Bezárás

MÁR ELÉRHETŐ A PORTÁL BÉTA VERZIÓJA!

Látogasson el az európai igazságügyi portál béta verziójának felületére, és mondja el nekünk, milyennek találja!

 
 

Navigációs útvonal

menu starting dummy link

Page navigation

menu ending dummy link

„Fizetési meghagyásos” eljárások - Hollandia

1 Fizetési meghagyásos eljárás létezése

Hollandiában megkülönböztetik az európai fizetési meghagyásos eljárást és a követelésbehajtásra és egyéb igények érvényesítésére irányuló eljárást. Az utóbbival kapcsolatos információért lásd a „Kis értékű követelések” címet.

Az európai fizetési meghagyásos eljárás (az 1896/2006/EK rendelet, amely 2008. december 12-én lépett hatályba) szabványosított formanyomtatványon alapuló egységes eljárás keretében teszi lehetővé nem vitatott, határon átnyúló polgári és kereskedelmi ügyekből eredő követelések érvényesítését (A link új ablakot nyit meghttp://www.overheid.nl/).

Határon átnyúló a jogvita, ha legalább a felek egyike a tagállam eljáró bíróságától eltérő tagállamban rendelkezik lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel. Az európai fizetési meghagyásos eljárást olyan meghatározott összegű pénzkövetelések behajtására hozták létre, amelyek az európai fizetési meghagyás iránti kérelem előterjesztésének idején már esedékessé váltak.

A rendeletet Dánia kivételével valamennyi uniós tagállamban alkalmazni kell. Hollandia az európai fizetési meghagyásos eljárás Hollandiában történő végrehajtása érdekében elfogadta az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról szóló rendelet végrehajtásáról szóló, 2009. május 29-i törvényt (Uitvoeringswet (EBB-Vo)).

Hollandiában nem létezik nem vitatott, belföldi pénzkövetelések behajtására irányuló egységes eljárás. A fizetési meghagyást 1991 végén a körzeti bíróság előtti eljárás bevezetésével helyezték hatályon kívül. Ezekben az esetekben a passzív adóssal szemben jogait érvényesítő fél gyorsított eljárásban járhat el. Lásd a „Kis értékű követelések”, illetve a „Hogyan kell eljárni?” címeket.

Az európai fizetési meghagyásos eljárás keretében a 2 000 EUR-t meghaladó követelések érvényesíthetők.

Az eljárás során az európai fizetési meghagyás iránti kérelmet írásban, formanyomtatvány használatával kell előterjeszteni. A formanyomtatványok valamennyi hivatalos nyelven az Elektronikus formanyomtatványok menüpont alatt elérhetők az európai e-Justice portálon (https://e-justice.europa.eu).

Hollandiában a hágai kerületi bíróság (Rechtbank) a kijelölt bíróság, amelynek hatáskörébe tartozik az európai fizetési meghagyás iránti kérelmek elbírálása. Hollandia azt választotta, hogy az eljárásban csak a holland nyelven kiállított formanyomtatványokat fogadja el. Az európai fizetési meghagyás iránti kérelmet elbíráló bíróság eljárás költségeket számít fel. A hatályos eljárási költségekkel kapcsolatos további információhoz lásd: A link új ablakot nyit meghttp://www.rechtspraak.nl/.

Európai fizetési meghagyásos eljárás iránti kérelem

Az európai fizetési meghagyásos eljárás iránti kérelmet a hágai kerületi bíróságnál az A formanyomtatványon kell előterjeszteni (https://e-justice.europa.eu).

Amennyiben az A formanyomtatvány hiányos, a bíróság a B formanyomtatvány használatával hívja fel a kérelmezőt a kérelem meghatározott időn belüli kiegészítésére vagy kijavítására.

Amennyiben a kérelem csak néhány előírt feltételt tartalmaz, a bíróság a C formanyomtatvány használatával javasolja a kérelmező eredeti kérelmének módosítását. A kérelmezőnek erre a javaslatra a bíróság által megszabott határidőn belül választ kell adnia. Amennyiben a kérelmező elfogadja a javaslatot, a bíróság a kérelem elfogadott részére nézve kibocsátja az európai fizetési meghagyást. A kérelmező választása szerint megkísérelheti követelése fennmaradó részének nemzeti jog szerinti behajtását. Amennyiben a kérelmező a bíróság által megszabott határidőn belül nem ad választ, vagy az eredeti kérelmére tekintettel javasolt módosításokat elutasítja, a bíróság a kérelmet a teljes egészében elutasítja. Amennyiben a kérelem valamennyi feltételnek megfelel, a bíróság 30 napon belül kibocsátja az európai fizetési meghagyást (az E formanyomtatvány használatával).

Az európai fizetési meghagyásos eljárással szemben előterjeszthető ellentmondás

A bíróság az európai fizetési meghagyásról annak tértivevényes ajánlott levélként történő megküldésével vagy végrehajtói kézbesítésével értesíti a kötelezettet. A kötelezettet tájékoztatni kell az alábbi lehetőségekről:

  • hogy a fizetési meghagyásban szereplő összeget a kérelmező részére fizesse meg, vagy
  • hogy a fizetési meghagyás kötelezettnek való kézbesítésétől vagy az arról szóló értesítéstől számított 30 napon belül az F formanyomtatvány használatával terjesszen elő ellentmondást.

Az ellentmondás előterjesztésével az európai fizetési meghagyásos eljárás befejeződik. Az eljárás ezek után a nemzeti eljárásjog szabályai szerint folytatódik tovább (lásd az 1.7. szakaszt). Amennyiben a kötelezett határidőn belül nem terjeszt elő ellentmondást, a bíróság (a G formanyomtatvány használatával) az európai fizetési meghagyást végrehajthatónak nyilvánítja, és az erről szóló tanúsítványt megküldi a kérelmezőnek.

A kibocsátó tagállamban végrehajthatóvá nyilvánított fizetési meghagyást valamennyi tagállamban elismerik, és az valamennyi tagállamban végrehajtási tanúsítvány kiállítása nélkül végrehajtható.

1.1 Az eljárás alkalmazási köre

Az európai fizetési meghagyást polgári és kereskedelmi ügyekből származó lejárt, határon átnyúló jellegű pénzkövetelések érvényesítésére lehet kibocsátani (lásd továbbá az 1.1.1 szakaszt). Határon átnyúló a követelés, ha a hitelező és a kötelezett különböző EU tagállamokban lakik.

1.1.1 Milyen fajta igények esetében alkalmazható ez az eljárás (pl. csak pénzbeli követelésekre, csak szerződéses követelésekre stb.)?

Az európai fizetési meghagyás tárgyi hatálya a polgári és kereskedelmi ügyekre terjed ki. Az alábbi ügyek esetén nincs helye európai fizetési meghagyás kibocsátásának:

  • adóügyek;
  • vámügyek;
  • közigazgatási ügyek;
  • államfelelősséggel kapcsolatos ügyek;
  • felszámolási eljárással, házassági vagyonjoggal, öröklési joggal vagy társadalombiztosítással kapcsolatos ügyek; és
  • szerződésen kívüli (különösen jogellenes cselekményeken alapuló) kötelezettségekkel kapcsolatos ügyek, kivéve ha arról a felek szerződésben rendelkeznek, vagy tartozáselismerésre került sor, vagy közös tulajdonból eredő nem vitatott követeléssel kapcsolatosak.

1.1.2 Van-e felső határa a követelés értékének?

Az európai fizetési meghagyásos eljárásra és a nemzeti követelésbehajtással kapcsolatos eljárásra nincsen felső értékhatár meghatározva.

1.1.3 Szabadon választható vagy kötelező az eljárás alkalmazása?

Az európai fizetési meghagyásos eljárás opcionális.

1.1.4 Alkalmazható-e az eljárás, ha az alperes másik tagállamban vagy harmadik országban lakik?

Ha az ítéletet nem uniós államban kell végrehajtani, akkor ennek az államnak a nemzeti magánjogi szabályaitól függ a kérdés, hogy az európai fizetési meghagyásos eljárás lefolytatható-e, és ha igen, végrehajtható-e az európai fizetési meghagyás. Bizonyos esetekben végrehajtási tanúsítvány (exequatur) kiállításának van helye.

1.2 Illetékes bíróság

Hollandiában a hágai kerületi bíróság a kijelölt bíróság, amelynek hatáskörébe tartozik az európai fizetési meghagyás iránti kérelmek elbírálása. Hollandia azt választotta, hogy az eljárásban csak a holland nyelven kiállított formanyomtatványokat fogadja el. A kérelmezőnek az európai fizetési meghagyás iránti kérelem előterjesztésével egyidejűleg kell lerónia az eljárási illetéket. A hatályos eljárási költségekkel kapcsolatos további információhoz lásd: A link új ablakot nyit meghttp://www.rechtspraak.nl/.

1.3 Formai követelmények

Az európai fizetési meghagyást mielőbb, de minden esetben legkésőbb a kérelem előterjesztésétől számított 30 napon belül kell kibocsátani.

Az európai fizetési meghagyásos eljárás iránti kérelmet az A formanyomtatványon kell előterjeszteni (https://e-justice.europa.eu). Hollandia választása szerint csak a holland nyelven kiállított formanyomtatványokat fogadja el.

A kérelmet papíralapon, vagy bármilyen bíróság által elfogadott kommunikációs eszközzel elő lehet terjeszteni.

Az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló rendelet 7. cikkének (2) bekezdése szerint a kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a feleknek és annak a bíróságnak az adatait, amelynek a kérelmet címezik;

b) a követelés összegét;

c) amennyiben a követelésre kamatot kérnek: a kamatlábat és az időszakot, amelyre a kamatot kérték;

d) a jogalapot, ideérve a követelés alapjául szolgáló körülmények ismertetését;

e) a bizonyítékok ismertetését;

f) a joghatóság megalapozását; és

g) az ügy határon átnyúló jellegét.

Az európai fizetési meghagyásos eljárásnál a kérelmezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy jogszerűen és jóhiszeműen töltötte ki az A formanyomtatványt. Az európai fizetési meghagyást kizárólag a kérelmező által előadott információk alapján bocsátják ki, azok bírósági felülvizsgálata nélkül.

A kötelezettet az európai fizetési meghagyásról annak tértivevényes ajánlott levélként történő megküldésével vagy végrehajtói kézbesítésével kell értesíteni. A tértivevény bíróság hivatalának történő visszaküldésével a bíróság megállapítja, hogy az európai fizetési meghagyás ideiglenesen végrehajthatóvá nyilvánítható-e. Amennyiben a meghagyást végrehajtói kézbesítéssel kézbesítik, a bíróság erre a célra megbízza a végrehajtót.

1.3.1 Kötelező-e formanyomtatvány használata? (Ha igen, hol szerezhető be a nyomtatvány?)

Igen, az európai fizetési meghagyásos eljárásban formanyomtatvány használata kötelező. A formanyomtatványok letölthetők a https://e-justice.europa.eu oldalon.

1.3.2 Kötelező-e az ügyvédi képviselet?

Nem, az európai fizetési meghagyásos eljárásban nem kötelező az ügyvédi képviselet, és a feleknek nem kell megjelenniük a bíróságon. Hollandiában követelés behajtására irányuló eljárásban az eljárás típusától és a követelés összegétől függ a jogi képviselet kötelező jellege. Lásd a „Kis értékű követelések” és a „Bíróság előtti jogérvényesítés” címeket.

1.3.3 Milyen részletességgel kell leírnom a követelés alapját?

Az európai fizetési meghagyásos eljárásban használt A formanyomtatványon fel kell tüntetni a követelés okát és a követelést megalapozó bizonyítékok leírását, azonban szükségtelen részletesebb leírás.

1.3.4 Be kell-e nyújtanom a követelésre vonatkozó írásos bizonyítékot? Ha igen, milyen dokumentumok fogadhatók el bizonyítékként?

Főszabály szerint az európai fizetési meghagyásos eljárásban szükségtelen a követelés további indokolása és bizonyítása. Az A formanyomtatványban meg kell jelölni a rendelkezésre álló bizonyítékokat.

1.4 A kérelem elutasítása

A kérelmet el kell utasítani, amennyiben az nem felel meg az előírt követelményeknek. Amennyiben az európai fizetési meghagyás iránti kérelem bizonyos meghatározott feltételeknek megfelel, a kérelmezőnek lehetőséget kell adni arra, hogy kérelmét kiegészítse, kijavítsa vagy a bíróság által javasolt módosításokat elfogadja. Amennyiben a kérelmező a bíróság által megszabott határidőn belül nem ad választ, vagy a bíróság javaslatát elutasítja, az európai fizetési meghagyás iránti kérelmet teljes egészében el kell utasítani. A kérelem elutasítása ellen nincs helye fellebbezésnek. A kérelmező azonban követelése érvényesítésére újabb európai fizetési meghagyás iránti kérelmet terjeszthet elő, vagy a tagállam jogszabályaiban meghatározott más eljárást indíthat.

1.5 Jogorvoslat

Fellebbezésnek nincs helye. A kötelezett azonban felülvizsgálatot kérhet. További információért lásd a 1.8. szakaszt. Hollandiai eljárásokban főszabály szerint biztosított a fellebbezéshez való jog.

1.6 Ellentmondás

A kötelezett a fizetési meghagyás kézbesítésétől vagy az arról való értesítéstől számított 30 napon belül terjesztheti elő az ellentmondást. Ellentmondását az F formanyomtatvánnyal (https://e-justice.europa.eu) terjesztheti elő, amelyben a követelést elegendő csak vitatnia. További indokolás és bizonyítás nem szükséges.

1.7 Az ellentmondás joghatása

Amennyiben a kötelezett ellentmondását az F formanyomtatvány használatával kellő időn (30 napon) belül terjeszti elő, az európai fizetési meghagyásos eljárás befejeződik. Az eljárás a rendes polgári peres eljárások szabályai szerint folytatódik tovább, kivéve ha európai fizetési meghagyás iránti kérelmének mellékletében a kérelmező kizárta követelésének rendes polgári peres eljárásra utalását. A kérelmező ezt az eljárás későbbi szakaszában is megteheti, azonban azt még a fizetési meghagyás kibocsátása előtt kell kérnie (az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló rendelet 7. cikkének (4) bekezdése).

1.8 Az ellentmondás hiányának joghatása

Amennyiben a kötelezett 30 napon belül nem terjeszt elő ellentmondást, a bíróság a G formanyomtatvány használatával az európai fizetési meghagyást hivatalból végrehajthatóvá nyilvánítja, és a végrehajtható európai fizetési meghagyást megküldi a kérelmezőnek. A végrehajthatóvá nyilvánított európai fizetési meghagyás további végrehajtási tanúsítvány kiállítása nélkül végrehajtható valamennyi tagállamban. Az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló rendeletet végrehajtó törvény 9. cikke alapján a kötelezett felülvizsgálati kérelmet terjeszthet elő (lásd a 1.8.2 szakaszt is).

1.8.1 Mit kell tenni ahhoz, hogy végrehajtható határozat szülessen?

Az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló rendelet eltérő rendelkezése hiányában a végrehajtó tagállam nemzeti jogszabályai rendelkeznek az európai fizetési meghagyás végrehajtásáról. A kibocsátó bíróság európai fizetési meghagyást végrehajthatóvá nyilvánító tanúsítványának másolatát meg kell küldeni a bíróságnak vagy a végrehajtó hatóságnak. A tanúsítványnak meg kell felelnie a hitelesség megállapításához szükséges követelményeknek. Az európai fizetési meghagyás holland fordítását ugyancsak meg kell küldeni.

A végrehajtási szakaszban csak a kötelezett kérelme esetén lehet helye a végrehajtás megszüntetésének. Megszüntetésnek lehet helye abban az esetben, ha az európai fizetési meghagyás ellentmond valamely más tagállamban vagy harmadik országban korábban hozott döntésnek vagy meghagyásnak. A korábbi döntésnek (vagy meghagyásnak) ugyanazon ügyre kell vonatkoznia, meg kell felelnie a végrehajtás tagállamában meghatározott követelményeknek, illetve további feltétel, hogy a kibocsátás tagállamában az ellentmondásra bírósági eljárásban nem lehetett hivatkozni.

A végrehajtást meg kell szüntetni, ha a kötelezett már teljesítette az európai fizetési meghagyásban foglalt összeget. Az európai fizetési meghagyás érdemi bírósági felülvizsgálatának semmilyen esetben nincs helye.

1.8.2 Ez a határozat jogerős, vagy az alperes még élhet jogorvoslattal a határozat ellen?

Az európai fizetési meghagyás jogerős, kivéve ha a kötelezett felülvizsgálatot kér.

A felülvizsgálatról az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló rendelet végrehajtásáról szóló törvény 9. cikke rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy bizonyos esetekben a kötelezett akár az ellentmondás előterjesztésére megállapított 30 napos határidő lejártát követően is kérheti a kibocsátó bíróságától az európai fizetési meghagyás felülvizsgálatát. A kérelmet a fizetési meghagyás kötelezettnek történő értesítésétől, az ellentmondás előadását akadályozó rendkívüli körülmények megszűnésétől, vagy attól számított 4 héten belül kell előterjeszteni, hogy a kötelezett az európai fizetési meghagyás téves kibocsátásról tudomást szerzett.


Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 12/09/2018