3 - Jogaim a bírósági eljárást követően

Save as PDF

Fellebbezhetek az ítélet ellen?

Csak az eljáráshoz magánfélként csatlakozó fél rendelkezik az önálló fellebbezés jogával, és e jog minden esetben az Ön polgári érdekeinek védelmére korlátozódik.

A 2006/46 sz. olasz törvény szerint a magánfél már nem rendelkezik a fellebbezés általános jogával; kizárólag a Semmítőszékhez (Corte di Cassazione) fellebbezhet.

Az alábbi esetekben nyújthat be fellebbezést:

  • az elítélés polgári igénnyel kapcsolatos részeivel szemben;
  • kizárólag az ügy polgári jogi vonatkozásaival kapcsolatban felmentő ítélet ellen;
  • az ítélet kártérítésre és költségtérítésre vonatkozó saját jogával kapcsolatos részeivel szemben.

Milyen jogok illetnek meg az ítélethozatal után?

A felülvizsgálat tekintetében, ha Ön, mint sértett magánfélként csatlakozott az azon ítélettel lezárt bírósági eljáráshoz, amelynek felülvizsgálatát szeretné kérni, a bírósági eljárás megkezdését követően jogosult beavatkozni magának a kérelemnek az elfogadhatósága kapcsán. Ez azokra az esetekre is vonatkozik, amelyekben Ön rendkívüli jogorvoslatot nyújtott be vádalkura vonatkozó ítélettel szemben, külön ítéletben elismerve, hogy lehetséges olyan végzést kérni és kapni, amely alapján az elkövető megtéríti a jogi díjakat.

Jogosult vagyok-e segítségre illetve védelemre a bírósági eljárás után? Mennyi ideig?

A 2015. február 11-i 9. sz. törvényerejű rendelet határozza meg a 2011/99/EU irányelv végrehajtására vonatkozó szabályokat, amely irányelv a kölcsönös elismerés elvén alapul, és valamely személy életét, testi és lelki egészségét, méltóságát, személyes szabadságát vagy nemi integritását veszélyeztető bűncselekménnyel szembeni védelme érdekében hozott intézkedések e személy másik tagállamba költözése esetében történő fenntartásának biztosítása érdekében szabályozza az európai védelmi határozatot. Az irányelv megállapítja, hogy csak abban az esetben bocsátható ki európai védelmi határozat, ha a kibocsátó államban korábban olyan védelmi intézkedést fogadtak el, amely a veszélyeztető személlyel szemben az alábbi tilalmak és korlátozások közül egyet vagy többet előír: tilalom arra vonatkozóan, hogy az érintett személy belépjen bizonyos helyekre, helységekbe vagy meghatározott területekre, ahol a védett személy tartózkodik vagy amelyeket látogat; a védett személlyel való érintkezés tilalma vagy szabályozása; tilalom vagy szabályozás arra vonatkozóan, hogy az érintett személy előre meghatározott távolságon belül megközelítse a védett személyt. A végrehajtó állam illetékes hatósága az európai védelmi határozat kézhezvételekor indokolatlan késedelem nélkül elismeri a határozatot, és meghozza a nemzeti joga alapján hasonló esetben rendelkezésre álló bármely intézkedést a védett személy védelmének biztosítása érdekében.

Milyen tájékoztatást kapok, ha az elkövetőt elítélik?

A mérlegelés befejezését követően az elnöklő bíró megszövegezi és aláírja az ítélet rendelkező részét, és a ténybeli és jogi indokolásra, valamint az ítélet meghozatalának alapjául szolgáló jogszabályokra vonatkozó tömör összefoglaló készül. Az ítéletet a tárgyaláson a rendelkező rész felolvasásával teszik közzé. Az ítélet indokolásának és rendelkező részének felolvasása az ítélet tárgyaláson jelenlévő vagy azon felek részére történő közlésnek minősül, akiknek meg kellett volna jelenniük. A bíró elmarasztaló ítéletet hoz, ha az elkövetőt a bűncselekményben kétséget kizáróan bűnösnek találják. Az ítélettel a bíró részletezni fogja a kiszabott büntetést és az esetleges megelőző intézkedéseket (misure di sicurezza). Ha az elítélt elkövető fizetésképtelen, a bíró kötelezni fogja az elkövető polgári képviselőjét a pénzbüntetés megfizetésére. Ezen felül az ítélet kötelezni fogja az elítélt elkövetőt az eljárási költségek megfizetésére. A büntetőítélet újságokban való közzétételét a magánfél erre vonatkozó kérelme esetében fogja a bíró elrendelni, és arra az elítélt elkövető és szükség esetén polgári képviselője költségére kerül sor.

Az ítélet tartalmazni fogja:

  1. az „in nome del popolo italiano” („az olasz nép nevében”) bevezető részt, és az ítélkező hatóság megjelölését;
  2. az elkövető személyes adatait, és az azonosítására szolgáló egyéb személyes információkat, valamint az ügyben részes magánszemélyek általános adatait;
  3. a vádat;
  4. arra való utalást, hogy a felek alávetik magukat az ítéletnek;
  5. a ténybeli és jogi indokolás, és határozat alapjául szolgáló jogszabályok tömör összefoglalását, megjelölve a határozat alapjául szolgáló bizonyítékokat, és arra vonatkozó okok magyarázatát, hogy a bíró mért találta alaptalannak az ellenbizonyítékot;
  6. a rendelkező részt, az alkalmazott jogszabályi rendelkezések megjelölésével;
  7. a dátumot és a bíró aláírását.

Az ítéletet közzétételt követően a bíróság hivatalában iktatják be. Ha az ítéletet harminc napon belül nem teszik közzé, vagy a meghozatalától számított 90 napot meg nem haladó egyéb határidő alapján az ügyészséget és a fellebbezésre jogosult magánfeleket, valamint az elkövető védőügyvédjét az ítélet meghozatalának megtörténte kapcsán tájékoztatni kell arról, hogy az ítéletet mikor hozzák meg.

Kapok-e arról tájékoztatást, ha az elkövetőt szabadon bocsátják (beleértve a korai vagy feltételes szabadságra bocsátást), vagy megszökik a börtönből?

A büntetőeljárásról szóló törvény (Codice di procedura penale) 90c. cikke megállapítja, hogy személy elleni erőszakos bűncselekmények esetében Önt erre vonatkozó kérelme esetében haladéktalanul értesíteni kell a szabadon bocsátás előkészületeiről, vagy szabadságelvonással járó intézkedés lejártáról, ha a terhelt megszökik az előzetes őrizetből vagy a börtönből, és ha az elítélt elkövető azoknak szándékos nem tesz eleget.

Részt veszek-e majd a szabadlábra helyezéssel vagy a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos döntések meghozatalában? Tehetek-e például nyilatkozatot, vagy nyújthatok-e be fellebbezést?

Nincs arra vonatkozó általános gyakorlat, hogy a sértettel e döntések meghozatala előtt konzultáljanak.


E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 15/10/2018