Bezárás

MÁR ELÉRHETŐ A PORTÁL BÉTA VERZIÓJA!

Látogasson el az európai igazságügyi portál béta verziójának felületére, és mondja el nekünk, milyennek találja!

 
 

Navigációs útvonal

menu starting dummy link

Page navigation

menu ending dummy link

Bűnügyi nyilvántartás

Az ECRIS-t (Európai Bűnügyi Nyilvántartási Információs Rendszer) 2012 áprilisában hozták létre a bűnügyi nyilvántartásokkal kapcsolatos információk EU-szerte történő cseréjének megkönnyítése érdekében. Az ECRIS elektronikus összeköttetéseket hoz létre a tagállamok között, és szabályokat állapít meg annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok bűnügyi nyilvántartási rendszerében szereplő, büntetőítéletekre vonatkozó információk szabványosított elektronikus formátumban, egységes és gyors módon, valamint rövid törvényi határidőkön belül kicserélhetők legyenek.


Háttér-információk

Az olyan esetek, mint a 2004-es Fourniret–ügy, valamint számos ezt követő tanulmány arra világított rá, hogy a nemzeti bíróságok gyakran úgy hoztak ítéleteket, hogy nem volt tudomásuk a más tagállamokban hozott esetleges korábbi büntetőítéletekről. Az információk hiánya olyan, nem megfelelő ítéletek hozatalához vezetett, amelyek nem vették figyelembe a vádlott bűnügyi előéletét, és megakadályozták intézkedések hozatalát annak megelőzése érdekében, hogy az illető hasonló bűncselekményeket ismételten elkövessen.

A link új ablakot nyit megAz Európai Unió más tagállamaiban hozott ítéleteknek egy új büntetőeljárásban való figyelembevételéről szóló 2008/675/IB tanácsi kerethatározat alkalmazásában 2008 óta kötelező a bűnügyi nyilvántartásban szereplő információk cseréje ugyanazon személlyel szemben indított új büntetőeljárás lefolytatása során.

ECRIS

Az ECRIS-t azért hozták létre, mert szükséges a bűnügyi nyilvántartásokra vonatkozó európai szintű információcsere javítása és megkönnyítése. A rendszer lehetővé teszi a nemzeti bűnügyi nyilvántartásokban szereplő információk elektronikus úton, gyorsan, egységes és egyszerű módon, biztonságos információs infrastruktúra használatával történő cseréjét. Könnyű hozzáférést biztosít a bírák, az ügyészek és a releváns közigazgatási hatóságok számára (az egyes tagállamokban kijelölt „központi hatóságokon” keresztül), hogy átfogó tájékoztatást nyújtson bármely uniós polgár bűnügyi előéletéről, függetlenül attól, hogy az adott személyt a múltban melyik tagállamban ítélték el.

A kerethatározat és a nemzeti jog értelmében az információcsere célja széleskörű lehet:

Általános elvek

  • Az ECRIS decentralizált informatikai infrastruktúrán alapul, ahol a bűnügyi nyilvántartások adatait kizárólag a tagállamok nemzeti adatbázisaiban tárolják, és cseréjük kérelemre, a tagállamok központi hatóságai között, elektronikus úton történik.
  • Az érintett személy állampolgársága szerinti tagállam tartja nyilván központi jelleggel az e személy büntetőjogi felelősségét megállapító valamennyi ítéletet. E tagállam köteles minden kapott információt tárolni és frissíteni, valamint erre irányuló kérelem esetén valamennyi információt továbbítani. Ennek eredményeként a tagállamok egy másik tagállam kérelmére átfogó, naprakész és teljes körű információkkal tudnak szolgálni az állampolgáraik bűnügyi nyilvántartásban szereplő adatairól, függetlenül attól, hogy hol hozták az adott büntetőítéleteket.
  • Az a tagállam, amely büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletet hoz más tagállam állampolgárával szemben, amint lehet, megküldi az ezen ítéletre vonatkozó, a legfrissebb adatokkal kiegészített információkat az elítélt személy állampolgársága szerinti tagállam(ok)nak.
  • A büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletekre vonatkozó adatok továbbítására elektronikus úton, egységes európai formátumban, a bűncselekmények, valamint a szankciók kategóriáit tartalmazó két referenciatáblázat használatával kerül sor. Ezek a táblázatok megkönnyítik az automatizált fordítást és a továbbított információk kölcsönös megértését. A büntetőítéletekre vonatkozó információk továbbításakor a tagállamoknak a bűncselekmény-kategóriáknak és a büntetések vagy szankciók kategóriáinak megfelelő kódokat kell használniuk. A kódok lehetővé teszik a címzett nyelvére történő automatizált fordítást, aki így az információk kézhezvételét követően haladéktalanul intézkedni tud.

Jogalkotási eszközök

Az információcsere általános elveit és a rendszer működését a bűnügyi nyilvántartásból származó információk tagállamok közötti cseréjének megszervezéséről és azok tartalmáról szóló A link új ablakot nyit megkerethatározat és A link új ablakot nyit megaz ECRIS rendszerről szóló tanácsi határozat szabályozza.

Végrehajtás

Számos technikai és pénzügyi intézkedésre került sor, amelyek célja, hogy segítsék a tagállamokat a bűnügyi nyilvántartási rendszereik összekapcsolásához szükséges technikai infrastruktúra 2012 áprilisáig történő kialakításában (a végrehajtás jogszabályban meghatározott határideje), és azt követően. A Bizottság különleges („referenciaalkalmazási”) szoftvert bocsátott a tagállamok rendelkezésére az összekapcsolásuk megkönnyítése érdekében. A tagállamok emellett a A link új ablakot nyit megBüntetőjogi jogérvényesülés program keretében vissza nem térítendő támogatás formájában uniós finanszírozást is igénybe vehetnek nemzeti bűnügyi nyilvántartásaik korszerűsítéséhez.

2017-re valamennyi tagállam kapcsolódott az ECRIS-hez, ugyanakkor nincs mindegyikük összekapcsolva az összes többi tagállammal. További részletekért lásd A link új ablakot nyit mega Bizottság első statisztikai jelentését az ECRIS használatáról, amelyet 2017. június 29-én tett közzé.

A bűnügyi nyilvántartásból származó kivonat a büntetőeljárástól eltérő célból

A 2009/315/IB európai kerethatározatban, a 2009/316/IB európai tanácsi határozatban és a nemzeti jogszabályokban rögzített rendelkezésekkel összhangban a bűnügyi nyilvántartásból származó információk cseréjére a büntetőeljárástól eltérő célból is sor kerülhet. A bűnügyi nyilvántartásból származó kivonat ilyen egyéb célból történő beszerzésével kapcsolatban további információkat találhat az adott tagállam oldalán, ezen az oldalon bárhol a megfelelő zászlóra kattintva.

A Bizottság javaslata a harmadik országok állampolgáraira és a hontalan személyekre vonatkozó információk cseréjének hatékonyabbá tételéről

Az ECRIS hatékonyan működik az uniós állampolgárok tekintetében annak az elvnek alapján, mely szerint az állampolgárság szerinti tagállam, mint „egyetlen információs hely” rendelkezik a büntetőítéletekre vonatkozó összes információval. A harmadik országbeli állampolgárokra és a hontalan személyekre vonatkozó büntetőítéletekkel kapcsolatos információcserét azonban az ECRIS nem segíti elő ugyanilyen módon, mivel nem létezik a harmadik országbeli állampolgárokra és a hontalan személyekre vonatkozó információkat tartalmazó egyetlen adattár. Jelenleg tehát az összes tagállam megkeresése nélkül lehetetlen megállapítani, hogy egy adott harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel szemben született-e korábban büntetőítélet, és ha igen, melyik tagállamban.

A helyzet orvoslása érdekében a Bizottság 2016. január 19-én elfogadta A link új ablakot nyit mega 2009/315/IB kerethatározatnak az ECRIS tekintetében történő módosításáról szóló irányelvre vonatkozó javaslatot, ennek kiegészítéseként pedig – 2017. június 29-én – a harmadik országbeli állampolgárokkal és hontalan személyekkel szemben büntetőítéletet hozó tagállam(ok) hatékony azonosítására szolgáló központosított ECRIS rendszer (ECRIS-TCN rendszer) létrehozásáról szóló A link új ablakot nyit megrendeletjavaslatot.

A javasolt rendelet a központosított ECRIS-TCN rendszer létrehozását szabályozza az eu-LISA-nál. A rendszer a tagállamokban elítélt valamennyi harmadik országbeli állampolgár és hontalan személy személyazonosító adataiból (alfanumerikus adatok és ujjlenyomatok) áll. A keresési mechanizmus lehetővé teszi a tagállamok számára az index online keresését. A „találat” azonosítja az adott harmadik országbeli állampolgárt vagy hontalan személyt elítélt tagállamo(ka)t. Ezt követően megkereséssel lehet fordulni az azonosított tagállam(ok)hoz , hogy az(ok) a létrehozott ECRIS rendszeren keresztül juttassa/juttassák el a megkereső tagállamhoz a bűnügyi előéletre vonatkozó összes információt.

A javasolt irányelv a tagállamoknak az ECRIS-TNC tekintetében nemzeti szinten fennálló kötelezettségeit, valamint a büntetőítéletekre vonatkozó, tagállamok közötti teljes körű információcserét szabályozza.

Jelenleg zajlik a javasolt irányelvre és rendeletre vonatkozó jogalkotási folyamat, amelynek során az uniós jogalkotók – a Tanács és a Parlament – megtárgyalják, módosítják és véglegesítik a javaslatokat.


A honlapot az Európai Bizottság tartja fenn. Az ezen az oldalon található információ nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság hivatalos álláspontját. A Bizottság semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal az e dokumentumban foglalt vagy említett információk és adatok tekintetében. Kérjük, az európai oldalak szerzői jogi szabályai vonatkozásában vegye figyelembe a jogi nyilatkozatot.

Utolsó frissítés: 11/01/2018