1. esettanulmány – családjog – a házasság felbontása - Románia

E családjogi, a válásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a válókeresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár összeházasodik. Később külön költöznek, és megegyeznek abban, hogy elválnak.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy tagállam („A” tagállam) két állampolgára összeházasodik. A házasságot „A” tagállamban kötik meg. Az esküvő után a pár egy másik tagállamba („B” tagállam) költözik, ahol letelepednek. Nem sokkal ezután a pár külön költözik, a feleség visszatér „A” tagállamba, a férj pedig „B” tagállamban marad. A pár megegyezik abban, hogy elválnak. „A” tagállamba való visszatértét követően a feleség azonnal válókeresetet nyújt be „B” tagállam bíróságához.

MEGJEGYZÉS – 1. Az esettanulmányokkal kapcsolatos válaszok azon a feltételezésen alapulnak, hogy a keresetlevelet a román bíróságokhoz adják be 2. A jobb érthetőség kedvéért a költségek számítása során a következő hipotetikus valutaárfolyamot vettük figyelembe: 1 EUR = 4 RON (román valuta).

Költségek Romániában

Bírósági és jogorvoslati költségek, valamint az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

A. eset

39,3 lej (körülbelül 10 euró), amely 39 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Kivétel – 8,3 lej (körülbelül 2 euró), amely 8 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll, amennyiben a fél nem rendelkezik jövedelemmel vagy jövedelme alacsonyabb az országos bruttó minimálbérnél

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási díjat kell fizetni

Hitelesítés – tanúsítás a hitelesített bírói határozat beszerzése érdekében – 2,15 lej (körülbelül 0,5 euró), amely 2 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

Felülhitelesítés – 1,15 lej (körülbelül 0,25 euró), amely 1 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll—kizárólag abban az esetben, ha a félnek szüksége van rá

A határozat ebben az esetben megfellebezhetetlen, mivel mindkét fél beleegyezett a válásba

B. eset

39,3 lej (körülbelül 10 euró), amely 39 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Kivétel – 8,3 lej (körülbelül 2 euró), amely 8 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll, amennyiben a fél nem rendelkezik jövedelemmel vagy jövedelme alacsonyabb az országos bruttó minimálbérnél

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

Hitelesítés – tanúsítás a hitelesített bírói határozat beszerzése érdekében – 2,15 lej (körülbelül 0,5 euró), amely 2 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

Felülhitelesítés – 1,15 lej (körülbelül 0,25 euró), amely 1 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll —kizárólag abban az esetben, ha a félnek szüksége van rá

A határozat ebben az esetben megfellebezhetetlen, mivel mindkét fél beleegyezett a válásba.

Esettanulmány

Alternatív vitarendezés

Elérhető ez a lehetőség az ilyen típusú ügyekben?

Költségek

A. eset

Igen

A költségekről a közvetítésről szóló szerződés rendelkezik, a felek és a közvetítő megállapodása alapján.

Az ügyvédi, bírósági végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Bírósági végrehajtó

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

A. eset

NEM

Változó költségek a jogi tanácsadásról szóló szerződés alapján

Erre az ügyre nem alkalmazható, mivel a jogi képviselet nem kötelező

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható

Szakértő

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható

B. eset

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és egyéb díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

Költség

A. eset

Igen. Ebben az ügyben azonban nincs szükség tanúkra.

A költségmentességgel kapcsolatos költségek és egyéb térítések

Esettanulmány

Költségmentesség

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

Mikor teljes a támogatás?

Feltételek?

A. eset

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

B. eset

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

Esettanulmány

A költségek megtérítése

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek hány százalékára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A. eset

Ebben az esetben nem alkalmazható, mivel a felek hozzájárultak a váláshoz (mindkét fél beleegyezett a válásba).

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Mikor és milyen feltételekkel szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

A. eset

Ebben az ügyben nem alkalmazható

Ebben az ügyben nem alkalmazható.

B. eset

Ha a bírósághoz benyújtott (az ügy aktájának részét képező) iratok idegen nyelven íródtak

A költségek a fordításról szóló szerződés szerint eltérőek lehetnek, illetve ha a fordítást a bíróság kérésére engedéllyel rendelkező fordító készíti el, A4-es formátumú oldalanként 33,56 lej (körülbelül 8 euró) díjat kell fizetni.

Esettanulmány

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor és milyen feltételekkel szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

Hozzávetőleges költsége?

A. eset

Ha a bíróságon meghallgatandó személy süket vagy néma, illetve nem tud írni.

Óránként 23,15 lej (körülbelül 6 euró)

-

-

B. eset

Ha legalább a felek egyike nem beszél románul

Óránként 23,15 lej (körülbelül 6 euró)

Van, de az állam támogatja.

-

Utolsó frissítés: 03/11/2020

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

2. esettanulmány – családjog – szülői felügyeleti jog - Románia

E családjogi, a gyermekek fölötti felügyeleti jogra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. A bíróság az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya keresetet indít az apa kapcsolattartási jogának korlátozása érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy közös gyermekük, azonban közvetlenül a gyermek születése után külön költöztek. A „B” tagállamban hozott bírósági határozat az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik (ezt a bíróság határozata lehetővé tette), az apa pedig „B” tagállamban marad. Néhány évvel később az anya keresetet indít „A” tagállamban az apa kapcsolattartási jogának megváltoztatása érdekében.

Költségek Romániában

Bírósági és jogorvoslati költségek, valamint az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

A. eset

8,3 lej (körülbelül 2 euró), amely 8 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

1. Hitelesítés – tanúsítás a hitelesített bírói határozat beszerzése érdekében – 2,15 lej (körülbelül 0,5 euró), amely 2 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

2. A bírói határozat végrehajtási záradékkal történő ellátása – 4,15 lej (körülbelül 1 euró), amely 4 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

3. Felülhitelesítés – 1,15 lej (körülbelül 0,25 euró), amely 1 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll — kizárólag abban az esetben, ha a félnek szüksége van rá

A 8,3 lej  50%-a (körülbelül 1 euró)

3. Felülhitelesítés – 1,15 lej (körülbelül 0,25 euró), amely 1 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll—kizárólag abban az esetben, ha a félnek szüksége van rá

A 8,3 lej  50%-a (körülbelül 1 euró)

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

Esettanulmány

Alternatív vitarendezés

Elérhető ez a lehetőség az ilyen típusú ügyekben?

Költségek

A. eset

Igen

A költségekről a közvetítési szerződés rendelkezik a felek és a közvetítő megállapodása alapján.

B. eset

Igen

A költségekről a közvetítési szerződés rendelkezik a felek és a közvetítő megállapodása alapján.

Az ügyvédi, bírósági végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Bírósági végrehajtó

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

A. eset

NEM

Változó költségek a jogi tanácsadásról szóló szerződés alapján

Erre az ügyre nem alkalmazható, mivel a jogi képviselet nem kötelező

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható, mivel a bírói határozat (az ítélethirdetés után) csak akkor képezheti végrehajtás tárgyát, ha a pervesztes fél (az apa) önként nem teljesíti.

A bírói határozat végrehajtása – 10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Értesítés – 20 lej minimális díj (körülbelül 5 euró) és 400 lej maximális díj (körülbelül 100 euró).

A bírósági végrehajtók díja50 lej (körülbelül 12,5 euró) minimális díj és 500 lej (körülbelül 125 euró maximális) díj.

B. eset

NEM

Változó költségek a jogi tanácsadásról szóló szerződés alapján

Erre az ügyre nem alkalmazható, mivel a jogi képviselet nem kötelező

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható, mivel a bírói határozat (az ítélethirdetés után) csak akkor képezheti végrehajtás tárgyát, ha a pervesztes fél (az apa) önként nem teljesíti.

A bírói határozat végrehajtása – 10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Értesítés – 20 lej minimális díj (körülbelül 5 euró) és 400 lej maximális díj (körülbelül 100 euró).

A bírósági végrehajtók díja50 lej (körülbelül 12,5 euró) minimális díj és 500 lej (körülbelül 125 euró maximális) díj.

Esettanulmány

Szakértő

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható

B. eset

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és egyéb díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

Költség

A. eset

Igen

Az útiköltségeket megtérítik, és ha a tanú kéri, a bíróságon töltött időért is járhat költségtérítés (a jövedelemforrástól függően – pl. munkaszerződés stb.)

A bizonyítékok biztosítására vonatkozó esetleges kérelmek

8,3 lej (körülbelül 2 euró), amely 8 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

B. eset

Igen

Az útiköltségeket megtérítik, és ha a tanú kéri, a bíróságon töltött időért is járhat költségtérítés (a jövedelemforrástól függően – pl. munkaszerződés stb.)

A bizonyítékok biztosítására vonatkozó esetleges kérelmek

8,3 lej (körülbelül 2 euró), amely 8 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

A költségmentességgel kapcsolatos költségek és egyéb térítések

Esettanulmány

Költségmentesség

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

Mikor teljes a támogatás?

Feltételek?

A. eset

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

B. eset

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

Esettanulmány

A költségek megtérítése

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek hány százalékára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A. eset

Igen

Általában a költségek 100%-át visszatérítik

Ha az anya nyer, az összes általa viselt költség behajtható az apától ebben az ügyben.

NEM

B. eset

Igen

Általában a költségek 100%-át visszatérítik

Ha az anya nyer, az összes általa viselt költség behajtható az apától ebben az ügyben.

NEM

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor és milyen feltételekkel szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételekkel szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

Hozzávetőleges költsége?

A. eset

Ebben az ügyben nem alkalmazható

Ebben az ügyben nem alkalmazható

Ha a bíróságon meghallgatandó személy süket vagy néma, illetve nem tud írni.

Óránként 23,15 lej (körülbelül 6 euró)

-

-

B. eset

1. Ha a bírósághoz benyújtott (az ügy aktájának részét képező) iratok idegen nyelven íródtak.

2. Ezenkívül ha a fél vitatja a román nyelvre lefordított irat pontosságát, a bíróság kérheti az irat hiteles fordító által történő lefordítását.

A költségek a fordításról szóló szerződés szerint eltérőek lehetnek, illetve ha a fordítást a bíróság kérésére engedéllyel rendelkező fordító készíti el, A4-es formátumú oldalanként 33,56 lej (körülbelül 8 euró) díjat kell fizetni.

Ha legalább a felek egyike nem beszél románul

„A” tagállam = Románia

Óránként 23,15 lej (körülbelül 6 euró)

Van, de az állam viseli.

-

Utolsó frissítés: 03/11/2020

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

3. esettanulmány – családjog – tartásdíj - Románia

E családjogi, tartásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek a alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. Egy bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az egyetlen fennmaradó vitás kérdés az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozik. Az anya emiatt keresetet indít.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy három éves közös gyermekük. Külön költöznek. Egy „B” tagállamban hozott bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az apa hozzájárulásával az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik, ahol letelepednek.

Egy vitás kérdés marad fenn, ez az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozik. Az anya emiatt keresetet indít „A” tagállamban.

Költségek Romániában

Bírósági és jogorvoslati költségek, valamint az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

A. eset

Nincsenek bírósági illetékek

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

1. Hitelesítés – tanúsítás a hitelesített bírói határozat beszerzése érdekében – 2,15 lej (körülbelül 0,5 euró), amely 2 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

2. A bírói határozat végrehajtási záradékkal történő ellátása – 4,15 lej (körülbelül 1 euró), amely 4 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

3. Felülhitelesítés – 1,15 lej (körülbelül 0,25 euró), amely 1 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll – kizárólag abban az esetben, ha a félnek szüksége van rá

Nincsenek bírósági illetékek

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

-

B. eset

Nincsenek bírósági illetékek

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

1. Hitelesítés – tanúsítás a hitelesített bírói határozat beszerzése érdekében – 2,15 lej (körülbelül 0,5 euró), amely 2 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

2. A bírói határozat végrehajtási záradékkal történő ellátása – 4,15 lej (körülbelül 1 euró), amely 4 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

3. Felülhitelesítés – 1,15 lej (körülbelül 0,25 euró), amely 1 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll – kizárólag abban az esetben, ha a félnek szüksége van rá

Nincsenek bírósági illetékek

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

-

Esettanulmány

Alternatív vitarendezés

Elérhető ez a lehetőség az ilyen típusú ügyekben?

Költségek

A. eset

Igen

A költségekről a közvetítési szerződés rendelkezik a felek és a közvetítő megállapodása alapján.

B. eset

Igen

A költségekről a közvetítési szerződés rendelkezik a felek és a közvetítő megállapodása alapján.

Az ügyvédi, bírósági végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Bírósági végrehajtó

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

A. eset

NEM

Változó költségek a jogi tanácsadásról szóló szerződés alapján

Erre az ügyre nem alkalmazható, mivel a jogi képviselet nem kötelező

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható, mivel a bírói határozat (az ítélethirdetés után) csak akkor képezheti végrehajtás tárgyát, ha a pervesztes fél (az apa) nem teljesíti önként.

A bírói határozat végrehajtása – 10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Értesítés – 20 lej minimális díj (körülbelül 5 euró) és 400 lej maximális díj (körülbelül 100 euró).

A bírósági végrehajtók díja – 50 lej (körülbelül 12,5 euró) minimális díj és 500 lej (körülbelül 125 euró maximális) díj.

B. eset

NEM

Változó költségek a jogi tanácsadásról szóló szerződés alapján

Erre az ügyre nem alkalmazható, mivel a jogi képviselet nem kötelező

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható, mivel a bírói határozat (az ítélethirdetés után) csak akkor képezheti végrehajtás tárgyát, ha a pervesztes fél (az apa) nem teljesíti önként.

A bírói határozat végrehajtása – 10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Értesítés – 20 lej minimális díj (körülbelül 5 euró) és 400 lej maximális díj (körülbelül 100 euró).

A bírósági végrehajtók díja – 50 lej (körülbelül 12,5 euró) minimális díj és 500 lej (körülbelül 125 euró maximális) díj.

Esettanulmány

Szakértő

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható

B. eset

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és egyéb díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

Költség

A. eset

Erre az ügyre nem alkalmazható, mivel nem kerül sor tanúk meghallgatására

Erre az ügyre nem alkalmazható, mivel nem történik benne tanúmeghallgatás

Ha a fél biztosítéki intézkedés (lefoglalás, zár alá vétel) megtételét kéri

10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

B. eset

Erre az ügyre nem alkalmazható, mivel nem kerül sor tanúk meghallgatására

Erre az ügyre nem alkalmazható, mivel nem történik benne tanúmeghallgatás

Ha a fél biztosítéki intézkedés (lefoglalás, zár alá vétel) megtételét kéri

10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

A költségmentességgel kapcsolatos költségek és egyéb térítések

Eset-tanulmány

Költségmentesség

A költségek megtérítése

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

Mikor teljes a támogatás?

Feltételek?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek hány százalékára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A. eset

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

Igen

Általában a költségek 100%-át visszatérítik.

Ha az anya nyer, az összes általa viselt költség behajtható az apától ebben az ügyben.

NEM

B. eset

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

Lásd az 1. sz. mellékletben

Igen

Általában a költségek 100%-át visszatérítik.

Ha az anya nyer, az összes általa viselt költség behajtható az apától ebben az ügyben.

NEM

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor és milyen feltételekkel szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételekkel szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

A. eset

Ebben az ügyben nem alkalmazható

Ebben az ügyben nem alkalmazható

Ha a bíróságon meghallgatandó személy süket vagy néma, illetve nem tud írni.

Óránként 23,15 lej (körülbelül 6 euró)

B. eset

1. Ha a bírósághoz benyújtott (az ügy aktájának részét képező) iratok idegen nyelven íródtak.

2. Ezenkívül ha a fél vitatja a román nyelvre lefordított irat pontosságát, a bíróság kérheti az irat hiteles fordító által történő lefordítását.

A költségek a fordításról szóló szerződés szerint eltérőek lehetnek, illetve ha a fordítást a bíróság kérésére engedéllyel rendelkező fordító készíti el, A4-es formátumú oldalanként 33,56 lej (körülbelül 8 euró) díjat kell fizetni.

Ha legalább a felek egyike nem beszél románul

„A” tagállam = Románia

Óránként 23,15 lej (körülbelül 6 euró)

Van, de az állam támogatja.

Utolsó frissítés: 03/11/2020

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

4. esettanulmány – kereskedelmi jog – szerződés - Románia

E kereskedelmi jogi, szerződésre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák az eladót a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy vállalat 20 000 EUR értékű árut szállított. A vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak.

Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít a vételár teljes megfizettetése érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy vállalat, amelynek székhelye „B” tagállamban található, 20.000 EUR értékű árut szállított egy „A” tagállambeli vevőnek. A szerződésre „B” tagállam joga irányadó, és „B” tagállam nyelvén fogalmazták meg. Az „A” tagállambeli vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak. Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít „A” tagállamban a vevővel kötött szerződés alapján a vételár teljes megfizettetése érdekében.

Költségek Romániában

Bírósági és jogorvoslati költségek, valamint az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Jogorvoslatok

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

A. eset

2 849,1998 lej (körülbelül 710 euró), amely 2 844,1998 lej bírósági illetékből és 5 lej bélyegilletékből áll.

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

1. Hitelesítés – tanúsítás a hitelesített bírói határozat beszerzése érdekében – 2,15 lej (körülbelül 0,5 euró), amely 2 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

2. A bírói határozat végrehajtási záradékkal történő ellátása – 4,15 lej (körülbelül 1 euró), amely 4 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

3. Felülhitelesítés – 1,15 lej (körülbelül 0,25 euró), amely 1 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll—kizárólag abban az esetben, ha a félnek szüksége van rá

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték 50%-a, azaz 1 424,5999 lej (körülbelül 355 euró)

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

B. eset

2 849,1998 lej (körülbelül 710 euró), amely 2 844,1998 lej bírósági illetékből és 5 lej bélyegilletékből áll.

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

1. Hitelesítés – tanúsítás a hitelesített bírói határozat beszerzése érdekében – 2,15 lej (körülbelül 0,5 euró), amely 2 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

2. A bírói határozat végrehajtási záradékkal történő ellátása – 4,15 lej (körülbelül 1 euró), amely 4 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

3. Felülhitelesítés – 1,15 lej (körülbelül 0,25 euró), amely 1 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll —kizárólag abban az esetben, ha a félnek szüksége van rá

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték 50%-a, azaz 1 424,5999 lej (körülbelül 355 euró)

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

Esettanulmány

Alternatív vitarendezés

Elérhető ez a lehetőség az ilyen típusú ügyekben?

Költségek

A. eset

Igen

A költségekről a közvetítési szerződés rendelkezik a felek és a közvetítő megállapodása alapján.

B. eset

Igen

A költségekről a közvetítési szerződés rendelkezik a felek és a közvetítő megállapodása alapján.

Az ügyvédi, bírósági végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Bírósági végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

NEM

Változó költségek a jogi tanácsadásról szóló szerződés alapján

Erre az ügyre nem alkalmazható, mivel a jogi képviselet nem kötelező

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható, mivel a bírói határozat (az ítélethirdetés után) csak akkor képezheti végrehajtás tárgyát, ha a pervesztes fél nem teljesíti önként.

A bírói határozat végrehajtása – 10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Értesítés – 20 lej minimális díj (körülbelül 5 euró) és 400 lej maximális díj (körülbelül 100 euró).

A bírósági végrehajtó díja – maximum2400 lej (körülbelül 600 euró)

NEM

A bíróság által a szakértelem összetettségétől függően megállapítandó változó költségek

B. eset

NEM

Változó költségek a jogi tanácsadásról szóló szerződés alapján

Erre az ügyre nem alkalmazható, mivel a jogi képviselet nem kötelező

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható, mivel a bírói határozat (az ítélethirdetés után) csak akkor képezheti végrehajtás tárgyát, ha a pervesztes fél nem teljesíti önként.

A bírói határozat végrehajtása – 10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Értesítés – 20 lej minimális díj (körülbelül 5 euró) és 400 lej maximális díj (körülbelül 100 euró).

A bírósági végrehajtó díja – maximum2400 lej (körülbelül 600 euró)

NEM

A bíróság által a szakértelem szintjének függvényében megállapított változó költségek

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és egyéb díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

Költség

A. eset

Igen

Az útiköltségeket megtérítik, és ha a tanú kéri, a bíróságon töltött időért is járhat költségtérítés (a jövedelemforrástól függően – pl. munkaszerződés stb.)

A bizonyítékok biztosítására vonatkozó esetleges kérelmek (az így megőrzött iratok igazolása)

8,3 lej (körülbelül 2 euró), amely 8 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Ha a fél biztosítéki intézkedés (lefoglalás, zár alá vétel) megtételét kéri

10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

B. eset

Az útiköltségeket megtérítik, és ha a tanú kéri, a bíróságon töltött időért is járhat költségtérítés (a jövedelemforrástól függően – pl. munkaszerződés stb.)

A bizonyítékok biztosítására vonatkozó esetleges kérelmek (az így megőrzött iratok igazolása)

8,3 lej (körülbelül 2 euró), amely 8 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Igen

Ha a fél biztosítéki intézkedés (lefoglalás, zár alá vétel) megtételét kéri

10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

A költségmentességgel kapcsolatos költségek és egyéb térítések

Esettanulmány

Költségmentesség

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

Mikor teljes a támogatás?

Feltételek?

A. eset

Nem alkalmazható

Nem alkalmazható

Nem alkalmazható

B. eset

Nem alkalmazható

Nem alkalmazható

Nem alkalmazható

Esettanulmány

A költségek megtérítése

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek hány százalékára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A. eset

Igen

Általában a költségek 100%-át visszatérítik

Ebben az ügyben az összes költség megtéríthető.

Az összes költség megtéríthető, kivéve az alábbi esetekben felmerülő költségek: Az a vevő, aki az eladó követelését az első tárgyaláson elismeri, nem köteles megfizetni a bírósági költségeket, kivéve, ha a tárgyalást megelőzően felhívták a teljesítésre.

Ha a bíróság részben mindkét fél követelésnek helyt ad, a bíróság határozza meg, hogy a felek milyen mértékben kötelezhetők a perköltség viselésére, továbbá elrendelheti a költségek megtérítését is.

Ezenkívül a bíróság jogosult felemelni vagy leszállítani az ügyvédi munkadíjat abban az esetben, ha azt indokolatlanul alacsonynak vagy magasnak találja az ügy értékéhez vagy az ügyvéd által elvégzett munkához viszonyítva.

NEM

B. eset

Igen

Általában a költségek 100%-át visszatérítik

Ebben az ügyben az összes költség megtéríthető.

Az összes költség megtéríthető, kivéve az alábbi esetekben felmerülő költségek: Az a vevő, aki az eladó követelését az első tárgyaláson elismeri, nem köteles megfizetni a bírósági költségeket, kivéve, ha a tárgyalást megelőzően felhívták a teljesítésre.

Ha a bíróság részben mindkét fél követelésének helyt ad, a bíróság határozza meg, hogy a felek milyen mértékben kötelezhetők a perköltség viselésére, továbbá elrendelheti a költségek megtérítését is.

Ezenkívül a bíróság jogosult felemelni vagy leszállítani az ügyvédi munkadíjat abban az esetben, ha azt indokolatlanul alacsonynak vagy magasnak találja az ügy értékéhez vagy az ügyvéd által elvégzett munkához viszonyítva.

NEM

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor és milyen feltételekkel szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételekkel szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

A. eset

Ebben az ügyben általában nem alkalmazható

Ebben az ügyben általában nem alkalmazható

Ha a bíróságon meghallgatandó személy süket vagy néma, illetve nem tud írni.

Óránként 23,15 lej (körülbelül 6 euró)

-

-

B. eset

1. Ha a bírósághoz benyújtott (az ügy aktájának részét képező) iratok idegen nyelven íródtak.

2. Ezenkívül ha a fél vitatja a román nyelvre lefordított irat pontosságát, a bíróság kérheti az irat hiteles fordító által történő lefordítását.

A költségek a fordításról szóló szerződés szerint eltérőek lehetnek, illetve ha a fordítást a bíróság kérésére engedéllyel rendelkező fordító készíti el, A4-es formátumú oldalanként 33,56 lej (körülbelül 8 euró) díjat kell fizetni.

Ha legalább a felek egyike nem beszél románul „A” tagállam = Románia

Óránként 23,15 lej (körülbelül 6 euró)

Igen, az állam viseli őket.

-

Utolsó frissítés: 03/11/2020

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

5. esettanulmány – kereskedelmi jog – felelősség - Románia

E kereskedelmi jogi, felelősségre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy adjanak tanácsot a fogyasztónak a perköltséget illetően, az alábbi helyzetek mérlegelése érdekében:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy szerelőnek. A szerelő tovább értékesíti a fűtőberendezést egy fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a biztosítók ellen.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy „B” tagállambeli fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy „C” tagállambeli szerelőnek. A szerelő a fűtőberendezést tovább értékesíti egy „A” tagállambeli fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli azt). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) saját tagállamabeli biztosítótársaságnál rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít „A” tagállamban a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és az „A” tagállambeli biztosítótársaság ellen.

Költségek Romániában

Bírósági és jogorvoslati költségek, valamint az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Bíróság

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

A. eset

Az eljárás megindításakor a kereset benyújtásáért fizetendő díj (amely a bírósági illetékből és a bélyegilletékből áll) a követelés kérelmező által megbecsült összegétől (értékétől) függ. Ezek körülbelül 0,5 euró és 1300 euró között mozoghatnak.

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

1. Hitelesítés – tanúsítás a hitelesített bírói határozat beszerzése érdekében – 2,15 lej (körülbelül 0,5 euró), amely 2 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

2. A bírói határozat végrehajtási záradékkal történő ellátása – 4,15 lej (körülbelül 1 euró), amely 4 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

3. Felülhitelesítés – 1,15 lej (körülbelül 0,25 euró), amely 1 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll — kizárólag abban az esetben, ha a félnek szüksége van rá

B. eset

Az eljárás megindításakor a kereset benyújtásáért fizetendő díj (amely a bírósági illetékből és a bélyegilletékből áll) a követelés kérelmező által megbecsült összegétől (értékétől) függ. Ezek körülbelül 0,5 euró és 1300 euró között mozoghatnak.

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

1. Hitelesítés – tanúsítás a hitelesített bírói határozat beszerzése érdekében – 2,15 lej (körülbelül 0,5 euró), amely 2 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

2. A bírói határozat végrehajtási záradékkal történő ellátása – 4,15 lej (körülbelül 1 euró), amely 4 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll.

3. Felülhitelesítés – 1,15 lej (körülbelül 0,25 euró), amely 1 lej bírósági illetékből és 0,15 lej bélyegilletékből áll — kizárólag abban az esetben, ha a félnek szüksége van rá

Esettanulmány

Jogorvoslatok

Alternatív vitarendezés

Az eljárás megindításakor fizetendő bírósági illeték

Másolatok díja

Egyéb díjak

Elérhető ez a lehetőség az ilyen típusú ügyekben?

Költségek

A. eset

A bíróságon történő keresetindítás rögzített költségeinek 50%-a

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

-

Igen

A költségekről a közvetítési szerződés rendelkezik a felek és a közvetítő megállapodása alapján.

B. eset

A bíróságon történő keresetindítás rögzített költségeinek 50%-a

A bírósági alkalmazottak (titkárok) által elkészített különböző eljárási iratokról való másolatok beszerzése érdekében (másolatonként 0,05 euró és 1,25 euró között változó) fénymásolási költséget kell fizetni

-

Igen

Az ügyvédi, bírósági végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Bírósági végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Az ítélet meghozatala előtti költségek

Az ítélet meghozatala utáni költségek

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

NEM

Változó költségek a jogi tanácsadásról szóló szerződés alapján

Erre az ügyre nem alkalmazható, mivel a jogi képviselet nem kötelező

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható, mivel a bírói határozat (az ítélethirdetés után) csak akkor képezheti végrehajtás tárgyát, ha a pervesztes fél nem teljesíti önként.

A bírói határozat végrehajtása – 10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Értesítés – 20 lej minimális díj (körülbelül 5 euró) és 400 lej maximális díj (körülbelül 100 euró).

A bírósági végrehajtó díja a bíróság által ellenszolgáltatásként megítélt összegtől függ

Igen

A bíróság által a szakértelem szintjének függvényében megállapított változó költségek

B. eset

NEM

Változó költségek a jogi tanácsadásról szóló szerződés alapján.

Erre az ügyre nem alkalmazható, mivel a jogi képviselet nem kötelező

NEM

Ebben az ügyben nem alkalmazható, mivel a bírói határozat (az ítélethirdetés után) csak akkor képezheti végrehajtás tárgyát, ha a pervesztes fél nem teljesíti önként.

A bírói határozat végrehajtása – 10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Értesítés – 20 lej minimális díj (körülbelül 5 euró) és 400 lej maximális díj (körülbelül 100 euró).

A bírósági végrehajtó díja a bíróság által ellenszolgáltatásként megítélt összegtől függ

Igen

A bíróság által a szakértelem szintjének függvényében megállapított változó költségek

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és egyéb díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Letét vagy biztosíték

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

Létezik-e ez és ha igen, mikor és hogyan alkalmazzák?

Költség

A. eset

Igen

Az útiköltségeket megtérítik, és ha a tanú kéri, a bíróságon töltött időért is járhat költségtérítés (a jövedelemforrástól függően – pl. munkaszerződés stb.)

A bizonyítékok biztosítására vonatkozó esetleges kérelmek (az így megőrzött iratok igazolása)

8,3 lej (körülbelül 2 euró), amely 8 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Ha a fél biztosítéki intézkedés (lefoglalás, zár alá vétel) megtételét kéri

10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

B. eset

Igen

Az útiköltségeket megtérítik, és ha a tanú kéri, a bíróságon töltött időért is járhat költségtérítés (a jövedelemforrástól függően – pl. munkaszerződés stb.)

A bizonyítékok biztosítására vonatkozó esetleges kérelmek (az olyan bizonyítékok, mint például a védett dokumentumok)

8,3 lej (körülbelül 2 euró), amely 8 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

Ha a fél biztosítéki intézkedés (lefoglalás, zár alá vétel) megtételét kéri

10,3 lej (körülbelül 2,5 euró), amely 10 lej bírósági illetékből és 0,3 lej bélyegilletékből áll.

A költségmentességgel kapcsolatos költségek és egyéb térítések

Esettanulmány

Költségmentesség

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

Mikor teljes a támogatás?

Feltételek?

A. eset

Ha a felperes természetes személy, lásd az 1. sz. mellékletben

Ha a felperes természetes személy, lásd az 1. sz. mellékletben

Ha a felperes természetes személy, lásd az 1. sz. mellékletben

B. eset

Ha a felperes természetes személy, lásd az 1. sz. mellékletben

Ha a felperes természetes személy, lásd az 1. sz. mellékletben

Ha a felperes természetes személy, lásd az 1. sz. mellékletben

Esettanulmány

A költségek megtérítése

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek hány százalékára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A. eset

Igen

Általában a költségek 100%-át visszatérítik.

Ebben az ügyben az összes költség megtéríthető.

 Az összes költség megtéríthető, kivéve az alábbi esetekkel kapcsolatos költségek: Az az alperes, aki a felperes követelését az első tárgyaláson elismeri, nem köteles megfizetni a bírósági költségeket, kivéve, ha az alperest a tárgyalást megelőzően felhívták a teljesítésre.

Ha a bíróság részben mindkét fél követelésének helyt ad, a bíróság határozza meg, hogy a felek milyen mértékben kötelezhetők a perköltség viselésére, továbbá elrendelheti a költségek megtérítését is. A bíróság ezen kívül elrendelheti a költségek megtérítését is.

Ezenkívül a bíróság jogosult felemelni vagy leszállítani az ügyvédi munkadíjat abban az esetben, ha azt indokolatlanul alacsonynak vagy magasnak találja az ügy vagy az ügyvéd által elvállalt munka értékéhez viszonyítva.

NEM

B. eset

Igen

Általában a költségek 100%-át visszatérítik

Az összes költség megtéríthető, kivéve az alábbi esetekkel kapcsolatos költségek: Az az alperes, aki a felperes követelését az első tárgyaláson elismeri, nem köteles megfizetni a bírósági költségeket, kivéve, ha az alperest a tárgyalást megelőzően felhívták a teljesítésre.

Ha a bíróság részben mindkét fél követelésének helyt ad, a bíróság határozza meg, hogy a felek milyen mértékben kötelezhetők a perköltség viselésére. A bíróság ezen kívül elrendelheti a költségek megtérítését is.

Ezenkívül a bíróság jogosult felemelni vagy leszállítani az ügyvédi munkadíjat abban az esetben, ha azt indokolatlanul alacsonynak vagy magasnak találja az ügy vagy az ügyvéd által elvállalt munka értékéhez viszonyítva.

NEM

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

A határon átnyúló jogviták egyéb költségei?

Mikor és milyen feltételekkel szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor és milyen feltételekkel szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Leírás

A. eset

Ebben az ügyben általában nem alkalmazható

Ebben az ügyben általában nem alkalmazható

Ha a bíróságon meghallgatandó személy süket vagy néma, illetve nem tud írni.

Óránként 23,15 lej (körülbelül 6 euró)

B. eset

1. Ha a bírósághoz benyújtott (az ügy aktájának részét képező) iratok idegen nyelven íródtak.

2. Ezenkívül ha a fél vitatja a román nyelvre lefordított irat pontosságát, a bíróság kérheti az irat hiteles fordító által történő lefordítását.

A költségek a fordításról szóló szerződés szerint eltérőek lehetnek, illetve ha a fordítást a bíróság kérésére engedéllyel rendelkező fordító készíti el, A4-es formátumú oldalanként 33,56 lej (körülbelül 8 euró) díjat kell fizetni.

Ha legalább a felek egyike nem beszél románul „A” tagállam = Románia

Óránként 23,15 lej (körülbelül 6 euró)

Vannak, az állam viseli őket.