Bezárás

MÁR ELÉRHETŐ A PORTÁL BÉTA VERZIÓJA!

Látogasson el az európai igazságügyi portál béta verziójának felületére, és mondja el nekünk, milyennek találja!

 
 

Navigációs útvonal

menu starting dummy link

Page navigation

menu ending dummy link

Családjogi közvetítői eljárás határokon átnyúló ügyekben - Hollandia

Közvetítés során a felek egy független közvetítő irányításával közösen oldják meg a konfliktust. A közvetítést általában a polgári jog és a közjog keretében alkalmazzák. Számos előnye van ennek a bíróságon kívüli vitarendezési típusnak: a vitát gyakran gyorsabban sikerül rendezni annál, mintha az bíróság elé került volna, a közvetítés általában olcsóbb is, továbbá segít fenntartani a felek közötti kapcsolatot, mivel önként próbálnak megoldást találni.

A Holland Közvetítői Szövetség (Mediatorsfederatie Nederland)

Hollandiában több közvetítői nyilvántartás is létezik. A A link új ablakot nyit megHolland Közvetítői Szövetség (MfN) gondozza a A link új ablakot nyit megKözvetítők Jegyzékét (korábbi nevén NMI-nyilvántartást). Az MfN Hollandia legnagyobb közvetítői társulásait képviselő szövetség. Az MfN nyilvántartása kizárólag olyan közvetítőket tartalmaz, akik megfelelnek a körültekintően megállapított minőségi előírásoknak. A holland kormány az MfN előírásai alapján veszi nyilvántartásba azokat a közvetítőket, akik a jogi segítségnyújtási rendszer keretében dolgoznak (a Jogi Segítségnyújtási Testület A link új ablakot nyit megnyilvántartása). Az MfN honlapja a hollandiai közvetítésre és közvetítőkre vonatkozó független tájékoztatást is tartalmaz.

Az ADR nemzetközi nyilvántartás

Az A link új ablakot nyit megADR nemzetközi nyilvántartásban is lehet közvetítőt keresni, illetve a közvetítéssel kapcsolatos kérdésekről információt találni.

A közvetítéssel kapcsolatos információk

Hollandiában a „A link új ablakot nyit megMediation naast rechtspraak” (közvetítés a bírósági eljárások mellett) elnevezésű kezdeményezés is elindult. Ez azt jelenti, hogy az ügyben eljáró kerületi bíróság vagy fellebbviteli bíróság tájékoztatja az érintett feleket a közvetítés választásának lehetőségéről. A bíróságok a feleket családjogi ügyekben szülői vizsgálóbizottsági eljárásra (ouderschapsonderzoek) is utalhatják, amelybe beletartozik a közvetítés igénybevétele is a probléma lehetséges megoldása érdekében.

A közvetítéssel kapcsolatban még a A link új ablakot nyit megjogi ügyfélszolgálat (Het Juridisch Loket) és a A link új ablakot nyit megJogi Segítségnyújtási Testület (Raad voor Rechtsbijstand) nyújt tájékoztatást.

Bizonyos körülmények között a közvetítés költségei egészben vagy részben megtéríthetők. A link új ablakot nyit megIde kattintva kaphat további tájékoztatást a támogatott közvetítésről.

Kapcsolódó linkek

A link új ablakot nyit megHolland Közvetítői Szövetség

A link új ablakot nyit megAz ADR nemzetközi nyilvántartás

A link új ablakot nyit megDe Rechtspraak over mediation naast rechtspraak

A link új ablakot nyit megJogi ügyfélszolgálat

A link új ablakot nyit megJogi Segítségnyújtás

A link új ablakot nyit megJogi Segítségnyújtási Testület


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.
Az egyes tagállamok által gondozott, e honlapon helyet kapott nemzeti tartalmak frissítése jelenleg zajlik, tekintettel az Egyesült Királyság kilépésére az Európai Unióból. Előfordulhat, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmünket, és egy adott weboldal még nem tükrözi a megváltozott helyzetet. Igyekszünk mihamarabb naprakésszé tenni a teljes tartalmat.

Utolsó frissítés: 27/05/2020