Ugrás a tartalomra

A bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése

Szlovákia
Szlovákia
Flag of Slovakia

A kérelmek továbbítása esetében használható nyelvek

A bűncselekmények áldozatairól és egyes törvények módosításáról szóló 274/2017 sz. törvény 20. szakaszának (1) bekezdése szerint „a 18. és 19. szakaszban említett dokumentumokat és információkat azon tagállam hivatalos nyelvén, vagy egyik hivatalos nyelvén, vagy egy a tagállam által elfogadottan használt nyelven kell továbbítani, melynek hatóságához ezeket intézik, a következők kivételével:

a) a döntéshozó szerv által hozott döntések, melyek a szerv jogrendjétől fogva meghatározott nyelven készülnek;

b) erőszakos bűncselekmény áldozatai vagy a 18. szakasz (6) bekezdésének b) pontjában és a 19. szakasz (4) bekezdésének b) pontjában említett egyéb személyek által tett nyilatkozatok, melyek a segítségnyújtó hatóság által meghatározottak szerint a tagállam nyelvén készülnek.”

A 2017/274 sz. törvény 20. szakaszának (2) bekezdése kimondja, hogy „Az (1) bekezdésben említett feltételektől függően a szlovák hatóságokhoz intézett dokumentumokat és információkat szlovák és angol nyelven kell továbbítani.”

Technikai probléma/tartalmi hiba bejelentése vagy az oldallal kapcsolatos észrevételek megosztása