita előzetes, bíróságon kívüli szakaszában ellátott képviselet – amennyiben ezt az eljárást jogszabály vagy bírósági határozat írja elő. A költségmentesség fedezi a polgári eljárásban felmerült perköltségeket, a közigazgatási eljárásban felmerült költségeket, valamint a büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igények tárgyalásának költségeit.

A Litván Köztársaság valamennyi állampolgára, az Európai Unió más tagállamainak valamennyi állampolgára, a Litvániában jogszerűen tartózkodó más természetes személyek és a Litvánia által aláírt nemzetközi szerződésekben meghatározott más személyek jövedelmüktől függetlenül jogosultak az elsődleges költségmentességre.

A Litván Köztársaság valamennyi állampolgára, az Európai Unió más tagállamainak valamennyi állampolgára, a Litvániában jogszerűen tartózkodó más természetes személyek kérhetik a másodlagos költségmentesség megadását. A másodlagos költségmentesség megadásának feltétele, hogy az illetőnek ne legyen a kormány által az államilag garantált költségmentességről szóló törvényben meghatározott mértéket meghaladó vagyona és éves jövedelme.

A szegénység fennállásának értékeléséhez általános küszöbértéken alapuló rendszert alkalmaznak (azaz megállapítják azt a plafonértéket, amely alatt a kérelmező szegénynek minősül).

Költségmentességre jogosultság

A kormányzat kétféle alkalmazandó vagyoni és jövedelmi szintet határozott meg. A kérelmezők vagyoni és jövedelmi helyzete nem haladhatja meg a jogszabályban meghatározott első vagy második szintet. Emellett a kérelmezők (utolsó tizenkét havi) éves nettó jövedelme nem haladhatja meg a litván jogban meghatározott első vagy második szintet.

A másodlagos költségmentességre való jog megállapításakor nem kizárólag a szegénység szempontját alkalmazzák.

Első szintű költségmentességi jogosultságot állapítanak meg, ha az illető éves jövedelme legfeljebb 8 000 LTL (2 318,8 EUR) és eltartott személyenként 3 000 LTL (869,6 EUR). Második szintű költségmentességi jogosultságot állapítanak meg, ha az illető éves jövedelme legfeljebb 12 000 LTL (3 478,2 EUR) és eltartott személyenként 4 400 LTL (1 275,3 EUR). A szegénység értékelésekor nem veszik figyelembe a kérelmező eltartottak irányában fennálló kötelezettségeit.

Az illető vagyoni és jövedelmi helyzetét figyelembe vevő másodlagos költségmentességet az állam az alábbi mértékben garantálja és viseli:

  1. 100 százalékban – ha az illető vagyoni és jövedelmi helyzete alapján az első szintbe tartozik
  2. 50 százalékban – ha az illető vagyoni és jövedelmi helyzete alapján a második szintbe tartozik

A törvény 12. cikkében meghatározott személyeknek (lásd lentebb) nyújtott másodlagos költségmentesség költségét az államnak 100 százalékban garantálnia és viselnie kell. Ezt az illető vagyoni és jövedelmi helyzetétől függetlenül kifizetik. Kivételt képeznek ez alól az ingatlanukkal és jövedelmükkel szabadon rendelkezők (a törvény 12. cikkének 6. pontja). Őket a második szintre sorolják be. Ebben az esetben az állam a másodlagos költségmentesség költségei 50%-ának megfizetését garantálja és fedezi.

Egyes csoportokba tartozó személyek a kormány által megállapított vagyoni és jövedelmi viszonyoktól függetlenül jogosultak másodlagos költségmentességre (az államilag garantált költségmentességről szóló törvény 12. cikke értelmében):

  1. Büntetőeljárásban (a büntető perrendtartás 51. cikke értelmében) és más jogszabályban meghatározott olyan ügyekben érintettek, amelyekben védőügyvéd tényleges jelenléte kötelező
  2. A bűncselekményből származó károkat érvényesítő sértettek, ideértve a bűncselekmény elbírálásának keretében érvényesített polgári jogi (kártérítési) igény tárgyalását is
  3. A litván jog szerint az alacsony jövedelmű családok (egyedülállók) szociális támogatásában részesülők
  4. Gondozóintézmények lakói
  5. Az igazoltan súlyos fogyatékkal élők; az elismerten munkaképtelen emberek; a nyugdíjkorhatárt elértek, és azok, akikről valamely jelentős speciális szükséglet fennállását megállapították. Ide tartoznak a gyámok (nevelőszülők), amennyiben az államilag garantált költségmentesség a gyámolt (nevelt gyermek) érdekeinek képviseletéhez és védelméhez szükséges
  6. Azok, akik igazolják, hogy vagyonuk és anyagi forrásaik felett objektív ok miatt nem jogosultak rendelkezni, és ennek következtében a szabad felhasználású vagyonuk és éves jövedelmük nem haladja meg a költségmentességről szóló törvényben a vagyon és az éves jövedelem tekintetében meghatározott szinteket
  7. A súlyos mentális betegségben szenvedők, a kényszergyógykezelésükkel és kötelező intézeti tartózkodásukkal kapcsolatos kérdéseknek a mentális egészséggondozásról szóló törvény szerinti elbírálásakor. Ide tartoznak a gyámok (nevelőszülők), amennyiben az államilag garantált költségmentesség a gyámolt (nevelt gyermek) érdekeinek képviseletéhez szükséges
  8. Az adós a végrehajtási eljárásban, ha a végrehajtást az adós utolsó lakóhelyén foganatosítják
  9. Kiskorú szülője vagy más törvényes képviselője, a gyermekelhelyezés kérdésének tárgyalásakor
  10. Kiskorú, ha törvényben meghatározott, védett jogai vagy érdekei képviseletében önállóan fordul bírósághoz. Jogszabályban meghatározott eljárásnak megfelelően házasságot kötő személyek, illetve olyan személyek, akik cselekvőképességének a hiányát a bíróság megállapította
  11. A cselekvőképtelenség megállapításával kapcsolatos eljárásban azok, akiknek cselekvőképtelenségét megállapították
  12. Születés anyakönyvezésével azonos kapcsolatos eljárás résztvevői
  13. A Litván Köztársaság által aláírt más nemzetközi szerződésekben előírt ügyekben érintett személyek.

Szakértői díjak

A bíróság a szakértőknek a bíróságon töltött napok vonatkozásában a keresetkiesést (munkahelyükön vagy szokásos foglalkozásukban) megtéríti. A szakértők részére megfizetik a vizsgálatok elvégzésének díját, és megtérítik a bíróságon való megjelenéssel kapcsolatos költségeiket, az utazási és szállásköltségeiket és napidíjukat. A szakértő kirendelését kérő félnek előre be kell fizetnie a bíróság által meghatározott összegű perköltség-biztosítékot. Ha mindkét fél szakértő kirendelése iránti kérelmet nyújt be, a perköltség-biztosítékot a két félnek egyenlő arányban kell megfizetnie. A perköltség-biztosítékot a bíróság elkülönített számlájára kell befizetni.

A litván polgári törvénykönyvben (Lietuvos Respublikos civilinis kodeksas) vagy más jogszabályokban előírt esetekben a bíróság tanúk (liudytojai) meghallgatásáról vagy szakértő (ekspertai) kirendeléséről saját hatáskörben is dönthet, ilyen esetben a költségeket az állami költségvetésből kell fizetni. Ennek része lehet vizsgálat vagy helyszíni szemle elvégzésének elrendelése.

A perköltség-biztosíték összegének meghatározásakor a jövőben felmerülő költségek nagyságrendjét kell figyelembe venni: A bíróság a szakértői díjat a szakértő munkájának elvégeztével fizeti ki. A bíróságnak számla alapján meg kell fizetnie a szakértői intézmények által elvégzett vizsgálatok díját. Ezek a kifizetések a bíróság elkülönített letéti számlájáról történnek. Perköltség-biztosíték beszedésének hiányában a szakértőknek és a szakértői intézményeknek kifizetett díjakat a bíróság elkülönített számlájának terhére kell kifizetni, és azokat a pervesztes fél, illetve a pervesztesség arányában a felek viselik. E költségek maximumát az Igazságügyi Minisztérium állapítja meg.

Fordítók és tolmácsok díja

A bíróság a fordítóknak a bíróságon töltött napok vonatkozásában megtéríti a keresetkiesést (munkahelyükről vagy szokásos foglalkozásukból való távollét miatt). A fordítók részére megfizetik a fordítási munka díját, és megtérítik a bíróságon való megjelenéssel kapcsolatos költségeiket, az utazási és szállásköltségeiket és napidíjukat. Annak a félnek, aki a bíróságra idegen nyelvre történő fordításra szoruló iratot nyújt be, a bíróság által megállapított összegű perköltség-biztosítékot kell fizetnie.

A bíróság a fordítókat az e célra elkülönített állami költségvetési előirányzatok terhére fizeti, a felek által benyújtott, fordítást igénylő iratok fordítására kifizetett összegek kivételével. A tárgyalás során felmerült fordítási és tolmácsolási költségeket az állami költségvetésből kell fedezni. Ezen kiadások maximális összegét az Igazságügyi Minisztérium állapítja meg.

Kapcsolódó dokumentumok

A költségek átláthatóságáról szóló tanulmány Litvániáról szóló jelentésePDF(950 Kb)en

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 18/02/2019

1. esettanulmány – családjog – a házasság felbontása - Litvánia

E családjogi, a válásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a válókeresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár összeházasodik. Később külön költöznek, és megegyeznek abban, hogy elválnak.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy tagállam („A” tagállam) két állampolgára összeházasodik. A házasságot „A” tagállamban kötik meg. Az esküvő után a pár egy másik tagállamba („B” tagállam) költözik, ahol letelepednek. Nem sokkal ezután a pár külön költözik, a feleség visszatér „A” tagállamba, a férj pedig „B” tagállamban marad. A pár megegyezik abban, hogy elválnak. „A” tagállamba való visszatértét követően a feleség azonnal válókeresetet nyújt be „B” tagállam bíróságához.

Az eljárások költsége

Költségek Litvániában

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

A. eset

A házasság felbontását közös megegyezéssel kérő házasfeleknek a bírósági illetéket nem kell megfizetniük.

Az eljárásban részt vevő felek a bírósági iratok ismételt másolásáért 10 LTL-t és oldalanként további 1 LTL-t fizetnek

A pernyertes fél perköltségeinek a pervesztes fél általi viseléséről a bíróság dönt, még abban az esetben is, ha a pervesztes fél költségmentességben részesült.

B. eset

A külföldi természetes és jogi személyekre ugyanazok a költségmentességek, engedmények, fizetési halasztások és fizetésátütemezések vonatkoznak, mint a litván állampolgárokra.

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Esettanulmány

Jogorvoslatok

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

A. eset

A házasság felbontását közös megegyezéssel kérő házasfeleknek a bírósági illetéket nem kell megfizetniük.

Az eljárásban részt vevő felek a bírósági iratok ismételt másolásáért 10 LTL-t és oldalanként további 1 LTL-t fizetnek

A bíróság dönt a pernyertes fél perköltségeinek a pervesztes fél általi viseléséről, még abban az esetben is, ha a pervesztes fél költségmentességben részesült.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Esettanulmány

Alternatív vitarendezési eljárások

A lehetőség ebben az eljárásban igénybe vehető?

Költségek

A. eset

Igen, ha előzetes ülésen a jogvita lényegét sikerül tisztázni, a bíróság felajánlja a feleknek az egyezség lehetőségét a jogvita békés rendezése érdekében

Ingyenes

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

A. eset

Az ügyvédi képviselet nem kötelező.

Lásd fentebb a jogi szakmák díjazásának szabályozásáról szóló szakaszt

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Esettanulmány

Végrehajtó

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

A. eset

Nem

Nem. A végrehajtó szerepe csak a végrehajtási lap kiállítását követően kezdődik.

Az ítélet végrehajtására vonatkozó utasítások szerint. A költségeket az adóstól kell behajtani.

Az összeg a végrehajtási intézkedések fajtájától és mennyiségétől függ – lehet fix összegű, 60 LTL/óra, vagy az adott dolog (dolgok) értékének százaléka

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Esettanulmány

Szakértő

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

A bíróság a tudományos, orvosi, művészeti, mérnöki vagy ipari szakismereteket igénylő kérdések tisztázására – az eljárásban részt vevő felek véleményének figyelembe vételével – szakértőt rendelhet ki.

Az indítványozó félnek biztosítékként meg kell előlegeznie a bíróság által meghatározott összeget. A költségek maximumát a kormány vagy az erre felhatalmazott intézmény állapítja meg. A bíróság dönt a pernyertes fél perköltségeinek a pervesztes fél általi viseléséről, még abban az esetben is, ha a pervesztes fél költségmentességben részesült.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Egyéb díjak

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Költség

Leírás

Költség

A. eset

Igen, a tanúdíjak a perköltség részét képezik

Lásd fentebb a szakértői díjakról szóló szakaszt

Lásd fentebb a szakértői díjakról szóló szakaszt

A bíróságnak figyelembe kell vennie a fizetésre kötelezett fél anyagi helyzetét. Az összeg az eljárási cselekmény jellegétől függ, és legfeljebb 100 000 LTL lehet.

Egyéb költségek:

1) helyszíni szemle

2) alperes felkutatása

3) bírósági iratok kézbesítése;

4) bírósági ítélet teljesítése;

5) az ügygondnok munkadíjának megtérítése;

6) egyéb szükséges és ésszerű kiadások

Lásd fentebb a szakértőkről szóló szakaszt. Az alperes felkutatásának költségét annak a félnek kell fizetnie, aki a felkutatást indítványozta.

Lásd fentebb a végrehajtói díjakról szóló szakaszt

A pártfogó ügyvéd a képviseletért a kormány vagy felhatalmazott intézménye által meghatározott díjazásra jogosult. A pártfogó ügyvédi képviselet költségét az a fél előlegezi meg, akinek indítványára a pártfogó ügyvédet kijelölték

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Eset-tanulmány

Költségmentesség

Mely esetekben és milyen feltételekkel érvényesül?

Mikor teljeskörű a költségmentesség?

Feltételek?

A. eset

Elsődleges költségmentesség a fentebb a költségmentességről szóló szakaszban foglaltak szerint kérhető.

A másodlagos költségmentességre való jogosultság a fentebb a költségmentességről szóló szakaszban foglaltak szerint alakul.

Elsődleges költségmentesség esetén az állam a költségeket 100%-ban garantálja.

Másodlagos költségmentesség esetén figyelembe kell venni az illető vagyoni helyzetét (lásd a költségmentességről szóló fenti szakaszt)

Az elsődleges költségmentességet kérők ezt a bejelentett lakóhelyük szerinti települési önkormányzatnál kérhetik.

A másodlagos költségmentességet kérők ezt a jogosultságot alátámasztó okiratokkal kérhetik.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Eset-tanulmány

Költségek megtérítése

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A. eset

A házasságukat közös megegyezéssel felbontó feleket mentesítik a perköltség alól.

Az államilag garantált költségmentesség költsége és a végrehajtás adós által viselt költsége

Ha a másodlagos költségmentesség feltételei a törvény 23. cikke (1) bekezdésének első, második és hatodik albekezdésében említett okból szűnnek meg. A költségeket a jogszabályban határozott eljárásnak megfelelően attól a féltől lehet beszedni, akinek azt kifizették.

Ha a költségek után társadalombiztosítási járulékokat fizetnek, a másodlagos költségmentesség költségeit a társadalombiztosítási járulék kifizetésétől számított egy hónapon belül be kell fizetni az állami költségvetésbe, az igazságügyi miniszter által meghatározott eljárásnak megfelelően. Ha a visszafizetés elmarad, a költségeket a jogszabályban foglaltak szerint kell beszedni.

Amennyiben másodlagos költségmentességet adtak (a törvény 12. cikkének hatodik albekezdése), de a körülmények megváltoztak (a 11. cikk (2) bekezdésének első albekezdése), az ilyen személynek a szolgálat által meghatározott határidőn belül a költségvetésbe be kell fizetnie a másodlagos költségmentesség költségeit. Ha a visszafizetés elmarad, a költségeket a jogszabályban előírt eljárás szerint kell beszedni.

Amennyiben a másodlagos költségmentesség költségeinek 50%-át fedezik, és a kérelmező határidőre nem fizeti be a polgári vagy közigazgatási eljárás költségeinek 50%-át, a bíróság a pert az ügy érdemében való döntés mellőzésével megszüntetheti, és a kérelmezőnek a szolgálat által meghatározott határidőre vissza kell fizetnie a másodlagos költségmentesség költségeit. Az államot a költségmentességgel foglalkozó szolgálat képviseli.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A fordítás és tolmácsolás költségei

Eset-tanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

Hozzávetőleges költsége?

A. eset

A bíróságra valamennyi iratot és mellékleteit a hivatalos nyelven kell benyújtani.

Annak a félnek, akinek bírósági iratait idegen nyelvre kell lefordítani, perköltség-biztosítékot kell fizetnie. Ha mindkét fél nyújt be ilyen kérelmet, a két félnek egyenlő arányban kell a perköltség-biztosítékot megfizetnie.

A hivatalos nyelvet nem beszélőket az eljárás során megilleti a tolmácsoláshoz/fordításhoz való jog.

A bíróságnak a tolmács/fordító díját az állami költségvetésből kell megfizetnie.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 18/02/2019

2. esettanulmány – családjog – szülői felügyeleti jog - Litvánia

E családjogi, a gyermekek fölötti felügyeleti jogra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. A bíróság az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya keresetet indít az apa kapcsolattartási jogának korlátozása érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy közös gyermekük, azonban közvetlenül a gyermek születése után külön költöztek. A „B” tagállamban hozott bírósági határozat az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik (ezt a bíróság határozata lehetővé tette), az apa pedig „B” tagállamban marad. Néhány évvel később az anya keresetet indít „A” tagállamban az apa kapcsolattartási jogának megváltoztatása érdekében.

Az eljárások költsége

Költségek Litvániában

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

A. eset

A különvált szülők gyermekkel való kapcsolattartással kapcsolatos jogvitáinak illetéke 100 LTL. A bíróság ezt a negyedéves fogyasztói árindexnek megfelelően módosíthatja (jelenleg 132)

Az eljárásban részt vevő felek a bírósági iratok ismételt kiállításáért 10 LTL-t és oldalanként további 1 LTL-t fizetnek

A pernyertes fél perköltségeinek a pervesztes fél általi viseléséről a bíróság dönt, még abban az esetben is, ha a pervesztes fél költségmentességben részesült.

A különvált szülők gyermekkel való kapcsolattartással kapcsolatos jogvitáinak illetéke 100 LTL. A bíróság ezt a negyedéves fogyasztói árindexnek megfelelően módosíthatja (jelenleg 132)

Az eljárásban részt vevő felek a bírósági iratok ismételt kiállításáért 10 LTL-t és oldalanként további 1 LTL-t fizetnek

A pernyertes fél perköltségeinek a pervesztes fél általi viseléséről a bíróság dönt, még abban az esetben is, ha a pervesztes fél költségmentességben részesült.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Esettanulmány

Alternatív vitarendezési eljárások

A lehetőség ebben az eljárásban igénybe vehető?

Költségek

A. eset

Igen, ha előzetes ülésen a jogvita lényegét sikerül tisztázni, a bíróság felajánlja a feleknek a kölcsönösen elfogadható egyezség lehetőségét a jogvita békés rendezése érdekében

Ingyenes

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

Az A. esetben tárgyalt nemzeti tényállással megegyezően

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

A. eset

Az ügyvédi képviselet nem kötelező.

Lásd fentebb a jogi szakmák díjazásának szabályozásáról szóló szakaszt

Nem

Nem

Nem. A végrehajtó szerepe csak a végrehajtási lap kiállítását követően kezdődik.

Végrehajtási költségek: 60 LTL, mely a végrehajtó átalánydíja minden végrehajtási ügyben, 200 LTL a végrehajtó munkadíja, valamint a végrehajtás egyéb költségei, a végrehajtási intézkedések fajtájától és mennyiségétől függően.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Esettanulmány

Szakértő

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

A bíróság a tudományos, orvosi, művészeti, mérnöki vagy ipari szakismereteket igénylő kérdések tisztázására – az eljárásban részt vevő felek véleményének figyelembe vételével – szakértőt rendelhet ki.

Az indítványozó félnek biztosítékként meg kell előlegeznie a bíróság által meghatározott összeget. A kormány vagy erre felhatalmazott intézmény állapítja meg a költségek maximumát. A pernyertes fél perköltségeinek a pervesztes fél általi viseléséről a bíróság dönt, még abban az esetben is, ha a pervesztes fél költségmentességben részesült.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Egyéb díjak

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Költség

Leírás

Költség

A. eset

Igen, a tanúdíjak a perköltség részét képezik

Lásd fentebb a szakértői díjakról szóló szakaszt

Lásd fentebb a szakértői díjakról szóló szakaszt

A bíróságnak figyelembe kell vennie a fizetésre kötelezett fél anyagi helyzetét. Az összeg az eljárási cselekmény jellegétől függ és legfeljebb 100 000 LTL lehet.

Egyéb költségek: 1) helyszíni szemle; 2) alperes felkutatása; 3) bírósági iratok kézbesítése; 4) bírósági ítélet teljesítése; 5) az ügygondnok munkadíjának megtérítése; 6) egyéb szükséges és ésszerű kiadások

Lásd fentebb a szakértőkről szóló szakaszt.

Az alperes felkutatásának költségét annak a félnek kell fizetnie, aki a felkutatást indítványozta.

Lásd fentebb a végrehajtói díjakról szóló szakaszt

A pártfogó ügyvéd a képviseletért a kormány vagy felhatalmazott intézménye által meghatározott díjazásra jogosult. A pártfogó ügyvédi képviselet költségét az a fél előlegezi meg, akinek indítványára a pártfogó ügyvédet kijelölték

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Eset-tanulmány

Költségmentesség

Mely esetekben és milyen feltételekkel érvényesül?

Mikor teljeskörű a költségmentesség?

Feltételek?

A. eset

Elsődleges költségmentesség a fentebb a költségmentességről szóló szakaszban foglaltak szerint kérhető.

A másodlagos költségmentességre való jogosultság a fentebb a költségmentességről szóló szakaszban foglaltak szerint alakul.

Elsődleges költségmentesség esetén az állam a költségeket 100%-ban garantálja.

Másodlagos költségmentesség esetén figyelembe kell venni az illető vagyoni helyzetét (lásd a költségmentességről szóló fenti szakaszt)

Az elsődleges költségmentességet kérők ezt a bejelentett lakóhelyük szerinti települési önkormányzatnál kérhetik.

A másodlagos költségmentességet kérők ezt a jogosultságot alátámasztó okiratokkal kérhetik.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Eset-tanulmány

Költségek megtérítése

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A. eset

A pernyertes fél perköltségei megtérítését a pervesztes féltől kérheti.

Az államilag garantált költségmentesség költsége és a végrehajtás adós által viselt költsége

Ha a másodlagos költségmentesség feltételei a törvény 23. cikke (1) bekezdésének első, második és hatodik albekezdésében említett okból szűnnek meg. A költségeket a jogszabályban határozott eljárásnak megfelelően attól a féltől lehet beszedni, akinek azt kifizették.

Ha a költségek után társadalombiztosítási járulékokat fizetnek, a másodlagos költségmentesség költségeit a társadalombiztosítási járulék kifizetésétől számított egy hónapon belül be kell fizetni az állami költségvetésbe, az igazságügyi miniszter által meghatározott eljárásnak megfelelően. Ha a visszafizetés elmarad, a költségeket a jogszabályban előírtak szerint kell beszedni.

Amennyiben másodlagos költségmentességet adtak (a törvény 12. cikkének hatodik albekezdése), de a körülmények megváltoztak (a 11. cikk (2) bekezdésének első albekezdése), az ilyen személynek a szolgálat által meghatározott határidőn belül a költségvetésbe be kell fizetnie a másodlagos költségmentesség költségeit. Ha a visszafizetés elmarad, a költségeket a jogszabályban foglaltak szerint kell beszedni.

Amennyiben a másodlagos költségmentesség költségeinek 50%-át fedezik és a kérelmező határidőre nem fizeti be a polgári vagy közigazgatási eljárás költségeinek 50%-át, a bíróság a pert az ügy érdemében való döntés mellőzésével megszüntetheti, és a kérelmezőnek a szolgálat által meghatározott határidőre vissza kell fizetnie a másodlagos költségmentesség költségeit. Az államot a költségmentességgel foglalkozó szolgálat képviseli.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Eset-tanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

A. eset

A bíróságra valamennyi iratot és mellékleteit a hivatalos nyelven kell benyújtani.

Annak a félnek, akinek bírósági iratait idegen nyelvre kell lefordítani, perköltség-biztosítékot kell fizetnie. Ha mindkét fél nyújt be ilyen kérelmet, a két félnek egyenlő arányban kell a perköltség-biztosítékot megfizetnie.

A hivatalos nyelvet nem beszélőket az eljárás során megilleti a tolmácsoláshoz/fordításhoz való jog.

A bíróságnak a tolmács/fordító díját az állami költségvetésből kell megfizetnie.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 18/02/2019

3. esettanulmány – családjog – tartásdíj - Litvánia

E családjogi, tartásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek a alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. Egy bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az egyetlen fennmaradó vitás kérdés az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozik. Az anya emiatt keresetet indít.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy három éves közös gyermekük. Külön költöznek. Egy „B” tagállamban hozott bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az apa hozzájárulásával az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik, ahol letelepednek.

Egy vitás kérdés marad fenn, ez az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozik. Az anya emiatt keresetet indít „A” tagállamban.

Az eljárások költsége

Költségek Litvániában

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

A. eset

A gyermektartást kérő felperesnek a bírósági illetéket nem kell megfizetnie.

Az eljárásban részt vevő felek a bírósági iratok ismételt kiállításáért 10 LTL-t és oldalanként további 1 LTL-t fizetnek

A pernyertes fél perköltségeinek a pervesztes fél általi viseléséről a bíróság dönt, még abban az esetben is, ha a pervesztes fél költségmentességben részesült.

B. eset

A külföldiekre ugyanazok a költségmentességek, engedmények, fizetési halasztások és fizetésátütemezések vonatkoznak, mint a litván állampolgárokra.

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Esettanulmány

Jogorvoslatok

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

A. eset

A gyermektartást kérő felperesnek a bírósági illetéket nem kell megfizetnie.

Az eljárásban részt vevő felek a bírósági iratok ismételt kiállításáért 10 LTL-t és oldalanként további 1 LTL-t fizetnek

A pernyertes fél perköltségeinek a pervesztes fél általi viseléséről a bíróság dönt, még abban az esetben is, ha a pervesztes fél költségmentességben részesült.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Esettanulmány

Alternatív vitarendezési eljárások

A lehetőség ebben az eljárásban igénybe vehető?

Költségek

A. eset

Igen, ha előzetes ülésen a jogvita lényegét sikerül tisztázni, a bíróság felajánlja a feleknek az egyezség lehetőségét a jogvita békés rendezése érdekében

Ingyenes

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

A. eset

A jogi képviselet nem kötelező.

Lásd fentebb a jogi szakmák díjazásának szabályozásáról szóló szakaszt

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Esettanulmány

Végrehajtó

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

A. eset

Nem

Nem

Nem. A végrehajtó szerepe csak a végrehajtási lap kiállítását követően kezdődik.

Végrehajtási költségek:

1) A rendszeres tartást letiltják az adós fizetéséből. 30 LTL, mely a végrehajtó átalánydíja minden végrehajtási ügyben, valamint a végrehajtás egyéb költségei, a végrehajtási intézkedések fajtájától és mennyiségétől függően.

2) ha a tartást az adós vagyonának terhére hajtják be, a végrehajtási költségek és a végrehajtó munkadíja minden esetben a tartozás nagyságától függ

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Esettanulmány

Szakértő

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

A bíróság a tudományos, orvosi, művészeti, mérnöki vagy ipari szakismereteket igénylő kérdések tisztázására – az eljárásban részt vevő felek véleményének figyelembe vételével – szakértőt rendelhet ki.

Az indítványozó félnek biztosítékként meg kell előlegeznie a bíróság által meghatározott összeget. A költségek maximumát a kormány vagy az erre felhatalmazott intézmény állapítja meg. A bíróság dönt a pernyertes fél perköltségeinek a pervesztes fél általi viseléséről, még abban az esetben is, ha a pervesztes fél költségmentességben részesült.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Költség

A. eset

Igen, a tanúdíjak a perköltség részét képezik

Igen, a tanúdíjak a perköltség részét képezik

Lásd fentebb a szakértői díjakról szóló szakaszt

Lásd fentebb a szakértői díjakról szóló szakaszt

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Esettanulmány

Egyéb díjak

Leírás

Költség

A. eset

Egyéb költségek: 1) helyszíni szemle; 2) alperes felkutatása; 3) bírósági iratok kézbesítése; 4) bírósági ítélet teljesítése; 5) az ügygondnok munkadíjának megtérítése; 6) egyéb szükséges és ésszerű kiadások

Lásd fentebb a szakértőkről szóló szakaszt. Az alperes felkutatásának költségét annak a félnek kell fizetnie, aki a felkutatást indítványozta.

Lásd fentebb a végrehajtói díjakról szóló szakaszt

A pártfogó ügyvéd a képviseletért a kormány vagy felhatalmazott intézménye által meghatározott díjazásra jogosult. A pártfogó ügyvédi képviselet költségét az a fél előlegezi meg, akinek indítványára a pártfogó ügyvédet kijelölték

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Eset-tanulmány

Költségmentesség

Mely esetekben és milyen feltételekkel érvényesül?

Mikor teljeskörű a költségmentesség?

Feltételek?

A. eset

Elsődleges költségmentesség a fentebb a költségmentességről szóló szakaszban foglaltak szerint kérhető.

A másodlagos költségmentességre való jogosultság a fentebb a költségmentességről szóló szakaszban foglaltak szerint alakul.

Elsődleges költségmentesség esetén az állam a költségeket 100%-ban garantálja.

Másodlagos költségmentesség esetén figyelembe kell venni az illető vagyoni helyzetét (lásd a költségmentességről szóló fenti szakaszt)

Az elsődleges költségmentességet kérők ezt a bejelentett lakóhelyük szerinti települési önkormányzatnál kérhetik.

A másodlagos költségmentességet kérők ezt a jogosultságot alátámasztó okiratokkal kérhetik.

Eset-tanulmány

Költségek megtérítése

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A. eset

A pernyertes fél perköltségei megtérítését a pervesztes féltől kérheti.

Ha a másodlagos költségmentesség feltételei a törvény 23. cikke (1) bekezdésének 1., 2, és 6. pontjában említett okból szűnnek meg. A költségeket a jogszabályban határozott eljárásnak megfelelően attól a féltől lehet beszedni, akinek azt kifizették.

Ha a költségekre társadalombiztosítási ellátásokat fizettek, a másodlagos költségmentesség költségeit a társadalombiztosítási ellátás kifizetésétől számított egy hónapon belül be kell fizetni az állami költségvetéshez, az igazságügyi miniszter által meghatározott eljárásnak megfelelően. Ha a visszafizetés elmarad, a költségeket a jogszabályban előírtak szerint kell beszedni.

Amennyiben másodlagos költségmentességet adtak (a törvény 12. cikkének 6. pontja), de a körülmények megváltoztak (11. cikk (2) bekezdés 1. pont), az ilyen személynek a szolgálat által meghatározott határidőn belül kell a költségvetésbe befizetnie a másodlagos költségmentesség költségeit. Ha a visszafizetés elmarad, a költségeket a jogszabályban előírt eljárás szerint kell beszedni.

Amennyiben a másodlagos költségmentesség költségeinek 50%-át fedezik és a kérelmező határidőre nem fizeti be a polgári vagy közigazgatási eljárás költségeinek 50%-át, a bíróság a pert az ügy érdemében való döntés mellőzésével megszüntetheti, és a kérelmezőnek a szolgálat által meghatározott határidőre vissza kell fizetnie a másodlagos költségmentesség költségeit. Az államot a költségmentességgel foglalkozó szolgálat képviseli.

Az államilag garantált költségmentesség költsége és a végrehajtás adós által viselt költsége

Ha a másodlagos költségmentesség feltételei a törvény 23. cikke (1) bekezdésének első, második és hatodik albekezdésében említett okból szűnnek meg. A költségeket a jogszabályban határozott eljárásnak megfelelően attól a féltől lehet beszedni, akinek azt kifizették.

Ha a költségek után társadalombiztosítási járulékokat fizetnek, a másodlagos költségmentesség költségeit a társadalombiztosítási járulék kifizetésétől számított egy hónapon belül be kell fizetni az állami költségvetésbe, az igazságügyi miniszter által meghatározott eljárásnak megfelelően. Ha a visszafizetés elmarad, a költségeket a jogszabályban foglaltak szerint kell beszedni.

Amennyiben másodlagos költségmentességet adtak (a törvény 12. cikkének hatodik albekezdése), de a körülmények megváltoztak (a 11. cikk (2) bekezdésének első albekezdése), az ilyen személynek a szolgálat által meghatározott határidőn belül kell a költségvetésbe be kell fizetnie a másodlagos költségmentesség költségeit. Ha a visszafizetés elmarad, a költségeket a jogszabályban előírt eljárás szerint kell beszedni.

Amennyiben a másodlagos költségmentesség költségeinek 50%-át fedezik és a kérelmező határidőre nem fizeti be a polgári vagy közigazgatási eljárás költségeinek 50%-át, a bíróság a pert az ügy érdemében való döntés mellőzésével megszüntetheti, és a kérelmezőnek a szolgálat által meghatározott határidőre be kell fizetnie a költségvetésbe a másodlagos költségmentesség költségeit.

A másodlagos költségmentesség költségeinek megfizettetésekor az államot a szolgálat képviseli.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Eset-tanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

A. eset

A bíróságra valamennyi iratot és mellékleteit a hivatalos nyelven kell benyújtani.

Annak a félnek, akinek bírósági iratait idegen nyelvre kell lefordítani, perköltség-biztosítékot kell fizetnie. Ha mindkét fél nyújt be ilyen kérelmet, a két félnek egyenlő arányban kell a perköltség-biztosítékot megfizetnie.

A hivatalos nyelvet nem beszélőket az eljárás során megilleti a tolmácsoláshoz/fordításhoz való jog.

A bíróságnak a tolmács/fordító díját az állami költségvetésből kell megfizetnie.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 18/02/2019

4. esettanulmány – kereskedelmi jog – szerződés - Litvánia

E kereskedelmi jogi, szerződésre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák az eladót a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy vállalat 20 000 EUR értékű árut szállított. A vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak.

Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít a vételár teljes megfizettetése érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy vállalat, amelynek székhelye „B” tagállamban található, 20.000 EUR értékű árut szállított egy „A” tagállambeli vevőnek. A szerződésre „B” tagállam joga irányadó, és „B” tagállam nyelvén fogalmazták meg. Az „A” tagállambeli vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak. Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít „A” tagállamban a vevővel kötött szerződés alapján a vételár teljes megfizettetése érdekében.

Az eljárások költsége

Költségek Litvániában

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Alternatív vitarendezési eljárások

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

A lehetőség ebben az eljárásban igénybe vehető?

A. eset

3%-os, de min. 50 LTL illeték (dologi jogi keresetek esetén, ha a pertárgy értéke legfeljebb 100 000 LTL vagy 29 000 EUR)

Az eljárásban részt vevő felek a bírósági iratok ismételt kiállításáért 10 LTL-t és oldalanként további 1 LTL-t fizetnek

Az ügy tárgyalásával összefüggő költségek: 1) helyszíni szemle; 2) alperes felkutatása; 3) bírósági iratok kézbesítése; 4) bírósági ítélet teljesítése; 5) az ügygondnok munkadíjának megtérítése; 6) egyéb szükséges és ésszerű kiadások

3%-os, de min. 50 LTL illeték (dologi jogi keresetek esetén, ha a pertárgy értéke legfeljebb 100 000 LTL vagy 29 000 EUR)

Az eljárásban részt vevő felek a bírósági iratok ismételt kiállításáért 10 LTL-t és oldalanként további 1 LTL-t fizetnek

Az ügy tárgyalásával összefüggő költségek: 1) helyszíni szemle; 2) alperes felkutatása; 3) bírósági iratok kézbesítése; 4) bírósági ítélet teljesítése; 5) az ügygondnok munkadíjának megtérítése; 6) egyéb szükséges és ésszerű kiadások

Igen

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

A. eset

A jogi képviselet nem kötelező.

Lásd fentebb a jogi szakmák díjazásának szabályozásáról szóló szakaszt

B. eset

Esettanulmány

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

Nem

Nem

Nem. A végrehajtó szerepe csak a végrehajtási lap kiállítását követően kezdődik.

Végrehajtási költségek: 1) 600 LTL, ha a tartozás összege 50 000 LTL (kb. 15 000 EUR) és 100 000 LTL (kb. 29 000 EUR) közé esik; emellett a végrehajtó munkadíja a behajtott követelés 6%-a, de nem kevesebb, mint 4000 LTL, valamint a végrehajtás egyéb költségei, a végrehajtási intézkedések fajtájától és mennyiségétől függően.

2) A végrehajtó munkadíja a tartozás nagyságától függ.

A bíróság a tudományos, orvosi, művészeti, mérnöki vagy ipari szakismereteket igénylő kérdések tisztázására – az eljárásban részt vevő felek véleményének figyelembe vételével – szakértőt rendelhet ki.

Az indítványozó félnek biztosítékként meg kell előlegeznie a bíróság által meghatározott összeget. A költségek maximumát a kormány vagy az erre felhatalmazott intézmény állapítja meg. A pernyertes fél perköltségeinek a pervesztes fél általi viseléséről a bíróság dönt, még abban az esetben is, ha a pervesztes fél költségmentességben részesült.

B. eset

Nem

Nem

Lásd az A. esetet

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Költség

A. eset

Igen, a tanúdíjak a perköltség részét képezik

Lásd fentebb a szakértői díjakról szóló szakaszt

Lásd fentebb a szakértői díjakról szóló szakaszt

A bíróságnak figyelembe kell vennie a fizetésre kötelezett fél anyagi helyzetét. Az összeg az eljárási cselekmény jellegétől függ és legfeljebb 100 000 LTL lehet.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

Esettanulmány

Egyéb díjak

Leírás

Költség

A. eset

Egyéb költségek: 1) helyszíni szemle; 2) alperes felkutatása; 3) bírósági iratok kézbesítése; 4) bírósági ítélet teljesítése; 5) az ügygondnok munkadíjának megtérítése; 6) egyéb szükséges és ésszerű kiadások

Lásd fentebb a szakértőkről szóló szakaszt. Az alperes felkutatásának költségét annak a félnek kell fizetnie, aki a felkutatást indítványozta.

Lásd fentebb a végrehajtói díjakról szóló szakaszt

A pártfogó ügyvéd a képviseletért a kormány vagy felhatalmazott intézménye által meghatározott díjazásra jogosult. A pártfogó ügyvédi képviselet költségét az a fél előlegezi meg, akinek indítványára a pártfogó ügyvédet kijelölték

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Eset-tanulmány

Költségmentesség

Költségek megtérítése

Mely esetekben és milyen feltételekkel érvényesül?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

A. eset

Költségmentesség nem vehető igénybe.

A pernyertes fél a pervesztes féltől kérheti perköltségei megtérítését.

B. eset

A fordítás és tolmácsolás költségei

Eset-tanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

A. eset

A bíróságra valamennyi iratot és mellékleteit a hivatalos nyelven kell benyújtani.

A hivatalos nyelvet nem beszélőket az eljárás során megilleti a tolmácsoláshoz/fordításhoz való jog.

A bíróságnak a tolmács/fordító díját az állami költségvetésből kell megfizetnie.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 18/02/2019

5. esettanulmány – kereskedelmi jog – felelősség - Litvánia

E kereskedelmi jogi, felelősségre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy adjanak tanácsot a fogyasztónak a perköltséget illetően, az alábbi helyzetek mérlegelése érdekében:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy szerelőnek. A szerelő tovább értékesíti a fűtőberendezést egy fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a biztosítók ellen.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy „B” tagállambeli fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy „C” tagállambeli szerelőnek. A szerelő a fűtőberendezést tovább értékesíti egy „A” tagállambeli fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli azt). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) saját tagállamabeli biztosítótársaságnál rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít „A” tagállamban a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és az „A” tagállambeli biztosítótársaság ellen.

Az eljárások költsége

Költségek Litvániában

Bírósági és jogorvoslati költségek, az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illetékek

Másolatok díja

Egyéb díjak

A. eset

3%-os, de min. 50 LTL illeték (dologi jogi keresetek esetén, ha a pertárgy értéke legfeljebb 100 000 LTL vagy 29 000 EUR)

Az eljárásban részt vevő felek a bírósági iratok ismételt kiállításáért 10 LTL-t és oldalanként további 1 LTL-t fizetnek

Az ügy tárgyalásával összefüggő költségek:

1) helyszíni szemle

2) alperes felkutatása

3) bírósági iratok kézbesítése;

4) bírósági ítélet teljesítése; 5) az ügygondnok munkadíjának megtérítése; 6) egyéb szükséges és ésszerű kiadások

3%-os, de min. 50 LTL illeték (dologi jogi keresetek esetén, ha a pertárgy értéke legfeljebb 100 000 LTL vagy 29 000 EUR)

Az eljárásban részt vevő felek a bírósági iratok ismételt kiállításáért 10 LTL-t és oldalanként további 1 LTL-t fizetnek

Az ügy tárgyalásával összefüggő költségek:

1) helyszíni szemle

2) alperes felkutatása

3) bírósági iratok kézbesítése;

4) bírósági ítélet teljesítése; 5) az ügygondnok munkadíjának megtérítése; 6) egyéb szükséges és ésszerű kiadások

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

A. eset

A jogi képviselet nem kötelező.

Lásd fentebb a jogi szakmák díjazásának szabályozásáról szóló szakaszt

B. eset

Esettanulmány

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

Nem

Nem

Nem. A végrehajtó szerepe csak a végrehajtási lap kiállítását követően kezdődik.

Végrehajtási költségek: 1) 600 LTL, ha a tartozás összege 50 000 LTL (kb. 15 000 EUR) és 100 000 LTL (kb. 29 000 EUR) közé esik; emellett a végrehajtó munkadíja a behajtott tartozás 6%-a, de nem kevesebb, mint 4000 LTL, valamint a végrehajtás egyéb költségei, a végrehajtási intézkedések fajtájától és mennyiségétől függően.

2) A végrehajtó munkadíja a tartozás nagyságától függ.

A bíróság a tudományos, orvosi, művészeti, mérnöki vagy ipari szakismereteket igénylő kérdések tisztázására – az eljárásban részt vevő felek véleményének figyelembe vételével – szakértőt rendelhet ki.

Az indítványozó félnek biztosítékként meg kell előlegeznie a bíróság által meghatározott összeget. A költségek maximumát a kormány vagy az erre felhatalmazott intézmény állapítja meg. A pernyertes fél perköltségeinek a pervesztes fél általi viseléséről a bíróság dönt, még abban az esetben is, ha a pervesztes fél költségmentességben részesült.

B. eset

Nem

Nem

Lásd az A. esetet

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez és ha igen, mikor, hogyan alkalmazzák?

Költség

A. eset

Igen, a tanúdíjak a perköltség részét képezik

Lásd fentebb a szakértői díjakról szóló szakaszt

Lásd fentebb a szakértői díjakról szóló szakaszt

A bíróságnak figyelembe kell vennie a fizetésre kötelezett fél anyagi helyzetét. Az összeg az eljárási cselekmény jellegétől függ és legfeljebb 100 000 LTL lehet.

Esettanulmány

Egyéb díjak

Leírás

Költség

A. eset

Egyéb költségek: 1) helyszíni szemle; 2) alperes felkutatása; 3) bírósági iratok kézbesítése; 4) bírósági ítélet teljesítése; 5) az ügygondnok munkadíjának megtérítése; 6) egyéb szükséges és ésszerű kiadások

Lásd fentebb a szakértőkről szóló szakaszt. Az alperes felkutatásának költségét annak a félnek kell fizetnie, aki a felkutatást indítványozta.

Lásd fentebb a végrehajtói díjakról szóló szakaszt

A pártfogó ügyvéd a képviseletért a kormány vagy felhatalmazott intézménye által meghatározott díjazásra jogosult. A pártfogó ügyvédi képviselet költségét az a fél előlegezi meg, akinek indítványára a pártfogó ügyvédet kijelölték

B. eset

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Eset-tanulmány

Költségmentesség

Mely esetekben és milyen feltételekkel érvényesül?

Mikor teljeskörű a költségmentesség?

Feltételek?

A. eset

Elsődleges költségmentesség a fentebb a költségmentességről szóló szakaszban foglaltak szerint kérhető.

A másodlagos költségmentességre való jogosultság a fentebb a költségmentességről szóló szakaszban foglaltak szerint alakul.

Elsődleges költségmentesség esetén az állam a költségeket 100%-ban garantálja.

Másodlagos költségmentesség esetén figyelembe kell venni az illető vagyoni helyzetét (lásd a költségmentességről szóló fenti szakaszt)

Az elsődleges költségmentességet kérők ezt a bejelentett lakóhelyük szerinti települési önkormányzatnál kérhetik.

A másodlagos költségmentességet kérők ezt a jogosultságot alátámasztó okiratokkal kérhetik.

B. eset

Lásd az A. esetet

Lásd az A. esetet

Lásd az A. esetet

Eset-tanulmány

Költségek megtérítése

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A. eset

A pernyertes fél perköltségei megtérítését a pervesztes féltől kérheti.

Az államilag garantált költségmentesség nem terjed ki a pernyertes fél perköltségeinek és a végrehajtási költségeknek a megtérítésére.

Ha a másodlagos költségmentesség feltételei a törvény 23. cikke (1) bekezdésének első, második és hatodik albekezdésében említett okból szűnnek meg. A költségeket a jogszabályban határozott eljárásnak megfelelően attól a féltől lehet beszedni, akinek azt kifizették.

Ha a költségek után társadalombiztosítási járulékokat fizetnek, a másodlagos költségmentesség költségeit a társadalombiztosítási járulék kifizetésétől számított egy hónapon belül be kell fizetni az állami költségvetésbe, az igazságügyi miniszter által meghatározott eljárásnak megfelelően. Ha a visszafizetés elmarad, a költségeket a jogszabályban foglaltak szerint kell beszedni.

Amennyiben másodlagos költségmentességet adtak (a törvény 12. cikkének hatodik albekezdése), de a körülmények megváltoztak (a 11. cikk (2) bekezdésének első albekezdése), az ilyen személynek a szolgálat által meghatározott határidőn belül kell a költségvetésbe be kell fizetnie a másodlagos költségmentesség költségeit. Ha a visszafizetés elmarad, a költségeket a jogszabályban előírt eljárás szerint kell beszedni.

Amennyiben a másodlagos költségmentesség költségeinek 50%-át fedezik és a kérelmező határidőre nem fizeti be a polgári vagy közigazgatási eljárás költségeinek 50%-át, a bíróság a pert az ügy érdemében való döntés mellőzésével megszüntetheti, és a kérelmezőnek a szolgálat által meghatározott határidőre be kell fizetnie a költségvetésbe a másodlagos költségmentesség költségeit.

A másodlagos költségmentesség költségeinek megfizettetésekor az államot a szolgálat képviseli.

B. eset

Lásd az A. esetet

Lásd az A. esetet

A fordítás és tolmácsolás költségei

Eset-tanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

A. eset

A bíróságra valamennyi iratot és mellékleteit a hivatalos nyelven kell benyújtani.

Annak a félnek, akinek bírósági iratait idegen nyelvre kell lefordítani, perköltség-biztosítékot kell fizetnie. Ha mindkét fél nyújt be ilyen kérelmet, a két félnek egyenlő arányban kell a perköltség-biztosítékot megfizetnie.

A hivatalos nyelvet nem beszélőket az eljárás során megilleti a tolmácsoláshoz/fordításhoz való jog.

A bíróságnak a tolmács/fordító díját az állami költségvetésből kell megfizetnie.

B. eset

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

A nemzeti tényállással megegyezően

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 18/02/2019

Az eljárások költsége - Luxemburg

Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Az oldal jelenleg a következő nyelveken olvasható: francia.

Ezen az oldalon a Luxemburgi Nagyhercegség igazságszolgáltatási költségeiről adunk tájékoztatást.

Az eljárások költsége

A jogi szakmák képviselőinek díjazására vonatkozó jogszabályi keretek

Bírósági végrehajtók

A bírósági végrehajtók (huissiers de justice) munkadíját nagyhercegi rendelet szabályozza, a bírósági végrehajtók díjazásáról szóló 1991. január 24-i módosított nagyhercegi rendelet. Ezzel kapcsolatos további információkat a A link új ablakot nyit megLuxemburgi Nagyhercegség Bírósági Végrehajtói Kamarájának honlapján talál.

Ügyvédek

Az ügyvédi hivatásról szóló 1991. augusztusi 10-i módosított törvény 38. cikkének értelmében az ügyvéd (avocat) saját maga határozza meg munkadíjának az összegét, és számítja ki a szakmai tevékenységével összefüggő költségeit. Munkadíját az ügyvéd az ügy különböző paramétereinek, mint például az ügy fontosságának, nehézségi fokának, az elért eredménynek, valamint az ügyfél vagyoni helyzetének függvényében állapítja meg. Amennyiben a megállapított összeg meghaladná az ésszerű határt, az Ügyvédi Kamara vezetősége (Conseil de l'Ordre) ezt a szóban forgó ügy különböző paramétereinek vizsgálatát követően lecsökkenti. Ezzel kapcsolatos további információkat A link új ablakot nyit megLuxembourgi Ügyvédi Kamara honlapján talál.

Rögzített összegű igazságszolgáltatási költségek

Rögzített költségek a polgári eljárásokban

Ha valaki egy jogvitát polgári bíróság elé visz, számára rögzített költségként csak a bírósági végrehajtói és az ügyvédi költségek merülnek fel. A fél számára elvben nem merülnek fel polgári bírósági költségek. Az ítélethozatalt követően viszont a pernyertes fél kérelme nyomán felmerülhetnek az ítélet végrehajtásával összefüggő költségek.

A büntetőeljárások igazságszolgáltatási költségei

A büntetőeljárásban érintett valamennyi fél által viselt rögzített költségek

Egy büntetőügyben hozott bírósági határozatról kiadmány készítésének költsége oldalanként 0,25 eurócent. Más költség nem merül fel, a büntetőügy iratairól való másolatkészítés költségeinek kivételével, amelyért a másolatot kérő ügyvéd számára főszabály szerint másolt oldalanként ugyanennyi díj kerül kiszámlázásra.

A feleknek az eljárás melyik szakaszában kell megfizetniük a rögzített költségeket?

A büntetőeljárási törvénykönyv (Code d’instruction criminelle, CIC) 59. cikke szerint „A büntetőeljárást megindító magánvádlónak (vagyis annak, aki feljelentést tesz), amennyiben nem nem részesült jogi segítségnyújtásban, a bíróság hivatalánál letétbe kell helyeznie az eljárási költségek fedezéséhez feltételezhetően szükséges összeget.”

A vizsgálóbíró (juge d'instruction) határozatban rögzíti a feljelentés megtételét. A bíró a magánvádló anyagi helyzetének függvényében és a feljelentés be nem fogadásának terhe mellett meghatározza a letét összegét, valamint a letét megfizetésének a határidejét. Az elegendő anyagi forrással nem rendelkező magánvádlót azonban mentesítheti a letét alól.”

Ez az eljárás azonban csak a vizsgálóbíróhoz magánvádló által benyújtott feljelentésekre vonatkozik. Az ügyészséghez benyújtott panaszok és feljelentések, valamint az érdemben ítélkező bíróság előtt időközben történő magánjogi igény támasztása (amikor a per alatt, a tárgyalás során tesz valaki feljelentést) nem járnak bírósági költséggel.

Az alkotmányjogi eljárások igazságszolgáltatási költségei

Alkotmánybírósági eljárás esetében nincsenek külön rögzített költségek.

Milyen előzetes tájékoztatást kell a jogi képviselőnek (ügyvéd) nyújtania?

A felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó tájékoztatás

A Luxembourgi Ügyvédi Kamara 2005. március 16-i módosított belső szabályzata alapelveinek értelmében a jogi képviselők (ügyvédek) a keresetindítást mérlegelő feleknek kötelesek előzetes tájékoztatást nyújtani. Ennek a tájékoztatásnak lehetővé kell tennie a felek számára jogaik és kötelezettségeik megértését, valamint annak megértését, hogy mekkora az esélyük a per megnyerésére, valamint hogy a per milyen költségekkel járhat, ideértve a pervesztés esetét is.

Az igazságszolgáltatási költségekre vonatkozó információforrások

Hol találhatók információk a luxemburgi igazságszolgáltatási költségekre vonatkozóan?

  • Elsősorban az idézett jogszabályi és internetes forrásokban;
  • a Főügyészség (Parquet général) mellett működő jogi információs és ügyfélszolgálatnál;
  • a Főügyészségen a nők jogairól szervezett ingyenes külön tanácsadások alkalmával.

Milyen nyelveken állnak rendelkezésre a luxemburgi igazságszolgáltatási költségekre vonatkozó információk?

  • A jogszabályok franciául;
  • az egyéb jellegű tájékoztatások angolul, németül, franciául és luxemburgi nyelven, ideértve a fent említett ügyfélszolgálatok és szervek által nyújtott szóbeli tájékoztatást is.

Hol találhatók információk a közvetítésre vonatkozóan?

Közvetítéssel összefüggő információk a A link új ablakot nyit megKözvetítés és hiteles közvetítők luxemburgi egyesülete (ALMA Asbl), a Luxembourgi Ügyvédi Kamara Közvetítési Központja (CMBL), valamint az A link új ablakot nyit megIgazságügyi Minisztérium honlapján találhatók.

Jogi segítségnyújtás

Milyen jövedelemhatárig jogosult valaki jogi segítségnyújtásra polgári perben, valamint büntetőper vádlottjaként?

Milyen esetekben és milyen feltételekkel lehet jogi segítségnyújtást kérelmezni?

A Luxemburgi Nagyhercegségben azon természetes személyek, akik nem rendelkeznek elegendő anyagi forrással, érdekeik védelmében jogi segítségnyújtásra (assistance judiciaire) jogosultak, feltéve, hogy vagy luxemburgi állampolgárok, vagy az országban letelepedési engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárok, vagy az Európai Unió egyik tagállamának állampolgárai, vagy pedig egy nemzetközi szerződés értelmében a luxemburgi állampolgárokkal a jogi segítségnyújtás tekintetében azonos elbírálás alá eső külföldi állampolgárok.

Ezen túlmenően a határokon átnyúló ügyekben minden polgári és kereskedelmi eljárásban jogi segítségnyújtásra jogosultak a határon átnyúló vonatkozású jogviták esetén az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében az ilyen ügyekben alkalmazandó költségmentességre vonatkozó közös minimumszabályok megállapításáról szóló 2003. január 27-i 2003/8/EK tanácsi irányelvben meghatározott azon külföldi állampolgárok, akiknek állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye az Európai Unió egy másik tagállamában van, Dániát kivéve.

Ezen túlmenően a fent említett 2003. január 27-i 2003/8/EK tanácsi irányelvnek megfelelően polgári vagy büntetőjogi ügyekben jogi segítségnyújtás nyújtható az első bekezdésben írt minden olyan személynek, akinek az állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye Luxemburgban található annak érdekében, hogy jogi tanácsért egy luxemburgi ügyvédhez fordulhasson, ideértve az Európai Unió egy másik tagállamában benyújtandó jogi segítségnyújtási kérelem anyagának összeállítását is, egészen addig, amíg az említett jogi segítségnyújtási kérelem az adott tagállamban befogadásra nem kerül.

A jogi segítségnyújtás kedvezményében részesülhet minden más, elegendő anyagi forrással nem rendelkező külföldi állampolgár is a külföldiek menedékjogával, az ország területére történő belépésével, az ország területén való tartózkodásával, az ott történő letelepedésével, valamint az onnan való kiutasításával összefüggő eljárásokban. Amennyiben ezen külföldi állampolgárok számára más jogszabályi rendelkezések jogot biztosítanak ahhoz, hogy az Ügyvédi Kamara elnöke (Bâtonnier) számukra ügyvédet jelöljön ki, az ügyvéd munkadíjára korlátozódó jogi segítségnyújtásban részesülnek, amihez csak igazolniuk kell, hogy nem rendelkeznek elegendő anyagi forrással.

A jogi segítségnyújtást kérelmező természetes személyek anyagi forrásainak elégtelen volta a garantált minimumjövedelemhez való jog létrehozásáról szóló 1999. április 29-i módosított törvény 19. cikke (1) bekezdésével, valamint 20. cikkével összhangban a kérelmező és a vele egy háztartásban élő személyek teljes bruttó jövedelme és vagyoni helyzete függvényében, valamint az említett törvény 5. cikke (1), (2), (3), (4) és (6) bekezdésében írt összeghatárok figyelembevételével mérlegelendő. A kérelmezővel egy háztartásban élő személyek jövedelmét azonban nem veszik figyelembe, ha az adott eljárásban a szokásosan egy háztartásban élő házasfelek vagy személyek ellenérdekű felek, vagy ha a jogvita tárgya tekintetében e személyek között olyan érdekellentét van, amely szükségessé teszi a jövedelemforrások külön elbírálását.

Ha a kérelmező bírósági eljárásban részt vevő kiskorú, a szülei vagy a vele egy háztartásban élő személyek anyagi helyzetétől függetlenül jogi segítségnyújtásban részesül az állam azon jogának sérelme nélkül, hogy az elegendő anyagi forrással rendelkező apjától vagy anyjától az állam követelhesse a kiskorúnak nyújtott jogi segítségre fordított kiadások megtérítését.

Olyan személyek is részesülhetnek jogi segítségnyújtásban, akiket anyagi helyzetük ebből kizárna, abban az esetben, ha a kérelmező szociális, családi vagy anyagi helyzetével összefüggő alapos indokok indokolják a kedvezmény megadását.

Hogyan történik a jogi segítségnyújtás?

A jogi segítségnyújtást nagyhercegi rendelet határozza meg.

Jogi segítségnyújtásban részesülhet a felperes vagy az alperes bírósági és bíróságon kívüli, peres és nem peres eljárásban.

A jogi segítségnyújtás a rendes vagy a közigazgatási bíróságok előtti minden cselekményre kiterjed.

Az érintett eljárás folyamán is kérhető a támogatás; megadása esetén lehet visszaható hatálya a kereset beadásának napjától, vagy az Ügyvédi Kamara elnöke által meghatározandó bármely időponttól.

Nyújtható biztosítási intézkedésekhez, valamint bírósági ítéletek vagy bármely más végrehajtható közokirat végrehajtási eljárásában.

Nem nyújtható azonban gépjármű tulajdonosának, birtoklójának vagy vezetőjének a járművel kapcsolatos jogvitákra, sem kereskedőnek, vállalkozónak, kisiparosnak vagy szellemi szabadfoglalkozásúnak vállalkozási vagy szakmai tevékenységével összefüggő jogvita esetén, kivéve a kellően megindokolt megszorultság eseteit, sem pedig általánosságban a jogi segítségnyújtást kérelmezőnek felróható spekulatív tevékenységből eredő jogvita esetére.

Mindazonáltal a fent említett 2003. január 27-i 2003/8/EK tanácsi irányelv hatálya alá tartozó határokon átnyúló jogviták esetében az Ügyvédi Kamara elnöke az előző bekezdésben írt esetekben helyt adhat a jogi segítségnyújtás iránti kérelemnek.

Büntetőügyekben a jogi segítségnyújtás nem terjed ki az elítéltek terhére megítélt költségekre és pénzbüntetésekre.

Polgári ügyekben a jogi segítségnyújtás nem terjed ki sem az eljárási költségekre tekintettel a bíró által a pernyertes fél javára megállapított átalányösszegre (indemnités de procédure), sem a visszaélésszerű és a zaklatást megvalósító pereskedés esetén fizetendő összegre.

Nem részesülhet jogi segítségnyújtásban az, akinek a keresete nyilvánvalóan nem befogadható, alaptalan, jogosulatlan, vagy tárgya okán a felmerülő költségekhez viszonyítva aránytalan.

Nem kerülhet sor jogi segítségnyújtásra akkor sem, ha a kérelmezőnek jogában áll, hogy egy harmadik személlyel a jogi segítségnyújtás által fedezendő költségeket bármilyen jogcímen megtéríttesse.

A jogi segítségnyújtás kedvezményezettjének jogában áll ügyvéd vagy minden olyan igazságügyi közhivatalnok segítségét igénybe venni, akinek a közreműködését az ügy, az eljárás vagy a végrehajtás megköveteli.

A jogi segítségnyújtásról szóló döntés

A jogi segítség nyújtásáról a kérelmező tartózkodási helye szerinti kerület ügyvédi kamarájának elnöke vagy az általa e célból kirendelt kamarai vezetőségi tag dönt. Tartózkodási hely hiányában a Luxembourgi Ügyvédi Kamara elnöke vagy az általa e célból kirendelt kamarai vezetőségi tag az illetékes.

Az elegendő anyagi forrással nem rendelkező személyek az elnökhöz meghallgatás alkalmával vagy írásban fordulhatnak.

Ha egy rendőrség által fogva tartott személy azt állítja, hogy jogosult jogi segítségnyújtásra, és ezt kérvényezi, a fogva tartása alatt őt segítő ügyvéd átteszi a kérelmet a kamarai elnökhöz.

Ha a vizsgálóbíró védőt rendel ki olyan vádlottnak, aki azt állítja, hogy jogosult jogi segítségnyújtásra, és ezt kérvényezi, a vizsgálóbíró átteszi a kérelmet a kamarai elnökhöz.

A kamarai elnök megvizsgálja a kérelmező jövedelmi viszonyait, és ha ezeket elégtelennek találja, helyt ad a kérelmező jogi segítségnyújtás iránti kérelmének, kirendeli a kérelmező által szabadon választott ügyvédet, vagy választás hiányában, illetve amikor a kamarai elnök a választást nem megfelelőnek ítéli meg, a kérelmező mellé kirendeli a saját maga által kijelölt ügyvédet. Az ügyvéd akadályoztatás vagy érdekellentét fennállása kivételével köteles elfogadni az így kapott megbízatást.

Sürgős esetekben a kamarai elnök formai követelmények nélkül dönt ideiglenes jogi segítségnyújtásról, amely az általa meghatározott cselekményekre terjed ki.

Kiskorú jogi segítségnyújtás iránti kérelme

Ha a kamarai elnök olyan kiskorú jogi segítségnyújtás iránti kérelmének ad helyt, akinek a szülei olyan anyagi forrásokkal rendelkeznek, melyek miatt a kiskorú nem tartozna bele elegendő anyagi forrással nem rendelkező személyek kategóriájába, a kiskorú jogi segítségnyújtás iránti kérelmének elfogadásáról szóló határozatot közlik a szülőkkel annak megjelölésével, hogy az államnak jogában áll az egyetemlegesen felelős szülőktől követelni a kiskorúnak nyújtott jogi segítség jogcímén az állam által kifizetett összegek megtérítését.

A kamarai elnök határozatának hivatalos kézbesítésétől számított tíz napon belül mindegyik fent említett szülő fellebbezhet a jogerős határozatot hozó Fegyelmi és Igazgatási Tanácshoz. A Fegyelmi és Igazgatási Tanács a jogorvoslat iránti kérelem benyújtásától számított negyven napon belül dönt.

A kamarai elnök megküldi az igazságügyi miniszternek a kiskorú jogi segítségnyújtás iránti kérelme elfogadásáról szóló jogerős határozat egy példányát.

Az állam által a kiskorúnak jogi segítségnyújtás címén kifizetett pénzösszegeknek az elegendő anyagi forrással rendelkező szülőkkel szembeni behajtása az igazságügyi miniszter által felkért Földhivatal feladata.

A jogi segítségnyújtás visszavonásának feltételei

A kamarai elnök még az eljárás után vagy a jogi segítségnyújtás részét képező cselekmények teljesítését követően is visszavonja a kérelmező jogosultságát akkor, ha a kedvezményezett e kedvezményre valótlan nyilatkozatok vagy okmányok segítségével tett szert. A kamarai elnök visszavonhatja a kedvezményt akkor is, ha az eljárás folyamán, az eljárási cselekmények végrehajtása során vagy ezek eredményeképpen a kedvezményezett olyan anyagi forrásokra tesz szert, hogy ha ezek a jogi segítségnyújtás iránti kérelem előterjesztésének időpontjában meglettek volna, a kérelemnek nem adtak volna helyt. A kedvezményezettnek vagy kirendelt ügyvédnek minden ilyen jellegű változást jelentenie kell a kamarai elnök felé.

A visszavonás eredményeképpen a kedvezményezettől azonnali hatállyal követelhető mindazon költség, illeték, munkadíj, költségtérítés, járandóság, illetmény, letéti összeg és előleg, melyből már részesült.

A visszavonásról szóló kamarai elnöki határozatot azonnal az igazságügyi miniszter tudomására hozzák. Az állam által kifizetett összegeknek a kedvezményezettől történő behajtása a Földhivatal feladata.

Jogorvoslat a jogi segítségnyújtás visszavonásával szemben

A költségmentesség kedvezményének elutasításáról vagy visszavonásáról szóló kamarai elnöki határozat ellen a Fegyelmi és Igazgatási Tanácsnál jogorvoslat iránti kérelmet lehet előterjeszteni. A jogorvoslat iránti kérelmet a kamarai elnök határozatának hivatalos kézbesítésétől számított tíz napos határidőn belül, a Fegyelmi és Igazgatási Tanács elnökéhez címzett ajánlott levélben kell előterjeszteni. A kérelmező szóbeli indoklását a Fegyelmi és Igazgatási Tanács vagy ennek egyik, e célból kirendelt tagja hallgatja meg.

A Fegyelmi és Igazgatási Tanács határozatát a Fellebbviteli Fegyelmi és Igazgatási Tanácsnál lehet megfellebbezni. Az általános rendelkezésektől eltérően a fellebbezés benyújtására tizenöt napos határidő áll rendelkezésre.

A közjegyzőket és bírósági végrehajtókat a megkeresett bíróság hivatalból rendeli ki a jogi segítségnyújtásban részesülő személyek részére. Megkeresett bíróság hiányában a közjegyzőket a Közjegyzői Kamara elnöke (Président de la Chambre des Notaires), a bírósági végrehajtókat pedig a Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke (Président de la Chambre des Huissiers de Justice) rendeli ki hivatalból.

Nagyhercegi rendelet határozza meg a jogi segítségnyújtás módját; a jogi segítségnyújtás által fedezett költségeket, a jogi segítségnyújtás címén az állam által kifizetett összegek behajtásának feltételeit és módját, valamint azt, hogy az ügyvéd, aki a jogi segítségnyújtásban részesíti az elegendő anyagi forrással nem rendelkező személyeket, az állam terhére milyen feltételekkel részesül díjazásban – a munkadíjra vonatkozó esetleges jogának sérelme nélkül – abban az esetben, ha az érintett személyek anyagi helyzete akár a per következményeként, akár más okból rendeződik.

Minden közhivatal köteles segítséget nyújtani mind a jogi segítségnyújtás iránti kérelem benyújtásához szükséges dokumentumok összeállításához, mind pedig ezek ellenőrzéséhez, aminek során szakmai vagy hivatali titokra hivatkozni nem lehet.

Bűncselekmény áldozata milyen jövedelemhatárig igényelhet jogi segítségnyújtást?

A jogi segítségnyújtást kérelmező természetes személyek anyagi forrásainak elégtelen volta a garantált minimumjövedelemhez való jog létrehozásáról szóló 1999. április 29-i módosított törvény 19. cikke (1) bekezdésével, valamint 20. cikkével összhangban a kérelmező és a vele egy háztartásban élő személyek teljes bruttó jövedelme és vagyoni helyzete függvényében, valamint az említett törvény 5. cikke (1), (2), (3), (4) és (6) bekezdésében írt összeghatárok figyelembevételével mérlegelendő. A kérelmezővel egy háztartásban élő személyek jövedelmét azonban nem veszik figyelembe, ha az adott eljárásban a szokásosan egy háztartásban élő házasfelek vagy személyek ellenérdekű felek, vagy ha a jogvita tárgya tekintetében e személyek között olyan érdekellentét van, amely szükségessé teszi a jövedelemforrások külön elbírálását.

Van-e más feltétel ahhoz, hogy az áldozat jogi segítséget kapjon?

Nem, nincs más feltétel ahhoz, hogy áldozatként valaki jogi segítséget kapjon.

Van-e más feltétel ahhoz, hogy a terhelt költségmentességben részesüljön?

Nem, nincs más feltétel ahhoz, hogy terheltként valaki jogi segítséget kapjon.

Vannak-e költségmentes eljárások?

Nem, nincsen más költségmentes eljárás.

A pervesztes félnek mikor kell megfizetnie a pernyertes fél bírósági költségeit?

Polgári ügyekben

A pervesztes félnek kell viselnie a költségeket, ám a bíróság külön és indokolt határozatban dönt arról, hogy hogy a költségek egészét vagy egy részét valamely más félnek kell viselnie.

Ha nem tűnik méltányosnak, hogy az egyik fél fizessen az érdekkörében felmerült, díjakkal nem fedezett költségekért, a bíró belátása szerint kötelezheti a másik felet fizetésre.

E szabályokat az új polgári eljárásjogi kódex és az ügyvédi díjakról szóló 1974. március 21-i nagyhercegi rendelet tartalmazza.

Büntető ügyekben

A bíróság a költségek – ideértve az ügyész részéről felmerült költségeket is – viselésére kötelezi azt a terheltet és a bűncselekményért a polgári jog alapján felelősséget viselőket vagy a büntetőeljáráshoz polgári jogi keresettel csatlakozó felet, aki vagy akik ellen határoz. Amennyiben a büntetőeljárást magánfél magánvádban kezdeményezte és elveszti a pert, viseli az eljárás valamennyi költségét. Amennyiben a magánfél csak csatlakozott az ügyészi vádemeléshez, csak a részvétele miatt felmerült költségeket viseli.

Ha nem tűnik méltányosnak, hogy az egyik fél fizessen a miatta felmerült olyan költségekért, melyeket nem fedez díj, a bíró belátása szerint kötelezheti a másik felet fizetésre.

E szabályokat az új polgári eljárásjogi kódex és az ügyvédi díjakról szóló 1974. március 21-i nagyhercegi rendelet tartalmazza.

Szakértői díjak

Minden fél fizeti a saját szakértőinek a díját.

A fordítók és tolmácsok díjazása

Minden fél fizeti a saját fordítóinak vagy tolmácsainak a díját.

Kapcsolódó dokumentumok

Luxemburg jelentése a költségek átláthatóságáról szóló tanulmányrólPDF(551 Kb)en

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 19/02/2014

Az eljárások költsége - Magyarország

Ez az oldal a magyarországi igazságszolgáltatási költségekről ad tájékoztatást. Az egyes eljárások költségeinek részletesebb elemzéséhez tekintse meg az alábbi esettanulmányokat:

A link új ablakot nyit megCsaládjog – válás

A link új ablakot nyit megCsaládjog – szülői felügyeleti jog

A link új ablakot nyit megCsaládjog – tartásdíj

A link új ablakot nyit megKereskedelmi jog – szerződés

A link új ablakot nyit megKereskedelmi jog – felelősség

Az eljárások költsége

A jogi szakmák képviselőinek díjazására vonatkozó jogszabályi keretek

1. Végrehajtók

    A végrehajtó díjának összege a kiállított végrehajtható okirat céljától függ (pénzkövetelés behajtása vagy meghatározott cselekmény végrehajtása). Ha a végrehajtás pénzkövetelés behajtására irányul, akkor a végrehajtó díja a behajtandó pénzkövetelés összegével arányos. Ha a végrehajtás nagyobb követelésre vonatkozik, akkor a végrehajtó magasabb díjban részesül. Ha a feladat egy meghatározott cselekmény végrehajtása, akkor a díj az intézkedés időtartamától függ.

    2. Ügyvédek

      A magyar „ügyvéd” szó az angol „attorney”, „advocate”, „solicitor”, „lawyer” és „barrister” szavak megfelelője. Az ügyvédi díj általában a fél és az ügyvéd közötti megállapodás tárgyát képezi.Ha a fél és az ügyvéd között nincs az ügy ellátására vonatkozó díjmegállapodás, vagy ha a fél ezt kéri, a bíróság a képviselet ellátásával felmerült munkadíj összegét a jogszabályba foglaltaknak megfelelően állapítja meg. A fél és ügyvédje közötti megállapodás alapján az ügyvédnek járó költséget nem feltétlenül teljes egészében tudja a fél pernyertessége esetén a pervesztes féllel szemben érvényesíteni. A perben eljáró bíróság ugyanis mérsékelheti az általa túlzottnak ítélt perköltségigényen belül a jogi képviselő díját. Azaz ilyen esetben az ügyvédi díjról a bíróság dönt a jogszabályban meghatározottak alapján. A bíróság által meghatározott ügyvédi díj mértéke a pertárgy értékéhez igazodik. A felek kérhetik a bíróságtól a jogszabályban meghatározott díj alkalmazását, ha nem akarják, hogy a megállapodás nyilvánosságra kerüljön.

      Jogszabályban meghatározott költségek

      Jogszabályban meghatározott költségek (illetékek) a polgári eljárásokban

      A peres felek jogszabályban meghatározott költségei a polgári eljárásokban

      A polgári peres eljárásban az illeték alapja – ha törvény másként nem rendelkezik – az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke, jogorvoslati eljárásban pedig a vitássá tett követelés vagy követelésrész értéke.

      Ha az eljárás tárgyának értéke nem állapítható meg, az illeték számításának alapja járásbíróság előtt a peres eljárásban 350 000 forint, nemperes eljárásban 200 000 forint. A törvényszék előtt első fokon indult peres eljárásban 600 000 forint, nemperes eljárásban 350 000 forint. Fellebbezési eljárásban peres eljárás esetén 300 000 forint, nemperes eljárásban 170 000 forint. Az ítélőtábla előtt fellebbezési eljárásban, peres eljárás esetén 600 000 forint, nemperes eljárásban 300 000 forint. A Kúria előtt fellebbezési eljárásban 500 000 forint, felülvizsgálati eljárásban 700 000 forint.

      Elsőfokú ügyekben a fentiekben meghatározott illetékalap után az illeték mértéke peres eljárásban 6 százalék (legalább 15 000 forint és legfeljebb 1500 000 forint). Elsőfokú nemperes eljárásban az illeték az illetékalap után 3 százalék (legalább 5000 forint és legfeljebb 250 000 forint), illetve egyes, a törvényben nevesített nemperes eljárásokban ettől eltérően alakul az illeték mértéke, pl. bírósági meghagyás elleni ellentmondás esetén 3 %, de legalább 5000 forint, legfeljebb 750 000 forint.

      A törvény a fentieken kívül tételes illetékről is rendelkezik:

      • Házassági bontóperek: 30 000 forint
      • Munkaügyi perek (ha a pertárgy értéke nem állapítható meg): 10 000 forint
      • Közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárások, kivéve a versenyjogi és az adóügyi, közbeszerzési, elektronikus hírközléssel kapcsolatos eljárásokat: 30 000 forint
      • Közigazgatási nemperes eljárások: 10000 forint
      • Általános meghatalmazás: 18 000 forint
      • Fizetésképtelenségi eljárások: felszámolás 80 000 forint; csődeljárás 50 000 forint
      • Jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek esetében: felszámolás 30 000 forint; csődeljárás 30 000 forint
      • Választottbírósági ítélet vagy egyezség érvénytelenítése iránti eljárás: az illetéket a választottbírósági határozatban megállapított vagy fiktív perérték alapján, kell meghatározni.
      • Fellebbezés: 8 százalék (minimum 15 000 forint, maximum 2500 000 forint)
      • Perújítás: az illetéket újra meg kell fizetni
      • Felülvizsgálati kérelem: 10 százalék ítéletek esetében (minimum 50 000 forint, maximum 3 500 000 forint); végzések esetében az ítéleteknél alkalmazandó illeték fele (minimum 20 000 forint, maximum 1 250 000 forint).

      A fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztéséért a Magyar Országos Közjegyzői Kamara részére - a MOKK rendszere üzemeltetési költségeinek, valamint a közjegyzők munkadíjának és költségeinek fedezése érdekében - törvényben megállapított díjat (a továbbiakban: eljárási díj) kell fizetni. Az eljárási díj alapja a pénzkövetelésnek az eljárás megindításakor fennálló, járulékok nélkül számított értéke (díjalap); a díjalapba a pénzkövetelés után járó, és azzal együtt érvényesített kamatkövetelés akkor sem számítandó be, ha e kamatköveteléssel egyidejűleg a kamatkövetelés után járó újabb kamatkövetelést is érvényesít a jogosult. Az önállóan érvényesített kamat- és egyéb járulékkövetelés a díjalapba beszámít.

      A díjalap után az eljárási díj mértéke: a) - ha a lentiekből más nem következik - az alapeljárásban 3%, de legalább 5000 forint és legfeljebb pedig 300 000 forint; b) a részletekben való teljesítés, fizetésre halasztás iránt kezdeményezett eljárásban 1%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 15 000 forint; c) a kiszabott pénzbírság megfizetésére halasztás vagy részletfizetés engedélyezése iránt kezdeményezett eljárásban 1%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 15 000 forint.

      A polgári eljárás azon szakasza, amelyben a jogszabályban meghatározott költséget meg kell fizetni

      A polgári eljárások esetében a bírósági illetékek megfizetésének kötelezettsége a kereset benyújtásakor keletkezik. Az eljárási illetéket ezért perindításkor kell leróni. Ha a fél nem fizeti meg az említett illetéket, vagy a törvényben meghatározottnál kevesebbet fizet, akkor a kérelem benyújtásakor a bíróságnak fel kell hívnia a felet a fennmaradó bírósági díjak megfizetésére. A bíróságnak tájékoztatnia kell a felet arról is, hogy a kérelmet elutasítják, ha a bírósági illetékeket nem fizetik be teljes egészében.

      Az ügyvédi díj kifizetésére a fél és az ügyvéd közötti megállapodás alapján kerül sor. A végrehajtó díjának egy részét előre, a végrehajtási eljárás elején kell megfizetni.

      Jogszabályban meghatározott költségek (illetékek) a büntetőeljárásokban

      A felek jogszabályban meghatározott költségei a büntetőeljárásokban

      A kizárólag magánvád alapján folyó eljárások (magánvádas eljárások) esetén:

      • a feljelentés illetéke: 10 000 forint
      • a fellebbezés illetéke: 10 000 forint
      • a felülvizsgálati indítvány vagy perújítási eljárás illetéke: 15 000 forint.

      Ha a büntetőeljárás során polgári jogi igényt érvényesítenek, akkor csak az igény bejelentéséért és a fellebbezésért kell illetéket fizetni. Ezt az illetéket - a polgári peres eljárásra vonatkozó illetékszabályok szerint - a büntető eljárás illetékén felül kell megfizetni.

      A büntetőeljárás azon szakasza, amelyben a jogszabályban meghatározott költséget meg kell fizetni

      Az eljárások elején a kezdeményező iraton kell megfizetni.

      Jogszabályban meghatározott költségek az alkotmányos eljárásokban

      Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 54. § (1) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság előtti eljárás illetékmentes, az indítványozó az alkotmánybírósági eljárás során felmerült költségeit maga viseli.

      Előfordulhat azonban, hogy az indítvány előterjesztésekor rosszhiszeműen eljáró kérelmezőnek meg kell fizetnie a költségeket, illetve az ilyen kérelmező 20 000 forinttól 500 000 forintig terjedő eljárási bírsággal is sújtható.

      A jogi képviselők által nyújtandó előzetes tájékoztatás

      A felek jogai és kötelezettségei

      Hivatásuk gyakorlásával – jogszabályban rögzített eszközökkel és módon – az ügyvédek segítik az ügyfeleiket jogaik érvényesítésében és kötelezettségeik teljesítésében. A jogtanácsosok elősegítik az általuk képviselt szervezetek jogainak érvényesítését is.

      Ez a kötelezettség kiterjed a jogokra és a kötelezettségekre, a siker esélyeire és az eljárás előre látható költségeire vonatkozó szükséges tájékoztatás megadására is.

      A költségek megállapításának jogalapjai

      Hol találhatok a költségek megállapításának magyarországi jogalapjaira vonatkozó információkat?

      A költségek megállapításának jogalapjaival kapcsolatos információk az Európai Igazságügyi Hálózat honlapján találhatók:

      A A link új ablakot nyit megBudapesti Ügyvédi Kamara honlapja is tartalmaz információkat az ügyvédi díjakról.

      Milyen nyelven találhatok a költségek megállapításának magyarországi jogalapjaira vonatkozó információkat?

      A költségek megállapításának jogalapjaival kapcsolatos információk az Európai Igazságügyi Hálózat honlapján találhatók. Itt a témával kapcsolatos információk az Európai Unió összes hivatalos nyelvén megtalálhatók.

      A Budapesti Ügyvédi Kamara honlapja csak magyar nyelven tartalmazza a költségekre vonatkozó információkat.

      Hol találhatok a közvetítésre vonatkozó információkat?

      A közvetítéssel kapcsolatos információk az alábbi honlapokon találhatók:

      Hol találhatok a költségekre vonatkozó további információkat?

      A költségekre vonatkozó információkat tartalmazó internetes honlap

      A költségekkel kapcsolatos további információk a A link új ablakot nyit megBudapesti Ügyvédi Kamara honlapján találhatók.

      Hol találhatok az egyes eljárások átlagos hosszára vonatkozó információkat?

      Az eljárások hosszával kapcsolatos információk a A link új ablakot nyit megMagyarország Bíróságai honlapján találhatók.

      További linkek:

      A statisztikai táblázatokkal kapcsolatos információk csak magyar nyelven állnak rendelkezésre.

      Hozzáadottérték-adó

      Hogyan adnak erről tájékoztatást?

      A fent említett ügyvédi költségek nettó költségek, amelyekhez hozzá kell adni az ÁFA (HÉA)-t.

      Melyek az alkalmazható adókulcsok?

      Magyarországon az általános ÁFA (HÉA) -kulcs 2009. július 1-jéig az adóalap 20 százaléka volt, azt követően 25 százalékra, majd 27 százalékra emelkedett.

      Költségmentesség

      A polgári igazságszolgáltatás területén alkalmazandó jövedelmi küszöb

      Két minimumküszöb létezik:

      1. Azt a természetes személy peres felet (ideértve a beavatkozót is), aki jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán a perköltséget fedezni nem tudja, jogai érvényesítésének megkönnyítése végett - kérelmére - részleges vagy teljes költségmentesség illeti meg. A költségmentesség az alábbi kedvezményeket jelenti: illetékmentesség; mentesség az eljárás során felmerülő költségek (tanú- és szakértői díj, ügygondnoki és tolmácsi díj, pártfogó ügyvéd díja, helyszíni tárgyalás és szemle költsége stb.) előlegezése és - ha e törvény másként nem rendelkezik - megfizetése alól; mentesség a perköltség-biztosíték letétele alól; pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezése iránti igény, ha azt törvény lehetővé teszi. Ha a fél jövedelme (munkabére, nyugdíja, egyéb rendszeres pénzbeli juttatása) nem haladja meg a munkaviszony alapján megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét (28500 Ft), vagyona pedig - a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon felül - nincs, részére költségmentességet kell engedélyezni. Költségmentességben kell részesíteni - jövedelmi és vagyoni helyzetének vizsgálata nélkül - azt a felet is, aki aktív korúak ellátására jogosult, vagy aktív korúak ellátására jogosult, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerinti közeli hozzátartozójával él közös háztartásban. Kivételesen költségmentességet lehet engedélyezni akkor is, ha a fenti feltételek nem állnak fenn, de a bíróság a fél egyéb körülményeinek figyelembevételével megállapítja, hogy a fél létfenntartása veszélyeztetett. (A bírósági eljárásban a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 6. § (1) bek.)
      2. A peren kívüli állami jogi segítségnyújtás keretében a jogi segítő a fél számára jogi tanácsot ad vagy beadványt, egyéb iratot készít, valamint erre vonatkozó meghatalmazás alapján betekint ügyének irataiba, amelynek jogszabályban meghatározott mértékű munkadíját és költségeit az állam a fél helyett a jogi segítő részére megfizeti vagy megelőlegezi. A peres eljárás során az állam a jogi segítségnyújtás keretében a törvényben meghatározott polgári peres és nemperes eljárásokban (a továbbiakban együtt: per) a felperes, az alperes, a beavatkozó (perbehívott), a kérelmező és a kérelmezett fél részére a pártfogó ügyvédi képviseletet biztosítja és annak költségét a fél helyett megelőlegezi vagy viseli. A jogi szolgáltatás díját a fél helyett az állam előlegezi, ha a fél rendelkezésre álló havi nettó jövedelme nem haladja meg a tárgyévet megelőző második év - a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett - nemzetgazdasági bruttó havi átlagkeresetének (2013-ban kb. 231 000) 43%-át, azaz 99 330 forintot., és vagyona nincs. (A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény [a továbbiakban: Jst.] 11. és 6. §).

      A jogsegéllyel kapcsolatos kifizetések előre is teljesíthetők.

      A büntető igazságszolgáltatás területén alkalmazandó jövedelmi küszöb, a terhelt esetében

      A büntetőeljárásokban a gyanúsított vagy a vádlott a polgári igazságszolgáltatás területén alkalmazandó jövedelem küszöbök szerint kaphat ingyenes jogi képviseletet.

      A büntető igazságszolgáltatás területén alkalmazandó jövedelmi küszöb, az áldozatok esetében

      Ha a támogatás iránti kérelmet előterjesztő félről a külön eljárásban megállapították azt, hogy bűncselekmény áldozata és jogosult az áldozatsegítési szolgáltatások igénybevételére, a fél helyett a jogi szolgáltatás díját az állam viseli, ha a rendelkezésre álló havi nettó jövedelme nem haladja meg a tárgyévet megelőző második év - a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett - nemzetgazdasági bruttó havi átlagkeresetének (2013-ban kb. 231 000) 86%-át azaz 198 660 forintot. (Jst. 9/A. §)

      Az áldozatoknak nyújtott jogi segítség magában foglalja a jogi képviseletet is.

      Az áldozatok költségmentességének egyéb feltételei

      A meghatározott jövedelemküszöb mellett az áldozatnak két további feltételt kell teljesítenie:

      • feljelentést/panaszt kell tennie;
      • az áldozatok segítéséért felelős hatóságtól igazolást kell beszereznie. Az igazolásnak tartalmaznia kell bizonyos feltételek teljesülését (hogy az áldozat a törvényben előírt határidőn belül a megfelelő hatósághoz fordult).

      Az alperesek költségmentességének egyéb feltételei

      Az alperesek költségmentességének nincsenek más feltételei.

      Költségmentes bírósági eljárások

      Illetékmentes vagy mérsékelt az illeték a polgári ügyekben:

      • az illeték a peres eljárás illetékének 10%-a , ha a bíróság az eljárást megindító beadványt idézés kibocsátása nélkül, hivatalból elutasítja;
      • a költségmentesség vagy az illetékfeljegyzési jog (amikor a fél helyett az állam előlegezi meg a költségeket) tárgyában hozott határozat elleni jogorvoslati eljárás;
      • a bontóperben a házasság vonatkozásában indított viszontkereset;
      • a holtnak nyilvánítással és a halál tényének megállapításával kapcsolatos eljárás, ha az eltűnés vagy a halál háborús esemény vagy természeti katasztrófa folytán következett be;
      • az alapítvány, a közalapítvány, a társadalmi szervezet, a köztestület, az európai területi együttműködési csoportosulás, továbbá a Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezet nyilvántartásba vételére irányuló eljárás, valamint az európai területi együttműködési csoportosulásban történő részvétel jóváhagyására irányuló eljárás;
      • a megszűnt cég törlése iránti kérelem, ideértve az egyszerűsített végelszámolásban – a végelszámoló személyének bejelentésével együtt – előterjesztett törlés iránti kérelmet;
      • a határozat kijavítása, illetve kiegészítése iránti kérelem;
      • a választói névjegyzékkel kapcsolatos eljárás;
      • a jogtanácsosi névjegyzékbe vételt követően a változások bejelentésével kapcsolatos eljárás;
      • az áttételt elrendelő végzés elleni fellebbezés;
      • a kárpótlási ügyekben hozott közigazgatási döntés bíróság általi felülvizsgálata;
      • a helyi önkormányzat adósságrendezési eljárása;
      • az önálló bírósági végrehajtónak az általa lefolytatott bírósági végrehajtási eljárással összefüggésben kezdeményezett eljárása, a belföldi végrehajthatóság megállapítása iránti eljárás a 1215/2012/EU Rendelet, a 2201/2003/EK tanácsi rendelet és a 4/2009/EK tanácsi rendelet alapján;
      • az eredményes alkotmányjogi panasz alapján induló eljárás;
      • a személyes adatok védelmével, illetve a közérdekű adatok nyilvánosságával összefüggésben indított per;
      • a jogi segítségnyújtás engedélyezése tárgyában hozott közigazgatási döntés bírósági felülvizsgálata;
      • a külön törvényben meghatározott hozzátartozók közötti erőszak miatt az ideiglenes megelőző távoltartó határozat bírói felülvizsgálatára, valamint a megelőző távoltartás elrendelésére irányuló nemperes eljárások;
      • az áldozatsegítés tárgyában hozott közigazgatási döntés bírósági felülvizsgálata.

      Illetékmentes a büntető ügyekben:

      • a kizárólag magánvád alapján folyó eljárásban a terhelt és a védő fellebbezése, perújítási kérelme és felülvizsgálat iránti indítványa;
      • a kizárólag magánvád alapján folyó eljárás, ha az eljárást a személyes meghallgatás megkezdése előtt a bíróság megszünteti, illetve ha az eljárás megszüntetésére kegyelem folytán kerül sor;
      • a kegyelmi, valamint a bírósági mentesítés iránti kérelem, ha azt az elítélt vagy a védő nyújtotta be;
      • a személyes költségmentesség engedélyezése iránti eljárás;
      • a terhelt, a védő és a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője részére iratok másolatának egyszeri kiadása;

      A tárgyi illetékmentesség mellett személyes illetékmentesség is adható.

      Személyes illetékmentességben részesülnek többek között az egyesületek, a köztestületek, az egyházak, az egyházak szövetsége, az egyházi intézmények, az alapítványok, a közalapítványok, a közhasznú, kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társaságok, az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete, az Európai Közösségek, valamint azok intézményei és szervei, hivatalai, elkülönült alapjai.

      Milyen esetekben viseli a pervesztes fél a pernyertes fél költségeit?

      Végső határozatában a bíróság azt írja elő, hogy a pervesztes félnek 30 napon belül kell megfizetnie a pernyertes félnél felmerült költségeket. A pervesztes fél közvetlenül a pernyertes félnek fizeti meg a költségeket, de ha ezt elmulasztja, akkor vele szemben végrehajtási eljárás indítható.

      Szakértői díjak

      A szakértői díjakat általában a pervesztes fél fizeti meg, de ha (különös esetekben) az állam feladata a költségek megfizetése, akkor a szakértői költségeket is az állam viseli. Ha az állam megelőlegezi a költségeket, akkor azok a szakértői díjakat is tartalmazzák. A szakértő költségként számíthatja fel a szakvélemény elkészítésével kapcsolatban felmerült, szükséges és igazolt kiadásait. Az igazságügyi szakértő, az igazságügyi szakértői intézmény és a szaktanácsadó részére a számlával nem igazolható, de szükségszerűen felmerülő költségeinek (posta, telefon, irodaszer stb.) fedezésére költségátalányt kell megállapítani. A költségátalány a szakértő munkadíjának 35%-a, de legfeljebb 100 000 forint.

      A szakértőt kérelmére várható költségének 50 %-ig terjedő összegű, de legfeljebb 150 000 forint költségelőleg illeti meg.

      Fordítók és tolmácsok díja

      A fordítók és a tolmácsok díját általában a pervesztes fél fizeti meg, de ha (különös esetekben) az állam feladata a költségek megfizetése, akkor a szakértői költségeket is az állam viseli. Ha az állam megelőlegezi a költségeket, akkor a költségek ezeket a díjakat is tartalmazzák.

      Kapcsolódó linkek

      A link új ablakot nyit megA Budapesti Ügyvédi Kamara honlapja

      Kapcsolódó dokumentumok

      Magyarország jelentése a költségek átláthatóságáról szóló tanulmányról (533 Kb)

      E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

      Utolsó frissítés: 14/07/2016

      1. esettanulmány – családjog – a házasság felbontása - Magyarország

      E családjogi, a válásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a válókeresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

      A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár összeházasodik. Később külön költöznek, és megegyeznek abban, hogy elválnak.

      B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy tagállam („A” tagállam) két állampolgára összeházasodik. A házasságot „A” tagállamban kötik meg. Az esküvő után a pár egy másik tagállamba („B” tagállam) költözik, ahol letelepednek. Nem sokkal ezután a pár külön költözik, a feleség visszatér „A” tagállamba, a férj pedig „B” tagállamban marad. A pár megegyezik abban, hogy elválnak. „A” tagállamba való visszatértét követően a feleség azonnal válókeresetet nyújt be „B” tagállam bíróságához.

      Az eljárások költsége

      Költségek Magyarországon

      Az alternatív vitarendezés költségei

      Esettanulmány

      Alternatív vitarendezés

      Nyitva áll ez a lehetőség az ilyen típusú ügyben?

      Költségek

      A. eset

      Igen, de csak a házasság felbontásával összefüggő kérdésekben történő megegyezés érdekében: így a közös gyermek elhelyezése és tartása, a szülő és gyermek közötti kapcsolattartás, a házastársi tartás, a közös lakás használata, valamint a házastársi közös vagyon megosztása kérdésében. Ekkor is szükséges az, hogy a felek egyezségét a bíróság jóváhagyja.

      A felek és a közvetítő közötti megegyezés alapján.

      Akinek peres ügye indul, vagy már folyamatban van a bíróságon kérheti a bírósági közvetítői eljárást, ami ingyenes.

      B. eset

      Igen, de csak a házasság felbontásával összefüggő kérdésekben történő megegyezés érdekében. Ekkor is szükséges az, hogy a felek egyezségét a bíróság jóváhagyja.

      A felek és a közvetítő közötti megegyezés alapján.

      Akinek peres ügye indul, vagy már folyamatban van a bíróságon kérheti a bírósági közvetítői eljárást, ami ingyenes.

      Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

      Esettanulmány

      Ügyvéd

      Végrehajtó

      Szakértő

      Kötelező a jogi képviselet?

      Átlagos költségek

      Kötelező a jogi képviselet?

      Kötelező az igénybevétele?

      Költség

      A. eset

      Nem

      A fél és az ügyvéd közötti megegyezés alapján

      Nem

      Nem. A bíróság a bizonyító fél indítványára rendelheti ki a szakértőt, kivéve, ha hivatalból is folytathat le bizonyítást. Lehetőség van arra is, hogy valamelyik fél magánszakértői véleményt csatoljon be.

      A szakértő határozza meg a díját. Ha a bíróság hivatalból folytat le bizonyítást, a díjat a hatályos jogszabályok szabályozzák.

      B. eset

      Nem

      A fél és az ügyvéd közötti megegyezés alapján

      Nem

      Nem. A bíróság a bizonyító fél indítványára rendelheti ki a szakértőt, kivéve, ha hivatalból is folytathat le bizonyítást. Lehetőség van arra is, hogy valamelyik fél magánszakértői véleményt csatoljon be.

      A szakértő határozza meg a díját. Ha a bírósági hivatalból folytat le bizonyítást, a díjat a hatályos jogszabályok szabályozzák.

      A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és más releváns díjak

      Esettanulmány

      A tanúnak járó költségtérítés

      Jár-e költségtérítés a tanúnak?

      Költség

      A. eset

      Igen

      A tanúk költségeit jogszabály szabályozza. Az úti-, a szállás-, az ellátási költséget és a munkából kiesett időre járó költségtérítést térítik meg.

      B. eset

      Igen

      A tanúk költségeit jogszabály szabályozza. Az úti-, a szállás-, az ellátási költséget és a munkából kiesett időre járó költségtérítést térítik meg.

      A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

      Esettanulmány

      Költségmentesség

      Költségek megtérítése

      Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

      Mikor teljes a támogatás?

      Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

      Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

      Mely költségek nem téríthetők meg?

      Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

      A. eset

      Lásd a költségmentességgel foglalkozó részt.

      Ha a várható perköltség összege a rendelkezésre álló adatok alapján előreláthatólag lehetetlenné teszi a bírósághoz fordulást.

      A segítségnyújtás ingyenes a költségmentesség keretében, az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege alatt.

      Igen,a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni; ez alól törvényben meghatározott esetekben van helye kivételnek,,vagy a törvény a költséget a per eldöntésétől függetlenül másnak a terhére róhatja.

      Részleges pernyertesség esetében a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével alakul. A bíróság akként is rendelkezhet, hogy mindegyik fél maga viseli a saját költségét.

      Ha az ügyvéd munkadíja rendkívül magas, annak összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti.

      A feleket nem lehet kötelezni olyan költségek viselésére, amelyek a bíróság érdekkörében felmerült - egyébként elhárítható - ok következtében keletkeztek.

      A fél javára az általa felszámítottnál több perköltséget megállapítani nem lehet.

      Igen, ha kiderült, hogy a költségmentességet igénybe vevő fél nem volt rá jogosult.

      A pervesztes ellenfél köteles az állam által megelőlegezett pártfogó ügyvédi díj összegét közvetlenül az államnak megfizetni.

      Az ügygondnoki díj megfizetésére a pervesztes felet akkor is kötelezni kell, ha költségmentességben részesül.

      B. eset

      Lásd a költségmentességgel foglalkozó részt.

      A költségmentességgel kapcsolatos döntés meghozatalakor figyelembe vehetők a felek saját országában érvényes megélhetési költségek is.

      Ha a várható perköltség összege a rendelkezésre álló adatok alapján előreláthatólag lehetetlenné teszi a bírósághoz fordulást.

      A segítségnyújtás ingyenes a költségmentesség keretében, az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege alatt.

      Az Európai Unió tagállamának állampolgára és az Európai Unión kívüli államnak az Európai Unió tagállamában jogszerűen tartózkodó állampolgára a magyar állampolgárokra irányadó feltételek szerint jogosult költségmentességre.

      Igen, a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni; ez alól törvényben meghatározott esetekben van helye kivételnek,,vagy a törvény a költséget a per eldöntésétől függetlenül másnak a terhére róhatja.

      Részleges pernyertesség esetében a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével alakul. A bíróság akként is rendelkezhet, hogy mindegyik fél maga viseli a saját költségét.

      Ha az ügyvéd munkadíja rendkívül magas, annak összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti.

      A feleket nem lehet kötelezni olyan költségek viselésére, amelyek a bíróság érdekkörében felmerült - egyébként elhárítható - ok következtében keletkeztek.

      A fél javára az általa felszámítottnál több perköltséget megállapítani nem lehet

      Igen, ha kiderült, hogy a költségmentességet igénybe vevő fél nem volt rá jogosult.

      A pervesztes ellenfél köteles az állam által megelőlegezett pártfogó ügyvédi díj összegét közvetlenül az államnak megfizetni.

      Az ügygondnoki díj megfizetésére a pervesztes felet akkor is kötelezni kell, ha költségmentességben részesül.

      A fordítás és tolmácsolás költségei

      Esettanulmány

      Fordítás

      Tolmácsolás

      Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

      Hozzávetőleges költsége?

      Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

      Hozzávetőleges költsége?

      A. eset

      Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

      A fordító határozza meg a díját. A díj a karakterek számától (1 karakter kb. 5 forint), a határidőtől és a nyelvtől függ. A polgári eljárásokban az anyanyelvének, regionális vagy kisebbségi nyelvének használatára jogosult fél helyett a beadványai szükséges fordítási költségét és a bizonyítási indítványai kapcsán felmerülő fordítások költségét az állam előlegezi; e költségek viselésére pedig a perköltségviselésre vonatkozó szabályok irányadók.

      Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

      A tolm