Bezárás

MÁR ELÉRHETŐ A PORTÁL BÉTA VERZIÓJA!

Látogasson el az európai igazságügyi portál béta verziójának felületére, és mondja el nekünk, milyennek találja!

 
 

Navigációs útvonal

menu starting dummy link

Page navigation

menu ending dummy link

A bűncselekmények sérterttjeinek jogai a büntetőeljárásban - Görögország


Bűncselekmény sértettjének minősül az a személy, akit a görög jog értelmében bűncselekményt megvalósító esemény következtében kár ér, például megsérül, vagy tulajdonát megrongálják, illetve ellopják. Bűncselekmény sértettjeként Önt a jogszabályok alapján bizonyos egyéni jogok illetik meg a bírósági eljárás (tárgyalás) előtt, alatt és után.

Görögországban a büntetőeljárás a bűncselekmény nyomozásával (dierévnisi) kezdődik. Bizonyos esetekben a nyomozás előzetes nyomozásra (prokatarktikí exétasi) és bírósági nyomozásra (anákrisi) oszlik. Az előzetes nyomozás célja az ügy körülményeinek vizsgálata és annak eldöntése, hogy indítsanak-e büntetőeljárást vagy sem.

A nyomozást a rendőrség és a bíróság tisztviselői végzik — az ügyész (eisangeléas), a nyomozási bíró (anakritís), vagy mindketten. A nyomozás végén az ügyben eljáró rendőr megküldi az összegyűjtött bizonyítékokat az ügyésznek. Az ügyész megvizsgálja az addig elvégzett munkát, és az ügy további menetére vonatkozó javaslatával együtt az ügyet felterjeszti a bíróságnak.

Az ügy iratainak és az ügyész javaslatának vizsgálatát követően a bíróság tárgyalást tart vagy lezárja az ügyet.

A tárgyalás során a bíróság megvizsgál minden összegyűjtött bizonyítékot, és dönt a vádlott bűnösségéről. A vádlottat, amennyiben megállapítást nyer a bűnössége, elítélik és vele szemben büntetést szabnak ki. Ha a bíróság a vádlottat ártatlannak találja, felmenti őt.

További információért kérjük, látogasson el az alábbi linkekre:

A link új ablakot nyit meg1 - Jogaim bűncselekmény sértettjeként

A link új ablakot nyit meg2 - Bűncselekmény bejelentése és jogaim nyomozás vagy bírósági eljárás során

A link új ablakot nyit meg3 - Jogaim a bírósági eljárást követően

A link új ablakot nyit meg4 - Kártérítés

A link új ablakot nyit meg5 - Támogatásra és segítségnyújtásra vonatkozó jogaim


E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Utolsó frissítés: 24/06/2019