Ha a kárigényemet ebben az országban kell elbírálni

Italy

Content provided by:
Italy

Milyen ellenem elkövetett bűncselekményért kaphatok kártérítést?

Állami kártérítés nyújtható a szándékosan elkövetett, személy elleni erőszakos bűncselekmények esetében, valamint a büntető törvénykönyv 603-bis cikkében meghatározott jogellenes közvetítés és munkaerő-kizsákmányolás valamennyi esetében, ide nem értve a büntető törvénykönyv 581., illetve 582. cikkében meghatározott személy elleni erőszakot (percosse) és testi sértést (lesioni), kivéve, ha az 583. cikkben rögzített súlyosító körülmények fennállnak (azaz ha a bűncselekmények a felsorolt rendkívül súlyos következményekhez vezetnek).

Milyen sérülésért kaphatok kártérítést?

Kizárólag az orvosi és a segítségnyújtási költségek fedezésére igényelhető kártérítés, kivéve a szexuális erőszak, az emberölés, a rendkívül súlyos személyi sérülések és az arc maradandó sérüléséből eredő eltorzulás esetét, mivel ilyen esetekben miniszteri rendeletben meghatározott, rögzített összegű kártérítést fizetnek az áldozatoknak, akkor is, ha nem merültek fel orvosi és segítségnyújtási költségek.

Jár-e kártérítés számomra, ha olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja vagyok, aki a bűncselekmény következtében életét vesztette? Mely hozzátartozók vagy eltartottak kaphatnak kártérítést?

Kártérítésre jogosult a sértett (az áldozat), vagy ha a sértett meghalt, a túlélő házastársa és a gyermekei; ha a sértettnek nem volt házastársa vagy gyermeke, a kártérítés a szüleinek, szülők hiányában pedig a sértett azon testvéreinek jár, akik a bűncselekmény elkövetésekor együtt éltek a sértettel, és a sértett eltartottjai voltak. Az azonos nemű személyek közötti bejegyzett élettársi kapcsolatban élő felet a házastársakkal azonos módon kell kezelni. Ha a sértett nem volt házas, vagy nem élt bejegyzett élettársi kapcsolatban, a házastárssal azonos módon kell kezelni azt az élettársat, akinek a sértettel közös gyermekei vannak, vagy aki a bűncselekmény elkövetését megelőző három évben a sértettel együtt élt. Ha több jogosult van, a kártérítés az öröklési jogaiknak megfelelő arányban kerül felosztásra.

A kártérítésre való jogosultság bizonyos esetekben korlátozott:

  • ha a sértett (vagy más jogosult) szándékosan vagy gondatlanságból hozzájárult a bűncselekmény vagy az azzal összefüggő egyéb bűncselekmények elkövetéséhez a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 12. cikke értelmében;
  • ha a sértettet jogerősen elítélik a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 407. cikke (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott bűncselekmények miatt vagy a személyijövedelemadó- és héakikerülés megelőzése érdekében elfogadott jogszabályok megsértésével elkövetett bűncselekmények miatt, vagy a kérelem benyújtásakor e bűncselekmények bármelyike miatt büntetőeljárás van folyamatban vele szemben.

Jár-e kártérítés számomra, ha olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja vagyok, aki a bűncselekményt túlélte? Ebben az esetben mely hozzátartozók vagy eltartottak kaphatnak kártérítést?

Ha a sértett túlélte a bűncselekményt, a sértett családtagjai közvetlenül az elkövetőtől jogosultak követelni (a polgári törvénykönyv 2043 és 2059. cikke) azt a közvetett (nem vagyoni) kárt, amelyet a hozzátartozójuk által elszenvedett sérülés okozott számukra; ebben az esetben azonban a hatályos törvény szerint nem követelhető kárenyhítés az államtól (a 167/2017. sz. törvény által módosított 122/2016. sz. törvény). Az erőszakos bűncselekmények sértettjeiről szóló jogszabály szerint csak akkor nyújtható ellátás e személyek számára, ha túlélik az elhunyt elsődleges sértettet.

Jár-e kártérítés számomra, ha nem vagyok uniós tagállam állampolgára?

Kárenyhítés mind az Olaszországban, mind a más uniós tagállamban tartózkodási hellyel rendelkező kérelmezők számára nyújtható.

Igényelhetek-e kártérítést ettől az országtól, ha itt lakom, vagy itt van a tartózkodási helyem, vagy ennek az országnak az állampolgára vagyok, akkor is, ha a bűncselekmény egy másik EU tagállamban történt? Megtehetem-e ezt ahelyett, hogy abban az országban igényelnék kártérítést, ahol a bűncselekményt elkövették? Ha igen, milyen feltételekkel?

A sértett akkor nyújthat be kártérítési igényt Olaszországban az olasz döntéshozó hatóságokhoz, ha a bűncselekményt Olaszországban követték el.

Ahhoz, hogy kártérítésben részesüljek, először be kellett volna jelentenem a bűncselekményt a rendőrségen?

Nem, de a bűncselekmény ismeretlen személy vagy személyek általi elkövetését megállapító végzés (decisione che ha definito il giudizio per essere ignoto l'autore del reato) meghozatalát, a sikertelen végrehajtási eljárás utolsó intézkedését vagy a büntető ügyben hozott ítélet jogerőre emelkedését követő 60 napon belül be kell nyújtani a kérelmet.

Meg kell-e várnom a kártérítési igényem előterjesztésével az ügyben folytatott nyomozás vagy büntetőeljárás befejeződését?

Lásd fentebb:

A kérelmet a bűncselekmény ismeretlen személy vagy személyek általi elkövetését megállapító végzés meghozatalát, a sikertelen végrehajtási eljárás utolsó intézkedését vagy a bűnösséget megállapító ítélet jogerőre emelkedését követő 60 napon belül kell benyújtani.

Először az elkövetőtől kell-e kártérítést követelnem – amennyiben ismert a személye?

A fentiekben ismertettek szerint a kárenyhítés iránti kérelemhez csatolni kell az azt igazoló dokumentumot, hogy sikertelen volt az elkövetőtől szemben a kártérítés iránt indított eljárás; a végrehajtási eljárás utolsó intézkedése sikertelen volt, vagy a büntető ügyben hozott ítélet jogerőre emelkedett.

Ez a feltétel nem vonatkozik arra az esetre, ha az elkövető ismeretlen, ha az elkövető a kérelme alapján állami költségmentességben részesült abban a büntető- vagy polgári eljárásban, amelyben megállapították a felelősségét, vagy ha az elkövető szándékos emberölést követett el a házastársával szemben – akkor is, ha különváltak vagy elváltak –, a bejegyzett élettársával szemben – akkor is, ha az élettársi kapcsolat már megszűnt –, illetve olyan személy ellen, akivel tartós jelleggel együtt élt.

Abban az esetben is jogosult vagyok-e kártérítésre, ha az elkövető ismeretlen, vagy nem ítélték el? Ha igen, milyen bizonyítékokkal kell alátámasztanom a követelésemet?

A kárenyhítés iránti kérelemhez csatolni kell a törvényben meghatározott bűncselekmények valamelyikét megállapító ítélet másolatát vagy a bűncselekmény ismeretlen személy vagy személyek általi elkövetését megállapító végzés másolatát.

Van-e határideje a kártérítési igényem előterjesztésének?

A kérelmet a fentieknek megfelelően a bűncselekmény ismeretlen személy vagy személyek általi elkövetését megállapító végzés meghozatalát, a sikertelen végrehajtási eljárás utolsó intézkedését vagy a bűnösséget megállapító ítélet jogerőre emelkedését követő 60 napon belül kell benyújtani.

Milyen veszteségekre és költségekre terjed ki a kártérítés?

Fedezi-e például az alábbiakat?

a) A bűncselekmény áldozata esetében:

- Anyagi (nem pszichés) kár:

  • a sérülésre visszavezethető orvosi költségek (orvosi ellátás – ambuláns és kórházi kezelés, rehabilitáció)
  • a sérülésből eredő egyéb szükségletek vagy költségek (például ápolás és gondozás, átmeneti vagy tartós kezelés, elhúzódó fizioterápia, a lakókörnyezet átalakítása, speciális segédeszközök stb.)
  • maradandó sérülés (például rokkantság és más maradandó fogyatékosság)
    • a kezelés alatt és azt követően bekövetkezett bevételkiesés (ideértve az elmaradt jövedelmeket, a keresőképesség elvesztését vagy a megélhetési források csökkenését stb.)
    • a foglalkoztatási esélyek elvesztése
    • a kárt előidéző eseménnyel kapcsolatos jogi eljárások költségei, (például ügyvédi és bírósági költségek)
    • eltulajdonított vagy megrongált személyes tulajdonra tekintettel járó kártérítés
    • egyéb

- Pszichés (nem vagyoni) kár:

  • az áldozat fájdalma és szenvedése

b) A jogosultak vagy az áldozat hozzátartozói esetében:

- Anyagi (nem pszichés) kár:

  • temetési költségek
  • orvosi ellátás költségei (például családtag terápiája, ambuláns és kórházi kezelés, rehabilitáció)
  • megélhetési forrás vagy foglalkoztatási esélyek elvesztése

- Pszichés kár:

  • a hozzátartozók vagy jogosultak fájdalma és szenvedése/az áldozat halála esetén a túlélőknek járó kompenzáció

A kártérítés – az egyes bűncselekményekre vonatkozóan egyéb jogszabályi rendelkezések által bevezetett kedvezőbb intézkedésekre is figyelemmel – az orvosi és a segítségnyújtási költségek fedezésére nyújtható, kivéve a szexuális erőszak, az emberölés, a rendkívül súlyos személyi sérülések és az arc maradandó sérüléséből eredő eltorzulás esetét, mivel ilyen esetekben rögzített összegű kártérítést fizetnek az áldozatoknak, akkor is, ha nem merültek fel orvosi és segítségnyújtási költségek.

A kompenzációt egy összegben, vagy havi részletekben folyósítják?

A kárenyhítést általában egy összegben fizetik ki a Belügyminisztérium által fenntartott, a maffiajellegű, zsarolás, kizsákmányolás és szándékos erőszakos bűncselekmények áldozatainak támogatására szolgáló feltöltődő alapból (Fondo di rotazione per la solidarieta' alle vittime dei reati di tipo mafioso, delle richieste estorsive, dell'usura e dei reati intenzionali violenti), de a kifizetett összegek nem haladhatják meg az adott évben rendelkezésre álló pénzösszeget.

Ha az adott évben nem áll rendelkezésre elegendő összeg, a kárenyhítésre jogosultak az adott évben a kárenyhítés egy részét, majd a következő években a kárenyhítés további részét további díj, kamat vagy újraértékelés nélkül kapják meg az Alapból.

A bűncselekménnyel összefüggésben tanúsított magatartásom, a saját bűnügyi előéletem, vagy együttműködésem hiánya a kártérítési eljárás során hogyan befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a részemre fizetett összeget?

Kárenyhítés akkor nyújtható, ha a sértett szándékosan vagy gondatlanságból nem járult hozzá a bűncselekmény vagy az azzal összefüggő egyéb bűncselekmények elkövetéséhez; ha a sértettet jogerősen nem ítélték el a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 407. cikke (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott bűncselekmények (önkényes rombolás, fosztogatás és tömeggyilkosság, polgárháborúban való részvétel, maffiajellegű bűnszervezet, közbiztonság veszélyeztetése, emberölés, rablás, zsarolás, emberrablás, terrorizmus, pusztító összeesküvés, fegyveres összeesküvés, robbanóanyagok birtoklása, védelmi zsarolás, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, rabszolgaságra kényszerítés, gyermekprostitúció és pornográfia, emberkereskedelem, rabszolgaság, szexuális erőszak, kiskorúakkal való szexuális cselekmények, csoportosan elkövetett szexuális erőszak) miatt vagy a személyijövedelemadó- és héakikerülés megelőzése érdekében elfogadott jogszabályok megsértésével elkövetett bűncselekmények miatt; a kérelem benyújtásakor a sértettel szemben a fenti bűncselekmények bármelyike miatt nincs folyamatban büntetőeljárás.

Az anyagi helyzetem hogyan befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a kártérítés összegét?

A sértett jövedelme nem befolyásolja a kárenyhítésre való jogosultságot.

Van-e más olyan feltétel, amely befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a kártérítés összegét?

Kártérítés kifizetésére akkor kerül sor, ha a sértett az adott bűncselekménnyel kapcsolatban semmilyen állami vagy magánforrásból nem részesült a 2016. évi 122. törvény 11. cikke alapján járó összeget elérő vagy azt meghaladó kifizetésben. Ha a sértett ebben a minőségében, a bűncselekmény közvetlen következményeként már kapott állami vagy magánforrásokból származó, a 2016. évi 122. törvény 11. cikke alapján járó összeget meg nem haladó kifizetéseket, a kártérítés kizárólag a különbözetre vonatkozik.

Hogyan történik a kártérítési összeg kiszámítása?

A kárenyhítés a felmerült költségekkel egyezik meg a vonatkozó törvényben megállapított korlátok és az e törvény végrehajtásáról szóló miniszteri rendeletben rögzített összegek figyelembevételével.

Van-e a kifizethető kártérítésnek minimális/maximális összege?

A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium által a Gazdasági és Pénzügyminisztériummal egyeztetve kiadott 2019. november 22-i rendelet (a 2016. július 7-i 122. sz. törvény 11. cikkének (3) bekezdése szerint) a következőképpen rendelkezik:

1. A 2016. július 7-i 122. sz. törvény 11. cikke alapján fizetendő kárenyhítés összegét a következőképpen kell meghatározni:

a) emberölés esetén a rögzített összeg 50 000 euró;

b) ha az emberölést a sértett – adott esetben különélő vagy elvált – házastársa vagy a sértettel személyes kapcsolatban álló személy követte el, a rögzített összeg 60 000 euró, amely kizárólag a sértett gyermekeinek fizethető ki;

c) szexuális erőszak bűncselekménye esetén a rögzített összeg 25 000 euró, kivéve, ha a büntető törvénykönyv 609-bis cikkének harmadik bekezdésében meghatározott enyhítő körülmények alapján a bűncselekmény kisebb súlyú;

d) a büntető törvénykönyv 583. cikkének (2) bekezdésében meghatározott rendkívül súlyos személyi sérülés, valamint az arc maradandó sérüléséből eredő eltorzulás okozásának a büntető törvénykönyv 583‑quinquies cikkében meghatározott bűncselekménye esetén a rögzített összeg 25 000 euró.

2. Az 1. pontban említett bűncselekmények esetén a kártérítés rögzített összegét az igazolt orvosi és ápolási költségeknek megfelelő összeggel, de legfeljebb 10 000 euró összeggel kell növelni.

3. Az 1. pontban nem említett bűncselekmények esetén csak az igazolt orvosi és ápolási költségek fedezése céljából fizethető kártérítés, legfeljebb 15 000 euró összegig.

Meg kell-e jelölnöm az összeget a kérelmezésére szolgáló igénylőlapon? Ha igen, kapok-e valamilyen útmutatást az összeg kiszámítására vagy egyéb szempontokra vonatkozóan?

Valamennyi felmerült orvosi és segítségnyújtási költséget meg kell jelölni és igazolni kell.

Az engem ért veszteségért bármely más forrásból (például a munkáltatói vagy magán-biztosítás) kapott kompenzáció összegét le fogják-e vonni a hatóság/szerv által fizetett kártérítésből?

Kártérítés kifizetésére akkor kerül sor, ha a sértett az adott bűncselekménnyel kapcsolatban semmilyen állami vagy magánforrásból és semmilyen jogalapon nem részesült a 2016. évi 122. törvény 11. cikkében foglalt rendelkezések alapján járó összeget meghaladó kifizetésben. Ha a sértett ebben a minőségében, a bűncselekmény közvetlen következményeként már kapott állami vagy magánforrásokból származó, a 2016. évi 122. törvény 11. cikke alapján járó összeget meg nem haladó kifizetéseket, a kártérítés kizárólag a különbözetre vonatkozik.

Kaphatok-e előleget a kártérítési összegre? Ha igen, milyen feltételekkel?

Nem

Az érdemi határozat meghozatalát követően kaphatok-e kiegészítő vagy további kártérítést (például a körülményeimben beállt változás vagy az egészségi állapotom rosszabbodása miatt)?

Nem, bár további orvosi költségek felmerülése esetén további kérelmet lehet benyújtani; a döntéshozó hatóságnak meg kell vizsgálni ezt a kérelmet.

Milyen igazoló dokumentumokat kell csatolni a kérelmemhez?

A kárenyhítés iránti kérelmet az érdekelt félnek vagy más jogosultnak kell benyújtani, ha a bűncselekmény sértettje elhunyt, és azt személyesen vagy különleges meghatalmazással kell benyújtani (a mezzo di procuratore speciale); annak érdekében, hogy a kérelem elfogadható legyen, az alábbi dokumentumokat kell csatolni:

a) a 11. cikkben felsorolt bűncselekmények valamelyikére vonatkozó, bűnösséget megállapító ítélet másolata vagy a bűncselekmény ismeretlen személy vagy személyek általi elkövetését megállapító végzés másolata;

b) az azt igazoló dokumentum, hogy sikertelen volt az elkövetőtől szemben a kártérítés iránt indított végrehajtási eljárás; ez nem szükséges, ha az elkövető ismeretlen, vagy az elkövető az állam által fizetett jogi segítségnyújtást kért és kapott abban a büntető- vagy polgári eljárásban, amelyben az elkövető felelősségét megállapították;

c) bizonyító erejű okiratként szolgáló nyilatkozat (dichiarazione sostitutiva dell'atto di notorietà) az akadályok hiányáról és a kedvezményezett jogállásáról;

d) az egészségügyi szolgáltatások költségeit tartalmazó orvosi igazolás vagy a bűncselekmény áldozatának halotti anyakönyvi kivonata.

Kapcsolódnak-e adminisztratív vagy egyéb díjak a kérelem benyújtásához és feldolgozásához?

Nem

Melyik hatóság bírálja el a kártérítés iránti kérelmeket (belföldi ügyek esetén)?

A Belügyminisztérium.

Hová kell elküldeni a kérelmet (belföldi ügyek esetén)?

Ahhoz a prefektúrához (helyi önkormányzathoz), amelynek a területén található annak az igazságügyi hatóságnak a székhelye, amely bűnösséget megállapító ítéletet hozott a 2016. évi 122. törvény 11. cikkében említett bűncselekmények valamelyike tekintetében; az érdekelt fél vagy más jogosultak tartózkodási helye, amennyiben a bűncselekmény sértettje meghalt; vagy az egyedi meghatalmazással rendelkező jogi képviselő tartózkodási helye, amennyiben a sértett vagy más jogosult Olaszországon kívül élő olasz vagy uniós állampolgár.

Az érintett prefektúrák listája a következő weboldalon érhető el:

http://www.prefettura.it/portale/multidip/index.htm

Jelen kell-e lennem az eljárás során és/vagy a határozathozatalkor?

Nem

(Hozzávetőlegesen) mennyi ideig tart, amíg a hatóságtól megkapom a kártérítési kérelmem tárgyában hozott határozatot?

A kérelem benyújtását követően az olasz döntéshozó hatóság „haladéktalanul” határozatot hoz.

Ha nem vagyok megelégedve a hatóság határozatával, hogyan tudok fellépni ellene?

Nincs külön eljárás; mivel közigazgatási határozatról van szó, az ugyanazon hatóság által hozott nemzeti közigazgatási intézkedésekre vonatkozó általános szabályok szerint támadható meg.

Hol találom a kártérítési igény benyújtásához szükséges formanyomtatványokat és egyéb információkat?

A támogató hatóság minden szükséges információt megad; Olaszországban a kérelmező tartózkodási helye szerint illetékes bíróság székhelyén működő ügyészség (Procura della Repubblica) a támogató hatóság. A formanyomtatványokat a 2007. november 9-i 204 sz. törvényerejű rendelet 7. cikke alapján a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről szóló 2004/80/EK irányelv végrehajtásáról szóló, 2008. december 23-i 222. sz. miniszteri rendelet melléklete tartalmazza (Decreto 23 dicembre 2008, n. 222 „Regolamento ai sensi dell'articolo 7 del decreto legislativo 9 novembre 2007, n. 204, recante attuazione della direttiva 2004/80/CE relativa all'indennizzo delle vittime di reato”).

Van-e e célra létrehozott segélyvonal vagy weboldal, amit használhatok?

Nem

Részesülhetek-e költségmentességben (ügyvédi segítségben) a kérelmem elkészítéséhez?

Nem, ezt a feladatkört a támogató hatóság látja el.

Van-e olyan, sértetteket segítő szervezet, amely segítségemre lehet a kártérítés igénylésében?

A jelen tájékoztatást készítő hatóság tudomása szerint nincs ilyen szervezet.

Utolsó frissítés: 03/05/2023

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.